Tekintve, milyen izgatott és beszédes volt mindenki odafenn a pályaudvar előtt, annál vészjóslóbb volt az a csend, amiben a gyerekek végigvonatozták az utat. Alig lehetett látni valakit a folyosón: a diákok fojtott hangon sutyorogtak a fülkékben, vagy a folyosó sötétebb szegleteiben. Volt, hogy párokban-hármasával átszivárogtak egymáshoz, remélve, hogy a szomszédos fülke utasai valamivel többet tudnak, mint ők, de sokukat megviselte, amit a peronon hallottak.
Harry ez évben sem kerülhette hát el az ujjal való mutogatást, és a háta mögötti suttogást. Az ő kedvese hozta a hírt a tragédiáról, egyértelmű volt tehát, hogy valamilyen szinten mindenki őt tartotta a leghitelesebb információforrásnak. Kíváncsi, megszeppent fejek bukkantak fel kabinjuk ablakában újra meg újra, mintha csak arra várnának, hogy beinvitálja őket.
Luna, Ginny, Neville, Seamus és Dean ilyenkor mindig haragosan összepillantott.
- Mintha mi tudnánk valamit - bosszankodott Dean. - Talán rádió vagy tévé lóg ki a fülünkből?
- Mi az a tévé? - kérdezte Neville és Luna szinte egyszerre. Dean úgy döntött, hanyagolja a válaszadást.
Egy szőke, copfos lány passzírozta keresztül magát a folyosón settenkedők seregén, hogy visszamehessen a fülkéjébe. Amikor Ginny meglátta, megszólalt.
- Susan már egész jól van, úgy hallottam - jegyezte meg, hogy másra terelje a szót. - Már szinte teljesen meggyógyult a szeme. A gyógyítók azt mondták, ezentúl szemüveget kell viselnie, mert eléggé megromlott a látása… de lát, és ez a lényeg.
- Hála az égnek - sóhajtotta Seamus.
Harry nem szándékozott bekapcsolódni a beszélgetésbe. Keresztbe tette lábait, és az ablakkeretre könyökölve rágta hüvelykujjának körmét - miközben sebesen száguldott az agya.
Hirtelen azt se tudta, mely gondolatszálát fűzze tovább.
Rabenstein újra meglátta és felismerte őket.
- Na és? - mondatta vele felelőtlen énje. - Legalább tudja, mihez tartsa magát…
Ugyanakkor, egyfajta filmbéli kisangyalként felbukkant jobb vállán aggódó, érettebb valója is.
- Hogy mihez tartsa magát? Inkább, hogy te mihez tartsd magad… Tudja, hogy nem vagy a lány mellett, így számára szabad a pálya…
Nem tudta, kire haragudjon leginkább. Marie-ra, amiért ilyen felelőtlenül előmerészkedett? Az ikrekre és Lamerinre, amiért hagyták, hogy velük menjen? Larichsra, mert az álnok módon a kedvesére vadászik…?
Esetleg magára, amiért mostanában minden, ami történik, túlszárnyalja a képességeit? És akkor még hol van az az átkozott prófécia vagy Voldemort…?
Ingerülten hunyta le a szemeit, és megdörzsölte halántékát. Kétségbeejtő feladatnak tűnt mindent észben és kézben tartani. Hogy képes erre Dumbledore?
Dumbledore…
Önző gondolatnak tűnt, de hogyan is foglalkozhatna ő, Harry, a világ összes problémájával? Mindazonáltal… hogyan engedhetné meg magának, hogy ne törődjön bizonyos dolgokkal, eseményekkel…?
Kiindulási pontként leszögezte magában, hogy nem akarja, és nem is tudná bezárni Marie-t a kensingtoni házba. A lány szelleme ugyanúgy szabad - és vad… a maga módján, pirult el -, mint Siriusé. Nem foszthatja meg az élettől, a mindennapok örömétől, mert az újabb tragédiához vezetne, mint nem is oly rég keresztapja esetében. De akkor mit kezdjen magával? Mivel tölthetné napjait…?
A háztartás úgyis szét fog hullani, hogy a valamennyire házias Dareling professzor visszatér Roxfortba, folytatta a töprengést. A főzés és takarítás biztos a lány nyakába fog szakadni… Őt ismerve, morfondírozott Harry, hamar ráunna. Kell valami, valami munka… olyan helyen, ahol szem előtt van… sok szem előtt…
- Még nem is gratuláltam, Harry, hogy iskolaelső lettél, ne haragudj - fogta meg Ginny a combját hirtelen.
A fiú összerezzent, és lábának izmai megfeszültek.
- Kicsit óvatosan ezekkel a csintalan ujjakkal, különben még meg találok ijedni - mondta, ahogy kajánul saját ágyékára pillantott.
Ginny ráharapott az ajkára, és elmosolyodott.
A kabinban ülő fiúk prüszkölve kacagtak, egyedül Luna nézett értetlenkedve.
