Nyárvégi, finom szellő röppent keresztül a kensingtoni negyeden, meglengedeztetve a Kensington Gardens szomorúfűzeinek lelógó ágait, melyek olyan lágyan himbálóztak a fuvallat hatására, mintha vékony hajszálak lennének. A parkok padjain ülő pihenők, a fiatal járókelők és biciklisták örömmel üdvözölték a friss, esti levegőt, mely úgy tűnt, képes messzi repíteni az aznapi gondokat és rosszkedvet.
Valahol ezzel együtt szárnyaltak tova Rowena Dareling sóhajai, melyekről remélte, valahogy eljutnak bizonytalan sorsú kedveséhez. Szomorkodva állt a nagy ház barna kerítése mellett, odakinn a hátsó kertben, és remegő szemekkel nézte a szomszéd teraszon befelé készülődő, fiatal családot. Az édesanya kivette a magasított babaszékből a csöppséget, még egyszer utoljára meghintáztatta a levegőben, mire a gyermek boldog gügyögéssel felelt, majd eltűnt vele a házban.
Letörten a kerítésre tette a kezét, és már fordult is volna el, ám ekkor az ifjú Piton úszott a látóterébe.
- Rowena…? - kérdezte Lamerin szomorkásan. - Nem fázol? Miért búslakodsz idekinn egyedül?
A nő óvatosan megsimogatta a fiú állát, és, ha keserűen is, elmosolyodott, mégis lassan lehanyatlott a karja, ahogy meglátta Patrickot saját udvarukon.
- Én csak… - sütötte le a szemeit, de Lamerin rájött, kit pillantott meg a vállai felett.
- Mondd el!
Rowena sóhajtott egyet.
- Kellemetlennek érzem, ha a keresztapád jelenlétében kell lennem. Mert… végig az az érzésem, hogy neheztel rám. Amiért édesapád, és én…
Lamerin arca csak egy kicsit lett fakóbb, mint amilyen volt. Látszott, hogy nem tudja elrejteni az érzéseit. Szemeiben a bűnbánat jelent meg.
- Ne emészd magad emiatt - próbálta vigasztalni a nő. - Ez nem a te hibád. Gondolhattam volna, hogy majd… ez lesz. Elvégre, ők mégiscsak édesanyád rokonai. Így a helyes…
- Nem, nem az - rázta meg a fejét Lamerin. - Patrick sem gondolta komolyan, hogy apa egész életét egyedül fogja leélni. Csak… kicsit furának tűnt neki, hogy miután megtalált engem, rögtön társat is talált magának. Apa sosem mesélt rólad neki.
- Nem is baj… Hiszen olyan rég még nem is vagyunk együtt…
- De ugye… - pislogott a fiú nagy szemekkel - ugye… nem titkolsz előlünk semmit? - csúsztatta a kezét lassan a nő hasára, majd tekintete a szomszéd ház kisbabaülésére siklott. Rowena először megilletődött arcot vágott, majd lányos zavarában elpirult, és hevesen tiltakozni kezdett.
- Dehogy! - suttogta, mintha valami tiltott dologról lenne szó. - Nélküled mi soha…! Eszünkbe nem jutna!
Meglepetésére Lamerin megkönnyebbülve átölelte, és megsimogatta a derekát.
- Nem kell mentegetőznöd - mondta nyugtató hangon. - Én nagyon szeretlek, ahogy apa is… és tudom, hogy minden nőnek ez a nagy álma… Úgyhogy… ha nem veszed tolakodásnak… miattam ne tartsátok vissza magatokat… - motyogta, noha legalább olyan zavarban volt, mint a Rowena. - Nagyfiú vagyok már ahhoz, hogy ostoba féltékenységi jeleneteket csapjak…
A nő egyszeriben nem tudta, mit feleljen. Legbelül reszketett a lelke még a gondolatra is, hogy kisbabája legyen, ugyanakkor…
Nem tudták kiélvezni az ölelés jótékony velejáróját, mely elrejtette egymás elől piruló arcukat. Egy női sikolyt hallottak odabentről, a házból. Ösztönösen összerezzentek, és elengedték egymást.
- Mi volt ez? - kérdezte Lamerin kissé rekedten.
- Nekem úgy tűnt, mintha…
Szavaikat csörömpölés és dulakodás zaja kísérte. Pálcáikat előkapva követték Patrickot, aki szintén berohant a házba.
A nappaliban Sirius birkózott Marie-val, aki egy jelöletlen, fekete csuklyás talárba burkolózva akart kiosonni az épületből. Össze-vissza marta a férfit, aki a földön fetrengett kapálózó lánnyal.
- Most már aztán elég legyen! - ejtett rajta erősebb fogást Sirius, föléje kerekedve, leszorítva a már zokogó fruskát a földre.
- Eressz el!
- Sirius! - rohant be a helyiségbe Rowena a döbbent Patrickkal és Lamerinnel. - Te meg… mi az ördögöt művelsz?
Az ikrek is szinte felbuktak egymásban, meg fiatalabb öccsükben, úgy igyekeztek lefelé a lépcsőn.
- Meg akart lógni a kisasszony! Úgy kaptam el, mielőtt kiosonhatott volna! - sziszegte Black.
- Megszökni? - kérdezte Ron értetlenül. - De hát… minek?
