Harry izgatottan nyitott be a fiúk hálószobájába. Kezében egy vörös kendővel beborított üvegburás tárolóedényt tartott. Vigyázva tette le az asztalkára.
- Mi az? Mi az? – kíváncsiskodott Ron, miközben megigazította tiroli szabású nadrágjának kantárját.
- Hú, ez nagyon állat lesz, Ron! – mérte végig barátját Harry.
Ron valóban kimerítette az „állat” fogalmát.
Fekete cipőjéből kikandikáltak bokái. A fehér térdzoknis bokái… Hosszú, fehér zokni, muskátlis hímzéssel. Dean a ruhaneműt a férfiúi nem sárba tiprásának tekintette. De a többiek majd megszakadtak a röhögéstől, mikor meglátták. A fehér inget Ron, ha egyenetlenül is, de betűrte a nadrágjába, mely olyan bő volt, hogy akár másfélszer is beleférhetett volna. Épp azt gyakorolta, hogyan járjon-keljen a trottyos naciban, kantárját húzogatva, mikor Harry belépett.
- Végre ideadta Bimba professzor! – rántotta le a leplet Harry a dédelgetett buráról. – Megkaptam az ördöghurkot!
Az üveg alatt megbúvó lény a hirtelen jött fény hatására tekergőzni és idegesen rángatózni kezdett, mint valami elmebeteg kígyó.
- Juj, ez állatkínzás! – takarta el a szemeit Neville.
- Ez nem is állat, Neville! – kacagtak a többiek.
- Elárulnád végre, hogy mi leszel, Harry? – horkant fel Seamus türelmetlenül.
- Naná – kacsintott az kihívóan. – Szárnyaszegett tündér – rikkantotta, és kezdte is előszedni jelmezét a ládájából.
- Bejöhetek, srácok? – kopogott Ginny.
- Be! – nyögött az öt fiúhang.
- Már Seamus is felöltötte a kőkorszaki jelmezét.
A fiú meg se hallotta a rosszmájú megjegyzést, olyan lelkesen növesztgette a mellkasán a szőrt egy speciális bűbájjal. Állati eredetű szőrmebugyogót és bocskort viselt. Fabunkóját épp az ágy lábának támasztotta, hogy a fejére illeszthessen egy medveskalpot, a jelmez amolyan megkoronázásaként.
- Juj, srácok… - kuncogott a lány a bizarr jelmezek láttán.
A legjobban Dean „gonosz-bohóc” kosztümje tetszett neki. A fiú olyan elvetemült fekete arcot festett magának – fehér könnycseppekkel -, hogy valóban ijesztőnek tűnt.
- Harry, hadd lássalak téged is! – sürgette a fiút, aki épp ekkor bújt bele fekete nadrágjába.
- Mindjárt, mindjárt – nyöszörögte, és már nyúlt is a fehér, puha ingjéért.
- Várj, ne feledd a port! – csapott a homlokára Neville, és már rohant is a ládájához. Egy piciny, piros fémdobozkát kotort elő belőle. – No – állt meg Harry előtt. – Megáztattam egy gyógynövényes oldatban, így, ha esetleg a szemedbe dörzsölnéd, még akkor sem fog csípni. Mostanra már teljesen kiszáradt. De jól vigyázz vele, mert mindenhez odaragad!
- Köszönöm, Neville! – ugrott Harry a nyakába.
- Pontosan mi az?
- Csak a végén rakhatjuk fel. Gyerünk már, Harry! Mellényt, cipőt, hadd fesselek ki végre! – utasítgatta a lány.
Mikorra Harry minden ruhadarabot magára öltött, végre a ficánkoló növényért nyúlt.
- Na gyere, béjbi – búgta a lénynek.
- „Béjbi”? – fintorgott Ron. Öt éve kísértette az ördöghurok szorításának emléke.
- Hát, ez még igencsak újszülött stádiumban van. Nézd, milyen kicsi!
Neville helyeslően bólogatott.
- Nem vagytok észnél…
Harry egy hirtelen mozdulattal féloldalasan felemelte a burát, és megcsippentett egy tekergőző indát. A többiek irtózó hangon felnyögtek, egyedül Neville nézte ámulattal. Annyira belefeledkezett a lény csodálásába, hogy ferdén kötötte meg kalózkendőjét.
