7. fejezet-Újra Legilimens
2006.12.19. 18:22
7. fejezet-Újra Legilimens
Ebédjét és vacsoráját, mint eddig minden nap Dobby a házimanó vitte fel neki a Griffendél toronyba. Nem evett sokat, nem volt étvágya. Az elmekiürítés nem járt nagy sikerrel, mert képtelen volt összpontosítani. Még az időjárás is rosszra fordult, és az estéje is borzalmas lesz. Ezekkel az érzésekkel mászott ki a portrélyukon háromnegyed kilenckor, és elindult, Piton szobája felé. Próbálta meghosszabbítani útját, de nem sikerült. A távolság kétségbeejtően gyorsan fogyott. Ránézett térképére, amit eddig kezében szorongatott. Tekintete Piton dolgozószobájára vándorolt, de nem látott ott senkit. Átfutott az agyán, hogy visszafordulhatna, de nem engedett a kísértésnek, hiszen múltkor sem látott senkit a térképen, mégis ott találta a férfit. Enyhe émelygéssel és rossz előérzettel végül mégis bekopogott a rettegett ajtón, ami aztán engedelmesen, de fájdalmasan nyikorogva kinyílt. Ezúttal félhomály uralkodott a helységben. Az asztalon egy nagyobb fajta gyertya égett, és a mindig rideg kandallóban is pislákolt a tűz. Mikor belépett, az ajtó hangosan nyikorogva becsukódott mögötte, ami csak növelte rossz előérzetét.
-Hát visszajöttél? – szólalt meg egy hűvös hang a kandalló melletti székből. Harry nem felelt, csupán azt motyogta, hogy „jóestét”, visszatérve a magázódáshoz. De más nem jött ki a száján. Piton is észrevehette a beálló csöndet, mert egy újabb kérdéssel folytatta. -mennyi idejükbe tellett meggyőzniük, hogy bízz bennem? Harrynek erre a kérdésre feloldódott a gombóc a torkában, és válasza igencsak fagyos volt. - Még mindig nem bízom magában, de kénytelen vagyok megtanulni az okklumenciát. - Helyes! – szólt a tanár, szinte derűsen. – jól teszed, ha nem adod könnyen a bizalmad! Főleg ezekben az időkben. Az egyetlen ember, akiben bízhatsz az te magad vagy! Akkor hát lássuk mennyit fejlődtél! Legilimens!-kiáltotta. Harrynek még meglepődni sem volt ideje, azon, hogy Piton csak úgy tanácsokat osztogat neki, mielőtt elérte az átok, ami a teljesen felkészületlen fiút telibe találta. Sorra peregtek szemei előtt a múlt képei. Mire magához tért, már a földön hevert, s mikor felnézett, Piton kárörvendő arcát látta maga előtt. -Úgy látom, hogy a történtek ellenére sem vetted a fáradtságot a gyakorlásra. – mondta a férfi, akinek hangjából leginkább a megvetés hallatszott ki. Harry nem akart gyengének látszani, ezért elhatározta, hogy nem fog panaszkodni! Tűrni fog, ahogyan Umbridgenél is tette, hiszen Voldemortal szemben sem lesz ideje készülődni. Piton arcán átfutott egy grimasznak tűnő mosoly, majd folytatta: -Hát akkor próbáljuk meg újra! Legilimens! - Harry ezúttal látta maga előtt a férfi arcát, de kétségbeesésére a múlt képeit is úgy pörögtek, akár egy film; - Sirius halála, Dumbledore látogatása a Privet Driveon, a tenger, a barlang, halott testek a vízben…- NEeem!! Ezt nem láthatod!- kiáltotta és verejtékezve az erőlködéstől térdre rogyott. - Látod Potter? Ismét beengedtél az elmédbe, a gondolataidba. Remélem ez elég intés számodra, hogy gyakorolj, különben mindenki megtudhatja a titkaidat.- Szólt gúnyosan Piton.- Van még erő benned?- Kérdezte, és kaján várakozással nézett a fiúra, miközben szája gúnyos félmosolyra húzódott. -Igen…Szeretném, újra!- felelte zihálva. Nem akart örömet okozni azzal, hogy feladja. Mégegyszer utoljára megpróbálja, és mindent elkövet amjd, hogy megtörje az átkot! Minden erejével arra öszpontosított, hogy kiürítse elméjét, és mire Piton harmadszor is kimondta a varázsigét, teljesen felkészült. -Legilimens!- Harry elősször valamiféle tejfehér ködöt látott maga körül, majd Pitont egyre tisztábban. Úgy tűnt, mintha a férfi nem látna, mintha hirtelen rátelepedett volna szemére a sötétség. „Tehát sikerült megállítanom, már csak vissza kéne vernem.”-gondolta. Tökéletesen sikerült alkalmaznia a hangtalan varázslatot, és ezen a módon sikerült visszavernie Pitonra az átkot egy pajzsbűbáj segítségével. Hirtelen ismét képeket látott, már kezdett kétségbe esni, mikor rájött, hogy ezek nem a saját emlékei, hiszen még mindig tisztán látja a férfit. Akkor… „Piton és Dumbledore az erdőnél álltak és vitatkoztak, az igazgató dühösnek látszott, majd magát látta, ahogy megmerevedve áll annak a toronynak a tetején, ahol Piton megölte az igazgatót.”- Elég! – Kiáltott a férfi.- ne merd ezt megtenni mégegyszer!-majd arcvonásai hirtelen megváltoztak- másszempontból nézve viszont, végre mutattál valamit Potter!- Harry nem tudta mire vélje a férfi utolsó mondatát. Piton még sosem dicsérte. Döbbenetéből azonban hamar magához tért, mikor eszébe jutott, mit látott az imént. - Maga látott engem? - Mire gondolsz? – kérdezett vissza ingerülten a férfi, miközben pakolt valamit az asztalánál. Harry Biztosra vette, hogy a merengőjét készül elővenni. - Fent a toronyban, ahol…megtette! Látott engem végig? - Igen, tudtam, hogy ott vagy. Teljesen tisztán azonban nem láttalak, mivel nem rendelkezek olyan mágikus szemmel, ami Mordont szolgálja. A következő órán…-váltott hirtelen témát, mit sem törődve Harry értetlenkedésével - megint megpróbálkozunk azzal, hogy képes vagy e koncentrálni, reményeim szerint utoljára! Azt követően pedig megtanítom, feltéve, ha tudom, magát a varázsigét! Nagyon hasznos lehet a későbbiekben, ha tudod, ki hazudik. A következő időpontról majd értesítelek, most pedig menj és feküdj le, biztosan elfáradtál. – zárta le a beszélgetést egy gonosz mosollyal. A fiú összekuszálódott gondolatokkal lépett ki a folyósóra. Mostmár végképp nem tudta mit higgyen, hiszen ha Piton látta őt, akár meg is kínozhatta volna, leleplezhette volna, vagy akár magával is vihette volna a mesterének.
Mire visszatért a toronyba, a klubhelységben már ott várta őt Hedvig, egy levél volt a lábához erősítve. Hagridtól jött. Kedves Harry! Nem lenne kedved meglátogatni holnap? Nemrég tudtam meg, hogy itt vagy! A fiú örült a meghívásnak és rögtön válaszolt. Kedves Hagrid! Köszönöm meghívásod! Feltétlenül ott leszek! Mikor végre lefeküdt, és mielőtt elaludt megfogadta magában, hogy mindent elkövet, hogy megtanulhassa a Legilimens varázslatot, mert ha egyszer bejuthatna Piton gondolataiba, az sokmindent megmagyarázna!
következő fejezet
|