Korhatár és figyelmeztetések: 14 éven aluliaknak nem ajánlott
Felkerült: 2004. június 1.
A hazaút
- Peersze - mondta Remus fáradt jókedvvel, mikor benyitott a szobájába. - Biztos már lefeküdt aludni...
Ám mikor bezárta maga mögött az ajtót, vette észre, hogy ablaka nyitva van, és az átlátszó selymes függöny lassú táncot jár az éjszakai szellővel. A növekvő hold által megvilágított részen egy cseppet megtört alak állt, aki a belépő hangjára az ajtó irányába fordult. Ujjai végigsimították a függöny rakoncátlan ráncait. Azon keresztül figyelte a férfit.
- H-harry... - nyögte ki végül Lupin. - Hogy... jutottál be ide?
- Rossz szokásom beosonni mások szobáiba - mondta halkan a fiú, egy óvatos mosoly kíséretében. - Ne haragudj, kérlek...
- Semmi baj - lépett közelebb Remus. - Gyere ide, azt hiszem...
- ... beszélnünk kell, tudom...
Harry lassan odasétált nagybácsija elé, aki az ágy végébe hajította vékony, fekete zakóját.
- Ülj le, kérlek - pillantott az ágy szélére, amin a férfi hamarosan el is helyezkedett.
Most Harry ült le vele szemben a padlóra. Kezeit a térdén pihentette, és egy ideig szótlanul meredt maga elé: látszott rajta, hogy megpróbálja összeszedni a gondolatait.
- Annyi mindent szerettem volna mondani - kezdte egy kicsit megkésve, és cseppet pirultan. - Egész délután... ezen gondolkoztam... de most egy kicsit zavarban vagyok, mert... hirtelen úgy felgyorsult minden, és néha... néha egyáltalán nem találom a helyem ebben a fejetlenségben... Én - nézett fel rá már valamennyire bátrabban - szeretnék bocsánatot kérni azért, amit mondtam! - haját szelíden meglebegtette egy friss fuvallat. - Várj, hadd fejezzem be... - mondta gyorsan, mikor Remus már feleletre nyitotta volna a száját. - Nekem... nem volt jogom ilyen durva dolgokat a fejedhez vágni... hiszen apáékat nem is ismertem, mert... mert meghaltak, mielőtt alkalmam lett volna... megismerni őket. Siriusszal is csak nagyon ritkán tudtunk találkozni, de biztos, hogy... hogy ha több időt együtt töltünk, akkor... más oldaláról is megismertem volna... Mert hát - folyt végig egy könnycsepp az orcáján - nem véletlen, hogy mindenki annyira szerette őket... mindenki csak dicséri őket, így biztos... hogy kivételes emberek lehettek... És te is csodálatos ember vagy, Remus... eddig minden évem... amit a Roxfortban megkezdtem, szép is volt egyszerre, de szörnyű is... az volt az egyik legborzasztóbb évem, mikor mi ketten először találkoztunk... Annyi megrázó dolog történt... akkor hallottam először a szüleim hangját... a dementorok és patrónusok... de... - mosolygott - a te jelenléted nagyon sokat segített nekem. Kaptam attól az évtől két olyan embert, akik boldogabbá tettek, mint azt hitték... Persze fájt, hogy mindig távol kellett lennem tőled is, meg Siriustól is... De már nem voltam többé egyedül ezen a világon, és ez olyan jó érzés volt! Úgy sajnálom, hogy egy buta emlék... egy csínytevés miatt ilyen szörnyűséges dolgokat feltételeztem rólatok. Emiatt... nagyon szégyellem magam - meredt újra a padlóra, arca pedig szinte sütött a marcangoló érzésektől. - Nem akartalak... megbántani téged, mert nagyon fontos vagy nekem. Én csak annyira... igazságtalannak éreztem, amit akkor láttam, és minden úgy összekuszálódott bennem. Apa... biztos szörnyen csalódna bennem, ha tudná, miket mondtam róla... és Sirius is... Anyát is bántaná... Mondd, hogy nem haragszol rám! Ugye nem? - Remus már sokadszorra harapta el mondókáját, mert Harry csak nem akarta abbahagyni. - Tudod, hogy én csak... egy beképzelt, taknyos kölyök vagyok, aki mindig azt hiszi, neki bármit ki szabad mondania... Nem azért akarok visszamenni Dursleyékhoz, mert velük vagy Pitonnal akarok lenni, vagy mert utállak... hanem mert... mert Marie nemsokára haza fog menni, és... én szeretnék minél több időt vele tölteni... mert, tudod, én nagyon szeretem őt, és lehet, hogy soha többé nem fogunk találkozni... és téged még úgyis rengetegszer láthatlak. Feltéve, ha vigyázol magadra, és...
