10. A béke pokla

Flammy lelkesen figyelt minden apróságra, amit Harry mesélt a félvámpírokról és a tulajdonságaikról. Egy idő után viszont úgy tűnt, elveszítette a fonalat, vagy egyszerűen csak nem figyelt arra, amit a fiú magyarázott. Harry próbált türelmes lenni, ami meglepően könnyen ment, ahhoz képest, hogy egy dolgot már vagy harmadjára magyarázott el a lánynak.

- Szerintem mára elég volt ennyi - szólalt meg egy idő után, amikor Flammy már végképp semmi érdeklődést sem tanúsított aziránt, amit mondott.

- Nem, figyelek - ellenkezett a lány.

- Nem, Flammy, egyáltalán nem figyelsz - mondta nyugodtan. Nem haragudott a lányra, elvégre tényleg rengeteg olyan információt osztott most meg vele, amit ő hónapok alatt tanult meg egyedül. - Majd holnap folytatjuk, nem kell erőltetni, van időd megtanulni mindent.

- Csak nagyon fáradt vagyok - sütötte le a szemét Flammy.

Harry egy óvatos mozdulattal hozzáért a lány arcához, majd a homlokához.

- Nem érzed magad betegnek? Nagyon sápadt vagy - kérdezte aggódón.

- Csak túlságosan fáradtnak, de betegnek nem. Nincs kedved sétálni egy kicsit? Lehet, hogy jobban érezném magam, ha nem kellene ennyi mindennel foglalkoznom egyszerre.

- Sajnálom, hogy ilyen sok mindennel terheltelek. Később majd meg fogod szokni - válaszolta egy halvány mosoly kíséretében, majd felállt, és magára vette a köpenyét. - Gyere, elviszlek valahova.

.o)}O{(o.

Egy fél órával később Harry mosolyogva figyelte, ahogy Flammy gyerekes kíváncsisággal fordult minden apróság felé, amit Fred vagy George elétett. Néha aprókat sikkantott, ha valami váratlan történt, majd elnevette magát, és feljebb tolta az orrán Harry szemüvegét.

Harry úgy döntött, erre a kis időre odaadja a lánynak, elvégre ő már tudja kontrollálni a szemszínének változását, de Flammy még nem, így neki nagyobb szüksége van rá. A lány egy percig sem ellenkezett, örült, hogy végre kimozdulhat egy kicsit. Ráadásul Harry megítélése szerint felettébb jól állt neki. Magában felírta az elintézendő dolgok listájára a szemüveget Flammynek.

Míg George szórakoztatta a lányt, addig Fred odasomfordált Harry mellé, és kifaggatta:

- Régen láttalak, pajtás. Anya mondta, hogy meglátogattad őket, örülök, hogy végre nem haragszol ránk.

- Eddig sem haragudtam, csak mindig közbejött valami - próbálta Harry menteni magát.

- Megértjük, hisz annyi minden történt veled a múlt évben. Örülök, hogy azóta felépültél, még akkor is, ha nem teljesen - felelte Fred széles mosollyal. - Egyébként ez a leányzó véletlenül nem rokona Hermionénak? Mintha lenne egy húga, nem?

Harry elmosolyodott, majd bólintott. Csak az nem vette észre, hogy mennyire hasonlít egymásra Hermione és Flammy, aki nem akarta.

- Sokat változtál - hallotta George hangját, aki Flammy mellett állva épp akkor nyelt le egy hajszínváltoztató pirulát, aminek Harry még nem tudta a nevét.

- Sok minden történt, mióta utoljára találkoztunk.

- Amikor az előbb bejöttél, azt hittem, hogy Pitont látom, egy pillanatra rám is jött a szívbaj. Haver, muszáj neked úgy öltöznöd, ahogy ő?

Flammy próbálta magába fojtani a kuncogást, de nem sikerült. Már nyitotta volna a száját, hogy közölje George-dzsal a változás mibenlétét, amikor Harry egyetlen pillantással elhallgattatta.

- Csak véletlen egybeesés - hárította el a feltevést, miközben elgondolkozott a dolgon. - Legközelebb majd nem a fekete taláromat veszem fel.

