Kilencedik fejezet

Idegei pattanásig feszültek, ahogy holmijával a klubhelyiség felé vette az irányt. Paranoiája ismételten kiújult, és nem akaródzott neki elmúlni. De ha már eldöntötte, akkor is a többiekkel tanul. Egy viszonylag távoli sarokba vette be magát, és előpakolt. Néhány szem kíváncsian fürkészte, amolyan „mit-akarhat-ez-itt?” pillantással, de hamar napirendre tértek fölötte. A három nap letelt, és a csoda is elmúlt. Valamelyest megszokott jelenség lett belőle.

Elővette bűbájtan házi feladatát. Elgondolkodva rágcsálta a pennáját, és fintorogva vette tudomásul, hogy a szálak kezdik elhagyni magukat, és a szájában kötnek ki. Összerágta és lenyelte, hiszen emésztőrendszerének nem okoz gondot ilyen apróságok feldolgozása.

- Nocsak Tigris, tollat is eszel? – A rókaképű lány volt az, ha jól emlékezett, Pansynek hívták. De Erica nem reagált, észre sem vette, hogy hozzá szóltak. A lány mérgében, mert nem figyel rá, messziről meggyújtotta a kezében tartott pennát. Erica mérgesen dobta az asztalra.

- Talán végre szíveskednél idefigyelni Tigris!

- Tigris? Mióta vagyok én neked Tigris? Jó hogy nem már cicamica! – Kiabált rá Pansyra. A lány nem sejthette, hogy Ericának egy érzékeny pontjára tapintott. Méghozzá egy igencsak fájdalmas pontjára. Az árvaházban hívták Tigrisnek, ami a gúnyneve volt.

Pálcájával tett egy széles mozdulatot, hogy leöntse a rókaképűt, mint tegnap. A lány csuromvizesen és visítva ugrott neki Ericának, hogy kikaparja a szemét, de amaz ügyesen ellépett előtte, és közben elgáncsolta. Pansy orra esett, amiből eleredt a vér. Ügyetlenül felült, és egyik kezével a pálcáját, a másikkal az orrát fogva fenyegette:

- Ezd még meggeselülöd, de csígos libansz! – Fenyegetőzött.

- Hogy mondod? Nem értem. – Erica hangja gúnyos volt. – Szerintem eltört az orrod, jobb, ha felmész Madam Pomfrey-hez. Neki talán sikerül rendbe hoznia azt a csinos kis nózidat. – Élesen felkacagott, annyira eltelt a saját kárörvendésében. Remélte, hogy végre békén hagyják. Utolsó pillanatban vette észre, hogy megint egy lila színű átok repült el a feje mellett. Hirtelen fordult meg, és meredt Malfoyra.

- Hogy merészeled… - Sziszegte, és kezében megremegett a varázseszköz. Nagyon dühös volt. – Hogy merészeled…

Erica gondolkodás nélkül cselekedett. A köztük lévő pár méter távolságot egy kecses ívű ugrással átívelte, és Malfoy mellkasán kötött ki, aki egyensúlyát vesztve hátraesett. A lány arca eltorzult a dühtől, hiszen egyszer már megmondta a fiúnak, hogy maradjon veszteg. Szemei szikrákat szórtak, csíkjai felfénylettek, vicsorgás közben megnyúltak a szemfogai. Malfoy megpróbált kiszabadulni, de a lány erősen tartotta a földön, és egy hang súgta, valahol a tudata mélyén: „Öld meg, hiszen a tiéd, a te zsákmányod!”

A szőke egyre rémültebb arcot vágott, ahogy kezdett rádöbbenni, hogy itt helyben megölhetik, és senki sem fog rajta segíteni. Ekkor Ericának egy kép villant be: ugyanígy nézett rá Malfoy, amikor álmában megölte. Zavarodottságát leplezve mordult egyet, és leszállt a mellkasáról. Hátat fordítva mondta neki, tagoltan:

- Utoljára figyelmeztetlek: ha még egyszer felbosszantasz, nagyon megkeserülöd, és ez nem üres fenyegetés. Ez valódi veszély. És ezek vonatkoznak a talpnyalóidra is! – Szemét körülhordozta az említetteken, és holmiját magához véve levonult a hálókhoz.

