A világ és én

Lehetett volna, mint a pirkadat,
Oly gyönyörű az a pillanat,
Megvalósulna az igézet,
De közbeszól a végzet
S lelkem jajszava
Az égig hangzana,
Ha el nem fojtaná kín s méreg.

De miért ez örök-fájdalom?
Keresztem el miért nem dobhatom?
Egyre az okot keresem
S közben elveszítem Kedvesem,
Mert örökké csak harcolok,
Megölnek az angyalok
S szívem sírban pihen.

Csak ketten vagyunk,
Együtt élünk, együtt halunk.
Lábunk tiporja egymás fejét,
A jutalmat úgy vesszük, mint büntetést.
A harcnak se kezdete, se vége,
Két ellentét forrna egységbe:
A pokol s menny - a világ és én.
by Silme Betty

következő