Luthien Lovemagic Oldala

Látogatás és testőrség

Ginny nem engedte el, de ez most nem hátráltatta a járást, mert egyébként is támogatásra szorult.
A gyengélkedőn aztán Madam Pomfrey a gondjaiba vette, és Harry megnyugodott. A gyógyító rengetegszer látta már el őt magát is a legkülönbözőbb sérülésekkel. Ginny most már jó kezekben van.
McGalagony megkérte a fiút hogy maradjon, míg a tanárnő üzent Dumbledorenak, hogy jöjjön a kórterembe, mert súlyos dolog történt. Alig néhány perc múlva az igazgató meg is érkezett.
- Minerva, Poppy – köszöntötte kollégáit, majd a fekete hajú fiúra nézett. – Harry?
- Igazgató úr! – köszönt egy biccentéssel.
- Albus, elég nyugtalanító dolog történt az este – szólt McGalagony, majd a griffendéleshez fordult. – Mr. Potter, hallgatjuk.
Harry beszámolt róla, hogy amint kilépett a tanárnőtől sikolyt hallott, és felismerte a hangot, így azonnal a nyomába indult.
Elmondta hogy mit csinált a két csuklyás, hogy harcolt velük, végül menekülőre fogták.
- De hát hogy jutottak be? És miért akarták elvinni Ms. Weasleyt? – kérdezte értetlenül McGalagony.

Dumbledore hümmögött egyet, majd Harryre tekintett.
- Nem ismerted fel őket valamiről?
A fiú megrázta a fejét.
- Nem tudom kik voltak, de tudom hogy ismerem őket – kicsit hökkenten néztek rá, ezért folytatta. – Egyszer sem szólaltak meg, csak intettek, vagy bólintottak egymásnak, vagyis nem akarták, hogy meghalljam a hangjukat, mert valószínűleg felismerhettem volna. Szerintem az nem kérdés hogyan jutottak be, mert már itt voltak.
Dumbledore elgondolkodva figyelte.
- Diákokra gyanakszol?
Harry megfontoltan bólintott. Amíg vártak, épp elég ideje volt ezen gondolkodni.
- Mindenképpen. Helyben voltak, és jól ismerték az iskolát. Már Ginnyvel is sokat vesződtek, ahelyett hogy teszem azt elkábították volna. Nem viselkedtek túl gyakorlottan. Emellett elég egyszerűen legyőztem őket és megadták magukat, mert elmenekültek, Ginnyt hátrahagyva. Nem tartom kizártnak, hogy valamilyen oknál fogva, parancsra vitték volna el őt. És persze nem is biztos, hogy csak ketten vannak.
- De hát melyikük tenne ilyet? – kérdezte megrökönyödve McGalagony.

Harrynek volt egy pár tippje, de jobbnak látta, ha hallgat. Vádja amúgy is túl nyilvánvaló lett volna.
Dumbledore mindvégig figyelmesen hallgatta a fiú szavait, és láthatóan komolyan fontolóra vette.
- Egyet kell hogy értsek veled, Harry. Komoly problémával állunk szemben. Voldemorttól nem áll távol, hogy már a fiatalokat felhasználja céljaira. Sokkal fontosabb lenne rájönnünk, vajon miért Ms. Weasleyre volt szükségük.
Harry komoran rábólintott. Számos okot el tudott rá képzelni. Elvégre Ginny egész családja tagja a Rendnek, ráadásul vérárulónak számítanak. Tudják hogy Ron húga, aki az ő legjobb barátja, és őszintén szólva, az az eshetőség is megfordult a fejében, hogy a lány vele való barátsága miatt került veszélybe.
- Nem lehetne még most leellenőrizni, hogy ki nincs a klubhelységben, igazgató úr?
- Sajnos nem hinném. Már sok időt vesztettünk, és alighanem dolgavégezetlenül bár, de már visszatértek. Bizonyára egyébként is úgy intézték, hogy senkinek ne tűnjön fel a hiányuk. Ha nem tévedek, a kapuhoz érve sem hoppanáltak el, hiszen nem lett volna értelme.
Madam Pomfrey végre befejezte Ginny vizsgálatát, így a tanárok és Harry körbeállták az ágyát. A fiú örömmel látta, hogy már sokkal jobb színben van, és nyugodt volt, bár szemei még piroslottak a sírástól.