A figyelemelterelés sikeres volt, de csak e percre. Ahogy elült a nevetés, pillantásaik kitértek egymás elől. Mint tudták, hogy egyszer úgyis beszélniük kell róla…
- Szerintetek… - kezdte Dean puhatolózva - ők voltak? A halálfalók?
- Túl keveset tudunk még erről az egészről, Dean - felelte Ginny. - Ennyiből lehetetlen megállapítani, mi is történt valójában.
- Emellett minek foglalkoznának a halálfalók a mugli nemesekkel…? Különösen egy olyannal, aki külföldön tartózkodik? Nem hiszem, hogy vennék a fáradtságot, és megtennének egy ilyen nagy utat csupán ezért… - füllentette Harry. Borsózott a háta a gondolattól, hogy barátai újra fenyegetve érezzék magukat.
- Hogy még jobban megfélemlítsenek minket - szólalt meg Neville egészen baljós hangon. - Így tudatják velünk, milyen messzire elér a kezük…
Másodpercekig emésztgették a fiú szavait, majd mind felkiáltottak ijedtükben: kinyílt ugyanis a fülke ajtaja.
- Helló, van még szabad hely? - dugta be a fejét Ron.
Hermione épp a kis Vanadis von Rabensteint hessegette vissza a fülkéjébe, hogy ne állja el az utat a folyosón.
Mivel már eleve hatan voltak a hatszemélyes kabinban, Ginny felajánlotta, hogy Harry ölébe ül, így Ron is helyet foglalhatott. Hermione kicsit vonakodva ült le lábaira.
- Na, mi a helyzet? - kérdezte Ron.
- Spekulálgatunk - mondta Luna álmodozó hangon. Pálcája végével megvakarta a fejét, amitől kisvártatva pillangók kezdtek szállingózni a hajtincsei mögül. - Hoppá! - mondta, noha semmivel sem tűnt éberebbnek a hangja, mint az előbb. Visszatette a pálcát a füle mögé, és az ablak felé fordult: némán figyelte a tovasuhanó tájat.
Ron fitymálva a többiekre nézett, Dean pedig összevigyorgott Seamusszal.
- Nincs semmi különös, Ron - folytatta Ginny sóhajtva. - De ti nem hallottatok valamit a prefektusi kabinban?
- Vagy a tanároktól? - tette hozzá Harry.
Hermione vállat vont.
- Nem igazán. Ernie és Anthony megint túldramatizálják a dolgot, és máris úgy beszélnek az egészről, mintha egy világméretű összeesküvésről lenne szó. Padma és Hannah hamar meglógtak, a mardekárosok meg eleve meg se jelentek.
- Látnod kellett volna Pitont, hogy dühöngött, mikor megtudta, hogy Zabiniék elmulasztják prefektusi teendőiket… - kuncogott Ron rosszmájúan.
Ez valamennyire mosolyt csalt mindannyiuk arcára.
- Potter! - vágódott ki a fülke ajtaja újra. - A hülye elsősök mind tőlem kérdezgetik, hogy hol vagy! Jó lenne, ha leállítanád őket! - mennydörögte Draco elfehéredve.
A szőke mardekáros felbukkanására mind ugrottak egyet, és szinte ösztönösen előkapták pálcáikat.
- Ne-ne-ne! - pattant fel Harry az ülésről, felborítva ezzel Ginnyt. - Ne haragudj! - szabadkozott a földön csücsülő lánynál. Az ajtóhoz sietett. - Biztos azért keresnek, mert mi ketten felügyeltünk rájuk a pályaudvaron - darálta. Ahogy átevickélt barátain, kezével leintette pálcáikat. - Nem tudom, mit akarhatnak, de jobb, ha megnézem.
- De Harry! - tiltakozott Hermione izgatottan.
Az azonban vetett rá egy dühös pillantást, és a szemeivel Malfoy felé intett. A lány végül elhallgatott.
A két fiú elhagyta hát a kabint, és megindult előre a folyosón. Sietve haladtak el a fülkék előtt.
- Egész jó volt, Malfoy. Látom, fejlődsz - jegyezte meg Harry kínosan vigyorogva, ám alig mozgatta az ajkait.
Draco nem szólt semmit, csak hátulról lökdöste, hogy igyekezzen már. Nem volt szerencsés, ha kettejüket együtt látták.
- Itt jó lesz? - bökött Harry egy ajtóra.
- Egy vécében? - háborgott Malfoy. - Jobb nem jutott eszedbe?
- Ne haragudj, ha ez sérti fenemód igényes énedet, de kötve hiszem, hogy lenne még üres fülke, ahol nyugodtan beszélhetnénk…
Harry sietve kinyitotta az ajtót, és beoldalazott. Mikor látta, hogy a szőke még mindig tétovázik, kinyúlt, megragadta Draco ingjét, és berángatta.
- Szóval? - kérdezte buzgón. - Hírek?
