1. rész
2007.02.04. 20:41
Sötétségre ébredve
Megpróbált aludni, mielőtt eljön az éjszaka. Összegömbölyödött az ágyán, lehunyta a szemét, de valami nem hagyta nyugodni. Egyszerűen képtelen volt álomba szenderülni. Sóhajtva felült, hátát a hideg falnak vetette, és nézte az ablakon beszűrődő fény pajkos játékát az összegyűrődött, redőkben álló paplanon.
Mióta itt lakott a Grimmauld téren, valahogy könnyebb volt az élete. Minden négy évvel ezelőtt, a Sötét Nagyúr halálával kezdődött. Harry teljesen összetört, Remus pedig a gondjaiba vette, vagy fogalmazhatnánk úgy is, hogy egymást vették gondjaikba. Legszívesebben örökbe fogadta volna a fiút, de nem lehetett, hiszen egy vérfarkasnak nincsenek jogai, lehetőségei, csak kötelezettségei. Soha nem engedték volna meg, hogy a Kiválasztott gondviselője legyen. Végül is, miután Harry betöltötte a tizenhetet, már nem is kellett volna, de a fiúnak kellett valaki, szüksége volt a társaságra. Remusnak nem volt otthona, ezért úgy döntöttek, hogy mindketten a Grimmauld térre költöznek, és vigyáznak egymásra. Nehéz volt mindkettőjüknek, hiszen Lupin úgy érezte, vigyáznia kell a fiúra, mégis, mintha Harry vigyázna őrá. Sokáig nem volt munkája, hiszen egy vérfarkast ki alkalmazna? De egy évvel az összeköltözésük után, megjelent náluk Hermione. Idegen, őrült halálfalók megölték a szüleit, így ő is hozzájuk költözött. Nehéz volt a lánynak a két férfi mellett, de hamar megszokta, és belerázódott. Szerzett munkát Remusnak a mugliknál, megtanította mindenre, amire szüksége volt. Hiába volt félvér, sok dolgot ő sem tudott arról a világról.
Halk kopogás zökkentette ki a merengésből, majd a nyíló ajtó nyikorgó hangja, ami mögött megjelent Harry.
- Hermione küldi – mondta, miközben egy üvegcsét nyújtott felé, tele Farkasölőfű Főzettel.
Remus már a gondolatra is megborzongott. Mindig is utálta ezt a bájitalt, bár már megszokhatta volna, de ezt egyszerűen nem lehet. Gyorsan lehajtotta, majd a fiúhoz fordult.
- Köszönöm. Miért te hoztad fel? – kérdezte érdeklődve.
- Hermionénak valami dolga van, de azt mondta, hogy feljön hozzád egy kicsit, ha végzett.
Remus csalódottan bólintott. Mostanában, mintha kerülné a lány, amit nem tudott mire vélni. Harry a földet nézte, miközben idegesen játszott az ujjaival.
- Valami baj van, Harry?
- Baj az nincs, de… Beszélhetnénk? Szeretnék tőled tanácsot kérni – mondta a fiú félénken.
- Persze, ülj le mellém – invitálta közelebb a fiút. – Mesélj, mi bánt?
Miután Harry kényelembe helyezte magát mellette, belekezdett.
- Nem tudom, kitől kérhetnék tanácsot. Igazából fogalmam sincs, mennyire vagy jártas az ilyen témában, de biztosan jobban, mint én… - habogta.
- Bökd már ki, Harry – mondta játékosan, ösztönözve a fiút.
- Azt hiszem, Remus, hogy szerelmes vagyok – suttogta vigyorogva, félszegen.
Lupin agyán különböző variációk futottak át, de csupán vagy csak egy lehetséges nőről tudott, aki ilyen téren szóba jöhet: Hermione. Egyrészt nagyon örült, hogy Harry végre rájött, nem csak barátilag kedveli a lányt, hiszen ez látszik rajtuk. Másrészt nem túlzottan tudott segíteni a fiúnak, hiszen nem volt soha nagy szerelem szakértő. A legtöbb nő elhagyta, mikor megtudta, hogy vérfarkas. Ilyen az élet, sohasem könnyű egy ehhez hasonló kórral.