- Poppy, hogy van? – kérdezte Dumbledore a gyógyítót.
- Nem esett komolyabb baja szerencsére. Adtam neki nyugtatót, de holnap délután el is hagyhatja a gyengélkedőt.
- Köszönjük – biccentett az igazgató.
- Köszönöm, Harry – fordult Ginny a fiúhoz. – Ha te nem vagy ott, biztosan elvittek volna.
Harry zavartan rámosolygott.
- Ne nekem köszönd, hanem a büntetőmunkának – mondta viccelődve. – Pont akkor akartam visszaindulni a toronyba, mikor meghallottam a segélykérésedet.
- Rád mindig számíthatunk – mosolyodott el, majd fáradtan visszahajtotta a fejét a párnára.
- Holnap meglátogatunk Ronékkal – mondta még utoljára Harry.
- Most már hagyjuk pihenni Ms. Weasleyt – szólalt meg Dumbledore, és a gyógyító egyetértően bólintott.
Az igazgató most a fekete hajú fiúhoz fordult.
- Harry, ismételten a griffendéles eszmékhez hűen cselekedtél. Köszönettel tartozunk.
A fiú csak belenézett a kék szemekbe és enyhén megrázva a fejét azt mondta.
- Én vagyok az, aki örülök, hogy ott voltam, és segíthettem Ginnynek – majd enyhén dacos éllel folytatta. – És örülök, hogy ha valóban ő állt a háttérben, ismét keresztbe tehettem Voldemortnak.
Ginny nem sokkal ezután már jólesően álmodott. Egy kócos, fekete hajú fiúról, aki erős karjaiban tartja, és megnyugtató szavakat suttog a fülébe.

Másnap a három griffendéles korán felkel, megreggeliztek, és sietve a gyengélkedő felé vették az irányt, hogy még az órák kezdete előtt meglátogathassák Ginnyt.
Mikor előző este Harry beszámolt barátainak a történtekről, Ron borzasztó ideges lett, és úgy kellett lefogni, hogy ne induljon meg a mardekáros klubhelység felé kivont pálcával. Majd amikor Harry megnyugtatta, hogy Ginnynek nincs komoly baja, és valószínűleg most már alszik, mert pihennie kell, akkor már arról is sikerült lebeszélni, hogy ne induljon azonnal a kórterembe.
Mire végre lehiggadt, megegyeztek, hogy reggel már korán meglátogatják a lányt, majd fogta magát, odalépett Harryhez, és megölelte.
- Kösz. Ismét. – motyogta. Azzal elköszönt Hermionetól és felment a hálóba, maga mögött hagyva a ledöbbent Harryt.
Hermione erre mosolyogva nyomott egy puszit az arcára, és Jó éjt kívánva ő is elindult lefeküdni.

Ilyen korán alig néhányan lézengtek a folyosón miközben a gyengélkedő felé haladtak, azok is álmos pillantásokkal vonszolták magukat. Egyesek egyenesen úgy néztek ki, mintha nem is aludtak volna az este, és most indulnának lefeküdni.
Ginny ébren volt. Madam Pomfrey éppen belediktálta reggelije maradékát, majd vidáman tekintett fel az érkezőkre.
- Sziasztok! – köszönt. A gyógyító pedig csodálkozva azt kérdezte.
- Ilyen korán?
Ron széttárta a karját, ezzel jelezve, amint látja, igen.
- Jó reggelt! – köszöntek kórusban, majd Madam Pomfrey odébbállt.
- Szia húgocskám, hogy érzed magad? – lépett a betegágy mellé Ron.
- Egész tűrhetően – mosolygott a kérdezett.
Hermione is odaért, majd lehajolva, megpuszilta barátnőjét, és leült mellé az ágyra. Ron elindult, hogy szerezzen egy széket magának, közben Harry is megállt Hermioneval szemben az ágy másik oldalán, és követve a lány példáját, adott egy puszit Ginny arcára.
- Szia –mondta, azzal felegyenesedett, majd mintha csak most esett volna le neki mit is tett, zavartan indult ő is szék után nézni.

Ginny elvörösödve követte tekintetével, míg Hermione vizsgálgató pillantásokat vetett hol a fiú, hol pedig barátnője felé. Mint aki sejtene valami óriási titkot, maga elé mosolygott. A fiúk végre helyet foglaltak az ágy mellett, és megkezdték a beszélgetést.
- Tulajdonképpen hogy kerültél te a kezük közé? – kérdezte Ron.
Ginny mielőtt válaszolt volna, óvatos pillantást vetett Harryre.
- Hát, lejöttem a klubhelységből, mert találkozóm volt valakivel – kezdte, de bátyja azonnal közbevágott.
- Mi?! – hördült. – Egy fiúval?
Ginny szeme dühösen megvillant.
- Mit gondolsz ki mással?
Harry maga sem tudta miért, de egyetértett barátja rosszalló kitörésével. Valahogy rosszul esett neki a tény, hogy a lány egy fiúval találkozott.

