- Mi ez a vérlázító zene? - vonta össze a szemöldökét Piton professzor. Marie a nappaliban bömböltette a hifit. - Ezeknek a mugliknak már semmi sem szent? Milyen szövege van ennek?
- Ugyan - mosolyodott el a lány, zsebre téve a kezét. - Legalább ezek hárman nem alszanak vissza. Gondolom, nem nagyon tetszik nekik, hogy most ilyen korán ki kell menni a pályaudvarra…
- Ez az átka annak, ha valaki tanárokkal lakik - lebegtette csomagjait Rowena a bejárati ajtó elé. - Nekünk sajnos ott kell lennünk hamarabb, hiszen nem tudni, mikor érkezik a legkorábbi diák… Tavaly volt, aki már kilencre odaért… - merengett el.
- Még emlékszem, mi volt rajtad tavaly… - motyogta Perselus halkan.
- Én is… Évek után akkor találkoztunk újra… - küldött feléje egy álmodozó pillantást a nő.
Hermione kipirult arccal vonszolta le csomagját a lépcsőn.
- A hideg víz csodákat tesz, mi? - csipkelődött vele Marie.
A lány mosolyogva köszöntött mindenkit.
- Igyekeznünk kellene - jegyezte meg Remus, karba tett kézzel. - Nem, Harry, azt be se kapcsold - szólt rá a fiúra, aki, miután letette a ládáját, szerette volna bekapcsolni a tévét. - Nincs időnk most erre.
- Egy hírekre se? Legalább, míg Ron lejön…
- Már itt is van - hoppanált Sirius a fiúval a nappaliban. Úgy tűnt, Ront nógatni kellett egy kicsit, mert sértődötten nézett fel a férfira.
- Inkább kukkantsátok meg ezeket - kacsintott Lamerin, felmutatva két roxfortos borítékot.
Az egyik Harrynek volt címezve, a másik Hermionenak.
- Mik lehetnek azok? - kérdezte a lány tettetett szelídséggel.
- Majd szétdurransz az izgalomtól, Hermione - fintorgott Harry, miközben a titokzatos levelet bontogatta. - Szerintem már rég tudod, miről van szó…
- Naná, hogy tudja - támaszkodott Ron a ládájára. - Mi van benne?
A lány szeme csillogott, ahogy kiemelt egy szép kis kitűzőt a borítékból.
- A tiedben is ez van? - kérdezte remegő hangon.
- Iskolaelsők lettünk - dadogta Harry teljesen meglepetten, ahogy elolvasta McGalagony mellékelt levelét.
- Komolyan? - hördült fel Ron vigyorogva.
- Ki ne gondolta volna - sóhajtotta George színpadiasan. - Hermione az első éve óta erre a kitűzőre pályázik…
Megbökte Fred karját, és kuncogni kezdtek.
- Vigyázzatok rá nagyon - gratulált Remus mindkettejüknek.
Harry arca rózsaszínes volt az örömtől.
- A mi kölykünk - ölelgette meg Sirius vigyorogva.
- Az állatok is megvannak? - vakarta meg a tarkóját Tonks. - Húdejóezanadrág! - hadarta, mikor meglátta Marie farmerját. - Jó szűk… - kacsintott. - Nekem is kell egy ilyen!
Harry is értékelte az új ruhadarabot, mert huncutul rácsapott kedvese fenekére, ahogy búcsúzóul ölelgetni kezdte.
- Biztos nem szeretnéd, hogy kikísérjelek titeket? - kérdezte kicsit szomorkás arccal Lamerin, ahogy kissé leszegett fejjel apja szemeibe nézett.
A férfi lágyan megsimogatta szinte lányosan szép arcát, és elmosolyodott.
- Hiszen tudod, hogy azt szeretném a legjobban, hogy velem gyere Roxfortba. De te máris a saját fejed után akarsz menni… - sóhajtotta.
- Hát nem örülsz, hogy felvételt nyertem a képzésre?
Perselus összevonta a szemöldökét, és őszintén nem tudta, miként feleljen.
- Örülök is… meg nem is - vallotta be. - Nagyon büszke vagyok rád, amiért képes voltál ennyi mindent megtanulni, letenni a kellő vizsgákat, ráadásul ilyen rövid idő alatt… De…
- Minden rendben lesz - ölelte át a fiú.
A professzor jó erősen tartotta, mintha félne elengedni. Ez lesz az első alkalom, hogy Lamerin megint hosszabb ideig távol lesz tőle. Szünetek ide vagy oda: tudta, hogy az nem ugyanaz, mintha az egész tanévet megint az iskolában töltené… vele.
- Ne haragudj, én csak…
- Szörnyen szentimentális tudsz lenni - jegyezte meg Sirius fitymálva, ahogy megjelent mellettük.
Perselus kissé sértődötten pillantott rá, noha tudta, hogy a férfinek igaza van.
- Na indulás - intett az a fejével az ajtó felé. - Majd én vigyázok rá - vetette át a karját Lamerin nyaka körül. - Mintha a sajátom lenne… vagy mintha Harryre vigyáznék… - tette hozzá kacsintva.
A bájitalok mestere erre nagyon meghatódott, és kezet rázott Blackkel. Az közel rántotta magához, és megveregette még a vállát, miközben a fülébe suttogta, még egyszer, hogy ne aggódjon.
- Tennem kell egy kitérőt a főhadiszállás felé, de a pályaudvaron találkozunk. Én is akarok váltani pár szót Harryvel. Most meg se hallaná az értelmes beszédet - vetett megrovó pillantást keresztfia felé, aki szintén hevesen búcsúzkodott kedvesétől.
- Kicsim, nem kapok levegőt - nyögte a lány mosolyogva.
- Semmi meggondolatlanság, oké? - bújt hozzá a fiú. - Ne mászkálj egyedül az utcán… Csak a fiúkkal - pillantott az ikrekre, akik karba tett kézzel várták, hogy a kis tömeg végre nekiinduljon.
Marie furcsa, hamiskás fintort vágott.
- Elképzelem magunkat, ahogy bemegyünk egy drogériába, csupa lányos holmit venni. Élvezni fogjátok - kacsintott bájosan a fiúkra, akik cseppet elszörnyedtek szavai hallatán.