De ott volt még egy halványan szorító érzés is a gyomrában, amit nem tudott mire vélni. Maga sem tudta, hogy miért esett neki rosszul ez a kijelentés. Talán félt, hogy ő lesz az elhanyagolt, útban álló, a gyertyát tartó harmadik. Igen, biztosan emiatt érzi rosszul magát, de nem akar a fiatalok boldogságának útjában állni. Félreáll, ha már nem lesz rá szükség.
- És ő tudja? – kérdezte végül, mire Harry megrázta a fejét. – Mondd el neki, hogy kedveled.
- De… mi van, ha ő csak a barátom akar lenni? – kérdezte kétségbeesetten a fiú.
- Soha nem tudod meg, ha meg sem kérdezed – mondta bölcsen Remus.
- Ez olyan kínos – görbült le a fiú szájszéle. – Nekem soha nem volt egyetlen rendes barátnőm se. Azt se tudom, hogy kezdjem. Szeretném, ha ő a barátnőm lenne, de úgy igazából, nem úgy, mint a többi.
- Ezt hogy érted? – kérdezte a férfi kíváncsian.
Harry megforgatta szemeit.
- Mégis hogy lehet ezt érteni? – kezdte ingerülten - Komolyabb kapcsolatra vágyom vele, mint az eddigi nőkkel, érted?!
- Miféle eddigi nőkkel, Harry?! – kérdezte Lupin megrökönyödve. – Én csak egyről tudok.
- Arról is csak azért, mert elkaptál az éjszaka közepén, és megérezted rajtam – mondta a fiú, enyhe szemrehányással a hangjában.
- Csak aggódtam érted, hogy hol lehetsz – védekezett Remus, de magában elkönyvelte, hogy nem kell túlzottan félteni Harryt. – De térjünk vissza a kiszemeltedre. Szerintem mondd meg neki, hogy kedveled, és lehetne köztetek valami. Ezt látom a legcélszerűbbnek.
- Igazad van, de ehhez még erőt kell gyűjtenem – mondta Harry, miközben a kezét tördelte.
Remus halkan felnevetett.
- Harry, ezt úgy mondod, mintha a Sötét Nagyúrral kellene szembenézned.
- Az könnyebb volt – morogta vissza a fiú, mire a férfinak leesett az álla.
- Ezt most nem mondtad komolyan – hüledezett.
- Remus, azon már túl vagyok, de ilyet még sohasem csináltam – puffogott Harry.
- Jól van, értem. Holnap megbeszéljük az egészet részletesen, de most szeretnék pihenni egy kicsit. Hosszú éjszakám lesz – húzta el a száját Remus.
- Kitartás, nemsokára túl vagy ezen a holdtöltén is – mondta Harry, miközben felállt az ágyról, és az ajtó felé indult.
- Már megszoktam – legyintett Lupin, keserű fintorba torzult arccal.
- Pocsékul hazudsz, Remus – vigyorgott vissza fölényesen az ajtóból, majd eltűnt mögötte.
A férfi nagyot sóhajtott, majd újra bevackolta magát a paplanja alá, de le sem hunyta a szemét, csak figyelte az éjjeliszekrényén álló aprócska gömböt, amit Hermionétól kapott. Az átlátszó kis üveggolyónak nem volt semmilyen mágikus tulajdonsága, csak a fényt bontotta részeire, amitől az éjjeliszekrény lapja szikrázott a különféle narancs, ibolya, sárga és zöld színekben. A napfény visszatükröződött borostyán szemeiben, amitől összeszűkült a pupillája, ám néhány percnél tovább nem bírta a fényt, lecsukta szemeit, és hagyta, hogy a szemhéján átszűrődő narancssárga szín álomba ringassa.
.o.O.}R{.O.o.
Néhány órával később kopogásra ébredt. Az ajtón Sipor jött be, egy nagy tálcával a kezében. A manó már évek óta velük lakott. Az első évben egyszerűen elviselni sem lehetett, de mikor Hermione ide érkezett – hogy elterelje a figyelmét a gyászról – Siporral kezdett foglalkozni, amennyit csak tudott. Próbálkozásai, - hogy megzabolázza a vad házimanót - eleinte eredménytelenek voltak. Az apró lény állandóan különféle sértéseket motyogott, és ott tett keresztbe, ahol csak tudott. Azonban karácsonykor érdekes dolog történt. Hermione napokig varrt egy aprócska ruhát, és megbeszélték, hogy elengedik a manót, hiszen már úgysem tud semmilyen értékes információval szolgálni senkinek. A lány, amikor elkészült a kis ruhával, belecsomagolta egy díszes papírba, és karácsonykor Sipornak adta.
