Ajánlás: a két Katának, Legolasznak és Rayának, sok szeretettel
Felkerült: 2005. augusztus 7.
Emerald Destiny
1. fejezet - Dilemma
Odakintről csak halkan szűrődött be a közlekedő autók zaja. A tisztes és tágas, kensingtoni ház nem közvetlenül a főútra nézett, de mivel ez volt London egyik legforgalmasabb környéke, a város zajait nehéz volt kizárni.
A lakásban általában hangos zsivaj uralkodott, köszönhetően az ott lakó, vagy ott vendégeskedő fiataloknak. Az szomszédok azonban vajmi keveset hallottak abból, ami az épületben történt: a ház ugyanis, különc lakóival és azok fura szokásaival minden volt, csak épp nem átlagos. Bűbájok védték a gyanakvó fülek elől, varázslatok az idegen, hoppanáló alakoktól - és egy szokatlan, mugli riasztórendszer a betörőktől.
A nappalival egybenyitott konyhában egy szőke, felkötött hajú lány serénykedett a pultnál, zöldségeket aprítva a készülő leveshez és salátához. A kés szinte ütemesen koppant a deszkán, egybeolvadva a lány fejének bólogatásával, ide-oda lépkedésével és dúdoló, majd éneklő hangjával.
- „We drink lemonade… at the casino we get paid… attend a midnight maskarade… Playboys on the run… we meet Khashoggi with a gun… they say that two of us are one…”
Heves riszálásba kezdett.
- „Crying when I empty my last bottle of chablis… I’ll survive the winter of Paris… Cars a la plage in Saint Tropez… A summer day… I need you there… I take your hand… I say mon chere… And we're in love…”
A pergős dal refrénje feltartóztathatatlanul áradt a kicsi magnó hangszóróiból, felkeltve az egyik lakó figyelmét. A magas és kimondottan jóképű férfi átdobta vállai felett hosszú, sötétbarna haját, és vigyorogva nézte az óvatlanul tipegő hölgyet. Alig ért le azonban a lépcső aljára hangtalan lopakodásában, megpillantott egy fekete, kissé elegánsabban felöltözött alakot, aki a kanapén elnyúlva aludt.
A férfi el nem tudta képzelni, miként képes társa ilyen zenebonában pihenni, ezért csodálkozva könyökölt a pamlag háttámlájára, hogy közelebbről megnézze.
Az alvó szintén felnőtt férfi volt, noha sokkal sápadtabb és soványabb, mint ő. Félhosszú, egyenes, fekete hajszálai itt-ott hozzátapadtak megviselt és egyértelműen fáradtnak tűnő arcához. Aprókat szuszogott, ahogy összekuporodva megpróbált elférni a keskeny ülőalkalmatosságon.
A lány közben végzett a sárgarépa felaprításával, így a csaphoz fordult, hogy megmossa a kést.
- Sirius! - sikkantotta meglepetten, ahogy észrevette a férfit, aki már egy ideje figyelte mindkettejüket.
Odalépett a magnóhoz, és rögtön lehalkította.
- Nem tudtam, hogy itt vagy… Szükséged van valamire?
A férfi megrázta a fejét, csak az alvó felé bökött.
- Hogy tud így aludni?
- Ó… - vonta meg a vállait a lány - hát, nem tudom. Csinált valamit a fülével… így - érintette hozzá ujjait saját fülcimpáihoz. - És azóta alszik…
- Értem… - mérte őt végig Sirius.
A lányon fehér, pántos kisruha és konyhai kötény volt csupán, szép, hosszú lábai tehát mind kilátszottak. Kissé elpirult a fürkésző tekintet láttán, és visszafordult munkájához, noha a vállai felett újra meg újra hátrapillantott, zavartan mosolyogva.
