Írta: Brigichan (brigichan @ hotmail.com)

Korhatár és figyelmeztetések: 12 éven aluliaknak nem ajánlott, AU

Megjegyzés 1: a cselekmény kezdetének időpontja: 1997 nyara

Megjegyzés 2: segítség a lusta olvasónak: véleményt írok erről a fejezetről a vendégkönyvbe

Megjegyzés 3: a fülem csak a konstruktív kritikára van kihegyezve. Aki másmilyen hangnemben próbál fikázni, annak a szájába taposok. Elegem van.

Felkerült: 2006. február 13.

Emerald Destiny

16. fejezet - Anthony

- Itt írja alá! - utasította Harryt a minisztériumi titkár.

A fiú, miután végigolvasta a vallomásának tanárok által is hitelesített változatát, sóhajtva pennát fogott. A férfi ujja a lap bal alsó sarkába mutatott, egy kipontozott vonalra. Úgy tűnt, nincs megelégedve a vallomással, mert némi ingerület csillogott a szemeiben.

Harry még egy utolsót pillantott igazgatójára, aki az asztal túlsó végében állt, és helyeslően bólintott, így odabiggyesztette a kért helyre szignóját.

A titkár összegöngyölte az iratot, és viaszpecséttel lezárta.

- A Minisztérium nevében köszönöm az együttműködést - hadarta. - Mindazonáltal, ha újabb kérdések merülnének fel, még szükségünk lesz az együttműködésükre.

- Hát persze - biccentett Dumbledore, a készséges segítségnyújtás legcsekélyebb jele nélkül.

Úgy tűnt, már az is eléggé bosszantotta, hogy Harrynek részt kellett vennie az eljárásban.

- Viszontlátásra - köszönt el a férfi.

- Ezzel is megvolnánk - sóhajtotta McGalagony, ahogy becsukódott az ajtó.

- Professzor… - kezdte Harry. - Ugye… ugye nem fogják lecsukni Ginny Weasleyt? Ugye nem? Nagyon hivatalosnak tűnt ez az egész…

- Az is volt. És biztos vagyok benne - tette hozzá Dumbledore -, hogy minden lehetséges eszközzel igyekeznek valamilyen felelőst találni, akit a közvélemény előtt is bűnbaknak lehet beállítani.

- Nem csodálkoznék - morogta a nő. - Derék Cornelius… Valahogy mindig megpróbálja érzékeltetni, hogy cselekvésképes, felelősségteljes Miniszter. Ameddig eredményeket tud felmutatni, hivatalban maradhat…

- Ha tudták, hogy nem helyes, miért egyeztek bele, hogy aláírjam? - kérdezte Harry keserű szájízzel.

- Szükséges rossz, Harry - felelte az igazgató. - A vallomásoddal biztosítottad Ginevra Weasley kisasszony ártatlanságát az ügyben. Senki sem tehető felelőssé amiatt, hogy Imperius átkot bocsátottak rá…

- De a tetteiért igen, ha jól értettem a titkár szavait.

- Ó, az meglehet. De a varázslótársadalom egy emberként hördülne fel, ha a tiszteletre méltó Arthur Weasley gyermekét emiatt elzárással büntetnék - mosolygott az idős mágus sejtelmesen. - Cornelius nem kockáztathat meg ilyesmit…

Harry ettől valamelyest megnyugodott.

- Térjen vissza a klubhelyiségébe, Potter - bocsátotta el McGalagony.

Ron a klubhelyiségben ücsörgött, az egyik kandalló melletti zsámolyon, és édesanyja levelét olvasgatta. Hermione a földön kuporgott, és lázasan körmölt valamit, ahogy elbarikádozta magát tankönyvei mögött. Harry, visszatérve a kóválygásából, csatlakozott hozzájuk, bár tulajdonképpen nem tudta, melyikükhöz szóljon. Egyiküket sem akarta zavarni.

Felfigyelt azonban a Ron lábainál doromboló, kusza bundájú macskára.

- Csámpás! - rikkantotta vigyorogva. - Hát eddig hol kódorogtál, te borzas dög? - guggolt le hozzá.

A „dög” szóra Hermione rosszallóan felpillantott, és megcsóválta a fejét.

- Gyere ide! - hívogatta Harry az állatot. - Cica-cica-cica-cica-cica!

Nemcsak Csámpás reagált különösen: barátja csodálkozva pillantott fel a levélből, és kissé furcsállva végigmérte. Az állat mérgesen fújtatni kezdett, mancsaival pedig a fiúk felé kapott. Ron felnyögött: az éles karmok kimarták a bokáját.

- CSÁMPÁS!

