Írta: Brigi (tbwtpbe@hotmail.com)

Korhatár és figyelmeztetések: 12 éven aluliaknak nem ajánlott

Felkerült: 2004. május 9.

RBF

Másnap reggel Harry megint izzadtan és koszosan ugrált felfelé a lépcsőn. A szíve vadul kalapált, mert megint ő vihette Marie-ék szállásának a friss tejet. Nem is reménykedett benne, hogy a lány ilyenkor már fenn van, mégis sikerült megpillantania az ablakban. Vékony, pamutszerű, fehér hálóingben volt, szép vállai pedig kikandikáltak a pántok alól. Nagyon szívesen gyönyörködött volna az elmélázó lányban órákon át, de még sok utca várt rá.

Most azért imádkozott, hogy Dursleyék semmi programot ne találjanak ki neki. A napot ugyanis kedvesével szerette volna eltölteni, akinek hiánya szinte felemésztette a testét és lelkét. Néha magára is csodálkozott, hogy mik ezek a fura, új, felnőttes érzések ott belül, de beszélni nem nagyon mert róluk senkinek. Legfőképpen a lánynak nem. Félt, hogy megijeszti vele...

Szeretettől eltelve sóhajtott, amint átlépte a legfelső lépcsőfokot.

Lassan, nyikorogva kinyílt Piton ajtaja. A férfi hálóköntösben, nyúzott arccal, kissé kócosan, a szemét törölgetve lépett ki.

- Ötszáz pont a Griffendéltől... - motyogta kótyagosan. - Harry, mi az ördögöt csinálsz ilyen korán?

A fiú csak némán meredt rá, nagy bociszemekkel. Ajkai hangtalan szavakat formáltak, majd végül kibökte:

- H-hát él! - sóhajtott megkönnyebbülten. - És én már azt hittem, valami baja esett! Hála az égnek! - tette a szívére a kezét.

A tanár azonban csak felmordult.

- Ez még nem ok arra, hogy ekkora zajt csapj! Még akkor se, ha örültél volna neki!

- Dehogy örültem volna! Miket beszél??!

- Hol voltál? - mordult fel Piton erőtlenül.

- Én... reggelente dolgozni járok... Újságkihordás, meg minden... Onnan jövök...

- Egyedül kóborolsz, mikor ilyen kihaltak az utcák? - förmedt rá a férfi meglepett éberséggel. - Elment az eszed?!

- Vigyázok magamra, ne aggódjon - mosolygott Harry. - Jöjjön, reggelizzünk! Annyi mesélnivalóm van!

- Nem vagyok rá kíváncsi - fordult be Piton a szobája felé, és már zárta is volna be az ajtót.

- Találkoztam három halálfalóval is! - vágta rá Harry gyorsan.

Piton megtorpant. Sokat sejtető pillantást vetett a fiúra, majd bólintott.

Átöltöztek és rendbe hozták magukat. Csak ketten ültek az asztalnál. Petunia néni már kotyvasztott valamit, de azt még a legnagyobb jóindulattal sem lehetett reggelinek nevezni - főleg, ha Harry számára csinált reggelit.

Piton egy halovány sárga tojásrántottát turkált a villájával. A szalonnát már megette mellőle, sőt, talán már meg is emésztette, a tojáshoz viszont nem nagyon mert hozzányúlni. Csak apró falatokat csippentett. Ha Petunia néni látta volna, hogy finnyáskodik, biztosan kihajította volna a konyhából. Szerencsére azonban a nő nem volt jelen. Piton egy újabb falatot tűzött a villájára, és csukott szemmel emelte azt a szájához. Ám alig, hogy rágni kezdett, iszonyodva megborzongott. Megint ráharapott egy tojáshéjra. Mérgesen az asztalhoz vágta a villáját, és felhorkant.

- Merlin szakállára! Ivanesca!

A tányérról eltűnt az összes étel.

A férfi megmasszírozta ideges arcát, majd lehajtotta a fejét, és megtapogatta a nyakát.

- Azt hiszem, te jártál jobban azzal a kukoricapehellyel - vetette oda mogorván.

Harry széles vigyorral figyelte az iménti közjátékot. Olyannyira lekötötte, hogy közben még enni is elfelejtett. A keze ott állt a levegőben, kanalában egy pár szem ázott kukoricapehely lebegett.

- Sajnálom - mondta a száját húzva. Cseppet kínosnak találta a helyzetet.

- Akkor halljam a mesét a halálfalókról - váltott témát Piton.