Ginny gondosan kerülve Harry tekintetét, folytatta.
- Szóval elmentem a találkahelyre, de meggondoltam magam. Nem volt kedvem az egészhez. Így írtam egy üzenetet, és visszaindultam a torony felé. Pár perccel később valaki hirtelen megragadta a kezem, és mikor szabadulni akartam belemarkolt a hajamba. A másik, aki akkor lépett elém, rám küldött egy átkot.
Össze akartam görnyedni, de az a szemét, aki tartott nem engedte. Ekkor kiáltottam segítségért, amire gyorsan befogták a számat, és elkezdtek vonszolni, egészen a parkig, ahol Harry közbelépett. – nézett most már a beszámolójától elsápadt fiúra.
Ron ökölbe szorított kézzel bólintott.
- A többit már tudjuk.
- Vajon mit akarhattak tőled? – merengett Hermione.
Ginny megrázta a fejét, és végre elfordította tekintetét Harrytől.
- Fogalmam sincs - nézett barátnőjére. – De örülök, hogy nem tudtam meg.
- Nem sokon múlt – állt fel Harry. – Óvatosnak kell lenned – intette a lányt. – Nekünk viszont órára kell mennünk.
Hermione felpattant.
- Igazad van! – mondta, azzal gyorsan elköszönt Ginnytől. – Délután találkozunk.

Madam Pomfrey végre kiengedte Ginnyt a gyengélkedőről, azzal az utasítással, hogy azonnal keresse is fel az igazgatót az irodájában. A gyógyító megmondta a kőszörnyet nyitó jelszót, azzal útjára engedte.
Tíz perccel később már Dumbledore professzorral szemben ücsörgött egy kényelmes karosszékben, mellette McGalagony professzor, és éppen belekezdett, hogy elmesélje ugyan azt, amit nemrég barátaival is megosztott, nevezetesen, hogyan kapták el a csuklyás támadók.
A két mágus figyelmesen hallgatta, majd az igazgató szólalt meg.
- Úgy gondolom, nem árt óvatosnak lenned.
- Harry is ezt mondta – bólintott a lány csendesen, megjegyezve a fiú intelmét.
- Igazán? – mosolyodott el Dumbledore, majd folytatta. – Ehhez pedig nyújtanunk kellene egy kis segítséget.
Ginny érdeklődve tekintett az igazgatóra, akárcsak McGalagony.
- Melyik barátodról gondolod úgy, hogy képes megvédeni ha rászorulsz, és kellőképpen megbízol benne ahhoz, hogy a nap nagy részében melletted legyen? – kérdezte Dumbledore nyugodtan.

A lány meghökkent. Védelmezőt kap? Majd ahogy elgondolkozott egyetlen név ugrott be neki azonnal.
- Harry – mondta csendesen. – Rá gondolnék, igazgató úr.
- Értem – bólintott a mágus, s egyáltalán nem tűnt meglepettnek. – Minerva, - fordult az idős boszorkányhoz – megtenné, hogy küld egy üzenetet Mr. Potternek, hogy itt várjuk?
A nő felállt.
- Természetesen – azzal megvárta, míg Dumbledore rövid szöveget ír egy lapra, majd belecsúsztatva azt egy borítékba, átadja kollégájának.
Harry a klubhelységben ücsörgött barátaival, számítva rá, hogy Ginny bármelyik percben befuthat. Ron éppen azt magyarázta, hogy hamarosan be kell iktatniuk az első kviddicsedzést, és DS találkát, Hermione pedig fél füllel figyelte ugyan a társalgást, de közben egy méteres pergamenre körmölte bűbájtan háziját.
- Harry – szólította meg egy negyedéves lány bátortalanul a fotelban ücsörgő fiút.

Az várakozóan feltekintett, de az érkezett csak bámult rá, mire Ron halkan felkuncogott.
- Segíthetek? – kérdezte a helyzetet elunó Harry, hátha ezzel kizökkenti a lányt a zavarba ejtő tevékenységéből.
- Öö, igen – kapott észbe a szólított. – Vagyis nem. Ezt Dumbledore professzor küldi – nyújtott a fiú felé egy lezárt borítékot. Harry furcsállóan nyúlt érte, majd rámosolygott a lányra.
- Köszönöm.
Az gyorsan bólintott egyet, majd vöröslő arccal elsietett.
- Hát ez jó volt! – vigyorgott Ron. Hermione bosszúsan nézett szerelmére.
- Pont most? – bontogatta a borítékot Harry, figyelembe se véve barátja kaján megjegyzését.
- Lehet hogy csak beszélni akar veled – mondta Hermione, miközben várta mi áll a levélben.
Harry kissé előrébbdőlt, és halkan felolvasta a cirkalmas betűket.

Harry,
amint kézhez kaptad az üzenetemet, várlak az irodámban.
Bűvös bizsere.
Tisztelettel: Albus Dumbledore.

- Hát ebből nem sok derült ki – véleményezte Ron.
- Hát nem – állt fel Harry. – Majd találkozunk! – mondta, azzal elindult az igazgatói iroda felé.
Bekopogtatott az ajtón, majd mikor meghallotta Dumbledore invitálását, belépett. Az idős mágus mosolyogva fordult felé.
- Szervusz Harry – köszöntötte.
- Üdvözlöm, igazgató úr! – viszonozta a fiú.
Ginnynek nem kerülte el a figyelmét a két varázsló közötti közvetlen viszony. Nyíltan tekintettek egymásra, s kölcsönös tisztelet érződött viselkedésükön.
Harry McGalagonyt is köszöntötte, majd tekintete az ücsörgő lányra tévedt.
- Ginny? – csodálkozott. – Jól vagy? – kérdezte gyorsan.
- Ne aggódj Harry, a kisasszonynak semmi baja – szólt Dumbledore, azzal intett, hogy foglaljon helyet. – Én kértem hogy jöjjön ide, és számoljon be a tegnapi eseményekről.
- Akkor jó – könnyebbült meg Harry, és leült a Ginny melletti karosszékbe. – Viszont én már mindent elmondtam amit tudok, tegnap a gyengélkedőn – nézett fel a férfire.