Remus elmosolyodott, ujját az ajkai elé tette és csendre intette a fiút. Némán ő is letérdelt a földre, majd szeretetteljesen átölelte a megszeppent Harryt. Az boldogan viszonozta az ölelést.
- Várj, várj, valamit még mondanom kell. Ez nagyon fontos! - törölte meg az arcát a fiú.
Mindketten felültek az ágy szélére.
- Ígérem, többet nem foglak faggatni a Renddel kapcsolatban. Igaz, hogy Piton professzor szerint már majdnem teljesen megtanultam az okklumenciát, de még... Még mindig fennáll a veszélye annak, hogy Voldemort... újra belém költözik...
- Beléd költözik? - kérdezte rögtön gyanakodva Remus.
Harry felállt, és lassan sétálni kezdett.
- Lehet, hogy ez nem pontosan a megfelelő szó a varázslók világában - gesztikulált járkálás közben Harry, mintha valami nagyobb közönségnek beszélni. - Nyár elején... Nyár elején sikerült úgy beleférkőznie az elmémbe, hogy teljesen átvette a testem felett az irányítást... Én... megtámadtam Piton professzort - harapott az ajkába, és Remusra nézett, akinek a szemei elkerekedtek a döbbenettől.
- H-hogyan?
- Voldemort megérezte, hogy meggyengült az elmém védelme, és ezt... kihasználta. De Piton professzor szerencsére... túlélte a támadást... Én egy... szóval egy főbenjáró átkot küldtem rá...
Lupin ijedten hátrahőkölt.
- Nem is tudtam, hogy... hogy ilyen nagy erejű varázslatra... képes vagy...
- A dühöm adta hozzá az erőt... és az elkeseredettség... Sirius miatt... Piton professzornak azonban sikerült kiszabadítania Voldemort markából... Miattam volt Voldemort olyan mérges, és attól félek, én vagyok az oka annak is, hogy Tonks megsérült. Piton azóta próbálja tartani bennem a lelket, nehogy... nehogy megint alkalma legyen a Sötét Nagyúrnak megtámadnia engem. Egész... jól megy neki - mondta mosolyogva. - De nincs szükségem a látás képességére, hogy tudjam, hamarosan újra le fog csapni rám... Nem, nem fáj a sebem - mondta gyorsan, mikor látta, hogy Remus a homlokára pillantott. - Érzem... a testemben a változást... - meredt a tenyerére. - Azt a hátborzongató, bizsergető érzést, a félelmet az alattomos ismeretlentől, a bizonytalanságot... Az elrablásom... a vörös fény! Griffendél kardja! Az a másik fiú, akinek hittek... Bárki is az, megszöktem helyette, és ezzel újra kihúztam a gyufát Voldemortnál. Ha valakin tökéletesen ki tudja élni féktelenül tomboló haragját, az... én vagyok... Sorsunk összekapcsolódik... El kell mennem innen - nézett körbe. - Nem akarok itt lenni, mikor ez újra megtörténik... Nem akarok mást bajba sodorni ezzel, és legfőképpen: nem tudnám elviselni, ha megint bántanék valakit.
- Harry, Dumbledore tudja ezt?
- Piton biztos elmondta neki. Meg többször láttam, hogy levelet ír. Igen, azt hiszem, elmondta neki. Van valami...
- Még valami...? - ölelte át hátulról mosolyogva Remus.
- Igen, de ez csak rád vonatkozik. Ez nagyon fontos, Remus! A halálfalók meg akarnak nyerni a Sötét Nagyúrnak!
Lupin elképedt. Barátai iszonyodva meredtek rá.
- Hallottam, ahogy Narcissa Malfoy erről beszél. Tudják, hogy vérfarkas vagy, veszélyes a többi varázslóra, és ez felkeltette az érdeklődésüket! Diggle azt is elárulta, hogy apáék barátja voltál, és hogy emiatt semmi esélyük sincs az elcsábításodra. De... talán még rosszabb, hogy ezt tudják. Nem akarom, hogy emiatt vadásszanak rád... azt remélve, hogy információkat tudnak kiszedni belőled... vagy hogy Dumbledore-t meg engem ezzel zsaroljanak...