Harry részletesen elmesélte, mi történt előző este. Semmilyen apró részletet nem hagyott ki. Kitért a támadók ruházatára, útvonalára, szervezetlen megjelenésükre, valamint arra, hogy hogyan intézte el őket.

A mondóka végén tanára hátradőlt a székén, és eltöprengett. A fiú némán nézte egy ideig. Sejtette, hogy megpróbál összefüggéseket találni a hallottak és saját kalandja közt.

- Nos? - kérdezte végül.

- Először is: borzalmas felelőtlenség volt a részedről, hogy egyedül szálltál velük szembe. De ezt már megszokhattuk: te folyamatosan szeged meg a védelmedre kialakított szabályokat... Másodszor: azonnal haza kellett volna jönnöd, már az első incidenst követően. Harmadszor: rögvest értesítened kellett volna Dumbledore-t, vagy a Rend többi tagját a halálfalók felbukkanásáról. Hol a nyavalyában voltak egyáltalán azok, akik az adott időpontban rád vigyáztak? - szórt tehetetlen villámokat a szeme. Harry érezte, hogy a megrovások közepette egyre mélyebbre süllyed. - Az sem biztos, hogy helyesen tetted, hogy eltörted a pálcáikat. Meg is sérülhettél volna, és ehhez amúgy is csak a Minisztérium embereinek van joga. De amilyen állapotok mostanában uralkodnak, azt hiszem, vajmi kevéssé fogja őket zavarni a dolog... Egyet viszont jól tettél: nem használtál bűbájt a lefegyverzésükre - erre Harry kihúzta magát és büszkén elmosolyodott. Hiszen nem sűrűn fordul elő, hogy Piton megdicséri őt. Sőt, ha jobban belegondol... - Így semmi okuk feltételezni, hogy te voltál. Akár egy közönséges mugli csibész kölyök is lehetett volna. De valamit nem értek. Honnan szerezted a külsőd transzformációjára vonatkozó bűbájokat?

Harry nyelt egyet.

- Valamit el kell mondanom - kezdte savanyú képpel. - Én... szóval én bent jártam az ön szobájában. És... magammal vittem az egyik könyvét... Azt, amelyik ilyesmivel foglalkozik...

- Betörtél a szobámba, és elloptad az egyik könyvem?! - fakadt ki Piton.

- Csak kölcsönvettem! - mentegetőzött a fiú, de mikor látta, hogy a tanár szeme vészesen csillog, hozzátette. - ... megkérdezés nélkül... De sajnos ez még nem minden.

Piton nyögve lehajtotta a fejét, és két kezével sajgó nyakát markolászta, mint aki hátulról meg akarja fojtani magát.

- Én loptam egy kicsit a százfűlé-főzetből.... De csak egy egészen kicsit! Gondoltam, még jól jöhet! - próbálta csillapítani a férfi dühét. - Ha lennének hozzávalóim, magam csináltam volna meg!

- Te? Egy ilyen bonyolult főzetet? Na ne nevettess!

- Miért? Hermione, Ron és én már egyszer csin... szóval szerintem sikerült volna - harapta el a mondatot, mikor látta, hogy Piton arcán az érdeklődés fénye lobban fel. - Máshoz nem nyúltam, esküszöm. Ha belenéz az elmémbe, látni fogja, hogy nem hazudok!

- Én meg esküszöm, hogy szíjat hasítok a hátadból, ha még egyszer kihúzod nálam a gyufát! - mondta Piton szokatlanul erőtlenül. - Mégis mikor szándékoztad visszatenni a dolgaimat a helyükre? Azt gondoltad, nem fogom észrevenni?

- Én csak... unatkoztam...

- És a lopás ilyen kellemes unaloműző tevékenység?!

- A-azért vettem el a könyvet, hogy megtanuljak belőle pár hasznos bűbájt. Mindet ki is másoltam, és az egyszerűbbeket már meg is tanultam. Rőthaj! - rikkantotta hirtelen. A varázsige hatására megint olyan vörös lett a haja, mint előző este. Piton meglepetten hátrahőkölt. - Látja?

A férfi mérgesen fintorgott.

- Megnyugtató, hogy legalább ebből a tárgyból mutatsz valami eredményt...

- Kérem, ne legyen rám mérges... - mondta őszintén Harry. - Semmilyen rossz szándék nem vezérelt...