Siriust nem igazán foglalkoztatta a faramuci helyzet, kíméletlenül méregette a kisasszonyt, és elkönyvelte magában, hogy keresztfia James kiváló ízlését örökölte. Egészen szokatlan volt számára az állapot, hogy Harry, akivel sok csínyre és rosszfiús beszélgetésre számított, minden éjjel egy hölgy társaságában tért aludni, egy olyan szobába, ahol csak egy széles, baldachinos ágy állt, egyértelműen utalva a két fiatal kapcsolatára. Soha azelőtt nem beszélt még a testiség témájáról a kölyökkel, és igazából most sem tudta, miként hozza ezt szóba. Már a bútorvásárlásnál is kellemetlenül pislogtak egymásra, mindketten elpirulva. A zsebpénz kérdése - mert Sirius elhatározta, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy igazi, családi hangulata legyen az együttélésnek - hasonlóan problémás volt: Harry, mikor életében először megkapta a kigondolt összeget, kissé kérdőn nézett vissza rá, majd bólogatva zsebre vágta az érméket. Azonban hamar kiderült, hogy Remusszal vetetett ki saját, gringottsi széfjéből némi kis pénzt, amit aztán mugli bankókra váltott. Sirius ebből nyomban tudta, hogy egy cseppet rosszul mérte fel a fiú igényeit, az azonban rejtély maradt számára, mire költhet az el ennyi pénzt. Ő maga rég volt tinédzser, félig mugli ráadásul még sohasem, így el nem tudta képzelni, mik járhatnak a gyerek fejében. Tanácstalanságában Remushoz rohant, aki vigyorogva avatta be őt egy Harry-korabeli ifjú mindennapi költségeinek kérdésébe. Mindkettőjük zavarát tetőzte Marie érkezése.
A lány három napja jött csak meg Franciaországból, de már a hazahozatala is nehézségekbe ütközött. Perselusszal kísérték el a fiút a közeli Heattrow nemzetközi repülőtérre, abba a hatalmas forgatagba, amitől Sirius, minden bátorsága és talpraesettsége ellenére majdnem pánikrohamot kapott. Piton megnyugtatta, míg várakoztak, hogy ő annakidején a duplafedeles buszokkal volt így, de idővel mindenhez hozzá lehet szokni. A lány megilletődve üdvözölte őt, mint keresztapát, hiszen fél évvel korábban még azt vágta a fejéhez, hogy egy bunkó brit kísértet. Miután elmesélték neki a tanév végén történteket, illetve a különleges bűbájt, amivel újra visszahozták őt az életbe, Marie kissé megbotránkozó pillantást vetett rájuk, mondván, a halottak világát nem szerencsés megbolygatni. Sirius alig csodálkozott azon, hogy újdonsült barátja, Perselus miért kedveli a lányt annyira.
A titokzatos szépségben eleinte valami bájos fenevadat vélt látni, valami undok pókot, mely behálózta szeretett keresztfiát, elhomályosítva annak elméjét. Saját rokonságán elmélkedve sokszor megállapította már, hogy a nő - mint lény - veszélyes bestia, aki egyszer még a férfitársadalmat is igába hajtja. Annak tükrében, hogy Sirius egyszer régen eljegyezte Rowenat, Perselus mélységesen megütközött ezen a hozzáálláson. A férfi azonban végérvényesen elvesztette a bizalmát a nőkben azok után, milyen anyja és unokatestvérei voltak.
- Tényleg nem kérsz semmit? - kérdezte végül Marie. Sokadszor pillantott hátra, és még mindig magán érezte a férfi sötét szemeit.
Sirius szórakozottan megrázta a fejét, és elvigyorodott.
Hogy… HOGY az ördögbe kezdjen el erről beszélni Harryvel? Hiszen a testiség olyan felelősségteljes dolog, szerelem ide vagy oda! Kellő… érettséget kíván, és… és-és odafigyelést… meg jártasságot…
Megdörzsölte a halántékát. Komoly probléma…
Papucsslattyogást hallott a lépcső felől, melyen korábban ő maga is érkezett. Először csak egy hóbortosan bolyhos szőrpapucs jelent meg, majd két formás vádli, szerény térdek, combok… Sirius felvonta a szemöldökét.
Rowena lehajolva kikukkantott, van-e egyáltalán valaki a nappaliban.
- Ó, hát itt vagytok - jegyezte meg mosolyogva. - Miért nem szóltál, hogy már nekiláttál a főzésnek? - kérdezte a lánytól. - Segítettem volna.
- Ó, semmi baj - intett Marie szerénykedve. - Legalább látja valami hasznomat a ház.
- Ne mondj ilyeneket! Ezentúl itt fogsz lakni.
- Feltéve, ha sikerül elintézni az állampolgárságom… - sóhajtotta Marie.
- Amiatt ne aggódj - legyintett Rowena. - Biztos vagyok benne, hogy a Mágiaügyi Minisztérium illetékes alosztálya már felvette a kapcsolatot a mugli Bevándorlási Hivatallal. Hamarabb elintézik, mint gondolnád… És most kérek egy kötényt, és mondd, miben segíthetek!
