10. Vernon Dursley legboldogabb napja

Hermionének aznap este nehezen jött álom a szemére. Újra és újra végiggondolta magában a Pitonnal történteket. Hihetetlen, hogy csókolózott egy tanárával, és pont Pitonnal! Ha a barátai megtudnák, vajon mit szólnának? Először undorodnának a gondolattól is, ez egészen biztos, de talán barátnőjük kedvéért belenyugodnának előbb-utóbb a helyzetbe?

Bár, jobban belegondolva, milyen helyzetbe? Végül is, ez csak egy csók volt, egy megismételhetetlen, kihagyhatatlan alkalom. Igaz, hogy már tizenhét éves – azaz a varázsló szokások szerint nagykorú -, de akkor sem lehet ilyen jellegű kapcsolata egy majd negyvenéves férfival. Ráadásul ez a férfi egy évig még tanítani fogja!

És egy év múlva? Piton mondta, hogy a R.A.V.A.SZ vizsga után szívesen venne még egy csókot, és talán mást is. Mit tegyen, és tegyen egyáltalán valamit? Még van egy éve gondolkodni.

Ideges volt, hogy ilyen kusza a helyzet. Eddigi élete során megszokta, hogy minden kérdésére ott van a válasz valamelyik könyvben, csak meg kell találnia a megfelelőt. Eddig nem volt olyan problémája, amit ne tudott volna megoldani.

És a szívügyek… azzal sem volt problémája soha. Lockhart tetszett neki egy darabig, de az csak amolyan buta rajongás volt, amin szinte minden kamasz lány átesik egyszer. Viktor volt az első fiú, aki randevúra hívta; először csak kíváncsiságból mondott igent, na és tetszett neki az is, hogy végre valaki őt is észreveszi, mint lányt. Viktor kedves, figyelmes, hallgatag volt, és nem túl tolakodó, vagy erőszakoskodó – mint barát, sohasem volt vele komoly gond. Nem vitatkoztak – nehéz is lett volna hozzá közös témát találni -, és ez Hermionénak így teljesen megfelelt. Nyugodt, kiegyensúlyozott szerelmi élet; rendezett, mint az egész élete.

Bizonyára ez volt a baj. Megunta már ezt a langyos állapotot, talán ezért vonzódott most Pitonhoz, aki átlagosnak igazán nem mondható.

Harrynek és Ronnak köszönhetően – hogy a kort, amiben él, és amely éppen háborúba hajlik, ne is említse -, rengeteg olyan eseményben volt része, ami nem nevezhető túl szokványosnak. Akkor a szerelmi élete miért legyen az? Ha a fiúkkal átélt kalandok során is kezelni tudott minden problémát, akkor a szerelemben sem lehetnek megoldhatatlan gondjai!

Ízlelgette a szájában a szót: szerelem. Nem hitt a szerelem első látásra dologban, ő túl racionálisan gondolkodott ehhez. A szerelemhez idő kell, megismerés, bizalom, szeretet. Fog ő valaha valaki iránt ilyet érezni? Nem nagyon hitt benne. Vonzalmat igen, hogyne, de szerelmet? Azt nem neki találták ki.

Ha egy év múlva esélyt adna Pitonnak, aki ugye jelen pillanatban vonzódásának tárgya, több lehetséges dolog történhetne.

Az első, és legegyszerűbb verzió szerint Piton furcsán végigmérné a „csókkérés” után, és a képébe nevetne. „Mégis mit akar tőlem, Miss Granger? Ne nevettessen!” Ez volna a legszörnyűbb variáció, de legalább megpróbálta.

A második verzió szerint Piton igent mondana, talán randevúznának is párat, aztán ha a férfi megunta, faképnél hagyná. Ez volna a legbizonytalanabb kimenetelű variáció, de legalább megpróbálta, és remélhetőleg élményekkel gazdagon távozhatna a kapcsolatból.

A harmadik – legkellemesebb – verzió szerint Piton igent mondana, és járnának valameddig, ameddig úgy éreznék, van közük egymáshoz. Egy hónapig, egy évig, egy életig, csak rajtuk és a kapcsolaton múlna. Ez lenne a legkevésbé valószínű variáció, de az esély mégis megvan rá.