- Rabensteinhoz! - rángatta a csuklóit Marie. - Hogy…
- Megzápult az a csepp agyad is? - üvöltött rá Sirius. - Az eszedbe sem jutott, mit érezne Harry, ha megtudná, hogy a kezükre kerültél? Zsarolhatnák veled! Olyasmire kényszeríthetnék, amit normális esetben sohasem tenne meg! Vigyáznod kellene magadra, nem sötétedéskor kilopózni, és önként bajt hozni a saját fejedre!
- Eressz el!
- Hol van Remus?
- A főhadiszálláson, azt hiszem - jegyezte meg Hermione félénken. - Tonks pedig dolgozik…
- Csak tudja meg ő, meg Dumbledore, és ne félj, olyat kapsz, hogy…
Ám minden további üvöltözésnek elejét vette a kivágódó ajtó, és a becsörtető három, sötét alak. Sirius szinte automatikusan felpattant a földről, felrántva a lányt, és hátrahajítva őt az ikreknek. Előkapta a pálcáját, és rájuk szegezte.
A három jövevény úgy rogyott le a becsukódó ajtó tövébe, mint akiket kilométerek óta üldöztek. Úgy lihegtek, mint a kimerült ebek, egyikük, a szőke még fel is jajdult kínjában, és reszketve fogdosta vérző oldalát.
Középen egy nyakig véres, kába alak feküdt, csapzott, fekete hajszálai itt-ott hozzátapadtak az arcához is.
- Perselus! - sikkantotta Rowena, és már lendült is előre, hogy a nyakába vesse magát. Ám Patrick még idejében elkapta a derekát, hogy visszatartsa.
A férfi neve hallatára kínlódva felnyitotta a szemeit, és erőtlenül pásztázta a kisebb tömeget. Halovány kék íriszei láttán mindenki felszisszent. Sirius keze megremegett, és mikor felismerte a három alakot, kicsit lejjebb eresztette pálcáját, de amint meglátta a fenyegető szemeket, újra támadó pozíciót vett fel. Féltve Lamerinre pillantott, aki elborzadva takarta el ajkait.
Harry fájdalmas hörgése törte meg a döbbent csendet. Smaragdzöld szemei élesen megvillantak, ahogy esdekelve rájuk meredt.
- Kaját…! Könyörgöm…! Meghalok, ha nem kapok rögtön enni…!
Ám akárcsak az ő tekintete, úgy Dracoé sem volt meggyőző ártatlanságukról, és veszélytelenségükről.
- Ron, emlékszel, mit olvastál a vámpírokról? - suttogta Hermione a fiú fülébe, ahogy barátjukat figyelték. Az kipillantott az ablakon, és meg kellett állapítania, hogy kellőképpen sötét volt már ahhoz, hogy a vérszívók is biztonsággal mozoghassanak odakinn.
A nappali minden jelenlevője most azon tanakodott, vajon csak Piton vált-e a harapás nyomán vámpírrá, vagy a két fiú is. Hallgatásukat csak Draco folyamatos jajgatása törte meg.
- Szenved… - nézett rá szánakozva Patrick, amire többen is feleszméltek.
- Kölyök! - rivallt rá Sirius Malfoyra. - Gyere el Perselustól! Most!
Draco azonban tényleg ereje végén járt, és remegő kezeivel megkapaszkodott a professzor ruháiban.
- Nagyon fáj…! - mondta elcsukló hangon, ahogy a vállába temette könnyáztatta arcát.
Meglepetésükre Perselus, akadozva ugyan, de felemelte még ép jobb kezét, hogy megérintse vele tanítványa homlokát. A fiú közel járt az eszméletvesztéshez.
- Mi… ütött belétek? - kérdezte rekedten. - Miért nem segítetek neki?
- Nincs semmi bajunk! - fakadt ki Harry is. - Nem vagyunk vámpírok, vagy ilyesmi!
Több unszolás nem kellett Frednek: félrelökte George-ot, és botladozva Harry nyakába vetette magát. Olyan szeretettel ölelgette és simogatta annak maszatos, karcolásos arcát, mintha csak saját testvére lett volna.
- Ne haragudj rám! - suttogta hatalmas megkönnyebbüléssel. - Minden az én hibám! Nem lett volna szabad…! Merlinre, úgy örülök, hogy egyben vagy…!
Ahogy megtapogatta Harry beesett hasát és visszahúzódó izmait, ráeszmélt, hogy a fiúnak tényleg élelemre lenne szüksége.
- George! Szerezz kaját, de gyorsan!
Az vonakodva ugyan, de elengedte a még mindig szorongatott Marie-t, és tüstént a hűtő felé araszolt.
- Eresszen! - akart Rowena is megszabadulni Patricktól, hogy kedveséhez szaladhasson.
A férfi hunyorogva meredt a sógorára.
- Pat-… rick? Te meg… mi az ördögöt keresel itt?
- Dumbledore azonnal értesített, mikor megtudta, hogy bajban vagy… Azért jöttem, hogy magammal vigyem Lamerint, ha… történik veled valami…
Perselus nyomban fiát kereste szemeivel, és hirtelen mintha éberebbnek tűnt volna. Úgy látszott, az aggodalom érzése felülkerekedett benne a fájdalmon. Meg is pillantotta vonakodó csemetéjét, véraláfutásos arccal, és egészen megrémült.
