4.fejezet-A Pince
 

Roxmortsból hamar feljutottak a kastélyba. Útközben a Fiú nagyon maga alatt volt. „Két hét a tanárokkal, teljesen egyedül”- gondolta letörve. Sóhajaira felfigyelt Lupin aki rákérdezett:
- Valami baj van, Harry?
- Nincs…- mondta hirtelen, de meggondolta magát, és oda fordult McGalagonyhoz.
- Tanárnő! Nem lehetne valahogy mégis… legalább Ront idehozni? – kérdezte reménykedve, bár előre tudta a választ. Megérzése valóra vált:
- Nem, sajnálom Potter, de nem lehet- mondta a nő, és tekintetén látszott, hogy valóban sajnálja.
Azzal tovább siettek és nemsokára be is léptek a kastély előcsarnokába, amely aggasztóan kihalt volt.
- Ne aggódjon Potter! Biztos vagyok benne, hogy el tudja magát foglalni!- mondta McGalagony, vigasztalásnak szánt hangon. Azzal elindult a lépcső irányába, hogy minél előbb belemerülhessen teendőibe.
Harry kétségbe esve Lupin felé fordult:
- Remus! Ugye legalább te itt maradsz? –Kérdezte könyörgő hangon.
- Sajnálom Harry, de te is tudod, hogy lehetetlen, mert vissza kell térnem a vérfarkasokhoz! Dumbledore már nincs köztünk, de az én küldetésemnek még nincs vége. -mondta csöndesen.
- Akkor elárulná végre valaki, hogy miért éppen ide kellett jönnöm? Mit csinálhatnék itt egyedül? Gondolom ki nem mehetek – Szólt Harry türelmét vesztve.
- Sajnálom, de erre magadtól kell rájönnöd, nem árulhatok el többet. – látszott Lupin arcán, hogy tényleg elmondaná, ha tehetné.
- Rendben, semmi baj. Majd elbulizok itt a Házimanókkal – mondta gúnyosan Harry.
- Ne gondolkodj ilyen borúsan! – cinkos fény csillant Lupin szemében. – Gondolj inkább arra, hogy egyedül leszel a kastélyban! Igaz lesz pár tanár, de most ők sem fognak ellenőrizni! Fedezd fel a kastély titkait! Csak ne menj ki!- fejezte be végül a férfi.
Harry elgondolkodott a hallottakon. Biztosan tudta, hogy nem fogja elhagyni a kastélyt, de közben arra is rájött, hogy hova akar bemenni, most hogy nincs ellenőrzés.
- Miért is ne?- gondolkodott félhangosan.
- Hogy mondtad Harry? – érdeklődött Lupin.
- Semmi, csak helyeseltem neked.- füllentett a fiú.
-örülök, hogy beláttad- mosolygott a férfi – most viszont indulnom kell Harry. – mondta.
- Rendben, akkor majd találkozunk – búcsúzott a fiú. Lupin kisietett a kastélyból, és Harry végre egyedül maradt. A ládáját időközben felvihette valaki, mert nem látta már sehol, ígyhát elindult a Griffendél torony felé. Már majdnem odaért a portréhoz, mikor észbe kapott, hogy nem tudja a jelszót. – Van ilyenkor egyáltalán jelszó?- tette fel magának a kérdést kissé bosszankodva. Már fordult is vissza, mikor megjelent Dobby a folyosó sarkán.
- Harry Potter uram! -Sivította a manó- Az igazgatónő küldött, hogy elmondjam a Griffendél ház jelszavát! A jelszó, Seprűnyél. – mondta fontoskodva Dobby.
- Igazán köszönöm Dobby! Nem tudtam, hogy kitől kérdezhettem volna meg!- hálálkodott Harry.
- Dobby, mindig szívesen segít Harry Potternek, de most sietnie kell, sürgős dolga van!
- Nyáron is van sürgős dolgod? – kérdezte meglepve Harry.
- Természetesen uram!- mondta büszkén a manó.- titkos küldetés… Jaj nekem! Rossz Dobby!- kiáltotta és már szaladt is a falhoz, hogy oda verhesse a fejét, de Harry gyorsabb volt és még idejében elkapta a manót.
- Miről beszélsz Dobby? Milyen titkos küldetésről?
- Uram!- Nyöszörgött – Dobby megesküdött! Nem mondhatja el!- Azzal elviharzott a folyosó másik vége felé.
Harry mélyet sóhajtott és elindult a portrélyuk felé, elmondta a jelszót, és már mászott is be rajta, mert nagyon fáradt volt. Felvonszolta magát a csigalépcsőn, bedőlt az ágyába, és rögtön el is nyomta az álom.
Ezúttal már csak egy karnyújtásnyira volt a Pitontól, mikor arra gondolt, hogy mi értelme lenne elérni egyáltalán? Ekkor a férfi megszólította őt.
– Harry! – Felriadt. – Ez csak egy ostoba álom! Hiszen Piton soha nem szólítana a keresztnevemen! – motyogta maga elé.