- Nem szereti, ha így hívogatják… - jegyezte meg Hermione, és magához édesgette cicáját.

- Tudom, azért csináltam - vigyorgott Harry.

- Jó fej vagy… - zsörtölődött Ron, a bokáját simogatva.

- Kitől jött a levél? - váltott témát az.

- Anyától.

Hermione is felkapta a fejét, és letette a pennáját.

- Mit ír?

- Nem sokat… Jól haladnak a házzal… az Odúval… Már csak fél oldalnyi tetőcserepet kell felrakniuk.

- De hiszen egy nagyszerű! - mosolyodott el a lány.

- Az… de…

- Valami baj van? - vonta össze a szemöldökét Harry.

- Csak arra gondoltam, hogy…

Ron nagyot sóhajtott.

- Na jó. Az járt a fejemben, hogy pont akkorra lesz kész, amikor már alig lesz valaki, aki visszamegy oda.

- Ezt meg… hogy érted?

- Szinte mind felnőttünk már… Egyedül Ginny az, akinek még egyszer vissza kell jönnie ide, a Roxfortba. De tulajdonképpen… Már mindannyiunknak ideje a saját boldogulásunk után nézni.

- Hogy mondhatsz ilyet? - ereszkedtek meg Hermione vállai a döbbenettől.

- Ron, a szüleid nem fognak elkergetni otthonról, csak azért, mert felnőttkorba léptél - vigyorgott Harry. - Én örülnék, ha egy élő rokonom ilyen szeretettel várna engem haza, legyek akár tizenhét, akár százhét éves.

- De… nálatok ez teljesen más, nektek nem kellett…

- … öt báty árnyékában felnőni? - zengte Harry és Hermione kórusban.

- Szerintem ez nem függ össze ezzel. Ne érezd úgy, hogy menekülnöd kellene otthonról, csak mert a bátyáid is ezt tették - kerülte meg az asztalt a lány, leülve melléjük.

- Ugyan, ne csináld már! Állandóan cukkolnának, hogy még mindig otthon dekkolok!

- Na és! Inkább dekkolnál az utcán? - könyökölt a térdére Harry. - Különben is: ha minden jól megy, három évig még nem lesz okod eljönni otthonról. Hiszen… ha szerencsések vagyunk, és felvesznek minket, még három évig aurornak fogunk tanulni. Ráérsz utána a kiköltözésen gondolkozni.

A fiú szomorkásan meredt maga elé.

- Olyan sok holmim úgyse lesz… elégett minden a tűzben.

- Ron! - nyögött fel két barátja fájdalmasan. - Egy kis optimizmust, ha kérhetnénk!

- Egyszerűen aranyos, ahogy gyönyörködik benne… noha volt idő, mikor soha sem gondoltam volna, hogy egyszer valamit aranyosnak találok Piton professzoron… - vallotta be Harry vigyorogva.

- Látod, már te sem vagy a régi… - harapott Ron egy jókorát a frissen polírozott almába. Előtte jó ideig fényesítgette a mellkasán, a talárjához dörgölve azt, aminek köszönhetően a gyümölcs szinte ragyogott.

Hermione egy fürt szőlőt szemezgetett, ahogy egyik tankönyvét bújta. Látszólag nem lelkesedett a fiúk beszédtémája hallatán.

- Vajon el fogja venni feleségül? - fordult újra feléjük Harry, már csak azért is feltéve az izgalmas kérdést, mert jól tudta, hogy figyelik.

A lány rosszallóan felpillantott.

- Ilyenen nem illik filózgatni, Harry.

- Ugyan már, Hermione! - hasalt az asztal lapjára a fiú mosolyogva, és kacsintott egyet. - Miért vagy ünneprontó? Inkább nevelj ki minket, hogy még jobban megértsük a női lélek rejtelmeit. Mit gondolsz? Dareling professzor biztos igent mondana.

A prefektuslány még csak rá sem nézett. Makacsul megrázta a fejét, és hanyagul a szájába hajított két szőlőszemet.

- A fene se ért téged mostanában… mint aki megkergült, olyan vagy… - motyogta.

- Ki tudja, a jó öreg Piton meg akar-e házasodni újra… - töprengett Ron.

- Miért ne akarhatna! Hiszen szereti!

Mindkét fiú a meseszép ruhába öltözött tanárnőt kezdte bámulni, ámuldozó szemekkel.

- Milyen gyönyörű… - sóhajtotta Harry.

- Hát igen… jól el van eresztve… - helyeselt barátja.

- Ez még nem jelenti automatikusan azt, hogy feleségül is fogja venni - szusszant Hermione, ahogy átlapozott pár oldalt.

