Korhatár és figyelmeztetések: az enyhe erőszak miatt 14 éven aluliaknak nem ajánlott.
Felkerült: 2004. július 6.
Megjegyzés: köszönet mindenkinek, aki felfigyelt a "szemes" dologra. Javítottam. ;)
Üzenet az írótól: bocsi, hogy késtem vele egy kicsit...
Viszontagságos vonatút
- Hát ez iszonyat durva, Harry! - tátotta el a száját Ron, miközben felmarkolt egy halomnyit Bagoly Berti Mindenízű Drazséjából. - Komolyan lezúztad Malfoyt? Hogy megnéztem volna!
- Ron, komolyodj már meg végre! Itt most nem ez a lényeg, hanem az, hogy Draco is megtanult egy főbenjáró átkot - pillantott rá mérgesen Hermione. - Ha ezzel az iskolában is előrukkol, az ellenségei nem igazán lesznek biztonságban.
- Ne aggódj, Hermione, majd mi megvédünk, ha bántani akarna - húzta ki magát párja, bár a dolog kicsik komikusra sikeredett, hiszen egy húszcentis gumicukor lógott ki a szájából.
- Most nem csak rólam van szó. Senkinek sem lesz kellemes úgy lehúzni a tanévet, hogy folyton hátrafelé kell kacsintgatnia, nem jön-e utána egy Malfoy...
- Hogy engedhetik egyáltalán, hogy odajárjon? - töprengett el Ron. - Az apját lecsukták, Harry a saját bőrén tapasztalta, hogy képes egy átokra, amit büntetnek a varázslóvilág törvényei... Mi kell még, hogy kicsapják?
- Egy jó verés! - pattant fel dühösen Harry, a méregtől eltorzult arccal, és már ki is rántotta a fülke ajtaját, mikor meglátta az éppen elhaladó Dracot.
- Harry! - emelte fel a hangját Remus, de a fiú süketnek tettette magát.
- Nicsak, Potter - vetette oda a szőke srác a megszokott flegma stílusában. - Muglibb vagy, mint valaha - nézett rajta végig, és megcsóválta a fejét.
Harry azonban előrelendítette az öklét, és orron ütötte vele. Draco feljajdult a hirtelen csattanástól, feje nekikoccant az ablaküvegnek, majd hátrahanyatlott és elterült két gorilláján, Crakon és Monstrón. Harry azonban nem elégedett meg ennyivel: rátérdelt Malfoy kezeire, és úgy kezdte el neki osztani a pofonokat. A leterített fiú ajkai felrepedtek, orra is betört, így hamar elborította a képét a vér. Harry ruhája is foltos lett tőle.
A folyosón, mivel megállt a forgalom, kisebb csődület alakult ki. Mikor azonban meglátták, hogy verekedés folyik, még többen dugták ki a fejüket a kabinokból.
Egyesek boldog mosollyal figyelték a rendbontást, pár lány azonban iszonyodva fordult el a durvaság láttán. Remus kirontott a kupéjukból, és hátulról derékon ragadta Harryt, megpróbálva arrébb vonszolni. A fiú azonban kapálózott, mint valami felbőszült vadállat.
- Prefektusok! - kiáltotta, miközben Harryvel birkózott. - Vissza mindenkit a kabinokba!
Ron szerette volna még nézni egy picit Draco vergődését és nyivákolását, de Hermione arrébb rángatta, hogy a kicsiket visszaküldjék a fülkékbe. Futva, lobogó talárban megjelent Rowena is, majd letérdelt Malfoyhoz, hogy megvizsgálja a sebet.
- Jól van, vigyétek vissza őt a kabinjába! - utasította Monstrót. - Itassátok fel a vért valamivel, és amint megérkeztünk, kísérjétek el az orvosi részlegre. Remus, mi folyik itt? - kérdezte végül, mikor a három mardekáros elcammogott.
- A gyerekek összeverekedtek - felelte az kurtán.
Harry megtörölte izzadt és véres homlokát, majd diadalittasan levetette magát az ülésre.
- Harry, mégis mit képzelsz, mit csinálsz? - vonta kérdőre.
- Csak törlesztettem valamennyit az adósságból...
- Nem verheted meg csak úgy, amikor szembejön veled!
- Azok után, amit velem művelt, akkor verem meg, amikor csak akarom! - emelte fel a hangját Harry.
Remus kihúzta magát és szigorúan rámeredt.
- Amint megérkezünk, mész az igazgatóhoz.
- Most mi bajod van? - tárta szét a kezeit a fiú. - Mintha akkora nagy baj lenne, hogy behúztam neki! Jó, hogy nem már őt kezded el védeni!
- Harry, vigyázz a szádra - rótta meg Lupin idegesen.
- Hol van Piton professzor? - fordult a kölyök az új tanárnő felé. - Nem érzem, hogy a vonaton lenne...
Remus megforgatta a szemeit és elharapott egy káromkodást.
- Mi van? - húzta fel az orrát Harry. - Beszélni akarok vele!
- Sajnálom, Harry - simogatta meg az arcát Rowena szomorkásan -, de nem láttam, hogy felszállt volna...
- Mit akarsz tőle már megint? Majd beszélsz vele, ha Malfoy anyja panaszt tesz miattad, és neked felelned kell a tetteidért!
- Nem tilthatsz el tőle, csak azért, mert nektek - pillantott rá és a nőre - elintézetlen dolgotok van vele! Ahhoz nekem semmi közöm!
- Valóban, ahhoz semmi közöd!