Könyveit és pergamenjeit ledobta az ágyra, és egy törülközőt magához véve indult zuhanyozni. Muszáj kitisztítania a fejét. Hideg zuhanyt eresztett, és megborzongott, ahogy a vízcseppek elérték a bőrét. Mikor végzett, felvett egy kényelmes mugli öltözéket, és kilépett a klubhelyiségbe. Mindenki dermedten meredt rá, és a tömény félelem bűze ölelte körül. Nyugodtan sétált ki a folyosóra, de pálcáján tartotta kezét. Fél órája van takarodóig.

A konyha felé vette az irányt, de mivel az ilyen tempóban kissé túlhaladja a határidőt, így sietősre vette. Gyakorlatilag végigszáguldott néhány szintet, átrepült a lépcsőfokokon. Szabadnak érezte magát, és ez boldogsággal töltötte el. Megkönnyebbülten rohant, a fordulókban többször megpördült. Könnyednek és gondtalannak érezte lényét, és nem gondolt a negyed órája történtekre. Elért a képig, és megcsiklandozta a körte hasát.

Belépve látta, hogy a manók még mindig ébren annak, és tesznek-vesznek. Alig nézett körül, máris vagy fél tucat lény vette körül, és egymás szavába vágva kérdezték, hogy mit hozhatnak.

- Kérhetnék egy tányér jóféle sült vért, mellé narancslevet?

- Máris hozzuk! – Rikkantották a manók, és páran elszaladtak, míg mások egy széket és egy kisasztalt hoztak, és megterítettek. Erica meglepődött, nem számított full extrás kiszolgálásra. Mire helyet foglalt, már hozták is az ínycsiklandó ételt és a narancslevet. Kedélyesen beszélgetett a manókkal evés közben, és elment az idő. Szerencsére időben pillantott az egyik faliórára. Elbúcsúzott a manóktól, és sprintelve tette meg az utat vissza a hálótermekbe.

A lányok még fent voltak. Egy csengettyűt hallott, és a többiek elindultak ki a klubhelyiségbe. Erica nem értette az okát, de követte őket. A terem közepén Piton állt, és eléggé morcosnak nézett ki, a szokásosnál is több volt belőle, és emellé társult a harag szaga is. A lány azonnal tudta, hogy mi a helyzet. Az a rókaképű beköpte. Mikor mindenki megjelent, a tanár szólt:

- Megtudhatom, hogy ki törte be Miss Parkinson orrát? – Síri csönd követte kérdését. Ericának nem akaródzott magára vállalni, hiszen ő nem törte be a lány orrát. Az egy dolog, hogy elgáncsolta, de tehet ő arról, hogy olyan ügyetlenül esett, hogy eltört az orra? – Nos? Senki? Ez esetben kénytelen leszek az egész házat megbüntetni.

Azonnal minden szem szúrósan meredt Ericára. Erről nem volt szó. A lány végül megadóan közelebb lépett.

- Professzor úr. Ha van felelős a betört orrért, akkor talán az én vagyok, bár hangsúlyoznám, hogy Miss Parkinson akkor törte el az orrát, mikor nekem ugrott és szerencsétlenül elesett. – Direkt hazudott. Piton úgy sem láthat a fejébe. Nem kell tudnia, hogy Pansy azért esett el, mert elgáncsolta. A tanár felvonta a szemöldökét.

- Igazán? És ha szabad érdeklődnöm, miért támadt önre Miss Parkinson? Nem hiszem, hogy csak úgy, minden ok nélkül.

- Igaza van, mert előtte lelocsoltam egy bűbájjal. De csak azért, mert ő meg felgyújtotta a pennámat. De hogy miért, az számomra rejtély.

- Érdekes beszámoló, Miss Lestrange. Most azonnal velem jön az irodámba.

- Igenis, professzor úr. – Erica megadóan sóhajtott. Talán csak hagyni kellett volna, hogy a rókaképű elmenjen mellette. Követte a tanárt.

Piton leült az íróasztala mögé. Nem kínálta hellyel a lányt, de az akkor is leült.

- Nem mondtam, hogy foglaljon helyet! – Csattant fel a tanár.

- Elnézést, de egy kissé fáradt vagyok, és magában is lehetne udvariasság. – Erica direkt volt szemtelen. Nem volt kedve az etikett szabályait követni. – És ha kérhetem, fogja rövidre a szentbeszédet. – Ezzel túllőtt a célon, de nem érdekelte. Az a számla már így is tele van. Tudta, hogy Piton sosem vonna le pontot a házától, és ez egy kicsit felpiszkálta a kíváncsiságát, hogy vajon meddig mehet el, amíg kibillenti annyira, hogy megtegye.