- Én elvenném, akit szeretek… - jegyezte meg Harry könnyedén.

- Remek, akkor lagzit ülünk jövő nyáron?

Míg Ron elkacagta magát a csípős megjegyzésen, addig barátja inkább elvörösödött.

- Jól van, szívass csak - mondta hunyorogva, mint akit vérig sértettek. - Jön még házimanóra úthenger.

Ron a tenyerébe csapott a mondat hallatán, Hermione azonban megbotránkozva tiltakozott a manójogok újabb sárba tiprásáért.

- Mi ez a hirtelen jött érdeklődés részedről a szerelmes párocskák iránt? - kérdezte inkább, hogy másra terelje a szót.

- Kicsit magányos vagyok - vallotta be Harry. - Ennyi rossz mellett… - pillantott griffendéles asztaltársaik felé. - Bár közelebb lenne már az első roxmortsi kirándulás…

- Hát abból se lesz nagy duhajkodás, mert, mint bizonyára emlékszel, akkor lesznek a hoppanálási vizsgáink, amikre még mindig nem gyakoroltatok azóta, hogy eljöttünk tőletek, Harry.

Ron elsápadt egy pillanatra, de szinte azonnal visszanyerte egészséges színét.

- Azt hiszem, nekem menni fog… Elvégre nyáron mindig sikerült… Ellenben neked, haver…

Barátja azonban bizakodónak tűnt.

- Amikor a Rabenstein-kastélyból menekültünk, sikerült hoppanálnom Dracoval. Semmi akadálya hát, hogy a vizsgán újra megcsináljam. Emellett meg hol gyakorolhatnánk? Az iskola védve van a hoppanálások ellen…

- Csodálkozom, hogy ennyi év után végre mégis elolvastad a Roxfort történetét, Harry - jegyezte meg a lány egészen meglepve.

- Nem én. Csak ezt már annyiszor mondtad, hogy megragadt rajtam, mint a kosz.

Hermione leeresztett, mint egy léggömb, és inkább újra a könyvéhez fordult. Harry az állát a tenyerére támasztotta, és álmodozó tekintetével az asztalok közt járkáló tanárokat követte.

- Én örülnék neki, ha összeházasodnának… - motyogta, amire a két prefektus összepillantott. - Egyszerűen csak szeretem, ha boldogok az emberek körülöttem… Mindig a szüleim jutnak az eszembe: hogy ők vajon hogy éltek, mielőtt… nos…

Elhallgatott, és inkább a Hugrabug asztala felé lesett, ahol egy fiú egy téves pálcalendítéssel felgyújtotta a saját táskáját. A körülötte ülő tanulók mind locsolni kezdték a lángoló holmit.

- Ó, Harry…

- Vicces, még azt se látod, hogy olyan sokszor megfognák egymás kezét - folytatta a fiú, mert nem akart tudomást venni Hermione sajnálkozásáról. - Hogy bírják megállni? Én biztos beleőrülnék…

Majd elvigyorodott.

- Mindig eszembe jut, ahogy a nyáron ott csókolóztak a konyhában… Emlékeztek? Hogy meg volt döbbenve mindenki… Pedig… tulajdonképpen nincs ebben semmi különös… Csak… örülnek egymásnak…

- Megjegyzem, azért az számomra elég bizarr volt. Lehet, hogy neked ez már a második nyarad volt Pitonnal, de nekem ez a pár hét elég sokkoló volt…

- Pedig idén fényévekkel rendesebb volt, mint tavaly.

- Ron talán úgy érti, hogy szokatlan volt nekünk minden nap vele reggelizni, úgy beszélgetni előtte, hogy tudjuk: tulajdonképpen a tanárunk, és mégis…

Hermione maga is elbizonytalanodott.

- Milyen üres lehet most a ház… - mondta váratlanul.

A fiúk összevigyorogtak.

- Képzelem, ahogy Marie és Sirius kölcsönösen kikészítik egymást - mondta Harry.

- Jut eszembe, Harry! - lett azonnal komoly Hermione hangja. - Siriusszal beszéltél már azóta, hogy Ginny megpróbált…

Ron fájdalmasan felnyögött.

- Bocsáss meg! - fogta meg a kezét a lány. - Szóval… azóta, hogy Ginnyt megátkozta valaki?

- Nos… nem… De már biztos tudja…

- Szerintem örült volna neki, ha tőled hallja, és nem mástól… Tekintve azonban, hogy a Próféta megint kitett magáért - mutatott fel egy gyűrött, kivágott cikket -, már biztos értesült mindenről. Lehet, hogy aggódik… Beszélned kellene vele…

- Úgy érted… a tükrön keresztül? - kérdezte Harry halkan.