Valószínűleg azért gondolták, hogy annyira hasonlít Pitonra, mert tetőtől talpig feketében volt. De közrejátszhatott az is, hogy míg mások őszi, vékony talárokat hordtak, ő vastagokat, amelyek nem engedték át a napfényt. Nem volt sokféle ruhája, csupán fekete és fehér színű, de a fehéret csak akkor vette fel, ha nagyon meleg volt. Általában mindig a feketék akadtak a kezébe - biztosan Pitontól örökölte ezt a tulajdonságát.

Mielőtt azonban jobban kibeszélhették volna Harry öltözködési stílusát, két ember lépett be a boltba: Ginny és egy - Harry számára ismeretlen - fiú.

A lány mosolyogva köszönt a jelenlévőknek, majd megakadt a szeme a még mindig George zöld haján nevetgélő Flammyn. Felvonta a szemöldökét, és egyenesen Harryre nézett. Úgy tűnt, ez alkalommal Ginny pontosan tudja, hogy nem Hermione áll ott, hanem a húga.

- Szia, Ginny - bökte ki végül a fiú, nem egészen tudva, hogy mi mást mondhatna.

Flammy ekkor fordult meg, és kerek szemeket meresztett a lányra. Harry tudta, anélkül, hogy látta volna, hogy szemei vörösre változnak egy pillanat alatt. Ettől ő maga is kezdett kissé idegessé válni, és gyomra apró ponttá zsugorodott össze. Nem akarta Flammyt ilyen helyzetbe hozni, magát meg még kevésbé. De előbb, vagy utóbb túl kell esni ezen a procedúrán is. Félszegen intett Flammy felé, majd Ginny felé:

- Ginny, ő Flammerine Lia Granger, Flammy, ő pedig Ginevra Molly Weasley. - Mindehhez olyan negédes mosolyt párosított, hogy azt bárki megirigyelhette volna. De belül tombolt, és mielőbb szeretett volna eltűnni a helyszínről, mielőtt a két lány között valamiféle harc alakulhatna ki. Számára egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy melyik fél nyerne: nem szerette volna, ha Flammy mintákat rajzol Ginny arcára a körmeivel.

Flammy mugli módon kezet nyújtott Ginnynek, aki nem igazán értette, hogy ez miféle gesztus. Harry látta, hogy Flammy körmei lassan nyúlni kezdenek és kicsúcsosodnak. Tudta, hogy a lány nem tehet róla, elvégre még meg kell tanulnia, hogyan kontrollálja az érzelmeit, de azt sem szerette volna, ha Ginnynek feltűnnek a méretes körmök.

Egy gyengéd mozdulattal eltolta Flammy kezét, miközben igyekezett eltakarni az ujjait.

- A varázslóknál nem szokás kezet fogni - mosolygott rá, miközben megszorította az ujjait, hogy figyelmeztesse a nem kívánatos, fekete körmökre.

- Semmi gond, Harry - szólalt meg Ginny, majd ő is kinyújtotta a kezét.

Flammy visszahúzta a körmeit, amennyire csak tudta, majd elfogadta a kézfogást. Harry majdnem hangosan fellélegzett, de visszafogta magát, már így is pont elég gyanúsak lehettek ők ketten.

- Örülök, hogy megismerhetlek - felelte Flammy nyugodt arccal. - Sokat hallottam már rólad.

Harry kezdte magát egyre kellemetlenebbül érezni, már ha ez lehetséges volt egyáltalán.

- Tényleg? - kérdezte Ginny, miközben szemeit egyenesen Harryre szegezte, majd egy percnyi bámulás után visszanézett Flammyre. - Miért van rajtad az ő szemüvege?

- Mostanában sokat fáj a fejem, és Harry szerint azért, mert rossz a szemem. Valószínűleg én is szemüveges leszek. Most csak egy kicsit adta ide, hogy szokjam. Azt hiszem, hamar meg fogok vele barátkozni - felelte, majd levette a szemüveget, és átadta a tulajdonosának.

Harry elismeréssel adózott a lánynak, mert mostanra olyannyira kontrollálni tudta a haragját és az érzelmeit, hogy a szemei már teljesen barnák voltak. Nyoma sem volt a vörös színnek.

- Te nem akarod bemutatni a barátodat? - kérdezte Harry hirtelen, majd körülnézett, de nem látta sehol sem a fiút, akivel Ginny jött.

- Kire gondolsz? - kérdezte a lány értetlenül.

- Azt hittem, együtt jöttetek, de biztosan csak egy vásárló volt - mosolyodott el Harry erőltetetten. - Mindenesetre nekünk mennünk kell, mert még sok dolog vár ránk.