Ron az ajkait harapdálta, úgy kuncogott reakciójuk láttán.
- Minden szünetben meglátogatlak - ígérte Harry.
- Én pedig minden roxmortsos kirándulás alkalmával ott leszek, hogy találkozhassunk - bólintott Marie. - Ne aggódj, édes - túrt a hajába kissé gondterhelt arccal. - Te csak azzal törődj, hogy az iskolában minden jól menjen… Ez nagyon fontos… Ez az…
- … utolsó év, látod, Harry? Én mindig mondtam nektek - dorgálta meg őket Hermione.
- Induljunk, fiatalok - rikkantotta Tonks, ahogy ellenőrizte, jó helyen van-e a pálcája.
- Készen vagytok? - kérdezte Remus, aki látta, hogy a taxisofőrök már elpakolták ládáikat, noha kicsit furcsállták, hogy nem utazótáskákkal vagy bőröndökkel mennek.
- Induljunk - szusszantotta Perselus is, akinek még mindig nehezére esett búcsút mondania csemetéjének. - Nagyon vigyázz magadra! - bújt meg az intelem utolsó pillantásában.
Bár a gyerekek szerettek volna egy kocsiban utazni, Remus mégis úgy látta jobbnak, ha ő, párja, valamint a két prefektus az egyik taxival megy, míg Perselus, Rowena és Harry a másikkal.
Harryt szokatlanul ismerős érzés kezdte hatalmába keríteni. A tény, hogy az ismét viszontagságos nyár után újra visszakerül az iskolába, megint olyan különös és hátborzongató volt, mint előző évben. Kalandjai után sosem tudta már, mi az, amivel Roxfortban még szembe kell néznie - ám az év végi szigorlatok máris fenyegető nehezékként telepedtek a vállára. Gondolni sem mert az évzáró vizsgákra, tanulmányainak befejezésére, mert az valahogy egyet is jelentett a kastély nyújtotta védelem és biztonságérzet végével is. Előre sérülékenyebbnek és elesettebbnek érezte magát, pedig még előtte állt tíz hónap, ami, sejtései szerint, tele volt meglepetésekkel és megmérettetésekkel.
Az egyik sárgára váltó lámpánál a taxis begyorsított, hogy még átférjen, a második kocsi, tele barátaikkal, azonban elkapta a pirosat, ahogy ők maguk is a következő elágazásnál. A biztonsági öv szokatlanul erősen vágott bőrükbe, amihez Harry, Vernon bácsi vezetési stílusa óta, hozzá volt szokva - két varázslótársa azonban nem. Különösen Rowena feszengett sokat mellette, a hátsó ülésen. Úgy tűnt, nem érzi magát biztonságban így, hogy párja az első ülésen ült. Harry szomorkásan elmosolyodott, és óvatosan megfogta a nő kezét, hátha attól jobban érzi majd magát.
A professzor nagyon hálás volt a gesztusért, és nem fészkelődött többet.
Perselus az órájára nézett. Még fél kilenc sem volt. Az előző tanév végén történt események megkövetelték - Dumbledore szerint -, hogy a diákok már a pályaudvaron szigorú, tanári felügyelet mellett legyenek. Tanárai közül többet ki is rendelt hát, hogy gondoskodjanak az indulás zökkenőmentes lebonyolításáról, és mivel Remus, Perselus és Rowena eleve gyerekekkel érkeztek, nyomban jelentkeztek is a feladatra. Egy bagoly útján úgy értesültek, Flitwick professzor és Sephia professzorasszony, a mugliismeret-tanárnő is ott lesz, hogy segítsen nekik - nem is beszélve a Rend lappangó vagy nyíltan az igazgatóval szimpatizáló felnőtteivel. Arthur Weasley is ígérte, hogy két legidősebb fiával a környéket fogja járni, felkutatva minden szokatlan jelenséget, hogy segítse munkájukat.
- Ugye nem haragszanak, hogy kikapcsoltam a rádiót? Unom már, hogy minden sávon ugyanazt mondják… Hajnal óta melózok, azóta már kívülről fújom az összes hír szövegét…
Perselus intett, hogy semmi gond. Kicsit furcsállta a dolgot azonban: nem volt hozzászokva, hogy idegen muglikkal beszélgetésbe elegyedjed.
- Szörnyű, szörnyű ez a világ manapság…
Harrynek kedve lett volna helyeselni vele. A mugli még csak nem is sejthette, milyen súlyos állapotok uralkodnak a varázslók világában.
A pályaudvar parkolója felé kanyarodva rendőrkordonba ütközött a taxi. Az egyenruhás férfi azonnal félreintette őket, és letekertette az ablakot a sofőrrel.
- Útlezárás, itt nem mehetnek tovább! - utasította őket, és ideges hangjából érezhető volt, hogy nem ők az elsők, akikre rászól.
- Útlezárás? - hökkent meg a taxis, megejtve egy kissé szegényes, dél-londoni dialektust. - Az utasaimnak…
- A St. Pancras és King’s Cross utasai át lettek irányítva a kétsaroknyira lévő tömbhöz. A hatóság egy névtelen telefonhívás alapján bombariadó miatt kiürítette mind a vasútállomást, mind a közeli metróállomásokat. A fenyegetés szerint tíz órakor várható a detonáció. A tűzszerészek már fél nyolc óta a peronokat vizsgálják. Amint végeznek, a forgalom is zavartalanul folytatódik. Addig az összes járatot felfüggesztették - tette hozzá, látva a sápadó utasokat. - Ne aggódjanak, a vonat nem megy el önök nélkül. És most ha kérhetném… - intett a kezével abba az irányba, amerre a taxisnak haladnia kellett.
- Bombariadó…? - nyögte Harry.
A visszapillantó tükrön keresztül Perselus és Rowena ideges pillantást váltottak.