- Ezúttal másról lenne szó – bólintott az igazgató. – Nem lenne bölcs dolog, ha Ms. Weasleyt egyedül hagynánk kóborolni. Éppen ezért az imént feltettem neki a kérdést, hogy mely barátjához fordul olyan bizalommal, aki figyelhetne rá a nap folyamán, és képes lenne megvédeni egy esetleges támadáskor. Ms. Weasley pedig téged nevezett meg, mint erre alkalmast.
Harry megrökönyödve nézte az idős arcot.
- Én? Persze jó ötlet, - folytatta gyorsan – csak nem lenne… nem lenne jobb Ron? Mármint mégiscsak a testvére. De természetesen, ha Ginny így…
Dumbledore félbeszakította a zavart hebegést.
- Ms. Weasley valamiért téged választott – folytatta volna még, de ekkor Harry hirtelen Ginnyhez fordult.
- Miért? Ron is… - nem tudta befejezni, mert az időközben elpirult lány félbeszakította.
- Egyszerűen mert téged lényegesen könnyebb elviselni mint a bátyámat, sokkal jobban megértjük egymást. Úgy gondolom ha védelemre szorulnék is előbb számíthatnék a te gyors reagálásodra és lélekjelenlétedre, mint az övére. Csak…biztonságban érezném magam – fejezte be, miután elhadarta mondanivalóját, és most teljesen elvörösödve meredt maga elé. Csönd borult a szobára.

Harry hosszan nézte Ginnyt, és ezernyi gondolat futott át az agyán. Sosem gondolta volna, hogy a lány ennyire bízik benne, és persze már csak ezért sem hagyná soha cserben, ha úgy döntött az ő segítségét kéri. Remélte hogy nem sértette meg az akadékoskodásával.
Végül Dumbledore megköszörülte a torkát.
- Természetesen nem tesszük kötelezővé, Harry – hunyorgott rá a fiúra szemüvege mögül. – Dönthetsz úgy, hogy nem vállalod…
Ginny most bátortalanul felpillantott, Harry pedig határozottan megrázta a fejét.
- Nem dehogy! Mármint hogy persze, vállalom – az igazgatónak nem jelentett újdonságot a válasza, a fiú pedig Ginnyhez fordult. – A segítségemet kérted, és én nem hagylak cserben. Ne haragudj, eszem ágában sem volt megbántani téged a bizonytalanságommal, csak meglepődtem.
A lány hálásan rámosolygott.
- Értem. Köszönöm.

- Nos, - szólalt meg Dumbledore – javaslom, ahova tudod, és amikor csak teheted, kísérd el Ms. Weasleyt, ha elintéznivalója akad. Egymaga természetesen ne mászkáljon, főként este felé. Amennyiben a kisasszonynak lyukasórája lenne, maradjon a klubhelységben, vagy kísérjen el téged és a barátaidat az óráitokra. Legalább előre megtapasztal pár hetedéves anyagot – mosolygott a lányra.
- Igen, igazgató úr – bólintott rá Ginny beleegyezően.
- Jutott valamire azzal kapcsolatban miért őt támadták meg? – kérdezte Harry az igazgatótól.
- Sajnos csak elméleteim vannak. Persze még az is előfordulhat, hogy csupán Ms. Weasley volt kéznél.
Harry elmerengett.
- Ez azt jelentené, hogy mindenki veszélyben van – mondta komolyan.

Dumbledore gondolataiba merülve felelt, összetámasztott ujjai mögül.
- Ha ez az eshetőség állna fenn, számításba jöhet hogy a megtámadottak Griffendélesek lesznek, netán hölgyek, vagy talán a halálfalók által vérárulónak, sárvérűnek titulált tanulók – ejtette ki komoran a két szót. – Esetleg hogy a szüleik a Rendben tevékenykednek.
Harry felsóhajtott.
- És még mindig előfordulhat hogy miattam történt, és én vagyok a kapocs.
Dumbledore ráemelte átható tekintetét.
- Ne gondolj erre Harry. Semmi nem utal rá, hogy így lenne. Még sötétben tapogatózunk, és sajnálatomra csak várhatunk. Amíg nem történik újra valami, addig marad a bizonytalanság.
A fiú bólintott. Gyűlölte hogy folyton nekik kell rettegniük, mert Voldemort beteg agyában felmerül egy újabb ötlet.
- Ezzel mind így vagyunk, fiam – mondta szomorúan az idős mágus olvasva a gondolataiban.