Harry fújtatva vágtatott az ablakhoz, ideges kezekkel elkezdett turkálni a táskájában, majd elővett egy cigarettásdobozt és meggyújtott egy szálat. Teljesen kihúzta az ablakot, és kifújta rajta a füstöt.
- Ehhez neked nincs semmi közöd - mondta Harry az ablaknak.
Lupin összeszűkült szemekkel felkapta a fiú táskáját, előkotorta belőle a cigis dobozt. Mikor Harry meglátta, mit tervez, a pakli után kapott.
- Nem veheted el!
- Hogy van képed előttem rágyújtani?! A tanárod vagyok és...
- Ha zavar a füstje, hát fordulj el! - kiáltotta Harry az összetört szálak láttán.
Ekkor azonban egy csattanást érzett az arcán. Remus tenyerének helyén piros folt keletkezett.
Harry elejtette a kezében lévő szálat, remegő szemekkel az iménti helyhez kapott, és csalódottság ült ki az arcára. Szemének sarkában könnycseppek jelentek meg, és Remusban is ekkor tudatosult, milyen elhamarkodott is volt az a pofon. A fiú írisze fenyegetően megvillant. Dühösen ledobta magát az ülésre, felrakta a lábát oda, ahol eddig Remus ült, és tüntetőleg bámult kifelé az ablakon.
- Remus, biztos... - kezdte suttogva Rowena.
- Ebbe ne szólj most bele - mondta Remus, türelmének határán. - Szemtelen taknyos kölyök... - motyogta magának.
Ron és Hermione épp a pofon pillanatában érkeztek vissza. Leültek Harry mellé, de nem igazán tudták, mit is mondjanak. Ginny is némán figyelte őket, és tisztelettudóan arrébb húzódott, mikor Lupin leült mellé.
Harry keze idegesen dobolt a lábán, mint aki nem tud mit kezdeni a benne felgyülemlett feszültséggel. Az is bosszantotta, hogy a kabinban mindenki őt nézi.
Eszébe jutott a boríték, amit Piton hagyott neki, mikor elbúcsúzott tőle. Előkotorta hát a táskából. Óvatosan - és mindenki, főleg Remus számára jól láthatóan - tapogatta a borítékot, mert valami furcsán keményet érzett benne. Felnyitotta a pecsétjét, és kivette a pergament. A tanár kackiás betűi voltak rajta. Az írás mindössze pár szóból állt.
Kedves Harry!
Dumbledore rám bízta, mikor adom ezt oda neked. És bár még nem érzem úgy, hogy érett lennél hozzá, mégis azt hiszem, ideje megkapnod.
A fiú belenyúlt a borítékba és az ujjai közé akadt egy... Alig merte kivenni. Ujjain egy hajszálvékony aranyláncot ott lógott a Rend medálja, olyan, mint amilyen Pitonnak és az ikreknek is van...
Remegő szemekkel figyelte a lángokból előtörő főnixmadarat, majd gyorsan újra a papírra pillantott.
Emlékeztessen mindig arra, amit szimbolizál...
Perselus Piton
Harry simogatta egy ideig a kis medált, majd sírásra görbülő ajkakkal a nyakába akasztotta. Ron és Hermione csodálkozva nézték a hihetetlen ajándékot, Remus pedig egy szót sem tudott kinyögni a döbbenettől.
A fiú remegő kezekkel átölelte a térdét, és feltűnően elsápadt. Úgy tűnt, mintha fázna, vagy reszketne a félelemtől. A szemeit szorosan lehunyta, olyan volt, mintha koncentrálni próbálna. Valamitől azonban újra felpattantak pillái, és a többiek meglátták egyre fakuló íriszeit. Egy pillanatban, mikor a színek pulzálása szinte teljesen elfehérítette a szemét, rémülten a barátaira pillantott.
- Meneküljetek... - suttogta rekedten.
- Remus! - markolt barátja karjába Sirius. - A múltkor... akkor is így kezdődött...!
- Micsoda?! - kiáltott fel döbbenten Lupin, és azonnal felpattant a helyéről.
A vonat erőset rándult. Csomagok estek le a rácsokról, és üdítősüvegek borultak az utazó diákokra. Mindenki szentségelni kezdett, de az idősebbek inkább meghúzódtak: még elevenen élt bennük a három évvel korábbi emlék, amikor a dementorok felszálltak a vasútra. Attól rettegtek, hogy most is ez történt. Remus alig tudott megkapaszkodni. Már lépett is Harryhez, akinek azonban halovány szemei hirtelen fennakadtak, feje pedig hátrahanyatlott.
A fiú hatalmasat üvöltött, és megpróbált megkapaszkodni az ülésben, hogy ne kezdjen el vergődni. A homlokán lévő, villám alakú átokheg szétnyílt, és sötétvörös vére elkezdett szivárogni belőle.
- Ne! - kiáltotta Harry, és fel akart állni, de térdei megrogytak, és a padlóra hanyatlott. Két kezével megkapaszkodott az ülésekben. Vércseppek hullottak a kabin padlójára.
Pislákolni kezdtek a fények, odakint meg szinte elsötétedett az ég, pedig pár pillanattal korábban még besütöttek az ablakon az őszi nap sugarai.
- Nem hallottátok?! - rivallt rájuk Harry. - Me... - ám ennél a szónál ismerősen mély hang vegyült saját hangjához. - Menjetek, amíg nem késő!
Vére lefolyt a homlokáról, végig az orrán, lecsöppent a szemöldökéről az arcára is, és elvegyült a könnyeivel.
