9. Fejezet - Régi ellentétek
 

Mikor meglátta a fiút szeme villámokat szórt. Méltóságteljesen emelkedett fel, s közben fenyegető energia áradt belőle. Harry ezt jól érezte, de nem hátrált meg, kitartóan nézett továbbra is a férfi szemébe. Piton pár pillanatig némán fürkészte, majd hirtelen minden érzelem eltűnt az arcáról nyom nélkül.
- Mit keresel itt Potter? – kérdezte érezhető feszültséggel a hangjában. Fekete talárjában most tiszteletparancsolóbb volt, mint valaha. Az őt körülvevő fenyegető energia betöltötte az őket körülvevő teret. Harry hirtelen nem tudott hirtelen mit felelni, szinte sokkolta, hogy látnia kellett Piton ezen arcát is, a gyenge felét, de továbbra is állta a férfi dermesztő tekintetét.
- Csak egy nyugodt helyet kerestem. – Szándékosan nem mondta, hogy miért, nehogy okot adjon rosszindulatú megjegyzésekre. - Nyugodt helyet, mi? Ez a hely elég csendes, felőlem maradhatsz is, én már úgy is megyek. – szólt barátságtalanul a férfi. Mikor Harry közelébe ért, hirtelen megtorpant, és a fiúra emelte tekintetét, ami most is, mint mindig megfejthetetlen volt. Egy hosszúnak tűnő pillanatig fürkészte őt, mintha mondani szeretne valamit, de mégis továbbindult lendületes léptekkel, és távozott. A fiú nem nézett utána, valami ismeretlen, újonnan jött érzés szinte megbénította. Mintha ez az érzés nem is a sajátja lett volna, olyan távolinak tűnt, de mégis… Abban a pillanatban, mikor meglátta Piton másik énjét, valami megváltozott, amit még önmagában sem tudott megfogalmazni. Ott állt némán és rájött, hogy mindenáron érteni szeretne az okklumenciához, hiszen akkor nem lennének számára megfejthetetlen emberek, mint például Perselus Piton.
Hirtelen hangokra lett figyelmes, mintha valaki vitatkozna. Elindult abba az irányba, amerre az imént a férfi távozott. Mikor meglátta miről van szó, tett néhány óvatos lépést Piton és Susan Ray felé, akik éppen kivont pálcával bájcsevegtek. Igazán csak a nőn látszott, hogy idegei pattanásig feszültek, a férfin – mint mindig – nem lehetett észrevenni semmit. Ahogy ott álltak a szél hirtelen belekapaszkodott talárjukba, és úgy tépte, mintha egy hurrikán kellős közepén állnának. De úgy tűnt, hogy ez a bizonyos szél csak körülöttük van jelen, mivel a közelben álló fák levelei csak nagy ritkán mozdultak meg lustán, ahogy a szellő feléjük lehelt lágyan. Nem hallhatta miről van szó köztük a vihar zúgása miatt, ezért csak arra koncentrált, ami a szeme előtt zajlik. Érezhetően két nagyhatalmú varázsló állt egymással szemben. Mi lesz, ha megtámadják egymást? Abban az esetben kötelességének érezné leállítani a két felnőttet…De vajon képes lenne rá? Tudta, hogy a válasz egyértelműen, nem. Azonban ennek nem kellett kiderülnie, mert abban a pillanatban megszűnt körülöttük a tomboló vihar, és mindketten leeresztették pálcájukat. A nő azonnal elindult a birtok határa felé, de menet közben mintha mondott volna valamit a férfinak, amire az csak alig észrevehetően biccentett. Mikor Susan Ray eltűnt a szemük elöl, Piton lassan megfordult, és Harryre emelte sötét tekintetét. De ezúttal nem megvetéssel, gúnnyal, vagy rosszindulattal nézett a fiúra, Most elősször Harry valami, a férfitól addig idegen kifejezést vett észre az arcán.
A férfi érzelmei pont olyan gyorsan lettek láthatatlanok, mint amilyen megdöbbentő volt látni azokat. Elindult a fiú felé, és megállt vele szemben. Harry még mindig nem értette, hogy hogyan képes egy ember, mindig pont úgy lépni, helyezkedni, hogy lehető legfenyegetőbbnek hasson. Nem töprenghetett túl sokat, mert Piton megszólalt:
- Nocsak Potter! Levagyok nyűgözve, hogy ezúttal feltűnési viszketegsége megkímélt minket, és nem okozott károkat. – Az iménti kifejezéstelen arc már a múlté volt, s egy könyörtelenül gúnyos kifejezés vette át a helyét. Úgy tűnt, rettentően dühös Harryre, hogy jelen van ebben a pillanatban, láthatóan zavarta. A Fiút viszont az indulat öntötte el a férfi hozzáintézett szavaitól. Igazán nem értette, hogy miért lételeme Pitonnak a sértegetés.
- Nincsen feltünési viszketegségem. – Felelte a körülményekhez képest higgadtan, s közben próbált erőt venni magán, próbát energiát meríteni a délutáni napfényből, amely most mindkettőjüket olyan különös módon világította meg. – Csupán Miss Rayt féltettem egy esetleges támadástól, hiszen nem tudhatja kivel is áll szemben- folytatta élesen- De úgy látszik tévedtem, és akkor felmerül a kérdés; Most, hogy kiderült az ittléte tanárúr, vajon mihez fog kezdeni? – Harry befejezte mondandóját és várakozóan felvonta szemöldökét, egy kis ártatlan kíváncsisággal vegyítve, hogy mégse legyen olyan nyilvánvaló cinizmusa.
Piton azonban nem úgy reagált, ahogy várta. Döbbenetesen gyorsan vonultak át rajta az érzelemi, amelyben nem csekély ideg is volt, de végül mégis nyugodt hangon felelt, közömbösen: - Szeretnéd, ha távoznék, igaz Potter? Csakhogy ezúttal nem lesz szerencséd, mert nem derült ki semmi. Ő is tud rólam. Ez volt az egyik oka, hogy McGalagony őt vette fel. Amit az imént láttál, csupán egy régi vita folytatása volt. Most pedig menj és gyakorolj, máskülönben soha nem leszel képes belenézni a fejembe.- Nézett rá megvetően, aminek hatására Harry reflex szerűen elfordította tekintetét, hiszen tudta, hogy Piton a szemkontaktus hatására, úgy olvas az agyában, mintha az egy nyitott könyv lenne. – Holnap este várlak a dolgozószobámban. –fejezte be végül, majd határozott léptekkel távozott.