Remus elengedte Harryt és lassan az ablakhoz vánszorgott.
- Nem láthattad, amit láttam - mondta szomorúan Harry. - Az RBF közben, amikor tavaly látomásom volt... Voldemort kínozta Siriust, mert tudta, hogy fontos nekem... csak ezzel tudott elcsalni az iskolából, semmi mással. Olyan szörnyű volt nézni - suttogta. - Nem akarom, hogy veled is ezt tegye...
Fogadott nagybátyja nem szólt, csak sápadtan meredt a hold dagadó alakjára.
- El fogom rejteni az érzéseimet előle... nem fogom hagyni, hogy megint miattam meghaljon valaki - mondta végül Harry elszántan.
Remus felkapta a fejét, és látta, hogy a szellemalakok is a fiút nézik. A kölyök szemei veszedelmesen fénylettek, valóban látszott rajta az elhatározás. A férfi elmosolyodott.
- Most - hangsúlyozta - vagy egy igazi Potter. Sajátosan keverednek benned Lily és James tulajdonságai. Hidd el, most nagyon büszkén néznek rád...
- Honnan tudod? - kérdezte a fiú játékosan.
- Megérzés - kuncogta el magát Remus.
- Akkor... tényleg nem haragszol rám?
- Miért haragudnék? Végig közbe akartam szólni, míg beszéltél, de sose hagytad, hogy félbeszakítsalak... Nekem kellett volna odamennem hozzád, de mindig volt veled valaki, és nem akartalak zavarni...
- Szuper! - lelkendezett Harry. Boldogan vetette magát a férfi nyakába.
Ekkor kopogtattak az ajtón.
- Igen?
Piton nyitott be. Egy gőzölgő serleget tartott a kezében, és már épp szólt volna, mikor meglátta Harryt. Kérdőn felvonta a szemöldökét.
- Jó estét - köszönt rá a fiú. - Kibékültünk!
- Odavagyok - motyogta. - Remus, itt a szérumod, nemsokára telihold.
- Köszönöm, Perselus.
- Reggel... mikor indulunk?
- Korán. Bár mugli autóban korántsem vagy feltűnő, nem jó, ha a házból fényes nappal ki-be járkálnak.
- Értem...
- Harry... - mondta kissé akadozva Piton. - A sebed... már megint vérzik...
A fiú a csípőjére pillantott, és látta, hogy a kötés valóban átázott.
- Hú, tényleg...
- Akarod, hogy Patrick esetleg megnézze?
- Hát... nem alszik még?
- Most jött fel a társalgóból... szóljak neki?
- Megtennéd? - kérte Remus.
Piton szó nélkül bólintott, majd kisvártatva visszatért a férfival.
- Jó estét - köszönt mindenkinek. Lupin kedvesen biccentett feléje. - Perselus mondta, hogy a sebeddel van valami... Mutasd, hadd lássam!
Pár perc múlva Harry már az ágyon feküdt. Perselus egy hoppanálással megszerezte Patrick orvosi táskáját a kocsiból, és négyen együtt vizsgálgatták a sérülést.
- Egy ilyen sebbel kórházban lenne a helyed - mondta töprengve a mugli férfi. - Ott persze rögtön elkezdenének faggatózni, vajon honnan származik, és az biztos körülményes lenne nektek, varázslóknak...
Remus némán nyugtázta, hogy a férfinek megvan a magához való esze.
Fertőtlenítő szerrel megtörölgette a seb szélét.
- Ne adjak valami injekciót?
Harry arcán ijedtség jelent meg.
- Kellene?
- Nem akarom, hogy elájulj. Komoly a sérülésed, nyílt seb, és sokan nem bírják a vér látványát...
- Nem... nem vagyok ájulós - dadogta a fiú.
- De az injekciótól félsz, jól látom?
Harry nyelt egyet.
- Semmi baj - mondta Patrick mosolyogva. - A gyerekek általában félnek tőle. Perselus se szívleli annyira.
Minden szempár Pitonra szegeződött, aki zavartan köhintett egyet, majd megrovón az orvosra pillantott. Az azonban csak sunyin mosolygott. Harry alig bírta visszatartani a kuncogást. Sirius persze már felszabadultabban kacaghatott, de Lily rosszalló pillantása hallgatásra késztette.
- Ez most egy kicsit csípni fog...
