2. rész
2007.02.04. 20:43
Másnap reggel a szokásos égető fejfájás helyett, csak tompa fájdalommal ébredt. Arra gondolt, hogy mennyire lesz igaz a tegnapi törölköző hasonlata a többi tünetére. Kissé kótyagosan állt fel az ágyáról. Első útja a fürdőszobába vezetett, hogy kicsit rendbe szedje magát.
Egy hosszú órát töltött el ott, mire rendbe szedte magát. Precízen megborotválkozott, egy szál szőrt sem kímélve. Mire végzett a pepecseléssel, majdnem úgy nézett ki, mint szokott két holdtölte között félúton, kivéve az arca sápadtságát.
Halványan elmosolyodott a gondolatra, hogy mindezt azért csinálja, mert örömet akart szerezni Hermionénak, hogy hatásos volt a főzete, és tényleg látsszon rajta, hogy kevésbé viselte meg ez az átváltozása, mint a többi.
Mikor lesétált a lépcsőn, Harry és Hermione már a konyhában vitatkoztak valamin.
- Harry, oda fogod égetni a tojást – mondta a lány felemelt hangerővel.
- Nem fogom, nyugodj már meg – intette le a fiú.
- Hogy a fenébe tanítsalak meg így főzni, ha nem hallgatsz rám? – puffogott a lány. – Egyáltalán mi ez az újdonsült meg akarok tanulni főzni hóbort? Rosszul főzök?
- Te is tudod, hogy nem. Csak Remust akarom meglepni egy kis saját készítésű reggelivel.
- Remust – ismételte meg a lány, nyomatékosítva a nevet.
Az említett a konyha ajtajában összefonta karjait és úgy figyelte az ügyetlenkedésüket. A férfinak összeszorult a szíve, hogy a veszekedés végén majd egy csókkal békülnek ki, de gyorsan elhessegette a nyomasztó gondolatot. Ki ő, hogy közéjük álljon?
- Igen, Remusnak – mondta Harry, de a férfi tudta, hogy valami sántít, látszott rajta.
- Peeersze – rakta csípőre a kezét Hermione. – Én meg hippogriff vagyok, és mindjárt megrúglak, mert már megint nem mondod el, hogy kiről van szó – heveskedett, majd toppantott egyet a lábával.
- Majd elmondom, ha aktuális lesz – válaszolt Harry vörösen.
Remus elvesztette a fonalat, fogalma sem volt, hogy miről van szó, de innentől kezdve úgy érezte, hogyha továbbra is itt állna, akkor az felérne egy hallgatózással. Halkan megköszörülte a torkát, mire mindketten odakapták a fejüket.
- Zavarok? – kérdezte.
- Nem, Remus – vágta rá Hermione -, jó hogy jössz. Segíts kiszedni Harryből, hogy…
- Nem mondom el úgyse – vágott közbe a fiú. – Remus volt olyan kedves, és nem ütötte bele az orrát, úgyhogy te se üsd.
- Miről van szó? – kérdezte értetlenül a férfi.
- Harry barátnőjéről – mondta a lány lemondóan.
- Még nem a barátnőm – motyogta Harry kedvetlenül.
- Még nem, de majd lesz, csak tudnám, ki az – mondta nevetve Hermione. – Most már megöl a kíváncsiság.
Remus inkább mélyen hallgatott, miután elkapta a fiú pillantását. A legkevésbé sem akart belefolyni a kettejük vitájába, pláne nem szerette volna elmondani Hermionénak, hogy róla van szó. Figyelte a lassan sülő tojásokat, amik kezdtek nagyon sötétek lenni.
- Harry… - szólt volna, ha a fiú nem vág közbe.
- Nem mondom meg, úgysem! Még neked sem, Remus – feleselt, miközben még mindig farkasszemet nézett a lánnyal.
A férfi összeráncolta a homlokát értetlenségében, hiszen ő régóta tudja, hogy Hermione a kiszemelt áldozat. Vagy mégsem? Most először gondolt arra a lehetőségre, hogy esetleg mégsem a lány az. Valahogy örömmel töltötte el a tudat.
- Ettől függetlenül odaég a tojásod – jegyezte meg.
- Francba, evapores. Nem a főzőtudományommal fogom lenyűgözni, az biztos – morogta a fiú letörten.