- A francba! - maszatolta el dühösen.
Fülében gúnyos kacagás visszhangzott, de rájött, hogy ezt most a fülkében ülők is hallják. Mintha egy hangszóróból jött volna, úgy áradt a hang mindenfelől.
- Most nem úszod meg olyan könnyen... és most ő nincs melletted, hogy megint kihúzzon a bajból - sziszegte a hang.
Hermione remegve bújt oda Ronhoz, Ginny pedig a pálcájáért kapott. Remus a plafont bámulta zavartan, mintha azt várná, hogy ott bukkan fel a hang forrása.
- Ne is próbálkozz! - kacagott Voldemort.
- Szálljatok le a vonatról! Most! - kiáltotta Harry, és zöld szemei helyén rózsaszín folt kezdett megjelenni, és egyre erősebb színt ölteni. Leszorította szemhéjait, igyekezett megnyugtatni a légzését, majd újra Remusra pillantott. - Nem eshet bajotok!
A nő ziláltan hoppanált a fülkében, a sötét taláros Pitonnal együtt.
- Megvan! - kiáltotta. - Megtaláltam!
Mikor azonban meglátta Harry arcát, sikoltva hátrált az ajtóig.
- Mi történt? - próbált megkapaszkodni Piton a zakatoló vonatban.
Harry remegő lábakkal, de felállt, és színtelen szeméből ugyan semmit sem lehetett kiolvasni, de arca megkönnyebbülésről árulkodott. A mellkasába hasító fájdalom sem volt képes kirántani őt a koncentrációból. Nadrágjának oldalzsebébe nyúlt, és elővette onnan azt a zsebkést, amit még Siriustól kapott.
A többiek felsikoltottak. Rowena átölelte a sápadt Ginnyt, Remus pedig a két griffendéles prefektus elé lépett, hogy veszély esetén a testével takarja őket. Perselus megbűvölve figyelte a megvillanó pengét.
- Bennem van - suttogta Harry - megint... - nyögte, majd megengedett egy vigyort.
Tanára már nyúlt is a pálcájáért, de a fiú leintette.
- Ne, felesleges... - mondta szinte hörgő hangon. - Nem engedné...
Kihúzta magát, feje azonban előrebillent, így üres tekintete még félelmetesebbé vált. Előrelendítette a kezeit. Az egyiket kinyújtotta, tenyere pedig Piton felé nézett. A másikban ott várt a kés, cselekvésre készen.
- Véren keresztül... csak úgy fog menni...
Perselus szemezett egy ideig a gyerek kezével, majd bólintott. Ujjaik egybefonódtak, ráborulva a kés pengéjére. Harry egy veszett arckifejezéssel jó erősen kirántotta a pengét a két tenyér közül, mély vágást ejtve a bőrükön. Majd hagyta, szinte magába terelte Piton elméjét, kalauzolta arrafelé, ahová a Sötét Nagyurat bezárta.
A többiek felszisszentek a látványra, és nem láthatták ugyan, mi zajlik a két fejben, de érezték a két test közötti erős vibrálást: csak úgy szikrázott a levegő a kabinban.
Piton egészen büszke volt tanítványára, hiszen az a tőle telhető legnagyobb kitartással védekezett az elméjét ért támadás ellen. Agyának egy hátsó szegletébe száműzte a Nagyurat, akinek egyre érezhetőbbé vált fokozódó dühe, amiért nem tudja leküzdeni az akadályokat.
- Nagyúr! - hallottak egy aggodalommal teli női hangot. Harry életében először volt képes annyira erősen behatolni támadója elméjébe, hogy hallja az annak környezetében keletkező hangokat.
Úgy érezte magát, mintha egy merengőbe csöppent volna. Először homályosan, majd egyre tisztábban egy sötét terem körvonalai kezdtek kirajzolódni előtte. Érezte, amint Piton bíztatóan megszorította a kezét, hogy bátran folytassa. Fáklyákat látott, és nem tudta, hogy csak képzeli-e, de olyan volt, mintha érezte volna azok melegét, a füstöt, ami felszáll belőlük. Kőpadlón állt támadója, becsukott szemekkel, homlokát pedig ráncok szabdalták. Egy asztalnak hanyatlott, leborítva onnan mindent. A fejéhez kapva mérgesen felordított, de nem szakította meg az elmék közötti kapcsolatot. Pedig a megcélzott agy felett már korántsem volt hatalma. Dühöngött és rombolt, amit csak ért, mégis: hiába próbálkozott. Harry felbátorodva lendült előre, és hatolt bele egyik emlékébe.
Egy hatodéves prefektust látott, amint barátai körében produkálja magát. Az egyik hollóhátas lány macskáját kínozták, míg a lány pár méterre tőlük gyanútlanuk szólítgatta a szerencsétlen állatot. A fiúk csak röhögtek, mikor a lány sírva az ölébe kapta a legyengült állatot, és elszaladt vele. Tom, akinek az elméjében voltak, még egy alattomos bűbájjal fel is buktatta.
Újabb emlékek következtek, és mindketten érezték, hogy egyre mélyebbre hatolnak Voldemort elméjében. Amíg Harry sorra bepillantott a személyes emlékekbe, addig Piton igyekezett olyan információkat előkotorni, amit felhasználhatnak az ellene és halálfalók ellen folytatott harcban. Nevek, helyszínek, személyek, bármi hasznos lehetett számára. Remélték, hogy a két eltérő taktikájú támadás megzavarja Voldemort koncentrációját, és hogy valamelyik sikerrel jár, és előbbre jut.
