Megjegyzés 3: Kellemes Ünnepeket minden olvasónak!
Felkerült: 2005. december24.
Emerald Destiny
13. fejezet - Az őrület határán
- Abszolút nem volt igazságos, ahogy velünk viselkedett!
- Ne puffogj, Ron, mert még idecsalod valamelyik tanárt vagy kísértetet! - figyelmeztette Hermione suttogva, ahogy kilesett az egyik folyosóra.
- Fúj - nyögte Ginny undorodva, mikor Harry kiszedett a gallérja alól egy hosszú tésztadarabot.
- Bocsi - mondta a fiú, és maga is rém gusztustalannak tartotta, hogy még a ruhái alatt is ételmaradékok zötykölődtek.
- Csak tudnám, mit akarhat Neville ezzel az egész DS-es dologgal - morogta Ginny. - Semmi kedvem azt kitárgyalni, miként sértegeti Crak az anyánkat.
- Szerintem kicsit gyanúsan viselkedtünk ma este, és válaszokat akarnak - felelte Harry sötéten.
- Ne haragudjatok - motyogta Ron. - Nem lett volna szabad elkotyognom…
- Szóval tényleg ott voltatok? Mi volt ez a bál egyáltalán? - kérdezte Ginny kíváncsian.
- Egy hatalmas, kosztümös táncmulatság, ahol jelen volt a brit varázslótársadalom színe-java.
- … és a legalja - tette hozzá Harry. - És azért olyan kellemetlen, hogy Ron elszólta magát, mert álruhában voltunk, mint a Rend megfigyelői.
Ginny elhúzta a száját.
- Ez tényleg kínos.
- Az - zárta le a témát Harry. - Megérkeztünk.
Elvégezték a szükséges mászkálást a portré előtt, mire megjelent a Szükség Szobájának ajtaja.
Odabenn, a gyertyák álmosító fényében ott volt az összes DS-tag.
- Na végre! Mi tartott ilyen sokáig? - zsörtölődött Zack Smith.
- Megbüntettek titeket? - kérdezték a Patil-ikrek egyszerre.
- Nem… - zárta be az ajtót Ron.
- Mi volt ez az egész?
- Crak sértegette az anyánkat, hallhattad, Dean! - fakadt ki Ginny.
- Szerintem nem arra gondolt - szólalt meg Neville halkan. - Minek próbálta Draco ugyanúgy csillapítani a bandáját, mint ti minket?
Harrynek kiszáradt a torka: meglepődött a kérdésen.
- Biztos csak nem akart bajt.
Neville felvonta a szemöldökét, de nem szólt, csak vetett egy pillantást a többiekre, amiben megbújt az üzenet: „én megmondtam…”.
- A vonaton is eltűntél vele egy csomó időre! - lendült bele a faggatózásba Seamus is. - Minek? Mit csináltatok?
- Csak megnéztük az elsősöket!
- Hazudsz! Láttuk, hogy összepillantottatok Hermioneval!
- Hogy hazudok? ÉN?!
- Harry, mi ez az egész? - kérdezte Anthony kínos hangon. Hiszen ő csak mások beszámolóiból értesült, akárcsak a hollóhátasok és hugrabugosok nagy része.
- Na és a Rabenstein-buli? - vette át a szót Neville újra. - A nagymamám azt mondta, Dumbledore direkt megkérte őt, hogy engem ne vigyen magával. Erre téged, Ront és Hermionet meg odaengedi? Nem különös ez egy kicsit?
Hermione elhűlve pillantott össze Ronnal, majd mindketten Harryre néztek.
- Mire megy ki ez a játék, Neville? - tette fel az a gyanakvó kérdést.
- Túl sok a gyanús körülmény!
- Gyanús körülmény? Az eszedbe sem jutott, hogy Dumbledore esetleg téged próbált védeni azzal, hogy megkérte a nagymamádat?
- Igen?! - kelt ki magából Neville, első alkalommal, amióta ismerték. - És azt, akit mindenkinél jobban félt, meg elengedi a bálba? Megmondanád, hol keressek ebben logikát?!
- Semmi közöd ahhoz, miért voltunk a bálon, Neville! - csúszott ki a mondat Ron száján eléggé goromba hangon.
A többiek azonban felhördültek.
- Mit titkoltok?
- Most miért nem lehet megosztani velünk, amit tudtok?
- Mondjátok el! - kiabálta be valaki, majd elhalkult a terem.
- Vannak dolgok, amiket nem oszthatunk meg veletek, mert… - mondta Harry kisebb hallgatás után. Erre azonban mindenki újra lázongani kezdett.
- Minek különcködtök? - nyafogta Parvati és Lavender.
- Miért nem bíztok meg bennünk? - fakadt ki Hermione. - Megvan az okunk a hallgatásra!
