Luthien Lovemagic Oldala

A hetek lassú tétlenségben teltek, ha leszámítjuk a Pitonnal való különórákat. Ezért is lepõdött meg Harry, mikor szombati reggelije közben egy levél pottyant a tányérjába.- Ma este - Csupán csak ennyi állt benne, õ mégis tudta, mirõl van szó. Barátaival idõközben kibékült, azonban még mindkettõjükön, fõleg Hermionén, érezni lehetett a sértõdöttséget. Sok volt nekik, hogy az az ember, akit hosszú ideig gyilkosnak hittek, fogja elkísérni Harryt a Horcruxok keresésére. Most is bûntudatosan nézett két barátjára, miközben átnyújtotta nekik a levelet.
- Hát elkezdõdött – Sóhajtott Hermione és szomorú pillantást vetett a fiúra. – Biztos, ho…
- Igen biztos – vágott közbe Harry – Kérlek, ne kezdjük elölrõl
- De én …
- Ne, Hermione…- szólt közbe Ron – Csak Harry tudhatja, mire van szüksége
- Igaz .. – szólt a lány, miközben lehajtotta a fejét.

A következõ levél, amit kapott az udvaron érte utol, miközben a tóparton, kedvenc fájának tövében ült, és gondolataiba mélyedt. ” 19.00- kor az igazgatóiban „ -ez állt benne. Különös izgalom fogta el. Eddig még csak Dumbledorral volt ehhez hasonló küldetésen, éppen ezért fogalma sem volt, hogy mi várhat rá, mindenesetre felkészült a legrosszabbra is.
Mikor körülnézett, csak akkor vette észre, hogy már rég nincs egyedül a parkban, egy csapatnyi Hollóhátas, néhány Mardekáros, Hugrabugos és Griffendéles is érkezett idõközben. Nézte, ahogy egymás között nevetgélnek, viccelõdnek, gondtalanul elterülnek, és napoztatják arcukat. Volt, aki könyveit bújta, vagy éppen dideregve próbálta rávenni barátait, hogy inkább odabent folytassák a beszélgetést. Már Harry is átfázott, hiába sütött a nap, az idõjárás kérlelhetetlenül romlott.

Felállt és lassú, megfontolt lépésekkel elindult a kastély felé.

A tölgyfaajtón belépve nem nézett maga elé, aminek a következménye egy vörös hajzuhatag, és egy sikkantás volt. Ginny rosszallóan nézett fel rá, de azt sem tudta, hova kapjon, próbálta összeszedni szétszóródott pergamenjeit, és ezzel egy idõben próbált felállni, amibõl az következett, hogy megint elvesztette egyensúlyát.
Mikor a két fiatal egymásra nézett, hangosan tört ki belõlük a nevetés.
Harry alig bírt betelni a látvánnyal, amit a lány nyújtott így, a pergamenek között ülve, jót szórakozva magán. Nagyon hiányzott neki. Odalépett és a kezét nyújtotta, amit Ginny hálásan elfogadott. Mikor már szemtõl- szembe álltak, egyikük sem mosolygott. Fogva tartották egymás tekintetét, mintha abból próbálnák kiolvasni, hogy mit gondolhat a másik. A lány félre simított egy kósza hajtincset az arcából, majd lehajolt a pergamenekért, a fiú sem gondolkozott, õ is lehajolt, hogy segíthessen neki. Az utolsó darabért egyszerre nyúltak, és kezük egy pillanatra találkozott. Tanácstalanul néztek egymásra.
- Azt hiszem…én most megyek – szólt sietve a lány, mikor ismét a kezében voltak dolgai. – köszi a segítséget – mosolyodott el bátortalanul.
- Ugyan… semmiség, legalább láthattalak…- csúszott ki a száján – mármint...én … - nem tudta mit mondhatna. Már így is túl sok mindent mondott.
- Hát…azt hiszem tényleg jobb, ha most megyek. Szia! – nem indult el rögtön, úgy tûnt, hogy habozik. Mikor már az ajtóban állt, csak a válla fölött szólt vissza – Harry! – elhallgatott, mintha fontolgatná, hogy mondja e, amit szeretne – én is örülök, hogy láthattalak. – mondta végül, majd elsietett.

