A szombat hamar eljött, és a hideg ellenére a diáksereg, tanárokkal és betévedő nézőkkel együtt elkezdte megtölteni a lelátókat. Reggeli előtt Harry a lelkére kötötte minden játékosának, hogy minden érzékükkel a Hollóhát tevékenységét lessék, hiszen velük a Mardekár után fognak játszani.

Ő maga nem ült be tomboló közönség soraiba, inkább a korlátra könyökölve figyelte a lila csapat mozgását. Hallott az utóbbi időben suttogott pletykáról, miszerint a két terelő a sok tanulnivaló miatt hátat fordított a csapatnak, így rövid idő alatt kellett új játékosokat találniuk, ami nem valami szerencsés, ha csapatsportot játszik az ember. Mindenkit meglepett azonban a hír, amit a Creevey-fivéreknek sikerült kideríteni, hogy két lánnyal töltötték be a megüresedett posztokat. Annál furcsább volt a tény, hogy mindketten Harryék évfolyamából valók voltak: Lisa Turpin és Mandy Brocklehurst. Egyikük sem ismerte a lányokat különösebben, csak a közös órákon találkoztak velük. Nem igazán tűntek barátozónak, Mandy azért, mert a mardekáros Millicenthez hasonlóan ő is igencsak megtermett végtagokkal bírt (Vera megkönnyebbülésére); Lisa pedig rendesen emberkerülőnek bizonyult. Seamus ült néha mellette másodikban, McGalagony óráin, de hamar kérte az ülésrend módosítását, mert a lány igencsak különösen viselkedett. Olyan volt, mintha magában beszélt volna, pedig csak a szövegét mondta fel magának. Hermione valamelyest elismerőbben nyilatkozott a lányról, látva Seamus lekezelő viselkedését: elmondta, hogy Lisa az iskola színjátszó klubjának volt a tagja. Ez meglepetésként érte a fiúkat, hiszen hat év alatt nem láttak egy előadást sem.

- Csak mert a köpkőklub nem csinál havonta banzájt, még létezik. Ez is ugyanolyan… - érvelt Parvati Patil, látva méltatlankodásukat.

Hermione szerint az iskola társulata létezett ugyan, de évek óta csak vegetált, mert vagy túl kevesen voltak, vagy nem volt alkalmas darab, amit előadhattak volna. Noha egyikük sem hallott róla, állítólag most feltámadtak poraikból, és a kviddics utáni estén, vacsora közben előadnak egy kis színdarabot.

- Na és mit játszik majd Lisa? Valami gyíkot? - mulattak a fiúk a híren, utalva a lány igencsak nyurga alkatára.

Mindent összevetve, igencsak vegyes képet festett hát a Hollóhát csapata, ezért Harry nem sok esélyt adott nekik a győzelemre. Nem értette, hogy lehettek ilyen felelőtlenek a játékosaik kiválasztásánál. Mandy nem számított mozgékonynak, és egy olyan erőtlen lányt, mint Lisa, szintén hiba volt felvenni. Hallotta ugyan, hogy hajtójuk és kapitányuk, Bradley megkereste a hetedéves Eddie Charmichaelt, de az az év végi vizsgáira hivatkozva még erre a két meccsre sem vállalta a terelő szerepét. Hacsak Cho nem szedi össze magát, de úgy istenigazából, a csapat lehúzhatja magát a vécén, könyvelte el magában. Ellenük már sokkal esélyesebbnek látta a győzelmet, mint a Mardekár ellen, akik mindig képesek voltak valami meglepetéssel szolgálni. Noha… arra kíváncsi volt, hogy teszi majd félre az ellenérzéseit Choval kapcsolatban. Azt sejtette, hogy a lány feszülten fog repülni, de hogy ő maga…

- És William Stebbins, a Hugrabug fogója megpillantotta a cikeszt! - kiáltotta Dean Thomas, a küzdelem kommentátora, kinek hangjára Harry végre visszatért a valóságba.

Újra a pályára szegezte a tekintetét.  

- Közben Branstone és Withby játéka újabb ponthoz juttatja a már így is vezetésben lévő Hugrabugot!