Harry, mivel időközben jól begyakorolta Pitonnal, miként óvja meg magát a Nagyúr támadásaitól, szinte száguldott. Igyekezte ugyanazt a taktikát alkalmazni, mint ellenfele. Mindenhova „bekukkantott”, mindenhonnan magával vitt egy csipetnyi információt. Közben érezte, hogy a női hang forrása Voldemort mellé hanyatlik, és belecsimpaszkodik annak talárjába.
- Nagyuram, mi a baj?!
Próbálta kideríteni, ki is a hang forrása.
- Nézz le... nézz le a földre! - erőltette rá gondolatait Voldemortra.
A férfi először nem akart engedelmeskedni, de Piton elcsípett valami információt, és emiatt rögtön oda csoportosította minden védelmét. Feje tehát engedelmeskedett, és lenézett ruhájának rángatójára.
Harry szemei felpattantak a dühtől.
- Bellatrix! - kiáltotta rémisztő hangon.
Gondolkodás nélkül azt parancsolta Voldemortnak, hogy kapja el a nő nyakát. A férfi öntudatlanul, de szorongatni kezdte Lestrage-et, egészen felemelte őt a földről, a lábai már nem is értek le a hideg kőpadlóra. A nő kezei a fojtogató karmokra kulcsolódtak, szemei kidülledtek.
- Ng... ng.... n-agyuram... - hörögte. - Miért...
Harry összepréselte a fogait, és még erősebb szorításra ösztökélte a mágust.
Piton végre felfigyelt a fiú szokatlanul agresszív reakciójára, és feléje fordította minden erejét. Egy sor olyan emlékkép futott át az agyán, amely Bellatrix Lestrage-hez kapcsolódott. A nő, amikor beavatják... amikor felgyújt egy mágusházat, és őrült szemekkel megkergeti a gyermekeket, akik kiszaladnak az égő kúriából... a nő Voldemort szobájában, lenge hálóingben...
Perselus összeráncolta a szemöldökét, majd undorodva elfintorodott.
Egy újabb, látszólag haszontalan emlékre bukkant: Voldemort és a boszorkány lelkesen beszélgettek valamiről, és a hangjukat ugyan nem hallotta, de hirtelen felvillant előttük az a terem, ahol annakidején, a Minisztériumban a csata folyt... ahol Sirius Black behanyatlott a fátyol mögé... Black...
Piton szemei villámgyorsan felpattantak.
- Harry, engedd el! - kiáltotta.
A fiú azonban nem akart engedelmeskedni. Ökölbe szorult a keze: nem volt uralma Harry elméje felett, a szavára nem hallgatott... Egy elkeseredett mozdulattal megpofozta.
Harry szemei nyomban kinyíltak. Összeesett, megfogta arcát, mely csupa-csupa maszat volt már a homlokából folyó vér és Piton felvágott tenyere miatt. A tanár letérdelt elé, megrázta a vállait, és gyorsan elhadarta:
- Ugye elengedted? Ugye nem fojtottad meg?
- Miért... - kérdezte a fiú hüppögve - miért nem hagyta, hogy...? Hiszen...
Piton megkönnyebbülten átölelte a szomorú kölyköt.
- Harry! - kiáltotta Ron. - Mi történt? Jól vagy?
A bájitaltan tanár megfordult, és szigorú szemekkel Remusra meredt.
- Te megütötted!
Lupin azonban még mindig az események hatása alatt volt. Barátai, James, Lily és Sirius részletesen beszámoltak neki az előző ilyen támadásról, de el sem tudta képzelni, hogy ez ilyen borzalmasan zajlik le.
- Megütötted ezt a gyereket! - folytatta Piton dühösen.
- Harry, annyira sajnálom! - térdelt le Lupin is, félretolva a meghökkent Perselust, és megsimogatta a fiú a izzadt homlokát. Az túl gyenge volt ahhoz, hogy bármit is tegyen, így hagyta, hogy Remus ringassa és ölelgesse. A két férfi felültette az ülésre, Rowena pedig elkezdte letisztítani a sebeit. A két prefektus tovább remegett egymást tartva, és szólni se mertek a két mérges varázsló láttán.
- Láttatok valamit? Mi... történt egyáltalán? - kérdezte Remus aggódva.
- Ott volt az a nő... - simította hátra a haját Perselus. - Lestrage. Valamit... - mondta az emlékei közt kutatva - valamit beszélt V-... vele arról a teremről, és arról a lepelről, ami mögé...
- Ami mögé Sirius beesett? - kérdezett rá Rowena és Remus egyszerre. - Mit mondtak?
- Nem tudom... - ráncolta a homlokát Piton. - El kell kapni azt a nőt - nézett rájuk elszántan.
A másik kettő bólintott, majd visszatértek Harry ápolásához. Perselus óvatos rángatást érzett a talárján. Ginny megszeppenve pislogott rá, és egy tiszta zsebkendőt nyújtott feléje, a megvágott kezére mutatva. A varázsló arca meglepettségről árulkodott, lenézett a kezére, amit a lány elkezdett bekötni.
- K-köszönöm - mondta kicsit zavartan, mikor a művelet véget ért. A lány haloványan mosolygott és bólintott.
Harry borzalmasan érezte magát. Elnyúlt az ülésen, Hermione ölébe hajtva a fejét, és elszenderedett. Remus betakarta őt a talárjával, és mellé ülve figyelte, hogyan alszik el.
Ron most már korántsem volt olyan lelkes, mint amikor Harry izgalmas nyáriszünetéről volt szó...
