16. Problémák
2007.03.10. 20:33
Szerző megjegyzése:
A szünet utolsó napja kellemesen telik a négyes számára, ám az elkövetkező hetekben már nem megy minden zökkenőmentesen. Ginny és Harry veszekedésének következménye is lesz...
Problémák
Dumbledore somolyogva és elégedetten indult vissza irodája felé. Harry végül ismét vette az akadályt, és az igazgató büszkén gondolt vissza a teljesítményére, gyorsaságára és eltökéltségére. Úgy tűnt kollégája és Harry gyümölcsöző együttműködésükkel még a legmerészebb elképzeléseit és reményeit is felülmúlták. Ezt természetesen annak tudta be, hogy végre hajlandóak voltak megismerni egymást és meglátni azt, ami túlmutatott a nyilvánvalón. Perselus cinizmusa, és Harry szemtelensége – merengett – a kettő tulajdonképpen ugyan az. Ajaj futott át az agyán amint megfogalmazta. Mindkettő intelligens, büszke, és erős jellem. Ebből a szempontból talán nem túl jó ötlet őket összeereszteni, mert egyikük sem engedne, ha olyan helyzet adódik. Mindazonáltal… igen. Harry megtanulta valamelyest tisztelni Perselust, aki szintén elismerte a fiú erősségeit. Nem lesz itt semmi baj – fejezte be végül elmélkedését az idős mágus.
Harry nem mondta, hogy nem fáradt, mikor visszaérve a klubhelyiségbe barátai kérdezgetni kezdték. Egyrészt, mert felesleges lett volna magát még ezzel is nyomasztani, holott barátai ezúttal pontosan tudták mit is csinált órákon keresztül, másrészt, mert ezzel maga is könnyebben lazíthat. Így inkább igyekezett minél kényelmesebbé tenni a hátralévő délutánt és estét, hiszen már csak a holnapi nap volt hátra. Az utolsó délelőtt, mikor igazán együtt lehettek, és nem utolsósorban nyíltan Ginnyvel. Amíg nem érkeznek meg társaik az otthon töltött szünidőből, a két fiatal szinte el sem mozdult egymás mellől. Ha Harry olvasott, leülve a kandalló előtti szőnyegre, Ginny kinyújtott lábai közé fészkelte magát, hátát a fiú mellkasának vetve, és úgy beszélgetett Hermionéval. Majd Harry volt az, aki elfeküdve a kanapén, az ott ücsörgő lány ölébe hajtotta a fejét, elégedetten felsóhajtva, mikor Ginny cirógatni kezdte kócos tincseit. - Lenyűgöző volt az állóképességed – mondta a lány mosolyogva. - Hát volt is min megedződnie, nem? – szólt oda Ron a rengeteg kalandjukra utalva. - Hagyd már – legyintett Hermione. – Lehet hogy Ginny nem is erre utalt – mondta csalafinta mosollyal.
A vörös hajú lány arca erre azonnal olyan színt öltött, mint tincsei, s még Harryn is kiütött egy kis pír, bár talán őt inkább az a tény nyugtalanította, hogy Ron miként fogja fel, ha nyilvánvalóvá válik, hogy húgával lévő kapcsolata nem épp plátói. Vajon eszébe jutott már egyáltalán ez a lehetőség? Barátja bambán Hermionéra meredt. - Hogy mi van? A lány nem válaszolt, inkább erősen tanulmányozni kezdte a kezében lévő kötetet, de ahogy a lapok fölé hajolt, Harry észrevette, hogy változatlanul mosolyog. Ron most felváltva tekintett hol húgára, hol pedig barátjára, s igyekezett megemészteni a célzatos megjegyzés jelentését. Ginny idegesen fészkelődött, ám végül nem tudta megállni, és felnevetett. Most már Harry is egy kicsit furcsán nézett rá, minek láttán a lány magyarázni kezdett. - Csak… tényleg elég kétértelmű voltam nem? Lenyűgöző volt az állóképességed – idézte saját magát.
