Írta: Brigichan (brigichan @ hotmail.com)

Korhatár és figyelmeztetések: most semmi különös nincs.

Felkerült: 2004. június 25.

Megjegyzés: Anna már megint szemfüles volt. Ügyes lány. :)

Újra a pályaudvaron

Harry elmosott egy tányért a mosogatóban, majd nekikezdett a poharaknak. Tulajdonképpen már előző este el kellett volna mosnia, de nagyon fáradtnak érezte magát, ezért inkább elhalasztotta.

A tévé, amit Dudley még evés közben is nézni szokott, be volt kapcsolva, és egy népszerű tévésorozat ment éppen. Harry szerette nézni, már, ha szabad volt neki, hiszen jókat lehetett rajta kacagni. Mosogatás közben néha fel-felpillant, hogy lássa, hol tart éppen.

Mr. Wilson az asztalnál reggelizik, mint mindig, James és Henry pedig valamivel foglalatoskodnak. Mrs. Lipton süteményeket helyez tálcára, és előtte van két torta is. Kopognak a személyzeti bejárón.

- Nyiss ajtót, Henry. Néha tanulnod is kell egy kicsit! - utasítja a fiút James szigorúan.

A fiú bambán pislog, majd kicammog ajtót nyitni.

A közönség kacag és Harry is elvigyorodik a fintor láttán.

Mabel a padlón térdelve mossa a követ. Henry ajtót nyit.

- Ó, maga az? - mondja flegmán, a barna zakós férfi láttán.

- Jó napot kívánok.

- Uh - motyogja Henry és visszamegy a konyhába, otthagyva a férfit, aki meglepetten áll.

- Hello, Mr. Pee - mondja reszelős hangon Mabel. A férfi leveszi a kalapját.

- Jó napot.

- Mrs. Lipton, itt az ember a fűszerestől - jelenti be Henry.

- Ó, ez nem ember, Henry, ő Mr. Pierson - mondja megrovóan a nő. Majd kedvesebben - Jöjjön be, Mr. Pierson!

- Jó napot kívánok.

- Ott a tea, James. Ivy! Te viszed az uborkás szendvicset és a tortát. Aztán menj és segíts Mr. Stokes-nak a terítésnél!

- Auuó, hogy ez a piskóta milyen habkönnyű! - mondja lelkesen Ivy.

Piton álmosan, kissé bosszúsan, és hosszú hajjal állít be a konyhába. Mikor meglátta magát az egyik szekrény üvegében, összevonta a szemöldökét.

- Utálom az apádat... - motyogja.

Harry elmosolyodott.

- Jó reggelt, professzor. 

- Jó reggelt - sóhajtott az, majd körbenézett.

Mikor a rendőr meglátja, mennyi finomságot visz a lány, feláll a helyéről.

- Ó, ez az uborkás szendvicses tál túlságosan meg van pakolva. Ezt a kettőt leveszem róla. Nem hagyhatom, hogy a földre potyogjon, és foltot okozzon! Hm! - magyarázza ki magát és elvesz kettőt. Közönség röhög, ő beleharap, és elégedetten felnyög. - És kaphatnék egy falatot kiváló meggyes lepényéből, Mrs. Lipton?

- Mit nézel? - kérdezte kíváncsiskodva Piton.

- Ó, csak egy... csak bekapcsoltam, hogy legyen olyan nagy csend - szabadkozott Harry. - Így legalább telt az idő, míg mosogattam... Kikapcsolhatom, ha zavarja! - ajánlotta fel.

- Felőlem maradhat... - lépett a férfi a hűtőhöz.

- Egy olyan... filmsorozat... nagyon humoros - mosolygott a fiú.

Pitontól azonban csak egy halk hümmögést kap. A tanár, úgy tűnik, nem igazán tudja eldönteni, mit egyen.

- Nehéz választani, ugye? Nem csoda, alig van itthon valami...

Piton alig láthatóan megeresztett egy mosolyt.

- Van friss tej - ajánlotta Harry. - Ehetünk kukoricapelyhet.

Látta, hogy Perselus elfintorodik.

- Az gyerekeknek való kaja...

- Süthetek tojást is, ha gondolja - kuncogott a fiú.

Elérte a kivárt hatást, Piton megborzongott.

- Jó, bánom is én, hol a kukoricapehely?

Harry kitett két tálkát, az asztalra állította a tejes flaskákat, csokoládészirupot, kakaóport, frissen felvágott gyümölcsöt, kanalakat, és két különböző ízű kukoricapelyhet.

- Köszönöm - motyogta Piton, miközben fél szemét a tévén tartotta, és a filmbéli család rezidenciáját figyelte. Szedett magának, és enni kezdett, de amióta a Dursleyéknél volt, egyszer sem volt alkalma televíziót nézni.