Sötét volt már, amikor Harry újra magához tért. A roxforti kórteremben feküdt, a nem túl kényelmes vasrácsos ágyon. Egy halovány gyertya fénye pislákolt az ágy végében. Remus, mikor látta, hogy a gyenge fiú kinyitotta a szemeit, letette a szegényes gyertyatartót, majd leült az ágy szélére.
- Jobban érzed már magad? - kérdezte halkan.
Harry megmozdította zsibbadt végtagjait, de csak fáradt ernyedtséget tapasztalt.
- Nem igazán... - felelte végül.
- Harry, ami a vonatban történt... be...
- Mi mindig csak beszélünk, Remus... de valahogy sohasem tudunk tartósan jól kijönni egymással... - fordult az oldalára Harry. - Miért nem lehet minden olyan, mint régen? - mondta halkan. Eszébe jutottak azok a kedves percek, amiket három évvel korábban Lupin jelenléte okozott. A teázás...
- Nézd, Harry - sóhajtott Remus, és az ablakra pillantott, amin keresztül besütött a hold szelíd fénye. - Azt hiszem, már abban a korban vagy, hogy észre vedd: a felnőttek élete sokkal bonyolultabb, mint a gyerekeké... Ami a pályaudvaron történt... Rowena és köztem... Perselus miatt...
- Miért haragszol rá? Hiszen Sirius menyasszonya volt... nem kedvelted korábban sem?
- Semmi bajom nem volt vele, félreértesz - mosolyodott el haloványan a férfi. - Egyszerűen csak... Rowena sohasem szívlelte Perselust, most pedig mégis úgy tűnik, hogy igen jól és közelről ismerik egymást. Ráadásul Sirius is csak nemrég... Szóval azt hiszem, apád meggondolatlansága most rám is átragadt, és azt hittem...
- Azt hitted, hogy ők ketten együtt vannak? - kerekedtek el Harry szemei.
Lupin megrovóan pillantott rá.
- Nem illik így beszélni két tanárodról. Ez az ő magánügyük... Egyébként tényleg azt hittem.
Harry nem szólt semmit. Elfordította a fejét, és hagyta, hogy Remus a kócos hajszálait simogassa.
Hát persze, hogy jól ismerik egymást, gondolta magában. Rowena egyértelműen ismerni látszik Piton professzor múltját... Hiszen vissza akarta tartani a pályaudvaron: azt mondta neki, ne csináljon őrültséget. Talán... töprengett el, talán az őket ért csapások hatására megbékéltek egymással. Hiszen... Rowena elveszítette Siriust, Piton professzor pedig... a családját, amit mindennél jobban szeretett...
- Te haragudnál, ha együtt lennének? - kérdezte végül.
Remus ujjai Harry bekötözött tenyerébe csusszantak, és egész közel hajolt hozzá.
- Még szép, hogy haragudnék - felelte mosolyogva. - De szerencsére nem ez a helyzet...
- Megkérdezted tőlük?
- Beszéltem Rowenaval. Teljesen ki volt akadva, hogy ilyesmit feltételeztem...
- Olyan fura, hogy itt van - motyogta Harry. - Egy majdnem-nagynéni...
Lupin nem szólt, csak zavartan elvigyorodott.
- Tonks is olyan, mint egy majdnem-nagynéni - mondta játékosan a fiú.
Remus mosolyogva eltátotta a száját, majd fenyegetően a föléje tornyosult.
- Harry Potter, szemtelenséged tényleg határtalan...
- Csak nyitva tartom a szemem... nem is mondtad... - pillantott fel virgoncan.
- Éppen te sem mondtad, hogy te és Marie...
- Ezt honnan tudod? - könyökölt fel Harry elpirulva.
- Ó... - dadogott hirtelen Remus, nem tudva, mit feleljen. - Csak úgy... terjednek a hírek...
A fiú befáslizott kezeivel nyögve eltakarta az arcát.
- Ah, Merlinre... - mondta tompán.
- Hé, semmi baj - nyugtatgatta Lupin. - Alig tudja valaki... Egyébként gratulálok - mosolygott rá büszkén és férfiasan. Harry zavartan felpillantott, és áldotta az eget, hogy éjszaka van, és hogy a sötétben Remus nem látja, milyen vörös az orcája.
- Te... Remus... - kezdte egy kicsit szabadkozva - nem mindig szoktam ám cigarettázni...
- Már épp rá akartam térni a dologra - komorodott el a férfi.
- Csak mostanában, amikor ilyen ideges vagyok... Marie is hazament, Voldemort miatt is... Így könnyebb megnyugodnom...
- Nem örülök neki, hogy ilyen módszerekhez folyamodsz...
- Piton professzor is szíjat hasítana a hátamból, ha megtudná, hogy így könnyebb lenyugodnom, mint koncentrálással...
- Nem akarom még egyszer meglátni, hogy dohányzol. Egyszer kapjalak el, és esküszöm, levonok vagy háromszáz pontot a Griffendéltől. Ne röhögj, ezt most komolyan mondom!
- Jól van na...
Kinyílt a kórterem ajtaja, és beszűrődött a folyosón lobogó fáklyák sárgás fénye. Egy bő taláros, nagy szakállú férfi lépett be, és ahogy közelebb ért, Harry felismerte benne az igazgató urat.
- Dumbledore professzor! - könyökölt fel.
Az alak megállt félúton és hátrapillantott. A nyitva hagyott ajtón egy lobogó taláros, magas férfi érkezett, aki futva utolérte, majd felvette annak tempóját.