Karon fogta Flammyt, majd gyorsan elköszöntek, és kisétáltak az üzletből. Ginny kissé furcsán nézett utánuk, végül Fred és George felé fordult:

- Csak nekem van olyan érzésem, hogy nem voltak teljesen őszinték?

Eközben az üzletből kilépő páros nyugtalanul összenézett. Flammy szemei teljesen vörösek voltak, jelezve, hogy eddig tartott a tűrőképessége. Harry átadta neki a szemüvegét, de nem tett különösebb megjegyzést a történtekre. Inkább az eltűnt fiú nyugtalanította.

- Flammy, te sem láttad azt a fiút, akivel Ginny jött?

A lány megrázta a fejét, és Harry ettől még nyugtalanabb lett.

.o)}O{(o.

Piton törökülésben ült a végtelen mező egy kihalt részén, tehetetlenül nézve feleségét, akin újabb és újabb sírógörcs vett erőt. Egyszerűen nem tudott mit tenni. Sokáig beszélt hozzá, de a nő egyáltalán nem reagált, így feladta a küzdelmet a lehetetlen ellen. Most már ott tartott, hogy egyszerűen csak bámulta kedvesét, miközben arra gondolt, hogy míg felesége az állatok miatt őrült meg, ő biztosan Rara miatt fog.

Bár messziről nyugodtnak látszott, egyszerűen fel tudott volna robbanni. Nem volt mérges, nem volt ideges, inkább csak csalódott és fásult. Ennyi volt, nincs miért küzdenie tovább, hogy itt maradhasson. Nem adta fel teljesen, de a lelkének egy része mégis megtette. Visszavágyott az életébe, és tudta, Rarát nem viheti magával, bármennyire vágyjon is rá.

Halk lépéseket hallott maga mögül, de nem fordult meg, egyszerűen nem érdekelte, hogy ki lehet az. A jövevény letelepedett mellé, de sokáig nem szólította meg, csak ugyanúgy nézte Rarát.

- Sajnálom - szólalt meg Lily halkan.

- El tudom képzelni, mennyire - jegyezte meg fásultan, de semmi él nem volt a hangjában, inkább csak a megszokás mondatta vele. Azt meg inkább nem is firtatta, honnan tudja a lány, hogy Rara hozzá tartozik. Amíg éltek, biztosan nem tudott róla, abban pedig kételkedett, hogy Rara maga mesélte volna el az esküvőjüket bárkinek is. Bizonyára Dumbledore nem tudta tartani a száját.

- Oké, talán lehetne jobban is sajnálni, de hidd el, én sohasem kívántam neked rosszat. Neki sem - intett Lily Rara felé.

- Nem kell a részvéted, Evans - szólalt meg újra ugyanazon a monoton hangon. - Miért jöttél ide egyáltalán?

- Harry miatt - húzta el a száját Lily a durva modorra.

Piton elégedetlenül horkantott, mint aki pontosan tudta, hogy ezt a választ fogja kapni.

- Mit akarsz?

- Csak szeretném, ha mesélnél róla néhány dolgot.

- Elmondtam, amit tudok - hárította el a kérést a férfi.

- Perselus, nézd, ha neked lenne egy fiad, te sem hiszem, hogy megelégednél annyival, mint amit elmondtál.

- Arra még nem gondoltál, hogy jobb, ha nem bolygatod meg az élők és a holtak közötti egyensúlyt? Ha egyszer idekerül, majd ő elmesél mindent.

- Nem értelek, Perselus - mondta a nő halkan. - Nehezedre esne, ha elmesélnéd, hogy mi történt vele mostanában? És nem csak nagyon nagy vonalakban?

- Igen.

Piton végre ránézett a csöpp kis nőre, aki dacosan nézett zöld szemeivel. Ugyanolyan zöld szemekkel, mint amivel Harry szokott ránézni, mostanában nagyon aggódva.

- Kérlek - suttogta Lily, miután lesütötte a szemét.

Piton fürkészte még egy darabig a szomorú alakot, végül megadta magát.

- Mit akarsz tudni?

- Mindent - csillant fel a nő szeme, de rögtön visszakozott, mikor meglátta a férfi haragját. - De most megelégszem azzal is, ha elmondod, hogy most milyen.

- Hogyhogy milyen? - nézett rá megütközve.