- Megpróbáltok bandavezért játszani!
- Itt! Egyenlők közt!
- Ti választottatok vezetőnek - motyogta Harry, de a hangját elnyelte a tömeg. - Ti választottatok vezetőnek! - kiáltotta immár sokkal hangosabban.
A beálló csendben mindenki keserűen meredt rá.
- Igen? Hát lehet, hogy már nem vagy jó vezető! - vetette oda Neville.
Hermione a szája elé kapta a kezét meglepetésében.
- Ne légy fafej, Neville! - torkolta le Ginny.
Harry azonban úgy érezte, menten összecsuklik alatta a lába, a halántéka pedig lüktetett a feszültségtől.
- Pont te akarod ezt, Neville? - kérdezte fenyegetően. - Te, akinek a szülei olyan szövetségnek voltak tagjai, akik előbb haltak volna meg, mint hogy elárulják a többieket?! Hogy eláruljanak téged?!
- A szüleimet hagyd ki ebből! - üvöltötte Neville. Meglökte őt a mellkasánál, amitől Harry majdnem hanyatt esett, majd kivágtatott a Szükség Szobájából.
A többiek egy ideig némán nézték, majd lesújtó pillantással távoztak. Halk, becsmérlő szavaik elhaltak, ahogy bezárult mögöttük az ajtó.
Harry döbbenten ült le egy megüresedett puffra, és idegesen töprengve masszírozta arcának bőrét. Képtelen volt bármit is mondani. A tény, hogy pont azok hagyták cserben, akikben a legjobban bízott, megrázó volt.
- Mi történt Neville-lel? - dadogta Hermione tanácstalanul.
- Megőrült! - dühöngött Ron, elfújva néhány gyertyát.
Ginny és Luna, az egyetlenek, akik maradtak, értetlenkedve pislogtak egymásra.
- Menj csak, Luna - szólalt meg Harry. - Biztos te is álmos vagy. Fárasztó volt ez a nap - dörzsölte meg saját, fájó szemeit.
- Azért akarsz elküldeni, mert olyasmiről fogtok beszélgetni, amiről nem szabad hallanom? - kérdezte a lány.
- Kötve hiszem, hogy ma este még bármiről képes lennék beszélni - nyögte Harry. - Egyszerűen csak nem akarom, hogy veletek is - nézett rá Ginnyre - is így viselkedjenek, mint velem.
- Mintha nem tudnám megvédeni magam - fonta karjait keresztbe Ginny.
Luna kifejezéstelen arccal felelt.
- Úgyse volt egy barátnőm se Ginnyn kívül. Miért vagytok ennyire titokzatosak?
- Titokzatosak? - fintorgott Ron.
- Miért nem mondtátok el, amit kértek?
- Mert vannak dolgok, Luna, amelyek fontosabbak baráti civakodásnál és féltékenykedésnél - sóhajtotta Harry.
Nem tudta, Luna elégedett-e a válasszal, mert a lány arca nem változott.
- Akkor én sem faggatlak többet.
- Egyvalamire szükségem lenne, azonban - mondta Harry váratlanul. - Édesapád meg tudná szerezni az összes cikket, amely a Rabenstein-bálról megjelent? Mindent, amit erről a botrányról írtak… Szerkesztők sereget veszi körül, talán…
- Biztos nem gond - felelte a lány.
- Hálásan köszönöm - mosolyodott el a fiú szomorkásan.
- Jó sűrű lesz az órarended - állapította meg Remus, amikor végigmérte a Perselus kezében lévő pergamenlapot.
- Na igen - felelte az keserűen. - Egy szimpla óra a másodikosokkal, még egy a negyedikesekkel, egy dupla az elsősökkel… na, az élvezet lesz - morogta. - Délután még egydupla a RAVASZ-osokkal, és ez még csak a hétfő. Azt hiszem, jövőre nyugdíjba megyek - vigyorgott kényszeredetten, ahogy inkább eltette a kis táblázatot.
- Hupsz! Bocsánat! - botlott beléjük Rowena, aki eleve két könyvvel a hóna alatt érkezett a reggelihez, és szintén el volt merülve a beosztásában.
- Jó reggelt - köszönt a két férfi.
- Nektek is - motyogta a nő csalódottan.
- Valami baj van? - kérdezte Remus, ahogy átvette tőle a nehéz könyveket.
- Most nézzétek meg az órarendemet! - fakadt ki Rowena. - Én nem tudom, idén ki szerkesztette őket, de nagyon ostobán csinálta, az biztos! Nézzétek! Csütörtök kivételével minden nap tele vagyok! A csütörtököm is hogy néz ki! Óra-óra-lyuk-óra-lyuk-óra! Most abban a két nyamvadt órában mit csináljak? Ráadásul ma még ügyelnünk is kell, Perselus! Egész nap!
