A l�ny majdnem a f�ldre zuhant, Piton nem mozdult. Pillanatokkal kor�bban t�rt�nt vele valami, ami hihetetlen volt sz�m�ra. �rezte, hogy nincs egyed�l, hogy valaki meg�rinti. Nem testileg, hanem lelkileg, �rzett egy �lel�st, �s egy simogat� kezet, �s a lelk�ben d�l� �r�k�s f�jdalom csitulni kezdett.

Az utols� pillanatban mintha �lomb�l �bredt volna, kiny�jtotta a karj�t �s megtartotta a l�nyt.

Falley a csod�lkoz�st�l �s az ijedts�gt�l m�g mindig n�m�n figyelte a jelenetet. Amikor azonban Piton karj�ban a l�nnyal, nagy l�ptekkel elindult a bej�rat fel�, egyb�l megj�tt a hangja.

- Hova megy? Mit csin�l? – ki�ltott a t�volod� ut�n sietve.

- Az nem tartozik mag�ra.

- Egy di�kr�l besz�l. A gyeng�lked�re viszi? – pr�b�lt hat�rozott hangot meg�tni.

- A szob�mba viszem. Madam Pomfrey nem tudna seg�teni rajta.

- Mit k�pzel? – reag�lt felh�borodottan a barna haj� f�rfi. Nehezen tudta k�vetni az el�tte halad�t.

- Ha hasznoss� akarja tenni mag�t, menjen, �s sz�ljon az igazgat�n�nek – reag�lt Piton idegesen, mik�zben �vatosan elfordult az ajt�ban, hogy a l�nnyal a kez�ben be tudjon l�pni.

Falley ut�na indult, majd meggondolva mag�t m�gis hallgatott a b�jitaltan�r szav�ra. B�rmire is k�sz�l, az lesz a legjobb, ha az igazgat�n� mihamarabb megtudja.

Piton a szob�j�ba �rve gyorsan megsz�ntette a v�d�var�zslatokat �s bel�pett. Hermion�t az �gyra fektette, majd gyors l�ptekkel t�vozott. Laborj�b�l k�t b�jitalt hozott mag�val, az egyiket gyorsan megitatta a m�g mindig �jult l�nnyal, a m�sikkal bed�rzs�lte saj�t ujjait. Tenyer�t a l�ny homloka felett kis t�vols�gra tartva �llt. V�rta a hat�st, s sz�ja sz�le enyh�n megr�ndult, amikor meg�rezte a v�rt melegs�get. Lassan tov�bb h�zta a kez�t a sz�v, majd gyomor f�l�. Itt mer egy�ltal�n nem megnyugtat� eredm�nyeket kapott, a b�jital a sz�vn�l semmit nem jelzett.

A falhoz fordult, s szem�vel egy k�nyvet keresett a k�tetekt�l roskadoz� polcok k�z�tt. Hamarosan meg is tal�lta, kez�t egy int�ssel tiszt�v� var�zsolta, majd a keresett k�nyvvel egy�tt le�lt. Egy ideig nem mozdult, csak f�radtan n�zett maga el�. Nem tudta pontosan, mi t�rt�nt, de m�g mindig megd�bbentette a kapcsolat, ami k�zte �s a l�ny k�z�tt l�trej�tt.

- Perselus! – L�pett be a gyors temp�t�l m�g enyh�n akadoz� l�legzet� McGalagony. – Itt vagyok, Falley professzor �rtes�tett. Mondja el mi t�rt�nt!

M�g�tte egy kis k�s�ssel Falley l�pett be a szob�ba, Pitonra n�zve szem�ben gy�l�let izzott fel, majd az �gyon fekv� l�nyhoz sietett.

- Ez kett�nkre tartozik Minerva, am�g � is itt van - viszonozta a r� ir�nyul� gy�l�lk�d� pillant�st –, nem mondhatok semmit.

- K�rem, Mr. Falley, most t�vozzon, k�s�bb, m�g megbesz�lj�k a t�rt�nteket.

