Luthien Lovemagic Oldala

10. Kitérő a múltba – szerelmi csel

A jobbra nyíló ajtón tessékelték be, egy tágas, nagy ablakkal rendelkező szobába. Egy nagy könyvespolc foglalta el a fal egy részét, mellette nyílt az ajtó a fürdőszobába. Egy asztal, fotelokkal, vöröses színhatású szőnyeg és drapéria.
- Akár a Griffendélben – szólt csendesen, majd leeresztette a csomagokat, és lehuppant az egyik fotelba.
Ronék vele szemben az ágyra ültek le, meglehetős közelségben egymáshoz. Harry felhúzta a szemöldökét.
- Csak nem?! – szavaira barátai elvörösödése volt a válasz. – Épp ideje volt – folytatta Harry halvány mosollyal, majd hozzátette. – Már az idegeimre mentetek az örökös veszekedéseitekkel.
Barátai összenéztek. Időközben Ginny is helyet foglalt az egyik fotelban.
- És? Mit csináltatok a nyáron? – kérdezte a borzas, fekete hajú fiú.
- Semmi különös. A szokásos – válaszolt Ron. – Mi inkább arra lennénk kíváncsiak, te mit csináltál.
Harry megvonta a vállát.
- Már mondtam. Tanultam. Fejlődnöm kell, és legalább a gondolataimat is elterelte.

Hermione fürkészőn nézett rá.
- Nagyon megváltoztál. Ugye tudod?
Harry hátradőlt a fotelban, és csendesen szólalt meg.
- Nem akarok a sötétben ülni, és siratni mindazt, ami elveszett. Muszáj megtennem mindent, amire képes vagyok, hogy ne haljanak meg többen. A múltat már nem tudom megváltoztatni, de a jövőt talán igen.
- Úgy látom Harry, hiába vagyunk mi már Hermioneval korunkat nézve felnőttek, közülünk te vagy a legidősebb.
Ekkor már Ginny is megmozdult.
- Ugyan Ron! – legyintett. – Harry mindig is sokkal komolyabb volt. Korán rákényszerítették, hogy felnőjön.
A szemüveges fiú kissé csodálkozva tekintett a lány felé. Hosszan vizsgálta átható szemeivel. Ginny mindvégig állta a tekintetét, Harry most először fordít rá nagyobb figyelmet, mióta megérkezett.
- Te is változtál – mondta. – Szép vagy! – mosolyodott el, majd visszafordult Ronékhoz, levéve tekintetét a döbbent Ginnyiről.

- Mind változtunk – folytatta. – Ezt teszi a háború, és a veszteségek. De bosszút állok Voldemorton mindezért. Míg élek, vagy az után.
- Ne a bosszúra építs Harry! – szólt rá Hermione. – Az tönkre tesz!
Harry elhúzta a száját.
- Igen? Akkor elmondanád, mire építsek?
- A horcruxokra koncentrálj, arra hogy felkészülj Voldemort ellen, de nem a harag és bosszú miatt, hanem a szeretteidért! – vágta rá Hermione.
- Pontosan a szeretteim miatt érzem ezt! – felelte Harry ingerülten.
- És a törvényszegések?! – mondta most már a lány is hangosabban. – Dacból csinálod, hogy keresztbe tégy vele Scrimgeournak!
- Azért csinálom, mert szarok az egész Minisztériumra! – válaszolta dühösen. – Mindig hülyének néztek, most meg támogassam őket?! Hát nem!
- Látod?! – kiáltott Hermione. – Vissza akarsz vágni!
- Francokat! Nem akarom őket támogatni, mert tehetetlenek! És én nem vagyok egy felhasználható reklámfigura! – kiabált most már a fiú is.