- Nem kell félni, fiatalúr - jegyezte meg a taxis. - Biztos megint valami otthonülő, lusta léhűtő, akinek nincs jobb szórakozása, mint ez: hogy halálra rémítsen több ezer embert… még ez is…
Harry nem felelt. Nagyon is jól tudta, mire gondolhatott mindkét tanára. Még hogy bombariadó. Nem lehetett véletlen, hogy pont azon a napon fenyegetett valaki ilyesmivel, amikor a Roxfort Expressz indult visszafelé, az iskolába, több száz diákkal. Lehet, hogy már történt is valami? A gondolat nem hagyta nyugodni egyiküket sem. Amikor a mágikus világban balesetek történnek, és azok a muglik számára is veszélyesek vagy könnyen észlelhetők, a Minisztérium mindig valami hasonló alibi révén tudja lezárni az adott területet - hogy elrejtse azt a kíváncsiskodó mugliszemek elől, és megtisztítsa minden árulkodó jeltől, mely alapján fény derülhetne a varázslók világára. A bombariadó elég ésszerű és hatásos apropó egy nagy terület kiürítésére…
- Meg is érkeztünk… Őszintén sajnálom, hogy ilyen messze kell megállnunk… - motyogta a sofőr, miközben kinyomtatta a fuvardíj számláját. Piton gyorsan fizetett, majd kiszállt a kocsiból, és már haladt is hátra, a csomagtartóhoz.
Rowena hasonlóképpen heves volt, és mivel a taxisnak jókora sörhasával csak nehézkesen ment a kiszállás, tudtak pár szót váltani kettesben.
- Be kell mennem - szögezte le Perselus.
- Megőrültél? És ha tényleg bomba van bent?
- Bárki bemehetett már…!
- De hiszen hallhattad! Kiürítették az egészet!
- De nem a kilenc és háromnegyedik vágányt! - sziszegte a férfi, miközben a taxis segített Harrynek kiszedni a ládáját. - És még ha üres is a peron, a vonat nem indulhat el tizenegykor, ha mi még itt kinn rostokolunk! Nem hagyhatja itt az összes diákot! Hogy nézne az ki!
Rowena, bárhogy is szeretett volna, nem tudott ellenkezni. Kétségbeesetten Harryre pillantott, a fiú pedig némán formálta az ajkaival a szavakat:
- Vigye a láthatatlanná tévő köpenyt! Azzal könnyen átsurran a kordonon!
Míg taxisuk a másik két, hasonlóan nehéz ládával bajlódott, Harry felnyitotta a sajátját, és előkotort belőle egy szürkészölden ragyogó, finom anyagból szőtt köpenyt, amit dugdosva eljuttatott Pitonhoz. Ahogy a férfi végzett, odébb állt, hogy utat engedhessen az újonnan érkező kocsiknak, akik szintén parkolóhelyet kerestek. A másik taxi utasai hasonlóképpen döbbenten álltak az események előtt.
- És most? - kérdezte Ron kissé sután.
- Bemegyek - mondta Piton ismét, miután egy kupacba hordták ládáikat. - Ti idekint megvárjátok a többieket.
- A többieket? Perselus, több száz gyerekről és szülőről van szó! Mindenkinek szemet fog szúrni, ha egy kupacban ennyi taláros alak megjelenik! - háborodott fel Remus.
- Van jobb ötleted? Várjátok őket táblával… mintha iskolai kirándulás lenne, vagy hasonló! Ti öltözzetek át! - vetette oda a gyerekeknek. - Ing, mellény, nyakkendő, és jelvények - nyomta meg az utolsó szót. - Megkeresitek a többi prefektust és kviddics kapitányt, és velük együtt felügyelitek a többieket. Ne vágj ilyen arcot, kedvesem - emelte az égre a tekintetét, látva Rowena aggodalmát. - Keríts egy táblát, és írd rá, hogy… Igen, úgy jó lesz - meredt Tonks kissé bizarr, ROXFORT feliratú táblájára, amit a nő a civakodás közben már összeeszkábált. Nymphadora kacsintott egyet.
- Megkeresem Filiust - ajánlotta Remus sóhajtva. - Boldogultok egyedül? - kérdezte párjától, aki vidám fintort küldött feléje.
- Hát nem nézed ki belőlünk?
Hermione, míg Ron griffendéles nyakkendőjét igazgatta, fél szemét Pitonon tartotta, aki már épp azon volt, hogy magára kanyarítja Harry köpenyét, mikor Rowena megfogta a kezét.
- Perselus! - nyögte. - Ha… Bármit is találsz odabenn… Ne nyúlj hozzá!
A férfi lemondóan megrázta a fejét, majd gyorsan megcsókolta. Egy szempillantással később eltűnt a szemeik elől.
- Milyen talpraesett házvezető tanárbácsija van a Roxfortnak - jegyezte meg Tonks viccelődve. - Ki nem néztem volna belőle, mikor még engem is tanított. Kész vagy? - nyújtotta oda a táblát Rowenanak, aki félig mugli ruhákban, félig roxfortos tanárként feszített, és már e nélkül is elég nevetségesnek érezte magát. - Egyáltalán nem olyan szörnyű, mint amilyennek képzeled - mérte végig a nő mugli szoknyáját, és Madame Malkin-féle blúzát. - Még a végén divatba jön. Most pedig induljatok. Majd én vigyázok a csomagokra.
Miközben az egyre jobban dagadó tömeg felé haladtak, Harry rálehelt kapitányi és iskolaelsőségét jelző kitűzőjére, megdörzsölte azokat ingjének ujjával, hogy fényesebbek legyenek, majd a mellkasára tűzte őket, ahogy barátai a prefektusi jelvényeket.
Családok, utazó csoportok, külföldiek, és kíváncsiskodók tömörültek kupacokba az elkülönített foltokon, ahová már nem ért volna el a robbanás hatósugara, bárhol is történt volna. Egy szabadon maradt szigetecske közepén állt meg a négy roxfortos is, Rowena pedig, ha kelletlenül is, de a kezébe vette Tonks tábláját. Ám olyan görcsösen szorongatta, mint az elítéltek a számokkal ellátott azonosító táblákat. Az egyik rendőr meg is kérdezte, mi a nyavalya áll rajta, és míg a többiek hebegtek-habogtak, Hermione vágta ki őket a kellemetlen szituációból, mondván, ez az utazási iroda neve, ami a csoportot várja.
