|
20. Voldemort utolsó szavai
2007.03.16. 19:20
20. Voldemort utolsó szavai
Amikor a csata után újságírók megkérdezték Harry Pottert, mi volt Voldemort utolsó szava, mondata, a fiatal varázsló zavarba jött. Gyorsan ki kellett találnia valami jól hangzó hazugságot. Az igazságot semmi pénzért nem árulta volna el.
Az igazságot csak néhányan ismerték. Azok, akik ott álltak a döntő csatában Voldemort és Harry Potter közvetlen közelében.
Voldemort utolsó szavai Harry Potterhez a következők voltak:
- Nem engedem, hogy megcsókolj!
oOo
A végső csata órákon keresztül tartott. A Sötét Nagyúr ideges felkiáltása után azonnal varázsolni kezdett. Kissé talán kapkodva, és gyengébb hatásfokkal, mint kellett volna, s mint képes lett volna normális esetben. Így az azonnal reagáló Harry visszaverte az első támadást, sőt, maga is visszatámadott egy erős átokkal. Azonnal sikerült lefegyvereznie – ezen maga lepődött meg a legjobban. Nehezebb harcra számított.
Alighogy elhagyta az első varázslat a két pálcát, a csata többi résztvevője is harcolni kezdett. Az aurorok és más jelen levő varázslók, diákok, Rendtagok felvették a harcot a halálfalókkal.
Voldemort abba halt bele, amikor legalább tíz pálcából egyszerre átkozták meg. Draco meglepetésére – aki természetesen a csata sűrűjében volt – apja is Voldemortra emelte pálcáját. Mi több, mellette Bellatrix, az az őrült nőszemély is jól sikerült varázslatokkal támadta a Sötét Nagyurat, majd a segítségére siető halálfalókat. Apja és Bellatrix vállat vállnak vetve együtt harcolt.
A Nagyúr halála után ők ketten azonnal elmenekültek a helyszínről. A közelben volt egy kisebb erdőrészlet, oda tartottak. Ron Weasley utánuk akart küldeni egy bénító bűbájt, de Draco nem engedte.
- Inkább menjünk utánuk. Valami nem stimmel az apámmal – magyarázta a vörös fiúnak.
A páros után siettek, menet közben átkokat szórva az útjukba kerülő halálfalókra. Ront eltalálta egy varázslat, de szerencsére csak súrolta a karját. Ez lassította le őket annyira, hogy végül elveszítették szemük elől Luciusékat.
Amikor végre beértek a fák közé, megdöbbentő jelenet tárult a szemük elé. Lucius Malfoy és Bellatrix Lestrange elmélyülten csókolózott egy fa alatt. Ron és Draco lemerevedett egy pillanatra. A páros közben szétvált, és beugrott a fák közé. Amikor Ron utánuk akart rohanni, Draco vigyorogva megállította. Ő már sejtette, mi történik.
- Inkább menjünk, és keressük meg Harryt és Lunát. Valahol itt kell lenniük. Apámékat majd elfogja valaki más.
- De…
- Menjünk! – mondott ellen ellentmondást nem tűrő hangon Draco. Ron ezek után inkább bólintott, és újra a csata sűrűjébe vetették magukat. Egyre több halottat és sebesültet kellett kikerülniük.
oOo
Órákkal később a halálfalók elveszítették a harcot. Miután látták Voldemortot elesni, már nem tudtak olyan elszántan harcolni. Egyre többen kezdtek elmenekülni, menteni a menthetőt. Az aurorok rengeteg foglyot ejtettek - Azkabanban megint telt ház lesz.
Dumbledore vezetésével rögtön a harc után felkeresték a Piton házat is, foglyok után kutatva. Pitont és Hermionét sehol sem találták, pedig egy fogoly halálfaló váltig állította, hogy ott tartották őket. Az egyik szobában azonban végül megtalálták a megkötözött Lucius Malfoy és Bellatrix holttestét.
- De hisz ők ott voltak a csatában! – kiáltott fel Ron és Harry egyszerre. – Ott álltak Voldemort mögött!
