Neville nagydolga
2007.02.13. 18:47
Előre is elnézést kérek mindenkitől :) Pályamunka a Lumos – Egyperces író versenyére.
Neville nagydolga
Neville mögött becsukódott a szobaajtó. A hirtelen jött sötétben először nem látott semmit, de amikor pálcájával fényt varázsolt a helyiségbe, és körülnézett, szeme nagyra tágult ijedtségében. Felsikoltott.
Rémülten hátrahőkölt, és visszahátrált a folyosóra. Amikor bezárult az ajtó, pihegve nekidőlt, és hosszú másodpercekig csak a légzésére figyelt, hogy valamelyest lenyugodjon.
- Hogy lehettem ilyen hülye! – szidta magát. – Hiszen korábban már jártam itt! Hogyan felejthettem el EZT?
Ha nem lett volna a Roxfort pincéjében, simán sarkon fordult volna, és keres egy másik mellékhelyiséget, de itt nem tehette meg. Büntetésben van, ha elhagyja a pince területét, Piton professzor elevenen felfalja!
Csak nem fog megijedni néhány torz kőszobortól!
Nagy levegőt vett, és újra benyitott. Most nem világított a pálcájával, azt remélte, sötétben kevésbé lesznek rémisztőek a szobrok.
- Miért ittam meg vacsorára azt a liter töklevet! – szidta magát, és beljebb araszolt. – És azt a tál zabkása is túl sok volt…
Ötször ütötte be a térdét, mire eltapogatózott az egyik ajtóig. Nem nyílott ki, hiába feszegette, sőt, kísérteties bugyborékolás hallatszott ki a fülkéből.
Neville maradék bátorsága is elpárolgott, de hősiesen maradt – szorította a szükség. Így próbát tett a következő ajtóval is, és amikor az ellenállás nélkül kinyílt, megkönnyebbülten rogyott le az ülőkére.
Hosszú percek teltek el. Neville már elvégezte, amiért jött, de még erőt gyűjtött, hogy kimerészkedjen a külső csarnokba. Valamiért az alig két négyzetméteres helyiségben nagyobb biztonságban érezte magát, mint a kinti óriási térben.
- Ott kint nem vagyok veszélyben, nem fog történni velem semmi ijesztő! – motyogta maga elé, mintha egy mantrát ismételgetne, majd a kilincs után nyúlt.
- Így igaz! – hallotta közvetlenül a fülébe suttogva a jeges női hangot. – Nem kint vagy veszélyben, hanem itt bent! – kacagta rosszindulatúan, és Neville a levegőbe emelkedett.
Nem sokáig lebegett – a következő pillanatban újra hatott rá a gravitáció, és visszazuhant a földre. Álla találkozott a kilinccsel, a kulcs végighorzsolta a homlokát. Egy foga darabokra zúzódott, míg ajka felrepedt.
Kezével vakon kitapogatta a kilincset, és kitántorgott az előcsarnokba. A csaphoz érve a tükörbe bámult, és látta, ahogy a háta mögött kékes derengéssel kísérve egy szellem lebeg ki a fülkéjéből.
- K-k-ki v-v-vagy te? – rebegte Neville a tükörképtől megbabonázva.
- A vízvezetékcsövek éjszakai vándora vagyok! Hogy merted megzavarni nyugalmamat? – huhogta az vészjósló hangsúllyal.
- M-m-mi a-a-az a fejeden? – érdeklődött Neville rosszat sejtve.
- Nos, te mit gondolsz? – hajolt közelebb a szellem. Neville úgy látta, kissé ideges.
- De hisz ti áthaladtok a szilárd dolgokon! – bökte ki az első gondolatot, ami az eszébe jutott.
- De ez nem azt jelenti, hogy a szilárd dolgok is áthaladnak rajtunk! - vicsorogta a szellem, és megfojtotta a rémülten kapálódzó fiút.
**HúúúHúúúH**
Másnap Perselus Piton megelégedve vette tudomásul, hogy kedvenc mellékhelyisége újabb szoborral gyarapodott.
- Csak ne hasonlítana arra az idióta Longbottomra! – morogta megvetően, majd elsétált, hogy beszéljen az aurorokkal, akik egy eltűnt diák miatt sürgősen találkozni akartak vele.
VÉGE
|