"Én is akarom..."+Epilógus(2.rész)
2007.02.07. 02:32
Perselus a homlokát dörzsölgetve lépett be a tanáriba.
- Mi van veled? - kérdezte Remus, akivel együtt érkezett.
- Szétmegy a fejem…
- Akkor egy tea biztos jót fog tenni… - nyújtott át egy-egy csészét Lucinda a belépőknek.
Piton meglepetten vette át, és elrebegett egy „Köszönöm”-öt.
- Mindketten nagyon rosszul néztek ki - jegyezte meg Vector professzor. - Perselus, legalább neked lenne eszed, és főznél magadnak valami erősítő bájitalt.
A férfi csak hümmögött, ahogy a teát kortyolgatta. Ütemes kopogás csapta meg a fülét. Az egyik szomszédos helyiségből Mordon cammogott elő, Dumbledore, Sirius és a miniszter társaságában.
- Áh, Lupin professzor! - köszöntötte Caramel derűsen Remust. - Még egyszer köszönöm a vallomásaikat! A Wizengamot hivatalosan is megszüntette az eljárást Sirius Black ellen. Ön, uram, mától szabad ember - gratulált Siriusnak vigyorogva. Az magára erőltetett egy fancsali mosolyt, de nem igazán sugárzott az örömtől.
Remus egy félszeg biccentéssel ugyan gratulált neki, de még mindig haragudott a múltkori eset miatt. Piton remegő szemöldökkel Mordont vizslatta. Még mindig irtózott tőle.
- Nagyszerű - mosolygott elő Dumbledore a szakálla alól. - Akkor a ma esti lakomán be is jelenthetjük ezt a jó hírt.
- Sok sikert - vette a kalapját Caramel, majd elbúcsúzott.
- Alastor, remélem, velünk tölti a ma estét. A rendelkezésére bocsátjuk bármelyik vendégszobánkat - folytatta az igazgató.
A félszemű auror mogorván bólintott párszor, de üvegszemével végig Perselust figyelte.
- Ilyen alkalmat ki nem hagynék - jegyezte meg sokat sejtetően.
A bájitalok mestere a mennyezetre emelte a tekintetét, és türelmet kért az égiektől.
- Rossz bőrben van, Piton! - bökte ki váratlanul Rémszem.
- Milyen előzékeny, hogy megjegyzi - sóhajtotta Perselus.
Remus vigyorogva belekortyolt a teájába.
Sirius, látva, hogy gyerekkori jó barátja, Lupin milyen jóban van Pitonnal, meglehetősen elszontyolodott. Mintha fél pillantásokból megértették volna egymást. Mint… ők régen… Mi történt vele? Miért lett ilyen?
Kétségek öntötték el a szívét. Remus sem rajongott korábban Pitonért. Most mégis kedélyesen csevegő jó barátoknak tűnnek. Mivel bűvölhette meg ennyire? Vagy Perselus talán mindig is ilyen volt, csak ő nem vette észre? Először a gyámfiát, majd a legjobb barátját szakítja el tőle… Talán csak ő érzi, hogy erőszakkal veszít el mindent? Miért nem… miért nem lehet megosztozni, mint régen? Régen, mikor ő, James, Remus és Peter mindenben egyek és egyenlők voltak…
Egészen elfátyolosodtak a szemei. Talán csak Dumbledore vette észre, mi nyomja a lelkét, mert váratlanul a vállaira tette a kezét. Mikor tekintetük találkozott, az alig észrevehetően bólintott egyet.
- És most mihez fogsz kezdeni? Te nagy, szabad ember - ült le Remus a díványra, saját szobájában.
- Azon gondolkoztam, hogy… jó lenne venni egy nagy házat. Ahol mind együtt élhetnénk.
Remusnak elakadt a lélegzete.
- Nézd, őszinte leszek: ez egy nagyon nemes gesztus, de Harry…
- Bele fog egyezni. Tudom. Tenni fogok róla, hogy beleegyezzen… Ebben Perselus nyavalygása sem akadályozhat meg.
- Sirius, mit… forgatsz a fejedben? Sirius! Tedd le azt a pálcát! - kiáltott fel, mikor meglátta, hogy barátja feléje suhint.
