Írta: Brigi

Keletkezett: valamikor nagyon régen (2004 ősze)… és akkor a befejezetlenség szomorú sorsára jutott

Korhatár és figyelmeztetések: AU, 14 éven aluliaknak nem ajánlott

Megjegyzés: erősen alternatív univerzum, ezért kéretik nem is kánonszerűen olvasni (mind az eredeti történettel összevetve, mind, ami a TBwtPBE-t illeti); hirtelen pattant ki a fejemből, noha itt is volt egy múzsám, aki egész megjelenésével hatott a műre, és mintha magától formálta volna olyanná a történetet, amilyen végül lett… amolyan pár perces szabad asszociáció valakiről J

Megjegyzés 2: segítség a lusta olvasónak: véleményt írok erről a fejezetről a vendégkönyvbe

Játszódik: 1986 környékén, Angliában

Felkerült: 2005. október 22.

Lupin Chronicles

5. fejezet

Epilógus

Remus kellemeset sóhajtva simult hozzá a vonat ablakához.

- Elmész? - kérdezte Harry elutazása előtt néhány órával, és szemei szomorúságról árulkodtak.

Lupin elmosolyodott, és megsimogatta a fejét, játszva sapkájának bojtjával. Szörnyű érzés volt látnia, hogy a kisfiú még egy idegenhez is képes ennyire ragaszkodni. Milyen sanyarú sorsa lehet otthon, gondolta.

- Sajnos mennem kell - vonta meg a vállait. - Kész a tornatermetek, befejeztük a munkát.

- És hova fogsz menni?

- Londonba, azt hiszem… - felelte Remus sejtelmesen.

Annyira boldog volt, hogy végre újra beszélhetett a fiúval. Miután Petunia távozott, azt hitte, soha többet nem láthatja Harryt, és hogy a nő arról is tenni fog, hogy felmondjanak neki munkaadói. Meglepetésére azonban Harry szaladt oda hozzá, boldogan, és látszólag nyoma sem volt annak a zavarnak és távolságtartásnak, mint legutóbb. Nénikéje beszélhetett vele, tisztázva a félreértéseket.

- Hazamész a családodhoz?

Lupin arcán sötét árnyék futott át, de nem engedte, hogy a fiú ezt észrevegye. Nincs nekem senkim, akihez hazamehetnék, szólalt meg panaszos, belső hang. Rajtad kívül évek óta senki sem volt ennyire barátságos velem…

A felismerés szikrája olyan hirtelen pattant elő, hogy szinte megijedt tőle.

Hát hogyne lenne hova hazamennie.

Végignézett mindkettejükön, egyformán foltos, kopott, koszos ruháikon, és rájött, hogy tulajdonképpen egyikük sem tartozik ide - a muglik közé.

Ez nem az én világom, ahogy valójában a tiéd sem…

Visszatérek a varázslók közé, és megpróbálom helyrehozni az életemet, hogy mire jössz… nos, hogy akkor már sokkal kellemesebb körülmények közt találkozhassunk. Várni foglak, kicsi Harry… addig pedig… sok sikert mindkettőnknek.