Írta: Brigichan (brigichan @ hotmail.com VAGY brigichan @ gmail.com)

Korhatár és figyelmeztetések: 12 éven aluliaknak nem ajánlott, AU, némi erőszak

Megjegyzés 1: a cselekmény kezdetének időpontja: 1997 nyara

Megjegyzés 2: segítség a lusta olvasónak: véleményt írok erről a fejezetről a vendégkönyvbe

Megjegyzés 3: tudom, hogy sokat kellett rá várni. Azt is tudom, hogy elég gyenge, nem sok benne az akció, és rövid is. Szeretném azonban megjegyezni, hogy nálam az írás nem parancsra működik. Sok „csillag” sikeres együttállása szükséges hozzá, úgy mint hangulat, ihlet, de az idő sem elhanyagolható tényező. Kérem, legyetek tekintettel arra, hogy nemcsak nálatok vannak témazárók vagy zárt helyi vizsgák. Az államvizsgára készülök, ami messze fontosabb, mint bármilyen amatőr írói próbálkozás. Ha e mellett még sikerül is valamit összehoznom, plusz még a lektorom is talál időt arra, hogy foglalkozzon vele(m), és nem küld el a fenébe (mert igen, neki is van dolga bőven), akkor tudjátok, hogy mindig frissítek. Nem, nem hagyom abba. Nem is titeket akarlak húzni vele. Ez a lassan negyedoldalnyi szösszenet nem a hattyú halála óhajt lenni. Tudom, mondják, hogy ne publikáljon az, aki nem tud rendszeresen felmutatni valamit, és ne siránkozzon mindenféle kifogással. Ez nagyon is így van. De mivel rengeteg irányba kell kapkodnom a fejem, szinte lehetetlen mindenkinek a kívánságát teljesíteni, plusz még a magam szórakozását is meglelni az egészben. Aki ezek ellenére kitartó és türelmes olvasó maradt, annak hálásan köszönöm a megértését.

Felkerült: 2006. június 6.

18. fejezet - A fiú a seprűvel

Harry igyekezte elkerülni a szemeivel Parvatit, aki nem sokkal mellette haladt el, és színe már-már Ginny egykori sápadtságával vetekedett. A fiú szörnyen kellemetlennek találta mindennapjaikat: elég volt hallótávolságban állniuk egymástól, máris hatalmas gombóc keletkezett a torkában a látottaktól… bármi is volt az, amit aznap este megzavart. Ron nem érzékelte ugyan a helyzet komolyságát, és szinte minden alkalommal viccelődve veregette meg barátja vállát, amikor a téma szóba került.

Hermione azonban, révén ő is prefektus volt, szintén észrevett egyfajta hűvös távolságtartást Padma és Anthony részéről, amikor csak összehívták őket. Maga McGalagony se értette, miért nem megy olyan olajozottan a prefektusok által végzett munka, mint korábban. Ahhoz már hozzá volt szokva, hogy a mardekárosok két felügyelőjét megrovásban kell részesítenie, hisz ők gyakran igyekeztek kibújni a feladatok alól. A másik hat diák azonban eddig harmonikusan együtt tudott dolgozni. Az éles törésre nyomban felfigyelt a furfangos professzorasszony: az összehangolatlan munkavégzés miértjére azonban nem talált magyarázatot.

Harry ilyen szempontból örült, hogy legalább a prefektussággal járó nyűg nem szakadt a nyakába. Iskolaelsőként szinte minden nap felhívták a figyelmét a példamutató magaviseletének teljes hiányára, lankadó szorgalmára, melyekkel folyamatosan aláásni látszott a mintadiák fogalmát, melyet jelképeznie kellett volna.

Hazudott volna magának, ha tagadja, hogy valaha is eszébe jutott az iskolaelsőség lehetősége. Köztudottan Dumbledore kedvence volt tanulmányai kezdete óta; sorsa és származása miatt pedig egyértelműen feltűnésre volt kárhoztatva.  

Ám, ahogy korábban oly sokszor, most is sokért nem adta volna, ha egy zacskóval a fején járkálhatott volna a folyosókon. Varázsló létére sosem tartozott a hivalkodó fajtába, ennek ellenére tudta, hogy bármit tesz is, az méltatlanul sok figyelmet fog kapni. Minden apró botlás tehát kétszeres súllyal nehezedett a vállaira.

- Akárhogy is lesz, én nem izgulok - jelentette ki Hermione, kizökkentve a fiút hosszas merengéséből.

- Mi miatt nem izgulsz?

- Hát a délutáni hoppanálás-vizsga miatt - felelte a lány, megvonva a vállait. - Te azonban jobban tennéd, ha összeszednéd a gondolataidat, mert ha ennyire szétszórt vagy, kötve hiszem, hogy kellő eleganciával tudnád bemutatni a hoppanálást.

- Elegancia? - fintorgott Ron. - Hát még cifrázni is kell? Nem elég, hogy csak eltűnünk, és újra felbukkanunk?

Hermione fitymálva felvonta a szemöldökét.

- Természetesen nem elég. Pluszpontot ér, ha bizonyítod az előkelőséged, mellyel a hoppanálás művészetét műveled.

- A hoppanálás művészetét? - vigyorgott Harry kényszeredetten. - Hermione, nem gondolod, hogy ez már kicsit túlzás?

- Ugyan - legyintett a lány. - Ez is csak olyan apró adalék… Mint ahogy ki milyen gyorsan és halkan csinálja…

- Hát nekem erről nem a hoppanálás jut először eszembe - bökte oldalba barátját Ron. Harry sem bírta megállni vigyorgás nélkül, ám fájdalmas volt számára, hogy visszaterelődtek a gondolatai a korábbi, kínos emlékekre.

- Elég a malac megjegyzésekből - ült le Hermione a Griffendél asztalához, várva, hogy megjelenjen előttük az ebéd.