Harry egy ideig viszolyogva nézte a gilisztaszerű indát, majd bokája köré fonta. A megátalkodott növény, amint megérezte, hogy van mire rátekerednie, nyomban önállósította magát. Harry már nyúlt is a pálcájáért. Megvárta, míg az inda a bokájához rögzíti zöld surranóját, majd elmormolta a bűbájt.
- Immobilus!
A növény így olyanná vált, mint valami szépen megmunkált díszítőelem.
- Vai – ugrált a lány örömében. – Ez nagyon jó!
A fiú a másik bokájánál is ugyanezt alkalmazta. De a két térde alatt és a derekánál is összefogta fele a nadrágját, karján és csuklóján pedig az inget. Dean mű falevelei még jobban feldobták a jelmezt.
Ginny vizes ujjaival még turkált egy kicsit Harry amúgyis kócos hajában, egy kevéske szénporral pedig kiemelte szép zöld szemeit.
- Na, ide azzal a tündérporral! – kacsintott rá Harry.
A lány vett egy csipetnyit a csillámló porból, és a tenyerére hintette.
- Csukd be a szemeidet!
Ahogy a fiú engedelmeskedett, Ginny lágyan fújni kezdte az arcába a csodálatos szemeket.
Harry arca, nyaka, mellkasa és haja is csillogott, mire elkészültek. A ruháira is került Neville csillámporából.
- Ó! – gyönyörködött a lány a művében. – Nagyon szép lettél! Büszke vagyok magamra!
- Gyertek, fiúk! Ma este megtáncoltatjuk a lányokat!
Nem lehetett tudni, kinek a jelmeze botránkoztatta meg a tanári kart jobban.
Ginny egész sokáig magasan vezetett szétcincált szoknyájával, mely alól minden mozdulatára elővillant szemtelenül fekete fehérneműje. Fekete, csizmás-harisnyás lábai, piros harisnyakötője legalább vonzotta a fiúk tekintetét, mint pimaszul fedetlen dekoltázsa. Csipkekesztyűjével néha lángvörös tincseit igazgatta, mintha zavarban lenne, de a többiek rögtön tudták, hogy élvezi a rá szegeződő tekinteteket.
A tanárokon a szívroham újabb hulláma söpört végig, mikor megjelent a hollóhátas prefektus, Anthony Goldstein a Patil-ikrekkel. A fiú tisztes, papi csuhájával a követ súrolta, a lányok pedig szende apácajelmezt öltöttek. Ám minden tüneményesség eltűnt az arcukról, mikor kiderült, hogy ruháik merészen fel vannak vágva. Ahogy leültek, a szoknya majdnem a fenekükig fellibbent.
Persze, voltak, akik decensebb mugliruhákat öltöttek, noha néha igencsak bizarr kombinációkban. Volt, aki öltönyéhez túrabakancsot húzott. De az öreg néninek öltözött harmadikos, hugrabugos fiúnál kevesebben kacagtatták meg a közönséget jobban. Két hollóhátas a folyosón viaskodott most, hogy Frics úrnak semmi beleszólása nem volt a kisebb-nagyobb rendbontásokba. Az egyik testőrnek volt öltözve, és úgy lengette a kardját, a másik meg egyszerű golfjátékosnak, aki az ütővel védte magát.
A prefektusok, a bortányosabb jelmezek ellenére is sikeresnek könyvelték el a hosszú ideje tartó szervezői munkát, és kicsit fellélegeztek a sokszínűség láttán. A Mardekárosok pökhendisége nem is igazán zavarta őket: az ezüstkígyó házából sokan arra sem méltatták igyekezetüket, hogy jelmezbe bújjanak. Egyszerűen dísztalárt öltöttek csupán – noha az egyszerűség fogalma náluk korántsem volt egyenlő a visszafogottsággal.
A nagyterem asztalai, ahogy a Trimágus Tusa báljakor, most is a falhoz tolva álltak, hogy középen legyen elég hely a táncolóknak. A zenét a varázslók körében újnak számító Devoni Dudások szolgáltatták. A többiek kitörő tapssal köszöntötték őket, Harrynek azonban teljesen ismeretlennek számított a banda. A fiúcsapat kicsit megszeppentnek látszott a jókedvű tömeg láttán, de pár mondatnyi bevezető szöveg után máris a húrok közé csaptak.