- Aú! - sziszegett Harry. - Ön... és a professzor tényleg... rokonok?
- Ezt meg honnan tudod? - ráncolta a homlokát Piton.
- Csak úgy... hallottam...
- Gondolhattam volna... Weasleyék és a telefülek... - sóhajtott a tanár.
- Tele-fül? - pillantott fel két pamacs közül Patrick.
- Mágikus eszköz a hallgatózásra - felelte mosolyogva Remus. - A vörös hajú ikerfiúk találták fel...
- Á, értem. Egyébként igen, Harry, tényleg rokonok vagyunk.
- Nem is tudtam... hogy a professzornak mugli származású rokonai is vannak...
Patrick vigyorogva szusszant egyet.
- Fogadok, egy csomó dolgot nem tudsz még Perselusról. Nem valami beszédes fajta...
Ám Piton, ahelyett, hogy mérgesen kifakadt volna, inkább csak némán elmosolyodott.
- Úgy tűnik, már egy jó ideje ismerik egymást - jegyezte meg Remus.
- Bizony régen volt, mikor először találkoztunk. Azt a napot soha nem felejtettem el - mondta jókedvűen az orvos.
Piton egyre jobb kedvre derült, mert halkan felnevetett.
- Az katasztrofális volt - igazgatta meg ruháit.
- Emlékszem, az apám le akarta lőni egy vadászpuskával, mikor megtudta, hogy varázsló.
Mindketten elnevették magukat a hirtelen feltörő közös emlékek miatt, ám Harry és Remus szörnyülködve nézték őket.
- Ez most komoly? - terült el széles vigyor a fiú arcán.
- Muglik, mit vártál?
- De durva...
- Úgy tűnik, készen vagyunk - ragasztotta le a kezelt felületet Patrick.
- Alig éreztem valamit, köszönöm! Remekül... remekül ért a gyerekekhez...
- Hát - tette vissza a holmiját a táskába a mugli - legalább gyakorolok...
- Hm?
- Pár hónap, és lesz egy álladó páciensem, akit otthon kell majd folyton babusgatni. Nemsokára megszületik a kislányom.
- Ez... csodálatos! Gratulálok!
- Köszönöm - vetett még egy elmélázott pillantást Patrick a fiú arcára, annak szemeire. - Pihentesd a sebet, Harry, ne nagyon ugrálj vele, akkor hamarabb meggyógyul.
A fiú engedelmesen biccentett.
- Még egyszer köszönöm, és jó éjszakát!
- Jó éjt - köszönt el tőlük a mugli, és visszatért a szobájába.
Perselus követte a szemeivel, amíg el nem tűnt. Végül ő is feltápászkodott az ágy széléről, és elindult kifelé.
- Feküdj le, Harry. Holnap korán kelünk.
- Megyek - kelt fel a fiú. - Jó éjt! - köszönt el mindkettejüktől.
A két mágus néma pillantást váltott, aztán Piton is nyugovóra tért.
Remus különösen korán kelt másnap reggel, hiszen mindenképpen ébren akart már lenni, mikor Harry hazaindul. Mrs. Weasley is a konyhában szorgoskodott, hiszen a Black-kúria népes táborának reggelit kellett készíteni - ami nem volt egy egyszerű feladat. Mr. Weasley a kandalló mellett álló, népszerűen kényelmetlen székben szunyókált.
Lupin az asztalnál ült, és egy kávéval próbálta meg ébren tartani magát, mikor megjelent Piton. Éppen az övét igazította meg a derekán, mikor a helységbe ért.
- Jó reggelt, Perselus - biccentett feléje Molly.
A tanár felkapta a fejét, és viszonozta a köszöntést.
- Kérsz egy kávét? Milyen sápadt vagy... Kérsz, ugye? - kérdezte a nő vigyorogva.
Perselus megadóan bólintott.
- Ki lakik most a második emeleten a harmadik szobában? - kérdezte mindkettőjüket.
- Zacharias, azt hiszem - dünnyögte Remus kissé fintorogva. - Miért?
- Csak mert egész éjszaka viháncolást, meg női kacarászást lehetett hallani... Alig aludtam valamit... - dörzsölte meg a szemeit. - Tonks meg a szomszédjában lakik, nem?