A Hugrabug lelátóján éktelen kiabálásba kezdtek a nézők, így is bíztatva a csapatot. A hollóhátosok arcán némi csalódottságot lehetett felfedezni csapatuk kritikán aluli összjátéka láttán, de azért ők sem csüggedtek el teljesen. Luna megint kitett magáért, és sokkolóan hangosan kiabált a játékosoknak, amin sokan felbátorodtak, és követték példáját. Madame Hooch többször is rászólt a diákokra, hogy szurkoljanak civilizáltan, és az egyezményes kézmozdulatokat, mellyen dühüket kívánták kifejezni, ha lehet, mellőzzék. Míg a Mardekár a taktikák elemzésével és jegyzeteléssel volt elfoglalva, addig a griffendélesek inkább csak mosolyogtak a vicces helyzeten.

- Hova mész, Anthony? - pillantott hátra Harry, mikor látta, hogy barátja mérgesen kiverekszi magát a tömegből, és visszafelé indul a kastélyba.

- Áh, én ezt nem nézem tovább! - fakadt ki a fiú. - Szégyen, ahogy játszanak! Roger Davies, ha ezt látná, elásná magát a föld alá.

- Gyere ide… - intette Harry a korláthoz a hollóhátas prefektust.

- Ha ezek képesek így megverni minket, gondolom, ellenetek megszégyenítő lesz a vereségünk…

- Ne légy ennyire borúlátó. A mi csapatunk sincs mindig a helyzet magaslatán. Sőt, megsúgom neked, év elején még nem is gondoltam volna, hogy eljutunk arra a szintre, amin most állunk.

- A jövő hétvégén játszotok a Mardekár ellen… Izgultok?

Harry sóhajtott.

- Hát, örülnék, ha már túl lennénk rajta, mint ti. Sok múlik a körülményeken… Csak…

- ÉS CHANG ELKAPTA A CIKESZT! - ordította Dean Thomas.

- Mi van?! - kiáltott fel Anthony és Harry egyszerre.

Cho valóban ott lengette az aranyló kis gömböt a kezében, de nem tűnt valami boldognak.

- Chang elkapta ugyan a cikeszt, amivel szerzett a csapatának százötven pontot, de még így is húsz ponttal lemaradnak a Hugrabug százhetven pontja mögött. NYERT A HUGRABUG!

- Hát ez…

- … érdekes - fejezte be Harry.

- Öregem, gondoltátok volna? - csatlakozott hozzájuk Ron, akinek, mint prefektusnak, most is vissza kellett kísérnie az elsősöket a kastélyba. - Ne vedd támadásnak, haver - biccentett Anthony felé -, de éreztem, hogy egyedül Cho lesz képes megmenteni a becsületeteket…

Míg a két prefektus elsietett, hogy előkészítsék a visszautat, Harry a pontok állásán morfondírozott. Úgy vélte, szoros végkimenetele lesz az idei kviddics kupáért folytatott versengésnek…

A vacsora szinte mindegyiküknek különösen telt. A két csapat keserű szájízzel nyammogott, miközben az előadás ment. A Hugrabug azért, mert nem ők kapták el a cikeszt, a Hollóhát pedig azért, mert a fürge szárnyas labda elfogása sem vitte őket közelebb a győzelemhez. Így közülük vajmi kevesen követte figyelemmel a színdarabot.

A Mardekár nem delegált diákot a színjátszók közé, így ők jobbára csak vigyorogtak rajtuk. A Griffendélből azonban Parvati is szerepelt, nővérével és Lavenderrel együtt, aki, mint kórustag erősítette a társulatot.

Néha, mikor énekelni kellett, Dareling professzor is besegített a gyerekeknek hátulról, hogy magabiztosabbak lehessenek. A nő, miközben énekelt, mosolyogva figyelte párját, aki morcos természete ellenére jókat mulatott a tanári asztal előtt játszódó színjátékon. Az előadás témája sokak számára nem volt világos, a legtöbben már a címnél leragadtak, és kuncogtak. A „Bűnös hullája” kétségkívül szentimentális darab lett, keveredett benne ármány, tiltott szerelem, gyilkosság és egyéb gyarlóság. Seamus és a többi griffendéles fiú a meccsen pocsékul szereplő Lisa Turpint kereste, és a hasukat fogták a kacagástól, mikor meglátták, hogy fiút játszik.

- Ne nevessétek ki! - szólt rájuk Hermione szigorúan. - Biztos kevés fiú volt a csapatban…

- Vagy csak azért választották, mert eleve úgy néz ki, mint egy piszkafa! - mondta Dean a nevetéstől prüszkölve.

- De legalább most már látni, hogy vannak fülei… - súgta oda Ron Harrynek vigyorogva, aki majdnem félrenyelt a kuncogástól. - Mindig olyan furán hordja a haját… oldalt, két copfban…

- Szörnyű vagy, Ron!