A varázslóivadékok nyomban felpattantak a helyükről, és vígan ropták a táncot, a félvérek és mugli származásúak azonban meglepve tapasztalták, hogy az együttes népszerű mugli dalokat játszik, csupán más hangszereléssel.
Harry elismerően bólogatott a dallamra, majd kortyolt egyet a negédes tökléből. Mosolyogva nézte Hermionet, aki Ronhoz hasonlóan szintén bohócot készült csinálni magából. Együtt eszelték ki az őrült tervet egy ilyen páros jelmezhez. A fűzöld, masnis-szalagos-pántos ruhácskájában úgy nézett ki, mint valami alpesi tehénfejő lányka. Hatalmas hajkoronája most két fonott tincsben kunkorodott a füle mögött. Szemceruzával még szeplőket is festett magának. Vidáman ugráltak a tömeg közepén, így Harry is kedvet kapott a tánchoz. Ginnyt már megtáncoltatta az előző két szám alkalmával, de át kellett engednie a lányt a többieknek is. Anthony kisajátította magának az ikreket, sokak nagy bosszússágára. Szabályosan merényleteket terveztek ellene, csak hogy végre más is táncolhasson a két álszent apácával. Hannah Ernie-vel bohóckodott, így hirtelen nem talált magának elfogadható táncpartnert. Míg…
A nagyterem ajtajában egy különös figura jelent meg. A lány testén mintha egy szál ruha sem lett volna, úgy ráfeszült az a rózsaszín kezeslábas, amit viselt. Nem is igazán ruhának tűnt, mert bőre, a nyakán és fején kívül ugyanígy festett. Pöttyök és színes csíkok adták a mintázatát, arca pedig ugyanilyen szépen volt kipingálva. Haja fel volt tűzve, csak szálak, apróbb tincsek álltak ki belőle, így Harry alig ismerte fel benne Chot.
McGalagony már sokadszorra fehéredett el aznap este. Mikor meglátta, mennyire kiadja a jelmez a hollóhátas lány testének csábos domborulatait, már pattant is fel a székéből, hogy kiparancsolja őt a teremből. A tanárkollegák azonban nyugalomra intették, és inkább megkínálták még egy kupa forralt borral. A korosodó nő olyan ideges volt, hogy egy húzásra megitta az egészet.
Cho felvonta a szemöldökét, ahogy Harryre pillantott. Lassan megindult feléje, és örömmel konstatálta, hogy a fiú majdnem elejtette a poharát. Harry egy ideig követte a szemeivel a lány kerekded melleinek ritmusos himbálózását, majd megrázta a fejét, hogy magához térjen.
- Vigyázz vele, öregem – suttogta a fülébe hátulról Dean. – Az ördög mindig nő képében jön el értünk…
- Szia Harry – köszönt rá a lány.
- Um, szia Cho… j-jobban vagy már?
- Teljesen meggyógyultam, mint láthatod – mosolygott a lány. – Mit szólnál egy tánchoz? – pillantott a tánctér felé, mikor a Dudások a Titokzatos lányt kezdték el játszani.
- Persze, menjünk.
- Félsz újra megtenni? – kérdezte Lamerin, ahogy apjával a folyosókon baktattak, a nagyterem felé. Egy kis tükörben a vámpírfogait nézegette.
- Nem, dehogy, csak…
- Akkor ne nyammogj itt nekem! Tied a mai este legtutibb randija! Tudod, milyen szívesen lennék a helyedben? Dareling kisasszony garantáltan az est szépe lesz! Én a helyedben nem aggódnék.
Piton azonban csak rezignáltan sóhajtozott. Befordultak az utolsó kanyarban is, mikor szembetalálták magukat az imént kitárgyalt hölgyeménnyel.
Perselus egyszerűen csak elnémult, fiának azonban leesett az álla.
Rowena talpig feketében állt előttük, könnyű, földig érő ruhában. Szénfeketén ragyogó tollak és szalagok díszítették szoknyájának puha uszályát, egy szép kis legyezővel dekoltázsát legyezgette. Tündöklően ragyogott az arca, ahogy remélt táncpartnerére nézett. Megsimogatta az ifjú arcát, és rámosolygott.
- Nagyon csinos kis vámpír lett belőled – jegyezte meg.
Lamerin elpirult, és szabadkozva oldalazni kezdett.