Percekkel később, miután bezárta Lupint a szobájába, Sirius a Mardekár folyosói felé futott. Tudta, hogy nincs sok ideje. Ám ettől csak még jobban erősödött az elhatározása. Hosszú, sötét haja csak úgy lobogott mögötte, ahogy végigszáguldott a kastély járatain. A lehető legrövidebb utat választotta. Olyan volt minden, mit diákkorában. Ösztönösen tudta, merre forduljon.
Piton lakosztályának ajtaja előtt megállt, kifújta magát, és csak azután kopogott be. Bentről egy halovány „Tessék” hallatszott ki. Tudta, hogy a bájitalok mestere ilyenkor szokott fogadóórát tartani - bár ezzel szinte senki sem élt. Kihasználta hát az alkalmat, hogy gyanútlanul beosonhatott hozzá.
Még sohasem járt a férfi szobáiban - élő alakjában persze. Furcsa érzés volt tehát végighaladni azokon a folyosókon és termeken, melyeket szellemként gyakran megjárt már. Látta, hogy a nappali ajtaja nyitva van. Belesett rajta, és látta, hogy Piton épp bár könyvet tesz fel a polcra. Alig hallhatóan beoldalazott, majd becsukta az ajtót.
Perselus erre a hangra már felfigyelt. Azonnal összerándult a gyomra, hogy meglátta régi ellenfelét.
- Mit…?
- Muniminis! - kiáltott egy bűbájt Sirius az ajtóra.
Pitonnak elkerekedtek a szemei.
- Hogy… Hogy merészelsz idegen bűbájt bocsátani a lakosztályra?! - förmedt rá Blackre. - Hogy mered így megsérteni egy ház szentségét?!
Már kapta is elő a pálcáját.
- Hordd el magad, te kutya! Nem hagyom, hogy…
- Capitulatus! - előzte meg Sirius. A pálca kiröppent Perselus kezéből.
Ám az mégsem tűnt legyőzöttnek.
- Meg fogsz hallgatni. Ha tetszik, ha nem - lihegte Sirius. - Nálam a pálca. És nem félek használni. Még akkor sem, ha rólad van szó!
- Őrült - vetette oda fitymálva Piton. - Most nyerted vissza a szabadságod, és máris gyilkossággal kezded? Tényleg elhamarkodott döntés volt…
- Senki sem fog megölni senkit. És most fogd be a szád, hallgass végig!
- Te csak ne parancsolgass itt nekem! Ez most az én házam!
- Makacs vagy, mint egy öszvér! Miért nehezítesz meg így mindent? Hagyd, hogy elmondjam, amit akarok!
- Felesleges… - nézett félre Piton undorodva. - A tied. Viheted.
- Pontosan Rowenaról van szó.
- Ki ne ejtsd többet annak a nőnek a nevét ebben a szobában!
- Rowena szeret téged! Miért nem vagy képes megérteni?!
Ám Perselus türelme a végét járta. Ökölbe szorult a keze a méregtől.
- Heh, elég érdekesen mutatja ki. De egyvalaminek örülök. Végre te is megtapasztalhatod, milyen valaki levetett kapcarongyát használni.
- Hogy… mondhatsz ilyet, te büdös denevér?! - csattant fel Sirius.
Remegő öklére nézett, majd elhajította a pálcáját, és rávetette magát Pitonra, aki mindenre fel volt készülve, csak erre nem. Azonnal leteperte a földre, leszorította a mellkasát, majd jó erőset behúzott neki. A bájitalok mestere annyira meglepődött, hogy még csodálkozni is elfelejtett az ajkaiból előbuggyanó vércseppeken.
- Szállj… szállj le rólam, te… szégyentelen! - kezdett birkózni vele.
Karjaik össze-vissza csapkodtak, ahogy marták és harapták egymást. Sirius igyekezett mindenével elkerülni Piton száját, hiszen ha az megharapja, bizony mindketten komoly galibába keverednének. De már a karmolásait is nehéz volt elviselni.
- Hagyd abba, te bolond! - kiabált vele.
Ám Piton minden erejét összeszedve lelökte őt magáról. Zilálva könyökölt fel és próbált felállni, de az összegyűrődött szőnyegen megcsúszott a lába, és újra hanyatt esett. Egyik karjával felborított egy kisasztalt, amelyről a vörös tintásüveg hangosan csattanva ért földet a padlón. A szétfröcskölődő tinta mindkettejük ruháját beszennyezte.