- Hát téged meg ki bántott? - bukott ki belőle a kérdés döbbenten.
Lamerin félénken Sirius felé pillantott, majd újra vissza rá.
Piton arca megkeményedett.
- Én rád bízom az egyetlen kölykömet, hogy vigyázz rá, te pedig összevered? - kelt ki magából, és izmait megfeszítve feltápászkodott a földről.
Sirius azonban elnémította az ölelésével.
- Te bolond….! - motyogta zavartan. - Hogy kérhetted, hogy hagyjalak ott? - szorította meg, amire Piton feljajdult. - Akkor most…
Ám mielőtt még megkérdezhette volna, vámpírrá vált-e, Rowena szaladt oda hozzájuk, és bújt be karjaik kusza összevisszasága alá, zokogva.
- Na, tűnj a szemem elől, mielőtt még erős késztetést érzek arra, hogy megharapjalak… - morogta Perselus, ahogy elengedte Blacket, és közelebb intette csemetéjét. Remegve vizsgálgatta annak nyakát, és megkönnyebbülve tapasztalta, hogy semmilyen harapás nyoma nem éktelenkedik ott. Bármit is látott, nem a valóság volt.
- Nekem nem segítene valaki? - kérdezte Draco szemrehányóan.
- Veled mi történt? - guggolt le hozzá Patrick aggódva.
- Ki maga? - kérdezett vissza a szőke kissé szkeptikusan.
- Orvos vagyok… Mutasd a…
- Az olyan mugli dolog? - takarta el magát Draco hirtelen, és szemében mintha félelem csillant volna.
- Engedd, hogy megnézzem! - erősködött a fiatal orvos. - Perselus sógora vagyok! Tőlem nem kell tartanod! Mi harapott így meg? - szörnyedt el a seb láttán.
- Egy lethifold volt az… - jegyezte meg Harry, ahogy magába tömött egy csirkecombot.
Az ikrek, valamint Ron és Hermione mind kacagni kezdtek a lény nevének hallatán.
- Fel akart falni… Röhögjetek csak, hitvány vér-árulók! - vetett feléjük egy gőgös pillantást.
- Ebben a házban nem fogsz így beszélni, te taknyos! - förmedt rá Sirius.
Draco nem szeppent meg, csak hunyorogva, tiszta utálattal meredt rá.
- Elég legyen! - nyögte Harry. - Segítsetek neki! Nélküle sohasem jutottunk volna ki!
- Minek hoztátok egyáltalán ide? - kérdezte Ron, nem kevésbé gyűlölködő tekintettel, mint Sirius. - Első dolga lesz elárulni, hogy hol laktok…
Hermione nem szólt, csak némán nézte a sápadt, szőke fiút.
A vörös fiú bólintott. Gyorsan belebújt talárjába, majd az ajtóhoz sietett. Óvatosan kitekintett a mellette lévő ablakon, végül egy szempillantás alatt távozott.
- Gyere, kelj fel a földről - szólalt meg végül Hermione, kinyújtva a kezét Draco felé.
- ’Mioni! - csattant fel Ron szinte sértődötten.
- Nem hagyhatjuk ott fetrengeni egész nap! - vágott vissza a lány kipirulva. - És egyébként is…
- Egyébként is?! Hát nem hallottad, minek szólított alig egy perce? Nem tűröm, hogy sértegessen!
- Mit keres rajtad a talárom, Marie? - kérdezte fennhangon Harry, hogy elejét vegye egy hevesebb vita kitörésének. Enyhén felvonta a szemöldökét, noha ez kissé idétlenül sikerült csupán, hiszen úgy tele volt a szája kenyérrel, mint valami hörcsög pofazacskója.
A nappaliban mindenki a francia lányra pillantott, aki nagyon elszégyellte magát, és idegesen babrálni kezdte a talár szélét. A három jövevényen kívül mindenki tudta, hogy tulajdonképpen hova is készült, de senki sem mert megszólalni.
- Fázott - köhintette Sirius, idegesen megvakarva az orrát.
Harry olyan fintort vágott, mint aki egyáltalán nem hiszi ezt el.
- Na persze…
- Harry, fiam! Befogtad a szádat! - intette le Sirius. - Ennél most fontosabb dolgunk is van. Ezzel a kölyökkel mi legyen? - mutatott újra Dracora.
- Hogyhogy mi? - guggolt le a mardekároshoz Patrick. Benyúlt a hóna alá, és segített neki felállni. - Segítenünk kell rajta, különben vagy elvérzik, vagy elfertőződnek a sebei… egyébként mi a fene az a lethifold? - bicegett el Dracoval a székig.
- Szerintem kötözzük meg… - ajánlotta Fred óvatosan.
- Meg is átkozhatnánk… mint ő tavaly Harryt… - motyogta Ron, inkább csak úgy maga elé.
- Na de Ron! - képedt el Hermione.
- Apa! - nyögte Lamerin váratlanul.
A bájitalok mestere összerogyott: már nem bírt tovább állni.
- Professzor! - nyikkantotta Draco, és máris éberebbnek tűnt. Odabotorkált házvezető tanárához, aki köré rémülten gyűlt oda mindenki.