Hallgatózás, és talán az első vita?

Pár perccel később már egymás mellett haladtak Ginnyvel a folyosón a griffendél torony felé tartva.
Harrynek furcsa gondolata támadt. Remélte, hogy csak a lány van veszélyben, mert akkor nem kell félniük, hogy bármely diáktársukat elhurcolják. Ez azonban abszurdnak tűnt, amint bevillant neki, hogy Ginny a barátja, ráadásul most ő fog vigyázni rá.
Ezzel pedig érkezett a következő zavarba ejtő gondolat. Minden szabad percét a lány mellett fogja tölteni, pedig már így sem volt egészen biztos magában, az olykor felszínre törő vonzalom miatt, amit Ginny iránt érzett.
A lány fejében hasonló gondolatmenet játszódott le, azzal a különbséggel, hogy ő nagyon is élvezhetőnek tartotta az együtt eltöltendő időt. Harry kedves volt, humoros és figyelmes. Nyíltan megmondta amit gondolt, és Ginny sem titkolózott előtte. Leszámítva egyetlen dolgot: soha nem merné elmondani neki a szeretetét és vonzalmát, mert rettegett tőle, hogy ezzel elrontaná barátságukat. Márpedig ez, akárcsak Hermionenak és Ronnak, nagyon fontos volt számára.

Mindenesetre jókedvűen és biztonságban érezve magát haladt a fiú mellett. És ki tudja? A közelség sok embert hozott már össze – mosolygott magában.
Ron természetesen meglehetősen bamba képet vágva fogadta a hírt, majd amint megemésztette, úgy gondolta Ginny jó kezekbe került. És mivel rendszerint úgyis Harryvel van ő is és Hermione is, máris hárman figyelhetnek húgára.
Hermione ellenben valósággal természetesnek fogta fel, és egyáltalán nem csodálkozott rajta, hogy Ginny Harryt kérte a feladatra. Fürkésző tekintettel nézte barátnőjét, aki megint Harry mellett foglalt helyet, és sokszor felejtette rajta a fiún meleg, barna szemeit.
Ron és Harry időközben a kviddicsedzés időpontjait boncolgatták, amiben nemsokára Ginny is csatlakozott hozzájuk, mint érintett az ügyben.

Az elkövetkezendő két napról jobb nem is beszélni. Természetesen sokaknak feltűnt, hogy Ginny Weasley és Harry Potter újabban elválaszthatatlanok. Bár csókolózni, és összebújva még senki sem látta őket, ez nem jelentett akadályt ahhoz, hogy meginduljanak a pletykák.
Amelia Nelson is elbizonytalanodott a hódító hadjáratában, lévén mégiscsak lehet valami a kis vörös és Harry közötti viszonyban. Ginnyt ha barátnőivel volt, vagy egyedül a mosdóban, rengetegen megszólták a féltékeny és irigykedő lányok közül.
Olyan alkalmakkor azonban, mikor Harryvel volt, egy-egy gyilkos pillantás felé küldésével is megelégedtek. Mégsem tudták elvenni a kedvét, mert igazán jól érezte magát a fiú társaságában. Sokat nevettek, és Hermione ütemezett tervei alapján együtt tanultak.
Harry azonban mindezek ellenére semmi jelét nem mutatta annak, hogy érezne valamit iránta a barátságon kívül, így - miután félénken megkérdezte tényleg jár e Harryvel, s nemleges választ kapott - elfogadta egy kedves és jóképű hollóhátas fiú meghívását egy kora esti randevúra.

A folyosókon tíz óráig lehetett büntetlenül kóborolni, hát Markkal nyolc órára beszélték meg hogy találkoznak. Így hétkor elkezdett készülődni. Szépen kifésülte és laza copfba összefogta a haját, és felvette fekete kordnadrágját egy zöld pulóverrel. Negyed órával nyolc előtt már a klubhelységen vágott keresztül a portrélyuk felé tartva. Ekkor nem olyan messziről Harry hangját hallotta.
- Ginny! Merre tartasz? – szólt utána.
A lány kicsit csodálkozó arckifejezéssel fordult vissza, majd egy hatalmasat csapott homlokára, ahogy leesett neki miért kérdezte a fiú. Ő a testőröm! Jól van, akkor velem jön. – határozta el, bele sem gondolva mit csinál.
Ezzel elindult a várakozva figyelő Harryhez megfogta a kezét, és elkezdte magával húzni a kijárat felé. Gyorsan haladtak, s mikor már a ki tudja hányadik folyón vonszolta a kissé hökkent fiút, az rákérdezett.