A következő hét izgatott várakozással telt. A két összecsapni kívánó csapat minden alkalmat megragadott arra, hogy gyakoroljon. Harry engedélyt kért Madame Hoochtól, hogy reggel, órák előtt is kimehessenek gyakorolni. Szörnyű volt ugyan a félhomályban repülni, és hidegebb is volt, mint délután, de mindenki éberebben került az iskolapadba - amire nagy szükségük volt.

A tavasz mindig egyet jelentett a dolgozatírásokkal és a rengeteg házi dolgozattal. Szinte mindenki el volt maradva valamivel: egy esszé vagy egy elmulasztott rajz Hagrid órájára elég volt ahhoz, hogy feszültté varázsolja a hangulatot a klubhelyiségekben. Több helyen is rotyogtak bájitallal teli üstök, amit Hermione nagyon nem nézett jő szemmel, hiszen főzni csak a tantermekben volt szabad.

Harrynek még az átváltozástan teszt közben a megbeszélt kviddicstaktikák jártak a fejében. McGalagony meg is kocogtatta a padját, hogy a feladat kérdéseivel foglalkozzon, és ne valami külön lapon rajzolgasson. A tanárnő azonban meglepődött, mikor a fiú beadta a már kész pergament. Gyorsan átfutotta a szemeivel, és gyanakodva tanítványára pillantott.

- Csak kviddics - mutatta Harry a telefirkált, másik papírt, nehogy azt higgye, hogy puskázott.

McGalagony nyomban megenyhült, és biccentett, hogy nyugodtan folytassa.

A nő többször is hangsúlyozta, hogy győzelmet szeretne látni, mert Piton professzor is igencsak bizakodó a csapatát illetően. A két csapat a tavalyi botrány óta nem csapott össze, és mindketten látni kívánták, mennyit változott azóta a helyzet.

Harryt külön ösztönözte az igazgató irodájában történt eset, hogy megmutassa tanárainak, mire is képes önerőből. Azóta sem beszélt se Pitonnal, se Dumbledore-ral. Víváson szándékosan ejtette gondolkodóba Remust azzal, hogy kihívta Dracot egy menetre. A mardekáros fiú ugyan kegyetlenül elpáholta - hiszen sokkal kifinomultabb érzéke volt ehhez a sporthoz -, de Harry elégedett volt magával. Hermione próbált hatni rá, de utálta, hogy barátjának ennyire zsémbes a jelleme.

- Még hogy Piton kíváncsi! - fakadt ki egyszer. - Te még rajta is túlteszel, ezzel a türelmetlenségeddel!

Az egy hét úgy elröppent, mintha átaludták volna. Noha szinte minden nap tartottak hivatalos és titkos edzéseket, Harry mégis izgult némiképp. Szerda este óta orkánszerű vihar dúlt odakinn, ami miatt több hugrabugos és hollóhátas játékost is elfújt a szél gyakorlás közben. Úgy vélte, ha ilyen körülmények közt kell majd játszaniuk, az bizony rá fogja nyomni a bélyegét a végeredményre. Csapattársai hasonlóképpen nyomottak voltak, főként a két terelő.

A legutóbbi meccsüket is zuhogó esőben kellett játszaniuk, így jól esett volna valami változatosság.

- Rossz rátok nézni! - találták Hermionet a fiúszobában, ahogy péntek este visszatértek a vacsoráról.

- Már csodálkoztam is, hol voltál… - jegyezte meg Ron.

- Így akartok holnap nyerni? - kacsintott rájuk a lány, és volt valami huncutság a szemeiben.

Kezeit titokzatosan a háta mögött tartotta. - A Griffendélnek szüksége van arra a sok pontra!

- Hát ez igaz - sóhajtotta Ginny, lehuppanva Harry ágyára. - Míg Piton professzor távol volt, Honeybourne tanár úr elég sok pontot levont tőlünk… Igazságtalan tanár…

- Ha ilyen letörtek vagytok, holnap a Mardekár könnyedén lemos titeket a pályáról…

- Ilyen időben nem is csoda - pillantott ki Ron az ablakon.

- Hermione! Ne rombolt itt a csapatom önbecsülését! - kelt ki magából Harry játékosan.

- Nem sok rombolnivaló van… - motyogta az pimaszul.

