Távozó lelkek

Ó, úgy fáj a magány,
Hogy senki nem figyel rám,
Hogy mindig egyedül vagyok
És ajtómon senki nem kopog.

Engem mindenki elhagyott,
Pedig olyan kevés, mit kívánok,
Csak annyi, hogy néha legyetek velem,
Nem kell más, csak egy kis szeretet.

S ne csak engem szeressetek!
Hisz nem én vagyok az egyetlen,
Akit sohasem láttok,
Ha elmegyünk, hiába bánjátok.

Ha elmegyünk, s ti maradtok,
Annak már nem fáj, aki halott,
De lelkünk örökké itt kísért,
S a tükörből súgja: miért?

Miért nem törődtetek velünk?
Miért nem számít, ha elveszünk?
Lassan a mélybe süllyedünk,
De hiába nyújtanánk, nem fogjátok meg kezünk.
by Silme Betty

következő