Ron és Ginny ide-oda kapták közöttük a tekintetüket.
- Sirius is ártatlan volt, de nem hittek nekünk! És azt elfogadták, hogy Voldemort visszatért?! Nem!! – kiáltotta Harry. – És Stan Shunpike? Ott dekkol az Azkabanban ártatlanul, csak hogy az emberek lássák, igen a Minisztérium tett valamit! Hát ha engem kérdezel, ez nevetséges!
- Honnan veszed, hogy ártatlan? – kérdezte Ron.
- Ugyan Ron, te is láttad! Gondolod, hogy a halálfalóknak rá van szükségük?! Egy egyszerű jegykezelőre?
- Ezzel nem magyaráztad meg a törvényszegést! – figyelmeztette Hermione. – Nem hiszem, hogy azt kéne az emberek felé közvetítened, hogy bármit megengedsz, magadnak, mert te vagy a…
- Szóval szerinted ilyen vagyok?! – szakította félbe Harry. – Egy beképzelt hólyag, aki most meg akarja mutatni, hogy a Minisztérium felett áll?!
Hermione kicsit szégyenkezve megrázta a fejét. Érezte, hogy nem lesz ez így jó, de dühe nem csillapodott.
- Én csak azt mondom, hogy az emberek számítanak rád! Arra, hogy legyőzöd Voldemortot!

- Azon vagyok! Ezért tanultam és gyakoroltam végig a nyarat, Hermione! És ha ez nem teszik nekik, akkor sajnálom! Nem változtatok a dolgokon, mert így látom helyesnek! Nem én tartozom felelősséggel mindenkiért! Nekik is ott van a lehetőség, hogy szembeszálljanak! – állt fel a fiú.
- Nem azt mondom, hogy áldozz fel mindent, Harry! – válaszolta keserűen Hermione. - Sose tenném! Mindebben igazad van, de értsd meg, ők a megmentőt látják benned! Nem ilyen Kiválasztottra vágynak.
- Hát az kár, mert ilyet kapnak! – csattant fel Harry. – Arra várnak, hogy valaki megoldjon helyettük mindent, és csak ölbe tett kézzel ülnek.
Hermione időközben már rég rájött, hogy sok olyan dolgot vágott most a fiú fejéhez, ami igazságtalan volt, és ő maga sem látja másképp mindezt. Egyszerűen csak bosszantotta Harry komorsága és nemtörődömsége. Felsóhajtott, és sokkal higgadtabban lépett oda barátjához.

- Sajnálom – nézett a szemébe. A fiú rámeredt, majd halkan azt mondta.
- Én is.
- Nem különben – jelentkezett közbe Ron is.
- Nincs miért bocsánatot kérnem – vont vállat Ginny. – Nagyrészt Harryvel értek egyet.
A többiek rámeredtek az ücsörgő lányra, majd felnevettek.
Harry visszaült a fotelba, és onnan mondta.
- Amint a horcruxok után elkezdtek nyomozni, és erősebb leszek, majd a halálfalókra is figyelmet fordítok. Jó lenne minél többet elkapni. Akkor senki sem kérdőjelezheti meg, helyes e amit teszek – Ronék rábólintottak.
- Szerintem most sem kételkedik senki – nézett a fiúra Ginny. – Már mindenki tudja mit tettél eddig is.
- Igazad van – mondta bátyja.
- Akkor erről ennyit – mosolyodott el Harry.

A következő napokban Harry és barátai nagyon sokat beszélgettek, és kezdték kiismerni ezt az új, kicsit furcsább Harryt is.
Mrs. Weasley és Lupin kérésére a születésnapjáig, míg nem tölti be a felnőttkort nem indult a horcruxok nyomába.
Július 31-én sokan gyűltek össze az ünneplésére. Feltűnt Hagrid, és a Weasley ikrek, akik újabb találmányaikat is magukkal hozták, ezzel biztosítva a jókedvet. Harry jól érezte magát a társaságban, és örült a rengeteg ajándéknak. Estefelé George-ék visszavonultak valamivel kísérletezni, a négyes pedig Harry szobájába vette be magát.
- Igazán jó volt ez a nap – mondta fáradtan Harry.
- Akkor most megbeszélhetnénk a mi dolgunkat is – kezdte Ginny a fotelban ülő fiúra nézve, akivel mindeddig távolságtartóan viselkedtek.
- Hogyan? – csodálkozott rá Harry.
- A kapcsolatunkat – mondta határozottan a lány.