De van még egy lehetősége: szép nyugodtan, csendben élni tovább a megszokott életet, és nem változtatni, Perselus Pitont pedig kiverni a fejéből.

Még van ideje gondolkodni a dolgokon, hisz messze nincs vége a nyárnak. Bármi történhet, ami segíthet meghozni a végső döntést.



Piton is nehezen aludt el azon az éjszakán. Hermione Grangeren gondolkodott, aki egész nap vigasztalta, bár nem emlékszik rá. Mit tudhat a lány, amit ő nem? Mi történt a nap folyamán, hogy engedhette, hogy ilyen közel kerüljön egy diákjához, és miért nem tudja végre kiverni a fejéből?

Petunia óta nem volt nő, akire ilyen sokszor gondolt volna. Rajta túljutott – igaz, vele voltak kellemes emlékei, amire visszagondolhat. Mi a helyzet Grangerrel? Túl tud lépni rajta anélkül, hogy egyáltalán történt volna valami? Vagy a tanév végén előszedi legjobb modorát, odaáll a végzős lány elé, és jól beégeti magát, lesz, ami lesz alapon?

Nem tudta, mit tegyen, de úgy érezte, van még ideje gondolkodni, még nincs vége a nyárnak. Ennyi idő alatt bármi megtörténhet. Ha eljön a pillanat, biztosan tudja majd, mit kell tennie.



Néhány nap múlva Piton Petuniát figyelte az ablakon keresztül, ahogy Potterrel ordibál. Sejtette, hogy a bagolyposta miatt folyt a veszekedés: tegnap adta fel Granger és a Weasley-k cenzúrázott leveleit, amit a fiú hajnalban bizonyára megkapott a postabaglyoktól. Ezt sohasem nézte jó szemmel a Dursley család.

A múlton merengett megint, de most lelke mélyén hálás volt a sorsnak, hogy nem vette akkor feleségül ezt a nőt.

A merengésből felriadva valami furcsát vett észre. Vernon Dursley mosolyogva szállt ki autójából, kezében egy hatalmas dobozzal, amit azonnal bevitt a házba, nejével és Potterrel nem foglalkozva. Piton kihelyezett veszélyérzékelő bűbájai azonnal felvisítottak, ami azt jelentette, fekete energia került a lakásba.

Gondolkodás nélkül riasztotta a Rend főhadiszállását, és nem tévedett: alig pár pillanat múlva halálfalók hoppanáltak a család gyepére - Vernon Dursleynek látszólag valahogy sikerült megszüntetnie felesége védővarázslatát.

Harry Potter villámgyorsan előkapta varázspálcáját, és a háta mögé vonta védelmezve utált nagynénjét. Három halálfalót sikerült leterítenie átkaival, mire elfogták és dehoppanáltak vele. Az aurorok és rendtagok is megérkeztek eddigre már, így többen azonnal követték őket egy követő bűbájjal, amit az utolsó pillanatban lőttek a fiúra.

Piton is pillanatok alatt kinn volt az utcán, de ő nem Potter után sietett, arra ott voltak a többiek. Amit tehetett, azt megtette, méghozzá nagyon gyorsan, a többi az aurorok dolga.

Befutott a házba, ahol Vernon Dursley egy asztal mellett üldögélt, egy ormótlan fekete tárgyat bámulva. Arca eszelős vigyorra húzódott.

- Ez életem legboldogabb napja – kuncogta őrülten. – Most megfizettem a kis fattyúnak!

Pitont látszólag észre se vette, annyira nem volt magánál. A férfi először a fekete tárgyat vette szemügyre, abból származott a sötét energia. Tudta, azonnal meg kell semmisítenie, míg még nagyobb baj nem lesz. Több tucat varázsigével próbálkozott, de sikertelenül. Ekkor magához tért Vernon Dursley, és rávetette magát; karmolta és tépte, ahol érte, még a szemét is ki akarta nyomni.

- Ez életem legboldogabb napja! – ordította – Maga meg tönkre akarja tenni!

Piton két hatalmas pofont kevert le a hisztérikus férfinak, majd egy székhez láncolta egy varázsigével.

- Meg akarja öletni a feleségét és a fiát is? – ordított rá. – Azt hiszi, a halálfalók nem jönnek vissza, megölni magát is? Mire volt ez jó?