Piton nem felelt, csak bámult kifelé az ablakon. Arca nagyon fáradtnak és nyúzottnak tűnt. Harry várta a megrovást, a büntetőfeladatokat, a szitkokra is felkészült, de semmi sem történt. A férfi úgy tűnt, mint aki rég elfeledett dolgokon mereng. Ábrázata egészen különleges volt. Vonásai mintha megenyhültek volna, sőt, enyhe aggodalmat tükröztek. Fiatalabbnak, mégis gondterheltebbnek tűnt. A fiú szerette volna megkérdezni, mi nyomasztja ilyen látványosan. Sejtette, hogy egész hetes küldetés az, ami így kimerítette. Ugyanakkor felcsendültek a fülében Lupin fájdalmas szavai: Arra még nem gondoltál, hogy azért nem akarjuk veled megosztani a Rend titkait, mert félünk, hogy kifecseged Voldemortnak? A mondat visszatartotta Harryt attól, hogy rákérdezzen a küldetés sikerére. Eszébe jutott a megoldás.

- Professzor úr... - kezdte, amivel magára vonta a sötét szempárt - ... ma nyílt nap és piknik lesz abban a nevelőotthonban, ahol Marie lakik és dolgozik. Sikerült kérnie egy névre szóló meghívót az ön részére... van... esetleg kedve eljönni? - kérdezte reménykedve.

Piton szerette volna rávágni, hogy „nem”, de a lány nevének említése visszatartotta. Volt valami abban a lányban...

- Mikor lesz?

- A-a... Ó, ma délután... egykor... Eljön?

- Majd meglátom.

- Remek! - zárta le a témát Harry. Átadta a férfinak a meghívót egy szép kis borítékban.

Ekkor az emeleten felbődült Dudley egyik kedvenc slágere. Előszeretettel hallgatta a borzalmas, ritmustalan bömbölést, méghozzá naponta többször.

Piton szeme résnyire szűkült, és Harry is követte tekintetével a zaj forrását. Kínos fintort vágott.

- Átkozott zajos muglik... - mondta fejcsóválva, utálkozva a tanár, mire Harry elvigyorodott.

Piton még mindig az emeletet bámulta, meredt tekintettel. Kisvártatva abbamaradt a ricsaj, és Dudley rémes kornyikálását sem lehetett már hallani. A bájitalok mestere megeresztett egy elégedetten gonosz félmosolyt. Harry végre kapcsolt.

- Azért ugye nem változtatta görénnyé az unokatestvéremet? - kérdezte látszólag aggódva.

- A görényért már Mordon jegyzi a jogdíjakat - dőlt hátra a férfi, egyre szélesebb mosollyal. - Egyébként honnan tudod?

- Hát... az okklumencia közben pillantottam meg az ön elméjében. Véletlenül. De... akkor mi lett Dudleyval?

Piton nem szólt, csak lehunyta a szemét. Harry hamarosan megtudta a választ...

Petunia néni halkan dúdolva kopogtatott be fiacskája szobájába, óvatosan érdeklődve, minden rendben van-e. Mivel nem kapott választ, benyitott.

Velőtrázó sikoly törte meg a konyha kíváncsi csendjét. Harry épp a narancsléből kortyolt volna, de a keze megállt a levegőben. Tátott szájjal a plafonra meredt.

- Szentséges Szűz Máriám! - rikácsolta a néni kétségbeesetten. - Dudleyt megette egy... egy... Óriásnyúl! - Harry prüszkölve köpte ki az éppen kortyolt gyümölcslevet, és kacagni kezdett. Legnagyobb meglepetésére Piton is elnevette magát, ami már csak azért is furcsa volt, mert még sohasem látta a tanárt így viselkedni.

Majd egy tompa puffanást lehetett hallani, amiből a lentiek arra következtettek, hogy a néni elájult.

Mindketten nekiiramodtak az emeletnek, de Harry előbb ért fel, hiszen fürgén, kettesével szelte a lépcsőfokokat. Mikor megállt Dudley szobájának nyitott ajtajában, bizarr látvány tárult a szemei elé.

A szoba közepén egy hatalmas, több száz kilós, fehér szőrű tapsifüles orra járt fel s alá szaporán, és nagy barna szemekkel meredt az előtte álló fiúra. Harry először csak bámulta a rémült állatot, amint annak tekintete a szoba szűk terét vizsgálta, mint valami sarokba szorított, üldözött vad. Mikor azonban a nyúlt megszólalt, Harryből kitört a régóta visszafojtott nevetés. Olyan szemérmetlenül kiröhögte unokatestvérét, hogy azzal visszaadhatta volna tizenöt év összes gonoszkodását.

