2. Fürdőszobai kaland
2007.03.03. 01:15
Szerző megjegyzése:
Elkészült a második fejezet:) Ugye nem formáltam át Dracót nagyon? :S Remélem tetszeni fog, jó olvasást mindenkinek!:)
Hermione egy kicsit megbánta, hogy ilyen durván beszélt Malfoyjal, hiszen a fiú is sokat szenvedett, látszott rajta, hogy ki van borulva. De továbbra sem tudta megbocsátani, hogy a mardekáros képes volt bajba sodorni a diáktársaikat. Azért megfogadta, hogy legközelebb visszafogja magát, és nem fog kiabálni, akármilyen dühös rá. Draco egész nap nem került elő a szobájából, csak este ment le a konyhába enni. A lány próbált beszélgetést kezdeményezni, de a fiú csak egy-egy szóval válaszolt, az étkezés befejezése után csak a fürdőszoba holléte felől érdeklődött, majd magára hagyta Hermionét. A lány egy darabig olvasgatott, majd ő is lefeküdt aludni. Még éjszaka volt, amikor felébredt, rájött, hogy nagyon szomjas, ezért a konyhába indult. Útközben elhaladt Draco szobája előtt, majd hirtelen megtorpant. - Ne… Ne… Anya… - a fiú nyöszörgése kihallatszott. Hermione egy darabig tétovázott, végül benyitott a szobába, és leült az ágy szélére. A beszűrődő holdfényben látta, hogy Draco könnyezik álmában. Hirtelen nagyon megsajnálta a fiút… Harry is mindig elszomorodott, amikor eszébe jutottak a szülei, de Dracónak felnőtt fejjel kellett végignéznie, ahogy Voldemort végzett az anyjával, és ő nem tehetett ellene semmit.
A fiú egyre hangosabban nyöszörgött, és hánykolódott az ágyában, ezért Hermione úgy döntött, hogy felébreszti. - Draco… Kelj fel! Csak rosszat álmodsz… - közben megfogta a kezét, erre végül a fiú fel is ébredt. A lány meglepetésére nem lökte el magától, inkább görcsösen kapaszkodott belé. - Minden rendben van, csak álmodtad. Igyál valamit, az rendbe hoz… – azzal el akarta hagyni a szobát, de Draco továbbra sem engedte el a karját. - Kérlek, ne hagyj itt. Maradj velem. Anya… - Én Granger vagyok… - Tudom… Csak azt akartam mondani, hogy Anyával álmodtam… - Sajnálom, ami vele történt… De túl kell tenned magad a történteken, hogy újra kezdhesd az életed. Most próbálj aludni! – a lány újra menni készült, de Draco még mindig nem engedte el. - Légy szíves, ne hagyj most egyedül… - Álmos vagyok, én is szeretnék aludni. - Akkor aludj itt… Nem szokásom könyörögni, de nem bírom ki egyedül… Nem kell beszélgetni velem, már az is megnyugtat, ha tudom, hogy van itt valaki. Hermione végül megsajnálta a fiút, ezért bebújt az ágyba, de rögtön hátat is fordított neki. Reménykedett benne, hogy erről az éjszakáról a barátai soha nem szereznek tudomást…
A lány reggel arra ébredt, hogy valaki közvetlenül mellette kiabál. Azt is megérezte, hogy valami ránehezedik a derekára: Draco karja volt az, a fiú ugyanis álmában átölelte őt. A kiabáló valaki pedig nem volt más, mint Piton. Ekkorra már Draco is felébredt, és mindketten kábán bámultak a dühös férfira. - Gratulálok! Egy éjszakára hagytam magukat kettesben, és máris sikerült összefeküdniük. Az erényes, okos Miss Granger, maga is csak egy kis… Hermione dühösen felpattant, és kiviharzott a szobából. - Perselus, nyugodj már meg. Félreérted a helyzetet… - Gyerekkorod óta ismerlek, ne hidd, hogy át tudsz verni… - Tényleg nem történt semmi! Rosszat álmodtam éjszaka, Granger bejött, én meg megkértem, hogy maradjon velem. Mégis mit képzelsz rólam? Én és egy ilyen kapafogú?! Bár Piton haragja még nem csillapodott teljesen, de hitt védencének, és azt is belátta, hogy kissé elragadtatta magát, így még Hermionétól is elnézést kért. - Miss Granger, az előbb túlságosan durva voltam, pedig csak segített Dracónak, úgyhogy ha lehet, felejtse el ezt a kis incidenst… - Rendben van – mondta a lány, de látszott rajta, hogy még mindig haragszik. Piton nem maradt sokáig, csak azért ugrott be, hogy megnézze, minden rendben van-e velük. Hermione felvitte Dracó reggelijét a szobájába, és ismét ott akarta hagyni, de a fiú visszatartotta. - Ne haragudj, Granger, hogy kellemetlen helyzetbe hoztalak… - Semmi gond, én követtem el hibát, amikor itt maradtam, pedig eszembe juthatott volna, hogy Piton bármikor idejöhet. Úgyhogy ne aggódj, ez többé nem fog előfordulni… - Kár, pedig hosszú ideje először tudtam rémálmok nélkül aludni.