- Tudod, mi a legjobb ebben? Mármint hogy így kiközösítenek minket… - folytatta Ron derülten. - Hogy végre kényelmesen elférünk, és egy csomó kaja csak a miénk! - csettintett a nyelvével, mikor megjelent előtte egy tál, barnára pirult csirkecombokkal.

Harry keserűen vigyorogva szedett magának, majd beleharapott a gőzölgő húsba. Lehunyta a szemeit, amikor a finom étek illata megcsapta az orrát, és másodpercekig néma tisztelettel adózott a manók konyhaművészetének.

- Hát ez elképesztően jó - nyögte Ron teli szájjal. - Ezek azt akarják, hogy degeszre együk magunkat, hogy aztán mozdulni se tudjunk a vizsgán? Mi ez, ha nem szabotázs?

Egy bagoly izgatott huhogása törte meg jókedvüket. A posta általában mindig a tízórai vagy az uzsonna közben érkezett. Volt már ugyan példa arra, hogy egy-két sürgős küldeményt más napszakokban hoztak szárnyas postásaik, így a mostani eset is kíváncsiságot ébresztett a diákokban.

- Egy elkésett bagoly - jegyezte meg Harry, aki az ilyen kirívó esetek láttán sose tudta félretenni balsejtelmeit.

Meglepetésükre azonban a barnássárga, ismeretlen madár feléjük repült, és leszállt Harry mellé az üres padra. A fiú megilletődve pislogott, ahogy a bagoly feléje nyújtotta a fejét, csőrében a levéllel. Ám felállt a tarkóján a szőr ijedtében, amikor Monstro az öklével fejbe akarta kólintani a kis küldöncöt.

- Normális vagy? - kapta ölbe a baglyot Harry azonnal. - Hülye állat… - sziszegte lemondóan, és visszafordult barátaihoz.

Míg a mardekáros próbálkozását gúnyos kacaj övezte a szomszédos asztalnál, Harry megszabadította a madarat küldeményétől.

- Siriustól jött… - motyogta kiszáradó torokkal.

- Ó, Harry - nyögte Hermione, lassan elsápadva.

- Mire vársz? Bontsd fel! - sürgette Ron. - Biztos csak szerencsét akar kívánni neked a vizsga előtt!

Barátja sóhajtott egyet, és csak remélni tudta, hogy Ronnak igaza lesz. Bekapta az utolsó falatot is a tányérjáról, megtörölte ujjait, és feltépte a borítékot lezáró, lila viaszpecsétet.

Kedves Harry!

Vállai felett Ron belelesett a küldeménybe, és fintorogva állapította meg, hogy az írás csúnyább volt a megszokottnál: feladója egyértelműen siethetett. A szöveg azonban még nyomokban sem tartalmazott jókívánságokat vagy apró, hoppanálási fortélyokat.

Minél jobban elmerültek az olvasásban, annál szörnyülködőbb arcot vágtak.

- Mi az? Mi van már? - pislogott rájuk Hermione az asztal túlsó oldaláról.

Letette a villáját, és odasietett mögéjük. Szemei fürgén cikáztak a sorok közt, hogy behozza a lemaradást, ám Harry döbbenetében a tányérjára ejtette a pergament.

Remegő térdekkel felállt, és kábultan a nagyterem kijárata felé evickélt.

- Pot-… Harry! - csattant Piton hangja meglepetten, amikor a bamba fiú az ajtóban váratlanul beleütközött.

Fájdalmasan dörzsölgette a könyökét, melyben egy idegszál különösen megsínylette a Harry fejével megesett találkozást, és úgy pulzált, mintha folyamatosan tűvel szurkálnák.

A fiú üres tekintettel nézett fel rá, de képtelen volt szavakká formálni kusza gondolatait. Mondatok… igen, esszék kellettek volna, hogy mindent elmondhasson, ami jelenleg az elméjében kavargott.

- Mi van? - nógatta a férfi, kissé ostoba arcot vágva.

- Professzor! - rohant elő a két griffendéles prefektus is az ajtófélfa takarásából.

- Mi-…?! - emelte volna fel a hangját a férfi türelmetlenül, de a folyosó vége felől talársuhogás és cipősarok-kopogás csapta meg a fülét.

- Perselus! - sikkantotta Rowena, ahogy lélekszakadva feléjük rohant.

A bájitalok mestere felvonta a szemöldökét, és csípőre tette a kezeit.

- Na rendben, mi az ördög folyik itt?

- Sirius… phú… - támaszkodott meg a nő egy pillanatra. - Hadd fújjam ki magam… - nyögte, és megtapogatta szúró oldalát. - Most jött egy levél Siriustól!

- Történt valami?

- Igen… Marie-t megtámadták a Minisztériumban!

- Nem értem… - töprengett Hermione sápadtan. - Mit kereshetett a Minisztériumban?

- Ott dolgozik - vágta rá a két felnőtt, feléje sem pillantva.

Harry felnyögött: toporzékolni tudott volna a méregtől, hogy erről mindenki tudott, csak ő nem.

- Mi ez az összeesküvés már megint?

Piton tudomást sem vett a kérdésről.

- Megsérült? - kérdezte.

- Annyit írt - vette elő Rowena a félig gyűrött pergament -, hogy megfigyelés alatt tartják a Szent Mungóban. És persze biztos komoly védelem alatt is, szóval ne aggódj, Harry - tette hozzá, csak úgy megnyugtatásképpen, és megsimogatta a fiú arcát.

Harry azonban képtelen volt higgadt maradni.

- És ezt csak úgy levélben kell közölnie?! - csattant fel. - Azt írta, tegnap történt! Miért nem hívott azonnal a tükrön keresztül?!

- Csendesebben, Harry - csitítgatta Hermione, és gyanakvó pillantással körbenézett.