Erre Harry is elvigyorodott, majd egy óvatos pillantást vetve Ronra, azt mondta. - Akár még igaz is lehetne mindkét esetre, ha tegnap nem lettem volna túl fáradt az edzés miatt. Ron szemöldöke felszaladt, és arca csúnyán vöröslött, míg a könyve mögül ki-kileső Hermione, aki nagyon is figyelemmel kísérte az eseményeket, jóízűen fel nem nevetett. Erre aztán a fiú figyelme rögtön ráterelődött. - Szerinted mi olyan vicces azon, hogy a húgom és a legjobb barátom ki tudja mióta szexe… - itt inkább elharapta, és máshogy fogalmazott – alszanak együtt?! - Jaj Ron! Egyikük sem gyerek már, és nem is felelőtlenek. Ez a kapcsolat velejárója – válaszolt a lány nyugodtan. – Mindegyiké. Utolsó megjegyzésére Harryék is felkapták a fejüket, s Ron ismét csak piroslott magában, ahogy barátnőjét nézte. - És? Szintén tűrhető az állóképessége? – nevetett Ginny. - Látom tetszik ez a kifejezés – bökte meg Harry az oldalát.
Ron végül, talán életében először bölcsen hallgatott, és inkább befejezte az átváltoztatástan házijából hiányzó néhány sort, amivel lezárta a kéttekercses elvárást. Ginny csalódott sóhajjal vette tudomásul, hogy milyen gyorsan elszaladt a délelőtt, mikor nagy zsibongás kíséretében megérkeztek háztársaik, és lelkesen mesélték a szünetben nélkülözött barátaiknak mi minden történt velük ez idő alatt, és ki milyen remek vagy épp felejthető ajándékot kapott, és ily módon töltötte el az ünnepeket. Ekkor már Harry szokásos foteljében ücsörgött, és vidáman mosolyogva fogadta a sok üdvözletet, és a lelkes DS tagok máris feltámadó érdeklődését, mikorra várhatják a következő találkozót. - Látom, nagyon kipihentétek magatokat – nevetett rájuk a fiú. - Rólad viszont ez nem igazán mondható el, haver – nézett végig rajta Dean. Erre Hermione alig hallhatóan, hogy csak barátainak tűnjön fel, megjegyezte. - Naná, mert Ginny kellően kifárasztotta.
Mire a vörös hajú lány kicsit közelebb hajolt hozzá. - Mond csak kedves barátnőm, tulajdonképpen mit ittál? Harry az ajkába harapott, hogy legalább addig visszatartsa kitörni készülő nevetését, amíg kinyögi. - Biztosan jól sült el az este. Ginny rápillantott, majd egyszerre robbant ki belőlük a nevetés, Hermione tekintete pedig Ronra tévedt, s mindketten elpirultak. Ez természetesen csak még jobb kedvvel töltötte el a hasfájásukkal elfoglalt párost, akik mérhetetlen bajaik ellenére figyelemmel kísérték szavaik hatását. - Nem is tévedtünk akkorát – vigyorgott Harry, majd ejtve a témát, immár jól érthetően és hallhatóan magyarázni kezdte a köréje gyűlt évfolyamtársainak, hogy jó volt a megfigyelésük, és valóban nem láblógálással töltötte a szünidőt, hanem rendszeres képzéssel és edzéssel. Ez természetesen csak még jobban felvillanyozta a többieket, hiszen egyúttal ez azt is jelentette, hogy Harry ismét erősödött, és hogy ők megtanulhatnak egy sor jobbnál jobb átkot és védekezést. Már megint.
Harry nem panaszkodhatott az elkövetkezendő három hétben. Nagyon jól haladt a felkészüléssel, Ginnyvel való kapcsolata egyszerűen tökéletes volt, – noha a lányban olykor felszínre tört, hogy mégiscsak olyan hülyén jön ki, mintha bűnt követnének el, s folyton csak bujkálnak - és legnagyobb csodálkozására, még az egyéb feladatai ellátásában sem ütközött különösebb akadályokba. Egyetlen dolog volt, ami problémát okozott neki, bár ez nem túlzottan új keletű, és rosszabban is volt már része roxforti évei során. Mióta rövid tárgyalások és elbírálás után kicsapták a két mardekárost, a többiek sokkal dühödtebben támadták a griffendéleseket, és ezen belül természetesen Harryt. Igazán nyílt atrocitásokra nem került sor, többnyire mert tartottak a fiútól, de szóban ahol csak tudták kikezdték.