- Tartsátok nyitva a szemeteket - utasította a gyerekeket a nő. - Elképelhető, hogy nem vesznek észre minket ebben a nagy tömegben.
Ron látta meg az első osztálytársakat. A Patil-család finom, keleti kelmékbe bugyolálva közeledett feléjük. A két lány egyforma, vajszínű ruhát viselt, édesanyjuk egy valamivel sötétebb aranysárgát, mely úgy tűnt, nehezebb anyagból is lett szőve. Apjuk meghajolt, ahogy a tanárnő elé értek. Noha idegenszerű ruháikkal igencsak különlegesnek számítottak, Harry úgy vélte, a sok török bevándorló és fekete-afrikai vendégmunkás mellett aligha lehetnek gyanúsabbak a muglik számára, mint mások.
A három lány azonnal csevegni kezdett, kizárva a fiúkat a beszélgetésből, míg a két szülő a tanárnőnél érdeklődött, mi is az egész bombariadós história. Harry és Ron lábujjhegyre állva meresztgették szemeiket. Padma is kitűzte a kék, hollóhátas prefektusi jelvényt, és immár öten pásztázták a tömeget.
Dareling professzornak újra meg újra el kellett darálnia a rendőrség által közölt információkat az újonnan érkezőknek, ami egy idő után mindenki számára unalmassá és idegesítővé vált. Ahogy gyarapodott a diákok száma, úgy fáradt a tanárnő is, és már nagyon igényelte volna a segítséget Remus részéről. A férfi nagy nehezen rábukkant az apró Flitwick professzorra, akire a hatalmas tömeg mondhatni életveszélyes volt. Piciny termete miatt csak nehezen tudta keresztülvergődni magát a sokaságon. Sephia professzor teljesen mugli ruhákban köszöntötte tanártársait, és állt be segíteni: terelgetni az alsóbb éveseket.
Míg Hermione szívesen pátyolgatta a kicsiket, addig Harry inkább az idősebbeket, és számára ismerősebb arcokat kereste, és DS-társai közül jó párat meg is talált. Dean és Seamus, mintha nem is iskolába készülnének, úgy állítottak oda hozzájuk. A néger fiún egy vadonatúj Westham-trikó virított, míg Seamus pólójára egy ír, négylevelű lóhere volt nyomtatva.
- Na mi újság? - kérdezték barátaikat. - Vajon tényleg bomba?
- Apa azt mondta, ezt csak a hülye vasutasok találták ki, hogy tiltakozhassanak az alacsony fizetések ellen - legyintett Seamus.
- És most mi lesz? Le fogjuk késni a vonatot? - kérdezte egy ismerős hang mögöttük.
- Neville!- rikkantotta Ron vigyorogva a szőke fiú láttán, aki megint jó pár centit nőtt a nyáron. - Öregem, a végén még engem is elhagysz!
- Szia Neville - köszöntek a lányok is.
Az egykor esetlen Longbottom-fiú most olyan kis ravasz és magabiztos szemekkel lesett vissza rájuk, hogy alig akartak ráismerni.
- Te, Neville, nagyon gyanús vagy te nekem - jegyezte meg Dean vigyorogva. - Ma este élménybeszámoló, ugye, srácok? - nézett végig szobatársain, akik hevesen bólogattak.
A terelgető prefektusok, kapitányok és tanárok ellenére mégis voltak szülők, akik kissé bizalmatlanok voltak az egész helyzettel kapcsolatban. Sokan tartottak attól, amit Piton akart megakadályozni: hogy a vonat otthagyja őket, nem is tudva a mugli riadóról. Rowena váltig nyugtatgatta őket, de, az elsősök szüleit nem ismervén, nem mindig tudott meggyőző lenni. Voltak kicsik, akiket a fél rokonság elkísért az első, nagy útra, ráadásul, mindenki balszerencséjére, akadtak olyanok is, ahol az egész család talárban jelent meg, nem kis feltűnést keltve a muglik körében.
Idővel Harry megpillantotta a végzős mardekárosokat is, élükön Malfoyjal, akinek - aggodalmaik ellenére - úgy tűnt, nem volt baja. Jobb állapotban volt már, mint amikor elengedték, bár még mindig sántított egy kicsit. Pansy Parkinson hevesen támogatta, jó szorosan odasimulva hozzá, hadd irigykedjenek a többiek. A két fiú azonban némán kommunikált - szemeik segítségével. Harry azt figyelte, mikor tesz Draco valami olyan mozdulatot, ami elárulná esetleg alattomos szándékait, a fiú azonban szokatlanul csendes volt, és úgy tűnt, tartotta magát ahhoz, amit megbeszéltek. Néha még egy-egy kóbor mosolyra is futotta tőle, ami meglepte mindegyiküket.
- Harry, Harry! - ölelte át valaki szorosan a derekát.
Ron kissé furcsállva meredt a már egyenruhában feszítő, mardekáros nyakkendőt viselő, szelíd tekintetű, ám mégis hevesnek tűnő kislányra.
- Szia - köszönt rá Harry csábosan Oliviara, akivel a nyáron oly viszontagságos kalandokban volt része. A lány szemmel láthatóan jobb színben pompázott a labirintusos eset óta, és míg szülei Remust faggatták, addig ő megmentőjének szeretett volna köszönni. Harry megsimogatta az arcát, és kihívóan felvonta a szemöldökét, ahogy Malfoyra pillantott. Az nem tudta véka alá rejteni vigyorát, és inkább elfordult. Olivia, a közjáték szenvedő alanya azonban elpirult.
- Ejnye, Harry Potter, tisztában vagy vele, hogy ez már liliomtiprás? - csattant egy hang mögöttük.
Ginny csípőre tett kézzel vigyorgott.
- Ginevra Weasley! A szoknyája már megint rövidebb két hüvelyknyivel! - vágott vissza Harry mosolyogva, McGalagony hangját utánozva, míg Ron megszorongatta kishúgát. - Szia, te lány. Remélem, van mit mesélned. Mert nekünk aztán olyan kalandjaink voltak - kacsintott Oliviara -, hogy még a gondolatra is elpirulok.