- Hívjátok a mentőket! - szaladt fel Patrick az emeletre a táskájáért. Előkotorta belőle sztetoszkópját, és már illesztette is a fülébe a két dugót, mikor Perselus kábán intett, hogy nem kell. - Megbolondultál? Annyi vért elveszthettél - mérte végig iszonyodva a sebeit -, ami már életveszélyes lehet!
- Akkor sem vihetjük egy mugli kórházba! Mit gondolnának? Azonnal kérdezősködni kezdenének! - tépte a haját Sirius. Most, hogy Remus házon kívül volt, és minden irányítás az ő kezébe került, kezdett megzavarodni. - Gyógyítsa meg maga!
- Gyermekorvos vagyok, nem baleseti sebész! - förmedt rá a mugli. - Nem az én szakterületem! Csak bekötni tudom a sebeket, míg elvisszük!
- Igaza van, Sirius - mondta Rowena is halkan. - Talán… jobb lenne, ha a Szent Mungó gyógyítóit értesítenénk… ők… együttműködve Önnel… - pillantott félénken Patrickra -, többre lennének képesek. És egyúttal megnézhetik Draco sebeit is…
Harry felpattant a kanapé karfájáról, ahol eddig üldögélt.
- Azt nem lehet.
A szőkére pillantott, aki hasonlóképpen ijedtnek tűnt, és helyeselt.
A felnőttek kissé furcsállották hirtelen jövő egyetértésüket.
- Ugyan miért nem? - kérdezte Hermione.
- Nem vizsgálhatják meg… tüzetesebben - mondta Harry, Malfoy felé araszolva, aki lassan a háta mögé rejtette bal kezét.
Rowena a pihegő Perselusra pillantott, majd a férfi bal kezére. Eszébe jutott…
Hunyorogva nézett tanítványaira.
- Draco, mutasd a karod - kérte ellentmondást nem tűrő hangon.
A két fiú hirtelen mintha menekülőre akarta volna fogni a dolgot.
Úgy tűnt azonban, Sirius is rájött a turpisságra.
- EGY HALÁLFALÓT HOZTÁL A HÁZAMBA?! HARRY! A…!
Olyat káromkodott, hogy Hermione szabályosan belepirult. Ron azonban automatikusan előkapta a pálcáját, és igyekezte becélozni vele a mardekárost. Draco is szerette volna előkapni fegyverét, de olyan fájdalom nyílalt az oldalába, hogy összeesett. Helyette Harry emelte lassan a többiek felé pálcáját.
- Harry! - sikkantotta Hermione. Marie is eltakarta az arcát.
- Ellenem szegezed a pálcádat?! - mennydörögte Ron. - Azok után, hogy hat éve barátok vagyunk?! Egy ilyen férget védelmezel, mikor tudod jól, mennyi keserűséget okozott nekünk!
Előrelendült, mintha arcon akarná ütni barátját, de Hermione közéjük ugrott, és igyekezte minden erejével visszatartani felbőszült kedvesét. Ron arca azonban olyan félelmetes volt, olyan szürke az indulatoktól, hogy szinte mindenki elborzadt.
- Fred, segíts! - visította Hermione.
Az iker hátulról lefogta Ron karjait.
- Ron, hallgass meg! - kiabálta Harry túl a dulakodás zajait.
Ron azonban hevesen vonaglott, ide-oda rángatva Fredet, aki magas volt ugyan, mint ő, de korántsem ugyanolyan erős és vállas. Egy váratlan mozdulattal meglökte bátyját, aki rázuhant a nappali dohányzóasztalkájára.
- RON!
- Ron, hagyd abba! - sikoltozta Hermione, szinte könyörögve.
A szépséges kis bútordarab csörömpölve tört össze.
- Fred! - kiáltotta rémülten Lamerin.
Barátja meglehetősen kábán, vérző ajkakkal és összevagdosott tenyérrel próbált feltápászkodni, sziszegve szidva makacs öccsét.
- Elég legyen! Abbahagyni! - kiabálta Rowena.
- Meg kell hallgatnod! - üvöltötte Harry.
- Nem!
- Pálcát le! - emelte fel a hangját Sirius is.
- Capitulatus! - rikkantotta Harry, mire Ron kezéből kiröppent a pálca, és eltűnt valahol a kanapé mögött. - Glacio!
Ron testét világoskék kör ragyogta körül, mely nem engedte szabadulni, pedig fegyvere után szeretett volna vetődni.
- Mit csináltál velem? - követelte.
- Kénytelen leszel a körbe zárva végighallgatni, amit mondok - mondta Harry idegesen.
Kicsit úgy fordult, mintha mindenkihez beszélne, majd lepillantott a szenvedő Malfoyra.
- Úgy vélem, ez szükségtelen - dünnyögte egy ismerős, öreg hang a hátuk mögül.
Dumbledore pöccintett egyet a pálcájával, mire eltűnt a bűvös kör, mely fogva tartotta Ront. A fiú azonban nem merte újra kivonni a pálcáját igazgatójuk előtt. Az idős mágust a hátsó ajtón keresztül George és Remus követte lélekszakadva.
- Harry! - lihegte a férfi. Úgy tűnt, nagyon sietett. - Merlinnek hála… - sóhajtotta megkönnyebbülve, de amikor meglátta a fiú kivont pálcáját, és a kissé romos nappalit, elkomorodott az arca. - Mi történt?
- Meg kell kérjelek, Harry, hogy tedd el a pálcádat - mondta Dumbledore szelíden.