- Azok nem apámék voltak – szólalt meg a sápadt Draco. Hiába volt kegyetlen apja, azért a halála sokkolta. – Emlékeztek, ők is segítettek elpusztítani Voldemortot. Szerintem Pitonék megszöktek, és felvették apámék alakját, hogy így is segítsenek Potternek. Még most is valahol ott lehetnek a csatatéren, csak azóta visszaváltozhattak. Remélem, nem ölte meg őket valaki, míg halálfaló alakban voltak! Bátor dolog volt tőlük halálfalóként kimenni a csatatérre!
Ron Dracóra nézett, és elvörösödött. Eszébe jutott a jelenet, amit a csata alatt láttak. Egész pontosan a csók.
- Piton és Hermione voltak azok? – kérdezte. – De hisz ők…
- Tartsd a szád! – sziszegett rá azonnal a mardekáros fiú. – Csak káprázott a szemed!
- Aha – sóhajtotta Ron, majd elájult. A felfedezés sokkolta, jobban, mint a harc Voldemort ellen.
oOo
Hermione arccal a földre borulva tért magához. Addig mozgolódott, míg fel tudott ülni. Valami végigfolyt a homlokán - saját vére volt.
A lábán keresztben Piton feküdt. Hirtelen eszébe jutottak a történtek.
Lucius meg akarta erőszakolni, de Piton valahogy megszerezte a pálcáját. Abban a pillanatban ölte meg a halálfalót, amikor belépett Bellatrix a cellába. A nőt is sikerült elkábítani. Ott volt nyitva az ajtó, a szabadulás útja, ők mégse mentek.
Kiürítették a két halálfaló zsebeit, varázspálca, fegyver és egyebek után kutatva. Egy üveg bájitalt találtak Bellatrixnál.
- Százfűlé főzet – közölte Piton, miután megszagolta a folyadékot. Hermione elpirult, eszébe jutott AZ éjszaka.
- Mit csinálunk? – kérdezte. – Nem sétálhatunk csak úgy ki innen. Ki kell használnunk az alkalmat, hogy Voldemort közelében vagyunk – folytatta.
- Nekem van egy ötletem – nézett elgondolkodva Piton.
Reggel a Nagyúr szobája előtt várakoztak, Lucius és Bellatrix alakjában. Megbeszélték, hogyan játszanak majd előtte. Tudták, ha lebuknak, belehalnak. Csak abban reménykedhettek, hogy Voldemort rossz állapotban lesz reggel, és nem lesz ereje gyanút fogni.
A várakozás elejét azzal töltötték, hogy Piton mesélt a bájitalról, amit Voldemortnak adott, persze egy-két fontos részletet kihagyva. Ám Hermione nem véletlenül volt az iskola legokosabb tanulója: azt is kikövetkeztette, ami rejtve maradt.
Ennek a bájitalnak köszönheti Piton azt a szörnyű állapotot, ami egy felejtésátkot is megért neki. Persze most azt mondja, egy általa ismeretlen nővel akarta kipróbálni – életében először, természetesen – a bájitalt, de Hermione ebben nem hitt. Biztos volt benne, ő volt a kiszemelt áldozat. De ha akkor este próbálta megszerezni a hajszálát… jól emlékszik, hogy Ron pulcsija volt rajta. Ezek szerint Piton Ronnal álmodott? Nem tehetett róla, a gondolatra hangosan felnevetett. A szobában Voldemort mordult egyet, majd tovább aludt.
- Mi történt? – nézett rá értetlenül Piton.
- Azt hiszem, rájöttem, kivel álmodhatott véletlenül aznap este – vigyorgott kárörvendően. Ha ezt elmondaná Ronnak, a fiú minden valószínűség szerint szörnyethalna. Hisz szegény Perselus is majd belehalt! Mit is mondott akkor reggel? Romlott hozzávaló egy bájitalban? Így megfogalmazni egy erotikus álmot Ron Weasleyvel!