- Fura kis szerkezet, ugye? - kockáztatta meg Harry. - Itt a távkapcsoló! - nyújtotta át a fekete, gombokkal teli valamit.

- Hagyd csak, úgyse értek hozzá... nézz csak, amit akarsz.

A fiú megvonta a vállait, és továbbléptette eggyel.

Pitonnak elkerekedtek a szemei. Hirtelenjében eltűnt a habókos felszolgálólány a képernyőről, és megjelent helyette valami zselézett hajú mugli fiatal és lelkesen felkonferált valamit.

- Boszorkányság - motyogta, amivel mosolyt csalt Harry arcára.

- És most, Gary Barlow „Örök szerelem” című dala után következzen a már negyedik hete listavezető „Wannabe” Nagy-Britannia új üdvöskéitől, a Spice Girls-től! Gyerünk lányok! Reméljük, az államokat is így fel fogják tüzelni - vigyorgott még egy bárgyút, majd következett a klip.

A két reggeliző némán fintorgott egyet.

- Unalmas - legyintett Harry. - Már hetek óta ezt játsszák...

- Ez nekik zene?

Tanítványa sejtelmes grimaszt vágott.

- Először nekem is furcsa volt a varázslók zenéje...

Piton feléje fordult.

- A Trimágus Tusa miatt megrendezett bálig nem is hallottam semmilyen zenét abból a világból... Elég szokatlan.

A férfi vizsgálta egy ideig az arcát, de nem szólt. Harry lehajtotta a fejét, és keserűen elmosolyodott.

- Fura egy korcs vagyok, mi? Se itt, se ott nem élek igazán... - motyogta maga elé.

- Ne mondj ilyeneket! - rótta meg Piton szigorúan.

- De ez így olyan nehéz! - fakadt ki Harry délután, mikor a kerti hintaágyon ültek és a napsütést élvezték. - Mi lesz majd, ha végzek az iskolával?

- Hogyhogy mi lesz? Szerezni fogsz egy állást, és...

- De a kérdés az, hogy melyik világban? Varázslónak tanultam, varázslóiskolát végzek, és bármennyire is szeretnék esetleg normális egyetemre menni, nem állíthatok oda, hiszen szinte semmit sem tanítottak azok közül a tárgyak közül, amiket a mugli gyerekek tanulnak.

- Nem is tudtam, hogy mugli egyetemre akarsz menni...

- Itt nem ez a lényeg! Még ha akarnék, se mehetnék, és ez a baj! - sóhajtott szomorúan Harry. - Nem állhatok oda a tanárok elé, hogy: „Jó napot. Nem tudom a logaritmusokat, de ha akarja, megidézek magának egy patrónust helyette. Úgy is jó lesz?” Hogy nézne már az ki!

Perselus elmerengett.

- Vicces, mert Roxfort előtt egész jól tudtam a matekot - kókadt le Harry végleg, mint valami fonnyadt virág. - Pedig az egyetemeken olyan izgalmas dolgokat lehet tanulni... Kicsi koromban mindig ki szerettem volna próbálni. A varázslók sose vágynak többre annál, hogy elvégezzék az adott iskolájukat, és munkába álljanak? Hogy utazzanak vagy megismerjék a világot?

- Az egész születés kérdése, Harry. Egy varázslónak vagy boszorkánynak nem sok keresnivalója van a muglik világában.

- De hát miért? És akkor mi a helyzet velem? Én teljesen mugliként nőttem fel, úgy, mint a többi normális gyerek. Aztán egyik pillanatban kiderült, hogy varázsló vagyok, és rögtön át lettem ráncigálva egy másik világba.

- Nem akaratod ellen történt - pillantott rá szigorúan Piton. - És, ha jól tudom, te magad mondtad, hogy ott sokkal jobban érzed magad.

- De az egész olyan más most... volt egy barátnőm, és hiába tanultam egész nyáron, mégis sokkal szívesebben csináltam mugli dolgokat... Mozik, koncertek, tévé... még a fagylaltot is szívesebben ettem, mint bármelyik varázslatos édességet! Az is, hogy dolgoznom kellett, teljesen szokatlan volt, mégse éreztem kellemetlennek... És most nem tudom, hogy melyik világ lenne az, amit otthonomnak tudnék mondani, ha arra kerül a sor...

A tanár kicsit összezavarodva elfintorodott.

- Miért bonyolítod így a dolgokat?

- Bonyolultak azok maguktól is...

Harry felhúzta a lábait, és átölelte a térdét. Olyan szomorú szemekkel meredt a fűre, mint egy magányos kiskutya.

Perselus némán figyelte egy ideig, majd megenyhültek a vonásai, és elmosolyodott.