- Tönkretette az életünket! Állandóan rettegnünk kellett tőle és a fajtájától! Megkerestem az ellenségeit - egy évem ment rá, de megérte! MEGÉRTE! Szegény Dudleykám…

Ekkor egyszerre több dolog is történt. Berontott a konyhába Hermione, Ron, Ginny, Luna és Draco előreszegezett pálcával.

- Elvitték Harryt? – kérdezte Ginny. Piton csak bólintani tudott, és máris megérkezett a konyhába az emeletről Dudley, aki látszólag az egész támadást végigaludta. Ahogy a konyhába lépett és meglátta a kialakult káoszt, látszólag nem tudta, mit tegyen. Szaladjon el, sikítson, vagy próbálja meg kiszabadítani apját?

Ekkor érkezett meg hoppanálva néhány halálfaló. Piton és diákjai azonnal varázsolni kezdtek, míg Dudley döntött, és kiszaladt a házból.

Amikor egy pillanatnyi szünet következett be a harcban, Piton megkérte Dracot, Ginnyt és Ront, hogy menekítsék minél messzebbre a két muglit, és védjék meg őket, ha szükséges lenne. Megadta a házába vezető varázsszót is, hisz vissza nem mehettek ugyanolyan egyszerűen, mint ahogy kijöttek.

Hermione és Luna ezalatt az újabb sötét varázslókat verték vissza, sok hasznát vették most annak, amit a DS szakkörökön tanultak.

Luna vette észre, hogy az asztalon heverő fekete tárgy változni kezd. Odairányította tanára figyelmét, mire az azonnal magához ölelte a két lányt, és abban a pillanatban dehoppanált a konyhából - mint kiderült, az utolsó pillanatban. Jó száz méterre is érezték a lökéshullámot, mikor felrobbant a ház, Vernon Dursley-val és a halálfalókkal együtt.



- Mi történt? – kérdezte aggódva Hermione.

A lány a csata hevében kipirult, és a haja is szerteszét állt. Piton meglepődött saját magán – még az adott körülmények között is az járt a fejében, így is milyen szép. Azért igyekezett tárgyilagos hangon válaszolni, mégiscsak most harcoltak egy rakásnyi Voldemort-rajongóval!

- Vernon Dursley szövetkezett a halálfalókkal, és bevitt a házba egy nagyon erős varázstárgyat, ami valahogy semlegesítette a védővarázslatot, végül felrobbant. Majd az aurorok kiderítik, mi lehetett az.

- És Harry? – suttogta Luna.

- Elvitték, de sikerült követniük a rendtagoknak, ne aggódjanak, ki fogják szabadítani. Menjünk vissza a házba, jobb lenne minél hamarabb eltűnni a környékről, hogy a Minisztérium elkezdhesse a teljes rekonstruálást. Rengeteg szomszédra kell felejtésátkot szórni.

Közben meg is érkeztek a Piton ház elé, ami egy varázslattal tűnt a szemük elé. Semmi sérülés nem érte a robbanástól.

- Hogyan jöttek ki? – kérdezte Piton.

- Nyitva maradt az átjáró, amikor kirohant, tanár úr - magyarázta Hermione. – Amikor láttuk, hogy baj van odaát, azonnal mi is jöttünk segíteni.

- Jól tették, szükségem volt rá.

- És… tanár úr… nem fognak kicsapni minket Roxfortból, most, hogy ennyit varázsoltunk? - érdeklődött Luna csillogó szemekkel.

- Nem, ilyen vészhelyzet esetén joguk van varázsolni. Biztos lesz egy vizsgálat, de csak a formaságok miatt, mindenki tudja, hogy muszáj volt használniuk a varázspálcájukat.

Bent a nappaliban csak Ront találták.

- És a többiek? – mordult rá Piton. – Jól vannak?

-Igen. A muglikat Ginnyék felvitték egy fenti szobába, nagyon ki vannak borulva, szerintem sokkot kaptak.

Ebben a pillanatban Dumbledore és Harry Potter lépett ki a kandallóból. Ron idegesen szaladt barátjához, akin egy-két kisebb sérülés látszott csak.

- Perselus, köszönöm a gyorsaságot! – rázta meg a férfi kezét melegen az igazgató. – Harry neked köszönheti az életét, ismét!