- Én legutóbb akkor láttam, amikor egy éves volt. Annyit tudok, hogy James vonásait örökölte és az én szememet. Viszont azóta már biztosan kinőtte azokat a rózsás pofikat, szóval tudni szeretném, hogy most hogyan néz ki, meg hogy milyen ember. Ami csak eszedbe jut. Légy pártatlan, nem akarok arról hallani, hogy mennyire utálod, ezt már úgyis tudom.

Piton arcán átsuhant egy gonosz mosoly, amit Lily nem vett észre. Végül mégis úgy döntött, hogy nem fogja halálra rémíteni az amúgy is halott nőt csak azért, hogy ő kárörvendhessen.

- Már régen túlnőtt rajtatok, legalábbis jóval idősebbnek látszik, mint amilyenek ti vagytok, és amilyen valójában. Mindkettőtökre hasonlít, ugyanakkor mégsem olyan, mint ti. Nálam egy fejjel alacsonyabb, és néha olyan, mint egy pöttöm kis méregzsák. - Piton arcán átfutott egy halvány mosoly. - De már nem olyan vékony, mint volt, az utóbbi időben megizmosodott. Mikor még tanítottam, olyan vékony volt, hogy Albus folyton azon aggódott, hogy nem fújja-e el a szél. Egyébként, nos, nagy vonalakban, kevésbé nagy vonalakban, mint eddig, teljesen olyan, mint egy született griffendéles, de néha előkerül a mardekáros oldala is. Hirtelen haragú és meggondolatlan, de sohasem akart még rosszat senkinek. Kivétel persze Voldemort és Bellatrix Lestrange, de ez más kérdés.

Lily bólintott, és várta a folytatást.

- Nagyon megszenvedte annak a rühes kutyának a halálát. Mr. Weasleyén pedig még a mai napig sem tette túl magát. Néha úgy érzem, még most is gyászolja azokat, akiket elvesztett.

- Azt hiszem, ez érthető. Elvégre még csak tizenkilenc éves, és már most is egyedül van. Egyetlen élő rokona sincs az unokatestvérén kívül, nem beszélve a barátairól. Ha jól tudom, Hermione Grangerrel barátok, de nem tudok több élő emberről, akire támaszkodhatna.

- Sokáig ott volt a Weasley család, de Mr. Weasley halála után megromlott a viszonyuk. Harry nem sokat beszélt ezekről a dolgokról, de tudom, hogy nehéz volt neki nélkülük. Nehéz volt neki nélkületek - nézett Lilyre szomorúan. - Jobb lett volna, ha nem velem kell beérnie helyettetek.

- Örülök, hogy legalább te és Hermione ott vagytok neki, és hidd el, Perselus, minden tiszteletem a tied.

Piton bólintott, és elismerően nézett a nőre, aki úgy tűnt, mindent kitalált. Nem mintha nagyon titkolta volna. Egy darabig nézte még Lilyt, végül visszafordult Rarához.

- Szívesebben lennék szellem a Roxfortban, mint halott a béke poklában - jegyezte meg a nő kelletlenül.

- Miért hívjátok béke poklának? - kérdezte Piton hirtelen. Korábban már Dumbledore-tól is hallotta a kifejezést, de akkor nem tulajdonított neki jelentőséget.

- Az emberek semmit sem tudnak itt csinálni, csak beszélgetni és unatkozni. Se megérinteni nem tudod a másikat, se megverni, ha ő nem akarja. Pokoli hely ez, de így legalább béke van. Sirius nevezte el béke poklának.

- Biztosan nagyon unatkozhatott - jegyezte meg Piton szarkasztikusan, célozva Sirius észbeli tehetségére.

- És gondolj bele, hogy még negyed annyi időt sem töltött el itt, mint mi - nevetett fel Lily.

.o)}O{(o.

Hermione idegesen nyitott be Piton szobájába, remélve, hogy semmi komoly baja sincs a férfinak. Egy pillanatra megengedte magának az optimizmust, miszerint Piton visszatért a saját testébe, és most próbál újból hozzászokni, de rögtön le is hűtötte magát. Benyitott az apró szobába, és felmérte a helyzetet: Piton teste csatakos volt az izzadtságtól, és úgy tűnt, kétségbeesetten próbál tenni valamit, de Hermionénak elképzelése sem volt, hogy mi lehet az.