- Micsoda? Hát ez nem lehet igaz! - füstölgött Piton, mikor eljutott a tudatáig egy újabb aznapi teendő.
- Javaslom, inkább menjünk reggelizni - ajánlotta Remus mosolyogva.
A három fiatal tanár beballagott a nagyterembe, ahol egy igencsak különös jelenségnek lettek szemtanúi.
A Griffendél asztalának eleje szinte teljesen kihalt volt: három diák kivételével mindenki hátrébb húzódott. Ron, Harry és Ginny azonban még így sem tudtak békében reggelizni.
Nem volt elég, hogy saját házuknak társai gonosz pillantásokat küldtek feléjük: a hollóhátasok és hugrabugosok egy része hasonlóan ellenséges volt velük szemben.
- Nagyon szemét dolog volt belekeverned Neville szüleit! - vetette oda Padma, ahogy elment mellettük.
- Írd ki a falra, ha elfelejteném - kezdte Harry halkan, majd dühösen felemelte a hangját -, de erre úgyse sok esélyt látok, mert ma reggel már te vagy a tizedik, aki ezt a fejemhez vágja!
Látta, hogy a lány kissé megszeppent kirohanásán, és inkább tovább evickélt a reggelizők forgatagában.
Visszafordult barátaihoz.
- Hibásnak érzem magam ebben az egészben - vallotta be Ginny. - Ha tegnap este nem kérdezek rá a vonaton történtekre, talán…
- Ugyan, Ginny, ne hülyéskedj - intette le Harry. - Mind hibásak voltunk. Te ezért, Ron azért, mert elszólta magát, én meg azért, mert mindent titokban akartam tartani… Bár szerintem most már az is miattam van, hogy odakint eleredt az eső - mondta sóhajtva, ahogy az asztal vége felé pillantott. Egykori barátai mérgesen hunyorogtak feléje. - Egyedül Hermione árt-…
Ekkor valaki meglökte hátulról. Döccent egyet a tálkája, és benne a zabkása. Hallotta, hogy páran fojtott hangon kuncognak mögötte, ezért megfordult.
A „bűnös”, Monstro vigyorogva felemelte mindkét tenyerét, mintha mentegetőzni próbálna.
- Véletlen volt, Sebhelyes - mondta, mire körülötte többen is nevetésben törtek ki.
- Semmi gond - préselte ki a fogai közt Harry.
A két kis elsős griffendéles, Ben és Laurie álmosan és félénken lépett a nagyterembe. Ahogy megpillantották a hatalmas űrt Harryék és a többiek közt, tanácstalanul egymásra néztek. Végül leültek a magányos hármas mellé. Ugyanekkor értek fel a tömlöcökből az elsős mardekárosok is.
- Na, húzzatok innen, szarosok - hajtotta el őket Nott, mikor azok le szerettek volna ülni melléjük.
- Hogy te mekkora egy barom vagy, Theodore - forgatta meg a szemeit Draco, majd alig láthatóan a kicsi Vanadis felé intett.
- Ja… Jó. Bocsi.
A gyerekek leültek arra a kis helyre, ami még szabad volt.
- Milyen óráitok lesznek? - fordult Ron Benhez, mert unta a kínos csendet.
- Még nem tudják - lihegte Hermone, aki épp ekkor futott be a nagyterem ajtaján. - Most jövök McGalagony professzortól. Itt vannak az órarendek! - osztotta szét közöttük.
- Az övéket is elhoztad? - bökött párja hátra, az utálkozó társaság felé.
- Persze. Hiszen prefektus vagyok.
Míg Hermione az órarendekkel foglalatoskodott, Harry háta mögött folytatódott a kacarászás.
- Éjjel kihullott az összes hajam, vagy min röhögnek ezek? - kérdezte idegesen, mikor érezte, hogy valaki babrálja talárjának csuklyáját.
- Direkt csinálják - sziszegte Ron, és ökölbe szorult a keze, ahogy a szemétkedő mardekárosok felé lesett.
- Hűtsd le magad. Emlékezz, mit mondott tegnap McGalag-…
Valaki most sokkal erősebbet taszított rajta. A kásás tál kiborult az asztalon, és Harry a mellkasán egy nagy foltban összekente vele a talárját. A reggeli lassan csöpögve folyt le a földre. A hetedéves mardekárosok az asztal lapját csapkodták a nevetéstől: Pansy Parkinsonnak még a könnye is kicsordult.
- Bravó, Potter! - tapsolt Crak.
- Sebhelyes, mostanában olyan vagy, mint egy disznó! Csak fetrengsz itt a kajában! - harsogta Nott, aki gratulált Monstrónak a pontos találatért.