- Milyen hírek? - nézett vissza rá Malfoy értetlenkedve.
- Miket csinálnak a halálfalók? Volt valami…?
- Na álljunk meg egy pillanatra - húzta ki magát a mardekáros. - Tulajdonképpen minek képzelsz te engem? Jobb, ha tudod, hogy én nem fogok spionkodni nektek!
Harry arcán egy pillanatnyi csalódottság jelent meg, majd folytatta.
- Na és ez a hercegnős dolog?
- Pont ezt akartam kérdezni tőled - bökte meg a vállát Draco. - Mi ez az egész? Mit riogatod itt a népet?
- Riogatom? De hát meghalt az országunk egyik kiválósága…! Hogy mondhatsz ilyet?
Draco egy pillanatig némán nézett maga elé, majd megvonta a vállát.
- Végül is nekem tökmindegy…
- Mindegy? Mondd, miből vagy te? A te hercegnőd is volt!
- Hát az enyém biztos nem! - fakadt ki Malfoy, elvesztve türelmét. - A mi világunkban nincsenek nemesek, tanuld meg végre! A kisujjamat se érdekli a muglik királyi családja! Ugyanolyanok, mint a többiek! Te is csak azért vagy úgy oda tőle, mert az egyik fiát ugyanúgy hívják, mint téged! Alapítsatok kommunát a szegény, árva Harrykék számára, hátha találtok még pár bolondot!
- Most hülyéskedsz, ugye? - kérdezte Harry csendesen, pár másodpercnyi döbbent hallgatás után.
Sejtette, hogy Dracoból megint előtört az irigység; és azzal is tisztában volt, hogy egy cipőkanálba is több tapintat szorult, mint e mardekárosba. Mégis… ahogyan ott állt, dölyfösen hunyorogva… nem gondolhatta komolyan…
- Kíváncsi voltam, tudsz-e valamit, amit mi nem - mondta végül. - Valami, amit esetleg elcsíptél, egy-két gyanús mondat, vagy ilyesmi… Hogy tényleg baleset volt-e…
Itt elhallgatott.
- Ha nincs semmi mondanivalód, akkor ne raboljuk feleslegesen egymás idejét - fordult az ajtóhoz. Visszahúzta a reteszt a hüvelyébe.
Nem látta, de a szőke arcán hirtelen mintha valami gyors kétségbeesés jelent volna meg.
- Nem hallottam semmit - mondta váratlanul.
Harry egy pillanatra megtorpant, de túlságosan feldúlt volt az iménti, irigy kirohanás miatt, semhogy egy röpke félmondattal hagyja magát lekenyerezni.
- Az álca működött? Nem vettek észre semmit? - kérdezte halkan, fel sem nézve.
- Nem, semmit - felelte sietve Draco.
- Helyes - nyomta le a kilincset Harry, ám amikor kilépett volna az ajtón, egy kislányba botlott.
A fiatal szépség sápadtan támaszkodott az ablaknak. Nem volt rajta talár; cipője orrával unottan kapargatta a padlót, amiből Harry arra következtetett, hogy jó ideje várhatott már a vécére.
- Olivia - nyögte.
A név hallatán Draco nekipasszírozta magát hátának, hogy ő is kiláthasson. Amikor megpillantotta a mardekáros lánykát, rettentően elszégyellte magát.
Olivia eléggé megszeppent már Harry láttán is: a tény azonban, hogy a fiú Draco Malfoyjal együtt tartózkodott egy mosdóban, felettébb bizarr volt.
Harry nem jött különösebben zavarba; annál mulatságosabb színt öltött azonban Malfoy, amikor kievickélt az apró fülkéből. A lány némán méregette őket, mint aki igyekszik megmagyarázni magának a jelenséget, majd halkan megjegyezte.
- Egy kicsit óvatosabbak is lehetnétek.
Belépett a mosdóba, de tekintete még egyszer Draco hamuszürke szemeibe fúródtak. Az pillanatnyilag el volt veszve valahol a lány szoknyája és lábai közt szemeivel.
- Te tényleg nem vagy normális - jegyezte meg Harry, kissé vidorabb hangon, mikor újra kettesben maradtak. Azzal fogta magát, és megindult: vissza barátai felé.
Mire befutott az expressz a roxmortsi állomásra, az ég egészen elborult. Szinte baljósan sötét, állapította meg Harry, ahogy kézhez kapta a kalauztól Hedviget a kalitkájában. Ahhoz a kupachoz tolta a csomagjait, ahová a többiek. Innen a poggyász mindig magától jutott fel a kastélyba - de Harry a hét év alatt sose jött rá, milyen bűbáj is ez tulajdonképpen.
Míg barátai az elsősöket odaterelték Hagridhoz, addig ő foglalt számukra egy kocsit. Idegesen dobolt a nyitott ajtó keretén, míg őket várta. Szemei a távolba meredtek. Olyan különös volt az ég alja… Mintha egy homokvihar lett volna készülőben. A hideg szél átfújt a talárján, amitől érezte, hogy libabőrös lett egész felsőteste.
