Charlie odaadta neki a pálcáját, Harry pedig már rohant is volna tovább, fel az igazgatói irodába, most, hogy végre szabaddá vált az út. Nem mert belegondolni, mit tehetett a barátaival Voldemort ennyi idő alatt.

McGalagony és az arab varázsló erős patrónusokkal elkergették a dementorokat. Öt halálfaló felfelé indult azon az úton, ahonnan Harry jött, Lestrange és egy társa pedig tovább indult a másik irányba, ami Harry célja is volt. Gyorsan felszaladt a lépcsőn és Lestrange után indult, mikor valaki elképedve felkiáltott:

- HARRY! – ordította a nevét Hagrid. Az óriás csak most vette észre, hogy barátja is itt van, eddig öt inferusszal volt elfoglalva, amik rámásztak és próbálták belemélyeszteni fogukat az óriás kemény bőrébe. Hagrid azonban úgy cibálta őket, mint a rongybabákat, az egyiket a lábánál fogva pörgette, s ütötte vele a többit.

Harry megtorpant és lenézett rá a földszintre, majd halvány mosolyt erőltetett az arcára.

- Örülök, hogy visszajöttél! – kiáltotta le Hagridnak.

McGalagony a talárját porolgatta, mikor felismerte őt.

- Jól van, Harry? – kérdezte tőle és a testeket kerülgetve elindult felfelé. Hagrid, Madame Maxime, Charlie és a többi mágus követték. A kentaurok a parkban várakoztak tovább, Firenze integetett Harrynek. Harry nem válaszolt McGalagony kérdésére, helyette félretaszított az útból egy összedőlt lovagi páncélt és közben lekiabált a többieknek.

- Vigyázzanak magukra – figyelmeztette őket. – Voldemort is itt van!

Hagrid és Madame Maxime eltátott szájjal rémülten összepillantottak, McGalagony azonban csak nyelt egyet és biccentett.

Harry nem várta meg, amíg megpróbálják maradásra bírni, vagy fölösleges óvatoskodásra inteni – begyorsította lépteit és Lestrange után rohant. Nem akart több időt vesztegetni, nem kérdezte meg, hol marad Mordon és Lupin és Tonks, meg a többi auror, nem kérdezte meg, hogyan szabadult ki McGalagony Voldemort fogságából és az se tudta most érdekelni, hol járt eddig Hagrid a kentaurokkal. Most csak egyetlen dolog számított, csak az járt a fejében, hogy mielőbb visszajusson az igazgatói irodába és kihozza onnan a barátait.

Ahogy korábban, most se kellett egy másodpercig sem gondolkodnia, merre induljon tovább. Úgy ismerte a kastélyt, mint a saját tenyerét és ez a biztos tudat vezette a két halálfaló nyomában végig a folyosón, pálcája egyetlen erőteljes pöccintésével kiszakítva helyéről az azt lezáró ajtót. Nem akart időt vesztegetni még azzal sem, hogy megnézze, egyáltalán valóban be volt-e zárva.

A nagy lépcsőházba jutott, annak legaljára. Vele szemben egy újabb kijárat nyílt a belső udvarra és két lépcső lefelé a pincébe vezetett a bájitaltan terem és a mardekárosok klubhelyisége felé. Harry tétovázás nélkül felfelé indult meg Lestrange és a másik halálfaló után. Azok már egy emelettel felette jártak, a nő elöl, álarcos társa utána. Az álarcos most lepillantott és észrevette Harryt az első lépcsőfordulóban – és rögtön megcélozta a pálcájával.

Harry kitért a varázslat útjából és elszántan követte őket. Arra számított, hogy Lestrange az igazgatói szobába siet, hogy közölje a hírt Voldemorttal, megjöttek az ellenségei. Nem is kellett csalódnia, a halálfalók a második emeleti folyosóra fordultak be. Sietett utánuk és reménykedett benne, hogy még időben érkezik. Ha a halálfalók előbb érnek fel az igazgatói szobába…

Felszaladt a lépcsőn és befordult a második emeletre, a folyosóra, mely egyenesen az irodához vezetett. Messze előtte sietett tovább Bellatrix és a másik halálfaló. Az út balra kanyarodott el, itt volt a lezárt ajtó, aminek a túloldalán Piton feküdt eszméletlenül, de Harryt ez most a legkevésbé sem érdekelte. Piton elráncigálta volna innen, ha nem ellenkezik. Talán még most is utána jönne, hogy erőszakkal szakítsa el a barátaitól.

Mikor befordult a sarkon, ott állt neki háttal az egyik fekete taláros halálfaló, épp a másik irányba nézett valamit.

- Petrificus Totalus! – mondta ki magában a varázsigét Harry, mire a halálfaló vigyázzállásba merevedett, majd eldőlt, mint egy egyensúlyát vesztett kőszobor.

Az irodába vezető lépcsőhöz rohant megállás nélkül, de mikor rátette volna a lábát az első lépcsőfokra, egy láthatatlan forróság arcon csapta, mintha egy szaunába rontott volna be, majd a hátára esett a szétrobbantott kőszobor darabkái közé.