Erre azonban a zöld szemek elkomorultak.
- Ezt már megbeszéltük. Nem vállalom a kockázatot.
- És Ron meg Hermione? – vágta rá Ginny.
- Őket is legszívesebben itt tartanám, de döntöttek. Éppen elég értük aggódnom – felelte a fiú.
- És nekem nincs ehhez jogom? – folytatta a lány eltökélten.
- Mért kell elölről kezdenünk? – sóhajtott Harry.
- Mert egyedül vagy, Harry. Szükségünk van egymásra. Szeretnék veled beszélgetni, szeretnélek a közelemben tudni.
- Itt vagyok – tárta szét a karjait a fiú.
- Tudod, hogy gondolom – szólt Ginny ingerült hangon.
- Lehetetlen – rázta meg a fejét Harry.
- Miért? Nem értelek – szólt közbe Hermione.
- Mert félek, hogy baja esik, csak hogy rajtam üssenek.
- De hát úgyis itt vagytok, együtt! – nézett rá Ron is.
- Már nem sokáig. Hamarosan el kell kezdeni a kutatást. Márpedig magammal nem viszem, az biztos! Nem tudhatnak rólunk! – felelte most már ingerülten Harry. Mi szükség van most erre?

- Úgy érted, nem ide akarsz majd mindig visszajönni? – mutatott körbe Hermione.
- Még nem tudom – mordult a fiú. – De úgy látom, a lényeget nem értitek. Ha kiderülne a kapcsolatunk, nagy veszélybe kerülne.
- Én nem azt akarom, hogy magaddal vigyél. Értem, hogy Ronékkal egy csapat vagytok, – mondta Ginny közelebb lépve – és hogy Dumbledore is úgy akarta, hogy ők tudjanak mindarról, amit csináltatok. Én csak azt akarom, hogy ne taszíts el. Úgy döntöttem, gyógyítónak fogok tanulni. Így segíthetem a Rendet, és érdekel is ez a munka. Itt lennék veletek, miután hazajöttök az utatokról.
Harry figyelmesen nézett rá.
- Ez a gyógyítói dolog valóban jó ötlet, de nem változtat azon, hogy ha Voldemort álmomban legilimentál, valószínűleg rögtön te lennél az első számú célpont.

- Maximum a második – vetette ellen Ron. – Az első te vagy.
- Akkor mért nem tanulod meg a védekezést? – kérdezte Hermione. – Ésszerű lenne, és mindenképpen szükséged lesz rá.
Harry nem válaszolt, csak csöndben megrázta a fejét. Nem tudta mit tegyen. Így valóban jónak tűnt, amit barátai mondtak, de félt. Ha elveszítené Ginnyt is! Bár abban is igazuk van, hogy mindenképpen meg kell tanulnia az okklumenciát, hiszen akár most is kideríthetné Voldemort, hogy mit érez.
Ginny viszont látva makacsságát, dühösen kirontott a szobából
- De Harry… - kezdte Hermione, a fiú azonban a szavába vágott.
- Egyéb téma? – kérdezte ingerülten.
- Most ez nagyon is megfelel – válaszolta barátja.
- Ron! – mordult figyelmeztetően.
- Jól van, na! – mondta a fiú. – De szerintem nincs igazad.

Ginny azonban messze nem adta fel. Sőt úgy döntött másnap bátyjaihoz fordul.
- Miben segíthetünk, hugi? – kérdezte Fred, a belépő lányt.
Ginny huncutul elmosolyodott.
- Tetszeni fog nektek.
Fred és George összenézett.
- Te, ez a lány egyre jobban hasonlít ránk – szólt George ikertestvérének.
Fred erre elvigyorodott.
- Halljuk – fordult vissza mosolygó húgához.
A lány pedig belefogott terve ismertetésébe. Mit ad isten, a fiúk egyre szélesebb vigyorral hallgatták.
- Ezért megöl minket – szólalt meg Fred.
- Ginny, ugye tudod, hogy ő a barátunk?! – nézett rá komolykodva George.
- Ezzel segítetek rajta – vont vállat a lány.
- Benne vagyunk! – vágták rá azonnal. – Estére elkészítjük.