- Jó… jó mulatást! – köszönt el tőlük.
A két tanár követte őt a szemével, majd mikor magukra maradtak, elmerültek egymás csodálásában. Ujjaikat összekulcsolva közelebb húzódtak egymáshoz.
- Szia – köszönt a nő halkan, ahogy homlokuk összeért.
- Szia… Gyönyörű vagy… - suttogta Perselus.
- Köszönöm… te is remekül nézel ki…
- Meg akarlak csókolni…
- Akkor… ne habozz… remélem, nem félsz megtenni…
- Nem… már nem…
Hosszan csókolgatták és harapdálták egymás ajkait, simogatva ölelve a másik testét. Kis idő múlva Perselus a nő nyakán találta ajkait, bár maga sem tudta, hogyan kalandozott el oda. Mégis kellemes volt számára az érzés.
Amikor elváltak egymástól, Rowena hamiskásan mosolygott.
- Most miért? – nézett rá értetlenül a lány. – Mindketten elég idősek ahhoz, hogy tudják…
- Harry nem csalhatja meg a barátnőjét!
- Miért, van neki? – harapott egy almába Parvati.
- Van – vonták meg a vállukat a fiúk.
- Na és ki az? Ginny?
- Dehogyis. Egy mugli lány.
- No lám…
- Nem hiszem el, hogy ezt csinálja – rázta meg a fejét csalódottan Hermione. – Én azt hittem, hogy normális fiú… hogy hűséges…
Egészen különös lett az arca.
- Szemétség, amit művel ezzel a szerencsétlen Marie-val. Ginnyvel egész évben együtt lógnak, kézen fogva mászkálnak, egymás mellett döglenek az ágyon – fakadt ki. – Meg sem érdemel egy ilyen szép és ártatlan lányt, mint ő.
- Hermione, nem tudhatod…
- Elég, Ron! Nehogy már elkezd védeni! Te is tudod jól, hogy nem helyes, amit csinál! Ha csak huzatja Cho agyát, akkor is mocskos dolog az egész! Attól, hogy szakítottak, még nem kellene így bánnia vele! Hányok az ilyesmitől! Úgy látszik, ő is ugyanolyan kéjenc lett, mint a többi szemét férfi! Ugyanolyan beképzelt, mint az apja és Sirius!
- Ki? – nézett fel a baráti kör értetlenül.
Ron sápadtan próbálta közölni párjával, hogy most elkotyogott valamit, de a lány fogta magát, és kiviharzott a teremből.
A Reggeli Tiffany-nál és az átmulatott Mondd, hogy ott leszel után Harry és Cho lassúzni kezdtek a Gyöngéden megöl című számra, mely ugyan hasonlított az eredetire, de az énekes nem tudta teljesen visszaadni a mugli énekesnő keltette hangulatot. Kezdtek kifulladni a nagy ugrabugrálásban, így Cho azt ajánlotta, menjenek ki sétálni a parkba.
- Nem fogsz fázni? – kérdezte Harry aggódva.
Újra meg újra végigmérte a lány jelmezét. Az olyan volt, mint egy második bőr Cho testét, még az ujjainak legapróbb részletét is befedte. Ám ellenállt a kísértésnek, hogy megkérdezze, hiszen akkor olyan sikamlós részletek is felmerülhettek volna, hogy miket fed a ruha pontosan, és miket nem… Ezt pedig el szerette volna kerülni.
Rég rájött a lány szándékára. Tudta, hogy a kihívó jelmez egy utolsó, elkeseredett próbálkozás volt arra, hogy Cho újra magához láncolja őt. Alattomos, de úgy tűnt, mindent bevetett, amit csak lehet. Az udvaron, a bokrok rejtekében vajon mit óhajt csinálni vele? Csak nem akarja leteperni?
- Nem, dehogy. Ez melegen tart. Egyébként… - vetette be egyik csábosabb pillantását – már akartam mondani, milyen jó a te jelmezed is! Nagyon jól nézel ki benne.
- Jaj, de átlátszó… - morogta Harry magában. – Köszi. A többiek segítettek elkészíteni, úgyhogy az ő érdemük is.