- Ugyan már Potter. Te is tudod, hova és meddig fogsz eljutni – vigyorgott Malfoy rosszindulatúan. - A Nagyúr elé megkínzottan könyörögve az életedért. - Majd akkor is ekkora legyen a szád, mikor halálfaló öltözetben bújsz meg az árnyékában, magalázottan és rettegve mikor büntet meg újra, ha elszúrod a „nagy terveit” – vágott vissza Ginny dühösen. - Neked mi közöd hozzá te kis véráruló?! – sziszegte Parkinson megvetően. - Harry két kilóméteres nyomába sem érhettek – felelte Ginny azonnal. – Ti fel sem foghatjátok mi az a bátorság, becsület és kitartás, amivel veletek ellentétben, ő szembeszegül azzal a szemétládával. A közelben ülő griffendéles társaik feszülten figyelték a vitatkozókat. Persze hogy csak most mertek idejönni ezek a ravaszkodó gyáva férgek is, mikor a tanárok közül egy sincs lent, hogy közbeavatkozzon. Ron dühösen vöröslő fejjel méregette őket, míg Hermione megvetően nézte a szőke mardekárost. - Tudod mit Weasley? Valóban ott leszek, és röhögve nézem majd, ahogy a porban csúszik a ti nagy hősötök a Nagyúr lábai előtt – mondta erre Malfoy.
Harry nem tudta meddig képes még elfojtani az indulatait, de önkéntelenül is felállt. - Ebből is látszik mennyire nem ismersz Malfoy – mondta olyan hideg hangon, amitől még az előttük lévő víz is megfagyhatott volna a pohárban. – Kínzott is, és próbált már megtörni. Arról nem is beszélve hányszor vallott kudarcot a megölésemmel. És tudod mit? Egyszer sem sikerült még csak megaláznia sem, nem hogy azt hallani hogy könyörgöm neki – majd kissé közelebb lépett a szőke fiúhoz, aki erre mintha hátrébb csúsztatta volna a lábát, hogy amint szükségét látja távolabb léphessen. – Jól jegyezd meg, amit most mondok: Neked sem lesz ott mindig apuci, akinek a pénze és kegyetlen hírneve elrejtsen és megóvjon. A te Nagyurad előtt pedig végképp nem. Akkor fogsz csak igazán elgondolkodni, hogy milyen utat is választottál. De már késő lesz – fejezte be Harry komor suttogással.
Az asztalukhoz gyűlt mardekárosok mintha nem tudták volna, mit vágjanak erre vissza. Csak hallgattak, és mereven, gyűlölködve nézték a fekete hajú fiú arcát, és rájuk villanó szemeit. - Ezzel be is ismertétek az igazamat – jelentette ki Harry rövid idő után. – És most, ha megbocsátotok, csak rontjátok a levegőt, márpedig mi reggelizni szeretnénk. - Majd meglátjuk Potter. Majd meglátjuk – sziszegte Malfoy, azzal megfordult, és otthagyták őket. Néhány fültanú még érdeklődve figyelte Ginny és Harry kettősét, ahogy egymás mellett állva néznek a távolodó mardekárosok után, majd elgondolkodva tértek vissza a tányérjaikhoz. - Ginny kijönnél velem? – kérdezte Harry halkan, ahogy a kedvese felé fordult, ahelyett, hogy valóban visszaültek volna reggelizni. A lány kicsit furcsállón nézte, de rábólintott. - Persze.