- Te és a főzés? - köhintett Sirius lágyan.
A nő arcáról lefagyott a mosoly, és helyére undok kifejezés telepedett.
- A dolgok némiképp megváltoztak azóta, hogy valaki befizetett egy kis azkabani üdülésre.
- Ez most nem volt szép…
- A te megjegyzésed is meglehetősen rút volt, édesem…
Marie halkan kuncogott a civakodás hallatán.
- Köszönöm, Miss. Dareling, de már mindent odatettem… Fő, aminek főnie kell. Köszönöm.
- Te jó ég, hát Perselus már itt van? - nyikkant a nő, ahogy megkerülve az ágyat megpillantotta kedvesét.
A férfi még mindig békésen szundikált a kanapén. Nagyot nyújtózott ugyan, és fordult egyet, hiszen így, összezsugorodva igencsak kényelmetlen volt számára a fekhely.
- Milyen halkan veszi a levegőt… csúnyán összevertétek egymást legutóbb. Azóta mindig félek, hogy megfullad mellettem… Jobb lenne, ha felkelteném… - morfondírozott Rowena. - Odafenn nyugodtabban aludhatna.
Odaguggolt mellé, és óvatosan megcirógatta a férfi arcát. Ahogy az ébredezni kezdett, gyönyörködve elmosolyodott.
- Drágám… - mondta halkan.
- Rowena… - dörzsölte meg a szemeit Perselus. - Sokat aludtam?
Marie megrázta a fejét, jelezve, hogy nem.
- Menj fel, ott kényelmesebb lesz…
- Majd később… most ennék valamit - felelte Piton kicsit erőtlenül.
- Rád is fér - jegyezte meg Sirius.
- Olyan sovány vagy, kedvesem - segített neki felülni Rowena. - Mint valami alultáplált.
- De szerencsére van itt valaki, aki majd ügyel az étkeztetésünkre - kacsintott Black a francia lányra. Marie virgonc fintorral felelt.
Percekkel később mind a négyen az asztal körül ültek. Míg Perselus egy gyorsan összecsapott sonkástojást próbált legyűrni, addig a többiek előtt kávé gőzölgött. Marie furán érezte magát a társaságukban, és csodálkozva méregette a nappalit. Egy ennyire mugliszerű környezetben ennyi varázslóval és boszorkánnyal körülvéve… Bizarr, ez volt a legtalálóbb kifejezés az érzésre.
- Annyira furcsa, hogy itt mindenki képes varázslatra, csak én vagyok ilyen…
Perselus megállt az evéssel; mindhárman feléje pillantottak.
- Édesem, te sem vagy közönséges varázstalan - próbálta megnyugtatni Rowena. - Kvibli vagy, és emiatt semmi okod a szégyenkezésre. Az én nagyapám is kvibli volt… Egyébként pedig… - folytatta nőies huncutsággal - Harry fejét mágia nélkül is könnyen elcsavartad.
Marie pirulva mosolygott.
- Ugyan… Miss. Dareling…
- Hányszor kell még mondanom, hogy szólíts Rowenanak?
- De… azt nem lehet! - tiltakozott Marie hevesen. - Ön Harry tanára! Én sosem tudnám…!
- Már e nélkül éppen eléggé öregnek érzem magam - sóhajtotta a nő. - Kérlek!
- Nem vagy öreg… - jegyezte meg Piton két falat közt.
- Siriust és Remust is a keresztnevén szólítod!
- Mert rám parancsoltak… - vallotta be Marie kissé szégyenkezve. - Sirius azt mondta, megátkoz, ha magázni merem…
Rowena és Perselus sokat sejttetően a férfi felé pillantottak, majd lemondóan megcsóválták a fejüket.
- Hatásos volt, nem? - vonta meg a vállait Black vigyorogva.
- Sötét… - motyogta Perselus maga elé. - Meg van engedve önnek, Miss. Salboux.
- Ho-hogyan?
- Mi vagyunk az utolsók ebben a házban, akiket magáz, ami bevallom, túl körülményes, tekintve, hogy ezentúl egy fedél alatt fogunk lakni. Perselus - nyújtotta át a kezét az asztal felett, ahogy felállt.
- De hát… - tiltakozott volna a lány, de végül megszeppenten bólintott. - Marie.