A lány osztozott jókedvében, noha lopva újra meg újra visszapillantott saját házának tanulói felé. Burkoltan talán még mindig attól tartott, bántani fogják, amiért az ellenséggel cimborál. Bár azért remélte, hogy Malfoyt, mint védelmezőt maga mellett tudhatja.
Szülei mosolyogva és tisztelettel figyelték, ahogy gyermekük a híres és hírhedt Harry Potter társaságában mulatja az időt, és lévén tekintélyes aranyvérű család, e cselekedet sokat számított a többi família szemében is. Egy sötét trió nem tudott csupán osztozni mindenki látszólagos jókedvében. A két Rabenstein-fivér is megjelent, elkísérve a kicsi Vanadist, ám a mugli állapotok inkább meglepték, mint megijesztették őket. Idegen nyelven kommunikáltak egymással, hogy más ne értse szavaikat, és úgy tűnt, alig várták, hogy eltűnhessenek végre a forgatagból.
- Fél tizenkettő - jegyezte meg Seamus, a Big Benre pillantva. - Remélem, a vonat megvárt minket…
Egy sárgamellényes rendőr lépett oda Dareling professzorhoz, mert látta, hogy a nagyobb gyülekezetnek ő az egyik vezetője, és közölt vele pár információt. A nő bólintott, majd megköszörülte a torkát, és fennhangon megszólalt.
- Egy kis figyelmet kérnék! - mondta, mire többen is pisszegni kezdtek, hogy a hátsó körökben is elcsendesedjenek végre. - A hadnagy úr most tájékoztatott minket, hogy sikeresen átfésülték a pályaudvart és az aluljárókat, és szerencsére sehol sem találtak robbantásra alkalmas felszerelést. Ezért, ha a tűzszerészek összeszedték a holmijukat és kivonultak, a rendőrség is feloldja a korlátozást, és akkor mind bemehetünk a pályaudvarra. Biztosíthatok mindenkit, hogy a vonat megvárt minket. Kérem, adják tovább az információt a hátul állóknak is!
A tömeg sustorogni kezdett, és félszavakban mindenki igyekezett tájékoztatni a mögötte állót.
- Mi az a tűzszerész? - kérdezte Neville bután.
- Jaj, Neville! - jajdult fel Hermione vigyorogva, és látta, hogy a fiú is csak viccnek szánta a kérdést.
- Kérném a prefektusokat és a kviddics kapitányokat ide hozzám! A prefektusok vezetik a házaik diákjait: egyikük elől megy, a másik hátul! A kviddics kapitányok az elsősöket kísérik! Kérek minden elsős diákot és szülőt a kapitányokhoz!
Nyomban megkezdődött a tolakodás, Olivia pedig integetve búcsúzott el a griffendélesektől, hogy beállhasson a Zabini mögötti sorba. Harry is el kellett, hogy szakadjon barátaitól, és Malfoy felé evickélt, de csak azért, mert fogalma sem volt arról, ki lehetett a másik két ház kapitánya. Bradley és Chambers elballagtak tavaly évvégén, és úgy vélte, még nincs új kapitány kijelölve.
- Hódolatom - búgta szarkasztikusan, és megigazította térdén a nadrágot, ahogy odaért Dracohoz. - Ketten leszünk?
Az csak megvonta a vállait. Ám nyomban megkeményedett az arca, ahogy meglökte valaki hátulról. Dölyfössége még az új állapotok ellenére sem engedte meg, hogy bárki csak úgy taszigálja. Hátralesett, és látta, hogy éppen az ifjabbik Rabenstein ütközött neki, a tömeg nyomásának köszönhetően. A férfi kényszeredetten elnézést kért, majd kigúvadtak a szemei.
Úgy tűnt, egy csapásra felismerte mindkét fiút, noha egy nyikkanása sem árulta ezt el a külvilág számára. Bátyja ugyanolyan unott fejjel álldogált, egyensúlyát egyik lábáról a másikra helyezgetve, mint eddig, és a kisfiú, Vanadis sem tűnt különösebben nyűgösnek. Larichs tehát mondhatni büntetlenül szörnyülködhetett a két diák láttán: különösen azért, mert korábban egyikről sem gondolta volna, hogy még viszontlátja. Megpillantva azonban a tejfölszőke Draco Malfoyt, mardekáros kapitányként, a leghíresebb halálfaló-ivadékokkal körülvéve… Hátborzongató élmény volt számára. Hasonlóan sokkoló látvány volt Harry homlokán a villám alakú sebhely, mely korábban teljesen elkerülte a figyelmét… Vagy nem is volt ott? Larichs teljesen meg volt zavarodva. Harry mindenesetre leplezetlenül állta tekintetét, zöld szemei olykor egész fenyegetően villantak. A legkülönösebb az egészben azonban az volt számára, hogy a két fiú két ellenségeskedő ház diákja volt…
Nem egy szülő hasonló kevélységgel méregette a kölyköket, mintha mindkettő valami köpet lenne az út szélén. Draco inkább unottan igazgatta egyre hosszabb hajszálait, minthogy megjegyzéseikkel törődjön, és Harrynek el kellett ismernie, hogy az a nemes elegancia, amivel a mardekáros fiú bírt, tényleg mindent és mindenkit lesöpört a színről.
- Kérsz rágót? - kérdezte tőle váratlanul, mire a szőkének elkerekedtek a szemei.
Rosszallóan meredt a Harry kezében lapuló, felbontott, mugli rágóra, majd fitymálva odavetette:
- Dehogy kérek.
- Több marad - vonta meg a vállait Harry, és bekapott egy szemet. Draco csak megforgatta a szemeit.
- Szóval most már a másodikosokat is simogatjuk? Eddig azt hittem, beéred Weasleyvel…
Harry arcára önelégült vigyor ült ki.
- Tudtam én, hogy nem állod meg kommentár nélkül. Egyébként ő jött oda hozzám… mielőtt rossz híremet keltenéd itt az elsősök körében - kacsintott egy félénk kislányra, aki mellette lapult. - Gondolom, most szívesebben lennél inkább prefektus, mi? - jegyezte meg heccelődő hangon, ahogy a meglóduló mardekárosok felé biccentett.
