3. Fejezet - A láthatatlan Figyelő
2006.12.19. 15:47
3. Fejezet - A láthatatlan Figyelő
Harry rádöbben, hogy nem csak hallucináció volt a csiklandozó érzés a tarkóján.
-Hogy Dumbledore Pitonra célzott volna?- kérdezte döbbenten Ron.
– McGalagony szerint igen…-motyogta maga elé Harry.
– De az lehetetlen, hogy még halála után is arra bíztat minket, hogy bízzunk meg benne!- mondta barátja hitetlenkedve.
– De lehet, hogy mégis!- Szólalt meg Ron szobájának ajtajában Hermione. A lány igen hirtelen tűnt fel, meglepve a két fiút. – Mire gondolsz? -kérdezték kórusban.
- Talán igaza van Mcgalagonynak!- Mondta Határozottan. – Mindent elolvastam az álmokon keresztüli üzenetekkel kapcsolatban, amit csak találtam. És, ha Harry tényleg valóságosnak érezte az üzenetet, akkor nagy valószínűséggel az is volt! Az üzenetet közvetítő lélek arra is képes, hogy a múltban történt eseményekbe belevetítsen dolgokat, amik segítenek az álmodónak megérteni, mi történt. Továbbá…..
– Nagyon is jól tudom, hogy mi történt Hermione! -kelt ki magából Harry- Elég éjszakán és nappalon keresztül gondolkodtam róla ahoz, hogy tudjam, mi történt! Piton egy Gonosz varázsló, és ezen semmi nem változtathat! Látnotok kellett volna a gyűlöletet a szemében, mikor kimondta az átkot!
– Megértem, hogy mit érzel Harry- szólt higgadtan a lány- de látnod kell pár dolgot, amik mégsem teszik olyan egyértelművé az egészet! És ezt most akkor is elmondom neked, ha megátkozol!.. Jegyezd meg, én sem szívlelem jobban Pitont, mint te! Ne hidd, hogy csak téged ráztak meg a történtek!
– De Hermione…Harry… - De Ron nem fejezhette be, mert a lány neki kezdett.
- Először is, emlékezz mit mesélt Hagrid. Azt, hogy hallotta Pitont és Dumbledoret vitatkozni, de pontosan nem tudja, hogy miről volt szó. Tehát, ha Piton rossz oldaláról beszéltek volna, Dumbledore nem állította volna róla, hogy megbízható!
-Másodszor, - és itt elgyengült a hangja – Te úgy ismerted Dumbledoret, mint aki könyörögne az életéért? Csak gondolj bele, hogy ez esetben, miért kérlelte Pitont!
-Harmadszor, Piton nem támadt meg téged, mikor menekült, pedig megtehette volna, hogy elkábít és dicsőségben úszva elvisz téged Voldemortnak, Mert akkor egy este Voldemort két legnagyobb ellenségét ölte volna meg! Csak gondolj bele, mekkora kegyben lett volna része… És az utolsó dolog, hogy Dumbledore, teljes mértékig megbízott Pitonban! Ezeket összevetve, szerintetek min vitatkoztak, Hagrid füle hallatára? Nem lehetséges, hogy ez egy elkerülhetetlen terv része volt? – Fejezte be végül.
Harry nem szólalt meg, mert nem tudta, hogy mit gondoljon. Gyűlölte Pitont, és ezen nem változtatnak holmi találgatások… De vajon tényleg találgatás?
– Harry! – szólalt meg tétován újra Hermione – Nem tapasztaltál valami különöset mostanában, amire esetleg azt gondoltad, hogy hallucináció, de kötődött Dumbledorehoz?
– De igen – válaszolt csendesen a fiú – Fawkest hallottam, és mintha láttam volna, de csak képzelődtem. Miért kérded?
– Mert, ha hagytátok volna, hogy befejezzem az előbb, elmondtam volna, hogy a lélek üzenetét éber állapotban is képes az ember fogadni. Ezek amolyan jelzések, figyelmeztetések, vagy csak tudatni akarja, hogy még mindig veled van. Általában hallucinációként fogják fel az emberek.
– Lehet… - mondta csendesen Harry – De most kérlek titeket, menjetek ki, egyedül szeretnék lenni.
– Minden rendben Harry? – Nézett aggódva barátjára Ron. – persze, csak gondolkodnom kell. – barátja még mindig aggódva nézte, de Hermione csendesen karon fogta, és kivezette a szobából.