A Napok csiga lassúsággal teltek, De Harry tudta, hogy már csak két hét, és újra láthatja barátait, és elmerülhet a hétköznapokban. Nem bírta a tétlenséget, a bezártságot. Idegesítette, hogy amíg mások az életüket kockáztatják ő itt ücsörög a Roxfortban. Mikor belépett a klubhelységbe, s meglátta Hedviget, aki Billék esküvői meghívóját hozta, megfogant benne valami…egy terv… Egy terv, amiről még 100 Hermione sem fogja tudni lebeszélni. Mikor még McGalagony is engedélyezte, hogy elmenjen, még izgatottabb lett. Fejébe vette, hogy az esküvő után nyomban hopponálni fog, úgy, hogy senki ne követhesse. Meglátogatja Édesanyjáék sírját, ami a lelkének is jót fog tenni, és a nyomozást is elkezdheti a megmaradt Horcruxok után. Másnap reggel azonban keresztülhúzták számításait.

- Nem akarom, hogy velem jöjjön! Nincs szükségem kísérőre! Mi lesz, ha valaki meglátja?- fakadt ki Harry McGalagonynak, aki éppen most közölte a fiúval, hogy kísérete is lesz, méghozzá nem más, mint Piton, láthatatlanná tévő köpenye alatt.
- Piton professzor tapasztalt varázsló Harry! –mondta ellentmondást nem tűrő hangon a nő.- Csak nem gondoltad, hogy őrizet nélkül elengedünk? Észre sem fogod venni, hogy ott van, mégis biztonságban leszel.

A fiú nem talált kiutat és miután elkészült, elindult az udvarra, ahol Pitonnal fog hozzá csatlakozni. Mikor kiment a nagy tölgyfa ajtón, már ott találta a férfit, szokásos fekete talárjában, és szokásos kifejezéstelen arcával. Nem értette, hogy képes mindig ilyen komor lenni, hiszen most is gyönyörűen süt a nap, lágy szellő fúj, ami néha megrezegteti a fák leveleit, a fűszálakat simogatja. Még talán egy kicsit sajnálta is érte a férfit.
Gyors léptekkel vágtak át a parkon, s mikor elérték a birtok határát, egy szempillantással később mindketten hopponáltak.

következő fejezet