- Lehet, hogy próbálta, nem tudhatod - motyogta Ron. - Ne feledd, egész nap órán voltunk, és a közelébe se mentünk a hálószobáknak…

- Igen… igen! - helyeselt a lány, visszatérő magabiztossággal. - Így kellett lennie! Biztos látta, hogy hiába szólít a tükrön keresztül! És inkább fogott egy baglyot, és… Ó, Harry, biztos azért ilyen csúnya az írása, mert sietett…

- Sirius mindig is csúnyán írt… - sziszegte barátjuk. - Látnom kell őke-…!

- Végzősök, sorakozó! - recsegte váratlanul a gondnok hangja.

A három diák ereiben megfagyott a vér.

- A hoppanálási vizsga…! - eszmélt fel Ron, és a szemeiben egy pillanatra mintha a félelem csillant volna meg.

- Így nem mehetünk le…! - vacogta Harry. - Így nem tudok…!

- Potter! Mire várnak? - csattant McGalagony hangja is, aki magára öltött egy utazóköpenyt, és indulásra készen állt, hogy lekísérje diákjait a faluba. - Magukra vár az egész évfolyam!

Harry rémülten végignézett két barátján. Elképzelni sem tudta, miként lenne így képes a hoppanálásra koncentrálni. Ilyen körülmények között…

Egy tenyér váratlanul meglökte a vállát.

- Na, menj már - nézett rá szigorúan Piton.

A fiú olyan csúnyán vicsorgott rá vissza, hogy a professzor felháborodva sóhajtott egyet, és szó nélkül ott hagyta őket a folyosón.

- Ügyesek legyetek - mosolygott rájuk Rowena tétován, majd távozó kedvese után nézett.

A férfinek lobogott fekete talárja, ahogy befordult az egyik folyosón, így utána eredt.

- Miért érzem úgy, hogy a faluba vezető út most sokkal rövidebb, mint amilyen lenni szokott? - nyögte Ron fintorogva.

Hermione unottan végigmérte.

- Valld be, hogy félsz. Nem szégyen…

- Én nem félek! - fakadt ki a fiú, és elpirult az orra. A szeplői ettől csak még jobban kirajzolódtak. - Csak… nem akarok megbukni a vizsgán. Hatalmas szégyen lenne… mindenki előtt…

Harry nem szólt. Idegesen szorongatta talárjának szélét, ahogy leszegett fejjel barátait követte. Mivel kettesével vonultak végig az úton, hogy egyfajta rendezettség látszatát keltsék, neki nem volt párja, de a szíve túlságosan is tele volt most aggodalommal ahhoz, hogy a magány érzése eluralkodjon rajta.

Figyelmetlenségében megbotlott a földút egyik buckáján, de sikerült talpon maradnia. Behúzta a nyakát, mikor hallotta, hogy néhányan gúnyosan kuncognak rajta, és lopva hátrapillantott. Hannah állt közvetlenül mögötte, mellette pedig állandó szobatársa, Seamus, és mindketten szánakozó vigyorral méregették alakját. Utánuk egy eléggé idegesnek tűnő Ernie MacMillan ballagott, aki mintha a kezén számolt volna valamit. Állandóan motyogott, és Harry sejtette, hogy talán a megmérettetésre készül ily lázasan. Mellette a bájos Susan lépkedett, aki hasonlóan maga elé koncentrált, kizárva elméjéből a külvilágot, és közben két kezével hosszú haját fonogatta.

Harry megdörzsölte az orrát bosszússágában. Igen, jól emlékezett még Remus szavaira. Minél több részletből áll a hoppanáló teste vagy ruházata, annál nagyobb odafigyelés kell a tökéletes eltűnés előkészítéséhez. Ezért is olyan kényes a fülek és szemöldökök kérdése, gondolta. Egy copf eltüntetése nagyságrendekkel könnyebbnek tűnik, mint szanaszét lobogó tincseké… Hermione hátába fúrta a tekintetét: jól emlékezett rá, hogy a lány olykor-olykor ott felejtette némely apró testrészét, amikor gyakoroltak.

Végignézett magán, és szinte ösztönösen visszahúzta kezeit talárjának rejtekébe, mintha így azok megkönnyítenék a dolgát. Betűrte magán az inget, és megigazította a nyakkendőjét is. Egyedül kócos frizurájával nem tudott mit kezdeni, és rettegett, hogy makacs hajkoronájának egy részét majd hátrahagyja egy ügyetlen kísérlet következtében. Mindegyik szál más irányba nézett, dacolva a természet és a jó ízlés összes törvényével.

- Ideges vagy? - szökkent melléje váratlanul valaki kuncogva.

Harry olyat ugrott, hogy majdnem belebukott az út menti, vízelvezető árokba.

- P-Perks! - nyögte.

- Helló - kacsintott rá a lány.

Ujjai köré csavargatta egyik hosszú, szőkésvörös hajtincsét, biccentett Ron felé is, amikor az furcsállva hátrapillantott barátjára.

- Mi a halált akar ez? - súgta oda Hermionénak, aki hasonlóképpen meglepetten méregette a hollóhátas lányt.

- Én is félek egy kicsit, de szerintem nem fogok megbukni - folytatta Sally-Ann. - Neked se kellene aggódnod - mosolygott rá Harryre.

- Aha… - felelte az távolságtartóan.

Semmi kedve nem volt most egy számára szinte idegen lánnyal beszélgetésbe bocsátkozni. Sally-Ann Perks a hat év alatt sose tartozott a népszerű tanulók közé, ötödikben nem is volt tagja titkos szövetségüknek, a Dumbledore Seregének. Az órákon is mindig eltűnt a többiek ügyessége mögött, annak ellenére, hogy a Süveg elsőben, pont Harry előtt, a Hollóhátba osztotta be őt.