- Harry! - mondta a nyuszi tompa orrhanggal a nagy fogai miatt. - Mi történt velem?

A varázslófiú azonban csak nevetett, és lassan már kétrét görnyedt. Piton ekkor ütközött belé, és az ő arca is elégedett vigyorra húzódott. Két kezével megtámaszkodott az ajtófélfában, majd közelebb hajolva gyönyörködött a művében. Majd méltóságteljesen köhintett egyet, és előhúzta a pálcáját. A nyúl félénken vinnyogott, de nem menekülhetett az ellenátok ellen.

A pálca végéből vörös, hullócsillagszerű csíkok szökkentek ki, melyek körülölelték az állatot, és egyre gyorsabb tempóban cikáztak körülötte. Végül vörös szikraeső következtében visszaváltozott egy tinédzserfiúvá. Dudley terpeszben, meglepetten ült a szoba közepén.

- Mr. Dursley - kezdte Piton olyan nyájas modorban, mint ahogy a legeslegelső órán Harryt megszólította. - Ha megkérhetném, az elkövetkezendőkben ne hallgassa ilyen hangosan ezeket a... zeneműveket. Látja, milyen hatással lehetnek önre.

A fiú kábán bólintott. Piton is nyugtázta az okítást egy apró biccentéssel, majd kitessékelte a még mindig kuncogó Harryt a szobából. Petunia nénit egy Mobilicorpus-szal belebegtették a szobájába, letették az ágyára, mintha megint csak aludt volna.

- Ez most nagyon alattomos volt - mondta Harry pajkosan, mikor már saját szobáik előtt álltak.

Piton nem szólt semmit, csak hümmögött. A fiú sejtette, hogy tanárából előtörtek a régi emlékek, és hogy iskolás korában is biztos így okozott bosszúságot a Tekergőknek - akik valószínűleg ugyanígy vágtak vissza. Harry mindenesetre elmosolyodott. Amióta Piton vele tölti a nyarat, egyre többet mutat meg magából, a legtöbbet egészen véletlenül, és tudtán kívül. Kíváncsi volt, vajon milyen rejtett tulajdonságra fog még fény derülni.

Benyitott a szobájába, ahol csak úgy hemzsegtek az idegen baglyok.

- Mi ez a fokozott bagolytevékenység? - kérdezte Piton a szemöldökét ráncolva. Kíváncsian kandikált be a szobába.

- Nem tudom. Ennyien még sose jöttek...

Egy kisebb, barna színű példány odaröppent a karjára. Kötelességtudóan felemelte a kis lábát, amin egy levélke függött.

- Köszönöm - mondta mosolyogva Harry, és elvette a borítékot.

A Mágiaügyi Minisztérium viaszpecsétje nézett vissza rá. A fiú egy vállrántás kíséretében feltépte a ragasztást, majd olvasni kezdte a levelet.

Tisztelt Mr. Potter!

Ezúton értesítjük, hogy a Roxforti Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában letett Rendes Bűbájos Fokozat vizsgadolgozatai kijavításra kerültek. Mivel minden tárgy dolgozatát külön részleg javította, ezért az értesítést is külön baglyokkal fogja megkapni. Az értesítés tartalmazni fogja a kijavított dolgozat másolatát, a helyes megoldásokat, valamint egy értékelő lapot, melyen a minősítés szerepel. Ez utóbbit szíveskedjen megőrizni, és szeptemberben, az új tanévben házvezető tanárának, illetve választott mentorának megmutatni.

Tisztelettel:

Jasmina Huckler

Mágiaügyi Minisztérium, titkárság

- Az RBF-eredményeim! - kiáltott fel Harry ujjongva. - Szuper!

Piton segítségével az összes minisztériumi baglyot megszabadította terhétől, így azok dolguk végeztével kiröppentek a nyitott ablakon. Egy egész kis kupac levél hevert az ágyon, és Harry először csak szemezett velük. Egész nyáron izgatottan várta már az eredményeket, most mégis jeges félelem kavargott a gyomrában. Félt, hogy rosszabb eredményeket kapott, mint amikre számított.

- Nem akarod megnézni őket? - kérdezte tettetett közönnyel Piton.

- De... csak nem tudom, melyikkel kezdjem...

- Teljesen mindegy. Minden boríték egyforma.