- Piton professzor... - húzta be a nyakát Harry.
- Látom, magadhoz tértél - kezdte halkan az igazgató. - Lupin professzor és Piton professzor beszámoltak nekem a vonaton történtekről. Azt kell mondanom - fogta meg az ágy végén a vasrácsokat -, hogy nagyon bátran helyt álltál, ifjú Harry. Piton professzor - pillantott oldalra a sötétben álló férfira - biztosan nagyon büszke, hogy ilyen tökéletesen meg tudta tanítani neked az okklumenciát.
Harry vigyorogva oldalra sandított, és a félhomályban Perselus arcát fürkészte. Büszke? Még jó, hogy sötét van...
- Igazgató úr - kezdte a fiú, kissé komolyabban. - Mi lesz, ha Voldemort újra megpróbál... megpróbálja átvenni fölöttem a hatalmat?
- Kétlem, hogy ez így lenne. Legalábbis egy jó ideig biztosan nem fogja megpróbálni. Szembesülnie kellett azzal, hogy már egyedül is képes vagy ellenállni a támadásainak, és hogy nyilvánvalóvá vált, hogy a véreden keresztül más is be tud kapcsolódni kettőtök elmepárbajába. A dühöd adta ugyan hozzá az erőt, de már arra is képes voltál, hogy visszafordítsd a támadást, és hogy te parancsolj őneki. Tehát minden újabb próbálkozás elvetélt öltet lenne a részéről. Nem, Harry, biztos vagyok benne, hogy majd egészen más módszerekkel fog próbálkozni.
Remus fellélegzett kissé, és megsimogatta a fiú arcát.
- Lupin professzor arról is beszélt nekem, milyen verekedésbe keveredtél az egyik mardekáros fiúval.
Harry nyelt egy nagyot, majd Pitonra pillantott. Az igazgató is a bájitalok mesterére nézett, jelezve, hogy innentől kezdve övé a terep.
- Muszáj volt! - bukott ki a kölyökből a mentegetőzés. - A nyáron... Szörnyű dolgokat művelt velem... Akkor nem tudtam tenni ez ellen semmit, de majd most törlesztem az adósságom!
- Odavagyok az örömtől, hogy ennyire „becsületes” vagy - kezdte megrovóan Perselus -, de ezzel sikerült elérned, hogy Malfoy a fél éjszakát az irodámban siránkozza át. Most írhatom a bocsánatkérő levelet az édesanyjának, amelyben meg kell ígérnem neki, hogy te - mondta nyomatékosan - megkapod a méltó büntetésed.
- Bezzeg Hermione szüleinek nem írt levelet, mikor Malfoy lapátméretűvé növesztette a fogait! - csattant fel Harry. Remus elkuncogta magát, Piton azonban meglepetten pislogott. - Hát Draconak mindent szabad? Meddig tűrik el egyáltalán, hogy ebbe az iskolába járjon? Hiszen főbenjáró átkokat használ és az anyja is a halálfalókkal cimborál!
- Ezt a minisztériumnak is be kell tudnia bizonyítani. Ne feledd, Harry, Draco nem tudja, hogy téged kínzott meg.
- De hát olyan könnyen rájuk lehetne bizonyítani a dolgot! Csak szereznek egy házkutatási parancsot és...
A három professzor halkan felkuncogott.
- Valami hülyeséget mondtam? - kérdezte Harry meglepetten.
- A muglik világában ez lehet, hogy ilyen könnyen megy - mondta derűsen Piton -, de itt, a varázslók közt ennél azért körülményesebb a dolog.
- Mindenkinek van valami rejtegetnivalója otthon. Ezért nem adnak könnyen ilyen parancsot mások házainak átkutatására - tette hozzá Remus.
- Ó.. hát... akkor milyen büntetést fogok kapni?
- Majd McGalagony professzor eldönti - vonta meg a vállát Piton.
- Remélem, azért a kviddicsezéstől nem tilt el - szontyolodott el a fiú. Még mindig gyűlölettel gondolt vissza az előző tanévre, amikor Umbridge verekedés miatt nem engedte őt játszani.
- Nem hinném - mosolygott Lupin. - Hiszen akkor vajmi kevés esélye lenne a Griffendél Háznak megnyerni a kviddicskupát. Egyébként...
Ám az igazgató a vállára tette a kezét.
- Hadd tudja meg a többiektől, Remus - kacsintott rá a félhold alakú szemüveg mögül. Lupin huncutul bólintott.
- Mit mit mit? - harapott rá az információra Harry vigyorogva. - Mit titkolsz előlem, Remus?
- Most, hogy megint az iskolában vagyunk, és a tanárod vagyok, nem szólíthatsz mindenki előtt Remusnak. Csak ha esetleg kettesben vagyunk... vagy a barátaiddal...
- Mit fogsz nekünk tanítani? Még nem árultad el...
Remus az igazgatóra nézett, és az némán bólintott.
- Az igazgató úr mesélte, hogy közel négy éve már egyszer megjelent előtted Griffendél Godrik kardja. Akkor még azt lehetett hinni, hogy a hűséged és az odaadásod miatt részesültél ebben a kegyben. De mivel idén nyáron ugyanúgy felbukkant a kard... Ez már nem lehet véletlen, Harry.
- Úgy tűnik, Griffendél kardja valahogy összekapcsolódik veled, a sorsoddal, a Voldemort elleni küzdelemmel - vette át a szót Dumbledore.
Harry várta, hogy folytassák, de mind a hárman csendben figyelték szemének világító zöld színét.