Néhány bűbáj elvégzése után megállapította, hogy a férfi lázas. Tudta, hogy mivel ilyen állapotban semmiféle bájitalt nem tud vele megitatni, kénytelen lesz borogatni. Benedvesített néhány ruhadarabot, majd a férfi homlokára tette. Miután átmelegedtek, újra cserélte azokat, majd újra és újra. Egy óra után sem ment lejjebb a láza, pedig mindenféle módszert kipróbált. Eldöntötte, hogy ezek után az sem érdekli, ha Piton visszajön és ordítani fog vele, egyszerűen muszáj levinnie a lázát, akár egy mugli praktika segítségével is.

Előkapta a létező legnagyobb törölközőt, amit a fürdőszobában talált, majd benedvesítette. Egy bonyolultabb bűbájjal elérte, hogy ne melegedjen fel, és ne is száradjon ki. Belépett a szobába, nagy levegőt vett, majd derékig levetkőztette volt tanárát egy túlságosan is egyszerű varázslattal. A férfi felsőteste ugyanúgy nézett ki, mint mikor legutóbb látta: tele volt hegekkel és átkok okozta nyomokkal.

- Ezért meg fog ölni - dünnyögte, majd lebegtetni kezdte az öntudatlan testet. Precíz mozdulatokkal rácsavarta a vizes törölközőt a mellkasára, majd óvatosan visszaengedte az ágyra, és betakarta. - Minek takarod be? - szidta meg magát, de végül rajta hagyta Pitonon a takarót.

Mély levegőt vett, és gúnyosan megjegyezte:

- Azt hiszem, még most kellene elmennem, megírni a végrendeletemet.

Leült az ágyra, majd törölgetni kezdte az izzadtságtól gyöngyöző arcot.

- Hogy magának mindig bele kell keverednie mindenbe?! Meg is lepődnék, ha csak egyszer is kiderülne magáról, hogy egy hónapig nyugta volt Voldemorttól, vagy bármi mástól, ami hozzá kötődik. Csak tudnám, hogy hol van most! De bízom, magában és remélem, tudja, hogy mit csinál, és hogy jó oka van rá, hogy semmit nem mond el.

- Biztosíthatlak, hogy pokolian jó okom van rá - szólalt meg egy hang mellette, Hermione pedig úgy ugrott fel, mint akit megcsíptek.

Úgy érezte magát, mint akit rajtakaptak valami nagyon csúnya dolgon.

- Én csak... tudja... szóval - hebegte, majd erőt vett magán, és határozottan szólalt meg. - Lázas. Egy órája próbálok kezdeni a testével valamit, de egyszerűen semmi sem használ. Már mugli módszerekhez is folyamodtam, de az én tudásom itt véget ért - tárta szét a karjait lemondóan. - Ha nem sikerül tenni valamit, egyszerűen meg fog halni, és oda kerül, ahonnan most jött.

Piton felvonta az egyik szemöldökét, mire Hermione hozzátette:

- Legalábbis gondolom - vonta meg a vállát.

Újból a test mellé lépett, és ellenőrizte a férfi lázát. Elképedve fordult vissza a szellemalakhoz:

- Kutya baja - jelentette ki, majd töprengeni kezdett. - Úgy tűnik, jót tesz a saját jelenléte. Micsoda egocentrikusság - tette hozzá szarkasztikusan.

- Túl sok időt töltesz velem, Hermione - sóhajtotta Piton lemondóan, mire a lány megütközve bámulta, míg meg nem magyarázta: - Nemsokára előléptetnek a diákjaid a következő generációs denevérré, ha még a tanítási stílusomat is átveszed.

Hermione elnevette volna magát, ha nem lett volna ez sértő Pitonra nézve. Ehelyett inkább csak egy ellenző fintort vágott, majd visszafordult a testhez, hogy megszabadítsa a nedves törölközőtől. A férfi arca megfeszült, amikor látta, hogy mire készül a lány, de végül nem szólt egy szót sem, csak hagyta, hogy Hermione tegye a dolgát. Elvégre már úgyis látta a testét, amikor rácsavarta a törölközőt. Ő nem tudhatta, hogy Hermione már régen látta, jóval több, mint egy éve, amikor a férfi a Granger házban lábadozott. Piton azt várta, hogy Hermione megjegyzést tesz majd rá, de a lány olyan természetességgel öltöztette vissza, hogy az túlságosan is gyanús volt számára. Mégsem tette szóvá.