Draco nem szólt semmit, csak, jó szokásához híven, csúnyán nézett ki a fejéből. Egy apró pillantással végigmérte Harry jelvényeit, de nem szólt.
- Elsősök! - rikkantotta valaki, ám Harry hiába meresztgette a szemeit, nem látta a hang forrását. Malfoy azonban majdnem összetaposta figyelmetlenségében: Flitwick professzor volt az, aki odasietett hozzájuk. - Huh! Elsősök! Induljunk! Figyeljék a két nagyfiút!
A peronok megközelítése azonban korántsem bizonyult olyan egyszerű feladatnak, mint azt elsőnek gondolták. Mivel a vonatok órák óta álltak, az emberek folyamatosan gyűltek. Egy járatot sem töröltek, így sorra indult el minden vonat a különböző irányokba, néha alig pár percnyi eltéréssel. Ám akik a reggeli járat helyett csak mondjuk egy későbbire vettek jegyet, azok is a leghamarabb induló szerelvényekre akarták felpasszírozni magukat, hiszen senkinek sem volt ínyére a további várakozás. Volt tehát, amikor az emberek már a lépcsőkön lógtak, egymást rugdosták lefelé, vagy káromkodva veszekedtek a felsurranókkal. A zsebtolvajoknak is kedvezett a hatalmas forgatag, és munkájuk eredményeképp egy sor ingerült kuncsaft reklamált a biztonsági őröknél.
A roxfortos diákokat Rowena vezette, noha Harry elképzelni sem tudta, miként fog majd ennyi ember észrevétlenül átosonni a kilencedik és tizedik vágány közötti téglafalon. Az előttük kígyózó sor azonban, ha lassan ugyan, mégis fogyatkozott. A túloldalon az Expressz nagyot tülkölt a tiszteletükre, egy fekete talárba öltözött, fekete hajú professzor pedig mosolyogva fogadott mindenkit…
Fred és George unottan döglöttek a kensingtoni ház nappalijának szófáján. Az egyikük Marie lábát masszírozta kevés lelkesedéssel, a másik meg úgy vakarózott, unottan, mint valami koszos malac. A lány becsukta Harry könyvét, amit már napok óta olvasgatott.
- Tévézzünk inkább egy kicsit - nyögte.
Fred odanyújtotta neki a távkapcsolót, amivel ide-oda léptette a csatornákat a tévén, melyeket Lamerin annyira nem is követett figyelemmel: el volt merülve egyik majdani tankönyvükben.
George kortyolt egyet a jéghideg limonádéból, majd akkorát büfögött tőle, hogy a többiek egyszerűen undorodva megrázták a fejüket.
- Nem akarsz esetleg idehányni? - kérdezte öccse előzékenyen.
Ikertestvére azonban csak nevetett.
- Kedves nézőink, ismét megszakítjuk adásunkat, hogy újabb részletekkel szolgáljunk a ma hajnalban, Párizsban történt tragikus balesetről - jelent meg szinte mindegyik csatornán egy szürke öltönyös, izgatott fejű bemondó. Marie felült, és mind odapillantottak a képernyőre. - Itt állok a francia fővárosban, a párizsi Alma alagút bejáratától kétszáz méterre, ahol az éjszaka halálos kimenetelű balesetet szenvedett az egykori walesi hercegnő, Diana Spencer, aki jelenlegi élettársával, Dodi al Fayeddel utazott a fekete S-280-as típusú Mercedesben. A helyi rendőrség több száz méteres körzetben lezárta a területet, a sajtó képviselőit sem engedik közel és egyelőre teljes hírzárlatot rendeltek el. A szemtanúk beszámoló szerint a pár kocsija egy titokzatos, másik jármű elől menekült, és nagy sebességgel hajtott be az alagútba, ahol az egyik oszlopnak, majd szalagkorlátnak csapódva szenvedte el a balesetet. Az arab származású Do-…
Ám a részleteket egy fül sem hallotta már.
Marie dideregve szorongott a taxi hátsó ülésén, a két vörös hajú fiú közt. Lamerin azonnal útnak indult a Rend főhadiszállása felé, hogy megvigye nekik a rettenetes hírt, az ikrek pedig a pályaudvar felé száguldottak a lánnyal. Egyedül nem hagyhatták otthon, és mivel az külön kérte, hogy mehessen, nem tehettek mást: magukkal vitték. A forgalomkorlátozást azóta már feloldották, így miután fizettek, azonnal kiugrottak a kocsiból, és futásnak eredtek. George-ra rá is dudált egy dühös autós, amiért az felbukkant előtte a semmiből, de szerencséjére nem ütötte el. Lélekszakadva száguldottak a peronok felé. A taxiban hallották, hogy téves riadó volt, és hogy amiatt egy csomó vonatot feltartottak, így remélték, hogy a Roxfort Expressz is ott vesztegel az állomáson.
- Merre? - kérdezte Marie ingerülten, ahogy a kilencedik vágányhoz értek.
Fred megfogta a kezét, és már szaladt is vele a fal felé, melyen annakidején minden évben maguk is átléptek.
- Megőrültetek? - sikkantotta a lány, mert attól félt, hogy összetörik magukat a téglakockákon.
Ám meglepetésére úgy átsuhantak a falon, mintha azt csak valami könnyed lepel lett volna.
Odaát hatalmas volt a tömeg, de a tolongás és zsivaj ellenére is jól kivehető volt a mozdony halk morgása, ami azt jelentette, hogy a vonat még nem indult el.
Rengeteg diák álldogált még a peronon, búcsúzkodva a szülőktől és testvérektől; mások a ládáikat és állataikat igyekeztek feladogatni a vonatra.
Maga Harry is ott állt a vasút mellett, és épp Ronnal beszélgetett, aki a feljáró felé terelgetett mindenkit - feltehetőleg azért, hogy foglaljanak végre maguknak egy kabint, amiben majd utazhatnak.
- Harry… - nyögte Marie, ahogy kerülgette az embereket.