- Ha megmondja nekem is a nevét, esküszöm, megölöm! – mordult fel Piton. Kicsit megkönnyebbült, hogy ilyen jól vág a lány esze, és megérti a dolgokat anélkül is, hogy neki kéne elmagyaráznia. És ha nevet, talán nem haragszik… De a gondolat, hogy ő tudja…
- Rendben, nem mondom meg. Ez a tudat életem végéig így is el fog szórakoztatni! – nevetett tovább Hermione, immár nyugodtabban. – Vehetjük úgy is, ez az én bosszúm bizonyos dolgokért.
- Köszönöm – bólintott Piton. Szóval ezt is megúszta. A lány értelmes, ő meg mázlista.
Miután a bájitalt kibeszélték, a harcra szőttek terveket. Nagy volt a kísértés, hogy még az éjjel merényletet kíséreljenek meg Voldemort ellen, de úgy gondolták, a jóslat szavait semmiképpen sem hagyhatják figyelmen kívül.
- A harc alatt nem fedhetjük fel magunkat addig, amíg meg nem hal – bökött állával a csukott ajtó felé Piton, miközben magyarázott. – Semmilyen körülmények között. Ha szerencsénk van, a barátai nem átkoznak minket halálra azonnal, hogy meglátnak. De amint meghalt, azonnal elmenekülünk. Én még szeretnék élni egy darabig, gondolom ön is. Nem hagynak majd időt a magyarázkodásra, így jobb, ha nem is próbálkozunk. Talán hamarabb visszaváltozunk, mielőtt utolér egy üldöző.
Hermione ötletére végül megegyeztek, Dracóval kivételt tesznek, és megpróbálják felhívni magukra a figyelmét. Talán észreveszi, hogy az apja „furcsán” viselkedik. Jól vág az esze, segíthet a menekülésben.
Reggel a színészkedés tűrhetően sikerült. Voldemort sápadt volt és összetört, így nem fogott gyanút.
Nem sokkal később hátborzongató érzés volt halálfaló kinézettel végigvonulni az aurorok között a lánynak, Harry és a többiek felé. Ha Piton nincs mellette, elszalad. Magasabb volt, Voldemortot támogatta, minden irányból gyűlölködő pillantások kísérték lépteit.
Draco figyelmét nem sikerült felhívni magukra, de ezen nem lepődtek meg túlságosan. Nem fűztek nagy reményt a sikerhez.
Hermione már nem félt, mikor szemtől szemben álltak Harryvel. Elérkezett a pillanat, amikor olyat tehet, amit rajta kívül senki.
- Hello, Voldi! Hát végre találkozunk! – játszotta a laza, nyugodt varázslót Harry.
- Nem engedem, hogy megcsókolj! – kiáltott fel erre Voldemort, és átkokat szórt mindenfelé. Azonnal varázsolni kezdett Piton és Hermione is. Első áldozatuk az idősebb Crak és Monstro volt. Sikerült zavart kelteniük a halálfalók között ezzel a húzással. A következő átkuk már Voldemort ellen irányult, akit időközben Harry ügyesen lefegyverzett.
A Sötét Nagyúr halála után azonnal menekülőre fogták a dolgot. Tudták, nincs idejük magyarázkodni. A csata hevében könnyen előfordulhat, hogy saját társaik ölik meg őket, ha nem vigyáznak. Piton megfogta a lány kezét, és behúzta a fák közé.
- Még talán tíz perc, és visszaváltozunk – közölte Hermionéval.
- Igen – nézett fel rá a lány.
Piton gondolkodás nélkül megcsókolta. Hermione nem ellenkezett, lelkesen vetette bele magát a csókba.
- Ezt meg kellett tennem – mosolygott rá Piton kicsit később. – Arra az esetre, ha nem élnénk túl a csatát.
Hermione csak visszamosolygott a férfire, majd berohantak a fák közé. Pár perc múlva – immár saját alakjukban – a halálfalók ellen harcoltak.
oOo
Piton hátán csúnya seb volt – saját testével védte meg a lányt az egyik átoktól. Hermione szerencsére megtalálta a pálcáját, így az eszméletlen testet el tudta lebegtetni a kastély felé. Félúton sem járt, amikor barátai észrevették és felé rohantak. Egyikük sem volt teljesen ép, de azért mindnyájan mozgásképes állapotban voltak. Ron, Harry és Draco is a lány nyakába vetette magát, majd segítettek ellebegtetni Pitont a kastély elé, ahol már több tucat gyógyító látta el a harci sérüléseket.