- Vajon minden tinédzserrel ilyen problémás az élet? - motyogta maga elé, miközben hunyorogva a napba bámult.

A fiú felkapta a fejét. Kicsit kellemetlenül érezte magát, hiszen Piton biztosan halott gyermekére utalt. Szinte érezte a fájdalmat, ami a férfi szívéből áradt.

- Mikor először megláttalak... a nagyteremben, a beosztási ceremóniakor, sejtettem, hogy rettenetes bajkeverő leszel - mondta szinte nosztalgikus hangulatban. - Csoda lett volna - pillantott rá huncutul -, ha egy Potter nem lett volna ilyen rosszcsont.

Harry kicsit úgy érezte magát, mint amikor Remus mesélt neki a szüleiről. Melegség töltötte el a szívét, és újra elkezdett szemezni a fűszálakkal.

- Mégis... annyira hasonlítottál egy olyan gyermekre, amilyen ő is lehetett volna...

- Úgy érti... - remegtek meg a fiú nagy szemei.

A férfi csak bólintott.

- Sötét haj, törékeny testalkat, ártatlan, félénk, szép, kisfiús arc, nagy szemek... igen - sóhajtott -, egyedül a szemeid voltak mások... Folyton emlékeztettek arra, ki is vagy valójában - ő is átölelte az egyik térdét. - Mikor odakerültél, már egy nemzedéknyi diák kikerült a kezeim alól. Dumbledore azt hitte, ez majd el fog tudni felejttetni velem mindent, ami korábban történt. Valójában... fogalma se lehetett róla, milyen diákok százaival foglalkozni nap mint nap... azzal a tudattal, hogy a sajátunk még beszélni sem tudott, mikor meghalt...

- Hogy tud ilyen szenvtelenül beszélni ilyesmikről? - pillantott rá Harry részvétteljesen.

- Az ilyesmit sosem felejti el az ember... az emlékük sohasem halványult el... De elég volt felbukkannod, hogy mindent összezavarj bennem... - mondta a velük hintázó Hedvigre nézve. - Nem igazán tudtam mit kezdeni veled. A neved folyton az apádra és keresztapádra emlékeztetett, de akárhányszor csak rád néztem... nem tudtam lebeszélni magam arról, mennyire hasonlítasz egy olyan gyermekre, akit sohasem ismerhettél. Valakire, akit mindig szerettem volna magam mellett tudni... Teljesen megzavarodtam tőled. Megutáltuk egymást, noha ez nekem egy elég nehéz folyamat volt... Kezdtél egyre jobban olyan lenni, mint az apád... kviddics, minden évben balhék sorozata, Remus, Black... még a vonásai is kiütköztek rajtad. Makacs és elég öntelt fiú lettél - olyan, amilyenné sohasem neveltem volna a fiamat...

Harry nyelt egyet: úgy érezte, kezdi érteni, mit próbál elmagyarázni neki a férfi.

- Mikor Voldemort visszatért, még reménykedtem abban, hogy saját kezűleg hajthatom be rajta a tartozást... hogy megfizethet minden bűnéért. De megtudtam, mit is jósolt a prófécia... Csak a te kezed által halhat meg... Teljes szívemből gyűlöltelek, amiért neked járt ez a feladat. Tehetetlennek éreztem magam...

A fiú szemei égni kezdtek a visszatartott könnyek miatt.

- Aztán persze jött ez a nyáriszünet - folytatta Perselus, még mindig érzelemmentes, mesélős hangnemben. Ajkának szegletében megjelent egy aprócska mosoly. - Remélem, tudod, hogy nagyon rossz érzés volt idejönnöm...

- Elhiszem - nyöszörögte Harry, és próbálta nem elárulni, hogy ha a férfi tovább folytatja, kitörnek belőle a könnyek.

- A főhadiszálláson, mikor Fletcher emlékeiben megláttalak egy csillogóan kék szemű fiúként... azt hittem, megáll velem a világ.

Harry lenyelte a könnyeit, szippantott egy nagyot, majd felült, és féloldalasan felé fordult.

- A kék szemű fiú! Vele mi van? Soha nem gondolt arra, hogy...? - kérdezte gyorsan.

- Már beszéltem erről Dumbedore-ral, de a beszámolód alapján sajnos biztos, hogy nem róla lehet szó. Lamerin idősebb lenne, mint te, ha élne, de a halálfalók kevesebb évet említettek...

A fiú leszegte a fejét.

- Nagyon sok felnőttet és gyermeket elraboltak akkoriban... bárki lehet - mondta nyomatékosan Perselus. - Épp elég fájdalom lehetett azoknak a szülőknek, akiktől ezt a szóban forgó fiút annakidején elrabolták... Dumbledore már megbízott pár embert azzal, hogy keressék, és segítsenek rajta, ha szüksége van rá.