- Hogy az a…!
Ám úgy tűnt, Piton kedvét lelte a kisasztalban, mert előbb abban kapaszkodva kelt fel, majd fogta, és egyszerűen hozzávágta Siriushoz. A szerény bútor elemeire széttörve hullott a földre, Sirius meg, a portól köhögve, elterült.
- Gyűlöllek! Mindent gyűlölök rajtad! - harsogta elvetemülten. - Most visszakapsz mindent!
Felborította a falnál álló, szép órát, ami Siriusra dőlt volna, ha az nem hempereg arrébb.
- Idióta! - kiáltotta az véres arccal.
Lerángatta a díszítésként használatos függönyt, de az leszakadt a karnissal együtt. Összecsavarta, és annak vaskarikás végével kezdte csapkodni Pitont. Az igyekezett kitérni előle, de amikor nem sikerült, a karikák fájdalmasan csapódtak a bordáinak. A tálalószekrényhez rohant, és egy ideig amögött keresett fedezéket. Majd feltépte annak ajtaját, és egyenként kezdte Siriusnak hajigálni a szebbnél szebb poharakat és alátéteket.
- Ó, hogy rohadnál meg! - kiáltotta Sirius, mikor már a harmadik, kemény falú teáskanna csapódott neki.
Visszavonulót fújt, és eldobta az immár hasznavehetetlen függönyt. Fogta hát a karnist, és mint valami gerelyhajító, a tálalószekrénynek dobta. Annak még a hátlapja is átszakadt a belefúródó tárgytól. Piton elsápadt, mikor a szekrény imbolyogni kezdett, majd eldőlt.
- Te hülye barom! - ordította. - Ez egy százötven éves szekrény volt!
- Te kezdted!
Ekkor dübögés hallatszott az ajtón.
- Apa! - hallatszott Lamerin hangja. - Mi van veled? Válaszolj! Mi folyik ott benn?!
Mindkét férfi megállt egy pillanatra.
- Lamerin, fuss!
- Te gyáva! - köpködte a port Sirius.
- Menekülj, mielőtt ez a dühöngő őrült bánthatna!
Lamerin úgy futott, mint akinek az élete függ ettől. A tüdeje majd kiszakadt, mire felért a Griffendél klubhelyiségig.
- Engedj be! - förmedt a Kövér Dámára. - Vészhelyzet!
- Sajnálom, előbb a jelszót!
- Majd jól kiszaggatlak a keretből, te rusnya…!
Ekkor szerencsére kikukkantott valaki a portré mögül.
- Ki kiabál ilyen hangosan?
- Félre az útból! - rohant fel Lamerin a fiúk szobájába. - Harry! - kiáltotta, mikor berontott az ajtón.
- Mi történt? - kérdezte Ron, felpillantva a jóslástan könyvből.
Mindketten sejtették, hogy valami nincs rendben.
- Sirius Black… - köhögte Lamerin. - Meg akarja ölni apát!
Hermione, aki épp ekkor nyitott volna be hozzájuk, sikoltozni kezdett, mikor ezt meghallotta.
- Mit akar? - borzadt el Ginny.
- Segítsetek, könyörgöm! Nem tudok bemenni! Valamilyen bűbájjal lezárta apa szobáját!
- Futás! - kiáltotta Harry.
Mind az öten kiviharzottak a klubhelyiségből.
- Kell valaki…! - tért magához Hermione lassacskán. - Kell egy tanár, aki segít!
- Menjünk Dumbledore-hoz vagy McGalagonyhoz! - ajánlotta Ginny azonnal.
- Ne! Akkor rögtön kivágnák innen apádat! - kiáltotta Harry. - Ebben az évben amúgy se volt mindig a helyzet magaslatán. Más se hiányozna neki, mint valami hülye párbaj! Irány Remus!
Ám Lupin szobája előtt tanácstalanul kellett megtorpanniuk.
- Zárva!
- De kívülről! - kapta elő a pálcáját Hermione. - Alohomora!
Az ajtó megadta magát.
- Mi történt, gyerekek? - szaladt elébük Rowena. Ginny bűnbánó mosollyal kukkantott ki a nő mögül.