- Hova is megyünk?
- Találkozóm lesz.
Ezt hallva Harry megtorpant, és nem mozdult, míg Ginny haladt tovább mindaddig, amíg kinyújtott keze lehetővé tette. A fiú nem engedett, így a lány a lendülettől csaknem hátraesett, majd kérdőn fordult vissza.
- Ezt ugye most nem gondoltad komolyan? – kérdezte Harry.
- Jaj, gyere már! El fogok késni!
A fiú nézte egy darabig, fel nem foghatta mi ütött a lányba, hogy valóban azt várta tőle, kísérje el a randevúira. De azt már nem! De most még… - gondolta, majd az mondta.
- Rendben, odakísérlek. Utána azonban beszéld meg vele, hogy ezután ő fog rád vigyázni. Ha eléggé megbízol benne ahhoz, hogy este vele sétálj az iskolában vagy a parkban, akkor a továbbiakban is felválthat engem.
Azzal fogta magát, és megindult a folyosón. Most Ginny cövekelt le, s mikor a fiúnak már nem nyúlt tovább a karja, visszafordult.

A lány rámeredt, és megismételte Harry előbbi kérdését.
- Ezt ugye most nem gondoltad komolyan?
A fiú állta a tekintetét, és komoly hangon így szólt.
- Megmondtam. Gondold végig.
Ginny dühösen meredt rá. Csak így cserbenhagyná, mert randizni akar egy fiúval? Aztán elbizonytalanodott. Mark valóban ilyen megbízható lenne, hogy kettesben maradjon vele, ha esetleg tényleg meg akarják támadni? Meg tudná egyáltalán védeni? Vagy mi van, ha ő maga állított csapdát?
- Menjünk vissza a toronyba – jelentette ki.
Harry végre közelebb ment, így karjuk valamennyire ellazult.
Bólintott, s csak azt mondta.
- Menjünk.

Ginny még mindig mérges volt rá, hogy ilyen választás elé kényszerült. Ezek szerint nem is találkozhat senkivel, Harry pedig még csak el sem kísérné többé sehová.
Mikor már némán haladtak egymás mellett visszafelé, egyre erősödő hangokat hallottak. Nem messze tőlük közeledő léptek koppantak, és gyanús, halk beszélgetés szűrődött feléjük.
Harry gyorsan reagált. A következő fordulónál elkapta Ginny derekát, és berántotta magához az egyik sötét sarokba. Szorosan ölelte a lányt, hogy minél jobban elrejtőzzenek. Ginny pedig a fiú mellkasához simította a hátát.
Ekkor már elkaptak pár szót a közeledő fiúk beszélgetéséből.
- …igen elbukták, mert Potter szokás szerint közbelépett… - mondta egy ismeretlen hang nagyon halkan.

Ginny alig tudott koncentrálni a hallottakra. Olyan közel volt Harryhez mint még soha. Erős karjait a lány hasa előtt kulcsolta át, s jobb kezében már ott volt a pálcája, felkészülten, ha esetleg a használatára szorulna. Tisztán érezte a fiú szívverését, ahogy magához szorította, légvételei a fülét súrolták. Akaratlanul is megborzongott. Harry ezt észrevéve és félreértve alig hallgatóan a fülébe suttogta.
- Mindjárt eltávolodnak.
Ginnyt ez most csöppet sem érdekelte, teljesen lekötötte a fiú iránti vonzalma.
Harry is furcsán érezte magát. A lány selymes haja csiklandozta a nyakát, s kellemes illat áradt belőle. Olyan karcsú és törékeny volt, ahogy átölelte és magához vonta. Szívesen megfordította volna, hogy engedve a kísértésnek gyengéden megcsókolja, majd gyorsan észbe kapva, hogy elűzze ezen gondolatait, lehunyta, és szorosan összeszorította a szemét, s inkább a halk beszélgetésre koncentrált.
- …a Sötét Nagyúr parancsba adta…
- …igen, majd legközelebb… a kis véráruló…

Azzal elhaltak lépteik, és csönd borult a folyosóra. Harry megmozdult, Ginny azonban nem akarta hogy vége legyen.
A zöld szemek kutatóan néztek körbe. Szívesen utánuk indult volna, de nem tudta beazonosítani honnan jött a hang, és nem is látta őket sehol. Furcsa – gondolta.
- Hát nagyon úgy néz ki, hogy továbbra is téged akarnak – mondta csendesen a fiú.
- És te? – suttogta a lány szinte hangtalanul. Te nem akarsz? – gondolta magában.
- Tessék? – kérdezte Harry, miközben kelletlenül elengedve Ginnyt kilépett a sarokból.
- Semmi – mondta gyorsan a lány, majd megvonta a vállát. – Nem félek, mert már sokkal óvatosabbak vagyunk. Menjünk a klubhelységbe – sóhajtotta.
Harry érezte, hogy valamivel kapcsolatban nem mondott igazat, de nem akart legilimenciát alkalmazni. Ehhez aztán semmi joga nem lett volna.
- Visszakísérlek, aztán felmegyek Dumbledorehoz beszámolni neki az új fejleményekről. Biztos nyugodtabb lesz, hogy nem kell valamennyi diák miatt aggódnia. Bár engem most sokkal jobban nyugtalanít, hogy Voldemortnak mi lehet a célja veled – morfondírozott, miközben még mindig egymás kezét fogva sétáltak.