- Ne! – kiáltott fel Harry.

Felismerte ezt a varázslatot és tudta, hogy sosem lesz képes áttörni a mágikus határvonalat. A halálfalók felértek az irodába és most Ron, Hermione és Ginny ki vannak szolgáltatva nekik. Még ha ki is tartottak valahogy a legyengült Voldemort ellen, így már esélyük sincs. Ő pedig tehetetlenségre kárhoztatva várja, amíg mindegyiküket megölik…

Mozgásra lett figyelmes és gyorsan oldalt kapta a fejét. Valami apró állat iszkolt végig az árnyékos folyosón. Harry felállt és ekkor észrevette az állatot.

- Micsoda…? – nyögte halkan és alig hitt a szemének.

Egy kövér patkány nézett rá a sötétből, melynek egyik mellső lába ezüstösen csillogott.

- Maga meg mit keres itt? – vicsorgott Harry dühösen Féregfarkra.

A patkány ekkor emberré változott és arcán félelemmel, kuporgott Harry előtt.

- Ne… ne bánts! – kérte Pettigrew. – Én segíteni jöttem, segíteni!

Harry nem hatódott meg ettől, rászegezte pálcáját Pettigrew-ra.

- Segíteni?

- I-igen – hangzott a dadogós válasz. Féregfark úgy reszketett Harry előtt, mint első találkozásukkor Sirius és Lupin lábai előtt.

- És mégis miben segített maga eddig?! – dörrent rá Harry, közel kerülve ahhoz, hogy megint elveszítse a fejét.

Pettigrew most kissé sértődött arccal nézett rá és kihúzta magát.

- Kiszabadítottam Minerva McGalagonyt vagy nem? Mit gondolsz, talán magától jutott ki a Nagyúr házából? Hehe… - nevetett bátortalanul. - Onnan sose jutott volna ki egyedül… De… de én kiszabadítottam, hogy segítsen nektek…

Harry nem nagyon akarta ezt elhinni, de valamivel lejjebb eresztette a pálcáját.

- Maga szabadította ki? – kérdezte kétkedően.

- Ki más? – kérdezett vissza dacosan Pettigrew, összeszedve némi bátorságot. – Az ő házába csak halálfalók léphetnek be.

- Rossz duma! – förmedt rá Harry. – Voldemort a halálfalóknak se mondta el, hol van McGalagony!

- Piton tudta! Piton tudta! – reszketett Pettigrew. – Neki elmondta a haditervét a minisztérium ellen! Én segíteni jöttem, Harry, higgy nekem! Idehoztam Charlie-t is meg Rubeus Hagridot!

- Ó, mindjárt elolvadok, Féregfark! – gúnyolódott vele Harry. – Milyen jó fej maga, a Főnix Rendje gyöngye!

- Ne, kérlek, Harry… - tartotta fel védekezőleg normális és ezüst kezét Pettigrew.

Mielőtt még Harry eldönthette volna, mit csináljon vele, kiáltozást hallott az igazgatói irodába vezető lépcső felől. Pillanatokon belül azt is meglátta, kitől származik a kiabálás.

Elsőnek Hermionét vette észre, akit durván lökdösött lefelé a lépcsőn Bellatrix Lestrange. A halálfaló a hajánál fogva rángatta magával a lányt, másik kezében egy görbe kést szorongatott, azzal tartva sakkban Hermionét.

- Nyugton maradsz, sárvérű ringyó! – mordult rá Bellatrix.

Harrynek elszorult a torka a rémülettől.

- Harry…! – kiáltotta Hermione, mikor észrevette barátját.

Bellatrix Lestrange is megdermedt egy pillanatra, majd kést markoló kezével kikapta talárja zsebéből a pálcáját és Harryék felé csapott vele, mielőtt még felocsúdtak volna.

Harry kivédte az átkot, Pettigrew azonban a falnak csapódott és nyöszörögve lekuporodott mellette, kezével bokáját markolászva.

- Áruló! – visította rá Bellatrix, majd Harryhez fordult, aki már vissza is húzódott a folyosókanyarulat takarásába. Innen lesett ki a halálfalóra és túszára.

- Mit műveltetek odafönt az irodában? – kérdezte tőle a nő. – Hogyan szöktél meg a Nagyúr elől? Otthagytad neki a barátaidat, mi, Potter? Pont, mint akkor a Misztériumügyön…

Harry helyett Hermione válaszolt neki:

- A nagyura perceken belül halott lesz – nyögte, mire Bellatrix durván megtépte a haját.

- Miket fecsegsz, ostoba liba? – dörrent rá a nő. – Azt hiszed a szánalmas bandátokból bárki szembeszállhatna vele, mi?!

Harry kétségbeesetten gondolkodott, mit tehetne a lányért, de lehetetlen helyzetben voltak. Bellatrix Lestrange veszélyes ellenfél, ráadásul most még egy túsza is van. Hermione közben kitartóan feleselt vele.