Harry nem értette, mi az, ami így felkeltette a lány érdeklődést, illetve, hogy az miért próbál mostanában közeledni hozzá. Ha nem is értesült minden részletről, mely az utolsó, balul sikerült DS-megbeszélésen elhangzott, biztos látta és hallotta osztálytársaiktól, hogy azok milyen szokatlanul hűvösen kezelik őt, és két prefektus barátját.

- Remélem, utána még beugorhatunk a Mézesfalásba - töprengett tovább a lány, álmodozó tekintetét az égre emelve. - Jó lenne a visszaúton elszopogatni egy cukros ru-…

- Perks, mit kaszinózik itt nekem?! - csattant McGalagony ingerült hangja. - Álljon vissza a helyére! Ne feledje, hogy roxfortos egyenruhát visel! Két pont a Hollóháttól!

Harry elhűlve nézte, ahogy a lány aprót intve visszaballag; hátrébb, oda, ahol eredetileg állhatott, majd előrefordult Ronhoz.

- Ez meg mi volt? Mit akart tőled?

- Tudnom kellene? Nem is ismerem… szinte…

Barátja Hermione felé fordult, és felvonta a szemöldökét. A lány észrevette, el is pirult, majd sóhajtva megadta magát.

- Nem tudok róla sokat. Egyszer a mosdóban hallottam, hogy az édesapja új kocsijáról mesélt, ezért gondolom, hogy mugli származású, vagy legalábbis félvér… Úgy tudom, van egy húga is, de már iskolás korú, viszont mivel nem ide jár, gondolom, hogy ő varázstalannak született. Végül is… elképzelhető, ha figyelembe vesszük, hogy Sally-Ann se mutat kimagasló varázslói képességeket… De ki tudja, lehet, hogy rejteget valamit. Elvégre senki sem kerül véletlenül a Hollóhátba…

- Szóval nem sokat tudsz róla? - ugratta Ron vigyorogva. - Olyan vagy, mint egy két lábon járó titkosszolgálat. Fogadni mernék, hogy a fél évfolyamnak utánanéztél már…

- Ugyan, Ron…

Barátjuk nem igazán tudott osztozni derültségükben. Esze ágában sem volt Sally-Ann Perks élettörténetével foglalkozni, vagy azon csodálkozni, milyen megfigyeléseket végez Hermione. A hollóhátas lány próbálkozása nyomban kedvese képét idézte az emlékébe, akinek sorsáról semmit sem tudott, így hát…

- Mindjárt odaérünk - suttogta Hermione is, immár izgatottan.

Harry megnyalta mindkét tenyerét, és a füle mögött végigsimította a haját, hátha az kicsit a fejéhez lapul. Az elhatározása egyértelmű volt.

Hiába haladtak el Roxmorts közkedvelt boltjai előtt, az ő gondolatai sokkal messzebb kalandoztak.

- Rendben, itt sorakozzanak - utasította őket a professzorasszony, majd pöccintett egyet a pálcájával, amire megjelent előtte egy teabarna pergamen. Egy apró bökésre magától kitekeredett, és békésen levitált a nő orra előtt. - Névsor szerint haladunk majd. Aki hallja a nevét, kérem, lépjen elő. Abbott, Hannah!

Az enyhén rózsaszínes arcú lány zavartan Seamusre nézett, és ellépett Harry mellett, kicsit félretolva Hermionét és Ront, hogy odaállhasson a tanárnő mellé. Izgatottan tördelte a kezeit.

- Miss. Abbott, álljon ide - húzta egy kicsit még arrébb a többiektől McGalagony. - Helyes. Feltételezem, látja azt a három urat az utca túlsó végén, a Három Seprű előtti elágazásnál.

Hannah bólintott, és félénken hátranézett barátnőire.

- Mindhárman a Minisztérium alkalmazásában állnak, és egyben a vizsga felügyelői is.

Harry lábujjhegyre állt, és észrevette, hogy az egyik alak, aktatáskával a kezében, megindult feléjük, hátrahagyva a másik kettőt.

- Maurice Bartlett vagyok - emelte meg a férfi a süvegét a tanárnő és a diákok előtt. - Üdvözlök mindenkit az első hoppanálási vizsgaidőponton.

„Első”, gondolta Harry. Szörnyen hangzott a szó számára. Remélte, hogy ez lesz az „egyetlen” vizsgája, ami a hoppanálást illeti. Nyelt egyet, míg a férfi futtában bemutatta távolabb álló kollégáit, majd felsorolta a követelményeket.

- Egy szempilla sem hiányozhat tehát - kacsintott a lista végére érve.

- Ez aztán a szigor… - motyogta valaki mögöttük.

A félelmetes instrukciók ellenére Hannah, némi erőlködés után egy hallható pukkanással eltűnt az orruk elől, melynek láttán a diákok lelkes ujjongásba kezdtek; és felkiáltottak, mikor a lány megjelent a kijelölt helytől alig egyméternyire. Egészen odáig lehetett hallani az örömteli hangját, mikor a minisztériumi titkár feljegyezte, hogy megfelelt a vizsgán.

Kiderült azonban, hogy nem Hannah ügyessége volt kirívó: a hoppanálást az évfolyam túlnyomó többsége ugyancsak hiba nélkül végre tudta hajtani. Különbségek akadtak ugyan az eltűnéskor és előbukkanáskor keletkezett, apró zajokban, illetve az elegánsabb vagy ügyetlenebb pózokban, melyekben a gyerekek megjelentek.

- Granger, Hermione!

A lány aprót sikkantott meglepetésében, és mélyet sóhajtva lépett el két hű barátja mellől. A két fiú lábujjhegyre állva próbált elnézni a még előttük sorakozó tömeg felett, noha Ron olyan magas volt, hogy erre alig volt szüksége.