- De…

- Perselus tud�s�ra van sz�ks�g�nk. K�rem! – hangja parancsol� volt. A f�rfi belet�r�dve kil�pett az ajt�n, de abban m�r biztos volt, hogy a m�sik tan�r az ellens�ge lesz.

- K�rem, mondja el mi t�rt�nt! – fordult az igazgat�n� a fekete haj� f�rfihoz, miut�n kettesben maradtak.

- Magam sem tudom pontosan. – Arc�n f�sult kifejez�s �lt, nagyon kimer�lt volt. – A parkban s�t�lt Falleyval, azt hittem di�kok. Mikor �szrevettek �s megfordultak, kider�lt, t�vedtem. Miss Granger, amikor r�m n�zett, valahogy kapcsolatot teremtett velem, majd el�jult. Tal�n t�l sok volt neki, amit tapasztalt – tette m�g hozz� s�t�ten, keser�en elmosolyodva.

- Kapcsolatot? – n�zett �rtetlen�l a n�.

- �reztem �t, a tudatomban. De nem a gondolataimban, hanem az �rzelmeimben.

- Misereor? – suttogta maga el� a n�.

- �rz� lenne? Nem tudom. �vsz�zadok �ta nem hallottunk egyr�l sem.

- Maga honnan tud err�l? – Teljesen megd�bbent. Perselusnak err�l nem szabadna tudnia, � is csak egyszer hallott a k�l�nleges k�pess�g� boszork�nyokr�l.

Piton arc�n hideg, z�rk�zott kifejez�s �lt.

- Ha tudd az �rz�kr�l, tud a B�ntet�kr�l is. Az �seim B�ntet�k voltak, minden f�rfi a csal�dban hossz� id�n �t.

McGalagony sz�lni sem tudott, ez m�r t�l sok volt neki. Szem�vel keresett valami �l�alkalmatoss�got, majd leroskadt. �t kellett gondolnia mindezt…

Nem sokat tudott meg Albust�l. Hiszen � mindig keveset mondott mindenr�l. Egyszer megeml�tette, �gy v�li, van egy Misereor az iskol�ban. � nem ismerte a sz�t, �gy Albus elmes�lt egy t�rt�netet.

Olyan volt, mint egy mese, nagyon r�gr�l sz�lt, m�g a Roxfort alap�t�sa el�ttr�l. Amikor a var�zsl�k m�g nem alkottak k�l�n t�rsadalmat a muglikt�l. Az �rz�k feladata a gy�gy�t�s volt, �s az igazs�g szolg�lata. El�tt�k nem lehetett hazudni, azonnal meg�reztek minden cselt, minden apr� rezd�l�st a m�sik lelk�ben. Majd j�tt egy var�zsl�, aki maga akarta megszabni a szab�lyokat. Nem fogadta el az �si rendet, hatalmat akart. Nagy er�vel rendelkezett, egyre nagyobb t�mogatotts�got szerzett. � alap�totta meg a B�ntet�k iskol�j�t. Gyilkosokat nevelt, akik minden b�n�st felkutattak �s meg�ltek. Eleinte n�h�ny �rz� is t�mogatta a var�zsl�t, de az els� olyan gyilkoss�g ut�n, ahol �rdekb�l d�nt�tt �s adott parancsot, ellene fordultak. Elvonultan �ltek, nem kerest�k a kapcsolatot senkivel, �s csak gy�gy�t�ssal foglalkoztak. Albus annyit mondott m�g, hogy senki sem tudja pontosan, mi t�rt�nt v�g�l, abb�l az id�b�l nem sok feljegyz�s maradt, de egy �rul�t emlegetnek, �s egy �tkot.

- Ismeri a pontos t�rt�netet? Hogy hogyan szakadt meg a sor?

- Nem. Egy �s�m �rul� lett – mik�zben ezt kimondta, g�nyos mosolyra h�z�dott a sz�ja. L�m, ez is �r�kl�dik? – gondolta mag�ban. – Meggyilkolt�k. A feles�ge �s a l�nya menek�lt, eg�sz �let�ben. Nem igaz�n azzal voltak elfoglalva, hogy a B�ntet�k elt�n�s�nek t�rt�net�t adj�k tov�bb a csal�dban.