A fiú azonban úgy tűnt, nem biztos benne, hogy senki sem fogja átokkal sújtani a fetrengő Dracot. Látva fújtató keresztapját, a dühös Ront, annak két undorodó bátyját, a szürke, érzéketlen arcú Lamerint…
- Megölhetett volna… - kezdte tanácstalanul. - Bármikor…
Körbenézett rajtuk, és fájdalmas volt számára, hogy látszólag egyikük sem értette, milyen nehéz helyzetben is van. Megremegett a pálcát tartó keze.
- Megmentett engem… segített kimenekíteni Marie-t, és Piton professzort… együtt szenvedtük végig a labirintus összes csapdáját… Miért nem tudtok normálisan viselkedni?! - fakadt ki, elkeseredve.
- Harry, tisztában vagy vele - kezdte Sirius lassan -, hogy olyasvalakit veszel a védelmedbe, aki tavaly többször is majdnem megölt téged, puszta szórakozásból… akinek a szülei a legsötétebb fajtából valók, és világéletükben barátaid - pillantott Ron felé - ellenségei voltak?
- Azt hiszed, nem tudom?! De mi lenne, ha kinyitnád a szemed, és rájönnél, hogy ott - mutatott Pitonra - ül az élő példa arra, hogy valaki akár meg is javulhat!
- Nem javultam meg… - morogta Draco.
- Fogd be a szád! Ha nem vetted volna észre, épp a bőrödet próbálom menteni! - rivallt rá Harry.
Draco mélyen megsértve érezhette magát a letolás hallatán, mert undok grimaszt vágott.
- Ha olyan nagy a szád, akkor meséld el magad, amiket nekem mondtál! Kíváncsi vagyok, meg tudod-e majd győzni őket!
A heveskedés azonban úgy tűnt, túl sok energiáját felemésztette, mert fennakadtak a szemei, és ájultan terült el a földön.
Mikorra Harry újra magához tért, a kanapén feküdt, kibújtatva cafatokra szaggatott ruháiból. Marie és Sirius öltöztették át, Patrick pedig hamar lefertőtlenítette kisebb-nagyobb horzsolásait és vágásait.
Kinyitotta a szemeit, és látta, hogy feje Marie ölében nyugszik, aki óvatosan simogatta sebhelyes homlokát. Egymásra mosolyogtak, és Harry látta, hogy a lánynak, mint apró gyémántok, úgy csillognak a szemeiben a könnyek. Mégis csendre és nyugalomra intette - hiszen úgy tűnt, a nappaliban is helyreállt a rend.
Senki sem kiabált a másikkal. A konyhapult felől csészék és üdítős poharak halk koccanása hallatszott. Hermione és Rowena távoli, homályos alakja tűnt fel Harry szemei előtt. Frissítőket készítettek az egybegyűlteknek.
Sirius idegesen járkált a túloldali szófa mögött, melyen Ron és az ikrek foglaltak helyet - ám némileg távol egymástól. Fred látszólag még mindig haragudott az őrült dulakodás miatt.
Draco halk, akadozó hangja volt az, amire aztán felfigyelt. Csendesen, a térdét bámulva mesélte előző napi kalandjukat a Rabenstein-kastélyban. Az igazgató ott ült mellette egy széken, és feszülten figyelte minden szavát, annak ellenére, hogy a fiú rá se nézett. Sejtette azonban, hogy Draco szégyenérzete nem engedi, hogy felpillantson.
A fiú atlétára vetkőztetve ült, és szinte egész felsőteste, beleértve karjait, színes volt a fertőtlenítő oldatoktól. Bal kezén a Sötét Jegyet kötés fedte.
Remus a kanapé karfáján ült, és jegyzeteket készített magának.
- … és akkor, amikor Harry tájolni próbált, megint felkapott minket a bűbáj, és…
Elhallgatott, mert Rowena innivalóval kínálta. Kissé értetlenül meredt a rajzfilmmintás pohárra, és a limonádéban úszó jégkockákra.
- Idd meg nyugodtan - mosolygott rá a nő.
Draco mégis félénken vette el az üdítőt. A Weasley-fiúk is mind kértek a hideg italból, Hermione pedig lehuppant közéjük. Sirius nem kért semmit, viszont észrevette, hogy Harry magához tért.
- Ez hihetetlen! - használta ki Remus a röpke alkalmat, hogy a fiú elhallgatott. - Egy kiméra! Hogyan hozhatták be az országba?
Dumbledore nem felelt, csupán nagyot sóhajtva hátradőlt székében.
- Bárhogy is volt, kedves Remus, azt hiszem, a két fiatalember szerencsésnek mondhatja magát, hogy épp bőrrel megúszta a szörnnyel való találkozást.
Malfoy nem felelt, csak kissé elpirult, ahogy a limonádét kortyolgatta.
- Jobban vagy, Harry? - kérdezte Sirius, összefonva a karjait. Látszott rajta, hogy aggódott, és hogy nehezen palástolja ezt durcás tekintetével.
- Már jobban… Mi történt?
- Elájultál, édes… biztos túl gyorsan ettél…
- Nem… - rázta meg zúgó fejét a fiú. - Szörnyen kimerült voltam… vagyok… - nyögte.
A lány segített neki felülni.
