24. Fejezet - Bizalom
2007.01.29. 16:37
24. Fejezet - Bizalom
”Valakinek fájdalmai vannak”Hasított bele Harrybe a felismerés. Arra ébredt, hogy valaki hangosan nyögött egyet mellette. Megpróbálta felemelni a fejét, de hamar belátta, hogy ezzel még várnia kell egy kicsit. Mindene fájt. Időközben arra is rájött, hogy ki fekszik a másik oldalán. Ismét meg erőltette magát és végre sikerült megfordulnia.
Piton már nem feküdt, hanem egy fának támaszkodva, térdeit felhúzva s átkarolva meredt a semmibe, azonban mikor a fiú megmozdult, ráemelte tekintetét.
- Végre magadhoz tértél – kezdte a szokásos hangsúllyal, de hirtelen megfeszültek arcizmai, mintha valami rosszat tett volna – Hogy vagy? – folytattam, immár tőle eltérő hangnemben.
- Tűrhetően – mondta, de az igazság az volt, hogy borzalmasan érezte magát. Minden porcikája sajgott, és enyhe émelygéssel vegyítve, még szédült is. – Hol vagyunk? – terelte el a szót, miközben körülnézett. Az imént még nem tudatosult benne, de úgy tűnt, hogy egy erdőben vannak. Azonban válasz helyett egy újabb kérdést kapott.
- Milyen érzések kavarognak benned? – kérdezte a férfi, amivel igazán meglepte a fiút.
Harry pár pillanatig csak pislogni tudott. Itt ülnek egy erdő közepén, ki tudja hol, kettesben Pitonnal és ő, az érzései felöl érdeklődik.
- Öh… - első próbálkozásra ennél többet nem tudott kinyögni. Ha jobban belegondolt, volt alapja a férfi kérdésének. Furcsa érzései voltak, amit valószínűleg a hely váltott ki belőle. – Valahogy… - mondta végre – nyugtalannak érzem magam, mintha valami közeledne.
- Jól fogalmaztál – szólt Piton sötéten – Ez a hely a Nyugtalanság Völgye. Egyiptomban vagyunk, Luxor nyugati partján, egy Királyok Völgye, nevezetű helyen. Voldemort eddigi talán legnagyobb „művében.” A muglik elöl, természetesen rejtve van, kivéve, ha szándékosan küldenek ide valakit. Hatalmas börtön ez, ahol egy magányos ember órákon belül képes megőrülni. Az erdő körül egy mugli turista központ van, de a határt lehetetlen elérni. – hangját bármennyire próbálta kontrolálni, valami mégis érződött rajta. Harry figyelmét ez most elkerülte. Sokkolták a hallottak. Percekig nem tudott megszólalni.
- Van esélyünk? – kérdezte végül.
- Csak egy esetben… de ahhoz te is kellesz. – Fekete tekintetét a fiúra emelte – Meg kell bíznunk egymásban. Ha töretlen a bizalom, és van kihez beszélnie az embernek, van esélye, hogy kikerüljön innen, ép eszét megőrizve. Ha nem leszünk rá képesek, akkor végünk. – a fiú még sosem hallotta így beszélni tanárát, és azt is érezte, hogy valóban komoly a helyzetük.
- Maga volt már itt?
- Igen, egyszer… Akkor sikerült kijutnom innen. Utána kerültem Voldemort emberei közé.
- Hogyan? – kérdezte Harry. Érzékelte, hogy kérdése érzékeny pontot érint, de hát Piton mondta, hogy szükség van a bizalomra.
- A köztudattal ellentétben, Roxfort után nem rohantam azonnal Voldemorthoz, és ezt ő nehezményezte. Meg akart leckéztetni. Ide küldött minket, hogy próbára tegye a kitartásunkat. Végül kijutottunk…
- Sikerült megfélemlítenie magát? – tette fel óvatosan a kérdését a fiú.
Piton azonban csak egy figyelmeztető szemvillanással válaszolt.
- Kivel küldte ide? – próbálkozott megint.
- Susan Rayel.
Harrynek leesett az álla.
- De hát, nekem úgy tűnt, hogy nem igazán kedvelik egymást. Mégis meg tudtak bízni egymásban?
A férfi nem válaszolt azonnal.
- Megoldottuk. – szólt röviden. – Neki azonban még a történtek ellenére is volt elég bátorsága ahhoz, hogy ne engedelmeskedjen.
Ezt az utolsó mondatot, mintha csak magának mondta volna. Szemei a távolba révedtek.
- Értem – szólt a fiú. Nem kérdezett többet, pedig számtalan kérdés kavargott a fejében. Jól tudta, hogy a férfinak nehezebb dolga lesz. Nem úgy ismerte, mint aki bárkit is könnyen a bizalmába fogad. Hosszú percek után Piton szólalt meg újra.
- Ez még a kellemesebb fele a völgynek – mutatott körbe – minél beljebb haladunk, annál nehezebb lesz kitartanunk. Erősödni fognak a rossz érzések. Legutóbb több mint két hetet töltöttünk itt, pedig akkor egy velem majdnem azonos erejű boszorkány volt mellettem. Jobb, ha elindulunk… - mondta, és felállt.
Harrynek eszébe jutott valami.
- De, ha ez az erdő széle, nem lenne okosabb, ha a másik irányba indulnánk?
Nem hallhatta a férfi reakcióját, de valószínűleg nem volt túl kedves jelző.
- Még mindig nem érted a lényeget? Ennek a börtönnek nincs vége! Sehol! A végkimerülésig bolyonghatna akárki, ha nincs szerencséje, vagy nem tudja, hogy hova tartson.
- Hova tartunk?
- Csak a célom van meg, az utat nem ismerem. Észre vesszük, ha oda érünk. Képtelenség szavakba önteni.
- Értem – mondta, miközben ő is felállt.
Újra körülnézett, és végre rájött, hogy mi az egyik zavaró tényező. Az a nyomasztó, átvághatatlan csend, ami körül vette őket. Azonnal tudatosult benne, hogy ezen a helyen a legnagyobb ellensége, saját maga, amit nem tartott túl megnyugtató gondolatnak, így hát nem is foglalkozott tovább vele.
Egy idő után rájött arra is, hogy ez a hely bárkit képes lenne megtörni. Még a legerősebb akaratú varázslót is. Tekintete egyre csak a fák között kalandozott, azokról mégsem a szépség jutott eszébe. Az első szó, amire gondolt, a fákat nézve a „gonosz” volt. Ahogy tovább haladtak, valamiért szöget ütött a fejébe egy újabb kifejezés: „Fájdalmasan gyönyörű”- gondolta.
Bár lassan, de érezhetően, mindkettőjükben nőtt a feszültség.
- Álljunk meg – szólalt meg hirtelen Piton.
- Mi történt? – kérdezte ijedten a fiú.
- Muszáj bizonyos időközönként megállni, hogy ne forduljunk teljesen magunkba – magyarázta.
- Értem. – mondta, miközben ide – oda kapkodta tekintetét.
- Tudom, nem könnyű kérés, de próbálj megnyugodni. – mondta a férfi halkan – rajtam lassabban uralkodik el ez az aura, mert képes vagyok magamat kontrolálni. Használd az okklumenciát!
Egyre jobban idegesítette a helyzet. Tudta, hogy a fiú, sokkal gyengébb, és ez az erőltetett kedvesség is zavarta... De vajon tényleg erőltetett?
„Nem lehet más” -
|