2.fejezet-Álmok

Harry amilyen gyorsan csak tudta, összekapta magát, erősen megragadta összes holmiját, szemét behunyva koncentrált,s közben próbálta elnyomni agyát ostromló gondolatait.
Mikor ismét kinyitotta, ott állt az odú előtt. A kedves kis ház előtt, ahová élete első, kellemes élményeinek emléke fűzte.
Alig tett pár lépést, mikor hirtelen kinyílt az ajtó, mögülle pedig Hermione lépett ki. Mikor meglátta a fiút, elindult felé, egyre gyorsított és a végén sikkantva a nyakába ugrott.

– Ó, Harry! Már annyira hiányoztál!-kiáltotta boldogan, egyre jobban szorítva barátját.

Még szóhoz sem jutott,és még javában levegőért kapkodott, mikor a Weasley Család megjelent az ajtóban. Nyilván a zajokra figyeltek fel odabenn.
Jólesett látni őket. őszinte örömmel köszöntötték egymást.

– Harry! Megkaptam a leveled! Már nagyon vártunk! Anya sütött is meg minden!- Lépett oda barátjához Ron.

– Kis drágám!- Szólt Mrs. Weasley- Gyere már beljebb! Mit ácsorgunk még idekinn? Gyere, biztos még nem is ebédeltél!- Harry már tényleg éhes volt, és ezt még fokozták a konyhából incselkedve szivárgó, finom illatok.

Sereghajtóként készült belépni a házba, de ekkor felkapta a fejét és megfordult.
Egy csiklandozó érzés a tarkóján azt súgta neki, hogy figyelik. Semmi különöset nem látott az üres utcán, de mégis… Érzékei még sosem csapták be.

Később már nem is emlékezett erre, mert ahogy belépett a konyhába, elöntötte a nyugalom. „Minden a helyén van” Gondolta. Az egész nap jó hangulatban telt. Harry Örült, mert úgy tűnt Ginny megérti őt, hogy miért nem lehetnek együtt, de mégis rossz volt, hiszen ő szereti a lányt.

Egy pillanatra találkozott a tekintetük, de ezt a pillanatot a fiú törte meg, bármilyen nehezére is esett. Hangulata egyre inkább felszínesedett...

Késő estig fenn voltak, addig mindenről esett szó köztük, de mikor már kifogytak a témákból, Harry számára elkerülhetetlennek tűnt, hogy hamarosan szóba hozza valaki Dumbledoret, így hát fáradságra hivatkozva elment lefeküdni. Nem akarta feleleveníteni azokat a borzalmas perceket.

Felment hát Fred és George szobájába, amit most ő használt, mivel az ikrek idejük nagy részét az Abszolúton töltötték.
Ahogy ládájához fordult, amit időközben felvitt neki valaki, egy különös érzés újból azt súgta neki, hogy figyelik..
Hirtelen előkapta a pálcáját, és kábítóátkot küldött oda, ahol figyelőjét sejtette. Nem történt semmi. „Tehát már képzelődök is?” -gondolta elkenődve.

Eldőlt az ágyon…

-Hiszen végig itthon volt mindenki, senki nem juthatott be. – Miközben így győzködte magát, érte utol az álom.

 
-Professzor úr!- Szólt fennhangon Harry. Az igazgató dolgozószobájában járt.- Igazgató úr!- Kiáltotta, és elindult egy alak felé, aki a sarokban állt és várt valamire. A fiú szíve megdobbant a reménytől.

- De professzor úr!- szólt könyörgő hangon a fiú- Ez mit jelent? Én nem… Kérem, ne hagyjon itt!- kiáltott könnyezve, mikor az álomkép szép lassan semmivé foszlott. – Ne felejtsd el fiam!- Ez a mondat olyan tisztán csengett a fülében ébredéskor, hogy muszáj volt körülnéznie. A szobában viszont senki nem volt rajta kívül. Szemei könnyesek voltak és leizzadt.

– Mit jelent ez?- Motyogta maga elé. Majd ránézett az órájára, és mivel látta, hogy még csak négy óra, visszafeküdt.