A vacsora jó hangulatban telt el. Harry elfáradt az aznapi gyakorlástól, ugyanis ha mást nem is, azt elfogadta barátaitól, hogy az okklumencia tanulása fontos. Így Lupin segítségét kérte, aki örömmel fogadta ötletét. A folyamatos támadások, amik az agyát érték, azonban alaposan kifárasztották. Mégis elégedett volt, hiszen eredményesnek bizonyult az oktatás.
A vacsora vége felé az ikrek izgatott pillantást vetettek Ginny felé, aki figyelmeztetően villantotta rájuk tekintetét. Nehogy lebukjunk! – üzente feléjük.
Már eldöntötte, hogy Hermione segítségét fogja kérni, hiszen akármennyire is szabályszerető és becsületes, tudta, hogy Harryvel kapcsolatban barátnője vele ért egyet.
Az evés befejeztével a jelenlévők beszélgetésbe merültek, majd mindenki ment a dolga után.

A társaság szokásához híven megegyezett, hogy Harry szobájában gyűlnek össze, ám Hermione még előtte beszaladt a szobájába, hogy lerakja a ház könyvtárából frissen szerzett könyveit. Így Ginnynek kapóra jött, hogy beszélni tudjon vele.
- Hermione – szólította meg barátnőjét, miután benyitott utána. – Szeretném a segítségedet kérni.
- Miről van szó? – kérdezte a lány aggódva, hallva a másik komoly hangját.
- Harryvel kapcsolatos. Szeretném ha beismerné, hogy csak a konoksága áll közénk. Nem fogadja el az érveimet, pedig igazam van. Azt akarom, hogy őszinte legyen.
Hermione felsóhajtott.
- Ez mind szép, és igaz. De mégis hogy akarod mindezt elérni? – ült le az ágyára. – Én már megpróbáltam!
Ginny levetette magát barátnője mellé.
- Igen, tudom. Ezért találtam ki valami mást – kezdte óvatosan.
Hermione figyelmesen rátekintett. A vörös hajú lány pedig vett egy mély levegőt, és belefogott.

- Szóval ez egy amolyan bájital féle, amit az ikrek segítettek összehozni, s a hatására mindaz, amit az előbb Harryvel kapcsolatban felsoroltam, megtörténne – hadarta.
Hermione rábámult.
- Most ugye csak viccelsz?!
- Semmi olyat nem csinál, ami akaratán kívül van. Csak megnyílik tőle – magyarázta gyorsan.
A másik megrázta a fejét.
- Szerintem Harry már így is metszően őszinte.
- De ha rólunk, kettőnkről van szó, rögtön begubózik, és nem hajlandó elfogadni, hogy nyugodtan együtt lehetnénk! Ráadásul mostanra az okklumenciát is elkezdte tanulni. Amilyen eltökélt, nemsokára sikerül is neki. Hermione, én már olyan régóta várok rá, és ez az egész igazságtalan! – mondta hevesen Ginny.
A göndör hajú lány felsóhajtott.
- Nem is tudom – mondta bizonytalanul. – Iszonyú dühös lesz, ha rájön. Sőt, ahogy mostanában viselkedik, ha engem kérdezel, biztosan észre fogja venni. Egy enyhe igazságszérum hatásának is lennie kell. Márpedig ha nem azt mondod amit akarsz, még ha az nem is egyezik azzal, amit valóban szeretnél, vagy érzel, akkor az eléggé feltűnő. Talán Ronnál még működne is, de Harrynél… - morfondírozott a lány.