Harry akaratlanul is elvigyorodott, a lány fura fintorát látva. Alattomosan felkapott egy párnát Seamus ágyáról, és hozzávágta. Hermione azonban egy cseppet sem tett úgy, mintha meglepetésként érte volna a támadás. Előkapta a kezeit a háta mögül, és egy párnával kezdte püfölni a csapatkapitányt.

- ’Mioni, mi ütött beléd? - kérdezte Ron értetlenül.

A párnák, amikkel a két barát egymást csapkodta, hamar megadták magukat, és széthasadtak a varrás mentén. Az egész szobát ellepték a hófehér madártollak.

Ginny felpattant az ágyra, és nevetve ugrálni kezdett rajta, mint valami buta kislány, közben pedig ide-oda rugdosta az ágyra hullott pihéket.

- Hé, az az enyém volt! - szállt be Seamus is a küzdelembe, felkapja Neville párnáját.

- Az tedd le, a nagyimtól kaptam! - nyüszítette barátja, egy csíkos vánkost hozzávágva. - Ha szétszakad…

- Majd megjavítjuk! - kiáltotta Hermione vidáman, ahogy betömött egy maréknyi tollat Harry inge alá.

Ron egészen addig nézte az őrült felfordulást, míg valaki fülön nem hajította egy gombócnyi zoknival.

- Ki volt az?

Meg sem várta azonban a választ. Elkapta a nála némileg alacsonyabb Deant, legyűrte az ágyra, és a szájába akarta gyömöszölni az iménti zoknit, aki nevetve tiltakozott ez ellen.

Mindeközben Ginny folytatta a sivalkodást, Harry ágyán ugrabugrálva, ami felkeltette a klubhelyiségben és szomszédságukban tartózkodók figyelmét.

Will és Vera, egy-egy almát rágcsálva, kíváncsian nyitottak be hozzájuk.

- Mi a…?

Ám mikor Willt úgy eltalálta egy talárcsomó, hogy majdnem lebukfencezett a folyosó lépcsőjén, rájöttek, hogy jó móka folyhat odabenn…

Másnap reggel, ahogy Harry kinyitotta a szemeit, úgy érezte, az elvonuló rossz idővel baljós előérzete is tovaszállt. Kellőképpen kipihentnek érezte magát, ugyanakkor úgy feltöltötte energiával a tegnap esti, veszett tombolás, hogy azt hitte, kicsattan tőle.

Minden és mindenki nyugodtnak tűnt: odakintről madárcsicsergést lehetett hallani… mintha a tavasz kezdett volna végre visszatérni. Az ablakon vékony csíkban sütött befelé a nap.

Megpróbált felülni, de látta, hogy Ginny lábai ott nyugszanak a mellkasán. Halkan kuncogott egyet, majd óvatosan kimászott a lány alól, és körbenézett a szobában.

- Ez iszonyú - állapította meg.

Mindent pihe borított: az ágyakon, a földön nem volt olyan négyzetméter, ahol ne állt volna kupacokban a párnákból kiömlő toll. Szobatársai is mind úgy aludtak el, hogy hajuk, ruhájuk tele volt pihékkel. Ő maga is elég rémesen festett. Kissé tanácstalan volt, hogy mégis mit kezdjenek majd a felfordulással, főleg, hogy nemsokára itt a meccs, mikor meglátta, hogy Hermione ott alszik Ron mellett, jól odabújva a fiú mellkasához. Mosolyogva nézte őket egy ideig, majd elkezdte fésülni saját haját. A fésű kiszedte ugyan a legtöbb tollat, de még így is megtépázottnak tűnt. Megmosta az arcát egy tál vízben, és ahogy törölközött, kíváncsian leste magát a tükörben. Csendesen kihúzta éjjeliszekrényének fiókját, és elővette régi szemüvegét, noha egy pillanatra hezitált. Az orrára biggyesztette, és lassan kinyitotta a szemeit.

Sokkal homályosabb volt számára világ újra a rossz szemüvegen keresztül, de a korvonalakat azért még látta. Némán méregette magát, próbálva felidézni maga előtt apja arcát, kivel nem is olyan rég beszélt. Újra lehunyta a szemeit, és hümmögve visszatette a szemüveget a fiókba.

Kissé éberebben, odamászott Ginnyhez, és megbökte a karját. Ideje volt készülődni.

A reggelinél mindegyikük sokkal felszabadultabb volt, mint eddig. Már kviddicstalárba bújva majszolgatták a még gőzölgő kását és különféle péksüteményt, és igazából egyikükön sem látszott, hogy izgulna, csupán a két terelőn. Ők eléggé kedveszegetten ücsörögtek töklevük felett. Ahogy kivonultak többiekkel együtt a stadionba, se nagyon változott a hangulatuk. Harry kérdőn Ginnyre pillantott, aki csak intett, hogy várja ki a meglepetést.