- Nos, kedves Marie, fenséges volt a reggeli, köszönöm - folytatta a bájitalok mestere, ahogy a csapba tette a mosatlant, majd egy pálcapöccintéssel tisztára varázsolta.
Rowena bíztatása jeléül kacsintott egyet.
- Elkészültetek? - hallatszott az emeletről Remus hangja, amire mind felfigyeltek.
Fogták a csészéiket a még meleg kávéval, és a lépcső aljához álltak, kíváncsian.
- Már megint a hoppanálást gyakoroltatja velük? - kérdezte Perselus, majd belekortyolt az italba. Elfintorodott, ezért csettintett az ujjaival, mire felemelkedett az asztalról a tejes és cukros edény, odalebegett eléje, és önállósítva magát még ízesített egy keveset a kávén.
Rowena bólintott.
- Legszívesebben állandóan ezt csinálnák. Én már akkor untam, mikor a tanfolyamon tanították…
- Milyen érzés hoppanálni? - kérdezte Marie.
- Különös - válaszolta Sirius hármójuk helyett. - Egy pillanatra mintha eggyé válnánk a levegővel és tovaröppennénk.
- Szép lehet… Egyszer szívesen kipróbálnám…
- Háromra! - hallották meg újra Lupint. - Ahogy eddig gyakoroltuk! Lamerin, te lent megnézed, hogy épségben odaértek-e…
Kisvártatva megjelent mellettük az ifjú Piton, aki elmosolyodott, hogy újra otthon látja apját. Megölelte, és hozzábújt.
- Jól haladnak? - kérdezte Sirius.
- Mondjuk - fintorgott a fiú. - Hermione már majdnem tökéletesen tudja, bár az előbb a szobában hagyta a bal fülét… Képzelhetitek, hogy megijedt…
Apja vigyorogva horkantott egyet.
- Emlékszem, mikor nekünk tanították, James egyszer otthagyta az egyik lapockáját…
- Lapockáját? - borzadt el Marie.
- Hogy amputálhatja valaki a lapockáját? - kérdezte Rowena is gyanakodva. Azt hitte, a két férfi csak ugratja őket. Ám Sirius harsányan felkacagott.
- Nem, nem, tényleg! Tőből kiszakadt a keze! És emlékszem, úgy kacagtál, hogy majdnem összepisilted magad…
- Szórakoztató látvány volt - jegyezte meg Perselus, tovább kortyolgatva a kávét.
- Három… kettő… e-…
Ám mielőtt Remus kiadhatta volna a parancsot a hoppanálásra, egy fájdalommal teli kiáltásra lettek figyelmesek.
- HARRY!
- ÚRISTEN, REMUS! Ez fáj! - nyögte a fiú, és a hangja remegett. Ron és Hermione, kissé viharverten ugyan, de megérkeztek odalenn, és kíváncsian lestek a magasba, a hangok irányába.
- Jól vagy, édes? - kiáltott fel Marie, kissé megilletődve.
- Láttátok, mi történt? - kérdezte Lamerin a két prefektust.
Ron megrázta a fejét, Hermione pedig azt ellenőrizte, most megvan-e mindene.
- Nem… NEM VAGYOK JÓL! SZÉTSZAKADTAM!
- Jól van, ne mocorogj! - rótta meg Remus, aki, úgy tűnt, birkózik vele odafenn.
- Na és hol? - tette fel a pikáns kérdést a lány, ám csak egy bosszús nyögést kapott feleletül.
Sirius és Perselus azonban ajkaikat harapdálva röhögtek.
- Szégyellhetnétek magatokat - csóválta meg a fejét Rowena.
- Jaj, ne csináld már, ez bárkivel előfordulhat!
- Remus, kell segítség? - kiáltott fel Sirius.
- NEM! - szólt vissza Harry, és érezhetően zavar vegyült a hangjába.
- Fáj még? - bújt oda hozzá Marie percekkel később, mikor a saját lábán levánszorgott a nappaliba, és leült a többiekkel. Nagyon csalódottnak tűnt.
- Ezt az égést… Meg fogok bukni. Ez már biztos. Katasztrófa…
A kezeibe temette az arcát.
- Dehogy fogsz - ült le vele szemben Remus, egy csésze teát kavargatva. - Nagyon ügyesen csinálod. Talán csak egy kicsit buzgón…
- Szerintem mindig hamarabb akarsz elindulni - jegyezte meg Hermione, Csámpást simogatva. - Nagyon ideges vagy… és emiatt nem koncentrálsz minden testrészedre.