Ron menet közben furcsán méregette a lányt.
- Mi van? – elégelte meg Hermione a bámulást.
- Semmi – válaszolta a fiú gyorsan. Úgy érezte, jobb, ha inkább semmit sem tud. Megnyugtatóbb.
A gyógyítók sátra mellett az aurorok tanácskoztak. Meg kellett szervezniük a maradék halálfalók elfogását. Attól, hogy Voldemort halott, és megnyerték ezt a harcot, a háború még nem ért véget. Talán még hónapok is eltelhetnek addig, mire újra biztonságban érezhetik magukat az emberek.
oOo
Aznap este világraszóló lakomát rendeztek a Nagyteremben. Mindenki felkelt és elment, aki élt – vagy nem -, és menni tudott. Tanárok, diákok, harcképtelen, de nem súlyos sérült aurorok. A kastély szellemállománya is növekedett néhány fővel. Diákok közül szerencsére egy sem halt meg, de Hisztis Myrtle örömére egy jóképű, mindössze húsz éves auror is csatlakozott a szellemtársadalomhoz.
A lakoma után a figyelem középpontjában Harry Potter állt. Újságírók is eljöhettek a rendezvényre, és mindenki a harc részleteire volt kíváncsi. Ron Weasley is egyszerre három újságnak nyilatkozott.
Piton az egyik asztalnál üldögélt, és nézte a bolondozó, boldog diákokat. Harry Potter mellett ott állt Hermione is, gyönyörű fekete ruhában. Nem tudta levenni róla a szemét.
A lány valószínűleg észrevehette, hogy figyelik, mert pillantását hirtelen a professzoréba fúrta. Mielőtt visszafordult volna Lunához, aki éppen kérdezett tőle valamit, még kedvesen rámosolygott a férfira.
Néhány óra múlva már a táncé volt a főszerep. Hiába volt nehéz és fáradságos a nap, a boldogság elsöpört mindenféle fáradságérzetet. Piton nem tudott ellenállni, és odasétált Hermionéhoz. A harc óta nem váltottak egy szót se. Azt tudta, hogy a lány vitte el a gyengélkedőig, de az ébredésekor már nem volt ott. Csak remélni merte, hogy nem haragszik a csók vagy valami más miatt.
Hermione meglepődött, hogy Piton felkéri táncolni. Ez az arcára lehetett írva, mert Piton kissé nyersen odavetette:
- Nemet mondhat nyugodtan, nem halok bele – morogta.
Szegény férfi nem is sejthette, milyen emléket idézett fel tanítványában. Az a bizarr álom még a nyáron a Dirty Dancing jelenettel… nagyon mély nyomot hagyott Hermionéban.
- Nem, dehogy! – visszakozott gyorsan a lány, összeszedve magát. – Csak nem gondoltam volna, hogy tud táncolni – mondta ki gyorsan az első dolgot, ami az eszébe jutott.
- Nem is tudok. Ez talán zavarja?
- Nem, inkább örülök neki – nevetett fel. - Örömmel táncolok magával. Úgyis meg kéne beszélnünk, mit mondunk holnap a meghallgatáson.
- Milyen meghallgatáson? – lepődött meg Piton, miközben táncolni kezdtek.
- Önnek még nem mondták? Holnap a Minisztériumban el kell mondanunk, mi történt az elrablásunk óta. Van egy olyan sejtésem, hogy nem szeretne mindent elmondani az auroroknak.
- Mint például? – tetette az ártatlant Piton.
- Mint például, szerintem, nem akar beszélni arról a bizonyos bájitalról, amit megitatott Voldemorttal…
Az elkövetkező percekben a kényes témákat kerülve megbeszélték a cenzúrázott történet részleteit. Már vége volt a táncnak, amikor Hermione hirtelen a férfi szemébe nézett.