- Az aurorok mentették meg – morogta a férfi. – Minden jól ment? – kérdezte meg mégis, gondolva a kíváncsi fiatalokra.

- Igen. Olyan gyorsan tudtuk követni Harryt, hogy azelőtt kiszabadítottuk, hogy Voldemort felbukkant volna – mesélte az igazgató. – Nem kétlem, hogy nagyon dühös lesz az újabb kudarctól.

- Akkor a lehető leggyorsabban el kéne innen költöztetnünk a házamat – felelte Piton. – Kis vendégeim nincsenek nagy biztonságban már itt!

- Igazad van, akár azonnal nekiállhatunk a varázslatnak!

- Elnézést, uram, de most a Privet Drive-on vagyunk? – szólalt meg először Potter.

- Igen.

- Mi történt…

- A nagynénje és az unokabátyja itt vannak egészségesen, Vernon Dursley meghalt, ő szövetkezett a halálfalókkal. A ház megsemmisült – közölte fakó hangon a bájitaltan tanár.

Harrynek kellett egy perc mire újra meg tudott szólalni.

- A kerti fészer is… megsemmisült? – kérdezte.

- Nem tudom – válaszolta Piton mérgesen. – Miért fontos ez?

- Ott volt minden dolgom – suttogta a fiú. – Ma hajnalban szedett össze mindent a bácsikám, gondolom, hogy hamarabb megszabadulhasson a cuccaimtól, ha… ha már nem lettem volna. Nekem azt mondta, ki kell holnaptól költöznöm a fészerbe, azért visz ki mindent… reggel akartam írni az igazgatónak, hogy… hogy valami nincs rendben a bácsikámmal…

- Perselus? – nézett Dumbledore várakozóan a férfira, mire az csak intett, hogy kövessék. Az egyik ablakhoz mentek, onnan néztek ki a házra.

- Szent Merlin! – szakadt ki Harryből, amikor meglátta gyerekkora helyszínét. – Vernon bácsi ott bent volt?

- Igen. Nem tudtam volna megmenteni, de nem is akartam – fűzte hozzá Piton, majd egy – csodával határos módon - nagyjából sértetlennek tűnő házikóra mutatott a kert végében. – Áthozom a dolgait.

- Segítek – lépett közelebb Harry, de Piton leintette.

- Nem, veszélyes. Inkább nézze meg a rokonait, és bizonyára a barátai is a nyakába akarnak végre ugrani – közölte. – Mindjárt jövök – nézett az igazgatóra.



Piton óvatosan közelítette meg a helyszínt. Szerencsére a szomszédok ijedtükben nem mertek előjönni házaikból.

A házikóban könnyen megtalálta, amit keresett: a helyiség közepén egy nagy kupacba volt szórva Harry Potter minden kincse. A halom tetején egy bekeretezett fénykép volt szüleiről, ahogy boldogan integetnek. Piton legszívesebben a tűzbe hajította volna, de aztán erőt vett magán, és elcsomagolta a többi holmival együtt. Varázslattal lekicsinyítette Harry ládáját, amibe pakolt, majd a hátára terítette a láthatatlanná tevő köpenyt, amit szintén a helyszínen talált. A ládát zsebre vágta, fogta a baglyot kalitkástul, még egyszer körülnézett, nem hagyott-e el valamit, majd visszatért a házba.

Fent az emeleten levette a köpenyt, majd kipakolta zsebeit a földre, és mindent visszaállított eredeti méretére; csak ezután nézett fel. Egy jól ismert hideg szempár fúródott az övébe.

- Perselus – suttogta a nő. A néma csendben minden szempár kettejükre szegeződött.

- Petunia – nézett rá Piton megkövülve.

- Szóval te is varázsló vagy. Így már mindent értek – suttogta Petunia.

A nappaliban döbbent csend volt, Dudley, a diákok és az igazgató sem értett semmit.

- Ismerik egymást? – tette fel végül a kérdést Dumbledore.

- Valaha ismertük – felelte Piton, majd kisietett a nappaliból. A találkozás jobban sokkolta, mint előre gondolta, szüksége volt egy kis időre, egyedül.

- Ez mi volt? – nézett Harry nagynénjére.

- Ne foglakozz vele, nem fontos – válaszolta fakó arccal Petunia, majd elájult. Dudley sírva fakadt.

Következik: Hermionéval álmodva