Luthien Lovemagic Oldala

Piton egy reggel szörnyû dologra ébred. Az egyetlen személytõl, akitõl segítséget remélhetne, fél kissé, így inkább maga igyekszik megoldani problémáját. Vajon sikerrel jár, vagy élete végéig szörnyû(?) kelepcébe kerül? Vigyázat, kissé (vagy nagyon – ízlés kérdése) perverz…

Piton tragédiája

Az egész két hónappal korábban kezdõdött. Már ébredéskor érezte, hogy valami nem stimmel, de nem jött rá, mi lehet az.

A fürdõszobában nyelvet öltött a tükörre, de nem látott semmi furcsát magán. Sápadtfehér arc, karakteres orr, mogorva tekintet.

Reggelizni indult. Út közben szerencsére senkivel sem futott össze, így nem kellett jópofiznia, amit annyira utált.

A Nagyteremben biccentett a kollégái felé, néhány útjába tévedt diákot keresztüldöfött tekintetével, majd kávét ivott reggeli gyanánt.

Hétfõ volt, tanévkezdet. Bájitaltan laborjába sietett, hogy mindent elõkészítsen az elsõsök szívélyes fogadására. Külön örömmel töltötte el, hogy elsõ óráját a Griffendél-Mardekár kis elsõseinek tarthatta meg.

Pontosan nyolc órakor a bájitaltan tanterem ajtajához lépett. A griffendélesek ijedten rebbentek szét, útjára engedve. Kivágta az ajtót, megfordult – figyelve talárja megfelelõen félelmetes lobogására -, és intett, hogy kövessék befelé.

A teremben megköszörülte torkát, és belekezdett az évek alatt tökéletesre csiszolt egy órás beszédébe. Azaz, csak belekezdett volna, de egy hang sem jött ki a torkán.

Még egyszer nekifutott, de nem járt sikerrel, így sietve – még véletlenül sem annyira sietve, hogy menekülésnek tûnjön – elhagyta a termet.

Mi tehet az ember, ha nincs hangja? Normális esetben megiszik egy kálciumos pezsgõtablettát vízben feloldva, vagy felkeresi orvosát, gyógyszerészét, gyógyítóját.

Perselus Piton nem hitt semmiféle mugli kuruzslásban és bájitalban, a Gyengélkedõt pedig egy ideje igyekezett elkerülni, így a pincébe ment. Az elkövetkezõ órákban átlapozott néhány könyvet, kipróbált egy-két bájitalt, de nem járt sikerrel.

A nagy kutatásban véletlenül kihagyta a következõ óráját is. A hasa kordulása jelezte, hogy már dél van, eljött az ebédidõ.

Kicsit aggódva ment a Nagyterembe. Attól félt, ha valaki észreveszi problémáját, erõnek erejével a Gyengélkedõre rángatja.

A fal mellett osont el a bejáratig, majd igyekezett gõgös, lekezelõ arcot vágni, hátha így senki se mer hozzá szólni.

Taktikája bevált, semmi baj sem történt ebéd alatt. Még Minerva, az igazgatónõ sem kérte számon, mit mûvelt délelõtt ahelyett, hogy megtartotta volna az óráit.

Ezen felbuzdulva kihagyta délutáni óráit is, és a könyvtárban kutatómunkába fogott. Még éjszaka is a sorokat rótta, megfelelõ gyógymód után kutatva.

Hajnalban tért nyugovóra, titokban abban reménykedve, reggel úgy ébred, vége ennek a rémálomnak.

oOo

Másnap reggel kiugrott az ágyból, majd óvatosan beszélni próbált. Furcsán érezte magát – megszokta, hogy lakásában a csend az úr, hisz magában nem szokott beszélni.

Mondanom sem kell, hogy nem járt sikerrel. Így mindenre felkészülve megacélozta magát, és felkészült az elkövetkezõ rettentõ napra.

oOo

Piton már egy hete küzdött a némasággal. Étkezésekkor taktikája – a gõgös, elutasító arckifejezés – remekül bevált, senki sem akart szóba állni vele.

Óráit is megtartotta már. A hozzávalókat és az utasításokat felvarázsolta a táblára, mellé fenyegetõen nézett. Legnagyobb baja azzal volt, hogy házpontokat csak szóban lehetett levonni, írásban nem.