Több pad és ritkuló bokor mellett is elhaladtak, majd letelepedtek az egyik szobornál. Cho nekidőlt, Harry pedig a pad támlájának támaszkodott. A lány látszólag elmélázó pillantásokat vetett az előbújó csillagok felé, de mikor a fiú nem figyelt, mohón méregette. Harry komolyan elhatározta magában, hogy domborulatok és völgyek ide vagy oda, ő aztán nem fogja beadni a derekát.
Cho átkarolta saját magát, összébb préselve ezzel amúgyis telt kebleit, hogy még hangsúlyosabbak legyenek.
- Nem kispályás – adózott elismeréssel a fiú meglepődve.
- Tudod, Harry, gondolkoztam a dolgon a nyáron – kezdte a lány.
- Helyben vagyunk… - Harry felült a pad háttámlájára. – Milyen dolgon?
- Kettőnkön.
- Áh… nézd, Cho, mi már rég…
- Várj, hadd mondjam végig! Szóval… Az tavaly butaság volt a részemről… Csak tudod, olyan nehéz volt elhinni, hogy közted és Granger közt nincs semmi. Most persze, hogy Granger és Weasley együtt járnak, minden világos, de…
Harrynek valahogy nem tetszett, hogy a vezetéknevükön szólítja a legjobb barátait.
- Szóval sajnálom, hogy nem hittem neked.
- A mi kapcsolatunk nem csak emiatt ment tönkre – nézett rá keserűen Harry.
- Még mindig orrolsz Mariettára, ugye?
- Marietta árulása miatt több mindent elvesztettem, mint azt hinnéd.
Ugyanakkor semmi kedve sem volt felhozni most az ikreket, a széteső DS-edzéseket… vagy Siriust…
- És akkor sem mellém álltál. Év végén járni kezdtél azzal a taknyos kis Cornerrel. Ezek után nem tudom, min gondolkodtál a nyáron.
- Az csak… azért volt, mert nem volt semmilyen vigaszom…
- Azért annyit mondhattál volna, hogy csá – bökte ki a fiú, és érezte az egyre keserűbb érzést önmagában. Kellemetlen volt a téma. Nem akart erről beszélni.
- Jaj, Harry, ne legyél már ennyire haragtartó! Mindenki hibázhat egyszer-kétszer… Te sem voltál mindig a helyzet magaslatán.
- A helyzet magaslatán? Cho! Én…!
Harry leszállt a padról, és megemelte a hangját.
- Mit vártál te tőlem egyáltalán? Te voltál nekem az első. A legelső. Előtted soha egy lányra nem néztem így.
- Tudom. Azt is, hogy tőlem kaptad az első csókodat is – búgta a lány, ördögi mosollyal az arcán. – Nagyon aranyos voltál… tapasztalatlan, de aranyos.
Az indulat Harry fejébe szállt.
- Tudod, azt hiszem, kicsit túl magasak voltak az elvárásaid – vetette oda végül. – Végülis én csak egy kis pitiáner Harry Potter vagyok, aki a nagy, helyes, jó tanuló bajnoknak, Cedricnek a nyomába se ér!
Cho arcáról nyomban lefagyott a mosoly.
- Cedricnek ehhez semmi köze! – mondta remegő hangon.
- Ó igen? Akkor miért oda mentünk az első randinkon, ahol előző évben egymást faltátok? És miért kérdezgettél róla annyit?
- Hagyd ezt abba! Nem akarok erről beszélni!
- Bele sem gondoltál, milyen lehet nekem ezekre visszagondolni? Én láttam őt meghalni, nem te!
Cho keze pofonra lendült, és csattanva ütközött a fiú orcájának. Harry szemei szikrákat szórtak.
- Végeztem veled – sziszegte.
Lassú léptekkel megindult visszafelé. Hallotta, hogy Cho a táskájában turkál, és furcsa, öngyújtópattogásra emlékeztető hangokat hallat. Gyanakodva hátrasandított, és látta, hogy a lány valóban cigarettára gyújt.
- Honnan az ördögből szerezte? Ilyet osztogatnak a Szent Mungóban?
Nem volt ideje tovább töprengeni, mert egy tompa puffanást hallott maga mögött.
- Mi a…?
A lány nem volt sehol – legalábbis szemmagasságban. A sötétben kellett egy kis idő, míg észrevette, hogy Cho elájult.
Azonnal visszafordult, és odaszaladt hozzá. Megtapogatta a lány fejét, ahogy mellé térdelt. Az az ujjai közt még mindig ott szorongatta a megkezdett szálat. Harry kitépte a kezéből és megszagolta.