Hermione színpadiasan felnézett az égre, miután Bartlett megadta a jelet. A szívére tapasztotta jobb kezét, lehunyta a szemeit, és hang nélkül eltűnt előlük. McGalagony fülcimpái megremegtek a büszkeségtől, ahogy a saját pergamenjén is tett egy pipát a lány neve mellé. Megcsillant szemüvegének lencséje, ahogy házának többi diákjára nézett, jelezve, hogy hasonlóan elégedett szeretne lenni mindegyikükkel.

- Malfoy, Draco!

A még ezen a térfélen unatkozó mardekáros végzősök heves éljenzéssel bíztatni kezdték egykori prefektusukat, aki megigazította talárját és nyakkendőjét, ahogy odaállt a professzorasszony elé. Bartlett jól végigmérte őt, látva nevét, illetve vonásainak hasonlóságát édesapjához, majd biccentett. Draco hátranézett, hogy elég hely áll-e rendelkezésére, sebesen megpördült, mind valami balett-táncos, és néma ámulatban hagyva osztálytársait, eltűnt a szemeik elől. Kicsivel Hermione mellett érkezett meg, majd diadalittasan a levegőbe emelte az öklét, amire Zabini és Monstro tapsolni kezdett.

- Még neki is megy - bökte oldalba Ron barátját, aki egyre sápadtabb lett. - Simán lenyomjuk ezt a majmot…

- Két embert is simán magával tudna hoppanálni - motyogta Harry kényszeredetten, és minden újabb pukkanásra összerezzent.

Amikor a nő az ő nevéhez ért, lehunyta a szemeit, és megborzongott.

Odalépett a biztos elé, aki vetett egy pillantást a homlokán lévő, villám alakú sebhelyre, majd feljegyezte írnivalóját. Harry sóhajtott egyet, és megpróbálta kiüríteni az elméjét. Átkozta a nyár óta eltelt időt, hisz Remus tanító, segítő szavai egyre halványabbnak tűntek. Tudta, hogy képes rá, hisz a nyáron egyszer már sikerült hoppanálnia. Sérült és kimerült volt, mégis el tudott menekülni a Rabenstein-kastély udvaráról.

- Ehhez képest a jelenlegi körülmények… - gondolta.

Azonban alighogy eszébe jutottak a levélben olvasott hírek, újra a szemei elé szökkentek a képek, melyeket a bizonytalanság szült benne. Sirius hiányos beszámolója szörnyű balsejtelmeket és kérdéseket szült agyában, melyek csak úgy sikítottak, hogy végre választ kapjon rájuk.

A körülötte állók gúnyos piszmogása egyre hangosabbá vált füleiben, túlharsogva Ron lelkes bíztatását. Nyelt egyet, és kétségbeesetten lenézett a cipőjére.

- Miért nem megy?

Lehunyta a szemeit, ahogy Hermione is tette, hátha az segít, mégse érezte azt a gyomorszorongató taszítást, ami a helyváltoztatással jár. Bénultnak tűnt minden végtagja. Mély lélegzetet vett, és megpróbálta újra, ám amikor ismét hátranézett, Ron még mindig ott állt, alig kétméternyire tőle, csodálkozva tehetetlenségén. Keservesen leeresztette a kezét, és néma szavakat formáltak ajkai, ám ekkor váratlan fájdalom hasított a testébe. A füle megtelt zúgással, a torkát pedig elöntötte a sav, ahogy elhányta magát. A lányok sikoltva ugrottak hátrébb, és még a szemeiket is eltakarták rémületükben, ahogy a fiú, teljesen elrontva a feladatot, amputálta néhány testrészét, és elterült a földön.

- Ezt, hallod, sose hittem volna…

- Hogy Potter olyanokkal legyen egy szinten, mint Monstro, vagy Crak…!

- Hogy lehetett egy ilyenből iskolaelső?

Harry felkötött kézzel bandukolt végig a folyosón, szinte már fel sem pillantva azokra a csacsogókra, akik bukásának körülményeit ecsetelgették. Már az is rég értesült csúfos kudarcáról, aki nem akart, így amerre csak ment, elhalkult a folyosó: de nem áhítatból, hanem szinte szánalomból.

A tanári kar is csodálkozva méregette őt vacsoránál, és nem csak a karját fedő kötés miatt.

- Ne is törődj velük, Harry - vigasztalta Hermione együttérzően, és megengedett magának egy bíztató mosolyt. - Bárkivel megtörténhetett volna.

- Akkor veletek miért nem történt meg? - kérdezte barátjuk sötét, halk hangon. - Miért csak én buktam meg…? Mert egy béna senki vagyok… Vacsora után megyek, és visszaadom a kitűzőt McGalagonynak…

Ron elkuncogta magát.

- Tudod, az iskolaelsőknek járó jelvény nem olyasvalami, amit csak úgy visszaviszel… mint egy könyvtári könyvet…

- Ekkora… szégyent… - pillantott Harry lopva hátra, a mögötte kedvetlenkedő Crakra és Monstróra. A két fiú, hozzá hasonlóan, szintén nem teljesítette a feladatot.

- Amire inkább koncentráljunk… - köhintett Hermione, hogy megpróbálja elterelni a figyelmüket a kíméletlen valóságtól - az legyen az a kérdés, vajon… tudsz-e ilyen kézzel holnap játszani…

- Mi?

- Kviddics - szólalt meg valaki mellettük, ami miatt Harry elejtette a villáját, mely csörömpölés közepette lebukfencezett az asztalról. - Holnap lesz az idény első mérkőzése, kapitány - sóhajtotta Veronica Morgenstern, a csapat egyik hajtója, miután aggódva végigmérte a fiú kezét. - Bízom benne, hogy nem felejtetted el.

Harry, ahogy zöld szemeivel felnézett rá, nem tudta meggyőzni ennek ellenkezőjéről.

- Milyen taktika szerint fogunk játszani?

- A-… amit az edzésen begyakoroltunk - sietett a válasszal a fiú.