- Szóval ezért hagytad el a füledet te is?
A lány nem válaszolt, csak elpirult.
- Ha idén nyáron nem sikerül megtanulnom, akkor csak a téli szünetben, vagy csak jövőre mehetek újra vizsgázni, ami szörnyű lenne… Roxfortban mindenki tudná, csak én nem…
- Az úgysem számít, Harry, hiszen tudod, hogy…
- …”Roxfort területén nem lehet hoppanálni”. Igen, Hermione, tudjuk - zengte a nappali egy emberként.
Ám mielőtt a lány tiltakozhatott volna, nyílt a bejárati ajtó. Egy kissé kócos Tonks lépett be rajta.
- Te jó ég, mi történt? - pattant fel a helyéről Lupin, és odasietett hozzá.
A nő egyik szeme körül jókora monokli éktelenkedett.
- Ki bántott, Tonks? - kérdezte Rowena is aggódva.
- Áh, semmi komoly - legyintett a fiatal nő bosszúsan. - Csak egy rusnya vén banya, akivel a gyógynövényszaküzletben futottam össze, az Abszol Úton.
- De hát… mi történt?
Nymphadora leült közéjük, és zaklatottan mesélni kezdett.
- Mögöttem állt a sorban, két hordóméretű kis bestiával. Mindketten valami hatalmas nyalókát faltak, amitől jó zöld lett a nyelvük. De nem is ez a lényeg. Átadtam a kiszolgálónak a listát a Farkasölőfű főzet hozzávalóival, és…
- Hogy került az hozzád? - fintorgott Perselus.
- Elhoztam a konyhádból - vonta meg a vállát a nő.
- De megvettem volna én a hozzávalókat, nem kellett volna…
- Úgyis arra jártam, így mindegy - mosolygott Tonks. - Tehát, míg a férfi elkezdte összegyűjteni a kis üvegcséket, addig ez a szipirtyó is rájött, hogy milyen főzetről van szó. És akkor…
- Igen? - kérdezte Remus kissé csalódottan.
- Akkor úgy tett, mintha csak a mögötte állónak súgná oda, pedig jól tudta, hogy mindenki hallani fogja a boltban. Azt mondta… szörnyű dolgot mondott!
- Mit mondott? - kérdezte egyszerre Ron, Harry és Hermione.
- Azt mondta, hogy egy vérfarkas a varázslótársadalom szégyene, és hogy nem lenne szabad hagyni, hogy normális emberek közt mászkáljanak!
- De hiszen… ez iszonyú! - sápadt el Marie.
- Az hát! Én erre megfordultam, és megmondtam neki, hogy egy vérfarkas is ember, és hogy a legtöbbjük nem tehet arról, hogy harapást kapott, és hogy emiatt végképp nem érdemlik meg a kiközösítést. Aztán…
- Aztán? - kérdezte Rowena egyre izgatottabban.
- Nos, meglátta nálam a többi bájitalt, amiért még mentem. Amit neked, meg magamnak vettem - jegyezte meg kissé elpirulva, és szinte mindenki sejtette, hogy fogamzásgátló bájitalról beszélt. - És erre… kifakadt.
- Mit mondott még? - fogta meg a kezeit Lupin kedvesen, aki szörnyen restellte, hogy párja ilyen helyzetbe került miatta.
- Felháborodva jegyezte meg, hogy milyen undorító dolog a részemről, hogy összeálltam egy ilyen korccsal, és hogy ne is csodálkozzunk, milyen torz utódok szennyezik be a mágikus társadalom vérvonalát. Erre én… nos…
Kicsit elhallgatott, mert zavarban volt.
- Nos, azt mondtam neki, hogy inkább legyenek szivárványmintás farkaskölykeim, mint olyan püffedt, cukorzabáló kis szurcsókok, amilyenek az övéi…
Remus meghatódva ölelte át, és csókolta meg.
- És mi történt? - kérdezték a többiek egyszerre, szélesen vigyorogva.
- Hát, behúzott egyet… - vallotta be Tonks. - De ne félj, kedves, nem hagytam magam - mosolygott Remusra. - Viszont attól tartok, többet nem mehetek abba a boltba vásárolni… - húzta be a nyakát.
Az egész nappali kacagott a rettenetes történeten.