Barátai bólintottak.

- Ma este. Fürdés előtt behúzódok valami üres vécébe, és beszélek vele.

Harry fáradtan csoszogott a Prefektusi Fürdő felé, melyet kapitánysága révén neki is szabad volt látogatni. Előtte azonban, ígéretéhez híven be akart sompolyogni az ötödik emeleti fiúvécébe, hogy beszélhessen keresztapjával. Remélte, hogy nem kell sokat várnia, hogy egyedül maradhasson. Ám amikor magára marad a folyosókon, a hideg futkározott a hátát, és folyton hátrafelé pillantgatott, nem követi-e valaki. Amikor felbukkant egy-egy diák a lépcsőfordulókban, mindig kihagyott a szíve egy pillanatra: legyen az egykori barát, ellenség, vagy számára teljesen ismeretlen, közömbös diák. Mindenkitől tartott, fenyegetve érezte magát, és már egyáltalán nem tudta, kiben bízzon, vagy hogy bízzon-e valakiben szövetségesein kívül. Még a szellemek szeme se állt jól, de ezt már végképp belemagyarázásnak hitte.

A mosdó üres volt, így fellélegezhetett. Hátra vonult, a piszoárokhoz, és előhalászta táskájából a tükröt.

- Sirius Black, hallasz engem?

A férfi képe szinte azonnal felvillant előtte, amin teljesen meglepődött. A fél arca habos volt, és egy borotvát tartott a kezében.

- Merlinre, Harry!

- Te a mosdó üvegében tartod… a tükröd? - kérdezte Harry elképedve, megfeledkezve a köszönésről.

A férfi azonban elejtette a borotvát, és remegő szemekkel nézett rá a szép kis tükörből.

- Hát nincs semmi bajod… - motyogta meghatódva. - Úgy… úgy megölelnélek, ha most itt lennél… - vallotta be szégyenkezve. - Hülyére aggódtam magam…

Harryben egyfajta különös önvád kezdett ébredezni.

- Sajnálom… Korábban kellett jelentkeznem…

- Semmi baj, semmi baj - legyintett Sirius, és megtörölte az orrát. - A kihallgatások miatt biztos nem volt időd…

A fiú érezte, hogy ez nem teljesen igaz, de ráhagyta a dolgot.

- Tényleg minden rendben? Mesélj, mi történt? Ginny tényleg…

- Attól tartok, igen… Nem tudsz róla semmit? Mindenki titkolózik körülöttünk. Még Ronnak se mondanak semmit…

- Megpróbálok információkat szerezni, de nem biztos, hogy megoszthatók veletek…

- Most már mi is a Rend tagjai vagyunk - sziszegte Harry sértődötten.

- Hogyhogy „mi”?

- Ron, Hermione és Luna is kaptak medált Dumbledore-tól. Elvileg már előttünk sem lehet titok semmi. Főleg a nyáron történtek óta…

- Ki az a Luna? - furcsállta keresztapja.

- Luna Lovegood. Az apja a Hírverő főszerkesztője.

- Tű, az még egy bolond család! - fintorodott el Sirius.

- Figyelj, ha Tonks megfér a csapatban, akkor Lunára senki se szóljon egy rossz szót sem - intette Harry. - De nem is ez a lényeg. Megígéred, hogy utánaérdeklődsz Ginny állapotának?

- Meg. Most, hogy otthonosabban mozgok a Minisztériumban, nem lesz akadálya…

- Én… köszönöm…

A férfi egy ideig hunyorogva vizsgálta az arcát.

- Neheztelsz rá?

- Nem tudom… - vallotta be Harry. - Fogalmam sincs, hogyan nézzünk újra egymás szemébe… De az a szörnyű érzésem, hogy nem bízhatok az égvilágon senkiben… és ez szörnyű…! Folyton… folyton csak azon jár az agyam, mikor támad hátba valaki… mikor…

Sirius szomorkásan elhúzta a száját.

- Tudom, miről beszélsz. Apádék ugyanilyen kiszolgáltatottnak érezték magukat, mikor Voldemort elől kellett menekülniük… Szörnyű érzés a gyanakvás, és barátságokat képes porrá zúzni… de próbáld meg túlélni valahogy. Ott van Ron és Hermione, meg az a flúgos Lovegood-lány…

- Luna tök jó fej!

- Lényegtelen - legyintett a férfi. - Ha úgy érzed, el akarsz bújni előlük, tudod, hogy Remus mindig szívesen lát…

Harry nem tudta bevallani neki, milyen csúnyán visszaélt Lupin vendégszeretetével a múltkor is. Szinte biztos volt benne, hogy Sirius nagyon megharagudott volna, ha gyerekkori jó barátját is gyanúsnak ítéli meg.