Harry elvörösödött, majd mosolyogva kellett észrevennie, hogy a tanárnak igaza van. Kívülről nem lehetett megkülönböztetni a leveleket, csak a vastagságuk alapján. Izgatott kezekkel nyúlt hát a kupac tetején fekvő levélért. Miután kibontotta, egy jó pár összehajtott pergamen csusszant ki a borítékból. Az átváltozástan vizsga eredményeit sikerült kifognia.

- Átváltozástan... - mormolta maga elé tűnődve. Megpróbálta felidézni magában a körülményeket. Ahogy olvasta a kérdéseket, sorra ugrott be neki minden, és egyre izgatottabban várta az értékelést. - Írásbeli eredménye... „V”.... azaz „Várakozáson felüli”... ez tök jó! ... Gyakorlati vizsgaeredmény... „K”... „Kiváló”?! Azta! - csillant fel a szeme. - Egy eltüntetett leguánért? Szuper! .... Összesített eredmény... indoklás: „figyelembe véve a gyakorlati vizsgán tapasztalt rátermettséget...” igen... igen... „Kiváló”! Azta, de tuti! - lelkendezett.

Belebokszolt a levegőbe, majd elégedetten magához ölelte az értesítő levél tartalmát. Pitonra nézett, aki nem osztotta lelkesedését, sőt, kissé furcsállva nézte a székből.

- Ez biztos valami mugli sajátosság... - vetette oda kurtán, az iménti heves érzelemkitörésre reagálva.

- Akkor jöjjön a következő! - mondta most már magabiztosabban Harry. Az első levelet szépen letette az ágy egyik szélére, maga mellé, és már nyúlt is a következő borítékért. - Nem tudja, hogy sikerült a bájitaltanom?

- Nem én javítottam, úgyhogy nem. Gondolom, nem valami fényesen - tette hozzá gonosz mosollyal a tanár. Harry egy hasonlóan barátságos vigyorral viszonozta a kedves gesztust.

A bájitaltan eredményei még várattak magára, hiszen ebben a levélben a „legendás lények gondozása” tantárgy gyakorlati vizsgájának eredményei lapultak. A fiú sejtette, hogy nem sikerülhetett rosszul, hiszen könnyen meg tudta oldani a feladatokat. Emellett Hagrid tárgya az egyik kedvence volt, noha némelyik óra igencsak veszedelmesre sikeredett. Meg is kapta rá a „K”-t.

- Jóslástan! - fogta le saját szemeit, mikor kinyitotta a harmadik levelet. - Előre látom, hogy megbuktam!

A katasztrofális vizsga emlékei még elevenen éltek benne. Nem is csalódott megérzésében: „Nem felelt meg”. Kissé csalódott volt, de valahol számított erre az eredményre. A tantárgy sohasem tartozott a kedvencei közé, de most már végleg rászánta magát, hogy leadja.

A bűbájtan írásbeli feladatait az emlékei szerint könnyedén meg tudta oldani, sőt, mosolyogva írta a megoldásokat a lapra. A gyakorlati vizsga már korántsem volt ennyire felhőtlen: egy színváltó és növesztő bűbájt összetévesztett. Ez eléggé lerontotta az átlagát, de még összesített eredményként is „V”-t kapott.

- Ez jó?

- A „K” jobb lett volna. De az auror-képzéshez elegendő.

Az asztronómia vizsgája jobban is sikerülhetett volna. Ám pont a gyakorlati feladat közben történt, hogy Umbridge és csatlósai megtámadták McGalagony Professzort, és ez teljesen elvonta a figyelmét. Összesített eredményként egy „E”, vagyis „Elfogadható” jött ki. Mindegy, gondolta, egy aurornak csak nincs akkora szüksége a csillagok tudományára.

Ugyanilyen értékelést kapott a mágiatörténet-dolgozatára is. Borzalmas emlékek fűződtek ehhez a vizsgához. Ekkor álmodta azt, hogy Voldemort fogságba ejtette és kínozta Siriust. Kész csoda, hogy nem tekintették semmisnek az irományt. Ha Piton egyik dolgozata közben szenderedett volna el, a sötét hajú férfi biztos azonnal kihajította volna a tanteremből.

A gyógynövénytan ennél már jobban sikerült: erre is egy „V”-t kapott, annak ellenére, hogy megharapta az ujját a mérges muskátli. Piton elvigyorodott, mikor ezt meghallotta. Majd beavatta a fiút egy titokba: a vizsgáztató tanár ilyen muskátlik nemesítésével foglalkozik, ezért különösen kényelmetlenül érintette, hogy Harry nem tudott bánni a vizsgapéldánnyal. Ennek köszönhette, hogy „csak” egy „V”-t kapott.