- Gratulálok - vetette oda Harry. - Piton és Sirius pont most mennek ökölre magáért!
- Te jó ég, Lupin professzor! - sikkantotta Hermione, mikor meglátta a földön heverő Remust, állig megkötözve.
- Expedire! - lőtte a kiszabadító bűbájt Lamerin a szerencsétlenül vonagló férfire.
Az, amint kiszabadult, talpra szökkent.
- Hol van Sirius?! Megölöm!
- Már te is kezded? - kérdezte Harry idegesen, és Piton lakosztálya felé kezdett rohanni.
Sirius egy poros széket tört össze a bájitalok mesterén. Az a kezével próbálta védeni arcát és mellkasát, több-kevesebb sikerrel. Rálépett a bútordarabra, kiszaggatta a lábait, és egyenként hajigálta Black felé. Az lassan megunta, hogy távolról teszik nyomorékká egymást, és felbőszült bika módján a mellkasánál fogva hátralökte Pitont. Az, a felszakadó padlózat egyik deszkájával jól támadója oldalára sózott egyet.
Mindketten olyanok voltak, mint a roncsok. Több sebből véreztek, és már alig álltak a lábukon.
Sirius meglendítette a jobb kezét, de az ökle elsuhant Perselus orra előtt. Piton azonban telibe talált a bal kezével. Black megszédült és a fenekére esve lerogyott a földre. Négykézláb kúszva tápászkodott újra fel, és nézett farkasszemet a professzorral.
- Kiverted a… hah… a fogamat…
- Neh hidd… hhogy… sahjnálom… - lihegte Perselus. - Félsz, hogy… - nyelt egyet - hogy veszítesz hah vonzerődből?!
- Teh szemét! - lendült újra előre Sirius, de megint kihagyta az ütést.
Piton azonban hangos csatakiáltással olyan jobb horgot vitt be, amilyet nem is remélt volna, magát ismerve.
Sirius megpördült az ütés hevességétől, és kábán botladozva dülöngélt.
- Merlinre! - borzadt el Piton, mikor meglátta, hogy a férfi a kandallót védő, hegyes végű vasrács felé zuhan.
Átverekedte magát a törmeléken, nem is gondolkozva azon, mit tesz, és az utolsó pillanatban elkapta Siriust a talárja hátánál fogva.
Blacknek a szíve is megállt egy pillanatra, mikor rájött, mitől menekült meg éppen. Kezeivel rémülten kalimpálva keresett támasztékot, és hátrált el a veszélyes rácstól. Ám olyannyira remegett, hogy összecsuklottak a lábai, és lerogyott a kandalló elé. A verejték kiverte a homlokát, úgy meredt a hegyes tüskékre.
Piton is összeesett mellette: neki is halottsápadt volt az arca.
- Majdnem… megöltelek… - suttogta halkan, a tűzhelyre meredve.
- Megmentetted az életem… - nézett rá Sirius döbbenten.
- Majdnem… megöltelek… - ismételte Perselus, majd lehajtotta a fejét.
Összeszorított (és a sok ütéstől feldagadt) szemeiből előbuggyantak a könnyek.
Sirius hitetlenkedve meredt rá.
- Majdnem megöltelek - szipogott egyet a bájitalok mestere. - Soha semmit nem kívántam ennél jobban… minthogy egyszer megfizess mindenért, amit velem tettél… Most mégsem tehettem meg… ők szeretnek téged… hogyan nézhettem volna újra a szemükbe…?!
Elfordult Siriustól, leült a fenekére, és felhúzott térdeire borult.
- Jaj, te nagy szamár - tért vissza a melegség Black szívébe. Barátságosan megpaskolta Piton hátát. Kisebb porfelhő csapott elő annak ruhájából.
- Mit képzelsz? - húzott be neki még egy utolsót Piton. - Csak ne vigasztalj!
Sirius mégis kacagva terült el a földön.
- Te barom… Hát még mindig szereted! Tényleg szereted!
- Csak nekik köszönd, hogy még élsz! Ne nekem! Mihez kezdene Harry és Rowena nélküled?!
- Hagynád végre, hogy elmondjam, amiért jöttem?
- Nem vagyok rá kíváncsi - meredt Piton üresen a kandallóba.
- Teljesen mindegy, mit mondasz. Hacsak össze nem varrod a számat, meg kell hallgatnod.