- Mondhatok valami személyeset? – suttogta.
- Igen – válaszolta Piton. Valahogy érezte, most jött el az igazi beszélgetés pillanata.
- Draco és az apja után egyszer végre a saját alakjában, Százfűlé főzet nélkül is megcsókolhatna, lehetőleg az emlékezetünk utólagos kitörlése nélkül…
- Arra mérget vehet. Csak előbb vizsgázzon le. Néhány hónap múlva R.A.V.A.SZ.
Így történt, hogy Perselus Piton és álomnő főzete komoly szerepet játszott a világbéke kialakulásában… :)
VÉGE
- Professzor?
- Hm?
- Addig nem kaphatnék egy kis álompasi főzetet?
----------------------------------------------------------------------------------------------------------
EPILÓGUS
Voldemort legyőzése után az idő száguldani kezdett. Harrynek rá kellett döbbennie, hiába győzte le a félelmetes sötét mágust, attól még a R.A.V.A.SZ vizsgáját nem nyomják a kezébe.
Hermione minden szabad percében a fiúkat korrepetálta, így csak egy-két vágyódó pillantásra volt ideje a Nagyteremben Perselus felé. Igen, gondolatban már mint Perselus jutott eszébe a férfi, és igyekeznie kellett, nehogy valamelyik beszélgetés alkalmával is így nevezze.
A Rendtagok napjai továbbra is a harc utórezgéseiről szóltak. Még mindig kerültek elő szökött halálfalók, és néha véres leszámolásokról számolt be a Reggeli Próféta. Nem egyszer egyszerű varázslók számoltak le halálfaló-gyanús személyekkel, sokszor tévesen. Nyárra mégis úgy-ahogy helyreállt a rend.
A vizsgák ebben az évben a szokásosnál könnyebbek voltak. Talán így igyekezett a maga módján a Minisztérium köszönetet mondani a sok harcokban részt vevő hetedévesnek. Harry és Ron olyan jó eredményeket értek el, hogy semmi akadálya nem volt aurori karrierjük kiépítésének. Dracót is hívták, de ő inkább kviddicspályafutásról álmodozott. Az elmúlt hónapokban sokat ügyesedett, és bebizonyította, nemcsak apja miatt volt helye a Mardekár csapatában. Egy középszintű csapat ösztöndíjat ajánlott neki, amit el is fogadott. Tudta, ha kitűnik képességeivel, még feljebb kerülhet, csak türelmesnek kell lennie.
Hermione mindenből 100%-os eredményt ért el, és a legjobb egyetemek versenyeztek érte. Ő volt a legbizonytalanabb jövendő karrierjét illetően. Érdekelte a bájitaltan, a számmisztika és a rúnaismeret is, de nem tudta, melyiket válassza.
A R.A.V.A.SZ vizsga után két hétig még az iskolában lophatták a napot, az eredményekre várva. Hermione és a fiúk minden idejüket a parkban töltötték. Úszkáltak a tóban, Hagriddal beszélgettek (ezt kivételesen mindig Draco nélkül tették), a jövőjüket tervezgették.
- Ti nem féltek? – kérdezte egy este a lány barátait.
- Mégis mitől?
- Hát… mindentől. A jövőtől. Hogy valóra válnak-e az álmaitok, hogy nem bánjátok-e meg később a döntéseiteket. Hogy kihagytok egy lehetőséget, amit nem kéne, vagy tesztek valami olyat, amit nem szabadna…
- Nem, ilyenre csak a lányok képesek – nevetett Ron. – Én tudom, hogy minden sikerülni fog, amit eltervezel, bármi is lesz az. És az én életem is csodás lesz, érzem. Amint végez Luna, feleségül veszem, és alapítunk egy akkora családot, mint a szüleim. Közben befutott auror leszek, és a Minisztériumban fogok dolgozni. Hétvégénként kviddicsezni összejárunk a régi barátokkal, majd ha ebből kiöregszünk, akkor vajsört kortyolgatva mutogatjuk egymásnak a gyerekek fényképeit. Harry élete izgalmasabb lesz, de hasonló az enyémhez. Feleségül veszi a húgomat, és beszáll a Weasley hagyományok ápolói közé, és neki is lesz egy tucat gyereke. Draco után dögleni fognak a nők, minden országban lesz egy barátnője, miközben valami menő kviddicscsapattal utazgat. És te, Hermione, szintén fényes pálya előtt állsz. Egyetemi tanár leszel, vagy kutató, könyvek címlapján látjuk viszont a nevedet.