- Nem érdekel! – pattant fel Ginny. – Azt akarom, hogy lássa be, hogy hülyeséget csinál!
- De pont egy bájital, és pont Fredéktől! – akadékoskodott Hermione még mindig, bár be kellett ismernie, érdekesnek találta az ötletet.
- De a barátom vagy! – meredt rá Ginny. – És a barátok ezt szokták tenni egymásért!
- Aha. Melyik bolygón? Mellesleg Harry is a barátom, aki valószínűleg meg fog ölni, ha kiderül a szerepem ebben – mondta, de már félig mosolygott.
- Ugyan! Előbb az ikreket veszi elő – legyintett a vörös lány. – Kérlek!!!
Hermione megadóan felsóhajtott.
- Jól van. Jól van. Halljam, hogy akarod beadni neki?
- Hát nem én…
- Ezt rögtön gondoltam! – vágta rá Hermione. – Nem véletlenül fordultál hozzám. De mibe tettétek? – majd eszébe ötlött valami. – Mellesleg, ha az ikrekről van szó, a helyedben óvatos lennék. El tudom képzelni, hogy egy kis plusz hozzávalót belecsempésztek.

Erre Ginny is elhallgatott egy ideig, láthatóan elgondolkodott bátyjai bajkeverő természetén. Végül vállat rántott.
- Nem hiszem, hogy ártanának Harrynek – szólt.
- Én sem erre gondoltam – rázta meg a fejét barátnője.
- Ezt most szeretném megcsinálni, Hermione – nézett komolyan az előtte ülőre, majd elővett a zsebéből pár édességet. A másikból pedig egy darabot, de ugyan olyan csomagolásút, mint a többi.
Hermione rámutatott a jobb kezében tartott bonbonokra, s azt mondta:
- Gondolom azok az ártalmatlanok. És az, - mutatott most a másikra – a megbűvölt.
Ginny rábólintott.
- Pontosan. Mi természetesen ebből eszünk – emelte meg a kezét, benne a csillogó kék papírba csomagolt édességgel.

- Ezzel pedig, - nyújtotta barátnője felé a bájitalosat – Harryt kínáljuk meg.
- Ok. Várj egy kicsit.
Azzal elővarázsolt egy kisebb tálat. Elrendezte benne a csokoládét, majd a tetejére tette a Fred - George féle változatot.
- Őt kínálom meg először, így ezt fogja elvenni – mondta.
Ginny mosolyogva rábólintott.
- Kicsit később nyitok be. Nem tudom pontosan mennyi idő míg hat, de ha esetleg valami nem jött össze, jelezz.
Hermione halkan sóhajtva felállt.
- Jól van – s kezében a tállal elindult az ajtó felé. – Nem tudom mi lesz ebből – mondta még, aztán kilépett a folyosóra.
Ginnyi izgatottan ücsörgött az ágyon, barátnője után tekintve.

Mikor pár perccel később benyitott Harryhez, a három jó barátot a fotelokban ücsörögve találta, amint beszélgetésbe merültek.
Mosolyogva köszöntötték a belépő lányt. Ginny Hermionera nézett, aki felkínálta a bonbonos tál maradékát, és halványan kacsintott egyet.
- Köszönöm – biccentett felé a legifjabb Weasley. Kicsit zavartan ette meg az édességet, majd ahelyett, hogy ő is leült volna, Harry elé állt. Hermione kíváncsian figyelte barátnője arcát, a fiú pedig kérdőn nézett fel rá.
- Szeretnék veled lenni – jelentette ki határozottan, a zöld szemekbe nézve.
Harry egy kicsit meghökkent ugyan, de megrázta a fejét.
- Mostanában én sem szeretek magammal lenni – válaszolta elutasítóan.
Ginny tekintetét Hermione felé vágta, aki alig láthatóan tanácstalanul megvonta a vállát. Ám még mielőtt bármit tehettek volna, Harry ismét megszólalt.
- Habár tényleg nem lenne rossz, azt elismerem.