Felsorakoztak a kirepüléshez, és látták, hogy a szemközti kifutón a mardekárosok ugyanezt teszik.

Odakint már tombolt az egész iskola. Három ház is a Griffendélnek szurkolt, hiszen a Mardekár nem tett sokat annak érdekében, hogy elnyerje a többiek szimpátiáját. A gyerekek arca tehát javarészt vörös-sárgára volt mázolva, és a legtöbben piros zászlócskákat és sálakat lengetett.

- Nagy örömömre szolgál, hogy két professzionális kviddicsjátékost köszönthetek vendégeink soraiban! - rikkantotta Dean Thomas, a tanári emelvényen ülve. - Nagy tapsot kérek a Holyhead Harpies jelenlegi kapitányának, Gwenog Jonesnak, aki volt olyan kedves, hogy megtisztelje e mérkőzést jelenlétével. És üdvözöljük újra sorainkban az egykori griffendéles őrzőnket, Oliver Woodot, aki immáron a Puddlemere teljes jogú játékosává vált! Gratulálunk, Oliver!

- Itt van Oliver! - lestek ki a Griffendél játékosai.

- Nézzétek, ott ül!

- Szerénykedik, mint mindig… Az álszent - vigyorgott Ron.

- Szerintetek mit keres itt ez a Jones? - kérdezte Adrew kicsit félénken.

- Biztos tartalékos terelőket keresnek a csapathoz… - kacsintott rá Will, de ezzel csak azt érte el, hogy Andrew is és Jack is még jobban elsápadtak.

- Nincs oka az aggodalomnak - intette le őket Harry. - Győzzétek le a félelmet! Eddig remekül ment! Nyerni fogunk! Ebben biztos vagyok!

- És most jöjjenek a Griffendél játékosai is! - kiáltotta valahol messze Dean, de hangját felerősítette a mikrofon.

- Mindent csináljatok úgy, ahogy megbeszéltük - szólt hátra Harry utoljára.

- A csapatkapitány, Potter! A két terelő… Kirke és Sloper! Weasley! És a három hajtó! Morgenstern, Fawnsdale… és a legkisebb Weasley!

- Csapatkapitányok! - kiáltott Madame Hooch, közelebb intve Harryt és Dracot. - Tiszta játékot akarok! Ha megint botrányosan viselkednek, mint a tavalyi meccsen, eltilttatom magukat a játéktól!

Harry összenézett a szőke mardekárossal, aki néma, ám kaján vigyorral felelt.

- Fogjanak kezet!

- Látod, kik néznek minket, Potter? - motyogta Draco, miközben megszorongatta a griffendéles ujjait.

- Jonesra gondolsz?

- Bármibe fogadni mernék, hogy a potenciális játékosokat akarják felmérni, akikre majd lecsaphatnak, ha innen kikerültek… Az a fafejű Wood is azért jött, mert kiöregedett a Puddlemere két hajtója, és utánpótlást keresnek…

- Oliver nem fafejű - rótta meg Harry. - Egyébként meg, ha ennyire izgat a prominens közönség, igyekezz a legjobb formádat hozni. Mert én nem hagylak ma győzni.

- Majd meglátjuk, Potter…

Mindketten visszarepültek a csapatukhoz, felvéve a várakozó pozíciót, mely a labdák szabadon eresztését előzte meg. Madame Hooch utoljára végigmérte őket, majd feldobta a kvaffot.

- És Culverton már meg is szerzi! Suhan előre, el a két griffendéles terelő közt… Hegarty szabadon van, mégsem passzol… nem passzol… ÉS VERONICA MEGSZERZI TŐLE! Heh, nem is csoda… aki ilyen önzőn játszik…

Harry látta, hogy a cikesz is elszabadult már, de olyan sebesen eltűnt, hogy nem találta meg rögtön. Oldalra pillantott, Hermionera, aki biccentett, és megbökdöste a lányokat maga mellett, főként másodikosokat, harmadikosokat, de Padma és Lavender is besegítettek.

- Andrew!

- Jack! - kezdték azok üvölteni.

- Ha lezúzzátok őket, elmegyek veled randira, Sloper!

- Szeretlek, Andrew! - visította az egyik szőke copfos, kipirult arcú lány, amin sokan felnevettek.