- És az én szerelmi életem? Azt nem látod előre? – kérdezte a lány. Dracótól tudta, hogy Ron akkor, a csatában látta csókját Perselusszal, és valószínűleg fejben összerakta a részleteket, csak sohasem hozta fel a témát. Kíváncsi volt a véleményére.
- Minden bizonnyal találkozol valami okos férfival, akivel könyvekről fogtok beszélgetni egy üveg bor mellett. Aztán egymásba szerettek, és boldogan éltek, míg meg nem haltok.
Ron nem tudta nem észrevenni barátnője csalódott arckifejezését, így hozzátette, kissé elhamarkodottan:
- De ne aggódj, Hermione! Bárkit is választasz, előbb utóbb megbarátkozunk vele. Ha azzal jössz össze, akire most gondolok, akkor inkább utóbb.
Egy cuppanós puszit kapott cserébe.
oOo
A tanévnek vége lett, gyorsabban, mint sokan szerették volna. A hálószobák kiürültek, mindenki a Roxfort Expresszre igyekezett. Hermione Csámpásra vadászva lemaradt barátaitól, így a vonat majdnem nélküle indult el. Csak egy ember ugrott fel utána a már mozgó járműre. Perselus Piton, a tanár, aki tél óta ezt a pillanatot várta.
- Jó reggelt, Miss Granger – köszönt a lányra. Hermione elpirult. – A szülei ott lesznek este a diplomaosztón?
- Igen. Semmiképpen nem hagynák ki, hogy lássák. Már hozzászoktak annyira a varázsvilághoz, hogy ne legyenek fenntartásaik.
- Örülök – válaszolta a férfi, majd elindult a tanárok kocsija felé.
Az utazás eseménytelenül telt el. Az alsóbb évesek Londonban szétszóródtak szüleikkel, csak a hetedévesek maradtak együtt. Már csak néhány órájuk volt a diplomaosztójukig. Londonban rendezték a nagy eseményt, hogy a mugli hozzátartozók is el tudjanak menni rá.
Hermione kissé idegesen várta a találkozást szüleivel. Legutolsó levelében végre bevallotta nekik, hogy egy idősebb férfiba szeretett bele, aki ráadásul tanára is. Félt a reakciótól. Szülei szinte egykorúak voltak, gyerekkoruk óta tudták, hogy majd egyszer összeházasodnak. Közös volt a hobbijuk, a munkájuk, mindenük. Pont ezért félt Hermione, hogy mit szólnak egy olyan választáshoz, mint Piton.
Az ünnepségre átöltöztek dísztalárba, majd a minisztériumi épület dísztermébe mentek. Szülei már ott ültek a vendégek számára fenntartott helyen. Messziről intett nekik, mire visszamosolyogtak. Öröme ezek után határtalan volt.
Piton messziről figyelte a találkozást. Hermione szülei szimpatikus embereknek tűntek. Elő kell vennie legszebb modorát, ha jó benyomást akar tenni rájuk. A találkozást aligha kerülhetik el sokáig.
Az ünnepségen először az igazgató mondott beszédet, majd egy minisztériumi boszorkány. A szokásos unalmas duma volt, mégis mindenki itta szavaikat, hisz a tanárokon kívül mindenki életében nagyon fontos pillanat volt ez.
Hermione és egy hollóhátas fiú is mondott beszédet, mint iskolaelsők. A lány sugárzott. Piton olyan figyelmesen hallgatta, hogy észre sem vette, mennyi szempár szegeződik rá. Dumbledore, Draco és Ron kíváncsian figyelték. Most ültek ki érzései először nyíltan arcára. Hermione szülei is kiszúrták a tanárok között, mint lányuk lehetséges választottját, olyan egyértelmű volt a tanári kart végignézve, hogy csak ő lehet az.
