16. Fejezet - Magánügy

- Ezt meg hogy érti? – Rándult hátra Harry. Igaz már megbízott Pitonban, de ez a bizalom, még nem volt annyira erős, hogy a jelenlétében megigya azt az átkozott bájitalt! De az is lehet, hogy ezzel javítani tudna valamit a kapcsolatukon…De ilyen áron már ez sem tűnt annyira fontosnak…
- Mi a gond Potter? Csak nem megijedtél? Attól félsz, hogy kifecseged nekem a kis titkaidat, és én már szaladok is velük a Sötét Nagyúrhoz?
- Nem erről van szó, de…
- Akkor ne raboljuk egymás idejét Potter. Én már hozzászoktam, hogy nem alszom, de kétlem, hogy te jól bírnád. Ne félj nem szeretném rád pazarolni az egészet, csupán három cseppet. – mondta a bájitalmester, de hangjából más is kiérződött, mint kaján öröm. Harry ebben a percben nagyon is szeretett volna belelátni a férfi fejébe, de sajnos erre még nem volt képes. – Talán mégsem vagy olyan bátor, mint ahogy azt a „kis túlélőről” tartják. Túl sok minden derülne ki igaz? – sziszegte tovább Piton.
Nem értette hogyan, de Harry észre vett valamit. Valamit a tanár szemében, de az egész csak egy pillanatig tartott. Nem merte elhinni, amit látott. Mintha Piton félne… Fél, hogy ő még mindig nem bízik benne.
De ott volt a bizonytalanság, hogy mi lesz, ha ez valami csapda? Mindazonáltal Piton nem ölte meg Dumbledoret sőt, ő mentette meg az igazgató életét. Azt is tudta, hogy a volt bájital tanára hergelni próbálja, hogy meggondolatlanul megigya azt a löttyöt. De végül is nincs olyan titka, ami annyira kínos lenne számára… Eszébe jutott valami…

Mikor Piton mondta volna tovább a magáét, ő közbevágott…
-Igaza van tanárúr, megiszom a bájitalt, de… - itt reménykedett, hogy nem megy túl messzire – csak önnel együtt.

Megfagyott körülöttük a levegő, Piton sokáig nem reagált semmit, de mikor mégis, attól Harry teljesen ledöbbent. Perselus Piton halvány félmosollyal, elismerően bólintott!
-Jólvan Potter, mégis bátor vagy, vagy épp vakmerő, de mindegy is. Sajnos nem tehetek eleget a kérésnek, mert az én birtokomban egy kicsit nagyobb súlyú információk vannak, mint a tiédben.
-Értem… - Igyekezett időt nyerni. - És honnan tudhatnám, hogy ön valóban Perselus Piton?
- Nos ez valóban jogos kérdés, de ebben nem lehetsz teljesen biztos…
Mikor Harry ránézett rájött, hogy ilyen gúnyos mosolya csak egy embernek van. Hirtelen döntött, és cselekedett. Odalépett a tanár asztalához, és szájához emelte a bájitallal teli kis üvegcsét. Mire Piton reagálhatott volna már le is nyelte azt a három cseppet, amit az imént a szájába kimért. Megborzongott. Úgy érezte, az életben többet nem lenne képes hazudni. Valami mintha gátolta volna agyának azt a részét, így már csak az igazság maradt. Piton arca megenyhült.