- Melyiken?

- Hát a legutóbbin - mordult fel Ron, látva, milyen kínosan alakult a beszélgetés barátja számára. - Ez egyértelmű, nem? - siklott a tekintete Hermionéra olyan fenyegetően, hogy a lány nem tehetett mást: helyeslően bólogatott.

- Nos… jó. Holnap hánykor találkozunk?

- Két órával a meccs előtt - intette le Ron, jelezve, hogy most már szeretné folytatni az evést.

Veronica kissé kétkedő arcot vágva otthagyta őket, a két prefektus pedig aggódva összenézett. Harry még mindig a tányérján ide-oda guruló borsószemeket nézegette.

- Sedatus! - pöccintette meg Hermione a fiú karját. - Bizsereg még? - kérdezte, miután a halványpiros varázslat fénye lassan megszűnt.

- Nem… - felelte Harry.

Még mindig csodálattal adózott Hermione rejtett tehetségének és bűbáj-ismeretének. A lány újra és újra meglepte őket valami hasznos varázslattal: ezúttal az előző napi fájdalmat sikerült elűznie zsigereiből. Lehunyta a szemeit és hátraszegte a fejét, hisz a bűbáj gyöngéden végigkúszott gerincén, csigolyáin, simogatva és csillapítva minden kínlódó idegszálat.

- Ez ugye nem számít tiltott szer használatának? - kérdezte aggódva a másodikos Mark, aki a hiányzó Ginny helyét foglalta el a kezdő csapatban.

- Úgyse tudja meg senki - vonta meg a vállait Ron, miután körülnézett a griffendéles fiúszobában.

Seamus, Neville és Dean már lementek reggelizni, így a csapaton és Hermionén kívül senki sem láthatta a varázslatot.

- Menjünk - mondta végül Harry letört hangon.

Soha sem fordult még elő vele, hogy ne akart volna kviddicsezni. Most azonban, első alkalommal, azt kívánta, bár ne ők játszanák az évad kezdő mérkőzését. Az már szinte mellékes volt, hogy az ellenfelük a sorsolás szerint a Mardekár lett. Messze akart lenni, távol Roxforttól, közel azokhoz, akiknek sorsa oly bizonytalan volt számára…

Miután kiengedték a gyengélkedőről, megpróbált bejutni az igazgatóhoz, de meglepetésére Dumbledore távol volt, és McGalagony nem volt hajlandó megmondani, hova is ment. Pedig, ha valaki, hát az idős mágus választ tudott volna adni kérdésére: miért nem felel Sirius, ha Harry a tükrön keresztül hívja őt.

Gondolatai nyomban a Rend iskolában tevékenykedő tagjai felé szárnyaltak. Remust… Remust azonban, ha lett volna alkalma, akkor se merte volna felkeresni. A férfi meleg szemei egy idő óta nem sugározták azt a meghittséget, melyben korábban oly szívesen megmerítkezett. Pitontól tudta meg, hogy Lupin, a holdtölte közeledtével, visszavonult megszokott búvóhelyére, a kísértetjárta lakba, ahová a Fúriafűz alatti alagúton tudott eljutni.

A bájitalok mesterének nem kellett különösebb erőfeszítést tennie ahhoz, hogy meglássa a fiú lelkében tomboló kétségeket, ezért jól meg is szidta fegyelmezetlensége és szétszórtsága miatt. Információkkal sem ő, sem kedvese nem tudott szolgálni, így néhány csipkelődő megjegyzéssel próbálta meg a másnapi mérkőzésre irányítani a figyelmét: házvezető tanár lévén a Mardekár győzelmét remélte.

Harry kifejezéstelen arccal haladt csapata élén, egyenesen a nagyterem felé, hogy ők is reggelizhessenek, így észre sem vette, hogy Hermione odafurakodott mellé.

- Majd megpróbálom, míg ti az öltözőkben készülődtök - súgta oda neki.

- Mit? - rázta meg a fejét Harry.

- Hát… újra kapcsolatba lépni Siriusszal - pislogott rá a lány értetlenül, és óvatosan megpaskolta táskáját, jelezve, hogy abban van a tükör. - Biztos jól vagy? Ne ijesztgess… még a végén kiderül, hogy túlságosan is eltompítottam az érzékeidet…

A fiú nem felelt, így Hermione gyanúja csak még erősebb lett. Leültek az asztalukhoz, ahol - a DS-vita óta először - nem egyedül kellett étkezniük, hanem a többiek ovációja ölelte körül őket. A két prefektus és Harry csendben meghúzódott, hadd élvezze a többi játékos a mámort.

- Sok szerencsét - állt meg mellettük egy átlagos termetű lány hosszú, szőke hajjal. Vállairól kötött griffendéles sál csüngött alá.

- Luna? - nézett fel rá Harry kábultan.

- Hát neked meg hogyan sikerült griffendéles sálat szerezned? - vigyorodott el Ron. - Ilyet csak azok kapnak, akik ebbe a házba taroznak.

- Kötöttem egyet neki - húzta ki magát Hermione. - Mint annakidején a manóknak.

Hallották azonban, hogy a szomszédos asztalnál nem is leplezett nevetés övezi Luna felbukkanását.

- Újabb eltévedt bárányka, akit a szárnyaid alá vehetsz, Potter? - kuncogta Pansy lenéző arccal.

Harry szedált ábrázata csak még több okot adott nekik a gúnyolódásra.

- Mi van, Potter, valamilyen kedvfokozó bájitalt ittál? Remélem, tudod, hogy az ellenfél játékosainak ijesztgetése ellenkezik a kviddics-szabályzattal. Kiráz a hideg, ha rád nézek! - jegyezte meg Millicent, majd megveregette Monstro combját, hogy bíztassa őt.

- Ne is törődj velük… - morogta Hermione, és megfogta Ron remegő kezét.