A diploma után minden tanárral kezet fogtak a diákok, majd a helyükre mentek. Akkor már alig bírtak magukkal. Már csak azt várták, hogy az ég felé dobhassák iskolai süvegüket.
Piton a háttérben várta, míg Hermione és barátai kibúcsúzzák magukat. Mikor a lány magára maradt, idegesen körbefordult, mintha keresne valakit. A bájitaltan tanár visszatartotta a lélegzetét, és várta, hogy a lány tekintete rá essen. Nem kellett sokáig várnia. Hermione elkapta pillantását, majd lesütötte a szemét egy pillanatra.
Nem mozdult, nem csinált semmit. Hermione ismét felpillantott, és tett egy óvatos lépést előre. Piton követte példáját.
- Végeztem – közölte a lány egyszerűen, mikor találkoztak, és szerelme szemébe nézett.
- Örülök, Hermione. Megengedi ugye, hogy tegezzem?
- Igen, uram.
- Perselus.
- Igen, Perselus.
Pár pillanatig csend ereszkedett rájuk, majd egyszerre kezdtek el beszélni. Nevetéssel oldották zavaruk.
- Van programod holnap este? Ma este, gondolom, a szüleiddel szeretnél találkozni, de holnap talán…
- Mikor? – vágott a szavába Hermione.
- Hatra érted megyek – nevetett fel Piton. – Nem kell kiöltözni.
- Oké – mosolygott a lány is.
Ekkor léptek melléjük Hermione szülei.
- Apa, anya, bemutatom volt bájitaltanáromat, Perselus Pitont – hadarta.
- Örvendek – ráztak kezet.
- Utólagos engedelmükkel holnap estére randevúra hívtam a lányukat – vágott bele Piton rögtön a közepébe. Jobb az ilyesmit előre tisztázni.
- Értem – nézett komolyan szemébe az apa. – Remélhetem, hogy éjfélre épségben hazahozza? – kérdezte.
- De apa!
- Természetesen, uram – bólintott Piton. Rengeteg idejük van még.
- Hétvégén elutazunk a családi nyaralónkba Franciaországba. Ha nem zavarják a mugli körülmények, örülnénk, ha csatlakozna – tette hozzá az édesanya.
- Örömmel, ha nem zavarok…
- Milyen udvarias ember maga! Pedig úgy hallottam, szeret negatív megjegyzéseket tenni. A lányom szerint ezek olyan eredetiek, hogy alig vártam, hogy halhassak néhányat – nevetett fel Hermione apja, és kissé csalódottnak látszott.
- Most nagyon igyekszem – vallotta be Piton. – De ígérem, hétvégén találkozhat néhány gyöngyszememmel! – szerénykedett.
- Nagyszerű! Alig várom! Akkor nemsokára találkozunk. Mi kimegyünk a kocsihoz, kicsim. Magatokra hagyunk benneteket, hogy elbúcsúzhassatok.
A zavart csend megint közéjük ereszkedett.
- Bocsánat – mondta a lány.
- Nincs miért. Nagyszerű és barátságos szüleid vannak. De most menj, várnak. Hatra érted megyek. Jó éjt! – nyomott egy puszit Hermione arcára, majd kitessékelte az utcára.
Hermione meglepődött, de nem mutatta. Azt hitte, amint lehet, a férfi megrohamozza. Erre úgy viselkedik, mint egy első randin. Furcsa volt, de mégis úgy érezte, ez így van jól. Ha nem sietik el, tovább tart. Holnap este talán már a kezét is megfogja, hétvégén megcsókolja… a többi meg jön magától. Előttük az élet. Sejtette, ez az élet nem lesz éppen eseménytelen. Hát lehet Perselus Piton mellett unatkozni?
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Itt a vége, fuss el véle, most már tényleg! ;)
Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta a történetemet, azoknak meg pláne, akik egy kritikával is megszántak. Puszi mindenkinek: Lillia
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