Mindenki hallgatott.
- Mondd csak Harry! – nézett rá a vörös hajú lány most már magabiztosabban. – Te szeretsz engem egyáltalán?
A fiú megmozdult a fotelban.
- Persze hogy szeretlek! – jelentette ki. – De az még nem jelenti… bár már tanulom az okklumenciát. Úgy már biztonságban lennél – Istenem! Mért mondtam ezt neki? Gondolta kissé zavartan.
Ron erre a szavakra aztán már tényleg felhúzta a szemöldökét, és barátjára, majd a húgára bámult.
Harry is a lányt nézte, furcsa kifejezéssel az arcán.
- Mit csináltatok?!
Ginny megrázta a fejét.
- Nem tudom, mire gondolsz.
A fiú azonban most Hermione felé tekintett.
- Pedig egyértelmű. Nem azt mondom, amit szeretnék – a lány nem tudta mit mondhatna.

Ginny azonban közbevágott.
- Dehogynem!
Harry felállt.
- Valóban? – nézett szerelmére. – Nem mondanám azt, hogy már nem aggódom az életedért. És azt sem, hogy szívesen folytatnám a kapcsolatunkat! – majd azonnal rávágta. - Pedig így van! – ledermedt.
Hermione csaknem felnevetett, ám Harry villámló zöld tekintete kellőképpen beléfojtotta.
- Ha jót akartok, azonnal… - kezdte a fiú, de Ginny nem hagyta, hogy befejezze.
- Szóval te is gondoltál rá, hogy miért ne lehetnénk együtt? – kérdezte bár sokkal inkább kijelentésnek szánta.
- Ne… Hát persze! – kiáltotta Harry.
Ron bambán bámult rájuk, Hermione azonban már kezdte gyanítani, hogy mi történik.

Gyorsan lebuktak, hiszen Harry a valódi érzései és vágyai mellett, azt is kimondja, amit igazából akart. Ez pedig csak azért lehetséges, ami miatt az Imperiust is képes legyőzni. Nem tudják befolyásolni az akaratát, így nem észrevétlen számára a módosítás. Szilárd a jelleme. Valamint egyre dühösebb.
- És mi akadályoz benne? – kérdezte Ginny közelebb lépve hozzá. Erre azonban Harry a falhoz hátrált.
- A félelem. A féltés – válaszolta rögtön.
A lány erre kissé felhúzta a szemöldökét.
- A makacsságod nem?
- Nem túl… valamennyire az is – mondta Harry, mire felnyögött, és a kezébe temette az arcát. – Valaki ezért csúnyán meg fog fizetni. – morogta tenyere mögül.
- Miért? – lépett egyet előre Ginny. – Mert végre nem csak a többi témában és dologban vagy teljesen őszinte, hanem velünk kapcsolatban is?!
- Azért mert befolyásoltok! – engedte le a kezeit arca elől.

A lány még közelebb ment hozzá. Harry ettől csak még idegesebb lett. Nem elég, hogy tényleg a valódi érzéseit mondja ki, a kétségeit, hanem most még a szokásosnál erősebben érezte a vágyát is Ginny iránt. Míg máskor ez nem jelentett gondot önuralma miatt, most ellenállhatatlanul csókolni akarta, a karjában tudni. Hát ez őrület! Hátrálni azonban már nem tudott.
- Tudod, hogy szeretlek! – folytatta Ginny.
- Ne gyere közelebb! – szólt rá a lányra.
Az azonban nem törődött vele.
- Te is szeretsz engem! És már tanulod az okklumenciát – állt meg a fiú előtt. – Itt leszek a főhadiszálláson, az iskolában, és a kórházban. Gyógyítónak képeznek, nem aurornak – nézett Harry csillogó szemeibe.
Hermione halkan megköszörülte a torkát, majd gyorsan felállt a fotelból. A bamba Ron felé indult.
- Gyere! – fogta kézen, s arra ösztökélte keljen ki a fotelból. – Jobb lenne, ha most már kettesben hagynánk őket.