McGalagony r�n�zett, majd f�radtan k�rbepillantott a szob�ban, s azonnal els�padt. A l�nyr�l meg is feledkezett.

- Miss Granger? Megvizsg�lta?

- Igen. A szelleme �p, de a lelke megs�r�lt.

- A Pr�b�ra k�sz�tett b�jitallal vizsg�lta meg? – Nem ismert olyan f�zetet, ami ilyesmit meg tudna �llap�tani. Mindeddig.

- Igen, de ez m�g kev�s. Nem tudom, hogyan lehetne rajta seg�teni. Nem tudunk semmit az �rz�kr�l.

- �gy t�nik, Perselus, �n m�g mindig t�bbet tud r�luk, mint b�rki m�s. Az lesz a legjobb, ha Miss Granger itt marad, am�g mag�hoz t�r, �s elmondja, hogy � mit �lt �t pontosan. Szeretn�m, ha ut�na is maradhatna, am�g meger�s�dik. Ha elfogadja – tette hozz�. B�r a megfogalmaz�s udvarias volt, hangsz�n�b�l egy�rtelm�en kider�lt, hogy parancs.

- Felt�tlen�l itt kell maradnia, akkor is, ha fel�bredt? – k�rdezett vissza. Olyan volt, mint egy durc�s kisgyerek. Sz�j�t d�h�sen �sszeh�zta, arca kipirosodott az elfojtott indulatt�l, szeme d�h�sen villogott, fekete haja az arc�ba hullott a hirtelen mozdulatt�l, ahogy a l�nyra n�zett.

- Igen, nemsok�ra itt az ideje az utols� b�jital ellen�rz�s�nek. Akkor �gyis jelen kell lennie. Legyeng�l, mire fel�bred, nem tudhatjuk, milyen hat�ssal lesz r�, vigy�znia kell Miss Grangerre. A gyeng�lked�n csak felesleges k�v�ncsiskod�snak lenne kit�ve. Nem kock�ztathatjuk meg, hogy b�rmi is kider�lj�n. Ahogy Albus szokta mondani, ami ebben az iskol�ban h�tpecs�tes titok....

- Arr�l mindenki tud – fejezte be morogva a f�rfi.

- Most mennem kell. �rtes�tsen, ha b�rmilyen v�ltoz�s t�rt�nik az �llapot�ban.

- �rtem – ny�gte a v�laszt. Nem akarta tudom�sul venni, hogy hetekre, vagy h�napokra �sszez�rva kell �lnie egy griffend�les di�kkal.

Gyerekk�nt gy�l�lte a mag�nyt, de az iskol�ban megtan�tott�k, hogy senkiben nem b�zhat. Mindenki b�ntotta, akiben csak egy percre is megb�zott. Nem voltak bar�tai. Meg persze ott voltak Potter�k. 7 �ven kereszt�l az ostoba vicceik c�lt�bl�ja volt. Kegyetlenek voltak, kig�nyolt�k, mert bizalmatlan volt, mert �cska holmikban j�rt, mert soha semmire nem kapott p�nzt az apj�t�l, akit gy�l�lt. Err�l sz�lt az eg�sz gyerekkora. Most itt fekszik egy l�ny a szob�j�ban, aki Potter k�lyk�nek a legjobb bar�tja. Nem el�g, hogy pesztonka �s gy�gy�t� lett egyben, fogadja az agg�d� l�togat�kat? Pottert �s Weasleyt? Soha.

D�h�s volt McGalagonyra, Grangerre, a maga ostobas�g�ra, hogy este pont akkor kellett a kertbe mennie. H�napokig hallgassa az okoskod�s�t? M�g mit nem. Elhat�rozta, azonnal nekil�t valamilyen gy�gym�dot keresni, mert nem hajland� a sz�ks�gesn�l tov�bb a k�zelben elviselni a l�nyt.