Volt, akinek megbotlott a talárjában vagy palástjában, így ezektől mindig igyekezett futtában bocsánatot kérni. Az előrehaladás azonban ennek ellenére is problémás volt: a kinti muglipánik miatt most mindenki egyszerre érkezett, így volt, hogy a tömeg teljesen elállta az utat. A fiúk ügyesen, olykor az emberek lábai és derekai közt préselték át magukat, és rángatták maguk után a lányt is.
- Fel fog szállni… - piszmogta Marie elkeseredetten.
- Hol egy tanár…? - morogta George ingerülten. - Lupin professzor! - kiáltotta el magát, hátha meghallja őt a férfi.
- Harry…
- Odaérünk… - bíztatta Fred.
- Harry…
- Lupin professzor!
- HARRY! - sikkantotta Marie, amire mindenki elnémult körülötte.
Harry már épp a vonat lépcsőjén állt, és mosolyogva kapaszkodott fel, ám a vékony hang, mely az ő nevét sikoltotta, magához térítette. Elborzadva szökkent le újra a betonra, és kereste a lányt.
- Marie?
A lány körül állók azt hitték, valami baja lehet, ezért azonnal megritkultak körülötte. Fred, ezt kihasználva, gyorsan elrángatta onnan Marie-t, így az, felbátorodva azon, hogy már nem nagyon kell kerülgetnie senkit, saját maga is meglódult. Pityeregve vetette magát Harry nyakába. A vonat ablakaiból és a peronon álldogáló tömegből többen is szemtanúja voltak az eseménynek. Piton professzor, aki eddig igyekezte kerülni Rabensteinékat, most megfeledkezve magáról, odaszaladt a gyerekekhez.
- Ti meg mi az ördögöt kerestek itt? - dörrent rájuk.
- Marie? Valami baj történt? Ki bántott? - simogatta kedvese hátát rémülten Harry.
- A hercegnő… - lihegte a lány.
- Mi? Kicsoda? Milyen hercegnő? - értetlenkedett Ron, mint szinte mindenki körülötte.
- A mugli hercegnőtök. A két kisherceg édesanyja. Meghalt! Meghalt Párizsban!
Hermione mamája felsikkantott, és arcát eltakarva borult hitvese vállaira.
- Anya nagyon szerette Diana hercegnőt - mondta a lány, szomorúan simogatva édesanyja remegő hátát. - Hogy… történt?
Az épp odaérkező Remus, Perselus és Rowena is kíváncsi volt a válaszra. De rajtuk kívül sok diák és szülő is aggódva gyűlt oda. Rabensteinék is az őket körülálló kör szélére verekedték magukat. Akik nem tudtak Harry barátnőjéről, mind kíváncsiak voltak arra, ki is lehet ez a zaklatott, mugli lány.
- Láttuk a televízióban - bizonygatta Marie, az ikrek pedig hevesen bólogattak. - Éjszaka történt… bemondták a híradóban… Autóbaleset volt. Azt… azt mondták…
- Menekültek valaki elől - jegyezte meg Fred sötéten. - Szó szerint így mondta a riporter.
Többen azonnal könnyekben törtek ki, a hír pedig futótűzként terjedt a hátrébb lévő kocsik felé is.
- Lehet, hogy csak fényképészek voltak… Tudod, hogy a hírességeket folyton üldözik az ilyenek… - morogta Harry sötéten. Neki is megvolt a maga tapasztalata a szemtelen újságírókkal és rossz időben, rossz helyen felbukkanó fotósokkal.
- Szóval szerinted ennek semmi köze… hozzánk? Varázslókhoz? - morfondírozott Ron.
Barátja szinte ösztönösen Rabensteinék felé pillantott, ám azok arcáról semmit sem tudott leolvasni. Csupán Larichs…
Marie hátrahőkölt, ahogy felismerte a férfit. Azt teljesen letaglózta a lány látványa. Megzavarodva próbálta összehasonlítani a maszkos szépséget a mugli göncökben feszítő fiatal kisasszonnyal, és hitetlenkedve rakosgatta össze magában a kirakó elemeit. Se iskolai egyenruha, se közönséges talár… Egyszerű, szűk, sötétkék farmernadrág, kövekkel kirakott kis szandál, fehér gézfelső… Mi ez az egész? Ez a lány… nem is boszorkány?
Harry megfogta Marie kezét, ahogy az ikrek tovább beszéltek, és ugyanabba az irányba nézett… Rabenstein szemei közé. Tudatosítani akarta a férfiban, hogy a lányt nem kapja meg soha, hozzá tartozik. Nem beszélt ugyan Marie-nak Larichs esdekléséről, szülei felőli érdeklődéséről, de úgy vélte, bármi célja is volt ezzel a sötét mágusnak, azzal csak árthat a lánynak.
Larichs tovább építkezett elméjében. Miután rájött, hogy az ismerősnek vélt lány párja a valós életben Harry Potter, aki Draco Malfoyjal fenyegette őt, egyértelműnek tűnt, hogy akik szabotálták a bált, csakis a közelükben tartózkodók lehettek. A tény, hogy az egyik házvezető tanárt kínozta, furcsa, jeges érzéssel töltötte el… és egyben bűntudattal. Piton úgy nézett vissza rá, mint egy szemétkupacra, amikor találkozott a tekintetük. Mi lesz, ha a kicsi Vanadis a Mardekárba kerül, és Piton, cserébe a szívélyesnek nem mondható vendéglátásért, megkeseríti a gyermek életét?
Megölelte keresztfiát, aki odabújt derekához, majd megsimogatta a gyermek selymes haját. Hiszen szinte biztos, hogy a Mardekárba fog kerülni… Családjuk hagyományai mellett el se lehetne képzelni mást. És ha így lesz, mi lesz, ha az a szőke terrorizálni fogja? Megtehetné… Elvégre majdnem meghalt a kastélyt védő bűbáj miatt… Ha viszont nem… A Griffendélbe kerülvén a gyermeknek talán még sanyarúbb sorsa lenne, hiszen tudta, miként viseltetik ott mindenki a sötét varázslók irányában. A fennmaradó két házban pedig… Nem, kizárt, hogy máshova kerüljön, a balfácánok közé. Lehet, hogy ez a Roxfort mégsem volt annyira jó ötlet…?