Mikor látta, hogy Perselus semmit sem tesz, folytatta.
- Rowena még mindig ugyanúgy szeret téged. És ő is szenved… mert nem adtál neki esélyt arra, hogy megmagyarázza a történteket.
- Nincs azon mit magyarázni… Meglátott, és rájött, hogy még mindig téged szeret…
- Az csak egy ártatlan csók volt. Hosszú évek teltek el azóta, hogy utoljára találkoztunk. Megtörtént… de már nem jelent semmit.
Perselus hirtelen feléje fordult. Szeretett volna hitetlenkedő arcot vágni, de olyan heves volt, hogy beleszédült, és majdnem orra bukott.
- A mi szerelmünk lángja már régen kialudt - folytatta Sirius. Közelebb húzódott a professzorhoz. - Hát ennyire nem bízol benne?
- Ha te lennél a helyemben, te is nehezen bíznál meg az emberekben… - felelte keserűen.
- Én tudom, és sajnálom! - savanyodott el Sirius arca. - Hidd el, hogy sajnálom!
Perselus nem akart hinni a fülének.
- Annyiszor… bocsánatot kellett volna kérnem! Te… - sóhajtott - jó ember vagy. Láttam, hogy bántál Harryvel… Minden voltál, aminek James engem szeretett volna. Képes voltál megbocsátani neki az apja bűnei miatt… Kérlek… - nézett mélyen a két fekete szembe - bocsáss meg hát nekem is!
Piton pislogott párat.
- Ezt most mondd még egyszer!
- Miért?
- Olyan szép hallani, hogy a nagy Sirius Black egyszer bocsánatot kér valamiért!
- Hülye - lökte meg barátságosan a vállát Sirius, kacagva.
- Aú! - jajdult fel Piton a nevetés közben. Testén nem volt pont, ahol ne érzett volna fájdalmat.
- Merlinre! Ne haragudj! - mentegetőzött Black.
- Semmi… baj… - nyögte Perselus.
Nem tudták, e két szó most csak a rossz helyen való lökést vagy az összes régi csínyt bocsátotta-e meg. De azzal mindketten tisztában voltak, hogy mostantól minden másképp lesz.
Letelepedtek a kandalló elé, törökülésbe, és bután néztek maguk elé.
- Nektek együtt kell lennetek - szólalt meg végül Sirius. - Neked, és Rowenanak. Túl jók vagytok ahhoz, hogy szétmenjetek. És tudnod kell, hogy semmi sem történt köztünk azóta, hogy…!
- Jól van, jól van, elhiszem! - emelte fel a kezeit Perselus tiltakozva. Semmi kedve sem volt a részletekhez.
- Helyes…
- Harryért csinálod, ugye? - kérdezte a bájitalok mestere kis idő múlva.
Sirius bólintott.
- Érte bármire képes lennék… - mondta meghitt arccal. - Ő nekem… a legfontosabb dolog ezen a világon… Nem tudnám elviselni, ha soha többé nem beszélne velem… - szipogott ő is, és igyekezte nem kimutatni, hogy könnyezik.
Piton kicsit kényelmetlenül érezte magát amiatt, hogy egykori, utálatos ellenfele most ott zokog mellette. De nem volt ideje elmélkedni, mert dörömbölés és kiabálás hallatszott az ajtó mögül.
- Úgy látszik, visszaért a fiad - jegyezte meg Sirius vigyorogva, és gyorsan felitatta a könnyeit. - Csodálatos gyermek. Kissé szemtelen még, de egy kis nevelés majd helyrehozza - tette hozzá. - Tényleg büszke lehetsz rá.
Pitonnak jól esett a bók. Ha nem lett volna amúgy is lila a fél feje, talán látszott volna a szerény pír az arcán.
- Apa!
- Sirius! Kérlek, ne csinálj ostobaságot!
- Piton professzor! - kiáltotta Ginny és Ron egyszerre.
- Sirius! Azonnal nyisd ki az ajtót! - kiabálta Lupin.
- Juj! - sápadt el Black. - Holdsáp kiszabadult! - húzta be a nyakát.
- Mit csináltál vele?