- Mondd, Sirius… tizenhat éve… miért gondoltad azt Remusról, hogy áruló? Hogy gondolhattátok, hogy ő az, és nem az a mindig félős, gyáva, reszketős, mocsok Pettigrew?

Keresztapja elsápadt a kérdés hallatán, és tétován tátogott.

- Harry, ezt nem mondhatom el neked, ez tit-…

- SIRIUS! CSAK NEM HARRYVEL BESZÉLSZ ODABENN?! - dörömbölt valaki az ajtón kétségbeesetten.

- Ma-Marie? - suttogta Harry, és a szíve zakatolni kezdett a mellkasában.

- Várj a sorodra, mindjárt végzek! - kiáltotta Sirius, egy pillanatra eltűnt a tükörből. Mikor újra felbukkant, tiszta víz volt az arca. Úgy tűnt, lemosta magáról a borotvahabot.

- Azonnal engedj be! - követelte a lány. - Hallod?! Ha nem, bemegyek erőszakkal!

A fiú és keresztapja még mindig döbbentek nézték egymást.

- Rendben, te akartad! - rontott az ajtónak Marie.

Sirius ugyanebben a pillanatban fejvesztve iszkolt a sarokba.

Harry döbbenten figyelte a szemei előtt kibontakozó fejetlenséget. Egy pillanatra szégyenlősen behunyta a szemeit, hiszen Sirius teljesen pucéran futkározott a fürdőszobában.

- Édesem…! - sietett a mosdókagyló elé Marie, mit sem törődve a bujkáló férfival.

Sirius morogva figyelte őt az ajtó holtteréből.

- Invito törülköző! - motyogta, mire odaröppent hozzá egy zöldes színű kendő, amit a derekára tekerhetett.

 - Jól vagy? - rebegte a lány könnyes szemekkel.

Harry meghatódva bólintott.

- Igaz, hogy… - szipogott Marie - igaz, hogy az a lány… hogy meg akart ölni? És… és-és… tényleg megerőszakolt? - nyögte keservesen.

- Nem, dehogyis! - tiltakozott a párja sápadtan.

- Ó, Harry, miért nem írtál nekem?! Azóta… Teljes kétségbeesésben telik minden napom, és…

- Azóta egész álló nap csak itt hisztizik nekem - összegezte Sirius rosszallóan, ahogy előbújt.

- Gúnyolódj csak! - vetette oda Marie mélységes megvetéssel. - Azt hiszed talán, te vagy az egyetlen, aki Harry miatt aggódik? Bocsáss meg, hogy nem vagyok képes oly erősen féken tartani az érzelmeimet, mint te, és csak némán járni-kelni a lakásban, olyan képpel, mint valami tömeggyilkos! Tudom, hogy nem szeretsz engem, és ha ez megnyugtat, az érzés kezd kölcsönössé válni! Egy szavadba kerül, és keresek magamnak más lakhelyet!

- Te tiszta hülye vagy! - rivallt rá a férfi.

- Marie, eszedbe ne jusson elmenni Kensingtonból! - kiáltotta Harry, megdöbbenve a veszekedés láttán. - Könyörgök… ne kezdjétek ti is… - kérlelte őket. - Itt is… teljesen idegbajos minden… és mindenki… Nem akarom, hogy még ti is… Ezt nem tehetitek!

Bevonult az egyik fülkében és leült. Lapjával a föld felé fordította a tükröt, és a tenyerébe temette az arcát. Kedvesének és keresztapjának szemmel látható utálkozása teljesen elkeserítette. Belemarkolt saját hajába, és húzni, cibálni kezdte. A hiábavalónak bizonyult minden igyekezete, hogy meglássa a jót és a szépet abban a nyomorúságos helyzetben, amelyben az eset óta volt. Mindenről a halál, a bizalmatlanság, bizonytalanság, viszály és gyűlölködés jutott eszébe, és lassan úgy érezte, összeroppan a súlyuk alatt. Hát senki sem gondol bele, mennyire kétségbe van most esve?

Halk zokogásra lett figyelmes, ezért a tükörre siklott pillantása. Remegő kézzel újra felfordította, és látta, hogy Marie a kád szélén ülve zokog. Hosszú, szőkésbarna haja mélyen előrehullott, eltakarva az arcát. Sirius kínosan elfordult, ám nyomban ránézett, ahogy újra észrevette.

- Fejezzük ezt most be - ajánlotta Harry fáradtan, majd pálcájával megbökte a tükröt, így eltűnt belőle szeretteinek a képe.