Perselus kedvese fésülködő asztala előtt ült, az alacsony kis puffon, és unottan fésülgette rémisztően hosszú hajszálait. James Potter átka továbbra is ott ült rajta, és minden hajmosás után kénytelen volt kivárni azt a bizonyos időt, míg a hatás magától elmúlik. Egy aranyló csattal összekötötte a legzavaróbb szálakat, melyek belógtak arcába vagy szemeibe, zavarva ezzel látását. Az egyik szomszédos szobából halkan áthallatszott a Walpurgis lányainak egyik száma, így gondolta, hogy a gyerekek jöhettek ott össze. Elmosolyodott a gondolaton, mennyire újraformálódott benne az „otthon” fogalma, amióta ezekkel az emberekkel összeköltözött. Minden sokkal másabb lett… sokkal életszerűbb… sokkal vidámabb…
Halkan kopogtak a tőle jobbra nyíló ajtón. Letette a fésűt, és felnézett.
- Tessék.
Sirius résnyire kinyitotta az ajtót, és belesett. Látszott rajta, hogy attól tartott, kellemetlen pillanatban zavar, de mikor megpillantotta Pitont a tükör előtt, elvigyorodott.
- Akkor mégsem neki kellett ez a kisasztal? - jegyezte meg gúnyosan.
Perselus fáradtan grimaszolt, majd megforgatta a szemeit.
- Le tudnátok jönni? - kérdezte Sirius immár komolyabban. - Megérkezett…
A professzor arcáról eltűnt vigyor.
- Persze. Ő még zuhanyozik, de hagyok neki üzenetet.
Felállt, és az íróasztalon keresett magának egy pennát. Tintába mártotta, és egy teasárga papírra írt pár sort, amit Magifix műbájjal a tükörre ragasztott. Követte Blacket a tárgyalóba.
A szoba ajtaja résnyire nyitva volt, és csak szelíd fény pislákolása szűrődött ki. Ahogy beléptek, a magas, taláros alak megfordult.
Az idős mágus derülten bólintott, és közelebb intette őket. Ahogy megkerülték az asztalt, kivehetővé vált a Weasley-ikrek alakja is: eddig takarásban voltak.
- Ti…? Mit kerestek itt?
- Részesei a tervnek, attól tartok - kezdte Dumbledore. - Részben nekik is köszönhetjük a tervrajzokat.
Remus már a kiterített térkép fölé görnyedt, és közelebbről igyekezte tanulmányozni. Tonks karba tett kézzel várta, hogy az igazgató beavassa őket a részletekbe.
- Azt hiszem, abban mind egyetértünk, hogy két párt beküldeni az oroszlán barlangjába ésszerűtlen és felelőtlen cselekedet lenne.
Sirius bólintott.
- Még ha a legedzettebbjeinket küldjük is, a veszély kézzel fogható. Több százan hivatalosak az estélyre…
- Ezért - folytatta az igazgató - az eredeti tervet módosítva legalább négy pár fog beszivárogni az álarcosbálra.
- Négy teljes pár… - morfondírozott Remus.
- Mi szívesen jelentkezünk az egyiknek - jelentette ki Tonks vidáman.
- Köszönöm, kedves Nymphadora…
- És minket is kipipálhat, igazgató úr - bukkant fel Rowena, a haját törölgetve. - Jó estét.
Pitonra mosolygott, aki a beleegyezése jeléül bólintott.
- Nagyszerű - jelent meg vékonyka mosoly Dumbledore ajkain, de el is tűnt, ahogy folytatta. - Még két pár… és a hajtók, természetesen - biccentett az ikrek és Lamerin felé.
- Ők lesznek a hajtóink? - kérdezte Perselus kicsit aggódva. Szerette volna a fiát a veszélyhelyzeteken kívül tudni.
- Igen, már egyeztettek Alastorral, igen, Perselus, ő a negyedik.
Piton megforgatta a szemeit.
- Rémszem, mint kocsis? - vigyorodott el Sirius, és látta, hogy a túloldalon Tonks is kuncog.
- Remek lesz a szerepre. Már láttuk is a jelmezét - kacsintott Fred mosolyogva. - A miénk is készül. Anya éjjel-nappal azt varrja.
- Nagyon csinosak leszünk benne - bólintott George, Lamerinre vigyorogva.