Remus hangosan köhögni kezdett, mert félrenyelte a kávét. Mrs. Weasley sunyin mosolygott, Piton azonban vonakodott szó szerint értelmezni a jeleket. Inkább nekilátott az eléje tett reggelinek. Mikor először meglátta, hogy tojásrántotta, kicsit összeszorult a gyomra, hiszen Petunia Dursley tojásos reggelije jutott eszébe. De ismerve Molly Weasley kiváló konyhai szaktudását, nekiveselkedett.
Remus mellkasát egy szomorkás sóhaj hagyta el. Zacharias Timpleton, a vele körülbelül egykorú varázsló jókedvűen fütyörészve ballagott le a lépcsőn. Mintha táncolt volna, elsasszézott az előszobaszekrényig, melyen a Reggeli Próféta aznapi száma pihent, majd egy pergős dalt kezdett dúdolni. Hirtelen azonban csak kalimpáló kezeket meg lábakat lehetett látni. Timpleton egy hangos nyekkenéssel felesett a küszöbben. Pitonnak elkerekedtek a szemei, még az evést is abbahagyta. Meglepett pillantást vetett a mellette ülő Lupinra, aki látszólag unottan támasztotta a fejét, de végig a pórul járt mágust figyelte.
- Zacharias! - sikkantott fel Mrs. Weasley. - Jól vagy?
- I-igen, Molly, minden rendben. Ez a küszöb... igen rossz helyen van - motyogta az zavartan, miközben leporolta a talárját.
Remus, tőle szokatlan módon, gonoszul elvigyorodott. Piton lemondóan megrázta a fejét, és folytatta az evést.
- Jó reggelt, uraim - köszönt rájuk a férfi viccelődve.
- Jah... alig várom, hogy vonyíthassak - sóhajtott Lupin közönyösen.
- Tudod - ült le Timpleton - előtted sohasem volt még vérfarkas ismerősöm. Mondd... milyen érzés? Mikor átváltozol, meg minden...
- Hátborzongató - kezdte Remus olyan mesélős stílusban, mintha diákoknak beszélne éppen egy új, sötét varázslényről. Rendesen beleélte magát. Piton egész kíváncsi lett. - Érzem azt a furcsa bizsergést a testemben, mintha... mintha olthatatlan vágyam ébredezne! Vágy, hogy szétmarcangoljak valakit... az első szembejövő alakot! Az egész egyre jobban erősödik, mikor körmeim helyett kinőnek a karmaim, melyekkel akár egy vadkant is képes vagyok halálosan megsebesíteni! Féktelen düh vesz erőt rajtam, elkezdem marcangolni magam, más fenevad híján, de érzem...
- M-mit érzel? - kérdezte sápadtan a férfi.
- A vért! - suttogta közelebb hajolva Remus. Zacharias ijedtében ugrott egyet. - Annak az áldozatnak a vérét, aki a közelben lapul... érzem, hogy fél! - intett a szemöldökével, majd kimérten bólogatni kezdett.
- Ö... ó, hát ez igen tanulságos - kacarászott holtra váltan a másik mágus, majd kiment Mollyhoz a konyhába egy jó erős kávéért.
- Szóval féktelen düh, mi? - tette fel az immár igencsak komikusan hangzó kérdést Piton.
- Áh, ugyan már - legyintett Remus. - Legtöbbször ahhoz is alig van erőm, hogy a szobát, ahova bezárkózom, romba döntsem...
Perselus mosolyogva megrázta a fejét. Lupin meglepődött, hogy nem jön megint a szent beszéddel, miszerint gátlástalan dolog ilyen rútul átverni valakit, a szemmel verésről (és a küszöbön való átbuktatásról) nem is beszélve. Kezdetnek nem is olyan rossz, gondolta...
Harry ásítozva lépett be az étkezőbe, majd hatalmasan nyújtózott. Haja még mindig kócos volt egy kicsit. Köszönés után azonnal az asztalra borult: hangosat koppant a feje.
- Olyan szörnyen álmos vagyok! - nyöszörögte.
- Majd alszol a kocsiban - nyugtatta meg Remus.
Tonks a lépcső korlátján csücsülve csusszant le a földszintre, hogy megspórolja magának a felesleges bicegést.
- Zacharias Timpleton! - zengte a nő csöppet sem nőies hangja mérgesen. - Hol vagy, te gazember?!
- Nymphadora! - szólt rá szigorúan Piton. - Ne üvöltözz ilyen hangosan! Korán reggel van! És különben is: így kell közlekedni?
- Az a szemérmetlen alak...!