Ekkor Hermione felsikoltott, majd k�nnyezni kezdett, enyh�n remegve. A f�rfi odal�pett mell�, de nem tudta mit tegyen. �, mint �pol�? Enn�l ostob�bb �tletet el sem tudott k�pzelni. V�gign�zett az eszm�letlen testen. A l�ny g�nd�r, barna haja sz�tter�lt a p�rn�n, n�h�ny rakonc�tlan tincs az arc�ba hullott. Szeme csukva, de a k�nnyei meg�ll�thatatlanul folytak. Arc�n l�tsz�dott a k�n.

- Mir�l �lmodik? – k�rdezte �nmag�t�l. Mi okoz neki ilyen f�jdalmat?

Most nem Grangert l�tta, nem az okoskod� eminenst, csak egy m�sik embert, aki szenved. Sosem �rdekelte senki szenved�se, hisz az � szenved�se is csak akkor �rdekelt m�sokat, ha �r�m�ket lelt�k benne. Most m�gis egy olyan �rz�s ker�tette hatalm�ba, amivel gyerekkora �ta nem kellett szemben�znie.

Az anyj�t l�tta utolj�ra �gy fek�dni, miut�n az apja feld�h�d�tt �s megverte. Lass� k�nhal�lt halt, r�m�lmai �s f�jdalmai gy�t�rt�k hal�lra. A f�rfi keze �k�lbe szorult az eml�k hat�s�ra. Sosem bocs�tja meg az apj�nak, amit tett, �s �nmag�nak sem. Ha �, akkor… de m�r k�s�. Most ezen a l�nyon kell valahogy seg�tenie. Nem engedheti meg, hogy �gy l�ssa meghalni, mint az �desanyj�t. M�g egyszer nem k�pes v�gign�zni, ak�rkir�l is van sz�.

- Le�lt a l�ny mell�, �s kisim�totta az elt�vedt tincseket az arc�b�l. Ahogy visszah�zta a kez�t, Hermione megragadta. Egy pillanatra �tfutott rajta a rem�ny, hogy mag�hoz t�r, azt�n l�tta, hogy szeme ugyan�gy csukva van, csak m�r nem remeg, �s lassan kezd egyenletesebben l�legezni, b�r a k�nnyei meg�ll�thatatlanul futottak v�gig az arc�n.

El akart menni onnan, hogy ne kelljen n�znie, ahogy szenved, de nem tudott. Csak �lt mellette, n�zte az arc�t, �s n�h�ny ny�ri eml�kfoszl�ny k�s�rtette. A l�ny, ahogy kioktatja, csillog� szemmel vitatkozik vele, vagy �ppen durc�san �sszeszor�tja a sz�j�t, m�r itt az iskol�ban, mert nem sz�lhat vissza. A f�rfi arc�n k�ts�gbees�s l�tszott, neki ez a di�k nem jelent semmit, nem engedheti meg mag�nak, hogy jelentsen valamit.

Elr�ntotta a kez�t, felugrott �s kisietett. Leveg�re volt sz�ks�ge… Mag�nyra. N�h�ny var�zslatot elv�gzett, hogy tudja, ha a beteg fel�bred, majd akadoz� l�ptekkel az udvar fel� indult.

**

Amikor a l�ny a kertben Piton szem�be n�zett, �gy �rezte mag�t, mintha egy feneketlen �rv�ny ragadn� mag�val. Hirtelen szinte l�tta a f�rfi �rzelmeit, mint egy testet, ami tele volt v�rz�, gy�gyulatlan �s cs�ny�n hegesen gy�gyult sebekkel. Tudta, hogy a tan�r is �rzi a jelenl�t�t, �s ez volt a legmegd�bbent�bb, hiszen eddig m�g senki nem �rezte meg a kapcsolatot.

Csak n�zte a sebeket, �s f�jt neki, hogy valaki ennyire mag�nyos, �s beteg. Mag�hoz �lelte, �s kez�vel v�gigsim�tott a s�r�l�seken. N�h�ny seb lassan gy�gyulni kezdett, n�h�ny heg elt�nt. �rezte, hogy minden apr� kis v�ltoz�s, minden f�jdalmas eml�k enyh�t�se rengeteg energi�t sz�v el bel�le. M�g egyszer v�gigsim�tott a sebek f�l�tt, de m�r nem volt t�bb energi�ja, elvesztette az eszm�let�t.