- Bezártam… megkötöztem…
Piton nem tudta visszatartani a kuncogást. Sirius kinyúlt a pálcája felé, mire az a kezébe röppent. Nyelt egyet, mielőtt kinyitotta volna az ajtót.
A kintiek majdnem egyszerre estek be a szobába. Egyedül talán Rowena maradt talpon. Ám ő felsikkantott, mikor meglátta a romokban heverő szobát és a két véresre vert férfit.
- Kénköves pokol! - gúvadtak ki Ron szemei. - Ez aztán nem semmi!
- Apa! - tápászkodott fel Lamerin. Könnyes szemmel mászott oda Pitonhoz. - Bántott ez a vadember? Úgy féltem, hogy bajod esik!
- Vadember?
- Sirius, hogy a ménkű csapjon beléd! - rontott rá barátjára Remus. Olyat behúzott neki, hogy azt még Piton is megirigyelhette volna.
- Aú, Remus!
- Hogy merészeltél bezárni és megkötözni engem?! Meg is ölhettétek volna egymást! Két ekkora idiótát! A zárt osztályon lenne a helyetek, nem a felnőttek közt! - kiabált velük.
Meglepetésükre a két bűnös kacagni kezdett.
- Minden rendben, Remus.
- Nyugi, Holdsáp, többet nem verekszünk!
- Ti… kibékültetek? Úristen, hogy néztek ki… - mérte őket végig szánakozva, mikor mindketten feltápászkodtak.
- Semmi bajunk - vigyorodott el Sirius. Kivillant hiányos fogsora.
A jelenlevők mind felszisszentek, de lassan kacagni kezdtek.
Rowena arcán megjelentek az első könnycseppek. Kérdőn nézte egykori jegyese arcát, aki biccentett, és Piton felé bökött a fejével. A nő így hát Perselusra pillantott, aki vegyes érzelmekkel nézett vissza rá. Bűnbánóan és szerelmesen egyaránt. Rowena mellkasából boldog csuklás tört elő, és feléjük szaladt. Úgy borult kedvese nyakába, hogy egyúttal Lamerint is átölelte. Együtt zokogtak mind a hárman.
Ginny is bőszen törölgette a könnyeit.
Egyedül Harry térdelt még a földön, és hatalmas szemeivel keresztapját figyelte. Lassan könnyek folytak végig maszatos arcán. Sirius melegen mosolyogva odakúszott elé, és leült a sarkára. Megtörölte a fiú arcát. Harry a földre szegezte a tekintetét, annyira szégyellte magát.
- Bocsáss meg nekem! - könyörgött. - Bocsáss meg nekem, amiért olyan szörnyűségeket vágtam a fejedhez!
- Nincs miért bocsánatot kérned. Ennek… így kellett történnie - pillantott körbe, majd Pitonékra. - Mindamellett pedig… én olyannak szeretlek, amilyen vagy. Akármit is mondasz, vagy teszel… én mindig szeretni foglak - törölte meg a kölyök arcát. - Kezdjünk mindent az elejéről, rendben?
Harry a nyakába vetette magát, és hangosan zokogni kezdett.
- Annyira örülök, hogy újra itt vagy! Ezt már olyan rég el szerettem volna mondani!
- Most már örökre együtt maradunk… Sose leszel többé egyedül… erre megesküszöm neked…
Epilógus
Miután az iskola diákjai minden kötelező tudáspróbán átestek, megérdemelten várták igazgatójuk évzáró beszédét, illetve a házak versenyének győztesét. Évek óta először állt a Hollóhát az élen, így az egész asztal izgatottan, szinte egymás kezét fogva várta, hogy végre kitörő örömmel ünnepelhessen. Igazgatójuk, mikor felemelkedett székéből, köszöntötte az iskola tanárait és vendégeit, akik hasonlóképpen kíváncsiak voltak szavaira.
Sirius az asztal lapjára könyökölve, kicsit előrehajolva kommunikált Remusszal, hiszen igencsak messze ültek egymástól. Az egymással halkan szót váltó Tonks és Rowena ült közöttük, illetve a Siriushoz hasonlóan viharvert Piton, aki néha elvigyorodott Black mosolygási kísérletein: a férfinek még csak most kezdtek gyógyulni a horzsolásai és karmolásai, amit az ökölpárbajban ellenlábasától szerzett. Perselus már levehetett egy-két fehér tapaszt a halántékáról, de apró, véres csíkok még az ő bőrén is látszottak. Az asztal alatt Rowena kezét fogta, aki megszorította ujjait, mikor Dumbledore beszélni kezdett, így a három férfi magánbeszélgetése is abbamaradt.