Remus előszedett néhány szelet kenyeret, vajat és felvágottat.
- Ennyi az én főzőtudományom – bohóckodott. – Jó étvágyat.
Miközben reggeliztek, Harry tele szájjal beszélt Lupinhoz.
- Jól nézel ki, úgy tűnik, Hermione kotyvaléka hatásos volt – A lánytól kapott egy szúrós pillantást.
- Te tudtál róla? – kérdezte a férfi összeszűkült szemekkel, mire Harry tagadólag megrázta a fejét, ártatlan szemekkel; túl ártatlan szemekkel.
- Te sem hazudsz jobban, mint én – mondta a férfi mosolyogva.
- Oké, tudtam róla – vallotta be. – De el kell ismerni, jó munkát végzett.
- A kotyvalékkal – szúrta közbe a lány mogorván.
- Tudod, hogy értettem – próbálta kiengesztelni a fiú, nem túl sikeresen.
Remus nézte a vitatkozó párost, és megint az az érzése támadt, hogy Harry a lányba szerelmes.
- Én nagyon hálás vagyok neked, Hermione – próbálta ő is felvidítani a lányt, mire az elmosolyodott, majd felpattant.
- Látod, Harry! Legalább Remus értékeli a fáradozásaimat.
Ekkor megszólalt a bejárati ajtó csengője. Hermione elindult ajtót nyitni, majd visszatért egy szőkés-barna hajú, átlagos méretekkel rendelkező, szép arcú lánnyal.
- Harry, vendéged jött. Remus, eljössz velem fagyizni? – fordult a férfihoz, aki rögtön megértette a célzást. Felszaladt a szobájába némi pénzért, karon fogta a lányt, és kiléptek a meleg, napsütötte utcára.
- Ezek szerint ez az a lány. Én végig azt hittem, hogy Harry beléd szerelmes – nevetett önfeledten Remus.
- Belém?! – hüledezett a lány. – Ettől neki jobb ízlése van.
Remus hirtelen megtorpant, és szembefordult a lánnyal.
- Hermione, te gyönyörű vagy, és okos is. Senki nem kívánhatna ettől többet.
- Ezt csak úgy mondod – vont vállat szomorúan a lány.
- Miért mondanám, ha nem lenne igaz? – kérdezte a férfi, végképp nem értve a lányt.
- Hogy a kedvembe járj – válaszolta makacsul.
- Hermioe, én tényleg úgy gondolom, hogy nagyon szép vagy. Ráadásul én még soha nem ismertem ilyen okos és kedves lányt, mint te. Na gyere, együnk egy nagy adag fagylaltot, és meséld el közben, hogy mitől vagy mostanában ilyen szeszélyes.
Ismét karon fogta a lányt, és beültek a legközelebbi fagyizóba. Remus kért két nagy adag fagylaltot, és miközben jóízűen falatozták, beszélgettek.
- Sohasem volt önbizalomhiányod, Hermione. Történt valami?
A lány nem nézett rá, egy szalvétát gyűrögetett az asztalon.
- Ahogy vesszük, Remus – mondta csendesen. – Semmi sem történt, legfeljebb változott. Sok minden. Túl sok dolog. Teljesen megfordult velem a világ, és ezt nehéz kezelnem.
- Elmondod, hogy miről van szó? – kérdezte, mire a lány vállat vont.
- Szerelmes vagyok – válaszolta egyszerűen.
- Megtudhatom, hogy kibe? – kérdezte Remus, de igazából nem is akarta tudni. Hirtelen érte a felismerés, hogy féltékeny, és nem tudta, hogy mit kezdhetne vele.
- Nem lényeg, úgysem lehet köztünk semmi – mondta végül Hermione, nagyot sóhajtva, szomorúan.
- Miért nem? – kérdezett ismét a férfi.
- Túl sok dolog miatt. Egyszerűen csak tudom, hogy nem lehet, és azt is, hogy ő nem szeret. Legalábbis nem úgy, mint én őt.
- Kérdezd meg tőle, hogy mit érez irántad, és mondd el neki, hogy te mit érzel iránta – tanácsolta Lupin. – Harrynek sem tudtam jobb tanácsot adni, neked sem tudok. Az őszinteség néha többet ér, mint bármi más.