Harry szemeiből kibuktak a könnyek.

- Várj - préselte össze az ajkait tanára. - Ezeket most nem azért mondtam el, hogy...

- Tudom, de olyan nehéz! Olyan nehéz azzal a tudattal együtt élni, hogy ennyi ember szenvedett és halt meg miattam...

Hedvig szelíden felbúgott, és odaröppent Harry mellé, megkapaszkodva a hintaágy vascsövében. Megkopogtatta csőrével a fiú vállát, mintha vigasztalni akarná.

Piton felsóhajtott.

- Azt hiszem, éppen ideje lesz, hogy visszakerülj az iskolába - mondta kicsit bátorító hangnemben.

- Hogyan? - szipogta a fiú. - Hiszen még tankönyveim sincsenek!

- Amiatt ne aggódj - mosolyodott el a férfi. - Holnap kapod meg őket.

Másnap, a Kings Cross pályaudvaron, a visszaindulás napján Harry és Piton közös kofferkulira pakolta holmiját. Hedviget a kalitkával együtt letakarták a láthatatlanná tevő köpönyeggel.

- Nem fog így megfulladni szegény? - pillantott a madár helyére aggódva Harry.

- Dehogy fog. Az anyag, amiből a köpenyt szőtték, átereszti a levegőt. Ezért nem fulladsz meg alatta te sem...

- Tényleg...

- Így legalább nem vagy feltűnő jelenség. Egy védettnek számító hóbagollyal az lennél. Nem tudhatod, figyelnek-e minket.

- Honnan fogjuk tudni, hogy nem hagytuk el a kalitkát madarastul-köpenyestül?

- Kilóg alóla az a cetli - mutatott egy trükkösen elhelyezett papírdarabra.

- Korán jöttünk, nem? Még alig múlt tíz, a vonat pedig...

- Képzeld, tudom, mikor indul a vonat - felelte Piton gyorsan. Kicsit feszültnek tűnt.

- Hogyan kapom meg a könyveket?

- Hozni fogják neked...

- Mrs. Weasley?

- Hogy neked mennyi kérdésed van ma! - fintorgott Perselus. Harry a tőle megszokott Potter-vigyorral elmosolyodott.

- Én ezt el se hiszem, anya - mondta Ron, mikor a pályaudvaron összefutott szüleivel. - Hat év alatt még egyszer sem értetek ide ilyen hamar - jegyezte meg mosolyogva.

- Talán mert idén csak Ginnyt kellett kihoznunk.

- Ti fiúk rémesen sokat bírtok vacakolni a pakolással - jegyezte meg Ginny mosolyogva.

Ron csak grimaszolt.

Szeplői alig látszottak, úgy lebarnult az arca. Hermione és a lány szülei ott álltak mellette. A felnőttek boldogan üdvözölték egymást, és csevegni kezdtek arról, hogy telt a nyári szünet, hogyan viselkedtek a gyerekek, vagy hogy milyen szép idő is van.

- Már alig várom, hogy újra lássuk Harryt - pillantott körbe Hermione. - Olyan kár, hogy nem lehetett velünk.

- Ó, nagyon jól elvolt ő, ne aggódjatok - kacsintott Ginny.

- Ó, igen? - vonta föl a szemöldökeit Ron. - Na és honnan tudod?

- Én meglátogattam a Grimmauld téren, mikor ápolták - húzta ki magát húga büszkén.

- Mesélt valamit? - fogta meg Hermione Ron kezét, hogy elejét vegye egy kisebb csetepaténak. A fiú úgy tűnt, valamelyest lenyugodott, és megsimogatta a lány kézfejét. - Mik történtek vele? Eltekintve azoktól a borzalmas támadásoktól... szörnyű! - borzongott meg.

- Hát - kérette magát Ginny -, volt egy barátnője... - mondta sejtelmesen mosolyogva.

- Micsoda? - haraptak rá az infóra.

- Sokat persze én se tudok, de biztos fontos lehetett számára a lány, ha inkább vele akarta tölteni a nyarat, mint a Főnix Rendjével...

Hermione felpillantott Ronra.

- Majd kifaggatom - kacsintott az, és megpuszilta a lány homlokát.

- Jó látni, hogy már ti is ilyen fesztelenül tudtok viselkedni - sóhajtott nevetve Ginny. - Öt éven keresztül játszottátok a kis szemérmest!

A két barát már tiltakozni akart volna, de valaki megijesztette őket hátulról.

- Bu! - vigyorgott rájuk Fred.

Ikertestvérével, Remusszal, Tonksszal, a három szellemalakkal valamint az egyik idősebbik Weasley-fiúval jót mulattak a három sápadt gyereken.