- Szeretnék teljes komolyságot kérni tőletek - pillantott feléjük Dumbledore szigorúan. - A munkátok nem könnyű, és a teljes összehangoltság nélkülözhetetlen. Ti feleltek azért, hogy a négy pár épségben kijusson a kastélyból, ha valami nem úgy történik, ahogy azt remélnénk.
A fiúk bólintottak, és eltűnt az arcukról a felelőtlen vigyor.
- Visszatérve az eredeti problémára… - köhintett Remus - sikerül nyolc ember identitását tökéletesen lemásolnunk? Még ha külön érkezünk, nem is érintkezve egymással, akkor is nagy az esélye, hogy a többi vendég közül valakivel korábban már találkoznunk kellett volna… Az pedig kellemetlen meglepetésekhez vezethet.
- Remusnak igaza van. Megtaláltuk már a nyolc megfelelő személyt?
- Hellyel-közzel - intett Dumbledore szórakozottan. - A probléma csak az, hogy nagyon sok fiatal meghívott is szerepel a listán… Olyanok helyére pedig nem léptethetünk felnőtteket.
- Elsőbálozók? - kérdezte Perselus meglepetten. - Egy ilyen estélyen?
Az idős mágus bólintott.
- A két Rabenstein kitett magáért, hogy méltó módon lépjen be az angol, aranyvérű varázslótársadalomba - szólalt meg helyettük Sirius. - Hetekkel ezelőtt megkezdték a költözést a kontinensről, mugli szemek elől elrejtett hajókon hozatva át minden ingóságot. Németországban kissé forró lett a lábuk alatt a talaj…
- Köze van ennek ahhoz, hogy a helybéli, közelebb fekvő mágusiskolák sorra utasították el a kisfiú felvételét? - kérdezte Remus kissé halkabban.
Dumbledore hümmögve felelt.
- Valóban, a kicsi Vanadis von Rabenstein csak a harmadik elutasító levél után fordult hozzánk… Roxfort pedig egy tanulni vágyó diák elől sem zárkózik el - tette hozzá nyomatékosan.
A többiek összenéztek.
- Szóval a fiúval együtt átköltözik az egész család Angliába?
- Már ami a családból megmaradt - vakarta meg a fejét Remus. - Úgy hallottam, a gyermek félárva, az anyja évekkel korábban elhalálozott. A másik, a szőke Rabenstein meg sosem házasodott meg.
- Egész szépen beleástad magad a részletekbe, Remus - mosolyodott el Rowena.
- Részben az ő tiszteletére is rendezik a bált. Rosszindulatú pletykák terjengtek már róluk aranyvérű körökben - tette hozzá Perselus. - Valahogy ki kell engesztelni az elitet - jegyezte meg keserűen.
- Kíváncsi vagyok, a mieink közül kik lesznek ott… Narcissa esetleg… ő még szabadlábon van, és eddig nem találtak semmilyen okot arra, hogy lecsukhassák… - morfondírozott Sirius.
- Ó, egészen szelíd varázslócsaládokat is meghívtak, úgy értesültem - pislogott Dumbledore kissé éberebben. - Bones-ék… még Longbottomék is kaptak meghívót… Természetesen azt tanácsoltam Mrs. Longbottomnak, hogy Neville-t lehetőleg ne vigye magával… - tette hozzá halkabban, mire mindenki elmosolyodott. - Roxfortos tanáraink nagy része hasonlóképpen hivatalos, ám remélem, nem bánják, ha mindannyiuk nevében elutasítottam a meghívást, arra hivatkozva, hogy iskolakezdés előtt is rengeteg a tennivalónk. Ám, hogy ne sértsük meg külföldi vendégeinket, Minerva McGalagony személyesen vesz részt a mulatságon, képviselve minket. Az ő szemei előtt nem hinném, hogy törvénytelenségre vetemedne bárki is, hiszen azzal csak a fiú kicsapatását kockáztatnák. Ezt pedig nem engedhetik meg maguknak… Ahogy Rabensteint ismerem, még Harrynek is küldött volna meghívót. Ám a közvélemény szerencsésre úgy tudja, Harry mugli környezetben él, ami miatt inkább lemondtak a kellemetlenségekről. Mindazonáltal nem tudhatjuk, kikbe botlunk… Óvatosságra kell intenem mindenkit.
- Az alteregóknál jártunk - szólt közbe Tonks, hogy visszakanyarodjanak a problémásabb kérdésekhez.