Mikor egyedül maradt, hanyatt dőlt az ágyon , lehunyta a szemét, és megpróbálta lecsitítani elméjét. Ez most igen hasznos volt. Ám ekkor váratlanul közeledő léptek zaja hallatszott a szoba padlóján, Harry hirtelen felülve hátrarántódott és előkapta pálcáját. Nem tudta merre irányítsa, hiszen a léptek zaja már megszűnt, de tudta jól, hogy nincs egyedül a szobában. Furcsa volt a helyzet, mert úgy tűnt, hogy a láthatatlan figyelő habozik. „ Hát mégis jóléreztem, hogy figyelnek” –futott át az agyán. Ekkor hangos pukkanás hallatszott. Úgy tűnt a figyelő Dehopponált. „Vajon mióta tarthat szemmel?”
Hirtelen kinyílt az ajtó és Ginny Weasley meglepődött a rászegezett pálca miatt. Harry zavartan eltette.
– Mi történ Harry? – kérdezte a lány ijedten. – Hopponálás zaját hallottam, azt hittem te mentél el valahová.
A fiú még mindig kalapáló szívvel elmesélte Ginnynek, hogy mi történt, aki szó nélkül lerohant apjáért.
Két perc múlva megjelent az ajtóban Mr. Weasley,aki hihetetlenül feldúlt volt. Neki is el kellett mesélni szóról szóra a történetet.
– Molly már valószínűleg elküldte a baglyot Mcgalagony után. Szeretném, ha nem lennél egyedül Harry. Gyere le te is a konyhába! – Azzal felállt és elsietett. Ginny és Harry kettesben maradtak. Mielőtt a fiú megszólalhatott volna, Ginny megelőzte.
- Harry, tudom, hogy azt szeretnéd, ha vigyáznék magamra, de nem tarthatsz távol magadtól örökké! Érted? Nagyon fontos vagy nekem… - fejezte be csendesen a lány. – Most pedig menjünk le a konyhába.
Megebédeltek, és éppen a rendrakással foglalatoskodtak, mikor kopogtak a konyha felöli ajtón. – Jelszó? – kiáltott ki Mr. Weasley. – Citromos italpor – Hangzott a válasz. Mcgalagony és Lupin lépett be a konyhába. A Férfi nyomban odasietett Harryhez, mint aki ellenőrizni akarja, hogy egyben van e a fiú.
– Jól vagy Harry? – lépett oda a tanárnő is. – Molly azt írta, hogy volt valaki a szobádban, valószínűleg meg akart támadni, de mégsem tette. Bárhogy is legyen, itt már nem vagy biztonságban! A Roxfortban ilyenkor már vannak tanárok, a szünet hátralévő részét ott fogod tölteni! Sajnálom, de most a barátaid nem jöhetnek veled, túl feltűnő lenne. – szemében tényleg látszott, hogy sajnálja. – a bevásárlás miatt nem kell aggódnod! Kérlek, hogy most pakolj össze! Remus segít neked!- nézett rá a férfira, aki kedves mosollyal biccentett.
– Természetesen. – Harrynek megszólalni sem volt ideje, mióta megérkezett a két felnőtt, de most csak engedelmesen felállt, és felvezette Lupint a szobájába. Félt attól, hogy egyedül kell majd töltenie az elkövetkezendő 4 hetet. Ráadásul, még az esküvőre sem jöhet el. Újra elhatalmasodott rajta az egyedüllét.
Ekkor Lupin odalépett hozzá, leültette az ágyra, leült vele szemben, mélyen, áthatóan a szemébe nézett, s csak annyit kérdezett; - mi a baj Harry? – Ez az egy kérdés felszabadított a fiúban valamit, valamit, ami eddig gátolta őt abban, hogy elmondja érzéseit. De most ott ült előtte a férfi, és úgy érezte, neki bármit elmondhat. Bízott benne. Mikor elkezdte mondani, csak úgy ömlöttek belőle a szavak. Mintha egyenként gördültek volna le hatalmas sziklák a lelkéről.
– Tudod, mikor Dumbledore professzor meghalt, olyan gyűlöletet éreztem Piton iránt, ami majdnem engem ölt meg. Úgy érzem éveket öregedtem az alatt az egy éjszaka alatt. És azt is érzem, hogy már soha nem lesz olyan, mint régen.
Harry mesélt, mesélt, mindent elmondott Lupinnak. Mesélt a Privet Driveon töltött napokról, Petunianéni ajándékáról, az álmokhoz kapcsolódó érzéseiről, a láthatatlan figyelőről, arról, hogy fél attól, hogy mi vár rá, és végül Ginnyről. Mikor beszámolója végére ért, határtalanul megkönnyebbült. Mikor később lementek a konyhába a tanárnő már készen állt.
- Látom elkészültetek, akkor talán indulhatunk is. Potter jöjjön ide mellém, ha én viszem az biztonságosabb. Harry odasétált, A nő megfogta a karját… a következő pillanatban Roxmortsban találták magukat.
következő fejezet
|