A nap további részében nem történt semmi különös, Hermione körbevezette a fiút a házban. - Ha valami érdekes tárgyat találsz, ne nyúlj hozzá… Túl sok „különlegességet” találtunk már takarítás közben… - Azt hiszem nem szükséges engem figyelmeztetned, hogy mi található egy sötét varázsló házában… Eléggé jártas vagyok a témában! - Az már biztos… - mondta félhangosan a lány, de Draco elengedte a füle mellett a megjegyzést. A délutánt a ház könyvtárszobájában töltötték, olvasás közben nem szóltak egymáshoz, vacsora után pedig mindketten különvonultak. Draco még sokáig olvasgatott a szobájában, mindig is szerette a varázslók történelméről szóló könyveket, így amikor fürödni indult, még mindig Merlin egyik kalandjánál jártak a gondolatai. Amikor belépett a mosdóba, meglepő látvány tárult a szeme elé…
Hermione épp akkor szállt ki a zuhany alól. Ahogy meglátta a fiút, maga elé kapta a törölközőjét, de ez a pár másodperc is elég volt ahhoz, hogy Draco felfedezhesse szemeivel a lány testét. Eddig még soha nem gondolt Grangerre nőként, de a látvány hatására megváltozott a véleménye. Hermione teste nagyon formás volt… A fiú soha nem szerette a vézna lányokat, körülbelül annyira találta őket kívánatosnak, mint egy deszkát. A griffendéles lány alakja azonban pontosan megfelelt az ő ideáljának: a mellei szép kerekek voltak, de nem voltak olyan nagyok, hogy lógjanak, a hasa lapos volt, de a csípője nőiesen telt, a lábai pedig jó hosszúak voltak. A lány vizes haja végre nem volt olyan kusza, mint amit Draco megszokott, nem egy szénaboglyát látott maga előtt, hanem egy gyönyörű nőt. Egy darabig tátott szájjal bámulta, de hirtelen rájött, hogy ő Grangerről ábrándozik, és ezért eléggé elvörösödött.
Hozzá hasonlóan a lány arca is kipirult, hiszen a fiú testét is csak egy törölköző takarta, amit a dereka köré csavarva viselt. Látszott Dracón, hogy rendszeresen edz, hiszen izmai szépen kidolgozottak voltak, a hasán tisztán látszottak a kockák. Hermionét zavarba ejtette, ahogy a fiú bámult rá a szürke szemeivel. Ezeket régen mindig ridegnek látta, most azonban észrevette bennük a mélységet. A szeme tovább vándorolt Draco arcán, magában megállapította, hogy a mardekárosnak sokkal jobban áll a kicsit kócos hajviselet, mint az a sok zselé, amit régebben magára kent. Végül a lány tekintete a fiú törölközőjén állapodott meg, ami igencsak dudorodott. Ez végre magához térítette Hermionét… - Malfoy! Mégis mit képzelsz magadról? A kopogásról még nem hallottál? – kiabálta magából kikelve. A fiú nyelt egyet, és csak azután válaszolt. - Ne haragudj, nem volt szándékos… Nem tudtam, hogy benn vagy, csak elbambultam… Nem szokásom leskelődni… Bocsi… - hebegte Draco. – Asszem inkább elfoglalom az egyik emeleti fürdőszobát… Még egyszer bocs… - Semmi baj, de legközelebb kopogj, mielőtt belépsz egy ajtón… - Rendben, megpróbálom az eszembe vésni ezt a jó tanácsot!