Nyomasztó volt az immár még sötétebb folyosókon csatangolni e rémes beszélgetés után. Harry már-már azt kívánta, bár ne is hallgatott volna Hermionera. Miért is hagyta magát rábeszélni?

Kimerülten nyitott be a Prefektusi Fürdőbe, de azt kívánta, bár ne tette volna. Viháncolásra, kacagásra lett figyelmes, majd kellemes dorbézolásra. Egy magas, csinos alkatú, barna hajú fiú csókolózott a medencében egy egzotikus külsejű lánnyal. Egy másik épp ekkor emelkedett fel a víz alól. Harry elborzadt, és rémülten hátrált kifelé a teremből. Mielőtt azonban becsukhatta volna az ajtót, meghallott egy mondatot, amitől felállt a szőr a hátán.

- Nahát, Anthony, ennyire hideg volna a víz, vagy…?

Holtsápadtan simult hozzá az ajtóhoz, sebesen lélegezve. A kezét az ajkára tapasztotta, az agya pedig menekülő utat keresett.

- Ó, hogy az a nyomorúságos…! - vacogta.

A legközelebbi sarok felé iszkolt, és meg sem állt a szeszélyes lépcsőkig. Ott az egyik kanyarban két barátjába ütközött. A táskájából nyomban kihullott az összes, mosdáshoz használt flakon. Ron letérdelt a földre, és segített neki összeszedni.

- Gyors voltál. Azt hittem, még elkaphatlak a fürdőben, és beszélhetünk egy kicsit.

- Harry, minden rendben? - kérdezte Hermione. - Nagyon rossz színben vagy…

- Én… én… a helyetekben most nem mennék a Prefektusi Fürdőbe… - vacogta. - Rá-rá-rá-rányitottam valakire… valakikre… - dadogta.

- Ne már - vigyorodott el Ron. - Kik voltak azok? Láttál valamit? Juj, remélem, nem Malfoy volt…

- Csak prefektusok lehettek, hiszen nekünk szól a fürdő… meg persze a kviddics kapitányoknak, de úgy hallottam, Ernie-ék sose mondják meg a kapitányuknak a jelszót… - töprengett a lány.

- Me-menjünk innen, jó? - húzta őket a folyosók felé.

Attól tartott, hogy az utána loholó Anthony esetleg meglátja őket a lépcsőknél.

- Úgy remegsz, mint egy kocsonya - mulatott a helyzeten Ron.

- Ha tudni akarod, rémes estém volt, úgyhogy ne kelljen nektek is magyarázkodnom! - morogta Harry, és olyan erősen rángatta a talárjukat, hogy a lányé reccsent is egyet. - Ne… ne haragudj…

- Nem gond - pöccintett egyet Hermione, mire a varrás mentén újra összefonódott ruhája. - Valami félresikerült? - kérdezte felpillantva.

Barátjuk kelletlenül vallotta be, hogy nem ment valami fényesen a beszélgetés keresztapjával.

- Nah, elfelejtik fél pillanat alatt - legyintett Ron.

- Ez nem ilyen egyszerű… - morfondírozott Hermione. - De én itt most elkanyarodok - ölelte meg a törölközőjét.

- Nehogy már most elmenj! - bökte ki Harry csalódottan.

- Megérkeztünk a közös fürdőkhöz - értetlenkedett Hermione.

- Gyere be hozzánk!

- Te megvesztél? - pirult el a lány.

- Majd nem nézek oda! - erősködött a fiú.

Maga Ron is döbbenten pillantott hol egyikükre, hol másikukra.

- Most viccelsz, ugye?

- Hermione, szerinted olyan hangulatban vagyok, amikor képes lennék viccelődni? Csak nem akarom, hogy egyikőtök ne legyen ott, mikor beszélgetünk.

- Na… na-naésha… - makogta a lány szégyenlősen -… bejön valaki, míg fürdünk?

- És ha nem? - kapta elő a pálcáját Harry ingerülten. Egy gyűrött papírfecnit tűzött az ajtóra.

Fertőtlenítés alatt

Tilos használni!

- Ha ezt Frics meglátja… - ámuldozott Ron.

- Ugyan, gyertek már! - vonszolta be őket Harry. - Tiszta a levegő, nincs benn senki. Hol is tartottunk?

A két fiú lassan öltözködni kezdett, de Hermione behúzódott az egyik fülkébe, kettővel arrébb, és megvárta, míg elered a víz náluk. Amíg odakinn mozogtak, nem mert ő is levetkőzni. Így is, mikor letette ruháit a fülkéje előtti székre, látott egy-két kilógó kezet-lábat, és inkább gyorsan visszabújt saját zuhanyrózsája alá.