Egyébként miközben Harry sorra bontotta ki a leveleit, Piton elkezdte nézegetni a már elolvasottakat. Végigfutott a feladatokon, elmerengett egy-egy példán, elolvasta az indoklásokat, majd néha fürkésző pillantást vetett a fiúra.

Két boríték maradt már csak hátra. Harry biztos volt benne, hogy a sors akarta, hogy a bájitaltan maradjon utolsónak. Mintha nem izgulna már így is eléggé. A sötét támadások kivédésére valóban „K”-t kapott, mint ahogy azt érezte is, mikor kijött a vizsgáztató bizottság elől. Mindez Lupin érdeme volt, hiszen az öt év alatt ő tanította a diákoknak a legtöbb hasznos dolgot. Persze az ál-Mordon is kitett magáért, újdonsült nagybátyja azonban mégis közelebb állt a fiú szívéhez.

Egy nagy sóhajtás kíséretében nyúlt az utolsó borítékért. Látta Piton arcán a gonosz kíváncsiságot, amit az most le se tagadhatott volna.

- Lelki terror - szusszantott Harry, majd feltépte a pecsétet. - Bájitaltan. Írásbeli. „V”. „V”??

- Micsoda? - horkant fel meglepetten Piton. - „V”-t írtál nekem bájitaltanból? - kapott a levélért, és leült Harry mellé az ágyra.

Miután meggyőződött róla, hogy a fiú nem viccel, furcsa, tapogatózó tekintete Harry arcába fúródott.

- Akkor csak engem tiszteltél meg olyan gyalázatos teljesítménnyel? - bökte ki végül.

Harry behúzta a nyakát, majd óvatosan a lapért nyúlt. Kíváncsi volt a gyakorlati részeredményre, és hogy összesítve végül mit kapott.

Együtt futották végig az adatlapot. Harryt magát is meglepte, hogy egy „E”-t kapott, hiszen alig remélte, hogy megússza a bukást.

- Hihetetlen... - mormolta maga elé Piton. - „Várakozáson felüli” összesített eredmény... „IGENCSAK várakozáson felüli” eredmény nincs? Szerintem te csaltál, Harry - mondta végül mosolyogva.

- Az RBF-en nem lehet csalni - vetette ellen a fiú, szintén vigyorogva. - Ezek szerint nem járhatok majd magához, professzor úr?

Piton azonban továbbra is a lapot nézegette. Többször meg is fordította, hátha van a hátulján is üzenet. Végül csak el kellett fogadnia, hogy az egyik legtehetségtelenebbnek hitt diákja egész jól szerepelt.

- Ha Longbottom „Kiválót” ír, esküszöm, felmondok - motyogta maga elé, amit Harry nem tudott megállni kuncogás nélkül. 

Hatalmasat sóhajtott, és megkönnyebbülés futott végig a testén. Egész idáig furdalta az oldalát a kíváncsiság, hogy milyen eredményei születtek. Most, hogy megbizonyosodott róluk, sokkal jobban érezte magát.

Amíg Piton elmerült letargiájában, addig ő a következő bagolyhoz lépett, hiszen még volt két példány a szobában.

- Hát te kitől jöttél? - kérdezte tőle kedvesen.

Nem volt ismerős számára a madár, így érdeklődve vette át a kézbesített levelet. A szájában egy kisebb csomagot is hozott, ezt szintén átadta. Az állat nem repült el, mint az előzőek, csak huhogott egyet, és megrázta a tollait.

- Szolgáld ki magad - intett a fiú Hedvig kalitkája felé.

A bagoly odaröppent, kortyolt egy kis vizet, és elkezdett csemegét csipegetni a tálból.

Harry megvonta a vállait, majd kibontotta a levelet. Ahogy széthajtogatta a pergament, egy színes fotó hullott az ölébe. A képről két magas, nyurga, vörös hajú, kinézetre teljesen egyforma fiú integetett vissza neki, vigyorogva.

- Fred és George! - kacagta el magát.

Az ikrektől még sosem kapott levelet. Piton csak egy pillanatra nézett fel, majd búslakodva visszatért eddigi tevékenységéhez: élete legnagyobb kudarcát látta abban, hogy nem sikerült Harryt megbuktattatnia a bájitaltan RBF-en, így tovább olvasta a fiú dolgozatát, hátha észrevesz valami hibát.