- Hah, persze. Majd elé állok és azt mondom neki, hogy hello Remus, szerelmes vagyok beléd, te hogy érzel irántam? – mondta puffogva, de hirtelen elvörösödött. – Mármint nem beléd, hanem bele…
A férfi egy darabig csendesen figyelte a lányt, aki a fagyijára meredve egyre jobban elvörösödött. Nem tudta eldönteni, hogy ez most elszólás volt, és a lány bele szerelmes, vagy így akarta előadni a képtelen ötletet. Inkább az utóbbira tippelt, hiszen neki sohasem volt ilyen szerencséje. Mégis egészen elzsibbadt a gondolatra, hogy a lány esetleg tényleg őt szereti. Némán kanalazta a fagylaltot, gondolataiba merülve. Nagyon kedveli a lányt, és féltékeny is az illetőre, ezt már tudja, de a gyomra furcsán összeszorult a gondolatra, hogy Hermione mennyivel fiatalabb nála, hiába szeretné, húsz év sok idő. Ráadásul teljesen biztos benne, hogy nem ő a kiválasztott.
- Szerintem mindenképpen add a tudtára, ha nem is így – válaszolta végül csendesen.
Hermione bólintott, és tovább beszélgettek, kerülve a hasonló kényes témákat. Miután megették a fagyijukat, beültek a helyi moziba filmet nézni, később megebédeltek, és késő estig sétáltak a Grimmauld téri parkban.
.o.O.}R{.O.o.
A hét következő napjait is együtt töltötték, mert nem akarták zavarni Harryt, és az újdonsült barátnőjét. Kirándulni jártak a környező falvakba, felfedeztek minden múzeumot, műemléket. Lupin élvezte ezeket a kis kiruccanásokat, hiszen Hermione nagyon kellemes társaság volt. Mindenről tudott valamit mondani, az összes meglátogatott helyhez tudott valami érdekes történetet kötni. Néha figyelte, ahogy a lány csillogó szemmel néz meg egy-egy mugli múzeumot, vagy varázsló műemléket.
Az elmúlt három évben nem beszélt ennyit Hermionéval, mint ezen a héten. Úgy érezte, hogy eddig alig ismerte a lányt, inkább csak együtt éltek, nyugalomban. A lánynak megvoltak a saját problémái, amiben néha Lupin is tudott tanácsot adni, aminek Hermione láthatóan örült.
Mikor eljött a vasárnap reggel, Harry kivirult arccal ült a konyhában, egy bögre teát szürcsölgetve, Hermione mellette támasztotta a fejét az asztalon könyökölve.
- Szia Remus – köszöntötte a lány. – Holnap már mennem kell dolgozni, eddig tartott a szabadságom, úgyhogy ma kipihenem az elmúlt hetet, ha nem baj.
- Nem, nyugodtan. Egy kicsit én is nyúzott vagyok – ásított.
- Pedig pont most akartalak elhívni, hogy fagyizz már velem is – szólt közbe Harry somolyogva.
- Ha így haladunk, el fogok hízni a sok fagylalttól – mosolygott Remus is -, de persze, mehetünk.
Újra ásított egy nagyot, majd leült Hermionéval szemben. A lány rámosolygott, majd visszatért az asztallap tanulmányozásához, egy Rémuséhoz hasonló nagy ásítás után.
- Éhes vagyok – nyögte halkan.
Harry felpattant, és már vette is elő a reggelihez a tojásokat. Remus és Hermione megbabonázva nézte a virgonc fiút, de a férfi észbe kapott, és kivette a kezéből az összes dolgot.
- Jobb, ha inkább én csinálom – mosolygott rá félszegen, mire Harry elhúzta a száját, de átadott mindent.
Remus néhány perc alatt finom reggelit készített, tükörtojásból és pirítósból.
Délután Harry és Remus elindultak a közeli fagylaltoshoz, de végül egy kávézóban kötöttek ki.
- Szóval, hogy álltok? – kérdezte Harry, ezzel teljesen megdöbbentve Remust.
- Mire, illetve kire gondolsz? – kérdezett vissza nyugodtan.
- Remus, tudod, hogy Hermionéra gondoltam.