A két griffendéles terelő majdnem lefordult a seprűről, mikor szembesül a rengeteg, őket bíztató plakáttal, zászlóval, és sikoltozó lánnyal. Andrew, hogy leplezze izgatottságát, jókorát odasózott az egyik gurkónak, ami elszáguldott az egyik mardekáros hajtó feje mellett, így az ijedtében elejtette a kvaffot.

Harry maga is elvigyorodott, és hátrapillantott Ronra. Az bólintott, és intett, hogy kezdje keresni a cikeszt.

- Ginny Weasley szalad a kvaffal, ügyesen kitérve a gurkók elől… DE SZÉPEN MENTETT JACK SLOPER! Weasley viszi tovább… TÍZ NULLA A GRIFFENDÉLNEK!

Veronica gratulált Ginnynek az ügyes játékért, látva, mennyire bosszankodik a mardekáros őrző. Will-lel kiegészülve tettek egy tiszteletkört a tanári lelátó előtt.

- A kvaff pedig újra szabad! Hegarty megszerzi, át Culvertonnak, ő vissza… Ú, EZ FÁJFATOTT! - jajdult fel Dean, mikor az egyik gurkó, Jacknek köszönhetően előbb a fiú seprűjének ütközött, majd onnan gellert kapva orrba találta a hajtót. - Vérzik? Nem! Madame Hooch int, hogy mehet tovább a játék! SZÉP VOLT, SLOPER!

Harry közben lázasan kereste a cikeszt, fél szemmel mindig Malfoyt figyelve. Az legalább olyan tanácstalan volt, mint ő, noha inkább a Hugrabug emelvénye előtt kutakodott.

- Willnél a labda, gyerünk, fiú! - kommentálta Dean tovább az eseményeket. - Vera könnyen átsuhan a két ellenséges hajtó közt… és alulról már kapja is a labdát! Szép volt, Griffendél!

Hamar felharsant a húsz-nulla, majd a harminc-nulla, Harry pedig érezte, hogy a Mardekár kezdi elveszteni a türelmét. Crack és Monstro nem is a gurkókra vadásztak immár, hanem ellenséges játékostársaikra, így érthető volt, ha a két jóval kisebb termetű Andrew és Jack tartott tőlük. Sebes és cseles ütéseik csak tovább hergelték a két behemótot, akik a labdákat szinte teljesen figyelmen kívül hagyva inkább őket terelgették.

- Crack, Monstro! Mi az eget műveltek?! - förmedt rájuk Malfoy. - A játékra koncentráljatok!

Vincent bambán bólintott, de mire újra a gurkókra irányulhatott volna a figyelmük, Sloper és Kirke máris megelőzte őket.

- Veronica tartja a kvaffot… de Keith Culverton lök rajta egyet, és kimarja a kezéből! Vigyázz, Culverton, gurkó!

A fiú megtorpant, így ezalatt Will elhalászta tőle a labdát.

- Ez alattomos volt, Thomas! - fakadt ki McGalagony mellett Piton.

- Én csak figyelmeztettem, tanár úr! Nézze!

Egy szemtelen gurkó majdnem eltalálta a fiú vállát.

- Hatvan-nulla a griffendélnek! - tette hozzá Dean derülten. - Úgy látszik, ma Ronnak nem sok dolga lesz…

- Mit csináltok? - veszekedett csapatával Malfoy. - Szedjétek már össze magatokat!

A három hajtó ingerülten bólintott, bár nem volt olyan köztük, aki ne szerzett volna már be valamilyen harci sérülést, köszönhetően a Griffendél vad gurkóinak. Felkapták a kvaffot, és most mindhárman, V-alakban repültek Ron karikái felé. Az őrző Harryt kereste a szemeivel, aki biccentett, majd intett a két terelőnek, akik nyomnak támadni kezdték a szabad hajtókat. Az egyikük, aki már így is elég kábán repült, könnyen eltéríthető volt, a másik kettő azonban makacsul kitartott. Ám meglepetésként érte őket, mikor egy-egy griffendéles hajtó ollószerűen rájuk repült, korlátozva őket a szabad mozgásban.

- Ron Weasley elhagyja a karikákat! RON, MIT MŰVELSZ?

Ám vele kiegészülve könnyedén blokkolni tudták a támadást, és mivel a harmadik mardekáros hajtó sehol sem volt, siker koronázta a meglepetésszerű akciót. Malfoy hápogva leste csapata tehetetlenségét, dühödten bokszolt a levegőbe.