A fiú követte az ajtó felé.
- Mit adtatok be neki? – kérdezte.
- Nem tudom. Fredék keverték – válaszolta Hermione a tőle telhető leghalkabb hangon. – De nagyon úgy nézem, hogy valamiféle vonzalom felerősítőt is beletettek. Hogy ne tudja ezzel kapcsolatban kontrolálni magát az illető – húzta el egy picit a száját.
Harry azonban meghallotta.
- Hogyan?! – kapta fel a fejét. Hát ezért. Alig bírom magam visszafogni. – Az ikrek – sziszegte dühösen. – Csak kerüljenek, …- de inkább elhallgatott, Ginny ugyanis huncutul mosolygott, immáron közvetlen előtte.
Ron és Hermione mögött pedig ekkor záródott az ajtó.
- Azt akarom, hogy vegyél végre komolyan – mondta Ginny. – És azt is amit érzünk.
Harry egy kicsit arrébbhúzódott.
- Komolyan veszem. Nagyon is. Ha nem szeretnélek így, nem is rettegnék ennyire, hogy elveszíthetnélek.

Közben Hermione és Ron kíváncsiságuknak engedve, leskelődtek a kulcslyuknál.
- Hát ez jó! – kuncogott halkan Ron.
- Ne nézd, hogy mit csinálnak! – pirított rá Hermione.
- Csak beszélnek, nyugi! – felelte a fiú. – Különben is. Az egyikünknek néznie kell, különben semmi értelme a kukkolásnak.
Barátnője erre horkantott egyet.
- Jó, akkor nézd te! – hagyta rá.
Ron somolyogva figyelte az odabent folyó történéseket.
- Nagyon úgy nézem, hogy Harry hamarosan fel fogja adni – jelentette. – Hoppá! – vigyorodott el, s felegyenesedett. – Azt hiszem, ezt már valóban nem kell látnunk – fordult Hermione felé, majd színpadiasan felsóhajtott.
- Elbuktunk. Mint oly sokszor a férfiak, ha csinos lány kerül a közelükbe – Hermione nevetve oldalba bökte megjegyzéséért, mire Ron magához húzta, és elindult vele a szobája felé.

Ginny már nagyon közel állt hozzá, Harrynek vészesen kezdett fogyni az önuralma. A lány csak nézte a fiú magas, karcsú alakját, a fekete borzas haját. A kicsit mindig szomorkás arcát, s a csodálatos, zöld tekintetét.
Harry csak bámult rá, míg Ginnynek el nem indult a keze, amivel belesimított a tarkóján a fekete tincsekbe.
A fiú megborzongott, majd hevesen a lány után kapott, s megcsókolta. Ginny belemosolygott szerelme szájába szenvedélyét tapasztalva, és hasonlóan viszonozta. Végigsimított Harry hátán, míg ő végigfuttatta kezét az oldalán, s megsimogatta hosszú, vörös haját.

Ekkor azonban hirtelen elengedte Ginnyt, s gyorsan arrébblépett. Érezte, hogy képtelen lenne itt abbahagyni. Túl régóta kívánta már a lány érintését, lágy csókjait, érezni bőre illatát, ahogy átöleli. Fredék nagyon is tudták mit csinálnak. Így hogy az önuralma oda, már semmi sem tarthatta vissza. Márpedig a világért sem akarta szerelmét megbántani, vagy fájdalmat okozni neki.
- Ginny – súgta elfullóan . – Menj ki kérlek. Nem tudok leállni.
A lány azonban nem mozdult. Vágytól égő tekintettel nézte Harryt, szaporán vette a levegőt. Hozzásimult a fiú mellkasához, és kezével végigsimított rajta.
- Túl messzire mennénk – rázta meg enyhén a fejét Harry, ám szavait meghazudtolva szorosan magához húzta a lányt. Beletúrt a hajába, s először hosszan megcsókolta, majd végigjárta a nyakát ajkaival.

Ginny halkan felsóhajtott, minden porcikájával vágyta szerelme érintését, remegő kézzel simította ujjait a kócos tincsekbe, és egész testével hozzásimult. Harry felnyögött, mind többet és többet szeretett volna ajkaival megízlelni a lány forró bőréből, ám a ruha csak kényelmetlenül elválasztotta őket.
Egyik kezével bekíváncsiskodott Ginny felsője alá, majd megindultak az ágy felé. Harry óvatosan lefektette, majd fölé hajolt, s a szemébe nézett.
- Biztos, hogy ezt akarod? – kérdezte rekedten.
Ginny válaszul elmosolyodott, és szenvedélyesen megcsókolta, s miután végigjártatta kezeit a fiú hátán, már segítette is le róla a pólóját.
- Szeretlek – súgta Harry fülébe, mire a fiú felengedett, s immáron elvesztek egymásban.