- Voldemort nincs túl jó bőrben…

Harry rémülten felkiáltott, mert a kés most durván végigvágott a lány arcán, hosszú sebet ejtve rajta.

- Ha még egyszer a szádra mered venni a nevét…! – fenyegetőzött, majd újra Harryhez intézte szavait. – Gyere ki, Potter! Gyere ide és elengedem.

- Ne gyere ide! – sikította Hermione, de Harry addigra már kilépett a fal takarásából. Pettigrew még mindig a földön ült nyöszörögve.

- Jó – nyugtázta a halálfaló. – Most dobd el a pálcát!

Harry már másodszor került ebbe a helyzetbe és az esze most is azt súgta neki, ne engedelmeskedjen, ne adja fel, hiszen a barátai is ezt akarnák. De ő ezt képtelen volt megtenni. Ledobta a pálcát a földre.

- Ne… - sírt Hermione.

Bellatrix gonoszan elvigyorodott, a görbe kést egyenesen a lány hasának szegezte.

- Itt a vége, Potter! – harsogta. Harrynek megfagyott a vér az ereiben. - Most szépen végignézed, ahogy kibelezem a kis sárvérű barátnődet…

- Crucio!

Még Harry is összerezzent a vékony hangra, mely torka szakadtából visította a varázsigét. Az átok elérte Hermionét, aki összerándult a fájdalomtól és jajgatva elesett, magával rántva a hajába csimpaszkodó Bellatrixot, akire szintén hatással volt a varázslat.

Harry ránézett Pettigrew-ra, aki még mindig a földön ült és remegett, ezüstkezével rövidke pálcáját Hermione és Bellatrix kettősére szegezve. Ez a váratlan támadás annyira meglepte a halálfalót, hogy másodpercekig hápogott tehetetlenül a földön fekve, s ez az idő elég volt Harrynek arra, hogy felkapja elejtett pálcáját, azt szélesen meglendítve a falhoz csapja Bellatrixot.

- Jól vagy? – kérdezte, miután odarohant Hermionéhoz.

- I-igen… - dadogta a lány, kezét a nyakára szorítva, ahol az átok érte őt. – Csak még… sose éreztem ezt…

Pettigrew mászott oda hozzájuk és bocsánatkérő arccal nézett a lányra.

- Ne haragudj – motyogta, majd gyorsan körbenézett.

A csuklyás még mindig a földön feküdt, mozdulatlanul, Bellatrix viszont időközben behúzódott a csúcsos sipkájú varázsló kidőlt szobra mögé. Harry Féregfark segítségével átkarolta és felemelte Hermionét, majd behúzták őt a folyosó kanyarulata mögé. Bellatrix ekkor kezdett csak magához térni a meglepetés erejével jött átok hatása alól.

- Potterrr…! – vicsorogta a nő, Harry pedig dacosan visszakiabált a fal mögül.

- Máris itt vagyok!

Hermionét leültette a fal mellé, mire a lány fájdalmasan felszisszent.

- Miért… csinálta? – kérdezte Pettigrew-tól.

Az csak megrázta a fejét és meglehetősen rémülten leskelődött a szobor irányába, ahol Bellatrix rejtőzött.

- Féregfark, te nyavalyás patkány! – ordítozott tovább a nő. – Gondoskodok róla, hogy a Nagyúr személyesen tépjen darabokra!

Pettigrew nyelt egyet, majd fejével biccentett a szobor felé.

- Ezért csináltam – mondta tömören, majd halványan elmosolyodott.

Hermione nem mosolygott vissza rá, ahogy Harry sem.

- Azért köszönöm – mondta Hermione, közben egyik kezével szorongatta a másikat, ami csúnyán megsérült. Harry csak most vette ezt észre.

- Mi történt? A kezed… - nézett a csúnyán vérző sebre.

- Nagini… - válaszolta Hermione. – Megharapott…

Harry azonnal rászegezte pálcáját a sebre és megpróbálta beforrasztani, de nem sikerült. Csak valamilyen lila folyadék szivárgott belőle.

- Hiába… - állapította meg Hermione. – Majd a Szent Mungóban rendbe hoznak.

Harry felpattant.

- Felmegyek Ronhoz és segítek neki! - még be sem fejezte, Hermione már megragadta a kezét, hogy maradásra bírja.

- Arra már semmi szükség… Ron jól van és… Ginny is – magyarázta a lány óvatosan lélegezve. – Ron behúzta Ginnyt egy tükörbe… fent, a szobában, hogy ne essen baja. Akkor jött be Lestrange… és kirángatott. Csak arra volt időm… hogy bezárjam a tükröt… Ron is bent ragadt vele… elejtette a pálcáját.

Harry mérhetetlenül megkönnyebbült.

- Szóval nincs semmi bajuk? De hát az Adava Kedavra… Voldemort…?

Hermione megrázta a fejét.

- Senkit se talált el, szerencsére – mondta és köhögött egyet. – Ron azt hiszem… leszakította a csillagvizsgálót, abból, amit láttam. Mikor… magamhoz tértem, a kígyó ott volt és megharapott… Ron szedte le rólam…