- Nem... - kezdte kapizsgálni az összefüggéseket - volt valaha... valamilyen komolyabb összetűzés Griffendél Godrik és Mardekár Malazár között? Valami, ami akkora erejű lehetett, hogy Griffendél kardja képes érzékelni Mardekár utódját, és felbukkanni, hogy... hogy az utódot megsemmisítse? Létezhet ekkora varázserő?
A három mágus jelentőségteljes pillantást váltott.
- Bárhogy is legyen: ha már a kard felbukkan, hogy a segítségedre legyen, legalább tudd rendesen használni. Ezért van itt Lupin professzor - biccentett az igazgató.
Harry eltátotta a száját.
- Az elmúlt száz évben csak két embernek adatott meg, hogy Griffendél kardját a kezébe vehesse. Neked és...
- ... és neked, Remus?
A férfi bólintott.
- Akkor... ezek szerint...
- Lupin professzor a vívás művészetét fogja oktatni iskolánk diákjainak - mondta ki helyette Dumbledore. - A régi, nagy múltú családok részéről már úgyis túl nagy volt a nyomás: sok szülő követelte, hogy ilyen ősi művészeteket is oktassanak az iskolában... A Beauxbatons-ban a viselkedést, a táncokat és éneklést is tanítják a megszokott mágusvilági tárgyak mellett kiemelten. Mi a vívást fogjuk bevezetni.
- Szuper! De nem fognak a szülők tiltakozni amiatt, hogy... ?
- Caramel Miniszter úr közbenjárásával kaptam meg az állást, Harry, gondoskodni fog róla, hogy ne álljon semmi a szakkör útjába - kacsintott Remus.
- Nem is tudtam, hogy tudsz vívni... - nézett rá nagy szemekkel a fiú, csodálkozva. - Már alig várom!
- Javaslom, Perselus, Remus, hagyjuk most magára ifjú Harryt, hadd pihenjen - intett az igazgató, majd lassan elindult kifelé. - Hosszú lesz a holnapi nap...
Mikor a három felnőtt elment, Harry vigyorogva az oldalára fordult. Annyira izgatott volt, hogy ha szeretett volna, se tudott volna elaludni. Alig várta a hajnalt...
Mikor a nap első halovány sugarai besütöttek az ablakon, Harry kipattant az ágyból. Madame Pomfrey még nem bukkant fel, de azért lábujjhegyen lopózott ki a kórteremből. Tudta, hogy se késő este, se korán reggel nem szabad a folyosókon kóborolni, így úgy szedte a lábát, ahogy csak ereje bírta. A második emeleti folyosón Hóborc majdnem észrevette, de még idejében sikerült beszökkennie egy szobor mögé, így a kopogószellem gyanútlanul tovalebegett. A portré elé réve azonban rájött, hogy nem tudja az aktuális jelszót. A Kövér Dáma is szunyókált. Harry türelmetlenül toporgott előtte.
- Ilyen korán senki sem fog csak úgy felkelni... - motyogta.
- Ki mászkál ilyenkor a folyosón? - dugta ki a fejét a festményen Sir Nicholas. - Áh, te vagy az, Harry?
- Sir Nicholas! De jó, hogy itt van! Nem tudná megmondani nekem a jelszót? Nem tudok bemenni.
- De, szívesen - köhintett a kísértet. - A jelszó Leo.
- Csak ennyi? Ennyi, hogy Leo?
Sir Nicholas bólintott.
Harry megkopogtatta a Kövér Dáma képkeretét.
- Hahó! Be szeretnék menni!
- Ki merészel ilyen korán, hajnalok hajnalán, mikor még alig pirkad...
- Leo! Bemehetek? - mondta gyorsan Harry, mielőtt a panaszáradat kiszaladhatott volna a Dáma száján. A festmény kelletlenül nyílt ki. - Köszönöm!
Felszaladt az emeletre, közös szobájukba. A másik négy fiú még békésen aludt. Elmosolyodott, mikor meglátta, hogy Dean szétvetett lábakkal, a párnát ölelgetve és nyálát csorgatva aludt, Neville-nek pedig oldalt lelógtak a lábai az ágyról. Seamus bokájára egy vékony madzag volt kötve, amely bonyolult csigarendszeren keresztül egy, a feje fölött lebegő, vízzel teli kondérhoz volt erősítve. Ha a srác nagyot mozdítana a lábán, a kondér azonnal kiborulna, jól eláztatva őt. Nem tudta, ki volt az az elvetemült, aki kitalálta e tréfát, de gyanította, hogy a másik három fiú a ludas. Vigyorogva megrázta a fejét, megkereste a holmiját. Az ágy mellett volt a bőröndje, abból szépen kipakolt mindent a szekrényébe. Kikészítette az aznapra tervezett egyenruháját és talárját. Az ágya melletti kis éjjeliszekrényre állított egy kis tükröt, kivette a lencséit, hogy, ha egy rövid ideig is, de pihentesse szemeit. Újra feltette a szemüvegét, és folytatta a pakolást. Egy kis, keretezett fényképet tett még a szekrénykére, melyen ő volt, és Marie. Egy pillanatig szerelmesen nézte a lány fotóját, majd előkészítette a könyveit. Pennát és pergament tett a táskájába, majd az ágy végébe hajította. Féltve őrzött seprűjét és láthatatlanná tevő köpönyegét gondosan eltette szem elől, majd sóhajtva elterült az ágyon.