Az igazgató hangja ebben az évben sem volt mentes az aggodalomtól. Mint azt mindenki gondolta, már első mondatai a Roxmortsban történtekről szóltak, felhívva a figyelmet arra, hogy a sötét erő fenyegetése még korántsem múlt el. Mély főhajtással köszöntötte viszont azokat a fiatalokat, akik kitűntek hősiességükkel és önfeláldozásukkal, amikor felléptek támadóik ellen. Elmondta, tanári pályafutása során sohasem érezte még magát ennyire büszkének, és hogy ez csak megerősítette benne a hitet, hogy a jó ügy nincs még elveszve, és hogy a sok igyekezet nem fogja hagyni, hogy a kegyetlenkedés és ártatlanok bántalmazása folytatódjon. Éppen ezért, hangsúlyozta, úgy véli, igazságtalan lenne idén egy házat győztesnek kikiáltani, hiszen igazából mind bajnokok voltak.
- Szívük és jóságuk bajnokai - emelte meg a poharát, amire általános ováció tört ki a nagyteremben.
Szakítva az évtizedes átokkal, mely az álláson ült, a professzor bejelentette, hogy Rowena Dareling jövőre is visszatér majd, hogy új és régi növendékeit felvértezhesse a sötét varázslatok ellen. Ígérete szerint Lupin professzor is folytatni fogja oktatói munkáját, hogy meghonosodjon Roxfortban a vívás különleges művészete.
Sirius Black ártatlanságát is a nyilvánosság elé tárták mind az újságok, mind a szórólapok, melyeket a Minisztérium kezdett el terjeszteni: nehogy valaki tudatlanul vagy véletlenül Blackre támadjon a nyílt utcán. A hírt - és a szomorú igazságot igazság meghurcoltatásával kapcsolatban - megkönnyebbüléssel fogadta az utca varázslója és boszorkánya, bár Sirius még mindig találkozott tartózkodó tekintetekkel, ha kimerészkedett az emberek közé. Igencsak szorgos volt a békülést követő napokban, hogy betarthassa Remusnak tett ígéretét. Míg barátja azt hitte, csak Siriushoz mért túlzás a „közös ház és együttlakás” gondolata, addig Black ezt véresen komolyan vette. Családi vagyonából London Kensington negyedében vásárolt egy hatalmas mugli házat - a Rendre hagyományozva Grimmauld téri otthonát -, ahová szeretettel várta keresztfiát, és barátait. Remusszal megegyezve tiszteletbeli Tekergővé avatták Perselust, hogy a James képzeletbeli helyét betöltő Harryvel újra teljes legyen a négyes. A férfi először ódzkodva fogadta a felkérést, és félt beleegyezni a kensingtoni közösködésbe, de a többiek közös erővel végül rábeszélték. Harrytől még hetekkel később is hallgatniuk kellett a gunyoros megjegyzéseket azzal kapcsolatban, miként rendezik hát le a felnőttek a nézeteltéréseiket egymás közt, vagy hogy Piton szerint mi is számít akkor „gyermeki hevességnek”.
A fiú szomorú búcsút vett nevelőszüleitől és Dudleytól, noha évekkel korábban köszönés nélkül képes lett volna otthagyni őket. Most nem mulasztotta el megölelni nénikéjét, aki rémülten fogadta ugyan a gesztust, de nem merte ellökni magától, mikor látta, hogy a keresztapja, Black őket nézi. Harry gyorsan összeszedte a mugli ruháit, könyveit és egyéb, apró kacatjait - melyekből nem volt sok -, és átadva Dumbledore levelét elköszönt tőlük. Mindenki szerint érettebben és sok tekintetben felnőttebben hagyta el a házat, ahol tizenöt éven keresztül sínylődött, de tudta, hogy - a körülmények ellenére - egy új, boldogsággal és sok kacagással teli élet vár rá ezután, azokkal, akiket szeret. Sirius örömére, kezdett még jobban hasonlítani apjára, Jamesre. Szemüveget is egyre gyakrabban látták rajta…
|