- Látszik, hogy az a koszos, mugli anyád nem tanította meg neked, hogy kell civilizáltan táplálkozni - tette hozzá Pansy.
A többiek huhogva jelezték elismerésüket.
Harry szemhéjai remegtek a mérhetetlen dühtől, amit érzett. Lassan, kimérten fordult meg.
Még a griffendélesek is megrökönyödtek a válogatott szidalmak hallatán. Ginny visszarántotta Ront, aki már rég előkapta a pálcáját. Ő maga azonban felállt, és fennhangon rivallt rájuk:
- Fogd be azt az ólajtó szádat, Pansy Parkinson, te ostoba, hisztis ribanc!
- Miss. Weasley! - szaladt oda McGalagony hüledezve. - Húsz pont a Griffendéltől a minősíthetetlen viselkedésért! Az irodámba! Most! Büntetőfeladat!
- Utálom a tinédzsereket - jegyezte meg Piton sötéten.
Remus nem tudta, mit feleljen. Legjobb barátjának gyermekét porig alázzák, halott szüleinek emlékét gyalázzák a szeme láttára… Kedve lett volna egyesével porrá robbantani mindegyiket. James sose hagyná, hogy bántsák…
Mindhárman odaballagtak az asztalokhoz. Rowena előzékenyen pöccintett egyet pálcájával, és eltüntette a kiömlött zabkását az asztalról és Harry talárjáról.
- Minden rendben? - kérdezte halkan, ami miatt a hátsó griffendélesek ismét gyanakvó ábrázatot öltöttek.
- Igen, professzor - motyogta Harry megszégyenülten. Fel sem pillantott.
- Mr. Monstro, örülnék, ha mihamarabb maga is elsajátítaná a civilizált táplálkozás alapjait, melyet úgy kifogásolnak a szomszéd asztalnál. Tíz pont a Mardekártól, és még tíz Miss. Parkinson tiszteletlenségéért. Büntetőmunkára ítélem mindkettejüket.
A lány ingerülten fújtatott, de Monstro csak megvonta a vállait.
- Este fél nyolckor várom magukat az irodámban.
- Jól van.
- IGEN, URAM! - emelte fel a hangját Piton dühösen. A diákok annyira megijedtek, hogy mindenki abbahagyta az evést. - Megértette, Mr. Monstro?! Ez itt egy iskola, és elvárom, hogy tisztelettel szóljon minden tanárához, különben úgy kihajítom innen, hogy a lába nem éri a földet!
Előkapta a pálcáját, és egy pöccintéssel kiürítette a Mardekár pontgyűjtő üvegét. Egy újabb legyintéssel dugót varázsolt az óriáspalack szájába.
- Három hétig minden pont, ami a Mardekárnak adódna, elosztódik a másik három ház között! Köszönjék meg kedves osztálytársuknak! - mondta azoknak a mardekárosoknak, akik felháborodtak az akció láttán.
Perselus dühösen kiviharzott a nagyteremből. Rowena szomorúan sétált oda a tanári asztalhoz, ahonnan a kollégák döbbentek figyelték az eseményeket. Remus, mielőtt csatlakozott volna hozzájuk, odalépett Harryhez.
- Minden rendben? - érintette meg a vállát.
Harry azonban felállt, és fogta a táskáját: készülődött az órájára.
- Igen - mondta, ahogy elsietett mellette.
Remus látta a szemeiben a tehetetlen könnyeket.
- Mint említettem…
Harry lehunyta a szemeit. Mennyire elege volt már ebből. Lassan nyolcvan perce hallgatta Binns professzor monoton beszédét. Pennájának hegye mély barázdát hagyott ujjaiban, ahogy tartotta, és jegyzetelt. Mást nem is tehetett: neki, Ronnak és Hemionenak csak a legelső padban jutott hely, így Binns közvetlenül lebegett ide-oda.
A lány hat év alatt mindig szorgalmasan körmölt, így számára nem volt újdonság, hogy figyelnie kellett. Ron azonban keservesen megszenvedte a dupla mágiatörténetet. Már az első óra felénél feladta, és azóta csak álcázásképpen tartotta a kezében a pennát. Amikor a professzor feléjük siklott, mindig mozgatni kezdte, mintha mélyen el lenne merülve a jegyzetelésben, pedig pennájának hegye nem is ért hozzá a pergamenhez.