Az élmények hatására Dracónak jó hosszú hideg zuhanyra volt szüksége, amíg összeszedte magát. „Teljesen megőrültem… ez Granger! Csak az a bajom, hogy rég voltam csajjal… Lehet, hogy jó nő, de akkor is egy elviselhetetlen griffendéles!” Azzal azért ő is tisztában volt, hogy a történtek után nehéz lesz a lányra úgy gondolnia, mint egy kapafogú stréberre… Magányosan feküdt be az ágyába, és ahogy elaludt, újra kezdetét vették a rémálmai. Álmában ismét Voldemort ellen harcolt, újra végig kellett néznie anyja halálát. Aztán hirtelen megjelent Granger is az álmában, és megszólalt. - Kopogás nélkül ne lépj be egy ajtón… - azzal a lány kivezette őt a teremből, ahol Voldemort állt. A fürdőszobába kerültek, és újra csak egy törölköző volt rajtuk, amit a lány már készült ledobni… Ekkor Draco felriadt egy hangra: Hermione szuszogott mellette, és fogta a kezét. A fiú hirtelen mozdulatára ő is felébredt, és magyarázkodni kezdett. - Megint kiabáltál álmodban, de amikor megfogtam a kezed, abbahagytad, úgyhogy gondoltam, maradok egy kicsit, de aztán elaludtam… - Örülök, hogy itt vagy…
Mikor Hermione felébredt, a fiú nem volt mellette, ezért kicsit idegesen kezdte el keresni. Aggodalma nem tartott sokáig, ugyanis hamar megérezte a konyha felől áradó isteni illatokat. - Te meg mit csinálsz? – kérdezte a lány döbbenten, Draco ugyanis a tűzhelynél munkálkodott. - Palacsintát… - felelte úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. - Te tudsz sütni? - Úgy látod, hogy odaégettem, vagy elrontottam valamit? Ha nem tudnám megcsinálni, szerinted nekiálltam volna? – gúnyolódott a fiú. - Nyugi, ne kapd fel a vizet… Csak nem tudtalak elképzelni főzőcskézés közben… - Nem is szoktam túl gyakran… Csak Anya fontosnak találta, hogy megtanuljam… Szerinte a konyhaművészet nagyon arisztokratikus… Mindig ezt mondja... Illetve mondta… Hermione átölelte a fiút, de meg is bánta, mert a kötényen levő palacsintatészta összemaszatolta az orrát. Draco közelebb hajolt, hogy letörölje, de közben belenézett a lány szemeibe, és teljesen elveszett bennük. Majd az ajkaira pillantott, amiket nagyon kívánatosnak talált, hiszen a csodálkozástól kicsit szétnyíltak. A mardekáros elveszítette az önuralmát, az ajkaival közelített Hermione felé, de félúton észhez tért, így csak egy puszit adott a lánynak, aki ennek hatására hangosan felsóhajtott. Draco nem tudta eldönteni, hogy a megkönnyebbüléstől, vagy a csalódottságtól…
Hermione nagyon megsajnálta a fiút, látszott rajta, hogy mennyire fáj neki az édesanyjáról beszélni. De ismerte már annyira a mardekárost, hogy soha nem mutatná önként a könnyeit, ezért inkább átölelte, hogy megkímélje Dracót a kényelmetlen szituációtól. Érezte, hogy az orra tésztás lett, de a fiú rögtön megtörölte. A fiú figyelmessége meglepte, a tekintete teljesen elvarázsolta. Eszébe jutott a fürdőszobai találkozás, újra látta maga előtt az izmos testet, majd felidézte magában, ahogy Draco kezét fogta, aki kisfiús ragaszkodással csimpaszkodott belé. Hirtelen arra eszmélt, hogy a fiú ajkai közelednek felé, de a mardekáros egy puszival fejezte be a mozdulatot… Hermione fellélegzett, de ugyanakkor el is szomorodott. Végül rájött, hogy kivel is áll szemben: egy árulóval, egy ellenséggel, akihez soha nem lehet köze… Úgy érezte, rögtön tisztáznia kell a helyzetet. - Draco… Jó lenne, ha hozzászoknál az egyedül alváshoz… Ha Harryék itt lesznek, nem mehetek át hozzád, úgyhogy tenned kéne valamit a rossz álmok ellen… Mondjuk kérhetnél Pitontól álomitalt. - Nem vagyok teljesen hülye… Már kértem, de nem adott… Azt mondta, a problémáimat ne bájitalokkal akarjam megoldani… - Hát, én kicsi korom óta egy plüssállattal alszom, ha bajom van… Akkor nem szoktam rosszat álmodni… - Ugye nem gondolod komolyan, hogy egy macit fogok ölelgetni… Ha Potterék meglátnák… - Nem kell játéknak lennie, akár egy ruhadarab is megteszi, ami valamiért fontos neked… - A kabalaboxerem? – horkant fel a fiú, erre már Hermione is elvörösödött. – Esetleg adnál nekem valamit a tieid közül? Végülis amikor te aludtál velem, nem álmodtam rosszat… Talán az is segítene, ha lenne valami, aminek olyan szaga van, mint neked… Mondjuk a hálóinged? - Ööö… Jó. A lány zavarban volt, nem akarta, hogy a mardekáros kötődjön hozzá, de ahhoz túlságosan sajnálta, hogy nemet mondjon neki.