A fiú olvasni kezdte a levelet.

Kedves Harry!

Hogy vagy? Reméljük, élvezed a szünidőt, és hogy a rokonaid nem keserítik meg túlságosan az életedet. Hogyha netán mégis meggyűlne velük a bajod, vesd be azokat a cuccokat, amiket a kis csomagba raktunk. Ne aggódj, nem súlyosak, de jól megleckéztetik majd Dursleyéket. Használd őket egészséggel!

Te megkaptad már az RBF-jegyeidet? Ron már hetek óta ezzel zaklat minket, teljesen odavan. Bár én a helyében nem várnám annyira azokat a baglyokat... Anya a múltkor is kiakadt, mikor a mi eredményeink jöttek. Ron se számíthat jobb jegyekre, amilyen lusta.

Mi Fred-del jól megvagyunk itt, az Abszol úton, a boltunk is jól megy, szerencsére. Harry, nem győzzük elégszer mondani, mennyire hálásak vagyunk neked! Nélküled lehet, hogy soha nem tudtuk volna megnyitni a varázsvicc-boltunkat. Ezért, ha bármikor bármire szükséged lenne, csak szólj nyugodtan.

Egyébként nagy hírünk van ám. Felvettek minket is a Főnix Rendjébe! Még medált is kaptunk! Annyira tuti! Bár anya és apa nem lelkesedtek az ötletért, Dumbledore professzor végülis jóváhagyta. Bill és Charlie viszont nagyon büszkék ránk. Olyan jó, hogy majdnem az egész család Dumbledore mellett áll. Kár, hogy Percy így elszúrta a dolgot... Ha majd elvégzitek a sulit, titeket is biztosan fel fognak venni. De reméljük, már nem lesz szükség a Főnix Rendjére akkorra, mikor ti kikerültök Roxfortból.

A szülinapodig még jelentkezünk. Addig is légy óvatos, de semmi jót ne halljunk felőled!

Baráti üdvözlettel:

Fred és George

Harry újra megnézte a fényképet. A két fiú nyakában valóban ott lógott egy-egy arany-nyaklánc, rajta valamilyen fényes medállal. De olyan apró volt, hogy Harry nem tudta kivenni, mit ábrázol.

Fura érzésekkel eltelve nézett fel a levélből. Szóval immár Fred és George is aktívan részt vesznek a Rend tevékenységében. Valahol várható is volt, hogy szüleik és bátyjaik nyomdokaiba lépnek, és örült is nekik. Ugyanakkor először ébredt fel benne a szomorú féltékenység szikrája. Neki még legalább két évet kell erre várnia. Két év borzasztóan hosszú idő...

- Tényleg igaz, hogy Fredet és George-ot felvették a Rend tagjai közé? - kérdezte Pitontól.

- Nem tudok róla - felelt a férfi.

- Ezt írják. Meg a nyakukban is lóg az a valami...

Piton közelebb hajolt, és szemrevételezte a fotót.

- Kaptak medált is, mi? - mondta tűnődve.

- Tulajdonképpen milyen medál ez?

- A Rend minden tagjának van - mondta, és a nyakához kapott. Inge alól előhalászta a sajátját, majd levette, és Harry tenyerébe csúsztatta.

A fiú nagy, csillogó szemekkel bámulta a csodálatos ékszert. A medál maga egy hajszálvékony aranyfonálon lógott. Egy szárnyait bontogató főnixmadarat ábrázolt, amint az kiemelkedik a tűzből.

- Milyen szép - mondta elvarázsoltan, majd visszaadta.

Piton újra felvette, majd gondosan elrejtette az inge alatt. Harry követte a szemével az eltűnő jelképet, majd kissé elszontyolodott.

Sóhajtva nyúlt a következő levélért. A kézbesítőben felismerte Hermione baglyát. Megkönnyebbülten elmosolyodott.

Kedves Harry!

Olyan izgatott vagyok! A héten megkaptuk az RBF-jegyeinket! Képzeld, mindegyikre „Kiválót” kaptam, egyedül a rúnaismeret sikerült „V”-re.

- Nem is te lennél, Hermione - gondolta magában vigyorogva.

Még mindig nem tudom elhinni, hogy lehetettem olyan buta, hogy félrefordítsam azt a szót... Mindegy. Ronnak elég vegyesen sikerültek a vizsgái, de erről majd ő mesél. Egyébként ő most itt nyaral nálunk. Mr. És Mrs. Weasley megkérték a szüleimet, hogy hadd maradjon Ron nálunk, amíg ők a Rend érdekében munkálkodna.