- Mi a fene ez? – fintorgott. Óvatosan beleszippantott, de már az első pillanatban rájött, hogy ez bizony egyáltalán nem normális cigaretta.
Bármi is volt, nekinyomta a szobor kövének, így az nyomban elaludt. Ő még másodpercekkel később is veszettül köhögött, és a feje is szúrni kezdett. Olyan volt, mintha fejbe vágták volna. Szokatlanul tompának érezte az elméjét, ködösnek és lassúnak. Mégis tudatosult benne, hogy vissza kell vinnie a lányt a kastélyba. A gyengélkedőre ugyan nem viheti, mert akkor rögtön kiderülne, mit szívott, így úgy döntött, egyenesen a hollóhátas klubhelyiségbe viszi.
Nagy nehezen feltápászkodott, és megfogta, majd felhúzta Chot is. A lány halkan gügyörészve, fülig érő mosollyal lógott rajta, mint egy rongybaba, így húzni könnyebb volt, mint cipelni.
- Hülye… picsa… - nyögte Harry keservesen, ahogy felvonszolta a lépcsőn. – Még most is én szívok miattad – rótta fel neki, bár tudta, hogy a lány valószínűleg semmire sem fog emlékezni abból, amit mond. – Elegem van belőled…
Szerencsére idén már járt a hollóhátas klubhelyiségben, így tudta, merre kell mennie. A jelszóról azonban fogalma sem volt.
- Nem jön össze valami, és akkor rögtön a füves cigiért nyúlsz? – folytatta a kíméletlen fejmosást. – Szép kis alak vagy, mondhatom…
Pár percig némán baktatott vele. Felrémlett előtte Remus arca, aki ugyanilyen mérges volt, mikor őt látta dohányozni.
- Ki az, aki ilyet ad neked egyáltalán?
Ám újból csak értelmetlen gagyogást kapott válaszul. Lassan megérkeztek a klubhelyiség bejáratához. A portré gyanúsan méregette őket.
- Nyílj ki, kérlek, be szeretne menni – mutatott Harry a lányra.
- Akkor mondja a jelszót.
- Jelenleg nincs olyan állapotban, hogy bármit is mondjon – sziszegte a fiú türelmetlenül. – Engedj be minket, csak felkísérem a szobába és jövök is vissza!
- Még mit nem! Hogy egy fiú felmenjen a lányok szobáiba! Pah!
- Cho! – rázta meg a lányt Harry. – Cho! Mi a jelszó!
- Fürgepaszuj… - nyögte az, egy éberebb pillanatában.
- Hallottad? Fürgepaszuj! Engedj be minket!
A portré kénytelen-kelletlen engedelmeskedett. Ahogy bejutottak a klubhelyiségbe, jutott Harry eszébe, hogy a lányok szobáit bűbáj védi. Mit is mondott Piton professzor? Itt hogy lehet bejutni a szobákba?
Ha megölték volna, se jutott volna eszébe a kígyós nap, mikor Pitonnal és Remusszal teázott. Pedig most igencsak hasznára lehetett volna az információ.
Nem tehetett mást: lefektette a lányt az egyik díványra. Párnát rakott a feje alá, és már takarta volna be, mikor Cho ujjai igencsak érdekes helyen kezdtek matatni.
- Nem, Cho, hagyd abba! – tolta el a két kezet kissé zavartan. – Nem, ott nem turkálunk!
Csak nem tudott szabadulni.
- Cho! Engedted el?! Engedd el!
Rákvörösen tépte ki magát a lány illetlen kezei közül, és köszönés nélkül kirohant a folyosóra.
Annyira szégyellte magát, hogy nem is szeretett volna visszamenni a Griffendél klubhelyiségébe. Félt, hogy meglátnák rajta barátai zavarát.
Egy ideig csak a folyosón mászkált, és próbálta kitalálni, vajon hány óra lehet. Vége van már a bálnak?
Nem akarta tudni. Semmi kedve sem volt visszamenni. Az este megint nem úgy sült el, ahogy szerette volna. Miért is ment ki Choval? Tudhatta volna, hogy ez lesz!