A fiú kisétált a folyosóra a nagyteremből, kihasználva, hogy mindenki a reggelijével van elfoglalva, Ginny pedig követte. - Nézd – fordult felé Harry, amint kellő távolságba értek az ajtótól, és elvégzett maguk körül egy némító bűbájt. – Tényleg nagyon jól esik, hogy azonnal a pártomat fogod, és így védelmezel az ostoba vádakkal szemben, de ezek engem nem érdekelnek. A többieket és főleg a mardekárosokat viszont annál inkább, hogy miért védesz ennyire. - Nem csak szeretlek, de a barátom is vagy. Utálom, hogy azok vágnak mindenféle baromságot a fejedhez, akik a legkevésbé sem ismernek, csak azt a hazug Profétát olvassák, és attól már azt hiszik tudnak mindent – felelte indulatosan Ginny. – Természetes, ha ezt nem nézem jó szemmel.
Harry sóhajtott. - Ez rendben is van Ginny, de lassan már elárulsz minket a szenvedélyes kitöréseiddel. A lánynak kezdett rosszul esni, hogy még ilyen szinten sem állhat ki Harry mellett, holott a kapcsolatukat így is titkolniuk kell. - Hermione is megtette már ezerszer érted! Néha már nálam is jobban védelmez. Arról szerinted nem gondolhatnak többet? Néha még én is azt hiszem, hogy nem is Ronba, hanem beléd szerelmes – tette hozzá kis kesernyés gúnnyal. - Ezt te sem gondolhatod – nézett rá Harry komolyan. – Itt az a fontos, hogy ne juthasson el Voldemort fülébe még a közelebbi kapcsolatunk gyanúja sem. - Mondtam már, hogy engem nem érdekel! – vágta rá dühösen a lány. - A francba Ginny, pedig érdekelhetne! – mondta most már Harry is ingerültebben. – Mert bárhonnan is nézed, az életeddel játszol, ha velem vagy. - Ez sem igaz! Eddig is csak azért vagyok még itt, mert mindig a közelemben voltál, és megakadályoztad, hogy elvigyenek.
Harry megrázta a fejét. - De miért akarnak elvinni?! – emelte fel a hangját a fiú. – Mert közel állsz hozzám. Jól tudod, mit mondtak Notték. - Ó, szóval még így is örülhetek, hogy egyáltalán velem maradtál, igaz? – kérdezte Ginny, s már nem sok híja volt, hogy elsírja magát. Harry előrébb lépett. - Nem mondtam ilyet, és soha nem is tenném! Csupán azt kérem, hogy legyünk óvatosabbak! Ginny indulatosan bólintott. - Tehát ne védjelek meg, ha igazságtalanul vádolnak, ne érjek hozzád még véletlenül sem, legjobb, ha meg sem szólalok, mert még az is sok hogy egyáltalán Ronék tudják, mi van közöttünk – sorolta maró gúnnyal. – Tényleg, egyáltalán mi van közöttünk? – nézett fel egyenesen a zöld szemekbe keserű könnyein át. - Én nem bántani akarlak Ginny! Miért nem lehet ezt megérteni?! – lépett oda hozzá Harry, és megfogta a vállait. – Nagyon szeretlek, az istenit! – tört ki belőle. – Azt akarom, hogy ne essen bajod, nem pedig azt, hogy ezentúl úgy viselkedj velem mint egy idegennel!
Ginny csak nézett rá, majd gyorsan megölelte, és azt suttogta. - Értelek – aztán elengedte. – Azt hiszem, megyek, sétálok egy kicsit. Elindult a folyosón, amikor is Harry utána szólt. - Ez nem túl jó ötlet. Ne felejtsd, nem maradhatsz egyedül. A lány megtorpant egy pillanatra, végül mégis szótlanul tovább indult. Harry szomorúan felsóhajtott, majd besietett a nagyterembe barátaihoz. - Hermione – fordult a lányhoz – kérlek, kísérd el Ginnyt, nehogy baja essen. Jobb lenne, ha most nem én mennék vele. Hermione fürkészőn nézett fel rá, de már mozdult is. - Persze Harry, nem lesz semmi baj. - Köszönöm – bólintott a fiú, s elmondta, merre induljon Ginny után.