- Úgy tűnik, alsóbb éveseket tettek be Hegarty és Culverton helyére… - motyogta az, ahogy hunyorogva megpróbálta kitalálni, ki lehet a két új hajtó.

- Elég kicsik - vallotta be Will.

- Biztos jó gyorsan repülnek - bólogatott Veronica is. - Nehéz lesz velük lépést tartani…

- Mit számít, hogy kicsik! - csattant fel Ron. - Lehet, hogy feleolyan jól nem ülik meg a seprűt, mint ti! Szedjétek össze magatokat, ma nyernünk kell! Kezeket ide!

Azzal kinyújtotta a karját, tenyérrel lefelé, és megfogta Harry csuklóját is. A többiek követték a példáját, majd elrikkantották magukat.

- Griffendél!

Asztaltársaik meglengették lobogóikat, és újra meg újra csatakiáltásukat visszhangozták.

- Üdvözlök mindenkit az 1997-98-as szezon nyitómérkőzésén! - kiáltotta el magát egy új hang a tanári tribünön, hogy köszöntse a közönséget.

Harry odaállt az emelvényük kijáratához, és félrehúzott egy lelógó, vörös kendőt, mely a faburkolatot fedte.

- Azt hittem, Dean a kommentátor… - jegyezte meg csodálkozva.

Ron odaballagott mellé, és lehajolt, hogy ő is kiláthasson.

- Dean fényképez - lépett oda hozzájuk Mark. Mikor a két fiú ránézett, mentegetőzve folytatta. - Azt hittem, tudtátok…

Ron megingatta a fejét, jelezve: nem csodálkozik, hogy csak most értesül erről.

- Nyári gyakorlaton volt a Prófétánál, és alkalmazták fényképésznek… most is az emelvényen ülő újságírónak készít fotókat.

- Bekerülnek a képei a Prófétába? - pislogott Harry meglepve.

- Igen, nagyon büszke volt rá - bólogatott Will, miután szorosabbra húzta sípcsontvédőjét. - Az egész ház őt ünnepelte. Csodálkoztunk is, hogy… ti nem voltatok ott… mármint… szobatársak vagytok, vagy mi…

- Hagyjuk ezt most - sóhajtotta Harry. - Seprűre, mindenki - adta ki az utasítást, és a lába közé kanyarította szeretett tűzvillámját.

- … a két újonc, Baddock és Titmarsh, éééééééééééééés… Malfoy!

A közönség éljenzése jelezte, hogy az ellenfél csapatának minden tagja kirepült már. Madame Hooch kettőt füttyentett, ami jelezte, hogy a Griffendél is indulhat.

- És köszöntsük a címvédőket! Élükön Potter! Aztán… Fawnsdale! Morgenstern! És az újonc: Zamberg! A két terelőőőőő… Kirke és Sloper! A sort pedig a csapat jelenleg egyedüli Weaslyje zárja!

Harry odalebegett Madame Hooch fölé, ahol kezet fogott Mafoyjal, majd a lelátóra pillantott. Hermionét kereste a szemeivel, aki csalódottan megrázta a fejét: úgy tűnt, még mindig nem sikerült kapcsolatba lépnie Siriusszal. Amikor visszafordult ellenfelei felé, Draco homlokán ráncok futottak végig, és felvont szemöldökkel némán kérdezte, mi is folyik a pályán kívül.

- Semmi közöd hozzá… - morogta Harry, ahogy feljebb emelkedtek, és átadták a hajtóknak a pálya közepét.

- Olvastam az újságban a hírről, ne gondold, hogy nem tudom, mi történt… - vetette oda a szőke.

- Akkor pontosan tudhatod, hogy semmi kedvem beszélni róla, és hogy ebben a pillanatban egyetlen porcikám sem kíván itt lenni! Hagyj végre békén, és foglalkozz a magad dolgával! - rivallt rá Harry, elvesztve a türelmét, és egy jókora félkörívet leírva messzire repült tőle.

Újra a griffendéles tribün felé lesett, de most nem látta a lányt, csak Hagridot, aki hatalmas méretű tenyerével vígan integetett neki. Sejtette hát, hogy Hermione az épületszerkezet egy sötét zugában ismét megpróbálja elérni keresztapját.

- Madame Hooch kiengedte a gurkókat, így… igen, felröppent a kvaff is! Kezdődhet a mérkőzés! - kiáltotta el magát a kommentátor újra.

A meccs első tíz perce felemás hangulatban telt. A Mardekár két új hajtója nem mutatkozott különösebben tehetségesnek, ám ügyetlenségük párosult Jack és Andrew sorozatos baklövésével, keményen megdolgoztatva a karikákat védő Ront. A fiú állandóan kiabált a két terelővel, hogy próbálják meg levenni a gondokat hajtóik válláról is, tekintve, hogy két akkora gorilla próbálta meg őket zavarni, mint amilyen Crak és Monstro.

Veronica, aki évadnyitó mérkőzéseken mindig túl izgatott volt, kétszer is kiejtette a kezéből a kvaffot, holott szabadon repülhetett volna, így rögtön két góllal rövidítette meg csapatát. Will megpróbálta korrigálni az ő hibáit is, de amikor beleszaladt Crak ütőjébe, egy egész percnyi ápolás erejéig le kellett szállnia a fű közelébe, ami igencsak hátráltatta a Griffendélt. Mark, mivel zsenge korának köszönhetően viszonylag kicsi testalkata volt, könnyen és gyorsan el tudott suhanni üldözői elől, nem egy góllal megörvendeztetve rajongóikat.

Sajnos a Griffendél karikái sem maradtak sokáig kvaff nélkül. Ron messze a legeredményesebb játékos volt az aznapi mérkőzésen, és sajnálta is, hogy Hermione nem láthatta némelyik parádés védést. Ennek ellenére három gólt kellett elszenvednie, mire a kommentátor először felsikkanthatott:

- És Malfoy végre megmozdult! Meglátta volna a cikeszt?