- Miről beszélsz? - rémült meg a férfi, most már teljesen komolyan.
- Ugyan már – nevetett fel Harry. – Csak a vak nem látja, hogy hogyan néztek egymásra.
- Miért, hogyan nézünk egymásra?
- Nyálcsorgatva – kacagott a fiú. – Ne mondd, hogy nem, mert tudom, hogy teljesen belezúgtatok egymásba.
Remus hirtelen elejtette a kávéjához kapott kiskanalat.
- Ó, ugyan már, Remus – kezdte Harry, majd elkezdte utánozni Hermionét. – Harry, megyünk Remusszal kirándulni, ne aggódj, jól megleszünk. – A fiú hangnemet váltott, és Remust kezdte utánozni – Harry, ne aggódj, jól megleszünk, csak csajozz nyugodtan.
- Hé, én nem használok ilyen szót, hogy csajozz – próbálta kivágni magát a férfi.
- Remus, nem ezen van a hangsúly! Szereted? – kérdezte egyenesen.
A férfi mélyen elgondolkozott. Erre mit lehet mondani? Valamit érez iránta, ebben biztos volt. Ha egész nap együtt kóboroltak, este külön szobában aludtak, már hiányzott a lány közelsége, és ha jobban bele gondol, már megint azon gondolkozik, hogy vajon mit csinálhat. Nem beszélve arról, hogy mennyire hiányzik neki, hogy itt legyen mellette, és meséljen; bármiről, akármiről. Ráadásul Hermione gyönyörű és kívánatos nő. Az elmúlt héten számlálhatatlanul sokszor támadt az az érzése, hogy csak magához szorítaná, csókolná, simogatná és a végtelenségig ringatná. Szerelmes? Ha így hívják azt az érzést, amikor rettentően vágyunk valakire, annak a szeretetére, minden időnket vele töltenénk, örömet szeretnénk neki szerezni, akkor igen, szerelmes. Kimondhatatlanul. Igaza van Harrynek, szereti Hermionét. Már eddig is így érezte, de elnyomta ezt az érzést, amilyen mélyre csak tudta. Most mégis elemi erővel szabadult fel, egy egyszerű kérdésre: szereted?
Remus halványan bólintott, de a fiú vigyora a lehető legszélesebbé vált.
- Áldásom rátok – mondta mosolyogva.
- Harry, húsz évvel idősebb vagyok nála! Az apja lehetnék!
- Ugyan már, Remus, felnőttek vagytok. Senkit nem érdekel, ha szeretitek egymást.
- De lehet, hogy ő nem is szeret engem – aggodalmaskodott a férfi, mire Harry felnevetett.
- Mintha magamat hallanám – mondta vigyorogva. – Tudom, hogy szeret.
- Honnan? – kérdezte Lupin érdeklődve.
- Mikor legutóbb átváltoztál, akkor mondta el. Ott sírt az ajtó előtt kuporogva. Azért csinálja már egy hónapja azt a bájitalt, mert szeretné, ha kevesebbet kellene szenvedned. Meg persze bujkált is előled, mert úgy gondolja, hogy reménytelenül szerelmes.
Remust szíven ütötték ezek a szavak. Hermione szereti…
- Mióta szerelmes belém? – kérdezte hirtelen.
- Nem tudom, de nem új keletű a dolog. De eddig én sem tudtam róla, olyan jól leplezte. Talán nem is volt biztos magában.
A férfi csak kibámult a kávézó üvegajtaján, aminek koppanva ütődtek neki a hirtelen eleredt esőcseppek.
- Adj egy esélyt magatoknak – mondta végül Harry, miközben egy kis aprót dobott az asztalra, majd felálltak és elindultak a zuhogó esőben.
Remus a délutánját a szobába zárkózva töltötte, gondolkozva azokon a dolgokon, amiket Harry mondott. Karjait a feje alá tette, és merengve bámulta a plafonra vetülő fényeket, amik hűen mutatták az ablakon lefolyó vízcseppek útját. A látvány olyan megnyugtató volt, hogy elszundított.
.o.O.}R{.O.o.