Már két napja volt a kastélyban, mikor elszánta magát a cselekvésre. Le kell jutnia a gyűlölt pincehelységbe és aztán Piton volt szobájába. Nem tudta mit fog keresni, de valami vonzotta. – Vajon lezárták? – kérdezte magától.
Éjfél múlt épp, mikor felvette a láthatatlanná tévő köpenyét, kimászott a portrélyukon és elindult. Előhúzta pálcáját, elő vette a tekergők térképét, és megállt egy percre.
– Lumos- suttogta, mire fény gyulladt a pálca végén, aztán rákoppintott a térképre, és ezt suttogta:
- Esküszöm, hogy rosszban sántikálok- Mikor megjelent a térkép, jól látta, hogy mindenki a szobájában van. Szerencsére most nem kellett sok embert figyelnie.” A Pince környékén sincs senki”- gondolta elégedetten.
Elindult hát, rossz előérzete ellenére is, ami egyre csak nőtt. Csak ment előre, időnként a térképre nézve.
Mikor már a nagy márványlépcsőnél járt, fényt látott mozogni a pince felé vezető folyósón, de amint pislogott egyet el is tűnt a szeme elől.
Megtorpant. Ránézett újra a térképre, de nem látott senkit. „hogy lehet ez”- gondolta rémülten. Hiszen ez a térkép, még a szellemeket is megmutatja. Megfordult a fejében, hogy vissza kéne fordulni, de mégsem tette. Habozott egy keveset és tovább indult.
” Nincs rajta a térképen, tehát nincs is ott senki.” – nyugtatgatta magát.
A tanterem volt az első, ahová benyitott. Ijesztően nyikorgott az ajtaja.
- Tehát, mit is keresek? – gondolta
- A bajt. – mondta a tudatalattija, de kiverte a fejéből. Később, csalódottan indult tovább a rettegett dolgozószoba felé, mert nem talált a tanteremben semmi használhatót. Elég alaposan kitakarították. Nem értette, miért gondolta, hogy ez nem így lesz, hiszen nem Piton volt a tavalyi bájital tanár, hanem Slughorn. „Nem baj” – Gondolta. Legalább Piton dolgozószobája ugyanaz maradt. Mikor megállt a vészjósló ajtó előtt, furcsa érzése támadt, de ráfogta arra, hogy Paranoiás.
Az Ajtó nyikorogva kinyílt. Odabent állott levegő, és sűrű sötét uralkodott. Belépett, de pálcája csak szűk körben világított körülötte. Meggondolta magát már vagy százszor, de úgy gondolta, hogy mivel már idáig eljutott, nem fordulhat vissza. Meg nem is történt idáig semmi, tehát már nem is fog. Rosszul gondolta…
Ugyanis ekkor hangosan nyikorogva becsapódott mögötte az ajtó. Szíve kihagyott egy ütemet, miközben pálcáját felemelve kémlelte a sötétséget. Eszébe jutott a térképe, de mikor belenézett, lemerevedett. Gyomra görcsbe rándult, mikor fölfogta, hogy az aki tőle 2 méterre van, az nem más, mint Perselus Piton.

következő fejezet