- Gyerünk már! - üvöltözte. - Nem adhatjátok fel! Gyáva…

Ám elhallgatott, mert látta, hogy Harry élesen lefelé száguld, valami csillogó kis gömböt követve. Nyomban utána lendült.

Harry az egyik lépcsőforduló előtt vette észre a cikeszt, és kihasználta, hogy Draco figyelme elkalandozott. Ő bátran rá merte bízni magát a csapatára. Ám Malfoy hamar nyomába szegődött, igaz, a Tűzvillámmal nem tudta felvenni a versenyt, így jócskán lemaradt mögötte. A cikesz kitartóan menekült előlük, egyszer azonban váratlan mozdulatot tett: egy szempillantásnyira megállt, és elkezdett velük szembe repülni. Elsüvített Harry bal füle mellett, egyenesen Draco felé. Harry rémülten fordulóba húzta seprűjét, attól tartva, hogy így Malfoy markába hullhat a győzelem. De a cikesz az aprócska szárnyaival össze-vissza csiklandozta a mardekáros arcát, amit ő kapálózva igyekezett hárítani, elkapnia azonban nem sikerült.

- Potter egyenesen Mafoly felé száguld! - pattant fel Dean Thomas a helyéről.

- Össze fognak ütközni - sápadt el Oliver, Dumbledore mellett ülve. - Malfoy nem tudja kikerülni… nem is látja, hogy jön!

- A rohadt… életbe! - káromkodott Draco.

Harry azonban kinyújtott kézzel repült feléje. Hogy ne nyársalják fel egymást a seprűk nyelével, egész testével balra lendült, féloldalasan repülve, így csak a keze közelített Malfoy arca felé.

- Csak… még… egy kicsit… - nyögte összeszorított fogakkal.

Minden erejére szükség volt, hogy ilyen feszes testtartásban tudjon maradni, de igyekezetét végül siker koronázta. Mikor Malfoy újra ki tudta nyitni véreres szemeit, pont akkor kulcsolódtak Harry ujjai a cikeszre. El is engedte magát, téve egy teljes fordulatot, egy ideig fejjel lefelé repülve. Majd felegyenesedett, és felmutatta a kezében ficánkoló aranygömböt.

- Harry Potter megszerzi a cikeszt! Kétszáznegyven-nullára győz a Griffendél! - rikkantotta Dean boldogan, mire a közönség is hatalmas üdvrivalgásban tört ki.

McGalagony hátranézett Pitonra, aki keserűen lehorgasztotta a fejét, de azért mosolyogva gratulált. Lamerin, mellettük, ujjongva kiabált, egyik kezében egy zöld, másikban egy vörös zászlóval.

- Lemegyünk a pályára? - kérdezte tőlük.

A játékosok is lassan leszálltak a homokba. Monstro dühösen a földhöz vágta az ütőjét, ami megpattant, és majdnem fejbe találta Crackot. Mindegyikük csalódott volt, de leginkább Malfoyon látszott, mennyire bánja a vereséget. A cikesz végig ott volt az orra előtt…

Harry odament hozzá, és mielőtt Madame Hooch rájuk parancsolhatott volna, a kezét nyújtotta feléje.

- Azért… jó meccs volt - jegyezte meg szerényen, noha az arca egészen kipirosodott az örömtől. Két nap alatt már sokadszorra érezte, hogy szétveti a boldogság.

Draco kelletlenül, és tőle szokatlanul bárgyú képpel emelte a kezét, hogy viszonozza a gesztust. Ám alig értek tenyeréhez Harry ujjai, azok mintha görcsbe rándultak volna. Rémülten pillantott fel ellenfelére.

Harry testén remegés futott végig, melyet szörnyű, feszítő érzés követett. A torka mintha elakadt volna: csak úgy hörgött a friss levegőért. Apró, villódzó fénypontok jelentek meg a szemei előtt, melyek kezdték elhomályosítani a látását. A füle zúgott, mintha valami hegy tetején állna, ahol ritkább a levegő, és úgy érezte, karmok kaparják a bőrét - belülről.

- Mi van veled? - kérdezte Draco fintorogva.

A lányok körülöttük sikoltozni kezdtek, mikor Harry hanyatt esett, és a homlokán megint szétnyílt a villám alakú sebhely. Ron nagyon is jól emlékezett… nyár végén… a vonaton…

- Menjetek innen! - hajtott el minden kíváncsiskodót, és átkozta a tanárokat, amiért azok olyan sokára érkeznek. - Te is! - rivallt rá Malfoyra.