A házimanó nem tudta mire vélni, mire a lány elmondta, miért pont ezt kapja ajándékba. Még most is emlékszik a szavaira:
- Szeretném, ha tudnád, nem tartunk itt erőszakkal, bármikor elmehetsz innen. Ez a mi ajándékunk neked karácsonyra. A ruha a tied, hogy ne fázz télen sem. Ha maradsz, tied lehet az emeleten az üres szoba. Boldog karácsonyt, Sipor.
A manó percekig, szótlanul nézte a csomagot; tudta, hogy mi van benne, mégsem nyitotta ki, bontatlanul adta vissza a lánynak.
- Maradok, Hermione kisasszony.
Ez volt az első alkalom, hogy nem motyogta utána, hogy sárvérű, és kisasszonynak hívta.
- Nyugodtan megtarthatod, neked készítettem. Remus felkísér a szobádba, és segít neked berendezkedni, rendben?
Sipor meghatottan bólintott, tányérnyi szemei elfátyolosodtak.
- Köszönöm – motyogta alig hallhatóan.
A manó attól kezdve egyre normálisabban viselkedett. Hermione elvárta Harrytől és tőle is, hogy úgy kezeljék Siport úgy, mintha ő is ember lenne. Remusnak nem esett nehezére, hiszen ő is tudta, milyen kitaszítottnak lenni, de Harry napokig vergődött és dühöngött. Egy este Remus leült vele beszélni. Sejtette, hogy a fiú Piton után Siport tartja a leginkább felelősnek Sirius haláláért. Egész éjszaka beszélgettek, és Lupin elmagyarázta neki, hogy a varázslény mit miért tett, és hogy Sirius mennyire rosszul bánt vele. Próbálta megértetni a helyzetet, de Harry nem tűnt meggyőzöttnek.
Másnap reggel mégis furcsa dolog történt, Harry bocsánatot kért Hermionétól, és Remus legnagyobb meglepetésére Siportól is. Lupin csak egy mondatot bírt kinyögni, miután túltette magát meglepetésén.
- Büszke vagyok rád, Harry – mondta vigyorogva, miközben hátba veregette a halványan mosolygó fiút.
Attól kezdve egy kis családdá váltak, így négyen. Ha Sipor valamit elrontott, vagy rosszat tett, soha nem bűntettek meg. Hermione mindig leültette, majd ő is melléült, és megbeszélte vele, hogy mit tett és az miért rossz.
Remus soha nem gondolta volna, hogy egy kis kedvesség és figyelmesség a legrosszabb akaratot is képes megszelídíteni. Mindig is tudta, hogy Hermione nagyon okos lány, de ezekkel a dolgokkal bebizonyította, hogy nem csak a tudományokhoz ért, hanem az emberekhez, és más lényekhez is. Még egy dolog, amiért jobban tisztelte a lányt; bár már azért is hálás volt neki, amiért megtanulta a Farkasölőfű Főzet elkészítését.
A manó beegyensúlyozta a tálcát, majd lerakta Remus mellé az ágyra.
- Hermione kisasszony üzeni, hogy nemsokára mennie kell az úrnak, de előtte egyen.
A férfi kimerülten megdörzsölte a homlokát, miközben kinézett az ablakon. Sokat aludhatott, mert a nap már majdnem teljesen lement. Lassan itt az idő, hogy átmenjen a kedves, vérfarkas énjének kibélelt szobába.
- Köszönöm, Sipor – ásította. – Kedves vagy, hogy vacsorát készítettél nekem. Hermione gondolom még mindig nem ér rá.
- A kisasszony bezárkózott a szobájába, mert nem érzi jól magát. De azt mondta, holnapra rendbe jön.
- Beteg? – kapta fel a fejét Remus aggódva.