Csak állt ott és nézte, ahogy eltûnik, szem elöl a lány. Boldog mosoly terült szét az arcán, és szinte futva elindult a Griffendél torony felé. Leült az egyik asztalhoz, pennát és pergament vett elõ, és írni kezdett.

Kedves Ginny, még nem lehetünk együtt, de kérlek, fogadd el ezt a gyûrût. Édesanyámé volt, és én most neked szeretném adni.
Harry

Gondosan összehajtotta a levelet, és belerejtette azt a gyûrût, amit legalább annyit jelentett neki, mint a lány. Remélte, hogy nem ront el vele mindent, de úgy érezte, hogy Ginnynél lesz a legjobb helyen. Muszáj volt legalább megpróbálnia.
Felsietett a bagolyházba, magához hívta Hedviget, majd boldog-izgatott mosoly kíséretében útjára engette. Hosszú idõ óta, most elõször igazán jókedvû volt. Biztos volt benne, hogy kinél akarja tudni az édesanyja gyûrûjét. Szerette a lányt. Egész lényében érezte, hogy Ginny az, aki egy kis fényt tudna hozni életébe.
*
Reménykedve ült a klubhelységben, hátha megpillanthatja a lányt, de csalódnia kellett, ígyhát bizonytalanságától szorongva indult el az igazgatói felé. Mikor a kõszörny elé állt, nagy meglepetésére azonnal utat engedett neki. Magabiztosan lépett rá a lépcsõre, amirõl pár másodperc múlva már le is tette az iroda elõtt. Nem kellett sokat várnia, rögtön megérkezett az invitáló válasz kopogására.
A helységben semmi nem változott, mióta utoljára járt ott. Még Dumbledore is a régi volt, ahogy az íróasztal mögül barátságosan hunyorgott a fiúra. McGalagony szokatlanul merev tekintettel nézett rá, olyan volt, mintha aggasztaná valami. Piton sem változott semmit. Szúrós fekete szemét Harryébe fúrta, s csak egy biccentéssel köszöntötte.

- Harry, kerülj beljebb! – szólította meg az igazgató – örülök, hogy ismét láthatlak, bár szívesebben találkoznék veled más körülmények között. – Biztos vagy abban, hogy készen állsz a feladatra?
- Nem fog csalódni bennem, uram! – mondta határozottan, bár érezte, hogy gyomra összeszorul.
- Na látod, ebben biztos vagyok. – szólt halkan Dumbledore, majd határozottabban folytatta. – De meg kell kérjelek valamire. Emlékszel, hogy legutóbb mit kértem tõled? Azt, hogy minden utasításomat kövesd. Ugyanezt szeretném kérni, de most Piton professzorra kell hallgatnod. Meg tudod ezt ígérni?

A fiú bizonytalanul pislogott az említett felé. Tudta, hogy a férfi megváltozott, de mégis… félt. Azonban azt is tudta, hogy ezzel megmutathatná Pitonnak, hogy megbízik benne.

- Megígérem. – mondta végül röviden, de közben le nem vette szemét volt tanára arcáról. Azon, mintha egy pillanatra megjelent volna valami…valami, ami talán érzelem is lehetett, persze lehet, hogy csak az orra viszketett.
- Tudtam, hogy megérted. – szólt az öreg varázsló – Nos…
- Albus, valóban úgy gondolja, hogy … - akart közbevágni McGalagony, de Dumbledore nem hagyta magát
- Igen Minerva. Ez a fiú teljesen felkészült már lelkiekben, ami ebben az esetben a legfontosabb. Kiképezhetik õt bármilyen szinten, ha nem elég erõs, akkor összeroppan a teher alatt, ami a nyakába szakadt.
- Értem – sütötte le szemét a nõ.
- Perselus, kérem avassa be Harryt a tervbe. Úgy gondolom, ezt már önöknek kell megbeszélni.
- Természetesen igazgatóúr.- bólintott rá Piton, majd intett fejével Harrynek, hogy kövesse.