Mikor Binns egy keveset elidőzött az egyik ablaknál, mintha kifelé nézne, Harry hátrafordult. Unatkozó fejeket látott. Néhány lány írt csak, a fiúk vagy halkan sutyorogtak, vagy leveleztek, vagy a pad alatt mást olvastak. Egy páran észrevették, és gorombán biccentettek, kérdve, mit akar egyáltalán. Nott épp papírgalacsinokat gyártott, és mikor észrevette, hogy Harry tekintete elillant mellette, fogott egyet, és az első pad felé pöckölte. A papírdarab fülön találta Hermionet, aki felmordult, és hátranézett. A mardekárosok kuncogtak, Millicent pedig még a nyelvét is kiöltötte rá, hogy kigúnyolja. Hermione pillantásából kiderült, mennyire szánalmasnak tartja őket. Szó nélkül fordult vissza a jegyzeteihez.
- Köszönhetően a mugli világvallások képviselőinek, a boszorkányüldözésre szakosodott intézmények végre felfüggesztették tevékenységüket. Közel hét évszázad vérontás után, azt kell mondjam, ideje is volt - jegyezte meg Binns, és tovalebegett egy portré felé, amelyen két sakkozó varázsló ücsörgött. Az egyikük az asztalra borulva aludt, a másik könyökölve bámult kifelé az ablakon, ami előtt épp egy sárkány repült el.
A professzor méregette egy kicsit a képet, majd a táblán át a könyvespolcig levitált.
- A Santo Oficio persze napjainkban is létezik, igaz, neve és tevékenységi területe némiképp átalakult. Mindazonáltal… - sóhajtott -, a különböző mugli egyházak mind a mai napig végeznek exorcizáló tevékenységet… közismertebb nevén… „ördögűzést”, ha tetszik… amennyiben egy embertársukon gyanús testi jeleket vélnek felfedezni… rángatózás… görcsök, kínok… Mindezek persze - intett a kezével, mintha minden evidens lenne, amit csak mond - varázsvilágunk átkainak jelei, melyek ellen a muglik természetesen védtelenek… Ilyen esetben a Mágiaügyi Minisztérium átoktörői azonnal intézkednek, és leveszik az átkot… „a rontást”, ahogy a varázstalanok hívják… az adott személyről. Mindez azonban jól mutatja, hogy a gyanakvás korántsem szűnt meg, és hogy továbbra is ki vagyunk szolgáltatva évszázados üldözőinknek.
Harry megvakarta a halántékát. A huszadik századi mágiatörténet egy cseppet sem volt izgalmasabb a korábbi koroknál. Sőt, néha azon töprengett, vajon miként ismerhet Binns olyan eseményeket, melyek halála után történtek. Fogalma sem volt arról, mikor hunyt el tanáruk: a szóbeszéd csak annyit emleget, hogy nagyon idős korában távozott az élők sorából. Még öt perc…
Ronra pillantott, aki immár meg sem próbálta színlelni az odafigyelést. A pad alatt a Csokibékákhoz mellékelt kártyáit rendezgette. Sorba rakta őket, gondosan kiválogatva, melyek, amiket el lehet cserélni, és azokat táskájának egy másik zsebébe tette.
- Cserélgetni akarok az elsősökkel - magyarázta halkan. - Mindig rájuk lehet sózni egy csomót…
Harry vigyorogva bólintott.
- De ne szaladjunk ennyire előre - pillantott az osztályra Binns, mintha csak most ébredt volna fel. - E fenyegetettség megszűnése soha sem látott burjánzást teremtett a muglik piacán: ostoba, okkultnak vélt, ál-tudományos könyvek százai jelentek meg és jelennek meg ma is, köszönhetően e mentális felszabadulásnak. Sőt! - kiáltott fel. - Úgy hírlik, sikerült szert tenniük valódi, varázslókezek által írt mágikus könyvekre is, melyekből aztán a legelképesztőbb következtetéseket vonták le. A „Holt nevek” és az „Árnyak” könyvei, ugyebár… melyek azért is oly jelentőségteljesek, ugye, Mr. Weasley - suhant oda a fiú elé fenyegetően, mikor rájött, hogy az nem figyel - mert jelenkorunk egyik legrettegettebb feketemágusa, Grindenwald is ezekből tanult. Ugye? - kérdezte suttogva. A szemeinek villanása elárulta, hogy roppantul dühös Ronra.
A fiú behúzta a nyakát, és megpróbált bólintani.
Binns újra visszaemelkedett a levegőbe, és most már éberebb pillantásokat küldött az osztály felé, és úgy darálta lehangoló mondókáját.
Harry kigombolta ingjének legfelső gombját, mert nagyon melege volt. Grindenwald? Hát nem Voldemort minden korok legrettegettebb feketemágusa? Ki ez a Grinden-fickó? Ismerős volt a mágus neve, de nem tudta honnan.
Ron eközben sietve igyekezte elrakni a kártyáit. Balszerencséjére, két-három darabot leejtett a földre, melyekre aztán rátaposott, nehogy a professzor észrevegye őket.
Harry lehajolt, hogy segítsen neki felszedni.