Harry alig vette észre, hogy tulajdonképpen neki is dolga lenne. Csak lebegett a pálya felett bús képpel, néha behúzta a nyakát egy-két elrepülő gurkó elől, de tulajdonképpen rezignáltan nézte, míg csapata vért izzadva küzd a zöldek ellen.

- Áh, megállt, mégsem a cikesz lehetett az - fújtatott csalódottan a kommentátor, és a közönség is megengedett magának egy kiábrándult sóhajt. - Óh, csak nem megint ápolás lesz? Ezúttal… ó, igen, Titmarsh orra egyértelműen vérzik!

- Végre már! - bokszolt a levegőbe Ron, megdicsérve Andrew ügyes ütését, mely telibe találta a mardekáros hajtót.

A griffendéles pódium szélén álló Luna egy hatalmas zsáknyi vörös-sárga konfettit engedett szabadjára, melyet a szél felkapott, és minden irányba szétszórt. A diákok ugrálva kapkodtak a papírdarabkákért, így a hangulat kezdett emelkedettebbé válni. A szőke lány elmosolyodott, és integetett barátainak.

- Ez viszont már biztos, hogy a cikesz! - csendült fel újra a kommentátor hangja. - Malfoy a Hollóhát tribünje felé száguld! Nézzék, csak úgy szeli a levegőt ezzel a pompás Nimbusz 2001-essel…

- Harry! HARRY! - sikkantotta Hermione, amire a fiú azonnal felfigyelt.

Rémülten odakapta a fejét, mintha attól tartott volna, hogy rossz hírt kap.

- A CIKESZ, HARRY! INDULJ! - kiáltotta a lány, arrafelé mutatva, amerre Draco is repült.

Harry, nem is igazán tisztában azzal, mit tesz, ráhasalt seprűjének nyelére, és a fiú nyomába eredt. Malfoy hátrapillantott, ám sebesen lobogó, szőke tincseitől alig látott valamit. Szurkolóinak sikítására eszmélt fel: épphogy sikerült felkapnia a seprű nyelét, mielőtt nekiütközött volna a tanári lelátó aljának. Elkanyarodott, hogy kövesse a fénylő, kicsi golyót, de újra meg újra visszapillantott, mennyivel van lemaradva ellenfele. Harry szokatlanul lassúnak tűnt, annak ellenére, hogy sokkal gyorsabb versenyseprű volt alatta.

- Mi van veled?! - rivallt rá Draco.

Újabb ívet tett, hogy kikerülje az éppen a kvaffal hadakozó hajtókat. Amikor újra üldözőjét kereste szemeivel, sehol se találta az ébenhajú fiút. Rémülten körbenézett, attól tartva, hogy az valami csel segítségével elébe került, de semmit se látott, ezért bátran rávetette magát a cikeszre, mely vergődött még egy keveset az ujjai közt, csiklandozva a markát, de nem tudott szabadulni. Ahogy diadalittasan a levegőbe emelte a kezét, a tömeg hatalmas sivalkodásban tört ki, míg a Griffendél szurkolói csalódottan a tenyerükbe temették arcukat.

Látta, hogy Madame Hooch lefújja a meccset, és hogy a játékosok szétszélednek. Ekkor pillantotta meg Harryt, aki megsemmisülten lebegett a levegőben. Jó félpályányi távolság volt köztük: mintha meg sem próbálta volna utolérni. Draco arcáról lefagyott a mosoly, és ingerülten szállt le a fűre a többiekkel együtt.

Harry szó nélkül húzta maga után a seprűjét, meg se várta, hogy Dean mindenkit lefotózzon. A mardekárosok egymást emelgették örömükben, úgy pózoltak a kattintgató fiú előtt. Draco ellökte maga mellől Pansyt, aki a mindenáron a hátára akart mászni örömében.

- Potter! - kiáltotta.

A tömeg ünneplése közepette a fiú nem hallotta, hogy szólt neki, így megismételte, ezúttal sokkal hangosabban.

- POTTER!

A nézőtér elcsendesedett, és a még fent lévők kíváncsian hajoltak át a korlátokon, hogy lelássanak.

- Hogy képzeled, hogy csak úgy küzdelem nélkül átengeded nekem a győzelmet?! Fordulj felém, ha hozzád beszélek! - lökte félre Willt, aki köztük lapult, hol erre, hol arra pillantva. - Te gyáva féreg! Ez árulás az egész csapattal szemben! Hogy mersz ilyen szégyenbe hozni?!

Ron keserűen végignézett legyőzött csapatukon, és kétségkívül csalódottnak tűntek mind. Készen állt, hogy közbelépjen, ha Malfoy elragadtatná magát, bár maga is neheztelt kissé kapitányukra.

- Elvetted tőlem a lehetőséget, hogy még egyszer, utoljára legyőzhesselek! Nem kell a mocskos szánalmad! - üvöltötte a hátába, majd földhöz vágta a cikeszt, aminek megtört a kicsi szárnya, és kínlódva vergődött a fűszálak közt.

Harry még mindig háttal állt neki, és csak félig fordította oldalra a fejét. Képtelen volt bármit is szólni, annyira nyomorultul érezte magát. Csalódottan újra megindult az öltöző felé.

Draco dühösen elvicsorodott, és két marokra fogta seprűjének a nyelét. Kiáltva megindult feléje, amire az egész tömeg felmorajlott. Harry ijedten hátranézett, pont abban a pillanatban, amikor a szőke fejbe vágta őt a Nimbusz 2001-es végével. Azon nyomban forró folyam csorgott végig a füle mellett, a fájdalom pedig tompa kétségbeesésbe taszította. Ahogy elterült a földön, egyre homályosabbá vált számra minden, végül teljesen elsötétedett.