Ám mindketten kővé dermedve álltak a rángatózó Harry felett. Ron tett egy tétova mozdulatot barátja felé, de mikor az újat vonaglott, ijedtében visszakozott.

Harry egészen elsápadt a nagy fetrengésben és kapálózásban, és még mindig csak sejteni tudta, mi állhat hirtelen jövő rosszulléte mögött. De nem merte elhinni…

Nem lehetett Voldemort! Az iskolát bűbájok védik, hogy kívülről senki se háborgathassa a diákok elméjét. Ezt maga Piton mondta. Vagy… ez csupán az épület falaira vonatkozik…? A kviddics elvégre… a szabadban van…

Hatalmasat nyögött, oly elviselhetetlen volt a fájdalom. Próbálta azonosítani az érzést, és alkalmazni, amit a nyáron megtanult…

- Bennem van… - hörögte. - Megint… Szaladj, Ron…!

- Mi van benne? Ki van benne? - kiáltozta Draco értetlenül, hogy túlharsogja a lelátókon eluralkodó pánikot.

- Urad és mestered… - jött egy idős férfi hangja Harry mozgó ajkai közül.

A fiú, akár egy bábú, amit szálakon rángatnak, elemelkedett a földről, és újra talpra állt. Megbabonázva meredtek szemeibe, melyek először fennakadtak, majd vörösre váltottak. Ron remegő kezekkel nyúlt pálcájáért, de mikor Harry álnokul elvigyorodott, megdermedt.

- Dumbledore! - kiáltotta a hang, melynek hallatán mindenki elnémult.

A tanárok végre odaértek eléjük, de lelassultak döbbent lépteik, ahogy meglátták, mi történt.

- Dumbledore! - kiáltotta újra, a dühtől remegve.

Az igazgató szúrós tekintettel és lebiggyesztett ajakkal nézett szembe a rettegett feketemágussal. Úgy tűnt, a déli nap sugarai megcsillannak a félhold alakú szemüvegén, amitől még méltóságteljesebbnek tűnt alakja.

- Engedd el a fiút, Tom.

A név hallatán többen is összepillantottak, értetlenül. Dumbledore azonban szándékosan nem Voldemort félelmet keltő nevét használta: nem akart még nagyobb pánikot okozni. Tudta, hogy ezzel csak ellenfele esélyeit növelné.

- Ne merészelj a mocskos félvér apám nevén szólítani! - rivallt rá a hang ingerülten. Szavai szinte sziszegésnek tűntek.

Akadozott a hangja, mint valami rosszul behangolt rádiónak, és a szemének színe is vibrálni kezdett. Néha láthatóvá vált Harry smaragdzöld írisze, hiszen egyértelműen küzdött megszállója ellen. Remegve emelte fel a pálcáját, önmaga ellen fordítva.

- Harry! - kiáltotta Remus. - Ne tedd!

A tizenegy hüvelyknyi magyalpálca azonban közelített a fiú gyomra felé.

- Ne! - rikkantotta Draco hirtelen, amire mindenki összerezzent.

Rávetette magát Harryre, leszorítva a kezeit, félreütve a fenyegető fegyvert, így az alatta fekvő fiú csak vergődött.

- Ostoba! - morogta Voldemort hangja, és Harry egyaránt. Végül a férfi még egyszer, utoljára diadalmaskodott. - Sohasem lesz a tied! Soha nem kapod őt vissza, Dumbledore! Eljövök Belláért! Átkozott…!

Harry mellkasa egészen megemelkedett a talajtól, ahogy a zsarnok lélek tovaszállt belőle. Könnyek szöktek a szemébe, ahogy hörögve újra levegőért könyörgött.

A tanári kar sápadtan állt az igazgató mögött. Az idős mágus, úgy tűnt, tétovázik, ahogy a szenvedő Harryt nézi, de végül kihúzta magát és köhintett.

- Prefektusok… - szólalt meg, amire elhalt a halk sutyorgás a lelátókon. - Vezessétek vissza a diákokat a klubhelyiségekbe, amit a mai délutánon nem hagyhat el senki, csak tanári engedéllyel. Aki játék közben megsérült, kövesse Madame Pomfreyt a gyengélkedőre. Rowena, Minerva, Perselus! Kövessenek az irodámba! Remus, hozza a fiút! - indult meg hirtelen, ami mindenkiben tudatosította az imént kiosztott feladatot. Gondterhelten tette hozzá. - Nincs sok időnk…