- Kicsit szamárfüles lett - jegyezte meg, ahogy visszaadta az egyik Dumbledore-t.
Ron legyintett.
- Már úgyis van belőle vagy tizenkettő - suttogta. - Megtarthatod.
Harry fitymálva méregette a sérült kártyát. Megfordította, és látta, hogy az igazgató képe rákacsint. Újra elolvasta a kép alatti kis szöveget.
„Albus Dumbledore sokak szerint korunk legnagyobb varázslója. Jelenleg Roxfort igazgatójaként működik. Legfontosabb tetteként azt tartják számon, hogy 1945-ben legyőzte Grindenwaldot, a sötét varázslót…”
Harry a homlokára csapott. Grindenwald, hát persze! A dolog azonban óra végéig ott motoszkált a fejében. Azon töprengett, vajon nem lenne-e időszerű újraírni a kártya szövegét. Elvégre Dumbledore azóta már annyiszor diadalmaskodott Voldemort felett, aki kétségkívül veszedelmesebb feketemágus, mint ez a Grinden-valaki…
Kicsit félrebillentette a fejét, és fintorogva kibámult az ablakon.
- Vajon belőlem egyszer csinálnak Csokibéka-kártyát? - morfondírozott.
- Leírta, Potter? - úszott be a látóterébe Binns.
Harry összerezzent ijedtében, és elejtette a kártyát. Az pörögve bukfencezett végig jegyzetein. A tenyerével rácsapott, hogy ne essen le újra a földre. A hang azonban erősebb volt a kelleténél: az egész osztály felkapta rá a fejét. Harry lapítva próbált kimenekülni a kínos szituációból.
- A házi feladatot. Feljegyezte, Potter?
- M-még nem, uram…
- Holt nevek könyve, a régiekről. Három oldalas esszé arról, milyen befolyással volt ez a varázstalanokra az elmúlt két században.
Harry gyorsan előtúrta a pennáját, és leírta, amit tanáruk mondott, noha egy szót sem értett belőle.
Az óra végét jelző csengő hallatára mind pakolászni kezdtek.
- Máskor lehetnétek óvatosabbak is - jegyezte meg Hermione.
- Máskor jöhetnénk hamarabb, hogy ne az első padba jusson csak hely - vágott vissza Ron.
Harry letörten fújogatta a levest. Épp ebédeltek, noha a Griffendél ülésrendje a reggelihez képest semmit sem változott. Hermioneval kiegészülve halkan beszélgettek.
- Milyen durva és nyers lett ez a Ginny - jegyezte meg a lány sajnálkozva.
- Sose volt egy szentéletű angyalka - vonta meg a vállát Ron. - Hat fiú mellett nőtt fel. Mit vártál? Csodálom, hogy ennyi nőiesség szorult belé.
- Nem éppen nőies, ahogy beszél…
- Harrynek igaza van - húzta ki magát Hermione. - Nemes dolog kiállni Harry mellett, de nem jut előbbre, ha újra meg újra megszegi a házirendet…
- Mintha kicsit feszült lenne mostanában…
- El is hiszem, hogy az. Képzelem, milyen fejmosást kapott McGalagony professzortól… A vécében összefutottam vele, és olyan szívszorítóan zokogott… Mintha szenvedne… Kérdeztem, fáj-e a hasa, hiszen azt simogatta, miközben sírt… Harry, mi van veled?
- Elég sápadt vagy - mutatott feléje Ron egy kanállal.
- Fogta a hasát? - dadogta Harry.
- Igen, de mi a jelen-…? Harry? Hová mész?!
A fiú rettegve járta be az összes mosdót. Mindenhova lihegve nyitott be, a lányok pedig olyan csúnyán kiabáltak vele minden alkalommal, hogy nem egyszer elszégyellte magát. Egy alkalommal még szappannal is megdobálták a nagy sikoltozás közepette. Remélte, hogy legalább Myrtle vécéjében nem fogják vízzel összepocsolni a talárját, ezért oda kicsit bizakodóbban nyitott be.
Meg is találta a könnyező Ginnyt, aki az egyik csap szélére támaszkodva sírt.
- Ginny! - kiáltotta rémülten. - Terhes vagy?
Myrtle az egyik csészén üldögélt, és felsikoltott, mikor ezt meghallotta. Bevetette magát a kagylóba, és lehúzta a vécét.
- Mi? - nyögte Ginny elképedve.
- Harry… órára kellene mennünk - motyogta a lány, ahogy vonakodva követte a fiút a hálószobába.
- Teszek rá! Ez sokkal fontosabb!
- Hagyd ezt abba! - rivallt rá Ginny szinte ijesztően. - Ne nézz így rám… mintha valami porcelánbaba lennék!
- Akkor most válaszolj őszintén: gyermeket vársz?