- Egész nap sápadt volt, de nem mondta el, hogy mi a baja – válaszolt a manó készségesen.
- Fura.
Hermione már akkor sem volt jó színben, mikor ő legutóbb átváltozott. Csak nem megharapta, és ő is át fog változni? Nem, az lehetetlen, hiszen a főzetet megitta. Ha megharapta is, semmi baja sem szabadna, hogy legyen. Vagy mégis? Egyáltalán mikor harapta meg?
- Szüksége van még valamire, Remus uram? – kérdezte a manó.
- Nem, Sipor. Menj nyugodtan, ha dolgod van – válaszolt komoran a férfi, miközben gondolatai még mindig a lány körül forogtak. Beszélnie kell vele. Megette a vacsoráját, majd komótosan átsétált Hermione szobájához, és halkan bekopogott.
Kinyílt az ajtó, és Remus megláthatta Hermione kissé piros arcát. Furcsállotta, hiszen Sipor azt mondta, sápadt.
- Jól vagy? – kérdezte Lupin.
- Ezt inkább én kérdezhetném tőled – válaszolt a lány. – Egyébként, köszönöm, jól, csak kicsit fáradt vagyok.
- Biztos nincs semmi baj? Sipor mondta, hogy nem érezted magad jól ma. Legutóbbi holdtölte előtt sem néztél ki valami jól – mondta aggódva Remus. – Ugye nem én vagyok az oka?
A lány hirtelen megdermedt, még levegőt is elfelejtett venni.
- Ezt hogy érted? – kérdezte.
- Nem haraptalak meg, ugye? – Remus furcsának találta a lány reakcióját. Hogy lehet ezt másképp érteni?
- Nem, dehogyis – válaszolt a lány, és közben, mintha kicsit nyugodtabbá vált volna.
- Akkor jó. Bezárnál?
Hermione habozott, de lassan bólintott. Kijött a szobából, és elment Lupin előtt. A férfi megérezte a lány szokásos illatát, mégis, mintha abba valami más is keveredett volna. Nem egészen tudta, hogy mit érez, de egy dolog jutott róla eszébe. Szomorúság. Valahol már érezte ezt az illatot, de nem tudott rájönni, hogy hol.
A lány bíztatóan rámosolygott, miután bement abba a szobába, ahol át szokott változni. Hermione rázárta az ajtót, majd megerősítette a szokásos bűbájokkal. A férfi levette a ruháit, és az erre a célra készített magas polcra rakta őket.
Volt még egy bő fél órája azon gondolkozni, hogy mi történhetett a lánnyal, mielőtt teljesen átváltozik. Egyszerűen nem tudta felidézni, hogy hol érezte azt az illatot. Édes, mégis kesernyés. Olyan ismerős, annyiszor érezte már, bármikor képes lenne felidézni, mégsem tudta. Majd holnap kitalálja, vagy kideríti.
Ekkor halk szipogást hallott, majd egy fura, csúszó hangot, később lépéseket, amik az ajtó előtt álltak meg.
- Mi a baj, Hermione? – hallotta Harry hangját. – Miért sírsz?
Remus felkapta a fejét. Rájött, hol érezte azt az illatot, a sírásét: édesanyján, mikor közeledett a holdtölte.
- Semmi bajom, Harry, csak… - Itt elakadt a lány, miközben halkan szipogott egyet.
- Csak?
- Csak olyan rossz így látni Remust – suttogta, de a férfi minden szót tisztán hallott.
Összeállt a kép. Most már minden mozdulatot, mondatot a helyére tudott rakni. Tehát érte aggódik a lány ennyire. De soha nem látta, hogy megviselte volna az átváltozása, miért pont most? És miért nem akarja bevallani? Bár… ha jobban belegondol, Hermionét a kezdetektől fogva megviselte az átváltozása, de Remus eleinte betudta annak, hogy nem szeretne vonító farkasokkal együtt élni, mégis, most mintha minden értelmet nyert volna. A lány csak meg szeretné kímélni ettől az egésztől.
Furcsán megkönnyebbülve érezte magát. Valami halványan megmozdult a szívében, ami jóleső érzéssel töltötte el. Fogalma sem volt, miért érzi jobban magát attól, hogy tudja, Hermione aggódik érte.