Hermione az eligazítás szerint gyorsan beérte barátnőjét, aki láthatóan azzal volt elfoglalva, hogy rájöjjön merre is jut ki a parkba, mert szemeit elhomályosították a könnyei. - Ginny, minden rendben? – lépett oda mellé. A lány erre erőltetetten felnevetett. - Ó igen. Minden tökéletes – csupán el kellene tüntetnie egy szemétláda fekete mágust, hogy Harry végre ne féljen szeretni. Semmiség. Hermione megfogta a kezét, és vezette az előcsarnok vége felé a tölgyfaajtóhoz. - Úgy értem, te jól vagy e? Ginny felsóhajtott. - Mivel Harry téged küldött utánam, és nem maga jött, már egyre kevésbé. - Azt mondta, szerinte jobb lenne, ha most én lennék melletted.
A vörös hajú lány megint sóhajtott. - Azt hiszem, tényleg jól gondolta – mondta, miközben már a park vizes füvét taposták. - Összevesztetek? – kérdezte Hermione, és figyelmesen hallgatta barátnője minden szavát. - Azt nem tudom. De veszekedtünk – felelte a lány. – Még mindig fél. Azt akarja, hogy óvatosabban viselkedjek vele kapcsolatban, ne védelmezzem annyira, mert gyanút foghatnak. Lassan már hozzá sem merek majd érni társaságban. És ez nem normális! – fakadt ki. – Mindennél jobban szeretem, és ezt nem, hogy nem mondhatom el a világnak, de még minden erőmmel tagadnom is kell! Hermione bátorítóan megszorította a kezét. - Sajnálom, de az óvatossággal valahol tényleg igaza van. Viszont nézd onnan a dolgot, hogy ez a mérhetetlen aggodalma abból ered, hogy mennyire szeret téged – vigasztalta barátnőjét. - Igen, ezt tudom – sóhajtotta Ginny. – Most is mondta. De én… én nagyon szeretném, ha nem kellene féltenie, ha pusztán kiállhatnánk a Roxfort elé azzal, hogy mit érzünk egymás iránt.
Hermione bólintott, hogy ezt teljesen megérti. - Harryvel semmi sem ilyen egyszerű. Kezdve a vele való barátságot. Valójában sosem ő irányította az életét, hanem a körülmények, és a sorsán nem igazán tud változtatni, bármennyire is szeretné. Ginny megtorpant és szembefordult barátnőjével. - Most nehogy egy önző csitrinek gondolj. Tudom, hogy ő szenved a legjobban ettől az egésztől, és sosem kergetném Tudjukki karjaiba, csak hogy vége legyen ennek. Csak borzasztó nehéz ezt elviselni, mert annyira igazságtalan. Harrynél jobb, erősebb és kivételesebb emberrel még nem találkoztam. De még Dumbledore sem, erre tessék! – tárta szét a karjait sokatmondóan. Hermione szomorúan nézett el a sötétlő tó felé. - Ha tudnád ezt már hányszor végiggondoltam én is. Sokkal jobbat érdemelne. Úgy szeretem őt, mint a testvéremet, és ezért is fogom mindenben segíteni, amíg csak megtehetem.
Ginny hosszan nézte barátnőjét. - Neked legalább megengedi. Engem meg majd bezár, s retteghetek mikor hallok felőle olyan hírt, hogy megsérült. - Minket is rengeteget győzködött Ronnal, hogy ne tartsunk vele, ha már elvégeztük a Roxfortot. Szerintem még most sem fogadta el teljesen. Ha igazán a felkészüléséről, a háború alakulásáról és terveikről van szó, csak Dumbledore-ral beszél. Ugyanis minél többet tudunk, annál inkább aggódhat. - Úgy szeretnék segíteni neki – csóválta a fejét Ginny. - Azzal hogy mellette vagy és szereted, nagyon sokat segítesz neki. Ebben teljesen biztos vagyok – felelte Hermione. Barátnője hálásan rámosolygott.
|