- Köszönöm, hogy megtisztel bizalmával Mr. Potter, ezt nagyra értékelem, hogy lássa mennyire…- Nem fejezte be a mondatot, de amit ezután tett, minden bizonyítéknál többet ért a fiúnak. Ő is felemelte az üveget, és lenyelt három cseppet annak tartalmából.
Egy teljes percig csak nézték egymást, mikor Harry száján kicsúszott egy kérdés.
- Ezt miért tette? – kérdezte döbbenten.
Úgy tűnt, mintha Piton azon gondolkozna, hogy valóban jó ötlet volt e a részéről, az előbbi cselekedete, de végül megszólalt.
- Azért, mert te is megbízol bennem, és ez sokat …jelent…nekem – látszott, hogy nehezére esik kiejteni ezeket a szavakat, és mintha enyhe pír is megjelent volna az arcán. – Szerettem volna, ha te is tudod, hogy bízom benned...
- Miért? – kérdezte ismét Harry.
- Mert az utóbbi napokban rájöttem, hogy mégsem az vagy, akinek hittelek.
- Mi…
- Elég legyen Potter! Most én jövök! – szólt kisség ingerülten a bájitalmester. – Kezdjük egy bemelegítő kérdéssel…másodéves korotokban ti készítettetek százfűlé főzetet a barátaiddal?- kérdezte vontatottan, mint aki már sejti a választ.
- Igen, tanárúr.
- Biztos voltam benne… A második kérdésem; Tudja valaki rajtad kívül, hogy Dumbledore életben van?
- Igen tanárúr. Hermione azt hiszem tudja, de nem én mondtam el neki, magától rájött. – ez mindenképpen igaz volt, hiszen a lány rögtön levonta a következtetést, amint megtudta, hogy kihez megy különórára. – Miért bánik úgy a tanítványaival, ahogy? – tette fel gyorsan saját kérdését, nehogy Piton megelőzze.
- Engem mindig is lenyűgöztek a bájitalok. Azt szeretném, ha mindenki megértené miért, de ezt csak úgy tudom megértetni a tanítványaimmal, ha minél több ismeretet szereznek. Ha nem lennék velük szigorú, senki nem foglalkozna a tantárggyal, csak akit érdekel. Nyílván neked is feltűnt, hogy melyik az a tantárgy, amivel a diákok a legtöbbet foglalkoznak, ezt csak így lehet elérni a bájitalok esetében… Azután, hogy belenéztél a merengőmbe- itt Piton arca megfeszült , de egy pillanattal később ismét nyugodt volt- mit éreztél?
Harry furcsálta, hogy a férfi ilyet kérdez tőle, kicsit meg is ijedt. Erre a témára nem gondolt, mielőtt megitta a bájitalt, ez túl érzékeny pont. Mégsem tudta megállni a választ. Kicsit haragudott a tanárra, de elhatározta, hogy amint lehet visza vág.
- dühöt, és csalódottságot! Csalódtam apámban és haragudtam rá. Nem értettem, hogy volt képes ilyet tenni. Mindenkitől azt hallottam egész életemben, hogy milyen nagyszerű ember is volt ő, de most láthattam, hogy nem. Nem akartam, hogy mindenki hozzáhasonlítson! – nem tudta megállni, egy könnycsepp lecsordult az arcán, de nem törődött vele, inkább gyorsan feltette saját, reményei szerint „bosszú kérdését” – Miért bízik meg magában Dumbledore feltétel nélkül?
Piton szeme vészesen megvillant, és látszott rajta, hogy nem akar válaszolni, de az igazságszérum nem hagyta magát.
- Azért mert. . .- a férfi szemmel láthatólag remegett, lehunyta szemeit, de nem folytatta, csak motyogott maga elé. Látszott rajta, hogy megpróbálja legyőzni a bájitalt. Harry legszívesebben kereket oldott volna, mert érezte, ha a tanárnak sikerül felülkerekednie a szérumon, ő semmi jóra nem számíthat. Ekkor viszont olyan dolog történt, amire nem számított. Hallotta ahogy nyikorog az ajtó, de mielőtt még hátranézhetett volna, egy hang megelőzte:
- Finite incantatem! – mire Perselus Piton végre kinyitotta szemeit, és az igazgatóra nézett, majd biccentett. Dumbledore most Harryt oldotta fel a bájital hatása alól, de miután végzett sem vette le róla tekintetét.
- Dumbledore professzor! – kiáltott a fiú meglepődve. – Hogyan jött le, hiszen megláthatták volna.
- Nekem nem szükséges láthatatlanná tévő köpeny, ahoz hogy láthatatlan legyek Harry, de mintha már szóba került volna egyszer köztünk – nézett a fiúra cinkosan az igazgató. Aztán tekintete megkomolyodott, és úgy nézett le a fiúra- ahogy az is, hogy az előbbi témátok Perselussal, csak rá és rám tartozik.
Harry igazat adott az idős varázslónak.
- Igaza van uram, elnézést kérek.
- ami igazán meglepte az volt, hogy Piton egy szót sem szólt. Csak visza ült az íróasztala mögé. – tanárúr – fordult a bájitalmesterhez, de az csak intett, hogy érti a kérdést, és az ajtó felé biccentett, hogy távozhat.
Annyira fáradt volt, hogy nem kellett neki kétszer mondani. Nagy nehezen felmászott a végtelen számú lépcsőn a Griffendél toronyhoz, hogy aztán a hálótermébe lépve, ruhával együtt bedőljön az ágyba és engedje, hogy elragadják az álmok.