Marie szinte szánakozva nézett vissza rá, annak ellenére, hogy minden sejtjében irtózott a férfitől, és annak sötét, titokzatos szándékaitól. A kis Vanadis iránti aggodalma volt az egyedüli, ami pozitívnak tűnt számára a férfi személyét illetően.
Ki ez a lány?
Lopva többen is feléjük pillantottak. Két vörös hajú, griffendéles prefektus mérte őket óvatosan végig, és váltottak pár szót Potterrel, állapította meg. Az írek! A hajukról azonnal felismerte őket. És…! Összerezzent, ahogy egy hosszú, sötétbarna hajú, magas férfi megjelent a gyerekek mellett, látszólag ismételten óvatosságra intve őket. Többen is „Sirius Black” nevét sikkantották, ahogy megpillantották az egykori szökött fegyencet. Black… hallotta már ezt a nevet… Az év egyik legszenzációsabb letartóztatása… De az egy nő volt… A testvére talán?
- Akárki akármit is mond, én nem bízom ebben a Sirius Blackben - sutyorogta valaki mellette. - A családjában öröklődik a sötét varázslatok iránti rajongás. Ha az egész família, az összes felmenő sötét varázsló volt, ez sem különb…
- Tekintve, milyen szörnyű bűntettekért ítélték el az unokatestvérét…
Szóval unokatestvér, morogta magában Larichs.
- Undorító ez a Potter-fattyú - sziszegte két másik, szolgálónak tetsző alak. - Ahogy ott bájolog a bandája körében…
- Olyan, mint amilyen az apja volt…
- Reméljük, ugyanolyan szomorú véget is ér - jegyezte meg előbbi rosszindulatú mosoly kíséretében.
- Csendesebben! - pisszegett rájuk egy nevelőnőszerű, fiatal nő, ugyanolyan szolgálói öltözetben, mint ők. Úgy tűnt, egyikkel egy házban dolgozhat.
- Ugyan, Elisabeth! Emiatt a szánalmas Szent Potter miatt kell távol maradnia gazdánknak!
- És az én gazdámnak - tette hozzá a másik.
- Vincent úrfit nem kísérhette el még az édesanyja sem, az undorító muglibarátok miatt! - bökött a griffendélesek felé, akikhez csatlakozott jó pár DS-es ismerős is.
- Gregory úrfi is roppant szomorú volt, amiért egy hozzátartozója sem lehet jelen búcsúzkodáskor, de veszélyes számukra a megjelenés - bólintott a Monstro-ház alkalmazottjának tűnő férfi is.
- Én mégis azt mondom - erősködött a nő -, hogy veszélyes nyíltan hangozatni a véleményünket. Csendben, meglapulva többet elérhetünk… Hiszen nézzetek csak körbe! Mind, akik körülötte mozognak, az iskola legtehetségesebb diákjai! Hát nem emlékeztek, mennyire felháborodott a Miniszter, amiért a gyerekek így, összekovácsolódva önvédelmi kört szerveztek?
- Hogyne emlékeznék! Bár nyomban kicsapták volna Pottert! - csattant fel az egyik.
- Tetszik vagy sem, akiket most Potter maga mellett tudhat, azok korosztályuk legtehetségesebb varázslói és boszorkányai… Az a Granger is - szólalt meg a nő, beszélgetésük alkalmával először undorodva. - Mocskos kis sárvérű csúszómászó… De kétségkívül makacs…
- A Weasleyékről se feledkezz meg - biccentett az egyik férfi a vörös hajú család néhány, jelen lévő tagjára. - Az aranyvér árulói…
- Az összes ház összeesküdött a Mardekár ellen, úgy hallottam Vincent úrfitól. Prefektusok, kapitányok… mind Potter szavaira pattognak.
- Nem is beszélve a tanárokról… - mondta fitymálva a másik, ahogy köpött egyet. - Azokkal van körülvéve, akik már a szüleit is körülugrálták… Az a hollóhátas, ni - bökött Rowena felé.
- És az a korcs vérfarkas, Lupin.
- És most még Black és Piton professzor is melléje állt!
- Mi üthetett Piton professzorba? - rebegte a nő kissé ijedten. - Hiszen eddig…
- Dumbledore lehet az oka - intette le az egyik. - Átnevelte… átformálta saját kutyájának.
- Belegondolva, milyen hatalmas erejű varázsló… Őszintén szólva, félek rábízni gazdánk gyermekét - jegyezte meg a Crak-ház szolgálója. - Vincent úrfi nincs többé biztonságban Roxfortban. Nem, amióta Piton ellenségeink mellett lépett fel.
Larichs von Rabensteinnak kedve lett volna elsüllyedni, vagy levegővé válni, ahogy a beszélgetést hallgatta.
- Mi van, ezek ránk küldték a legjobb embereiket? - fakadt ki önmagában. - A leghatalmasabb varázslók és boszorkányok kémkedtek az estélyünkön?
A kalauz váratlanul hosszat füttyentett a sípjába.
- Kérem a prefektusokat és a kviddics kapitányokat! - rikkantotta Rowena. - Mindenkit tereljetek fel a kocsikra - utasította a gyerekeket.
A szülőknek hátrébb kellett húzódni, és elengedni a búcsúzkodó gyerekeket. Hallva azonban, mi történt a mugli hercegnővel, nem kis aggodalommal tették ezt. A vonat hat kocsija mentén szépen eloszlottak a prefektusok és a kapitányok, figyelve, hogy tényleg mindenki a szerelvényen legyen induláskor. Ők is felkapaszkodtak tanáraik után.
Marie még egyszer, utoljára odaszaladt Harryhez egy hosszú csókra, ám szét kellett válniuk, mert a mozdony szavára meg is indultak a kerekek. A lányt, ahogy hátrébb lépett, hátulról átölelte Sirius, intve keresztfiának, hogy ő majd gondját viseli barátnőjének. A férfi fenyegető alkata elég volt Larichs számára, hogy elfojtson bármiféle próbálkozást, hogy közelebb férkőzhessen Marie-hoz…