Az�ta nem �rz�kelte a k�rnyezet�t, csak �lmodott. El�sz�r egy h�z el�tt �lt, kellemes �rny�kban. K�r�l�tte cs�nd volt, csak a f�k levelei rezd�ltek meg olykor, ha a sz�l feler�s�d�tt. Minden nyugodt volt, � m�gis fesz�lts�get �rzett. �rezte a test�ben a v�ltoz�st, hogy valami k�sz�l. Nem tudta, hogy saj�t teste k�ldi a figyelmeztet�seket, vagy mellette fekv� Lilas agg�dik.

- Valami k�sz�l… - suttogta maga el�. Egy b�lcs�t ringatott, s ekkor a kisbaba fels�rt. Kiemelte a b�lcs�b�l, �s a kez�ben ringatta tov�bb.

- Te is �rzed, kicsim? – suttogta f�lig mag�nak, f�lig a bab�nak. A kisl�ny nagy s�t�tk�k szemeivel b�mult az anyj�ra, m�r f�l �ves volt, fekete haj keretezte h�feh�r arc�t.

Mennyire hasonl�t r� – futott �t rajta a gondolat. A sz�ve �sszeszorult, soha t�bb� nem l�thatja azt a f�rfit, akit mindenn�l jobban szeretett.

Ekkor halk pukkan�st hallott, majd k�t var�zsl� jelent meg el�tte a r�ten. Azonnal p�lc�ja ut�n kapott, �s egy v�d�k�rt h�zott fel maguk k�r�. B�zott benne, hogy el�g er�s lesz, b�rmire is k�sz�lnek. A f�rfiak szem�be sem kellett n�znie, �rezte a bel�l�k �rad� hideget. B�ntet�k voltak, ebben biztos volt. Nem tettem semmit, akkor mi�rt keresnek? Ennyire megv�ltozott volna a rend? – gondolkodott mag�ban.

- Stupor – ki�ltotta az egyik t�mad�. A v�d�k�r azonban visszaverte az �tkot. A f�rfiak d�h�sen �sszen�ztek. K�nt�lni kezdtek egy idegen nyelven, majd egy�tt mondt�k ki a var�zsig�t.

- Mors mortis! – az �tok nem hatolt �t a v�d�k�r�n, de az ereje gyeng�lt. Hermione megijedt, nem a saj�t �let�t f�ltette, annak v�ge lett, amikor Danielt el kellett k�ldenie, de a l�nya nem halhat meg.

H�zott m�g egy k�rt, �s az el�z�t megsz�ntette. Agy�ban var�zsig�k ut�n kezdett kutatni, amelyeket haszn�lhatna. Hi�ba, nem tudott egyet sem, �t gy�gy�t�nak nevelt�k, nem vehette fel a versenyt k�t f�rfival, akiket kicsi gyerekkorukt�l kezdve gyilkosnak tanultak.

A k�t var�zsl� megint kimondta az �tkot, �s a k�r m�r nem volt el�g er�s. A l�ny ereje egyre fogyott. Mikor �jra kimondt�k, Hermione el�tt megjelent egy pajzs, amely nem elnyelte a var�zslatot, hanem visszaverte. Er�sebb volt, mint a saj�t var�zslata. Megd�bbenve n�zett a l�ny�ra, hisz m�g csecsem�, �s m�r most er�sebb, mint � valaha is lesz. A k�t f�rfi ism�t egym�sra n�zett, mintha tan�cskozn�nak. Ekkor ism�t halk pukkan�s hallatszott, �s ahogy a felbukkan� var�zsl�t felismerte, kifutott a test�b�l minden er�.

- Daniel… - suttogta maga el�. �rezte a fel� �rad� er�t, �s hat�rozotts�got. Azonnal tudta, hogy seg�teni j�tt. M�sodszor fordul szembe �rte mindennel, ami az �let�t jelentette.