Lehunyta a szemeit, úgy hallgatta a beszélgetéseiket. A szabályszegés oly heves bizsergéssel töltötte el, hogy egészen felvillanyozódott. Ajkai mosolyra húzódtak. A gondolat, hogy két fiúval zuhanyozik… egy fiúfürdőben… Kifejezetten mókás volt, annak ellenére, hogy milyen keserves volt a hangulatuk.

- Te min mosolyogsz? - kérdezte valaki egészen közelről.

Hermione ijedten felkiáltott, és nyomban leguggolt, takargatva magát.

- Csak én vagyok - pislogott rá Ron vigyorogva. - Azt hittük, eltűntél a lefolyóban, úgy elhallgattál.

- Jesszus, Ron! - bosszankodott a lány. - Hess innen! - zavarta el.

- Szólj, ha én kellek - kiáltotta oda Harry hanyagul.

- Eszedbe ne jusson!

Kedvese visszaballagott saját fülkéjébe, így Hermione is újra fel mert állni. Hogy megtorolja a viccelődésüket, elzárta a meleg vizet, és a hideg folyam alá tartotta a tenyerét. Mikor az megtelt, a magasba lendítette karjait, és a fiúk felé hajította a jeges adagot. Azok vinnyogva sikoltoztak, ahogy rájuk hullott a hideg vízpermet.

- Hermione! - nyögte Harry.

- Jól esik kinevetni engem? Hát nesztek! - azzal újabb tenyérnyit zúdított rájuk.

Hatalmas viháncolásba kezdtek, egymást fröcskölve a rettenetesen hideg vízzel.

- Láttalak! - rikkantotta Harry, mikor a lány távolabb iszkolt előlük. - Láttam a feneked, Hermione!

A lány zavarában sikkantott egyet.

- Nem szégyelled magad? Megígérted, hogy nem fogsz leskelődni!

Érezte, hogy az arca szinte perzsel, úgy elvörösödött.

- Te Ron, régebben volt itt egy jó hosszú slag…

- Igen, Frics mindig azzal mossa ki a medencét.

- Ne! Slagot ne! - kérlelte őket Hermione, akinek már mindene vizes volt, annak ellenére, hogy nem akart hajat mosni.

- Utállak titeket. Ez most már hivatalos - dünnyögte Hermione, ahogy a folyosón kifacsart a hajából még egy adag vizet.

- Belátod, a slag kihagyhatatlan volt - vallotta be Ron, és átkarolta a vállát.

- Ne is hízelegj.

- Én… - állt meg Harry - nagyon élveztem… - mondta meghatódva. - Olyan… rég volt, hogy… ennyire boldognak éreztem magam… Ne vedd el tőlem ezt a kis örömöt, Hermione - bújt oda a lányhoz. Amikor az vigasztalóan megsimogatta a hátát, hozzátette. - És nem is láttam sokat a fenekedből…

Hermione nyomban kibújt a karjai alól, és tettetett sértődöttséggel fintorgott.

A Griffendél klubhelyiségében már csak kevesen voltak. Harry nyelt egyet, mikor megpillantotta Parvatit, mert úgy vélte, nagy volt az esélye annak, hogy őt látta nővérével a Prefektusi Fürdőben. A lány sápadtan pislogott feléje, és fojtott hangon beszélgetett Lavenderrel, ahogy elhaladtak mellettük. Harry úgy érezte, legszívesebben elmenekülne a szemei elől, ezért felsietett a hálószobákba vezető lépcsőn.

- Átjössz még? - kérdezte Ron kedvesétől, aki a lányok hálótermei felé indult.

- Aha. Csak ezeket kiterítem - mutatta az eláztatott ruháit.

Dean az ágyában fekve olvasgatott, Seamus és Neville pedig egyikük ágyán beszélgetett. Feléjük pillantottak, ahogy beléptek, de még mindig nem szóltak, csak halkabbra fogták a szavaikat. Nem sokkal később Hermione is megérkezett, és szörnyülködve állapította meg, a fiúk édességet majszolnak.

- Lefekvés előtt! Hiszen már mostatok fogat!

- Ezek fogtisztító cukorkák, Hermione - csámcsogott Ron. - Harry nemrég kapta őket Fredtől és George-tól… Csodálkozom is, hogy a nagy VBK-zás mellett még van idejük a bolttal foglalkozni…

- Így működik, nézd! - tátotta nagyra a száját Harry.

- Ez undorító, jobb, ha tudod - állapította meg a lány a fogak közt kukacként mászkáló cukordarabkák láttán. - Viszont egész szépek a fogaid. Anyáék odalennének az örömtől.