- Sziasztok - köszönt rájuk kedvesen Remus.

- Lupin professzor! - mosolyodott el Hermione.

- Jó napot!

- Hogy vagytok, Ron? - kérdezte George.

- Miért? - öccse rosszat sejtett.

- Jaj, ne légy már mindig ilyen kis morcos!

- ... kis morcos? - motyogta Ron, miközben testvérei ölelgették.

- Csak olyan régen nem láttunk!

- Sejtem... a szívetek tiszta jóindulat...

- Hoztunk egy kis útravalót - mutatott fel egy kosár édességet Fred.

- Ó, igazán nem kellett volna! - mosolyodott el Hermione.

- Na, a vonat után köthetjük már a konzerves dobozokat? - kacsintott rájuk George.

A lány arcáról azonnal lehervadt a mosoly, felhúzta az orrát és elfordult.

- Gondoltam én, hogy nem fogjátok kibírni, hogy ne szekálnátok minket! - csattant fel Ron. - Utoljára mondom: le lehetne szállni rólunk!

Tonks Remusra pillantott, és elmosolyodott. Megfogta a kezét, és hozzábújt.

- Srácok - szólt rájuk Lupin. - Ne veszekedjetek. Inkább keressük meg Harryt.

- Én már látom! - ujjongott Ginny. - Én már látom! - mutatott a két alak felé. - Ott állnak!

- De... hát az Piton! - hördült fel Hermione és Ron döbbenten.

- Tulajdonképpen miért nem megyünk le a peronra?

- Várunk valakit... És ne ülj fel oda! - szólt rá mogorván Perselus, mikor meglátta, hogy a fiú felült a korlátra. - Még a végén leesel.

- Nem fogok. Jó az egyensúlyérzékem.

A férfi türelmetlenül pásztázta a tömeget a szemével.

- Kit várunk?

Tanára azonban nem felelt, arcán sötét meglepettség tükröződött.

- Valami baj van?

- Nem érzed őket?

- H-halálfalók? - sápadt el Harry. Akaratlanul is a sebéhez kapott.

- Gyere ide! - intette magához a fiút Perselus.

Harry először bátortalanul odalépett mellé, majd hagyta, hogy a férfi mögé lépjen, elől pedig a szíve fölé tette a kezét. Mikor rájött, hogy mit is csinál, elborzadt.

- Hagyja abba! Nem akarom, hogy a testével védjen az átkok ellen!

- Fogd be a szád... - motyogta Piton.

- Nem akarom!

- Itt nem számít a szavad. Ha kell, akkor meg foglak védeni, mert ez a kötelességem...

- Hogy szépen meghaljon helyettem, mi? Szép kis Rend, mondhatom... Itt is vakon teljesíteni kell a parancsokat, amit valaki osztogat - hajtogatta Harry zavarodottan.

- Befognád végre a szádat? - ejtette ki nyomatékosabban a tanár. - Figyelni próbálok, ha nem vennéd észre! Szemtelen kölyök... - csóválta meg a fejét.

A fiú szipogott egyet, de még mindig úgy reszketett, mint egy nyárfalevél.

- Hányan vannak? - kérdezte halkan.

Perselus elmosolyodott a méregtől.

- Próbáld megérezni.

- Azt hogy kell? Hunyjam le a szemem?

- Nem kell teljesen. Képzeld magad elé egy halálfaló külsejét. Ha megvan, kezdj el koncentrálni az alakra, majd próbálj meg a tömeg fölé emelkedni, végigpásztázni a körülötted állókat, hogy megtudd, hányan vannak, és merre bujkálnak...

Harry igyekezte követni a tanácsolt lépéseket. Érezte, hogy a fülében elhalkul a vasútállomás moraja, szívdobogását viszont egyre hangosabban hallotta. A tömeg egy színes masszává olvadt össze előtte, ő pedig csak a különálló alakokat, a szokatlan halálfalókat kereste. Mellkasa szaporán járt, légzése felgyorsult. Mikor felpattantak a szemei, azt hitte, elájul, úgy szédült.

- Hatan vannak... de a csarnokon kívül... az egyik most jött be... - mondta halkan.

Perselus egészen büszke volt.

- Nagyon jó - mondta meglepetten.

Harry szíve még mindig vadul kalimpált.

- Nem akarom, hogy bárkinek is baja essen... - suttogta.

Szemei mintha megvillantak volna. Hirtelen hatalmas, meleg és elszánt hullám futott végig a testén, melyet szívének egyik erőteljes dobbanása okozott. A hatás tovaterjedt a tömegen, és egy pillanatra mindenki megállt, elcsodálkozva a fura, oltalmazó impulzustól. Majd folytatták a tevékenységét, amit éppen félbeszakítottak.