- Rémület lett úrrá rajta, mikor újra ott állt, ott állt tehetetlenül, és végignézte, ahogy Piton megöli Dumbledoret. Ő ismét rámosolygott a gyilkosra, de most közel ért hozzá annyira, hogy láthassa az arcát, az arcot, amelyen… szomorúság látszik? De nem mondhatott semmit, mert Perselus Piton eltűnt, és Harry Csak állhatott és nézhette, ahogy az igazgató teste a talajhoz érve,gyönyörű csillámokká alakulva semmivé lett.

NEEEEEEEM!!!- Kiáltotta és verejtékezve, könnyektől vizes párnán ébredt.

Még arra sem volt ideje, hogy körülnézzen, máris hallotta a lábdobogást, látta az ajtó résén át, hogy fény gyúl. Kinyílt az ajtó és a Weasley család nézett rá, az aggodalomtól kerekre tágult szemekkel. Még Hermione is ott állt kivont pálcával. Harry döbbenten és szégyenkezve nézett fel rájuk.

- Semmi baj, csak egy rossz álom volt…- szólt, kissé elfulló hangon.Egy hosszúra nyúlt kínos csönd után, ismét elbúcsúztak egymástól, de a zaklatott fiú már nem tudott elaludni. Nem akart álmodni.

Aznap reggel éppen álmosan nyújtózkodott az ágyon, mikor kinyílt az ajtó és belépett rajta Hermione és Ron.

- Hát ti már fennvagytok?- kérdezte mivel még igen korán volt.

- Beszélni szerettünk volna veled- mondta a lány.

- A Tervről, amiről már beszéltünk is.- szólt Ron.

 
- Nézzétek, ha meggondoltátok magatokat…- Kezdte Harry, de Hermione leintette.

- Nem, szó sincs arról, hogy meggondoltuk volna magunkat, csupán arról szeretnénk beszélni, hogy fel kell készítenünk egymást a várható veszélyekre. Meg kéne tanulnunk pár hasznos varázslatot! Hála neked a Patrónus bűbájt már tudjuk, de azt sem árthat felidézni!- itt oldalpillantást vetett Ronra, akinek még a füle is vörös lett.

- De hát már csak néha eregetek füstöt!- Védekezett a fiú .-Legtöbbször inkarnálódott patrónusom van.

- És szerinted, ez majd meghatja a Dementorokat?- Torkolta le Hermione. A vitának ezzel vége volt, és most a lány odafordult Harryhez.

- Na mit szólsz hozzá?- Harry ez alkalommal felülkerekedett lustaságán, amely ezelőtt gyakran hatalmába kerítette, ha tanulásról volt szó, de tudta, hogy ez most fontos.- Rendben van! Felőlem már ma is elkezdhetnénk.

- Helyes, akkor majd nézek pár ártást, és átkot, de még előbb kérdeznénk valamit.- Ron és Hermione összenézett.
- Minden rendben?- kezdte a lány? – mármint nem árulnád el, miket álmodsz mostanában?

Harry nézte egy darabig barátait, majd így szólt; -Üljetek le.- Azzal elmesélte nekik, álmai történetét. Ron nem tudott mást mondani, csakhogy :

– Nemtom Harry, lehetséges, hogy Dumbledore így akar neked üzenni? – kérdezte, és a másik fiú tudta, hogy ez igaz lehet, de nem értette, hogy mit jelent az igazgató üzenete. Vajon mire, kire vonatkozhat? De, hogy az a Pitonos álom mit jelenthet, arról fogalmam nincs- fejezte be Ron.

Hermione reakciója meglepte. A lány ahelyett, hogy elkezdte volna őt ellátni jó tanácsokkal, mély hallgatásba burkolózott.

Rövidesen a három jó barát lement reggelizni, de Hermione pár falat után felment, mondván, hogy át kell nézni a könyveit.
Harry nem tudta, hogy a Weasley család mennyit tud terveiről és arról, hogy a fiukat is belekeverte, de mikor megkérdezte, Ront, ő csak megvonta a vállát.

- Már nagykorú vagyok, apáék nem tartanak vissza, tudják, hogy ez fontos dolog, különben Dumbledore sem vitt volna téged magával. De azt hiszem ezt Mcgalagonynak is, megírták.