- Remek. Akkor most már együtt folytathatjátok a beszámolót - jegyezte meg Rowena. - Draco nem volt valami beszédes…
Harry megdörzsölte a szemeit.
- Hol… hol is jártál?
- Most jön… a lethifold… - motyogta a szőke, szégyenkezve.
Lopva oldalára és bekötözött sebére nézett.
Harry bólintott, és elkezdett mesélni.
- Lefeküdtünk aludni, mert már szörnyen fáradtak voltunk. Aztán… nem tudom, mi történt, de arra ébredtem, hogy Draco rángatja a karomat, mert rámászott egy lethifold…
Fred és George elfojtva kuncogtak, amivel kiérdemeltek egy megvető pillantást a mardekárostól.
- Fiúk, fiúk! - dorgálta őket Rowena, aki maga is kissé derülten fogadta a lethifold-támadás hírét. - Hagyjátok abba!
- Sikerült legyőznünk, meg minden… - folytatta Harry. - Aztán… megint gyalogoltunk egy keveset, mikor rátaláltunk egy kislányra.
Elhallgatott minden tompa kuncogás.
- Milyen kislányra? - vonta össze a szemöldökét Sirius.
- Egy másodikos mardekáros lányra, Olivia Fillmore-ra - mondta Draco, ahogy keresztbe tette a lábait, hogy kissé elegánsabban tudjon ülni.
- De ugye… nem…? - kérdezte Hermione, aki attól tartott, hogy a gyermeknek már csak a holttestére bukkantak a fiúk.
- Még élt… meggyógyítottuk - vette át a szót újra Harry. - De mivel bűbájt kellett használnunk, megint beljebb repültünk az útvesztőben.
Úgy tűnt, a hallgatóság számára valamivel hihetőbbé vált a történet most, hogy kiderült: más résztvevői is voltak a kalandoknak, akiknél le lehet ellenőrizni a beszámolók hitelességét.
Ront bántotta a legjobban, hogy minden igyekezete ellenére mégsem tudott semmilyen vádat felhozni a gyűlölt mardekáros ellen. Kétségbeesetten küzdött egymásnak feszülő, ellentétes érzéseivel: a haraggal, amit még mindig Harry iránt érzett, a rémülettel, hallván, milyen szörnyűségeken kellett barátjának keresztülmennie, és a bűntudattal: mert semmilyen értelmes szót nem tudott kinyögni, hogy megmagyarázza viselkedését.
A két fiú sorra beszámolt labirintusbeli kalandjuk minden részletéről. A három felnőttel való találkozás utólagosan is megnyugtatta a hallgatóságot, és érdeklődve figyeltek fel arra is, miként változtak a körülmények a labirintusban. A sietős menekülés és Andrew őrült szembeszegülése a kimérával azonban iszonyattal töltötte el őket.
- Megette? - sápadt el Marie.
- Valószínű - biccentett Draco fintorogva. - Mi szerencsére kijutottunk…
Dumbledore-ra pillantott, aki gondolataiban elmélyedve igyekezte rendszerezni a hallottakat. Felemelte az ujját, és már épp szóra nyitotta volna a száját, mikor hangok váltak egyre kivehetőbbé a lépcső felől.
Amennyire nyakuk engedte, mind arrafelé pillantottak. Zöld talárba öltözött, fáradtnak tűnő, Szent Mungós gyógyítók lépdeltek lefelé, halkan beszélgetve egymás közt. Lamerin és Patrick követte őket.
- Áh, remek - állt fel Dumbledore, hogy megtudja, mi lett Perselusszal.
Harry gyorsan Dracora pillantott, akinek a szemeiben hasonló aggodalom tükröződött. Még nem mondtunk el mindent…
- Apa jól van - ült le az igazgató helyére Lamerin, kissé megnyugodva. - Most alszik… De rendben lesz.
Míg a többiek örültek a hírnek, Harry és Draco nem tudta levetkőzni azt a rettenetes érzést, hogy ha nem mondják el Larichs von Rabenstein gyanúját, Marie nagy bajba kerülhet…
- Igazgató úr - állt fel a fotelből Draco.
- Még nem mondtuk el…
- Később, Harry - intette le az idős mágus. - Indulnom kell, hogy ellenőrizzük, épségben hazajutott-e a Fillmore-család. Később folytatjuk… Köszönöm, Draco - tette a fiú vállára a kezét, majd távozott a gyógyítókkal együtt.
Draco tanácstalannak tűnt, és ezt Remus is észrevette az arcán - bár inkább úgy értelmezte, hogy a fiú sorsa bizonytalan ebben a házban… És joggal lehetett félnivalója, hiszen a többiek elbeszéléséből ítélve nem érhette valami kellemes fogadtatás…
- Valami baj van, kedves? - kérdezte Marie ártatlan arccal, ahogy meglátta Harry sápadt, töprengő ábrázatát.
Harry még éjszaka is borzalommal eltelve gondolt vissza a szőke Rabenstein szavaira.
Marie ott aludt mellette, finom hálóingbe bújva, melynek fodraival, mint ágyuk és az ablak függönyeivel, finoman játszadozott a friss, éjszakai szél.