Harry meglepetten pislantott.

- Ez mi volt?

- Nem tudom, de jó volt - vigyorgott Perselus. - Hol van már az az átkozott nő? - mondta szinte viccelődve.

- Nő? Egy nőt várunk?

- Tulajdonképpen igen - engedte kicsit lazábbra az ölelést Piton, mivel érezte, hogy a halálfalók eltávolodtak egy időre.

- Auó, akkor vele beszélgetett a tükrön keresztül! - esett le a fiúnak.

- Honnan tudod, hogy be... HALLGATÓZTÁL? - emelte fel a hangját elképedve.

- Csak véletlen volt - szabadkozott Harry, de nem tudta megállni mosolygás nélkül.

Perselus lemondóan megcsóválta a fejét.

- Sajnálom... tényleg...

- Persze, ismerlek...

- Meg szabad azért kérdeznem, ki ő?

- Végülis most már felesleges titkolózni. Ő lesz az új „sötét varázslatok kivédése”-tanárotok...

- Iiii - húzta a száját Harry. - Már megint nő fogja tartani? Annak nem lesz jó vége... remélem, nem olyan, mint Umbridge...

Perselus elvigyorodott.

- Na végre, hát itt vagytok! - hallatszott egy dallamos, szép, női hang, jó messzire tőlük, a csarnok túlsó végéből.

Mindketten arrafelé fordultak.

Harry azt hitte, a szemei kiesnek a helyükről.

Egy magas, nagyon nőies testalkatú, harmincas hölgyet pillantott meg. Hosszú, szőkésbarna hajzuhataga lágyan omlott napbarnította, csupasz vállaira. Fehér, spagetti-pántos pamut felsőrész volt rajta, barna miniszoknyájából pedig kilátszottak kecses, hosszú lábai. Nyakában hajszálvékony aranylánc lógott, kezeiben pedig pár tankönyvet tartott. Egyetlen szokatlan dolog volt rajta csupán: a vékony, fekete szalag a jobb csuklóján, de ettől eltekintve úgy nézett ki, mint egy mugli nő. Mosolyogva igyekezte magát átverekedni a tömegen, de az mintha szétnyílt volna a szépség előtt. Ahogy vonult - Harry úgy vélte, lebeg a föld felett, olyan könnyen járt -, a férfiak sorra megfordultak utána. A fiú úgy érezte, a nő halovány szürkészöld szemei megbabonázzák, ha hosszú ideig bámulja őket. Ha az emberiség valaha kiűzetett a Paradicsomból, akkor Harry szerint az egy ilyen nő miatt történhetett...

Még pislogni is elfelejtett, úgy bámulta a csodálatos lényt.

- Hagyd ezt abba, nem illik ilyen tiszteletlenül bámulni egy nőt - rótta meg mosolyogva Perselus. Kicsit elkomorodott. - Harry, van még valami, amit tudnod kell... Ő Rowena Dareling...

- Mint a hollóhátas Rowena?

- Hát, tényleg hollóhátas volt - eresztett meg egy félmosolyt Perselus. - Két évvel járt alattunk... De várj, hadd mondjam végig! Ő volt... szóval ő volt a keresztapád menyasszonya...

Harry megszédült.

- Micsoda? - képedt el.

- Jegyesek voltak, amikor... Voldemort - mondta ki halkabban - megölte a szüleidet. Mikor azonban az árulás gyanúja Blackre terelődött, Dumbledore azonnal jó messzire küldte őt innen... Annyi éven át a Durmstangban tanított.

- De... de... miért nem jött vissza, mikor megtudta, hogy Sirius megszökött?!

- Abban az évben a keresztapád még körözött bűnöző volt, senki sem gondolta volna, hogy ártatlan. Még Lupin se, láthattad. Mikor negyedikes lettél, vissza szeretett volna jönni. A Trimágus Tusa miatt azonban maradnia kellett. Mivel Karkarov eljött Roxfortba, neki kellett szemmel tartania, minden rendben folyik-e. Karkarov azonban elmenekült, mikor... Voldemort visszatért, és akkor meg azt a feladatot kapta, hogy figyelje, miket csinál Igor...

- Mikor azonban visszajött, már késő volt... - fejezte be Harry összetörve. - Ez megmagyarázza a szalagot a kezét - gondolta. - Nem találkozhatott vele újra...

- Harry, figyelj rám - ragadta meg óvatosan a fiú vállait Perselus. - Most az a fontos, hogy a terv szerint történjen minden. Ne feledd, átlagos muglik vagyunk. Tégy úgy, mintha a nénikéd, vagy valamilyen más rokonod lenne. Amikor ideér, öleld meg.

