Új fény

Tudom, hogy a választ sosem érteném,
Mégis, újra és újra megkérdem: miért?
Miért vagyok örökké olyan magányos?
Miért érzem úgy, hogy magam vagyok a világon?
Pedig tudom, hogy vannak olyanok, mint én,
De ők messze vannak, akár az ég,
S árva csillagként élünk mindannyian,
Pislákoló fényünk nem gyúlhat ki sehogyan,
Amíg körülöttünk a sok feketeség
Elnyeli a ragyogást még.
És addig százszor meghalunk és újjáéledünk,
De soha, soha meg nem törünk,
Mert lesz egy nap, ami a miénk,
Mikor lángra lobban a legszebb fény,
Mi valaha volt és lesz,
Attól kezdve nincs több magányos perc.
by Silme Betty

következő