Remus olyan szomorú képet vágott, mint akit akasztásra visznek.
- Egész éjjel azzal a buta kurtizánkísértettel viháncolt! Felháborító! Egy percet nem aludtam! - rikácsolta Tonks.
Harry egy cseppet elpirult, Piton azonban nevetésben tört ki. Remus lassan, kuncogva a konyha felé fordult, abba az irányba, amelyikbe Timpleton az előbb távozott, majd megkönnyebbülten fellélegzett. Belemosolygott a csészéjébe.
- Azt hiszem, tartozol neki egy bocsánatkéréssel - jegyezte meg halkan Perselus, mikor Tonks kiszúrta magának a pajzán varázslót és leállt vele veszekedni.
- Még mit nem! - felelte Remus. - Rossz helyen volt a küszöb, én nem csináltam semmit - mosolygott.
Harry hol az egyik varázslóra pillantott, hol a másikra. Alig szóltak egymáshoz, de most már legalább nem látszott az arcukon az a gyűlölködés, ami az elmúlt napokban oly nyilvánvaló volt.
Lassan elérkezett az indulás pillanata. A ház lakóinak egy része még aludt, de akik közelebb álltak Harryhez, felkeltek, hogy elbúcsúzzanak tőle.
- Vigyázz magadra, Harry drágám, és tessék! - egy kendővel letakart kosárban mindenféle süteményt és kekszet pakolt oda neki, útravalóként.
- Köszönöm, Mrs. Weasley...
- És egy kis édesség tőlünk! - kacsintottak rá az ikrek. - Ha akarod, adhatsz belőle egy kicsit az unokatestvérednek is.
Harry már azon volt, hogy megköszöni, de gyanút fogott.
- Már megint megbűvöltétek, mi? - kérdezte vigyorogva.
- Fred, George! - hordta le őket apjuk. - Azt hittem, ezt már megbeszéltük! Viszlát, Harry!
- Viszontlátásra, Mr. Weasley!
- Szia Harry, jó utat! - integetett Tonks is, bár néha utálkozó pillantást vetett a mellette bájolgó Helga-ra. A kísértet épp a harisnyakötőjével babrált.
- Viszlát, Tonks. Bill, Charlie! - biccentett a két idősebb Weasley-csemete felé a fiú.
- A Roxfort Expresszen találkozunk! - ölelte át Ginny.
Utolsónak Remus maradt.
- Légy nagyon óvatos, Harry - ölelte át a fiút, és megsimogatta annak kócos fejét. - Hamarosan találkozunk...
- Remélem is - vigyorodott el a fiú. Biccentve köszönt el még egyszer mindenkitől, majd követte Pitont és Patrickot a kocsihoz. A két férfi elől foglalt helyet, Harry pedig bevackolta magát a hátsó ülésen. Kicsit hűvös volt még a reggel, így magára húzott egy pokrócot.
Szokványos tempóban haladtak, és a kintről csak tompán beszűrődő hangok álmossá tették Harryt, hamar el is szenderedett.
- Hülye turisták! - dudált valakire mérgesen Patrick, és érezni lehetett, hogy rutinosan félrerántja a kormányt. - Hogy adhatnak az ilyeneknek jogosítványt?
- Náluk más a forgalmi rend, ne húzd fel magad - sóhajtott Piton.
Harry kábán kibámult az ablakon. Egy tábla mellett haladtak el éppen: látta, hogy már csak pár kilométer van előttük, és hazaérnek.
Patrick megadóan szusszant egyet.
- Édesapád hogy van? - kérdezte halkan Perselus.
- A korához képest egész jól... képzeld, pont a napokban mondta, milyen régen látogattál meg minket... Eljöhetnél valamikor...
- El fogok... Tudod, hogy a feleséged miatt nem nagyon akarok menni. Ő még nem tudja, hogy varázsló vagyok...
- Hm, tudom. De szerintem semmi baj nem lesz abból, ha megtudja.
- Hadd szülessen meg a lányotok, talán majd utána. Nem akarom, hogy feleslegesen idegeskedjen...
- Rendben.
Pár perces hallgatás következett, majd Patrick belenézett a visszapillantó tükörbe. Úgy látta, Harry még mindig alszik, mert a fiú gyorsan behunyta a szemeit.
- Nem tudja, ugye?
- Nem - felelte kurtán Piton.
- Na és mikor fogod elmondani neki?