- Gyere, ne ülj itt a hideg kövön. – Hallotta újra a fiú hangját. – Amúgy is beszélni akartam veled.
Újra hallotta a halk csusszanást, majd lépteket, és egy ajtó csukódását. Remus tovább már nem hallotta, hogy miről beszélnek a fiatalok, de tudta, hogy Harry most fogja elmondani Hermionénak, hogy szereti. Tompa fájdalmat érzett a gyomrában, amit a kezdődő átváltozásnak tulajdonított, de még semmi sem történt. Felállt és járkálni kezdett a szobában, elméjében kavargó gondolatokkal. Miért zavar engem, hogy Harry szerelmes? Nem zavar, csak nem akarok mellőzött harmadik lenni. Vagy ami rosszabb, kidobnának. Nem! Tudom, hogy ezt nem tennék, soha. Túl sok dolog történt már köztünk, hogy az ilyesmi gondot okozzon. De akkor mi bajom?
Próbálta elemezni a gondolatait, az érzéseit, de már nem volt sok ideje. Megkezdődött az átváltozás.
Remegni kezdett, miközben lábai nem bírták el, és térdre esett. A remegés egyre erősödött, enyhe fájdalommal társulva. Bőre minden négyzetcentimétere égni kezdett, majd az izmai, és a húsa is fokozatosan, egyre jobban bizsergett, később már fájt, pokoli kínokat okozva. Ép eszére hallgatva tudta, hogy nem tart sokáig, mindjárt átveszi a tudatát a farkas énje, mégis szörnyen nehéz volt ordítás nélkül kibírni ezt a pár percet. Szemeiből fájdalomkönnyek hulltak a padlóra, miközben körmei megnyúltak, teste deformálódni, szőrösödni kezdett, amíg végül teljesen át nem alakult. Ekkor már nem ő irányította a testét, hanem az eldugott, ösztönös lénye, ami most a Farkasölőfű Főzetnek köszönhetően, megszelídítve tört a felszínre.
.o.O.}R{.O.o.
Mikor kinyitotta a szemeit, legnagyobb megdöbbenésére még mindig sötét volt. Reszketve, meztelenül feküdt a padlón, vére lassan csordogált végtagjaiból; megint összeharapdálta magát, mint mindig. Ezt a Farkasölőfű Főzet sem akadályozza meg, sajnos. Nem fáj elég pokolian az átváltozás, hogy még az önkínzó, önmardosó viselkedés következményeit is meg kell szenvednie?!
De miért ébredt fel, vagyis miért változott át, ha még sötét van, és fent van a hold? Nem értette, semmi értelmes magyarázat nem jutott eszébe. Óvatosan, kímélve harapott végtagjait, felállt, és a sértetlen ruháihoz indult, de félúton összeesett a fájdalomtól. Összekuporodott a hideg padlón, és értetlenül, fáradtan, fázva, a fájdalomtól kimerülten nézett maga elé. Azt sem tudta, hány óra lehet, kinézett a holdra, hátha abból meg tudja állapítani. Érdekes, még soha sem látta így, teljes pompájában, legfeljebb a mumus-utánzatát. De az időt nem tudta belőle kicsikarni.
Halk lépteket hallott, majd ajtónyitódást, de nem látta, hogy ki jött be, mert teljesen háttal feküdt a belépőnek. Egy pár lépés után megérezte Hermione jellegzetes illatát, ami még mindig keveredett azzal az édeskés, kesernyés könnyillattal. A lány egy puha, meleg takarót terített a férfira, majd segített neki felülni.
- Honnan tudtad? – kérdezte a férfi összekoccanó fogakkal.
- Bűbájt helyeztem az ajtóra, az jelzett, hogy visszaváltoztál. Idd meg ezeket – mondta, miközben Remus kezébe nyomott néhány üvegcse bájitalt. A férfi mindet felismerte, a vérzésmegállítótól a sebtisztítón keresztül egészen a gyógyítást segítő főzetig. Már azt is tudta, hogy milyen sorrendben kell őket meginnia, úgyhogy neki is látott.