- Üljetek le! - kínálta őket hellyel a fiú.

Letelepedtek hát Harry ágyára. Míg Hermione a haját fonta, Ron barátja tükrét vizsgálgatta; annak szépséges keretét, és hideg, üveges felületét.

- Szóval azt mondod, utálják egymást?

- Nagyon úgy tűnt… pont ők… az egyetlen családom… tudhatnák jól…

- Lehet, hogy csak feszültek voltak… azok miatt, amik történtek.

- Ők feszültek? Akkor én mi legyek? - csodálkozott Harry.

- Szerintem hanyagoljuk a témát - ásított Ron. - Holnap írsz nekik levelet. Külön. Elküldöd Hedviggel. Leírod ezt az egész cirkuszt, ami itt van mostanában - pillantott lopva szobatársaik felé, akik lefekvéshez készülődtek. - Meg fogják érteni, és észhez térnek… Meglátod.

Azzal elnyúlt a párnán.

- Itt akarsz aludni? - kérdezte Harry meglepve. - Ez az én ágyam.

- Ne kelljen már átmásznom… - nyögte barátja. - Elférünk mindhárman…

- Hárman? - mérte őket végig Hermione is, nem kis gyanakvással.

Látták, hogy Dean és Neville is összepillant, Seamus meg kíváncsiskodva figyeli őket.

- Jó lesz, na - unta meg nyaggatásukat Ron, és betakarózott.

Hermione levetette a köntösét, de megigazította magán hálóingét, nehogy az többet mutasson a kelleténél. Végül bebújt Ron mellé. Harry vigyorogva összerángatta a függönyöket.

- Menjetek egy kicsit arrébb… - mondta.

- Harry, miért húztad be a függönyt? - kérdezte a lány aggódva.

- Hogy Seamus ne lássa, milyen erkölcstelen dologra készülünk - kuncogtak a fiúk.

- Azt hiszem, mára épp elég volt nekem a malac poénjaitokból…

Odakinn Dean eloltotta az összes lámpást.

- Hermione, ez a te kezed? - kérdezte Harry pár percnyi fészkelődés után.

- Az enyém nem, az tuti! - mentegetőzött Ron.

- Az nem a kezem, Harry…

- Bocsi…

- Pikáns kis szendvics, nem mondom…

- Elhallgatnátok végre? - dörrent rájuk valaki odakintről szégyenlősen.

- Bocsi!

- Jó éjt… - motyogta Hermione.

Másnap reggel, szobatársai mélységes megdöbbenése ellenére, Harry úgy érezte, szeretetéhsége messzemenően ki lett elégítve a közös zuhanyzással és az együtt alvással. Ő ébredt fel legelsőnek, és csendben, mocorgás nélkül nézte, hogyan alszik két hű barátja egymás karjaiban. Rettenetesen elzsibbadt ugyan a jobb oldala, hiszen egész éjjel egy pózban kellett feküdnie, hogy mind elférjenek. Hozzá volt szokva, hogy elterülhet a nagy ágyon.

Hermione Dean pakolászására riadt fel, Ron azonban úgy húzta a lóbőrt, mintha megivott volna egy egész flaskányi altató bájitalt.

- Jobb, ha megyek, mielőtt valakinek feltűnne, hogy hiányzok, és riasztaná McGalagonyt… - motyogta a lány, és belebújva a köntösébe sietősen távozott.

A reggeli felé menet, ismét kiegészülve a lánnyal, Ron sajgó combját simogatta.

- Hermione összerugdosott… - panaszolta.

- Micsoda? Én nem szoktam…! - pirult el a lány. - Csak egy kis helyen meghúzom magam, és kész!

- Nem is hinnéd, milyen fura dolgokat szoktál csinálni, miközben alszol… - motyogta Ron szégyenlősen.

Harry úgy döntött, elengedi a füle mellett a megjegyzést, és vigyorogva fordult be a következő kanyarban. Ám hamar lefagyott az arcáról a mosoly, amikor megpillantotta az egyik szobor árnyékában halkan zokogó Parvatit, akit mintha Anthony Goldstein próbált volna a vigasztalni. A párocska nyomban szétrebbent, ahogy észrevették őket.

A fiú arcán zavar tükröződött: egyfajta kínos bizonytalanság, mely arról árulkodott, hogy nem tudja, Harry vajon mennyit is láthatott.

Az vett egy nagy levegőt, és már épp megszólalt volna, mikor Anthony elfordult, és szó nélkül, sápadtan eloldalazott.

- Hát ez így elég bizarr lesz - jegyezte meg Ron.

- Nem akarok erről beszélni… - mondta Harry keserűen, és besétált a nagyterembe.