- Egyszer tuti előjött volna ez a dolog – motyogta magában. – Előbb-utóbb, de úgyis felhozta volna valaki… Igen – morogta – jobb, hogy tudja, hogy állunk. Igaz, hogy Marie-ról egy szó sem esett…
Eszébe jutott a kedvese. Vajon odaért már a levele? Majdnem egy hete adta fel. Ennyi még a mugli postának is elég lenni. Hedvig meg gyorsabb, mint a normális légiposta.
Ha megkapta a levelet, vajon hogy reagált? Írja már a választ? A madár megvárja a válaszlevelet, ezt az utasítást adta neki.
Borzalmas késztetést arra, hogy felmenjen a bagolyházba.
Ahogy remélte, majdnem teljesen üresen találta. Csak egy kisebb gyöngybagoly szunyókált az egyik felső sorban. A boltíves ablakhoz sétált, és a párkányra támaszkodva kipillantott.
Az ég kristálytiszta volt, leszámítva azt a kis, cafatnyi felhőcskét, mely a hold ferde sarlója alatt kapaszkodott a csillagokba. Maga a hold meglehetősen keserves képet vágott. Úgy sütött, mintha azon nyomban sírva akarna fakadni. Volt valami szomorú fényében, mellyel kegyesen megvilágította az alatta elterülő, csendes tájat. Homályos volt és foltos, mint egy maszatos kendő alól világító lámpa fénye. Harry elmélázva nézte egy ideig.
Hogy lehet, hogy ez a most annyira visszafogottan világító fényforrás mégis az égbolt ura az ilyen sötét éjszakákon? Semmi méltóság nincs benne. Csak hidegséget és gyengeséget sugároz… Vagy talán a természet és az ösztönök irányításában éli ki tomboló dühét?
Akaratlanul is Remusra kellett gondolnia. Vajon ilyen napokon milyen lehet neki felnézni erre a sorsát annyira befolyásoló égitestre? Milyen lehet, hogy józan szemekkel sosem gyönyörködhet a hold teljességében? Hogy képes ezt valaki elviselni?
Megborzongott, és libabőrös kezeit dörzsölgetve a falhoz simult.
Milyen jó is így, gondolta. Csend van. Egyedül van. Nem szól a zene, nem sír neki senki… Nem is kell más. Itt, fenn üldögélni az ürességtől kongó bagolyházban pont olyan megnyugtató volt számára, amilyen érzésre most vágyott. Nem akart visszamenni a hangos fiúszobába, ahol mindenki garantáltan az esti élményeit fogja fennhangon hirdetni. Hogy milyen szenzációs dolog a Patil-lányok szivecskés bugyiját látni, vagy percekig csókolózni valakivel az udvaron, a bokrok és szobrok rejtekében.
Kíváncsian mosolyogva lefelé pillantott. Látta a kiszűrődő, halovány fényben mozgolódó alakokat, melyek lopakodva osontak fedezéktől fedezékig. Ilyen magasról persze nem láthatta arcaikat, de szívesen közéjük kívánta volna magát egy bizonyos személlyel.
Égető volt kedvesének hiánya, érintése, csókjai. Álmodozva töprengett azon, mit csinálhat most a lány. Ha van esze, már alszik, hiszen meglehetősen késő van. Felvillantak előtte azonban azok a pajkos pillanatok, mikor Marie minden volt, csak tisztességes, szelíd kislány nem.
Vigyorogva kapargatta a kőre száradt piszkot a cipője orrával.
Sóhajtva pillantott fel újra. Távol a horizonton kezdett világosodni az ég alja. Gyönyörű volt, ahogy a sötétkék lepel szélei előbb elfehéredtek, majd megjelent egy csodálatos narancssárga fénycsík. A nap első sugarai a nem messze fekvő Roxmorts falu tornyaira estek. A távoli dombocskán álló malom nagy lapátkerekei forogni kezdtek, úgy tűnt, a szorgos lakóknál megkezdődött a munka. Az elkerített Szellemszállás most magányoskodva állt girbe-gurba kerítései mögött.
Bagolyhuhogás zökkentette ki Harryt a látvány csodálatából. Az első madarak kezdtek hazatérni éjszakai vadászatukról. Titkon remélte, hogy Hedvig is meghozza a várt üzenetet.
Reménykedve indult a Griffendél klubhelyisége felé, nem is sejtve, hogy valahol nagyon messze egy lány sírva tép össze egy levelet…
AJÁNLOM AZ OLDALT