Összehúzta magán a talárt, de mivel az nem volt különösebben vastag, nem sokat javult a helyzet. Felkarját masszírozva sürgette Ront és Hermionet, akik szintén kicsit dideregve futottak feléje.
- Iszonyú, mennyivel hidegebb van itt északon, mint Londonban - motyogta a lány, ahogy felkapaszkodott a kocsira.
Ron leült mellé, Harry pedig velük szemben.
- Nem jön velünk senki? - csukta be az ajtót Ron.
Harry megvonta a vállát.
- Ilyen is rég volt…
- Jobb is, hogy nincs itt senki. Harry, tudtál beszélni Malfoyjal?
A fiú bólintott.
- Bementünk az egyik mosdóba. Mondjuk így is észrevettek minket…
Látta Hermione villogó szemeit, ezért hozzátette.
- Csak az a kislány volt, Olivia. Tudod, a labirintusból. Ő meg kötve hiszem, hogy Monstróékhoz szaladna pletykálkodni, azok után, hogy bántak vele.
Ez látszólag megnyugtatta a lányt, ezért folytatta.
- Draco megint hozta a formáját - mondta kissé fitymáló hangon.
Sóhajtott egyet, mert még mindig bosszantotta az akkori beszélgetés.
- Régen legalább egyszerű volt kiigazodni rajta. Tudtuk, hogy egy idióta, és hogy csak rosszban sántikál. De ha engem kérdeztek, így még sokkal veszedelmesebb - morogta Ron, aki még mindig nem volt kibékülve a gondolattal, hogy a nyáron két napig egy levegőt kellett szívnia a mardekárossal.
- Miért, Harry, most mi volt? Megint összevesztetek, vagy mi? - kíváncsiskodott Hermione, figyelmen kívül hagyva párja megjegyzését.
- Én nem tudom, hallod, de hogy valami nincs rendben vele, abban biztos vagyok. Mindenféle hülyeséget összehordott, hogy csak… „csak riogatom a népet” ezzel a hercegnős hírrel, meg hogy…
- „Riogatod”? Te csak az igazat mondtad!
- Volt már rá példa, hogy ilyesmit vágtak a fejemhez… - vonta fel a szemöldökét Harry.
- Folytasd! - erősködött Hermione.
- Kérdeztem, tud-e arról valamit, hogy Voldemort haverjainak köze van-e ehhez… Beletelt kis időbe, míg kinyögte, hogy semmit sem hallott. És azt is mondta, hogy a bál utáni álcájával sem volt semmi gond.
Egy pillanatra mindhárman elhallgattak, és emésztgették az iménti szavakat.
- Most akkor kinek az oldalán áll?
- Könnyebbet kérdezz, Ron - fogta meg a kezét Hermione, mikor a kocsijuk szokatlanul nagyot döccent egy bukkanónál. - Az a legnagyobb baj, hogy szinte lehetetlen megállapítani, ki kivel is szimpatizál. Minden zavaros, mert mindenki fél nyíltan kimondani, mit gondol… Attól rettegnek, hogy akivel beszélnek, holnap már rohan Tudjukki valamelyik hívéhez, és elárulja őket. Láthattad a bálon is, mi volt. Elég volt felbukkannia néhány rosszabb hírű párnak, máris olyan vad dolgokat kezdtek pletykálni rólunk, még a legjámborabb varázslók és boszorkányok is, ami szinte felfoghatatlan.
- A jámbor szó alatt Longbottom nagymamát érted? - vigyorodott el a fiú. - Az a nő minden, csak nem szelíd angyalka.
- Ezt mindenesetre ne nagyon hangoztasd, mert Neville nem biztos, hogy örülne, ha hallaná - jegyezte meg Harry mosolyogva.
A hűvös szél befújt pár hervadó virágszirmot a kocsi ablakán, melyek Hermione ölében landoltak. A lány szelíden megsimogatta őket, majd kinyújtotta kezét az ajtó fölött, és szabadjára engedte mindet.
Harry rég érzett ilyen békét és nyugalmat barátai társaságában, ezért a hideg ellenére azt kívánta, bár sokkal tovább tarthatna az út a vasútállomástól a kastélyig. Ahogy a lenyugvó nap sugarai átverekedték magukat a szürke felhőkön, szépséges vörösbe borult nyugaton az ég alja. Mintha csak anyjának selymes, vörös hajszálai úsztak volna a horizonton, vékonyabb-vastagabb csíkokban. Harry azon töprengett, hol lehetnek most szülei, és hogy mit csinálhatnak. Mintha csak erre akart volna válaszolni, valami megcsiklandozta a kézfejét, mely a térdén pihent. Nem merte azt hinni, hogy most is ott ülnek mellette, sőt, sejtette, hogy csak a szél játéka volt ez is, mégis: egy röpke pillanatra elmosolyodott.