A fiú engedelmesen bólintott. Piton aggódva megsimogatta a fejét.

- Jól van...

- Végre megvagytok - ért oda hozzájuk a nő.

Mosolygó arca egyben kíváncsi is volt. Váltott egy üdvözlő pillantást Pitonnal, odaadta neki a könyveket, majd Harryhez fordult. Gyöngéd ujjaival megsimogatta a fiú arcát, kósza hajszálait, belenézett a nagy, zöld szemekbe, és úgy tűnt, felismeri, kitől örökölhette őket a gyerek.

- Annyira... vártam már, hogy találkozhassak veled, Harry Potter - mondta lágyan.

A fiú nem tudott uralkodni magán, és hevesen átölelte. Rowena türelmesen simogatni kezdte a hátát és a kobakját.

- Jól van... - suttogta kedvesen. - Minden rendben.

Mikor Harry elengedte, összemosolyogtak.

- Mindenetek megvan, Perselus?

A férfi bólintott.

- Mi volt az... az előbb?

Piton azonban csak Harry felé bökött.

- Hát - mondta a nő elégedetten -, bármi is volt, elzavart három halálfalót. Ennek a segítségével találtam rátok. Mehetünk?

- Egyedül kell mennetek - rázta meg a fejét Perselus.

- M-mi? - ráncolta a homlokát az új tanárnő.

- Rowena, ismered a szabályokat! Három halálfaló kószál a pályaudvaron! Az összes gyermek, a szüleik, mind most érkeznek. Nem is beszélve erről a rengeteg mugliról - pillantott körbe. - Ti mentek a peronra, felszálltok a vonatra, és nem moccantok, míg az el nem indul. Én meg majd végzem a saját dolgomat...

Harry suhogást hallott. Perselus fekete talárt öltött magára, és már épp azon volt, hogy távozzon.

- Perselus! - kérlelte a nő. - Ne csinálj őrültséget...

- Ne, várjon! - kapta el talárjának bő ujját Harry.

A férfi féltő tekintettel visszapillantott rá, majd kezeik lassan elváltak egymástól. Perselus eltűnt a hömpölygő tömegben, mindössze egy levél maradt belőle, melyet Harry döbbenten szorongatott a markában.

- Ne itt bontsd ki - pillantott körbe aggódva Rowena. - Irány a peron!

Gyorsan a falhoz terelte Harryt, ahol át lehet lépni a muglik pályaudvaráról a kilenc és háromnegyedik vágányra.

A fiú válltáskájába tömködte a köpenyt, majd minden csomagot beraktak a vonatba. Harry azonban még nem akart felszállni.

- Nézd, Harry - kezdte a nő -, nem tudom, mennyit mesélt el neked Perselus, de nem akarom, hogy folyton így lógasd az orrod, amikor csak rám nézel. Semmi szükségem arra, hogy még emiatt is magadat okold...

- Honnan...?

- Ez most nem számít! Az iskolában, ha majd lesz egy nyugodt percünk, ígérem, mindent meg fogunk beszélni. Most pedig azt szeretném, ha felszállnál a vonatra, és...

- Rowena! - csattant fel egy éles hang mögöttük.

Persze, csak egyet hallottak, de Remus kellemes hangja mellett Lily, James, és legfőképpen Sirius döbbent hívószava is elhangzott.

Lupin szúrós szemekkel nézte a nőt. Tonks meg Remust.

- Remus - mosolygott az kedvesen. - Borzalmasan rég találkoztunk. Annyira örülök, hogy látlak.

- Én nem kevésbé. De... mi volt ez az egész?

- Micsoda?

- Mióta vagy te... jóban Perselusszal?

Rowenat meglepetésként érte a kérdés. Zavartan a gyerekseregre pillantott, majd karon ragadta Remust, és ingerülten arrébb rángatta. A csodálkozó kis csapat nem sokat hallott dühös beszélgetésükből, csak foszlányokat, mint „... örülnék, ha nem a gyerekek előtt...” vagy „...szólhattál volna, hogy visszajöttél...”.

Idővel inkább lemondtak a hallgatózás pajzán örömeiről és egymás ölelgetésébe kezdtek.

- Úgy örülök, hogy látlak titeket - mondta szomorkásan mosolyogva Harry. - Annyira hiányoztatok! - ölelte meg barátait.

- Te is nekünk!

- Seamus! - integettek a tovahaladó szobatársnak.

- Neville! - biccentett Harry a nagymamájával beszélgető fiú felé.

- Olyan jó megint együtt lenni - motyogta merengve Ginny.

Harry jól megölelgette, majd fél karját rajta hagyva vigyorgott barátaira.

- Jobban vagy már, Harry? - kérdezte Ron.