Hermione ezalatt levette a magas polcról a férfi ruháját, majd melléült a földön. Remus szégyenlősen próbálta maga köré csavarni a plédet, nem sok eredménnyel, hiszen kezei alig voltak használhatóak. A lány egy halvány mosoly kíséretében segített neki.
- Most pont úgy csinálsz, mintha még nem láttalak volna meztelenül – korholta meg Remust, mire ő megvonta a vállát.
- Nem kell belőle rendszert csinálni – válaszolta egyre vörösebben a férfi.
Hermione felállt, és a magasból nézett le Remusra, aki nem teljesen értette, mi ütött a lányba.
- Legközelebb majd Harry jön be hozzád, ha attól jobban érzed magad – mondta hűvösen.
- Tudod, Hermione, hogy nem úgy értettem. Csak kissé kínosan érzem magam – felelte Remus.
Egyre elgyötörtebbnek érezte magát, de amikor látta, hogy használt a vérzéscsillapító bájital, ledöntötte torkán a soron következőt.
- Nem tudod, hogy miért változtam vissza ilyen hamar?
- De. El is mondom, csak ne légy rám nagyon dühös – mondta a lány, miközben félve visszaült a férfi mellé a földre.
Remus mindig is nyugodt mágus hírében állt, mégis összeszűkült szemekkel nézte Hermionét.
- A főzetet egy kicsit megváltoztattam – motyogta lehajtott fejjel a lány. – Egy hónapja kísérletezek vele, hátha sikerül valami változást elérni. Mivel elég kényes főzet, nem teljesen tudtam, hogy mivel javíthatnék rajta, de a holdkő semlegesnek bizonyult néhány másik alapanyaggal. Azt nem tudtam, hogy használni fog-e, de abban biztos voltam, hogy nem fog ártani neked – suttogta immár alig hallhatóan, fülig pirosodva.
- Kísérleti nyúlnak használtál egy vérfarkast? – mosolyodott el a férfi. – Tudom, hogy zseni vagy Hermione, és köszönöm, hogy ennyit fáradozol értem. De miért nem szóltál, hogy segítsek?
- Úgysem tudtál volna, ez egyszemélyes munka. Akkor… nem haragszol rám? – kérdezte félénken.
- De bolond vagy, miért haragudnék? Mert segíteni próbálsz? – mondta, miközben kézháttal végigsimította a lány arcát. – De legközelebb kérlek, szólj, hogy ne csodálkozzak, ha arra ébredek, hogy a telihold pislog rám. Lehet, hogy furán hangzik, de nekem ez újdonság. De legalább már tudom, hogy miért kerültél engem mostanában. Azt hittem, megbántottalak valamivel.
A lány halványan elmosolyodott, de nem támasztotta alá Remus igazát, aki ettől nem nyugodott meg teljesen.
- Mennyi az idő? – kérdezte hirtelen Lupin.
- Úgy hajnal egy lehet.
- Tehát négy órán keresztül voltam vérfarkas, nyolc helyett. Holnap talán nem fogom magam úgy érezni, mint egy kétszer kicsavart törölköző, hanem csak úgy, mint akit csak egyszer csavartak ki – mondta a férfi mosolyogva, mire Hermione is megeresztett egy vigyort.
Remus megitta a maradék három bájitalt, és máris erősebbnek érezte magát. Hermione segítségével felállt, majd elment lezuhanyozni. Hálás volt a lánynak a segítségért, és a bájitalért is, de megint csak jöttek a kérdések. Miért csinálja ezt az egészet Hermione? Miért rossz neki, ha ő átváltozik, és legfőképpen, miért sírt? Vajon most mi változott?
Magára vett egy köntöst, majd elindult a szobájába, a lányt még ott találta a lépcsőkorláton ülve, láthatóan merengett valamin.
- Valami baj van? – kérdezte a férfi.
- Semmi, csak el akartam köszönni tőled – mondta mosolyogva. – Meg megbizonyosodni, hogy nem gáncsolt el egy szappan sem.
- Köszönöm, kedves vagy – felelte meghatottan, majd közelebb lépett a lányhoz, és egy apás csókot nyomott a homlokára. – Jó éjt.
- Neked is, Remus.
A férfi, miután átöltözött, belezuhant a puha ágyba, és már aludt is.
|