Luthien Lovemagic Oldala

- Tudni szeretném…-egy pillanatra elhallgatott, majd határozottabb hangon folytatta
- Nem! Tudni akarom, hogy mikor történt mindez! Éreztem, hogy nem lehet régebbi két hétnél!- Kiáltott magából kikelve Harry.
- Nem hiszem, hogy megértenéd a helyzet komolyságát Potter! Az emlékek, amiket láttál… Sajnos túl korán jelentek meg neked.
- Tehát igaz? Dumbledore professzor életben van?- kérdezte elfulló hangon. – Igaz?
A fiú látta, milyen gondolatok járhatnak a férfi eszében. Minden az arcára volt írva.” Ez is a ritka pillanatok egyike”-gondolta. Láthatta, ahogy volt tanára azon gondolkozik, mennyit mondhat el, látta szemében a dühöt, de ez másfajta düh volt, most magára volt ideges, hiszen a hibája miatt láthatta, õ Harry ezt az emléket. Az arcából ítélve egy pillanatra az is megfordult a fejében, hogy használhatná az Exmemoriam bûbájt is.
Piton hirtelen becsukta a szemét, és csak pár pillanat múlva nyitotta ki újra;
- Ha már úgy is láttad, a válaszom igen. De most hogy rájöttél rosszabb lesz. Nem léphetsz vele kapcsolatba egy ideig. Muszály elhitetnie az ellenséggel, hogy halott. Többet nem mondhatok. –mindezt olyan egyszerûen, és tárgyilagosan mondta el, mintha éppen bájitaltanon vennének részt.

Az õrjítõen sok kérdéstõl fuldokló Harry csak nézhette, ahogy Piton hátat fordít neki, pálcáját önmagára szegezve elmormol egy varázsigét, és nemes egyszerûséggel elsétál. Õ meg csak állt, és maga elé meredve, üveges tekintettel nézte azt a pontot, ahol az elõbb még Perselus Piton háta volt. Azé a Perselus Pitoné, akit mindenki gyilkosnak tart, aki magára vállalta a bûnbak szerepét, csakhogy a jó oldalt segíthesse, aki életét kockáztatja már hosszú évek óta.

Késõbb visszagondolva meglepõdött saját magán. Valószínûnek tartotta, hogy reakciója a felnõtté válás elsõ biztos jele. Hiszen nem azt látta rögtön, hogy becsapták, hanem Piton, általa vélt boldogtalansága kötötte le. Persze a kérdésektõl még mindig majd szétrobbant a feje, és nagyon szerencsétlennek érezte magát. Dumbledore él, és a határtalan öröm mellett érezte, hogy nem lesz képes elviselni mégegy olyan súllyú gyászt, amin átment az utóbbi idõben az igazgató miatt. Most, hogy tudta életben van, sokkal erõsebb aggodalmat érzett, mint azelõtt.

*
Olyan sokáig forgolódott álmatlanul, hogy csak másnap dél körül ébredt fel. Furcsán tompának érezte magát, mint aki egy erõt felemésztõ éjszakai zokogáson esett túl, pedig nem sírt. Nem tudott sírni, úgy érezte neki nincs miért. Nem teheti meg, hogy elhagyja magát. Nincs joga…
Új, és furcsa érzések voltak ezek. Kicsit büszke is volt, érettebbnek érezte magát.
Mikor lement ebédelni, olyanak tûnt a ház, mintha nem is laktak volna ott napokig. Újra lusta fabútor illat terjengett, minden érintetlennek tûnt.
Ebéd után a könyvtár szoba felé indult. Tegnap óta többek között azt is elhatározta, hogy mostantól nem kíméli magát tanulás terén sem. Amire csak lehetõsége lesz, azt megfogja tanulni.

Gyorsan teltek a napok, de Harry minden óráját kihasználta. Korán kelt és késõn feküdt, igyekezett minél többet elsajátítani abból, amit Piton tanított neki.
Egyik reggel, mikor lement reggelizni, a férfit is ott találta, aki a maga stílusában közölte vele, hogy másnap kora reggelre tervezi az indulást. Hiába, a tanév, mint mindig, most is szeptember 1.-jén kezdõdött, csak azt nem tudta, hogy mi a csodát fog csinálni a Roxfortban egyedül, egész nap. Sokat tanult az elmúlt idõben, de az év utolsó tanulásmentes napját, tanulásmentesen képzelte el. „Legalább meglátogathatom Hagridot”- gondolta, hiszen nagy barátjával is régen találkozott már…

Indulás elõtt még egyszer körbejárta a kedves kis házat, majd miután mélyen emlékezetébe véste azt, fogta a holmiját és megkereste mindig távolságtartó tanárát.
- Felkészültél? – kérdezte a férfi, miközben Harry felé fordult.
- Igen.- válaszolt a fiú röviden.
- Akkor induljunk! – szólt Piton határozottan, ránézett Harryre, mire õ csak bólintott.
Ekkor hirtelen, egy halk pukkanás kíséretében eltûntek.
Mikor ismét szilárd talajt éreztek talpuk alatt, szó nélkül, sietve elindultak a kastély felé. Nem volt messze a falutól, de mégsem kockáztathattak.
Gyorsan haladtak, és hamarosan fel is értek a kastélyhoz. Mikor beértek az elõcsarnokba, Piton hirtelen megtorpant.
- A barátaid este érkeznek. Azt javaslom, keresd fel McGalagony professzort, hogy megmondja a jelszót, amivel bemehetsz a Griffendél toronyba… És ne feledd Potter; Engem nem láttál itt! Nehogy eljárjon a szád! Már így is egyel többen tudják az igazságot, mint szükséges lenne. -mondta, és jelentõségteljesen Harryre nézett, majd hátat fordított neki, és sietve elindult a szobája irányába.
Harry rövid habozás után elindult az igazgatói felé. Míg odaért a kõszörnyhöz, a festmények életét tanulmányozta. Hiányzott belõle valamiféle pezsgés, ami Dumbledore ideje alatt jelen volt. Tehát a festmények sem tudnak semmit…