- Ó igen. Nos… Úgy véltük, elsősorban olyan vendégek helyére kerülhetnének be megfigyelőink, akik külföldről érkeznének… Kisebb az esélye annak, hogy közülük bárki is találkozott volna személyesen a többiekkel, ám az ő számuk… Sajnos elég szerény.
- Ez mit jelent? - egyenesedett ki Piton.
- Egy ifjú contesse érkezne Franciaországból a kísérőjével, aki egyben a vőlegénye is - szűkült résnyire Dumbledore szeme. - Egy másik lehetőség egy katalán férfiú, aki hölgy nélkül szándékozik megjelenni, erősítve a „kísérő nélküli ifjak” társaságát.
Valahogy szinte mindenki ösztönösen Sirius felé pillantott. Az megilletődötten kapott a szívéhez.
- Én legyek a katalán? - kérdezte nagy szemekkel.
- Testhezálló szerep, Mr. Don Juan - kacsintott Rowena.
- Majd szerzünk neked egy lovat - vigyorgott Piton.
- De én nem tudok lovagolni! Miért ragaszkodnak ezek egyáltalán ezekhez az ostoba mugli szokásokhoz? Még hogy mindenki kocsin vagy lovon érkezzen…!
- Kedves Sirius - próbálta megnyugtatni Dumbedore -, ha mindenfelé varázslók és boszorkányok hoppanálnának, a lehető legpazarabb estélyi ruhákban, az kétségkívül feltűnést keltene varázstalan barátaink számára. Így eloszlatunk minden gyanút…
- Én vállalom - mentegetőzött Sirius -, csak a lovat ne! Könyörgöm! Legyen Csikócsőr! Az nagyságrendekkel növelné a felbukkanásom hatását!
- Részletkérdés, de nem zárkózom el a kompromisszum elől - jelentette ki Dumbledore, és intett, hogy folytassák a komolyabb részekkel. - Az ifjú contesse-nél jártunk. Az ő esete azért problémás, mert a hölgy alig tizenhét éves, és hozzá hasonlóan fiatal Rendtagunk csak egy van: Miss. Delacour.
- Nem vállalhatja - rázta meg a fejét George. - Még alig épült fel, kötve hiszem, hogy képes lenne egy ilyen komoly megpróbáltatásra.
- Ettől tartok én is… Tehát? Javaslat? Erre a Grimmault téren sem találtunk megoldást…
Egy percre néma csendbe borult a tárgyaló.
- Marie, cicám, hol vagy? - hallották hirtelen Harry hangját, ahogy az kiáltozva a lányt kereste a nagy házban.
Gyorsan összepillantottak, és szinte azonnal tiltakozni kezdtek.
- Nem, szó sem lehet róla!
- Még csak nem is tud varázsolni! Meg sem tudná védeni magát, ha bajba kerülünk!
- Harryt? Nem, Harry nem jöhet, túl veszélyes…!
Dumbledore azonban elmosolyodott.
- Még meg sem fogalmazódott bennünk a felvetés, és máris tiltakoznak…
- Harry nem mehet közéjük! - heveskedett Sirius. - Túl veszélyes! Mi van, ha Vol-… ha Tudjukki kémei is ott lesznek? Van annyi eszük, hogy beszivárogjanak…
- Elvégre miattuk megyünk mi is oda - csatlakozott Remus. - Hiszen tudjuk, hogy Voldemort ereje megcsappant az előző ütközetben. Ne nyivákoljatok már - mordult a Weasley-ikrekre. - Első dolguk felmérni a terepet, ha két ilyen sötét varázsló érkezik az országba! Olyan, mintha egy második Malfoy-család telepedne itt le! Nem kockáztathatjuk a gyerekek életét…
- Nem is akarjuk, kedves Remus, és ha minden jól megy, nem is fogjuk… - pillantott rá élesen Dumbledore. - De nem is lennének egyedül… a harmadik külföldi pár személyleírása szinte tökéletesen illik Mr. Weasleyre és Miss. Grangerre.
- Ron? - suttogta Fred, és lopva fivérére pillantott.
- Anya nem lesz boldog… - csóválta meg a fejét George.
- Már kikértem előzetes véleményét, és Arthurral együtt rábólintottak a dologra. Mr. Ron Weasley nélkül azonban nem hozhatunk döntést. Javaslom… hívassuk őket is.
AJÁNLOM AZ OLDALT