A hét további része gyorsan eltelt, Draco sem nyöszörgött már álmában, pedig Hermione rendszeresen ellenőrizte. Napközben sokat beszélgettek, vagy tanultak, de mindkettőjük megnyugvására nem kerültek újra túl közel egymáshoz. Dumbledore visszatérését megelőző este Piton érkezett a főhadiszállásra, és mindkettőjükkel külön-külön akart beszélni. Először a fiút hívta félre: - Történt valami, Perselus? - A Nagyúr tegnap gyűlést tartott… Nem tudja, hol vagy, azt se, hogy egyáltalán élsz-e, de úgy néz ki, nem igazán érdekli az ügyed… Persze szeptemberben úgy is megtudja, hogy egyben vagy, Crack és Monstro biztos beszámol majd mindenről a halálfalóknak, de az iskolában már biztonságban leszel… Viszont a nagynénéd nagyon kíváncsi, hogy merre lehetsz… - Nekem ő többé nem rokonom! Hagyta meghalni a saját testvérét… - Nos, ebben tévedsz… A gyűlés után felkeresett a házamban… Bizonyára te is tudod, hogy közte és a Nagyúr között, nos… van egy érdekes kis viszony. A Nagyúr már előre eltervezte, hogy végez az édesanyáddal, és ezt csak Bellának mondta el, aki könyörgött neki, de nem tudta lebeszélni a gyilkosságról. Azóta a nagynénéd elég dühös rá, és ha jól vettem ki a szavaiból, ellene akar fordulni… - Ez hülyeség… - Természetesen nem Dumbledore-hoz akar csatlakozni… Voldemort eszméivel teljesen egyetért, de talán úgy véli, ő is tudná irányítani a halálfalókat… És ez nekünk, meg persze Potternek kapóra jöhet. Bár Bella soha nem tudná legyőzni a Nagyurat, de ha sikerül viszályt szítania az ellenségeink körében, az csak Voldemortot gyengítené… - És ezt most miért mondtad el nekem? - Arra gondoltam, írhatnál neki egy levelet, amiben bosszúra bíztatod őt… Te tudnál rá hatni, biztos emlékezteted őt Narcissára, ő pedig nagyon fontos volt neki… Ezzel a Rend ügyét is segítenéd… - Rendben van, megteszem. - Köszönöm. Most menj a szobába, Grangerrel is akarok még beszélni, de mielőtt elmegyek, még tőled is elköszönök.
A tanárt a konyhában várta Dumbledore és Hermione, az igazgató addig osont be a házba, amíg Piton Dracóval beszélt. - Hermione, elmondanád, mit gondolsz Dracóról? – kérdezte az idő professzor. - Miért? Nem hinném, hogy az én véleményem olyan fontos… - motyogta zavartan a lány. - Szerintem fontos… Az elmúlt évek során jó emberismerőnek bizonyultál, és most sok időt töltöttetek kettesben. Szerinted őszinte? Valóban át akar állni a mi oldalunkra? - Nem tudom… Az biztos, hogy nagyon szomorú az édesanyja miatt, így biztos, hogy többé nem támogatja Voldemortot. De nem tudom, mennyire képes a változásra… - Örülök, hogy megosztottad velünk a véleményed! Én úgy gondolom, hogy eredendően senki sem rossz. Draco az apja hatására lett olyan, amilyen. De én már a toronybeli éjszakán éreztem, hogy ő nem gyilkos… Szerintem megérdemli, hogy kapjon egy esélyt, hiszen végzetes hibát még nem követett el… - Az egy dolog, hogy mi megbocsátunk neki… De Harry és Ron nehezebb eset lesz. Ők legalább tudják, hogy Ön él. De a többi diák azt hisz, hogy a professzor meghalt, és azzal is tisztában vannak, hogy Draco szabadította ránk a halálfalókat… - Granger, gondolja, hogy az igazgató úr ezekkel a kérdésekkel még nem foglalkozott? – mordult rá gúnyosan Piton. - Perselus, kérem… Hermione kérdése jogos, de valóban sikerült kigondolnom a probléma megoldását, amivel Dracót és Piton professzort is tisztázni tudjuk… Ugyanis elő fog kerülni a „végrendeletem”, amiben szerepelni fog, hogy én kértem meg Perselust, hogy öljön meg, még a Megszeghetetlen Esküt is letetettem vele… Így aztán újra taníthat a Roxfortban. A professzor pedig tanúskodni fog Dracó mellett, hogy a fiú Imperius hatása alatt cselekedett… És persze én is visszatérek a Roxfortba, csak egy kicsit átalakított külsővel, Minerva úgysem tudott új SVK-tanárt szerezni… - magyarázta mosolyogva az igazgató. – Persze a régi irodámat le kell zárni, valakinek biztos feltűnne, hogy nem jelentem meg portréalakban… - Ez a terv zseniális, professzor, de nagyon sok benne a buktató… - aggodalmaskodott Hermione. - Sebaj, legalább garantálva van, hogy az idei tanév sem lesz túl unalmas…
|