Mikor a kõszörny elé ért döbbent rá, hogy már megint nem tudja a jelszót, de pár perc töprengés után, magától utat engedett, és McGalagony lépett ki rajta.
- Jóreggelt Potter! Megkérhetném, hogy kövessen?- szólt és beinvitálta Harryt az irodájába.
Lehajtott fejjel követte a nõt. Úgy érezte magát, mint egy tetten ért bûnös. Sejtette mirõl lesz szó… A professzor sem örülhetett túlzottan, mikor megtudta, hogy megszökött Piton felügyelete alól.
Mikor beléptek a dolgozószobába, nem nézett körül, tekintetét az ablak felé fordított karosszék kötötte le.
- Elõször is azt szeretném tudni Harry, hogy miért szöktél el? Ugye te is tudod, hogy meggondolatlanság volt? A barátaid, Granger kisasszony, és Mr. Weasley is nagyon aggódtak érted. – szólt nyugodt, bár annál hatásosabb hangon.
Harry végre elszakította tekintetét a széktõl, és McGalagonyra nézett. Nem tudott megszólalni.
Mikor megszólalt hangja határozottan, bûnbánóan, és felnõttesen csengett; - Professzor kérem, higgye el, úgy éreztem, hogy cselekednem kell, nem akartam senkit sem veszélybe sodorni, és semmi képpen nem akartam semmibe venni Dumbledore professzort, sem pedig önt. Lehetetlen elmondani, milyen változásokon mentem keresztül ezalatt a pár nap alatt, de sok dolgot megértettem. Nagyon sajnálom, hogy aggodalmat okoztam.
McGalagony szokatlan tekintettel méregette õt.
- Rendben van Harry… de azt muszáj megértened, hogy egy oldalon állunk, és senki nem akar téged hátráltatni, akadályozni! – fejezte be végül, és követte a fiú tekintetét, majd elmosolyodott.
- Harry, valaki a veszély ellenére szeretett volna veled találkozni…-
A fiú tekintetét kapkodva, a szék és a professzor között, nem tudott megszólalni. Hirtelen lelassult körülötte a világ, még felkészülni sem volt ideje, s máris ott állt elõtte Dumbledore professzor, sosem látott mosollyal az arcán.

- Igazgató úr… - szólt elhaló hangon, majd minden további szó nélkül, lassú léptekkel elindult Dumbledore felé. Mikor odaért látta csak, hogy a férfi is könnyeivel küzd. Nem szólt hát, csak átölelte. Olyan öleléssel, amit csak egy unoka tud adni szeretett nagyapjának.

Felemelte tekintetét, hogy az igazgató szemébe nézhessen.
- Dehát… Hogyan? – kérdezte akadozva.
- Azthiszem Harry, sokmindent szeretnél megtudni, és én magyarázattal tartozom neked. – mondta halkan Dumbledore. – Hogy hogyan? Magad is tudhatod, hogy az Avada Kedavra átokhoz, nagy mértékû ölés vágy, és gyûlölet kell. Ez abban az esetben nem érvényesül, hogyha a varázsló kivételesen nagy hatalommal bír. Piton professzor is bármikor képes megidézni ezt az átkot, ezért hatalmas koncentrációra volt szüksége, ahoz, hogy amit rám küldött ártás, ne tegyen bennem több kárt, mint egy nagy széllökés…
- De hiszen halott volt Professzor! Mindenki látta! – szólt közbe Harry összezavarodva.
- Nem teljesen! – emelte fel kezét Dumbledore – Te is hallhattál már az élõ-halál esszenciájáról… Ha jól sejtem még elsõben tanultátok Piton professzorral. – nézett jelentõségteljesen a fiúra.
Harry emlékezett, mikor legelsõ órán szóbahozta a tanár, és mindent megértett. Nem értette, erre miért nem gondolt korábban.
- Miután lezuhantam gyorsan elvégeztem egy lebegtetés bûbájt, és megittam a bájitalt, hogy hiteles legyen a mûsor… Nem akartam neked, és senki másnak fájdalmat okozni, de értsd meg, ezt kellett tennem.
A fiú szemei ismét megteltek könnyel, ahogy visszaemlékezett arra az estére. Értette a tervet, hiszen szükség volt arra, hogy Voldemort biztonságban érezze magát. Pillantása Dumbledore kezére vándorolt. Még mindig nem volt jó állapotban.

*Csak órák elteltével ment fel a hálószobájába. Úgy döntött, inkább holnap látogatja meg Hagridot. Miután azonban megunta a magányt, elindult a vadõrlak felé. Szépen sütött a nap. A beköszönõ õsz szépen üzente jöttét. A tiltott rengeteg fái is színes ünneplõjüket kezdték felölteni.

A Hagridnál tett látogatás jól sikerült. Azonban most sietve tette meg az utat a kastélyig. Nemsokára megérkeznek barátai, és szeretett volna ott lenni. Határtalanul boldog volt, hiszen szinte minden a helyére került; Dumbledore, Hagrid, Ron, Hermione, Ginny, a Roxfortot ismét otthonának tekinthette.