- Te megőrültél? - buggyantak elő a könnyek a lány szemeiből. - Honnan… honnan veszed ezt a sületlenséget?
- Én csak… Hermione azt mondta, hogy látta, ahogy a hasad fogtad… és tényleg fogtad, mikor benyitottam… szóval én azt hittem…
- Azt hitted - sziszegte Ginny sértődötten, mint valami macska. - Ennyi észt nézel csak ki belőlem, mi?
- Dehogyis! Miket…?
- Mindenesetre meglep ez a heveskedés - jegyezte meg a lány hűvösen. - Riadó volt nálatok is, vagy mi?
- Ne beszélj így! - rótta meg Harry, zavarban. - Mi történt veled? És ne próbálj meg lerázni, mert látom, hogy baj van!
A lány egy ideig hallgatott, majd a szoknyája szélét kezdte el babrálni. Harry ide-oda hajolgatott, hogy lássa leszegett fejét, mire az újra felzokogott. Remegő tenyerébe temette arcát.
- Mindennek vége! - nyögte. - Mindennek!
És heves csuklásrohamok közepette előadta szívének összes bánatát. Órákon át próbált vigasztalódni, a panaszáradat mögé rejtőzve, mégsem sikerült lecsillapodnia.
- … és… és-és megkapott tőlem mindent! A kedvére tettem! Az összes, elképzelhető módon! Inkább ne képzeld el… - mondta fintorogva, mikor Harry arcán rózsaszín pír jelent meg. - Nem akarom, hogy arról fantáziálj, hogyan e-…
- Ginny! A legjobb barátom húga vagy! Eszembe se jutna ilyesmikről fantáziálni! - fogta be a fülét Harry, nehogy meghalljon valamit, amit nem lenne szabad.
A lány elhallgatott, majd újra pityeregni kezdett.
- És ezek ellenére… még mindig egyszerűen műveletlen voltam az ő elit társaságukban! A barátai mind lenéztek engem, és ő még csak meg sem próbált segíteni nekem, kilábalni a kínos szituációkból! Bohócot csináltam magamból annyi hónapon át!
- És akkor tényleg örökre vége? - kérdezte Harry elképedve.
- Én ezt nem bírnám tovább elviselni… azt a megalázó érzést - felelte Ginny, miután kifújta az orrát. Egy egész kupac papír zsebkendő gyűlt össze körülöttük. - Ő persze - folytatta szarkasztikus hangon - hallani se akart a hibáiról… a nagy etoni egójával… nemhiába, aki hercegekkel nevelkedik, előbb-utóbb maga is egy pökhendi szurcsókká válik…
- Hercegekkel?
- Igen, tudod… - legyintett a lány - ott tanul a trónörökös is, meg minden…
Harry úgy döntött, félreteszi ezt az információmorzsát.
- Oda a lányságom! - kezdett egyre színpadiasabb jelleget ölteni Ginny hisztizése. - Sose kapom vissza az ártatlanságomat!
A fiúnak kiszáradt a torka e szavak hallatán. A belső szervei mintha hömpölygő, folyékony masszaként áramlottak volna a testében. Nem akarta hallani… ilyen részleteket nem…
- Bár ne tettem volna meg! Ó, Harry! Bár te lettél volna, és nem ő!
- Mi?! - sikkantotta Harry, félretéve minden férfias vonását. - Te megőrültél?!
Ginny azonban már lendült is előre, és erőszakosan ölelgetni kezdte.
- Bárcsak minden másképp alakult volna!
- Te nem vagy normális! - próbálta eltolni magától Harry.
- Még nem késő… Kettőnknek… Újrakezdeni…
Nem mert túl hevesen kapálózni, hiszen félt, hogy esetleg durván megüti a lányt, mégis… amikor ajkaik összeértek…
- Ne, Ginny! - nyögte, amikor a lány fájdalmasan beleharapott nyakának bőrébe.
A tíz kicsi, korántsem törékeny ujj ingjének nyakával bíbelődött, de mikor Ginny látta, hogy azt a kendő miatt nehéz lesz kibontani, inkább lejjebb vándorolt érdeklődése: Harry ágyéka felé.
- Úristen, Ginny, ott ne fogdoss! - esett Harry pánikba. - Hagyd abba! Mi ütött beléd?!
Hirtelenjében a lány tekintete visszatévedt az arcára. Egészen rémisztő volt az ábrázata; sápadt a bőre, beesettek, karikásak a szemei…
- A szemeid! Mi van a szemeiddel?! - követelte Harry.
A szempár korántsem volt olyan csibészes és barátságos, mint azelőtt. Vörös erek szőtték át, melyek előjöhettek a sírástól is, de…
- Te nem vagy önmagad! - suttogta a fiú elképedve.