Szobájuk ablaka nyitva volt, a dagadó hold pedig békésen sütött be rajta, kékesfehér fénnyel borítva be őket. A látvány szépsége ellenére azonban Larichs még mindig ott suttogott Harry füleiben. „Lehet, hogy a rokonom!”… „Salemi, igaz?” … „Vedd már észre, hogy ugyanolyan szeme van, mint nekem!”…
Hogy lehetne a rokonod, remegett meg Harry, lehunyva szemeit. Honnan tudhat erről ilyen jól…?
Újra felpillantott, ám úgy érezte, kihagy a szíve.
Marie ébren volt, és kissé kérdőn nézett vissza rá. A hátulról jövő fényben azonban olyan szörnyen ijesztőek voltak sárgás szemei, hogy Harry felkiáltott ijedtében.
- Mi a baj, Harry? - kérdezte a lány, a szívéhez kapva, hiszen megrémítette Harry reakciója.
A fiú a kezébe temette az arcát, és fáradtan felsóhajtott.
- Én csak… nagyon össze vagyok zavarodva - vallotta be.
Marie odabújt hozzá, és átölelte.
- Aludjunk… hátha attól jobban leszel…
Másnap reggel mindenki reggelihez készülődött, noha Rowena és Tonks most még egy személlyel többre terített. Nymphadora, mikor este hazajött a minisztériumból, nem kissé csodálkozott a fejleményeken, és a tényen, hogy az ifjú Malfoyt éjszakára vendégül kell látniuk. Mint aurornak, azonnali elfogatóparancsa volt minden halálfaló-gyanús alakkal szemben, tekintet nélkül arra, hogy önszántából, vagy bűbáj hatására követi-e el az illető a bűntetteket. Mindenki tudta, hogy felsőbb utasításai ellen cselekszik, ha szó nélkül eltűri a mardekáros fiú jelenlétét, és hagyja szabadon távozni - ahogy Dumbledore kérte -, ezért azt hitték, hatalmas dilemmába kerül ez majd a fiatal nőnek. Ehelyett…
Tonks, mikor szembetalálkozott Dracoval, felvázolta a helyzetet, hogy legyen mihez tartania magát, és hogy nem akar a házban több felfordulást látni; úgyhogy azt ajánlotta a kölyöknek, hogy igen komolyan húzza meg magát, ha nem akar bajt saját fejére.
Hatásosnak tűnt Malfoy befenyítése, mert nyafogás nélkül, csendben szedte össze magát a reggelihez. Ahogy kilépett a vendégszoba ajtaján, pont szembetalálta magát Harryvel, és lépcső felé tartó kedvesével. Marie már nem látta, ahogy összepillantanak, majd némán követik.
Odalenn már szinte mindenki megérkezett. Piton professzort fia és kedvese támogatta, de már sokkal jobb színe volt. Egy csésze kávé után már mosolygott is.
Az ikrekkel, Patrickkal, Ronnal és a már sokkal vidámabb Hermioneval, a morcos és kialvatlan fejű Tonksszal, a csendben mosolygó Remusszal már így is majdnem szűkösen voltak - pedig még a három késő, valamint a tányérokkal szorgoskodó Sirius és Rowena is oda szeretett volna ülni az asztalhoz.
A férfit, hogy levezesse a benne fortyogó indulatokat, Rowena fogta be terítésre, amit Sirius, meglepetésükre, el is vállalt. Fontoskodva tette le a tányérkákat mindenki elé. De a hatodik pirítós és negyedik tál müzli után kissé ideges lett, és rá is mordult az egyik ikerfiúra, mikor az kakaóport szeretett volna kérni.
- Barna fémdoboz, második polc! Van lábad, nem?
Fred osonva mert csak odaoldalazni a polchoz, hogy elvegye a dobozkát.
Harry, látva ezt, rámosolygott Ronra, aki azt ösztönösen viszonozta ugyan, de elkomorodott: lerítt róla, hogy még mindig szégyelli kettejük tegnapi vitáját.
Draco csendben ült, várva, hogy rá is sor kerüljön, hiszen nem igazán mert közel merészkedni a mugli konyhai felszereléshez. Így is minden alkalommal összerezzent, amikor a kenyérpirító a levegőbe köpött két megpirult kenyérszeletet. Mikor már harmadszorra ismétlődött meg ugyanez, idegesen megdörzsölte a halántékát, és halkan elkáromkodta magát. George fitymálva megjegyezte.
- Annyira pedig nem is ijesztő…
Malfoy felvonta a szemöldökét, de nem szólt semmit, mert látta, hogy Sirius készül kiosztani egy újabb adag pirítóst. Kihúzta hát magát, várva az ő tányérját, ám Sirius, miután letett három szeletet Lamerinnek, őt kihagyva tovább ment George-hoz, és szétosztotta a többit. Az utolsó kettőt saját tányérjára tette, majd leült, hogy elfogyassza őket.
A szőke fiú arcára először értetlenség, majd szörnyű gőg ült ki.
- Már elnézést - emelkedett fel a székről, az asztalra tenyerelve -, de velem mi lesz? Dumbledore azt mondta, bánjanak velem jól!
- Sirius! - csattant fel Rowena, mikor meglátta, hogy a férfi nem tett a fiú elé semmit. - Mi ez a gyerekes magatartás?
- Hát felőlem aztán éhen is halhat - jegyezte meg Black sötéten, amivel még Perselustól is kiérdemelt egy megrovó pillantást.
- Jellemző! Ugyanolyan bárdolatlan, mint amilyennek mindenki leírta! - fintorgott Draco fölényesen.