Mostanában

- Ó, igen! – sóhajtott ábrándosan Ginny, szereleme karjaiban. – Az első együtt töltött éjszaka. Csodálatos volt!
Harry felnevetett, és fejét enyhén hátraejtette a fotel háttámlájára.
- És ha belegondolok, hogy közvetve Frednek és Georgenak köszönhetjük! Na meg a te makacsságodnak – bökte meg a lány oldalát.
- Meddig fájlalták, hogy megátkoztad őket! – nevetett Ginny is. – Azt hajtogatták, hogy inkább hálásnak kéne lenned.
- Hálás is voltam – bólintott Harry. – De ugyan akkor dühített ez a cselük, és rád meg Hermionera is mérges voltam.

Ginny fészkelődött egy kicsit a fiú ölében, majd felsóhajtott.
- Emlékszem. Hermione szégyellte is magát – somolygott. – Azt mondta, csodálkozik, hogy nem átkoztad meg őt is. De most, - emelte feljebb a fejét, hogy megcsókolhassa Harryt, majd miután ismét levegőhöz jutott folytatta – itt vagyunk. A karjaidban tartasz, jobban szeretlek, mint valaha, és többé-kevésbé egészségesek vagyunk – érintette meg a fiú kötözött karját, melyet megsebesített Bellatrix átka.
Harry átkarolta, s az ölében tartva felállt vele.
- Talán inkább feküdjünk le. Kellemesebb módja is van az emlékek felidézésének a szavaknál – mondta halkan, rekettesen.
Ginny vidáman felnevetett, és csillogó tekintettel nézett fel a fiú arcába.
- Semmi kifogásom ellene.

Pár órával később egymás karjaiban aludtak, amikor is Harry párnája alatt figyelmeztetően felforrósodott az érme. Éjszaka volt már, csaknem hajnali két óra. A fiú felébredt a szokatlan mágikus rezgésekre, és máris érezte vállánál a meleget árasztó fémet.
- Hogy mért nem tud ez soha nappal jelentkezni! – morogta maga elé, s előhalászta a galleont. Szerencséje Pitonnak hogy mindig magánál tartja, vagy legalábbis a közelében. Mostanra már szinte megszokásból.
Ez volt belevésve: „MOST! Greenwith-park. Én.”
A fiú mélyet sóhajtott. Hát ez nagyszerű! Mit talált ki?
Kikászálódott az ágyából, óvatosan, nehogy Ginny felébredjen. Úgy döntött, elég, ha Ronéknak szól. Lupint most nem keresheti fel. Telihold van.
Ginny azonban rögtön felriadt a mozgására. Az elmúlt időszakban rutinszerűvé vált számára az éber, felszínes alvás.

Harry indult, hogy felöltözzön, mikor a lány már fel is ült az ágyban.
- Mi történt? – kérdezte, látva a fiú készülődését.
Harry megfordult, miközben éppen a pulóverébe igyekezett belebújni.
- Piton – morogta. – Minél hamarabb oda kell érnem – azzal intett a pálcájával köpenye után.
A lány bólintott, és felállt az ágyból.
- Veled megyek – jelentette ki, és indult nadrágja után.
Harry azonban elállta az útját, és komolyan ránézett.
- Nem. Nem jössz – jelentette ki.
Ginny összehúzta a szemét, és már ellenkezni készült, ám a fiú megelőzte.
- Ha külön nem kéri, akkor nincs rá szükség, és nem vihetek senkit. Ez pedig, nagyon is jól van így. De ha már felkeltél, kérlek, szólj majd Ronéknak helyettem – odahajolt a lányhoz, megcsókolta, s végigsimított hosszú haján. – Indulnom kell.
Azzal kilépett az ajtón, s eltűnt a folyosó homályában az utána néző Ginny tekintete elől.