- Hallottuk, mi történt... borzalmas... - tördelte a kezeit Hermione.

- Hé, minden rendben - nyugtatgatta őket a fiú. - És most már van még egy sebhelyem! - húzta fel pólóját és pulóverét. Nadrágjának derekát pedig lejjebb tolta, így meg tudta mutatni a csípőjén található vágásnyomot.

Hermione felszisszent, Ronnak azonban ugyanúgy elkerekedtek a szemei, mint amikor a villám alakú sebhelyet meglátta barátja homlokán.

- Ez nem tuti, jó? - civakodott vele Hermione. - Bele is halhatott volna.

- Ugyan már, hiszen látod, hogy már jól van...!

- Kezdődik... már megint - fintorgott Ginny. - Csinos sebhely - mosolyodott el sejtelmesen. - Te Harry... majd szeretnék beszélni veled... Fontos lenne. Tanácsot szeretnék kérni valamiben... Ugye... fogsz majd rám szakítani egy kis időt?

Harry elmosolyodott, majd megpuszilta a lány arcát.

- Amikor csak szeretnéd. Nagyon komolyan hangzik... csak nincs valami baj?

- Még... nincs... De ezt majd inkább a suliban beszéljük meg, jó?

A fiú bólintott.

- HARRY! - csaptak le rájuk az ikrek.

- Fred! George! - ölelte meg őket sorra Harry. - Nélkületek nem lesz ugyanolyan a Roxfort sem - mondta kicsit csalódottan.

- És a csapatnak se lesz még két olyan jó terelője - sóhajtott Ginny.

- Hát, akkor majd tegyetek róla, hogy a hírnevünk fennmaradjon. Számítunk rátok. RÁD IS RON, NE MOST CSÓKOLÓZZ! - ugratta George a civakodó párost.

Ron dühösen megfordult.

- Belehalnál, ha egyszer az életben nem égetnél le ennyi ember előtt?

- Ron még egy kicsit szégyenlős - világosította fel Fred Harryt.

- Összejöttek Hermione-val - tette hozzá Ginny.

- MI? - jelent meg széles vigyor Harry arcán. - Komolyan? Ezt... miért nem mondtátok?

Két barátja elpirult, de nem szóltak semmit, így Harry a nyakukba vetette magát.

- Nem... nem bánod? - kérdezte Hermione óvatosan.

- Hülye vagy, Hermione? - fakadt ki mosolyogva a fiú. - Én örülök neki a legjobban! Már éppen ideje volt - kacsintott rájuk.

- Harry - köszönt rá Arthur.

- Ó, Mr. Weasley! - rázott vele gyorsan kezet a megszólított. - Mrs. Weasley! - mosolyodott el a nő láttán.

- Harry, drágám, jól vagy? Mindened megvan?

- Igen, köszönöm.

Rowena fújtatva faképnél hagyta Remust, és inkább felszállt a vonatra. A férfi visszatért a többiekhez, de Harry ritkán látta ilyen mérgesnek.

- Szia Remus - köszönt rá, hátha az megpuhítja fogadott nagybátyját. Azonban csak egy artikulálatlan morgást kapott válaszul. - Most mit csináltam...? - kérdezte tűnődve.

Remus azonban félrevonta Tonksot, megbeszélt vele valamit, a nő pedig bólogatott. Harry nagy meglepetésére átölelték egymást, majd egy csókot követően elbúcsúztak.

- Szerelem van a levegőben, mi? - kacsintott rá Fred.

- Miért szállt fel Remus a vonatra?

- Ő is veletek megy. Munkát kapott az iskolában - mondta Mr. Weasley.

- Tényleg? - búgott fel a sok gyerek egyszerre.

- Igen. De azt hiszem, ideje lenne nektek is beszállni, különben nem lesz helyetek.

Sebes búcsúzkodás után Harry, Ron, Hermione és Ginny is felszálltak, és elindultak megkeresni azt a kabint, ahová Remus mehetett. Útközben beköszöntek még Dean Thomas-nak, aki Padma Patil új cicáját próbálta lerajzolni addig, míg a vonat el nem indul. De integettek Luna Lovegoodnak is: ő sakkozni próbált Justinnal, de a bábúk jobban érdekelték, mint maga a parti.

Végül csak megtalálták a professzort, aki egyedül ücsörgött az egyik kabinban, menetiránynak háttal, kifelé bámulva az ablakon.

- Bejöhetünk, Remus? - kérdezte óvatosan Harry.

- Persze, Harry - sóhajtott a férfi.

A fiú látta rajta, hogy valami nyomasztja, de nem akart addig rákérdezni, míg a többiek is ott voltak. Majd ha az iskolába érnek. Ez az év is izgalmasan kezdődött...