A f�rfi �tkokat sz�rt, �s a m�sik kett� r�vid harc ut�n dehoppan�lni k�nyszer�lt.

R�n�zett, pillant�suk tal�lkozott, majd p�lc�j�t emelve dehoppan�lni k�sz�lt.

- Maradj! Daniel, k�rlek! – ki�ltott az utols� pillanatban.

Meg�llt a mozdulat k�zben, �s r�n�zett.

- K�rlek! – sz�lalt meg ism�t, most m�r halkabban.

A f�rfi lassan leengedte a kez�t, �s elindult fel�. �vatos l�ptekkel haladt, mintha a n� elt�nhetne, mintha csak �lom lenne, amiben nem hisz, ami, amint meg�rinti, szertefoszlik. A n� csak �llt, �s v�rt. Nem tudta, hogy k�pes �llva maradni, nem �rzett mag�ban semmi er�t. Csak azt tudta, nem engedheti el. �gy nem…

A Daniel a n� el� �rt, m�r csak egy l�p�s v�lasztotta el �ket. Egym�s szem�be n�ztek, �s ism�t elvesztek egym�s pillant�s�ban, lelk�ben. Megsz�nt a k�lvil�g, nem volt sz�ks�g�k szavakra. Mag�hoz �lelte a Hermion�t �s a gyermeket.

- A l�nyod – sz�lalt meg sok�ra halkan.

**

Majd v�ltott a helysz�n. H�napok teltek el, �s ism�t a h�z el�tt �lt, de most kedvese mellett. L�nyuk mellett�k j�tszott, halkan g�gy�g�tt Lilasnak. �rezte, hogy egyre gyeng�bb, vesz�tette el az erej�t. Kedves�nek nem mondott err�l semmit, � tudta, hogy az �tok hat r�, de nem akarta, hogy f�rfi is megtudja. Elment volna, ism�t, �s azt nem �lte volna t�l. F�lt, tudta, hogy �szre fogja venni, nem tudja m�r sok�ig rejtegetni.

Lassan fel�llt, elindult a h�zba, majd �sszerogyott.

- M�g ne, k�rlek, m�g ne! – suttogta mintegy �nmag�nak.


- Ilena! – ugrott oda hozz� Daniel. Besietett vele a h�zba, �s �gyba fektette.

Csak m�snap t�rt mag�hoz, a f�rfi mellett �lt, a kicsi mellette aludt egy kis�gyban.

Nehezen nyitotta ki a szem�t, b�ntotta a f�ny, gyenge volt m�g. Kedvese arc�ra n�zve megremegett.

- M�r tudod…

- Mi�rt nem sz�lt�l? Nem maradtam volna. Nem maradhatok, nem halhatsz meg az�rt, mert itt vagyok.

- Nem tudlak m�g egyszer elengedni, belehalok �gy is, �gy is. Maradj – n�zett k�ny�r�gve kedvese fekete szem�be, b�r tudta, a f�rfi m�r d�nt�tt. Megint elmegy, �s � megint egyed�l marad.

- El kell mennem, nem leszek a gyilkosod. Annyi ember� lettem, de a ti�d soha. Szeretlek, Ilena – lassan fel�llt, mintha f�jna minden mozdulat. A n� mell� l�pett, lehajolt, �s m�g egyszer utolj�ra megcs�kolta. Ahogy felegyenesedett egy k�nnycsepp indult �tj�ra az arc�n, majd m�g egy �s m�g egy. N�m�n s�rt, ahogy csak az tud, akinek t�l m�lyen f�j ahhoz, hogy l�tv�nyosan szenvedjen. Megfordult volna, de a n� felsikoltott:

- Nem… - �s megragadta a kez�t. Egym�s szem�be n�ztek, egy �r�kk�val�s�gnak t�n� pillanatig, majd elr�ntotta a kez�t. Megg�rnyedt h�ttal, �sszet�rve l�pett arr�bb, majd egy pillanattal k�s�bb halk pukkan�ssal elt�nt. Hermione csendesen zokogott.

- M�sodszor… - n�zett maga el� �res szemmel.

-