Más a helyében már a Gyengélkedõre sietett volna, de õ erõs maradt. Nem, nem megy a Gyengélkedõre!

oOo

Egy hónappal késõbb rosszkedvûen turkálta maga elõtt az ételt. Hangjában semmi változás, és egy ideje már mogorva arcot sem vágott, mégsem kereste senki a társaságát. Ennyire nem tûnik fel senkinek, mi van vele? Egy hónapja meg sem szólalt, és semmi következménye?

Az órái is rémálomba illettek. A diákok elõször féltek tõle, de a hangja nélkül elvesztette minden tekintélyét. Elõször csak halk suttogás indult meg a háta mögött, de néhány nap múlva már nyílt lázadás vette kezdetét. Testi fenyítést nem alkalmazhatott, házpontokat nem tudott levonni.

Óráján hajáról, orráról, nem létezõ szerelmi életérõl folytattak fennhangon eszmecserét, miközben elvarázsolt papírrepülõk keringtek a feje körül. Más itt feladta volna, és szakember segítségét kéri, de Perselus Pitont más fából faragták. Csak magában bízhatott, a Gyengélkedõt nagy ívben elkerülte, inkább minden szabad percében kísérletezett és kutatott. De egyszer mindenki feladja…

oOo

Két hónappal a végzetes reggel után Hermione Granger papírokat rendezgetett a Gyengélkedõn irodájában, amikor erõteljes kopogást hallott.

- Ki az? – kiáltott ki.

Válasz nem érkezett, így tovább folytatta a pakolgatást. Újabb kopogás zavarta meg, így végül kilépett, megnézni, ki szórakozik vele.

Perselus Piton állt az ajtóban, bosszús arckifejezéssel, kezében egy pergamentekerccsel. Szó nélkül a nõ kezébe nyomta.

Hermione Granger érdeklõdve olvasta a sorokat, majd vigyorogva a férfira nézett.

- Nincsen hangja két hónapja? Én ezt eddig miért nem vettem észre? Bár… igaz, ami igaz, egy ideje úgy éreztem, sokkal kellemesebb a társasága… Szóval ezért! – nevetett fel vidáman.

Piton kérdõ tekintetét látva gyorsan magyarázni kezdett.

- Meglepõdik? Pedig így van. Az utóbbi idõben sokat gondolkodtam magán. Ha tudtam volna, hogy annyi a rejtély nyitja, hogy nem tud beszélni! Megtaláltam végre a gyenge pontját, professzor! A szája nélkül elveszett ember. A gúnyos hang nélkül viszont egész jó pasi, így azt hiszem, nagy szolgálatot teszek az emberiségnek, ha nem segítek magán!

Piton dühös arcáról le lehetett olvasni, mire gondol most, de Hermione szavakba is öntötte.

- Azt próbálja bizonygatni, nem csak gúnyos megjegyzésekre használja a száját? Bizonyítsa be! – komolyodott el hirtelen, és ajkait a férfiére tapasztotta.

Piton, ha lett volna hangja, felsikolt. De mivel nem volt, nem tehetett mást: viszonozta a csókot.

- Talán nem is olyan rémisztõ ez a nõ a barátai és egyéb furcsaságai ellenére… hm… elég jól csókol… hm… valamilyen ellenszolgáltatásért cserébe talán megkönyörül rajtam, és segít… A cél érdekében nem árt, ha kigombolom a blúzát… Elszántságom óriási… hm… nem csak az… Szent Merlin, ez egy bestia!... Vajon honnan van korbácsa?... Ha az nem tûnt fel senkinek, hogy hónapokig nincs hangom, lehet, hogy azt sem veszik észre, hogy ez a nõ az ágyához bilincselve tart… Kikérem magamnak, hogy valaki szexrabszolgának nézzen!... Oh, ezt lehetne még egyszer?... De kérem, ehhez kissé már idõs vagyok, nézzen fiatalabb szeretõ után, ha akrobatikázni szeretne… Igen, ott, még… Kérem… Segítség! Mentsen már meg valaki! Ez a nõ egy perverz õrült!... Na jó, nem bánom, a barátnõje is csatlakozhat, ha ennyire szeretne… Hagyja békén a hajamat, nincs annak semmi baja!... Fájó szívvel, de megengedem, hogy a kádban kényeztessen… Egy régi rajongóm? Nem bánom, õ is jöhet… Nem, Viktor Krumról szó sem lehet! Segítség!!!!!!!!

A folytatást inkább takarja balladai félhomály…

VÉGE