Ron forgolódott még egy keveset nyöszörögve a beszűrődő világosság miatt, de nem kelt fel, Harry pedig halk bagolyhuhogásra lett figyelmes. Odalépett az ablak beszögelléséhez, kinyitotta az egyik szárnyat, és meglátta, hogy Hedvig odaszállt a rácsra.
- Szia Hedvig! - köszönt neki halkan.
A madár kedvesen megcsipkedte az ujjait, majd tollászkodni kezdett. Harry elnézett mellette, és lepillantott a tóra. Egy fehér taláros alakot látott kibontakozni a ködből. Hunyorogva közelebb hajolt a rácshoz. Olyan volt, mintha valaki egy lepedőbe burkolózva mászkált volna a szabadban. A friss, reggeli szellő azonban hátravetette a talár csuklyáját, és előbukkant a korán kelő hosszú, szőkésbarna haja.
- Dareling professzor! - gúvadtak ki Harry szemei. - Mit... mit csinál ez ilyenkor odalenn?
A nő kioldotta talárja csatját, így a finom esésű ruhadarab a földre hullott. Rowena hófehér, könnyű anyagból szőtt pántos ruhát viselt, melynek szoknyás részét meg-meglibbentette a szél, kivillantva szép, barnult lábait. Kifűzte lapos talpú, csillogó kövekkel díszített pántos saruját, majd mezítláb a víz partja felé lépett.
- Úristen, le ne vetkőzzön! Le ne vetkőzzön! - takarta el a szemeit Harry.
- Hülye vagy?! - guggolt oda mellé Ron. - Remélem, ledobja magáról azt a könnyű kis ruhát!
- Te... ébren vagy?
- A kéjes szuszogásodra még a holtak is felébrednének - vigyorgott barátja. - Na, engedj, hadd lássak én is valamit!
- Dehogy engedlek! A professzor Sirius menyasszonya volt! Megnyúzna mindkettőnket, ha tudná, hogy a kedvesét néztük, amint meztelenkedik! - suttogta Harry.
- Hogyan? Sirius menyasszonya? - pislogott meglepetten Ron. - Valahogy nem is csodálkozom, hallod... extraklasszis ez a nő... - motyogta elmélázva, kitartóan a tanárnőt figyelve.
- Az hát... - értett vele egyet Harry. - Na, mit csinál?
- Ö...
- Mivan?
- Szerintem ezt látnod kell...
- Figyelj, ő a tanárunk, nem szabad, hogy mezt...
Ám Rowena nem volt meztelen, mindössze... Mindössze a tó tükörsima vize fölött lépkedett, anélkül, hogy összevizezte volna magát.
- Na ezt most magyarázd meg nekem, jó, Ron? A mugliknál az ilyesmiért már szentté is avatnák az embert! - tátotta el a száját Harry.
- Táncol a víz tükrén... - motyogta a vörös hajú. - Te, én ilyet még nem láttam. Mikor Percy a RAVASZ-ra tanult, mintha említett volna valami hasonlót, de...
- Milyen szép...!
A nő ujjai óvatosan szántották a vizet minden fordulatnál és perdülésnél. A vízcseppek csillogó gyémántként hullottak újra vissza az alattuk elterülő sötét masszába. A nap sugarai megcsillantak rajtuk, és ezernyi színnel verődtek vissza. A levegő szivárványszínű pompába burkolózott Rowena körül.
- Te, nem lehet, hogy félig véla, vagy valami?
- Áh, te is láthattad, hogy olyan bódító hatása, mint a véláknak, nincs, annak ellenére, hogy ilyen szép...
- Piton professzor azt mondta, hollóhátas volt, szóval tuti nagyon okos...
- Ja, biztos tanulta valahol... ez marhajó...
- Az....
- Szerinted minden reggel ezt szokta csinálni?
- Nem tudom, de ha így van, azt hiszem, tele lesz a suli korán kelő srácokkal - kacsintott rá Harry.
Pár percig még nézték a nő táncát, majd Rowena kecses léptekkel a part felé ballagott.
- Aw.... - nyüszített fel egyszerre a két fiú csalódottan, jelezvén, hogy még szívesen nézték volna a műsort.
- Hát, bement... - vánszorogtak vissza Harry ágyához mindketten. - Még meg sem kérdeztem: hogy érzed magad?
- Jól, már sokkal jobban vagyok! Jaj, Ron! - ugrott a fiú nyakába Harry. - Vívni fogunk tanulni! És Remus itt lesz velünk! Ez csúcs, nem?
- Van még egy hírem, amitől egészen biztosan eldobod majd az agyad! A kviddics-csapat tagjai egyhangú szavazással megválasztottak csapatkapitánynak!
- M-m-mi? - csillantak fel Harry szemei. - Ez most komoly? - kiáltott fel.
Seamus felriadt a ricsajra, oldalra lendítette a lábát, és ezzel magára rántotta a vizes kondér tartalmát. Elborzadva kiáltott fel és kipattant az ágyból, de addigra már mindene csupa víz volt. Harry befogta a száját, érezvén, hogy kicsit hibás a dologban, Ron azonban harsányan felkacagott.
- Hogy az a... - káromkodta el magát Seamus.
Harry azonban hajthatatlan volt. Boldogan ölelte át Ront, de olyan hevességgel, hogy mindketten lepottyantak az ágy túloldalán.
- El se hiszem! - motyogta maga elé hitetlenkedve.
- Délután, az órák után lesz az első hivatalos gyűlés, ahol megbeszéljük a csapat új összetételét. Tudod, Ginny is más pozíciót akar, kell még egy terelő...
AJÁNLOM AZ OLDALT