- Belegondoltatok, hogy ez a legeslegutolsó évünk? - kérdezte halkan barátaitól, akiknek a nap most épp pont az arcába tűzött. Mindkettejük bőre sejtelmesen barna volt, de még így is látszott rajtuk a búslakodás.
- Nekem valahogy hiányozni fog - pillantott ki az ablakon Ron. A kastély sziluettje egyre kivehetőbbé vált. - Annyi mindent csináltunk ez alatt a hat év alatt, hogy el se tudom képzelni, mi lesz velünk, ha többet nem jöhetünk ide vissza.
- Néha nem akarok felnőni - folytatta Hermione sóhajtva. - Annyi éven át hallgattam a panaszkodásotokat, hogy mennyit kell tanulni, és hogy bár végeznénk már, de most… Azt kívánom, bár lenne előttünk még ugyanennyi év. A Roxfort mindig is olyan hely volt, ahol biztonságban éreztem magam - dőlt oda Ron vállához. - Nem akarom, hogy vége legyen.
Harry elmosolyodott.
- Nagyon szeretlek titeket, ugye tudjátok?
A két prefektus szelíden nézett vissza rá.
- Ígérjétek meg, hogy bármi is történjék, mi mindig együtt maradunk…! Hogy soha semmi sem választhat el minket egymástól!
A három végzős griffendéles kézen fogva kapaszkodott fel a lépcsőn. A középen lévő Hermione mosolygott minden szembejövő ismerősre, és pirult, mikor az idegen házba tartozó kisebbek összesúgtak a hátuk mögött.
Mind a nagyterem felé igyekeztek, ám a bejáratnál volt némi csoportosulás, ami miatt meg kellett állniuk.
- Máris elkezdődött, figyelitek? - kacsintott Ron. - Kíváncsi vagyok, most mi van…
- Elnézést, prefektusok vagyunk, előremehetnénk? Mi ez a csődület? - tört előre a lány, magával húzva a két fiút, akik össze-vissza nyomódtak a tömegben.
- Te, az a lány letapizta a fenekem! - vigyorgott Harry Ronra, ahogy átverekedték magukat egy csapat negyedéves hollóhátason.
- Akkor én már nem is mondom, mimhez ért hozzá az az ötödéves, hugrabugos fiú - felelte barátja zsörtölődve.
Harry kacagva, élvezve a zsivajt, megpróbálta követni. Szinte ott bizsergett a sejtjeiben a nosztalgia, amit az ódon kastély keltett benne az illatával, a sötét falaival, a tanulóival… egyáltalán: a létével.
- Szabad lesz? - furakodott tovább Hermione. - Padma, miért álltok itt? - kérdezte, mikor megérkeztek az asztalokhoz.
A Griffendél szélső asztala mellett egy halom hollóhátas és mardekáros csoportosult, és egymással veszekedtek.
- Akkora a tömeg az előcsarnokban - nyögte Harry is. - Nem tudnátok végre leülni, hogy mindenki bejöhessen?
- Mi leülnénk, ha ezek végre elhúznák a csíkot - vetette oda Theodore Nott, a hollóhátasok felé biccentve.
- Mit akarsz ezzel mondani? - sziszegte Anthony Goldstein.
A Nott mellett álló Zabini azonban felfelé mutatott: a mennyezetre.
- Ez most már a mi asztalunk, úgyhogy tűnjetek el.
Mind felpillantottak, és Harry döbbenten állapította meg, hogy a Griffendél zászlaja mellet immár a Mardekár zöld lobogója csüngött. Eddig a hollóhátasok ültek mellettük: soha nem volt példa arra, hogy a terem rendje megváltozott volna.
- Ugyan, biztos csak Hóborc szórakozott a szünetben. Ne csináljatok ebből akkora ügyet - mondta békítő szándékkal.
- Fogd be, Potter, neked mi közöd ehhez? Húzz az asztalodhoz, és szállj le rólunk! - dörmögte Millicent Bullstrode.
Ron már lendült is volna előre, ám Harry még idejében elkapta.
- Mi van, mit keménykedsz, Vízlipatkány? - vetette oda fitymálva Monstro.
- Ron! - fogta vissza barátját Harry. - Ülj le! Hagyd a fenébe!
- Miért nem tudtok leülni a régi asztalotokhoz? - kérdezte Hermione, mert neki is fogytán volt a türelme. - Frics úr egészen biztosan visszarendezi a zászlókat holnap reggelre.
- Csak nem képzeled, hogy leülünk a balfácánok lobogója alá? Pah, még mit nem! - füstölgött Pansy.
Hogy nyomatékot adjon szavainak, kecsesen leült az egykori hollóhátas asztalhoz, és a rosszhírű, hetedéves banda is csatlakozott hozzá.