Hangos dörrenésre ébredt, majd a szobát keresztülszelő fényvillanásra. Hirtelen megrázta a fejét, de rájött, hogy a vihar zajaira ébredt, semmi más nem történt. Már sötét volt, ezért rápillantott az éjjeliszekrényen álló órára, ami nem sokkal tizenegy után járt. Felkelt az ágyból, és a fürdőszoba felé vette az irányt. A tükörben meglátta önmaga sápadt, gyűrött mását; ráadásul tudatosult benne, hogy néhány óra múlva mehet dolgozni.
Lezuhanyozott, belebújt a szokásos köntösébe, majd a szobájába indult, de útközben halvány fényt látott kiszűrődni a nappaliból. Lesétált a lépcsőn, és bement a szobába, ahol Hermione állt az ablakban, és kifelé bámult az üres, esőáztatta utcára.
- Nem tudsz aludni? – kérdezte tőle.
- Félek a vihartól, mióta az eszemet tudom; elég gyerekes dolog, ugye? – mondta elkeseredve.
- Mindenkinek vannak félelmei – nyugtatta a lányt.
- Tudom. Olyan gyönyörű, mégsem tudok aludni tőle. Egyszerűen felriadok minden villámlásra, és dörgésre.
Remus gondolt egyet, és ki is mondta, ami eszébe jutott.
- Gyere, aludj velem – kérte a lányt, mire Hermione megrázta a fejét.
- Nem tudnál tőlem aludni. Holnap a főnököd leharapja a fejed, ha elalszol munka közben – mosolygott a lány.
- Én nagyobbat tudok harapni, úgyhogy emiatt ne aggódj.
A lány megvonta a vállát.
- Felőlem.
Remus ágya elég nagy volt ahhoz, hogy mindketten kényelmesen elférjenek rajta. Hermione átvitte a szobájából a saját takaróját, párnáját, és elvackolta magát az ágy jobb oldalán.
- Érdekes ez a szoba – mondta halkan. – Az enyém olyan más. Mintha kisebb lenne, de lehet, hogy csak a sok bútor miatt. Ez olyan tágas, és megnyugtató. Vagy attól érzem jobban magam, hogy nem vagyok egyedül.
Remus a lány lágy vonásait fürkészte, aki közelebb húzódott hozzá, és őt nézte. A férfi halványan elmosolyodott, miközben figyelte az érzelmekkel teli barna szemeket, s a lány arcába hulló göndör tincseket. Egy óvatos mozdulattal megigazította a kóbor fürtöket, miközben lopva végigsimított a lány arcán. Hermione fázósan összébb húzta magán a takarót.
- Fázol? – kérdezte a lányt.
- Egy kicsit – felelte Hermione.
Lupin közelebb húzódott hozzá, és megosztotta vele a saját takaróját is, így a lányon már kettő volt.
- Köszönöm – suttogta a lány, mivel annyira közel voltak egymáshoz, hogy majdnem összeért az orruk. Hermionénak, a mozgolódás közepette újra arcába bukott néhány tincs. Remus nem bírta megállni, hogy ne simítsa ki onnan.
Odakint megint elkezdett dörögni az ég, mire Hermione megrezzent. Remus átkarolta, és közelebb húzta magához, a lány belefúrta fejét a vállába, és így feküdtek percekig.
- Remus?
- Hm?
Hermione nem folytatta, ezért a férfi úgy helyezkedett, hogy a szemébe tudjon nézni.
- Mi a baj, Hermione? – kérdezte, de sejtette a választ.
A lány szeme csordultig volt érzelmekkel. Értetlenséggel, vággyal, félelemmel. Mindent elmondtak azok a barna szemek. Remus nem gondolkozott tovább, lágyan megcsókolta, Hermione pedig gondolkodás nélkül visszacsókolt. A férfi még soha nem érzett ehhez hasonlót. Minden benne volt ebben az esetlen, első csókban, amire egész életében vágyott.
Miután szétváltak, Remus azt várta, hogy Hermione értetlenül néz rá, de e helyett határozottan nézett a szemébe.
- Csak ennyit akartam – mondta mosolyogva, majd újra belefúrta arcát a férfi vállába.
Remus átölelte, és még közelebb húzta magához a takaróba burkolt lányt, miközben arra gondolt, hogy Hermionéért képes szembe nézni bármivel, még Harry vigyorgó arcával is, holnap reggel.
|