- Miből gondolod, hogy valaha elmondom? - képedt el a mágus.
- Hagyjuk ezt Perselus! Amikor beléptem a házba, és megláttam, rögtön láttam a fiún, hogy... tudtam, hogy...
- Te aztán nagyon tudhatod - vágott a szavába ingerülten Piton, első alkalommal, hogy Harry együtt látta őket. - Fogalmad sincs, mit érzek... - fordult el, és kibámult az ablakon.
- El kell mondanod neki, Perselus - mondta halkan a mugli. - Ennyivel tartozol neki. Hatodik éve látod őt nap mint nap, kínoztátok egymást... pontot kell tennetek ennek a végére. Jóravaló fiúnak néz ki, megérdemli, hogy őszinte legyél vele.
Harry szívét hideg borzalom járta át. Mit titkolhat előle tanára ennyire?
- Ne beszéljünk most erről - mondta megtörten Piton.
- Ahogy akarod... - némult el a másik is.
Lassan bekanyarodtak a Privet Drive felé vezető sugárútra, majd az egyik elágazásnál lefordultak.
- Erre, ugye?
- Igen, az az utca.
Piton kikapcsolta a biztonsági övét, hátrafordult és óvatosan megérintette Harry vállát. Patrick persze minden mozdulatát figyelte.
- Megérkeztünk... - ébresztgette a fiút.
Harry úgy tett, mintha legjobb álmából ébresztették volna fel, talán még egy kicsit túl is játszotta a hamis ébredést. Jókorát ásított és nyújtózott, de a két férfi szerencsére nem vette észre.
Miután kiszálltak, Patrick búcsúzóul hunyorogva meregette a fiút.
- Nagyon köszönöm, hogy elhozott minket - hálálkodott a fiú, bár még mindig meg volt kicsit szeppenve.
A mugli kedvesen biccentett egyet, majd kezet fogott Pitonnal, beült az autóba, és elhajtott. A ház előtt állva nézték, míg el nem tűnik a szemük elől a kocsi. A bájitaltan-tanár ekkor egy ösztönző pillantást vetett Harry felé, és megindult az ajtó felé. Becsengettek, de először senki sem nyitott ajtót.
- Remélem... nem támadta meg őket senki...
- Fura - ráncolta a homlokát Piton. - Pedig tudják, hogy ma jövünk.
- Telefonált nekik?
A férfi bólintott, majd újra csengetett. Harry belesett az ajtó mellett piciny ablakon, és látta, hogy egy homályos alak bizonytalan léptekkel közeledik. Hirtelen kivágódott az ajtó, és Vernon bácsi ott állt Dudley baseball ütőjével a kezében és fenyegetőn meredt az előtte állókra.
- Vernon bácsi, csak mi vagyunk! - hőkölt hátra Harry.
- Befelé! Gyorsan! - ráncigálta be őket, majd gondosan bereteszelte az ajtót. Ennyi zár még Harry ajtóján se volt.
A házban igazi pánik uralkodott. A Dursley család azóta, hogy Harry eltűnt, ki nem mert mozdulni a lakásból. Bezárkózva éltek a ház tartalékaiból, konzerveken és csapvízen. Mikor Piton telefonált, hogy Harryt elrabolták és megsebesítették, teljesedett ki a rémület igazán. Vernon bácsi azonnal helyet foglaltatott az egyik gépre, Spanyolországba, már a csomagjaik is be voltak pakolva. Dumbledore levelét azonban meg kellett várniuk, így csak most indulhattak útnak. Úgy döntötték, jobb, ha a szünidő hátralevő részét olyan távol töltik Harrytől és a rájuk leselkedő szörnyűséges veszedelmektől, amennyire csak lehet. Rekordidő alatt berakodtak Vernon bácsi nagy, céges autójába, és azonnal száguldottak a repülőtérre.
Harry és Piton furcsán meredt az üres, állott szagú lakásra, amely úgy nézett ki, mint ahol bomba robbant.
- Hát, miénk a ház - kockáztatott meg egy fintort Harry.
- Hihetetlenek, ezek a te rokonaid... - háborgott Piton. - Most mit fogsz enni?
A fiú nagy szemekkel nézett rá, mint aki nem érti.
- Ne nézz így rám! Én nem tudok neked főzni!
- Ja, amiatt ne aggódjon - legyintett Harry. - Eddig se haltam éhen - battyogott fel a szobájába. - Majd rendelünk pizzát, vagy valami...