- Igazán? – kérdezte Ginny, és oldalról a fiú arcát figyelte.
- Persze. Nagyon nem szeretném, hogy bajod essen – mondta egyszerűen.
Erre a lány elmosolyodott, majd eszébe jutott Mark, aki talán még mindig várja. Holnap mindenképpen bocsánatot kell tőle kérnem, gondolta. Ahogy végigfutott rajta a fuccsba ment randi, és Harry erre irányuló szavai, korábbi dühe is visszatért.
Hermione csodálkozva tekintett a belépő barátaira. Ginny azonnal felé sietett, hogy füstölögve előadja a mostanság katasztrofális szerelmi életét.
Eközben Harry félrevonta Ront, hogy elmondja neki mit hallott a beszélgetőktől, hogy aztán elinduljon az igazgatói irodába.
- Cserbenhagyott volna! – szólt panaszosan Ginny, miután befejezte a beszámolót, és már kitárgyalták a kihallgatott „új halálfaló nemzedéket”, és visszatért az őt leginkább érdeklő témához.

Hermione elmosolyodott.
- És te Harryt választottad.
- Még jó! – legyintett Ginny. – Meg persze végiggondoltam, és nagyjából igaza volt. Na de most már akkor nem találkozhatom senkivel?! – nézett barátnőjére.
- Mért, ennyire szeretnél? – kérdezte Hermione nyugodtan.
- Hát igazából… - kezdte, majd bizonytalanul elharapta a mondatot.
- Még mindig Harry tetszik neked – fejezte be helyette a göndör hajú lány bólogatva.
Ginny rámeredt, aztán lemondóan felsóhajtott.
- Hát még mindig ennyire látszik? – majd arckifejezése egy kicsit álmodozóra váltott. – Olyan közel van hozzám. Annyira helyes, okos és törődő. Most, amikor ennyire szorosan magához ölelt, ha azok a srácok százan lettek volna is elhiszem, hogy biztonságban vagyok a karjaiban. Éreztem a szívverését, a lélegzetvételeit, az izmai játékát ahogy mozgott.
Hermione erre vidáman felnevetett.
- Hagyd abba, mert még a végén beleszerettek! Ron nem örülne az ötletnek.

Ginny is vidáman tekintett rá, azonban gyorsan el is komorult.
- Ő viszont nem érez így.
Barátnője most elgondolkodott egy kicsit, szemét az éppen távozó Harryre függesztve, majd visszafordult a vele szemben ülőhöz.
- Hát nem tudom Ginny – mondta lassan. – Nekem úgy tűnik mostanában, mintha Harry is vonzódna hozzád.
- Gondolod?
Hermione bólintott.
- De még ha így is van, nehéz dolgod lenne vele – folytatta. – Biztosan azon őrlődne, hogy te mégiscsak Ron, a legjobb barátja húga vagy. Ráadásul most el akarnak cipelni Tudjukki elé, márpedig Harry így is retteg tőle hogy a szeretteit miatta ölik meg. Egyszóval nem fogja könnyen belátni, még ha érez is valamit.
- Akkor majd segítek neki – mosolyodott el Ginny.

Ha Hermionenak igaza van, márpedig ez átlag 99 %-ban elő is fordult, akkor meg kell próbálnia. Igyekezett elfojtani a vonzalmát, már kezdte feladni, hogy Harry valaha is észreveszi, de ha most van rá egy kis esély, akkor talán meg kellene próbálnia.
És ha mégsem igaz? Nem akarom elveszteni a barátságát! – gondolta. Végül úgy döntött, hogy inkább vár. Hogyha látja majd valami jelét, hogy Harry is többként tekint rá puszta barátnál és Ron testvérénél, akkor megpróbálja meghódítani.

Reggel jó kedvűen ébredt, és annak ellenére, hogy az ősz közepén jártak, az idő is nagyon kellemes volt. Úgy döntött hát, hogy egy kicsit kitesz magáért. Legalább azt is meglátja Harry hogyan reagál majd.
Lezuhanyozott, rövid, talán már kihívó szoknyát húzott, egy vállat szabadon hagyó fehér felsővel. Enyhe sminkkel emelte ki szemeit, s gondosan elrendezte hosszú haját, amely lágyan körülölelte a vállait, és háta közepét verte.
Coni és Susan is felébredtek már, s mikor meglátták a fürdőszobából kilépő, elkészült lányt, eltátották a szájukat.
- Hüha Ginny. Nagyon kitettél magadért!
- Kinek szól a készülődés? – kérdezte Coni huncutul vigyorogva.

