8. fejezet-Susan Ray
2006.12.19. 18:26
8. fejezet-Susan Ray
egy új szereplő lép színre
Aznap este nyugodtan alhatott, mert másnap nem várt rá semmi kellemetlen. Épp ellenkezőleg, egy felhőtlen napot tölthetett el pihenéssel és Hagriddal… Na és persze gyakorlással. Mikor reggel felébredt meglepte, hogy meddig alhatott, még a reggeli is különösen ízlett neki, és elégedetten mosolyodott el arra a gondolatra, hogy ma végre jónapja lesz. Még nem tudta, hogy téved. Mivel két óra múlva, már felettébb egyedül érezte magát, elérkezettnek látta az időt, hogy meglátogassa Hagridot. Nem látta őt a temetés óta, és őszintén aggódott, hogy milyen állapotban fogja találni. Mikor lesétált a márványlépcsőn egy nő jött vele szemben – „Lehet, hogy az új SVK tanár?” – Gondolta magában. Mikor jobban megnézte magának látta meg igazán szépségét. Fényesen fekete, gondosan fésült, egyenes haját látva, Harry szégyenkezve gondolt sajátjára, amely mint mindig most is ellenállt bármi nemű fésülésnek. Karcsú termetéről, és finom fehér arcáról senki nem gondolná, hogy lehetett akár egy kis köze is a sötét varázslatokhoz, de a fiú megtanulta, hogy ne higgyen a látszatnak, mert az bármikor becsaphatja. És abban a pillanatban biztossá vált, hogy a látszat csal, mikor tekintetük találkozott egy pillanatra, és a nő barna szemeiben egy csöppnyi melegséget sem látott, annál inkább ravaszság, fölényesség, és eltökéltség tükröződött bennük. Olyan benyomást keltett, mintha állandóan készenlétben állna. Harry megdermedt egy pillanatra az élmény hatására, és már abban a percben tudta, hogy lesz még dolga ezzel a nővel. Rá gondolt, miközben átsétált a parkon. „Majd megkérdezem Hagridot” – gondolta. Végül megállt a vadőrlak előtt, sóhajtott egy mélyet, majd bekopogott az ajtón. Odabentről azonnal felhangzott a jólismert menydörgésszerű ugatás amelyet Hagrid rendreutasító hangja követett – Vissza Agyar! -, majd az ajtó hamarosan kitárult, és feltűnt mögötte az agyarral küszködő Hagrid. Ekkor becsapott a szél az ajtón és a kutyával birkózó vadőrnek tüsszentenie kellett a huzatban megbúvó porszemektől. Ezzel eldőlt a közelharc kimenetele, ugyanis a következő pillanatban Agyar már a tehetetlenül kapálózó Harry arcát nyaldosta, aki minden erejével próbálta lelökni magáról a nagytermetű állatot, hogy végre felállhasson a földről, ahova az taszította őt. Szerencsére Hagrid viszonylag hamar reagált, és miután rendre utasította agyart, felsegítette az arcát bőszen törölgető fiút. - Szervusz Harry! – szólt boldogan, majd hirtelen magához rántotta őt, és egy csontropogtató ölelésben részesítette. - Szia Hagrid! – nyögte, miközben elhúzódott és megviselt izületeit masszírozta. Közben egy boldog mosoly is megjelent az arcán. Örült, hogy újra láthatja kedvenc óriását ,ráadásul úgy tűnt, hogy már teljesen összeszedte magát. Hagrid betessékelte őt a vadászlakba, miközben nem győzte ragozni, mennyire örül a fiúnak. Éppen csokis sütit kínált, amit vendége udvariasan visszautasított, mikor Harrynek eszébe jutott valami: - Nem tudsz róla, hogy jött e új tanár?- kérdezte – mert lefelé jövet összefutottam egy nővel. Gondoltam te talán tudsz valamit. - Igen, lehetséges, hogy új tanár volt, mert ha jól tudom SVK tanár, se Bájitaltan tanár nincs. Elképzelhető, hogy már találkoztam vele… Mond csak, hogy nézett ki? – érdeklődött Hagrid. Harry próbált felidézni a nő alakját, de nem volt nehéz dolga. Még mindig tisztán látta maga előtt azokat a szemeket. Elmondta hát, és a vadőr csak bólintott. - Igen, már találkoztunk. Nem lehet könnyen elfelejteni. Ő, ha jól tudom… Mielőtt azonban befejezhette volna mondatát, kopogtatás szakította félbe. Mindketten összerezzentek a hirtelen zaj hatására. Agyar, aki a kandalló előtt hevert békésen, s egy kicsit durcásan, hogy nem köszönthette Harryt ahogy ő szerette volna, nyomban az ajtónál termett és onnan ugatta lelkesen az ismeretlen érkezőt. – Nyughass Agyar! – szólt rá Hagrid a lelkesedéséből mit sem vesztő kutyára, majd ajtót nyitott. Mikor belépett az érkező, a fiú rögtön látta, hogy az a nő az, akiről az imént szó volt köztük. Az csak egy biccentéssel jelezte, hogy észrevette Harry jelenlétét, úgy tűnt, mintha sietne. - Üdvözlöm, Susan Ray vagyok és Minerva McGalagonyhoz jöttem, beszélnem kell vele, de odafönn egy lelket sem találtam. – mindezt olyan halkan mondta, hogy Harrynek komoly erőfeszítésébe került meghallani. A nő hangja különleges selymesen lágy volt, de ugyanakkor lehetett benne hallani valami felsőbbrendűséget, illetve közömbösséget. – Én vagyok az új Bájitaltan tanár. – fejezte be végül, majd egy futó pillantást vetett a fiú felé. Úgy látszott, Hagridot nem zavarja, az amit a nő hangjában hallani lehetett, és szinte kedélyesen válaszolt. – Én pedig Rubeus Hagrid vagyok, a Roxfort kulcs és háztáj őrzője. Ha óhajtja szívesen felkísérem az igazgató irodába. – Susan Ray elfogadta ugyan a felkínált segítséget, de látszott rajta, hogy a legcsekélyebb lelkesedés nélkül. Mielőtt a vadőr kilépett volna a kunyhóból, még szólt Harrynek, hogy miután ezt elintézte, még lenne egy kis dolga a rengetegben, ezért majd máskor bepótolják, azzal kilépett a napsütéses parkba és a fiú egyedül maradt. Még egy ideig elmélázva vakargatta Agyar füle tövét, azon gondolkodva, hogy vajon miért érzett ugyanolyan nyugtalanságot a nő jelenlététől, mint mikor először látta Pitont. Erre a gondolatra belehasított a felismerés, hogy mindjárt egy óra, és ő még nem gyakorolt semmit, pedig legközelebb mindenképpen leakarta győzni a Legilimens bűbájt. Most tényleg fontosnak érezte. Már csak egy nyugodt helyet kell keresnie, ahol nem zavarja senki. Már tudta is hova megy. A kviddics pályán, nyár lévén biztosan nincs senki. El is indult, s mikor odaért, döbbenten vette észre, hogy még sincs egyedül. Perselus Piton az egyik lelátón űlt, térdén könyökölve temette tenyerébe arcát. Harry zavarba jött hirtelen, hiszen még sosem látta ilyen állapotban tanárát. Hirtelen nem is tudta mihez kezdjen, leginkább elfutott volna, Piton nehogy meglássa, hogy ilyen állapotban látta őt, de késő volt, mert ekkor a férfi úgy kapta oda tekintetét, mintha csak a nevén szólították volna.
következő fejezet
|