A hollóhátasok döbbenten álltak az események előtt. Szerencséjükre Padma nem látta értelmét a további szócséplésnek, ezért mindenkit a Mardekár régi asztalához terelt. Így végre a kinn toporgók serege is befért a nagyterembe.
Lassan a tanárok is szivárogni kezdtek. McGalagony széke, mint ilyenkor mindig, most is üres volt: feltehetően az elsősöket köszöntötte a lépcsőnél. A vizes bocskorú Hagrid kézcsókkal köszöntötte a tanári kar visszatérő, női tagjait, akik vidáman beszélgettek egymással.
Úgy tűnt, Pitonnak és Lupinnak is feltűnt az asztalok cseréje, mert ők meg hunyorogva a mennyezetet vizslatták. Harry követte a tekintetével érdeklődésük irányát, és a nagy hangzavarban igyekezte elhalkítani az elméjét. Olyan szép volt a mennyezet… Mintha egy üvegbúra alatt ülnének, ami alatt minden ugyanolyan, mint odakinn… A homályos égbolt teljesen elálmosította.
- Nézd, Dumbledore beszélni fog! - suttogta a Harry mellett ülő Colin Creevey.
Mind a tanári asztal előtt álló szónoki emelvény felé pillantottak. Az igazgató olyan könnyedén kelt fel a székéből, és sétált oda, talárjának a szegélyét fogva, mintha egy kiadós délután alvást követő vacsorának nézne elébe. Harry mindig is irigyelte ezt a frissességet. Sose gondolkozott azon, milyen lesz majd, ha ő maga megöregszik - tekintve, hogy erre nem sok esélyt látott a sok veszedelem miatt. De ha mégis, mindig is egy reumás, jajgatós aggastyán képe jelent meg előtte. Vajon a varázslók világában ennyire más lenne az öregkor?
Az összes diák feje az előcsarnokból nyíló ajtó felé fordult, mely lassú döccenéssel tárult fel. McGalagony egy összecsavart tekerccsel a kezében bevezette a kicsiket.
Sokan felálltak a helyükről; maga Harry is feltérdelt a padra, hogy jól megnézhesse magának őket.
- Nincsenek valami sokan - jegyezte meg Ron.
- Van ilyen? - pillantott feléjük Harry.
- Tudod - vonta meg a vállát barátja -, amikor Tudjukki legutóbb hatalmon volt, az emberekbe nagyon beleivódott a félelem, amit még évekkel később sem hevertek ki igazán. Sok férfi meghalt. Mások egyszerűen nem mertek több gyermeket vállalni, még akkor se, amikor már rég biztonságossá vált az élet. Apa egyszer régen mesélt erről… Emlékszem, említette, hogy egy időben a minisztérium teljesen kétségbe volt esve, olyan kevés gyermek született. Azon se csodálkoznék, ha ezeknek a fele - bökött az elsősök felé - mugli származású lenne.
- Nézzétek, egy ikerpár! - kuncogott Hermione, és megfogta Ron karját.
- Szokatlanul sok mostanában az ikergyermek, nem gondoljátok? - töprengett Harry, akinek vad képek rémlettek fel Fredről és George-ról. - A bátyáid, Ron… édesanyád testvérei… Patilék… és most ezek…
- Olyan kis édesek! - vigyorgott a lány, és Ginnyvel integetni kezdtek nekik. A két, barna hajú fiúcska kicsit megszeppent arcot vágott, és inkább megfogták egymás kezét.
Úgy tűnt, a tanároknak is feltűnt az újabb ikerpár, mert ők is összesúgtak. Piton enyhén megborzongott ugyan; érthető módon neki is azonnal a Weasley-ikrek jutottak eszébe.
- Olvastam egyszer olyan tanulmányt a Szombati boszorkányban - jegyezte meg Ginny -, miszerint az ikerpárok mindig különleges, mágikus erővel bírnak. Emlékszem, anya kivágta és bekeretezte a cikket, hiszen mindig abban reménykedett, hogy Fred és George majd sokra viszik a minisztériumban. Szegény… nem tudom, mikor vette le a falról… De egy alkalommal megtaláltam a padláson…
A körülötte ülők már az öklüket harapdálták a röhögéstől. Maga Harry is mosolygott, amíg észre nem vette a kis Rabensteint. Vanadis egy sebtapaszt viselt a szemöldöke alatt. Harry sejtette, hogy még a bálon sérülhetett meg. Ahogy járt, és bámészkodott, nyoma sem volt tartásában a pökhendiségnek. Inkább meg volt riadva a sok szempártól, mely most mind őket méregette.
- Egyenként szólítom önöket. Ilyenkor jöjjenek előre, üljenek a székre, én pedig a fejükre helyezem a Teszlek Süveget, mely beosztja önöket jövőbeli házukba. Philip Averhill!