- És valóban. Ebéd után kopogtattak a konyha felöli ajtón.
- Ki van odakinn? -kiáltott ki Mr. Weasley.

 
- Minerva McGalagony - hangzott a válasz .

- Hát akkor, azt is megtudod mondani, hogy mi volt Dumbledore kedvenc édessége- mondta a férfi .

- Citromos italpor- hallatszott a tömör felelet. - Akkor Isten hozott, nyitott ajtót mosolyogva a családfő.

Odakinn a szigorú tekintetű tanárnő állt, szokásos smaragdzöld talárjában. A Weasley házaspár boldogan üdvözölte, majd hellyel kínálták. Miután leült, mindenki elcsendesedett, vártak valamire. Harry azt is tudta mire. Most fog kiderülni, hogy a Roxfort bezárja e kapuit, s bár őt ez már nem érinti, mégis izgatottan várta a döntést.

- A Roxfort idén is megnyitja kapuit – mondta végül.- Ezek itt az értesítők- benne vannak Ron, Hermione, Ginny és Harry szükséges könyveinek listája. Igen Potter a magáé is! És most kérem fáradjon ki velem az udvarra, beszélnem kell magával. Harry kelletlenül felállt és követte a tanárnőt. Letolásra számított, de tévedett.

- Figyelj most rám!- kezdte a tanárnő- Tudom mi jár a fejedben, de semmiképpen nem tartom sem jó, se megfontolt ötletnek. Kérlek hallgass végig!- szólt gyorsan, mivel látta, hogy a fiú közbe akar szólni.- nem csak magadat sodrod fölösleges veszélybe, de azt is semmibe veszed, amiért Dumbledore professzor az életét adta!- Harryt szíven ütötték a kemény szavak.

A Nő látta, hogy mondanivalója célbaért és folytatta.
- Te is tudod, hogy Dumbledore professzor az utolsó pillanataiban is a te biztonságodat tartotta a legfontosabbnak. És éppen ezt készülsz most semmibe venni! Kérlek Harry gondold át ezt! Beszéljétek át Ronékkal! Tudom, hogy ez mennyire fontos neked, de azt is vedd figyelembe, hogy többen vagyunk a rend tagjai között, Akikre feltétel nélkül számíthatsz. Mi segíthetünk! A keresésben is… McGalagony itt elhallgatott.

- A tanárnő tud a Horcruxokról??- Arról, hogy milyen küldetésen volt az igazgató úr? – kérdezte döbbenten Harry.

Az ég szerelmére Potter! Használja végre az eszét! Persze, hogy tudok rólla! A professzor úr maga mondta el nekem. Miért? Mert tudta, hogy ha történne vele valami, te megtartod az ígéreted, és nem mondod el senkinek, de ő arra is gondolt, hogy neked legyen segítséged! És lesz is aki támogatja Potter! A barátai és persze mi, felnőttek. De pillanatnyilag mindhármuknak biztonságosabb a Roxfort, mert az alapítók és Dumbledore professzor olyan védővarázslatokkal látta el a kastélyt, amelyek úgy tűnik örökkön fennmaradnak.- Harry érezte, hogy a nőnek igaza van.

– Ja! És még valami- folytatta McGalagony -folytatnia kell az okklumenciát. Lupin szerint már meg is van a megfelelő személy… Hangja úgy csengett, mintha ő nem lenne olyan biztos ebben. Elindult a bejárat felé, de Harry utána szólt.

- Tanárnő! Egy lélek tud üzenni álmokon keresztül?

 
A professzornő meglepődött a kérdésen, és vissza fordult.

– Lehetséges Potter, miért kérdi?

– A fiú elmesélte álmait most a nőnek is, aki csak rövid hallgatás után válaszolt

- Figyeljen Potter,nem vagyok nagy álomfejtő, de amit Dumbledore professzor üzent, azt szószerint kell érteni és felteszem… Kérem, gondolja át, mielőtt tiltakozna! Felteszem a Perselusos álmok ezt az üzenetet támasztják alá. De persze lehet , hogy egyszerű álmokról van szó, ezt csak maga érezheti!

– Azzal fogta és bement a házba.

Harry Egyedül maradt odakinn, teljesen összezavarodott.

következő fejezet