Barátnőjük elmosolyodott.
- Senkinek. Egyszerűen csak ma olyan szép az idő.
- Aha – felelték kórusban a lányok értelmes fejet vágva.
- Azért furcsa vagy így – szólt Susan merengve.
- Na gyertek! Menjünk le reggelizni – mondta Ginny nevetve.
Harryvel már korábban megbeszélték, hogy ha nem szól külön a lány, akkor úgy veszi, hogy szobatársai kíséretében megy a Nagyterembe. Tehát nem is várt rá a klubhelységben, hogy elkísérje.
Miközben lefelé tartottak, sok fiú megbámulta Ginnyt, akire nem volt jellemző az ilyesfajta „magamutogatás”. Látva a reakciókat, elégedetten mosolygott.
Ront és Hermionet már az asztalnál találták, Harry pedig éppen akkor ért oda, mikor bátyja tátott szájjal azt nyögte.
- Aszta Ginny. Nagyon szép vagy! – majd gyorsan hozzátette. – De azért nem kéne túl sűrűn így öltöznöd!

A lány figyelembe se vette második, szigorú mondatát, sokkal inkább az érdekelte mit szól hozzá Harry.
Az említett fiú nyíltan végigmérte a még csak leüléshez készülődő Ginnyt, és magában megállapította hogy Ronnak igaza volt első megjegyzésével, de valami mégsem volt rendben. Időközben a lány leült bátyja mellé, Harry pedig vele szemben foglalt helyet, és csak ennyit kérdezett.
- Újabb randevú?
Ginny rámosolygott.
- Nem. Jókedvűen ébredtem, és elég meleg is van hozzá. Gondoltam, mért ne öltözhetnék fel így?
A fiú figyelmesen hallgatta, majd hümmögött egyet, és nekilátott a reggelijének.
Barátai furcsállva néztek rá, Ginny pedig felvonta a szemöldökét.
- Mi ezzel a baj?

A szólított feltekintett rántottájából.
- Nem hiszem, hogy így kellene öltözködnöd. Sem az évszak, sem a körülmények nem a legmegfelelőbbek hozzá – szólt egyszerűen.
Ginny szeme dühösen megvillant.
- Azt mondod nem vagyok elég jó hogy felvehessem ezt a ruhát?!
- Csak azt mondom, hogy nem illik hozzád – válaszolta rögtön Harry. – Máshogy szoktál öltözni.
Ron és Hermione hol az egyikükre, hol a másikukra kapta a tekintetét, és kíváncsian várták mi sül ki ebből.
Ginny most már igazán dühös volt, egyáltalán nem ilyen reakcióra számított. Lecsapta a villáját, és belemeredt a zöld szemekbe.
- Tehát nem újíthatok pusztán azért, mert szép idő van, és arra ébredtem, hogy miért ne nézhetnék ki most szebben, mint máskor? Nem mutathatja meg egy lány, hogy fiatal, szereti az életet, és mivel még nem találta meg a szerelmet tetszeni akarhat a fiúknak?!

Harry is abbahagyta az evést, és állta a villámló tekintetet.
- Nagyon szép, és vonzó vagy így Ginny. Biztos hogy sokan megnéztek, és felőlem hirdesd a jókedvedet és fiatalságodat, de ezt eddig e nélkül is el tudtad érni – mutatott a rövid szoknyájára és kihívó felsőjére. – Mindig is máshogy viselkedtél, mint az üres fejű libák, akik pusztán azért mutogatják magukat, mert másuk nincsen, amivel felhívják magukra a figyelmet – mondta komolyan, majd kicsit széttárta a karját, és még hozzátette. – Pusztán arra akartam utalni idáig mindezzel, hogy ez egyszerűen nem te vagy.
Mind hallgattak, s Ginny csak nézte a vele szemben ülő fiút. Már egyáltalán nem volt dühös, ha csak saját magára nem. Édesanyja is mindig azt mondta: Ne akarj másnak tűnni senki kedvéért. Annak is megvan az ideje, hogy a társadért különösen gyönyörű légy.

Az ő egyénisége nem ilyen, és erre éppen Harry figyelmeztette, aki bár beismerte hogy szép és vonzó így is, de neki jobban tetszett, amikor csupán a megjelenésével, és a kisugárzásával hívta fel magára a figyelmet. Mindig sok fiú szeme megakadt rajta, s ehhez sosem kellett másnak tűnnie. Ahogy Harry is éppen olyan kócos és jóképű, mint amilyen mindig is volt.
- Igazad van – mondta a fiúnak, és felállt. – Visszakísérsz a klubhelységbe?
Harry bólintott.
- Persze – azzal ő is felemelkedett az asztaltól.
Hermione elgondolkodva figyelte őket, majd Ron felé fordult.
- Remélem megérem még egyszer, hogy te is így gondolkodj, és képes legyél éretten viselkedni.
Ron rábámult.
- Hogy lehurrogjak egy szép lányt, amiért csinosan felöltözött?
Hermione összetörten a tenyerébe temette arcát, onnan szólt ki.
- Istenem te teljesen reménytelen vagy.
Harry és Ginny összenéztek, majd vidám nevetéssel elindultak a griffendél torony felé.