- Megsebesítette egyik társát, szemtelenkedik, és hazudik is. Igazán mardekáros, de nem megdicsérni akartam.

- Bökje már ki. – Vágott közbe durván. Tényleg nem volt kedve az egészhez. Az ágyát akarta, és ha nem kapja meg, itt vér fog folyni, most már ott tartott.

- Ne legyen udvariatlan, mégiscsak a házvezető tanára vagyok. – Piton feje csak azért nem váltott vörösbe a dühtől, mert már annyira beidegződött nála az érdektelenség álarca. – Megkérdezhetem, mit akar magától Lumpsluck professzor?

Erica majdnem felröhögött. De csak a megkönnyebbüléstől. Sokkal rosszabbra számított.

- Meghívott a szombati kis összejövetelére, de visszautasítottam. – Szinte félvállról vetette oda. – Mivel magánál leszek büntetőmunkám.

Piton hátradőlt, és fél perces csöndbe burkolódzott.

- Elmehet. – Össz-vissz ennyit szólt. Befejezettnek tekintette a társalgást. Erica felkelt, és egy viszlátot mormolva kiment, a hálótermek felé. A lányok már aludtak, és ő is lefeküdt.

Éjszaka nyomasztó álmai voltak. Megint egy szörnyeteg volt, és mindent szétzúzott maga körül. Embert, állatot, tárgyat, semmit sem kímélt. Diadalittasan üvöltött. Utoljára maradt Piton. Arca érdektelenséget tükrözött, és ez idegesítette a bestiát. Egyenest nekirohant, és fogai közé kapta a férfi testét. Belevájt a puha húsba, és kitépett egy darabot. Piton még mindig ugyanolyan merev volt. Feldühödött, hogy miért nem tudja megrémíteni a férfit, és egyenesen az arcába harapott. Ami egy maszk volt, és alatta csak feketeség volt. Meglepetten leült, és csak nézte az arctalan, megcsonkított testet. Megbökte orrával, és hirtelen fájdalom hasított a szemébe. Égett, és nem tudott vele mit csinálni, csak üvöltött, és mancsával próbálta kipiszkálni a fájdalmat. Ekkor felébredt.

Lassan hajnalodott, és Ericának feltűnt, hogy valami furcsa van a világgal, legalábbis tegnap még nem volt ilyen… fakó. Mintha a színek kifakultak volna, és a tárgyak meg… kiélesedtek. Felpattant, hogy kimenjen a fürdőbe, megnézni, mi van a szemével, mert egy picit még mindig égett. Észrevette, hogy megint darabokra szaggatta az ágyneműt, de most ez izgatta a legkevésbé. Bizonytalan látása miatt támolyogva ment ki. Mikor a tükörbe nézett, hátrahőkölt, és majdnem felkiáltott: a szeme… Eltűnt az írisze és a pupillája, és a fehérjéje sem volt fehér. Az egész derengő, enyhén zöldes ezüst színű volt. Megrémült. Nem tudta, mit csináljon. Rohanjon most azonnal Dumbledorehoz, aki azt mondta, hogy ha bármi szokatlant vesz észre magán, szóljon, vagy pedig próbálja egyedül megoldani? Az utóbbi mellett döntött. Lehunyta szemeit, és összpontosított. Meditációs állapotba esett, és figyelt. Figyelt a szemére, és erősen koncentrált, hogy alakuljanak vissza az eredetire. Enyhe forróságot érzett, és még jobban becsukta a szemét, de tartotta a képet a fejében. Mikor elmúlt a szokatlan érzés, kinyitotta a szemét, és elégedetten vette tudomásul, hogy ismét zöld írisze néz vissza.

Valamivel vidámabban ment vissza szobába, és fejcsóválva vette tudomásul, hogy megint ágynemű-varrás. Fülét hegyezte, hátha valaki már felébredt, de mindenki aludt. Behúzta a függönyöket, és leült az ágyra. Kezét végighúzta a szakadásokon, és megint ép volt az anyag. Ránézett az órájára, és elégedetten nyugtázta, hogy nemsokára kelni kell. Így aztán felöltözött, nem sietett, hiszen nem voltak kellemetlen pillantások. Fejben végigpörgette az órarendjét. Péntek, tehát bájitaltannal kezd, majd legendás lények. Ebéd után meg sötét varázslatok kivédése. Kelletlenül elhúzta a száját. Ma még lesz egy csatája Pitonnal. Akaratlanul is felidézte az álmát, és megborzongott. Nem volt kellemes kép.