Lesétáltak a földszintre, ahol Hermionénak eszébe jutott a kora délutáni látogató, és mintegy mellékesen megjegyezte.

- Kereste Malfoy, míg távol volt.

Mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, nekiállt teát főzni, holott nagyon is fúrta az oldalát a kíváncsiság, hogy Piton mit fog szólni a látogatóhoz - vagyis inkább betolakodóhoz.

- Mit mondtál neki?

- Hogy nincs itthon - felelte Hermione a legnagyobb nyugalommal.

- Elhitte? - csodálkozott rá Piton.

- Nem, inkább hazugnak nevezett. Végül az orrára csaptam az ajtót.

- Legközelebb nyugodtan beengedheted - felelte Piton.

- De hiszen akkor megtudja, hogy mi történt magával - háborodott fel Hermione.

- Na ne mondd - dünnyögte Piton, azzal magára hagyta a lányt, befejezettnek tekintve a társalgást.

Hermione dühösen fújtatott egyet, végül ő is annyiban hagyta a dolgot.

.o)}O{(o.

Harry figyelte a szomorúan ücsörgő, fagyit kanalazó Flammyt. Unottan turkálta, összekutyulta, majd ismét turkálta az előtte álló fagylaltot, de két kanálnál többet nem evett meg.

- Sajnálom - szólalt meg a fiú bűntudatosan.

Flammy felmordult, de nem válaszolt. Már nem volt ideges, csupán nyugtalan és lehangolt.

- Ha tudtam volna, hogy találkozunk Ginnyvel, akkor nem vittelek volna el Fredhez és George-hoz - próbálta engesztelni a lányt. Tisztában volt vele, hogy mennyire rosszul estek neki az imént történtek.

- Szereted? - szólalt meg Flammy, mire Harry tökéletesen zavarba jött.

- Mármint Ginnyt? - adta az értetlent.

- Mármint igen - nézett rá a lány határozott tekintettel.

- Nem tudom - tárta szét a kezeit a fiú.

Flammy egy határozott mozdulattal beleállította kanalát az összekutyult fagylaltba, amitől Harrynek az az érzése támadt, hogy ez semmi jót nem jelent.

- Valami halvány, ködös elképzelésed csak van, nem?

- Nézd, Flammy, tudom, hogy számodra ez az egész meglehetősen egyszerűnek tűnik, de számomra egyáltalán nem az. Szeretem is és nem is, egyszerűen csak időre van szükségem ahhoz, hogy megértsem a dolgokat, érted?

- Gondolom nem vagy kíváncsi a véleményemre - mondta a lány lehangoltan, de jóval kevésbé dühösen.

Harry mérlegelte a dolgokat, végül a lehető legmegfontoltabb választ adta.

- Kíváncsi lennék rá, de nem hiszem, hogy pont veled kellene ezt megbeszélnem.

- Talán mégis - erőltette Flammy. - De nem mondom el, ha te nem akarod.

- Hallgatlak - adta meg magát Harry, és jól tudta, hogy ugyanazt fogja hallani, mint két nappal ezelőtt Pitontól.

- Szerintem bizonyos szempontból Ginny hozzád való lány - kezdte, amivel teljesen meglepte Harryt. - Ugyanakkor kevés is hozzád. Úgy értem, hogy a legtöbb helyzetben megértett, de a legfontosabb dolgokban mégsem. És hiába ért veled egyet egy szoba színében a közös házatokban, ha nem érti meg, hogy vannak dolgok, amiről jobb hallgatni. Tudom, a kettő azért mégsem ugyanolyan súlyú, de remélem érted, hogy mit akarok ezzel kifejezni.

- Igen, értem, mire gondolsz - felelte a fiú, és még mindig csodálkozva nézte a lányt, aki minden részrehajlás nélkül levonta következtetéseket. Még ha Piton is ugyanezt mondta, akkor is. - Úgy látom, nem ízlik a fagyi. Szerintem menjünk haza.

Flammy kicsit csalódottnak tűnt, hogy Harry nem reagált a mondanivalójára, de egyetértően bólintott. Harry átkarolta a lányt, aki kérdés nélkül hozzábújt, hogy hoppanálhassanak. A fiún furcsa érzések lettek úrrá, így nem is igazán figyelte, hogy mi a végcél, teljesen kiment a fejéből, hogy haza kellene vinnie Flammyt.

Így néhány perccel később a Piton ház teraszán találták magukat.