- Hogy merészeled, te kis taknyos?! - pattant fel a székről Sirius.
Hosszú másodpercekig farkasszemet néztek, és a fiú szürke tekintetéből áradó hideg elegancia csak még jobban felbosszantotta Blacket.
- Tőlem aztán oda teheti a kenyérpirítóját, ahova akarja! Akkor se kérnék, ha térden állva könyörögne, hogy fogadjam el!
- Még hogy térden állva! - kacagott élesen Sirius. - Honnan szalasztották ezt a kölyköt? Ideje lenne észrevenned, hogy nem te vagy a föld középpontja, te elkényeztetett, büdös kis… Bekaphatod a kenyérpirítómat!
- Semmi baj, Draco - nyomta le a helyére Rowena a fiút, és olyan csúnyán nézett Siriusra, amitől az inkább meg se szólalt. Eléje tolta saját, még érintetlen adagját, majd betett magának két új szeletet pirulni.
Malfoy azonban összerezzent az érintésétől: szemmel láthatólag nem volt hozzászokva a kedveskedő, fizikai kontaktushoz.
- Leülnél végre? - köszörülte meg a torkát Perselus, felpillantva a paprikavörös Siriusra. - Eltakarod előlem a napot… és, mint bizonyára tudod, a nap melege gyógyító hatású…
Valóban, a bájitalok mestere eddig háborítatlanul élvezhette az ablakon át rá sütő nap sugarait. Így azonban csak egy nagy, szürke árnyék vetült rá.
Sirius megadta magát, és sértődötten helyet foglalt.
- Abbahagyhatnátok már… - jegyezte meg Tonks morcosan. - Sirius, míg el nem felejtem. Be kellene jönnöd velem a Minisztériumba. Folyamatban van az auror-státuszod visszaállítása, de vár még rád némi papírmunka…
A férfi érdeklődve pislogott párat, majd bólintott, és Harry számára úgy tűnt, titkon szinte örül, hogy újra társadalmilag megbecsült munkája lesz.
- Nymphadora, a sót, ha kérhetném - nyújtotta feléje a kezét Piton.
A nő egy gonosz pillantás kíséretében odaadta a kis sótartót. Perselus elvette azt, de megakadt a szeme a nő gyűrűsujján, ezért elkapta kezét és jobban megvizsgálta a rajta csillogó gyűrűt.
- Nymphadora, mi ez a kezeden? - kérdezte egészen meglepett hangon.
Mindenki közelebb hajolt, hogy jobban lássa, mire is gondol a professzor.
A nő elpirult, és zavart pillantást vetett kedvesére. Remus hümmögött egy kicsit.
- Tonks, csak nem…? - sikkantotta Hermione mosolyogva.
- Remus, megkérted a kezét, és még csak nem is szóltatok nekünk? - kérdezte Sirius döbbenten.
Míg mindenki ujjongva gratulált az ifjú párnak, Draco csendben nézte az őt körülvevő, boldog embereket. Lelkesedésük zaja folyamatosan elhalkult, ahogy elmerült gondolataiban, és szomorkásan bal kezét bámulta…
- Nos, Draco, azt hiszem, tisztában vagy vele, hogy nem veszélyes feladat, amire vállalkozol.
- Vissza kell mennem, különben gyanút fognak - hajtotta le a fejét a fiú, mert nem akart Dumbledore szemeibe nézni.
- Jobban el tudunk rejteni, mint hinnéd…
- Az iskolában úgyis kiderülne, mi történt…
- Nem szükséges…
- Már hogyne lenne szükséges befejeznem az iskolát! Engem csak ne emlegessenek olyan szánalmas iskolakerülőként, mint Weasleyéket! - vetette oda az ikreknek. A fiúknak nem esett jól a megjegyzés, mert szinte undorodva néztek vissza rá, bár Fred kissé el is szégyellte magát.
- Ez megteszi… - fejezte be a turkálást Partick az orvosi táskájában.
Egy felbontatlan, zöld orvosi köpenyt szorongatott. Lehámozta róla a csomagolást, és ráadta a fiúra.
Draconak egy cseppet sem tetszett az idióta jelmez.
- Ne fintorogj, kérlek. Ebben legalább hihetőbb a mese arról, hogy a labirintusból való szabadulásod után Harry elkábított, és kórházba vitt… Adhatok egy-két injekciós tűt is, ha gondolod…
Malfoy végigmérte az aggódó Harryt.
- Ő sose vinne engem kórházba.
- Akkor mondd azt, hogy magadra hagytalak egy parkban, elájultál, és hogy egy mugli kórházban tértél magadhoz… onnan szöktél meg…
A szőke fiú tanácstalanul meredt az igazgatóra.
- Tudom, mi aggaszt… De ezen könnyen segíthetünk - emelte fel a pálcáját, ám Draco ijedten hátrált. - Csak… módosítani akarom az emlékeidet… Ez szükségszerű, nehogy újra megtaláld ezt a házad… vagy nehogy más eljuthasson ide…
Malfoy kényszeredetten átengedte hát elméjét a varázslatnak. Tudta, hogy megérkezésük, éjszakájuk és reggelijük legtöbb részlete törlődni fog, de abban biztos volt, hogy érzései már megváltoztathatatlanok.
AJÁNLOM AZ OLDALT