A pupillák fenyegetően villantak, majd Ginny hirtelen megragadta a nyakkendőjét, és olyan szorosra húzta a nyaka körül, hogy azt hitte, menten megfulladt. Úgy kapkodott reszkető kezeivel, mint aki haláltusáját vívja…
- Tudtam, hogy erre rá fogsz harapni - hörögte mosolyogva. - A szegény lány tragikus hisztizésére. Szent Potter, aki mind-…
Dörrenve nyílt ki a szoba ajtaja, és Harry remélte, hogy kiszabadítják a lány karmai közül. A McGalagony személyében érkező felmentő sereg azonban korántsem volt szívderítő. A nő sápadt volt, és fújtatott, mint egy felbőszült sárkány. Amikor meglátta a két egymáson fetrengő griffendélest, a szívéhez kapott, és elszörnyedt.
- Pr-… - nyögte Harry elkékülve. - Profesz…
- WEASLEY! POTTER! Nem elég, hogy… még ez is! In flagranti!
A két utolsó szó olyan rettenetesen hangzott az idősödő nő szájából, hogy Harry azt kívánta, bár elsüllyedhetne a föld alá. Ginny is abbahagyta a tapogatózást, és esetlenül, ziláltan hátrapillantott.
- Az irodámba! Mindketten!
Karon ragadta a lányt, aki szemmel láthatóan nem akart engedelmeskedni a parancsnak. Harry azonban legurult az ágy túlsó oldalán, és előkapta a pálcáját. Remegő kézzel tartotta, miközben meglazította gallérját.
- Professzor!
- Az irodámba, Potter! Különben esküszöm, hogy…!
- PROFESSZOR! Ginnyvel nem stimmel valami! Valami bűbáj alatt van!
- Olyan bűbájt adok magának, hogy azt élete végéig megemlegeti! És most kövessen végre! És hozza rendbe a nadrágját!
Majd kirángatta a Weasley-csemetét. Harry lenézett az ágyékára, és látta, hogy félig ki van gombolva a slicce. Mérhetetlenül elszégyellte magát.
Ha valaminek hálát adott, az az volt, hogy az órák még tartottak. Ha a fél iskola meglátta volna őket, így: rendezetlen öltözékben, kisírt szemekkel és feldúltan, ki tudja, mire gondoltak volna.
- Valami hasonlóra, mint McGalagony - nyelt nagyot, ahogy az előttük vágtató professzorra pillantott.
Balszerencséjükre azonban megszólalt a csengő, és a tanulók lassan szivárogni kezdtek a folyosóra.
Mindhárman megszaporázták lépteiket - noha Ginnyt szinte mát rángatni kellett, annyira ellenállt. Úgy tűnt, McGalagony is épp elég kellemetlenül érezte magát. Bekanyarodtak a tanáriba, ahol a legtöbb tanár már összegyűlt egy teára.
- Harry, mi tört-…? - kérdezte volna Remus, de McGalagony kitárt a fiatalok előtt egy ajtót, és beparancsolta őket.
- Mi történhetett? - foglalatoskodott Rowena két csészével. Az egyiket kedvesének készítette.
Szellemek egész hada röppent be az egyik falon. A Pufók Fráter motyogva kereszteket vetett, míg a Hollóhát kísértete bizalmas hangon beszélgetett Myrtle-lel, aki szemmel láthatóan élvezte jelenléte fontosságát.
- Hiába, az idővel az erkölcsök is változnak - telepedett le az egyik asztalhoz Nick, és teázást színlelt.
A Véres Báró az egyik asztal felé csapott a kardjával.
- És mindez fényes nappal! Én mondom, ennek a Potter-kölyöknek van vér a…
- Megtudhatnánk, miről beszéltek? - vágott közbe Remus gyorsan, mielőtt a kísértet valami oda nem illőt mondhatott volna.
Ugyanebben a pillanatban Piton nyitott be a tanáriba - és figyelmetlenül keresztülsétált az egyik szellemen. Megborzongott, majd nyúzott képpel átölelte Rowenat. A nő kedvesen odabújt hozzá, hiszen érezte, hogy a férfiben csak úgy tombol a feszültség.
- Potter nem volt bájitaltanon. Tud róla valaki valamit?
A kísértetek arcáról vegyes érzelmeket lehetett leolvasni.
- Szóval még lógott is a kölyök, ej? - vigyorodott el a Báró.
Odaröppent Piton mellé, és haverkodós stílusban átölelte a nyakát - aminek a professzor egyáltalán nem örült. A szellem kihívóan végigmérte a szépséges Dareling professzort - aki elpirult -, majd folytatta.
- Kedves kollégám, olyat mesélek neked, hogy attól az üstöd kettéhasad!
AJÁNLOM AZ OLDALT