A gyerekeket olyan váratlanul érte az első név, hogy mind összerezzentek. Egy vézna, szőkés kisfiú mászott fel a székre remegő lábakkal. A Süveg nem sokat teketóriázott: hamar betette a Hollóhátba. Össze-vissza pakolta a friss elsősöket: Charles Capaldi-t ugyanoda, a Hollóhátba, Maurice Bonneville-t és Julian Forrestalt a Mardekárba, Winifred Copplemant és Nigel Hobbs-ot a Hugrabugba…
- Kate Kavanagh! - szólított egy újabb kislányt McGalagony.
- Hugrabug!
Ron könyökölve támaszkodott az asztal lapján. Mikor a sötétvörös hajú Dawn Kerrigant is beosztották („Hollóhát!”), keserűen kifakadt.
- Mi van már? Eddig még egy griffendéles se volt! Mindjárt elfogynak!
- Benjamin McGowen!
Az ikerfiúk elengedték egymás kezét, és a zöld szemű felsétált az emelvényre. Félénken tette a fejére a Süveget, amely mocorgott egy kicsit, majd elvigyorodott - legalábbis egy széles lyuk ezt a látszatott keltette.
- Griffendél!
- Na végre! - tapsolt Ron lelkesen.
Ahogy a kis Ben helyet foglalt Harry mellett, barátságosan kezet nyújtott neki. Elevenen élt az emlékeiben, neki milyen jól esett friss elsős korában Percy, Fred, George és Lee kézfogása. A gyermek izgatottan fordult újra a háromlábú szék felé: testvérét imént szólította McGalagony. A fiúcska még félénk mozdulataiban is teljesen olyan volt, mint öccse.
- Griffendél! - rikkantotta a Teszlek Süveg.
- Laurie! - integetett neki testvére boldogan.
Az újabb griffendéles vidáman szaladt oda az asztalhoz, és leült öccsével szemben, háttal a mardekárosoknak.
- Nem ti vagytok ám az első ikerpár a Griffendélben! - kacsintott rájuk Hermione anyaian. - Ron és Ginny ikerbátyjai is ide jártak - mutatott kedvesére és annak húgára.
Az ifjoncokat egész este babusgatta az asztal. Míg Ron bátyjai bajkeverő hírnevét újságolta, Harry újra a szék és a Süveg felé fordult. Öt apróság várt már csak beosztásra, és egy sem került hozzájuk: ketten a Hugrabug, hárman pedig a Mardekár asztalaihoz ülhettek le. Ahogy várta, a Vanadis is mardekáros lett. Igaz, a Süveg jó sokat töprengett a fején, és egy alkalommal Harry mintha úgy érezte volna, rákacsint az ódon fejfedő.
- Lehetetlenség - pislogott Harry értetlenül. - Meg van bűvölve, de nem tud…
Nyelt egyet, ahogy az utolsó lányka, Elspeth Vandervent is a szomszéd asztalhoz került.
- Csak két griffendéles idén! - háborgott Félig Fej Nélküli Nick, ahogy kidugta a fejét egy levesestálból. - Nem láttam ilyet már háromszáz éve! A Véres Báró most holtáig fog dicsekedni az ő öt kis újoncával…!
- De Nick! - vigyorgott Seamus. - Hiszen ti már rég halottak vagytok!
- Ez csak amolyan szólás-mondás, Mr. Finnigan, de azért köszönöm a tapintatosságot… - fintorgott a szellem, és Deanen keresztül tovaröppent.
- Mielőtt e varázslatos vacsorát követően nyugovóra térnénk - kért szót Dumbledore később -, egy pár év eleji intelem. Mint ismeretes, a kastély melletti, tiltott rengeteg továbbra is tilos minden diákunk számára.
Az igazgató végigsimított a szakállán, majd folytatta.
- Frics úr, a gondnokunk idén is elkészítette azon tárgyaknak listáját, melyek birtoklása tiltott a Roxfort területén. E lista a kastély több folyosóján is megtekinthető.
A rusnya gondnok, aki az ajtó mellett állt, és jó szokásához híven Mrs. Norrist simogatta, alattomosan elvigyorodott.
- Az ötödévesek forduljanak házuk vezetőtanárához a pályaválasztási tanácsadás időpontjait illetően. A hatodévesek ugyancsak keressék fel mentoraikat, hogy a Rendes Bűbájos Fokozat vizsgájukhoz mellékelt adatlapjaikat leadhassák. A hetedévesek számára pedig a minisztériumból jött üzenetet szeretném továbbítani. Mivel a nyár folyamán nem került sor hoppanálási vizsgákra, bizonyos más, fontosabb teendők miatt…
- „Bizonyos más, fontosabb teendők miatt”? Tíz galleonba fogadok, hogy a Rabenstein-buliról beszél! - suttogta Seamus.
- Tuti arról! - helyeselt Neville. - A nagyi mesélt róla, szörnyű volt! Hatalmas pánik, mindenhol vérző sebesültek…!
- Nekem mondod? Szerinted ezt a vágást a karomon hol szereztem? - tűrte fel az ingjét Ron.