- Ha Ron ott van, hol van Ginny? - kérdezte magától tűnődve.

Anyáék boldogan igent mondtak, és bevallom, én is örülök, hogy itt van Ron. Nélküle nagyon unatkoznék. Így legalább együtt tanulhatunk, és megcsinálhatjuk rendesen a nyárra kiadott házi dolgozatokat.

- Hermione! - kuncogott Harry. - Neked még ilyenkor is csak a tanuláson jár az eszed?

Egyébként Ronnal amúgy se unalmas az élet. Beletelt pár napba, míg megtanítottam neki, mi hogy működik egy mugli lakásban. Az elektromosságtól például teljesen meg van zavarodva. Az első este addig kapcsolgatta a lámpát fel meg le, hogy kiégett a villanykörtéje... Reggel a kávéfőzőtől meg a kenyérpirítótól rendesen rájött a halálfélelem. A tévé viszont mindent visz. Kisebbfajta csodának tekinti. Órákat bír előtte ülni, a távkapcsolóval a kezében, és nézi a legkülönbözőbb műsorokat (olyanokat is, amik egyébként tök unalmasak...). Gondoltam, ha már ennyire tetszik neki, elviszem moziba. Képzelheted, mi volt...

Harry most már nem is bírta visszafogni a kacagást.

Lehet, hogy nem pont a „Vissza a jövőbe” c. filmmel kellett volna kezdeni (épp ismételték az egyik közeli moziban). Azt hittem, tetszeni fog neki, mert az olyan fiús... Erre végig a szék karfáját markolászta félelmében. De... valahol aranyos is egy kicsit, hogy így megretten ezektől a mugli dolgoktól. De ne aggódj, rajta tartom a szemem, nehogy valami butaságot csináljon.

Te hogy vagy? Minden rendben? Bárcsak te is itt lehetnél velünk! Kértem is Dumbledore professzort, hogy eljöhess, de azt mondta, a nénikéd házában kell maradnod, mert az egyfajta védelmet nyújt számodra. Pedig mennyi mindent csinálhatnánk együtt, hárman! Ne szomorkodj, majd csak eltelik ez a nyár is, és az iskolában újra találkozunk!

Üdvözöl:

Hermione

Harry szívét melegség töltötte el. Barátai távol vannak tőle ugyan, és együtt, de azért gondoltak rá. Már ez képes volt vele feledtetni azt a szomorúságot, hogy nem lehet velük. Alig várta, hogy a Roxfortba tartó vonatúton mindenről beszámoljanak egymásnak. Ők az együtt töltött időről, Harry pedig saját - és szintén elég eseménydús - nyaráról.

Izgatottan vette ki Ron levelét is a borítékból. A legkisebb Weasley-fiú is sorra beszámolt az összes furcsaságról, amit a mugli házban tapasztalt, és hogy eleinte milyen rettenetesen félt bármihez is hozzáérni. A moziról egy egész oldalnyit áradozott. Harry azt vette ki a szavaiból, hogy bizony igencsak sok időt tölt el a lánnyal. Ennek nagyon örült, mert két barátja közt mindig is mintha lett volna valami - csak még ők se tudták, hogy mi. Úgy vibrált a levegő néha. Remélte, hogy most már sínen vannak a dolgok.

Ami a jegyeket illeti, Ron ugyanúgy megbukott jóslástanból, mint Harry. És ugyanúgy megkapta a „Kiválót” a legendás lények gondozásából, és a sötét varázslatok kivédéséből, amire nagyon büszke volt a levélben. Ujjongva újságolta, hogy ő sem bukott meg bájitaltanból, igaz, csupán „E”-re teljesített, mint asztronómiából és átváltozástanból. A gyógynövénytan és a bűbájtan viszont „V”-re sikerült, ami miatt édesanyja nagyon büszke volt rá. Ugyanakkor Ron még mindig nem igazán tudta, mihez kezdjen majd magával az iskola után. Ő nem érzett még akkora elhivatottságot az auror-szakma iránt, mint Harry. De még előtte volt a szünidő, lesz ideje töprengeni ezen, gondolta Harry.

Nem sokkal ezután elbúcsúzott a tanártól (aki legnagyobb bánatára egy javítási hibát sem talált), és Marie-hoz indult. Megígérte a lánynak, hogy még segít neki az előkészületekben.