- Ron! - sikkantotta Hermione, és oldalba bökte. A fiú rájött, hogy elszólta magát.
- Ti ott voltatok? - kérdezték többen elképedve.
- Csend! Nem látjátok, hogy Dumbledore még beszél?!
- … az első hivatalos vizsgaidőpont az első roxmortsi kirándulás alkalmával lesz. Aki tehát még a nyáron kvalifikálta magát, az akkor leteheti a vizsgát. Akinek esetleg meg kell ismételnie, azt a minisztérium illetékes alosztálya levélben értesíteni fogja. A roxmortsi kirándulások időpontjai még a héten felkerülnek a klubhelyiségek hirdetőtábláira. Most pedig… nyugodalmas jó éjszakát kívánok mindannyiunknak! - bocsátotta el őket az igazgató.
- Semmi figyelmeztetés Voldemortról - morogta Harry, a mellette ülő ikrek azonban ijedten összerezzentek a név hallatán.
Sokan maradtak még az asztaloknál, hogy beszélgessenek.
- Apropó - eszmélt fel Ginny. - Hogy is van ez? Most már gennyes, gyerekverő mardekárosokkal is haverkodunk? - kérdezte, egy kicsit hangosabban a kelleténél.
Harry sejtette, hogy még a vonaton történtekre utalt, de azt kívánta, bár hanyagolta volna a témát.
A szomszéd asztalnál persze meghallották kedvesnek nem nevezhető jelzőit, és azonnal felpattantak a helyükről.
- Kurva’nyád, Weasley! - sziszegte Crak, és előrántotta a pálcáját.
Ronnak elvörösödött a feje, és mint egy támadni készülő oroszlán, rábömbölt a fiúra.
- Mit mondtál?! - és ő is pálcát rántott.
- Ron. Ron! - kiáltotta Harry az asztal túloldaláról, mikor látta a párbaj-közeli helyzetet. - Ne!
Felkelt, hasra vetődött az asztalon, és teljes súlyával rázuhant barátjára a túloldalon. Mindketten elterültek a földön, de még vagy két diákot magukkal sodortak. Ront egyedül nem tudta lefogni, ezért Dean és Seamus is segített neki. Ginnyt Hermione próbálta megfékezni.
Mindenki általános döbbenetére a Mardekár asztalánál Malfoy szintén csillapítani próbálta a kedélyeket - ami a griffendéleseken kívül a másik két ház tanulóinak is szemet szúrt.
- Mi a… túró? - motyogta maga elé Ernie MacMillan gyanakodva.
- Potter! Weasley! - szaladt oda a csetepaté színhelyére McGalagony. Vörös talárja csak úgy lobogott mögötte. - Az irodámba! Azonnal!
- Ajánlanék egy DS-t ma estére - dünnyögte oda Neville Harrynek, miközben segített neki feltápászkodni.
Harry meglepődött egy kicsit, de bólintott.
Míg Ginny a szégyen és düh vegyes érzelmeivel az arcán állt, karba tett kézzel, addig Harry és Ron talárján meg lehetett találni a vacsora összes fogását. Hiszen Harry, amikor vetődött, magával sodort tányért-poharat-tálat: mindent, ami csak útjába került. Olyan gusztustalanul néztek ki, hogy házvezető tanáruk szinte undorodva pislogott rájuk.
- Szépen bemutatkoztak az elsősöknek! Már az első este! Magyarázatot várok!
- Professzor, nem csináltak semmi rosszat! - vette őket a védelmébe Hermione.
- Crak azt mondta az édesanyánkra, hogy… Nagyon csúnya dolgot mondott - tette hozzá Ron. Úgy gondolta, jobb nem megismételni a szót, mert attól tanárnőjük még jobban feldühödött volna.
- Azt mondta, hogy „utcalány”, csak sokkal durvábban. Ne hallgasd el, Ron! Minden jogunk megvan mérgesnek lenni!
Látták, hogy a professzor kicsit meginog a szó hallatán, de nem lágyult meg teljesen.
- Ez nem mentség a rendbontásra! Konzultálok Piton professzorral, hogy büntesse meg Mr. Crakot, de figyelmeztetem Mr. Weasley! A tavalyi évben tettlegességért két mardekáros diák elvesztette a prefektusi címet. Ha még egyszer meglátom, hogy erőszakhoz folyamodik, ahelyett, hogy engem értesítene, kénytelen leszek magával is ezt tenni!
- Na de… professzor!
- Kötik a kezem a szabályok! - mennydörögte a nő. - Ahogy önt is! Ehhez tartsa magát a későbbiekben! Ami pedig önt illeti, Mr. Potter! - fordult Harryhez. - Nem éppen iskolaelsőhöz méltó viselkedés ételmaradékban fetrengeni. Azt ajánlom, tisztíttassa ki a talárját, de alaposan! Most pedig tűnjenek a szemem elől! Takarodó!
AJÁNLOM AZ OLDALT
