20. fejezet: Meglepetések

- Megtudhatnám, hova ilyen sietősen, kisasszony?

Natalie épp elhagyni készülte a tantermet, de mikor az ajtót kinyitotta, szembetalálta magát a dühös bájitaltan tanárral, aki elállta előtte az utat.

- El innen, tanár úr – közölte a lány, és a tanár szemébe nézett. – Megyek Lupin tanár úrhoz.

Piton viszont válaszként egy lendülettel bevágta az ajtót Natalie előtt.

- Nem megy sehova, Miss Lupin. Az óra meg lesz tartva, úgyhogy, kérem, foglaljon helyet – morogta, és a fejével intett Hermione felé.

Natalie ellenben nem mozdult, csak idegesen toporgott egy helyben, hol az ajtóra, hol a dühöngő professzora nézve.

- De nekem… - kezdte volna, de Piton kezdett kijönni a béketűrésből, és közbevágott.

- Azt mondtam, üljön le, mert kezdődik az óra! – A kiabálásra a lány összerezzent, és a pad felé indult, majd leült barátnője mellé. – Nos, miután végre elkezdhetem az órát, végignézem, mivel foglalkoztak az elmúlt hónapokban.

Piton a katedra mögé lépett, és Lupin jegyzeteit el kezdte olvasgatni, összehúzott szemöldökkel. Harry Natalie-ra nézett, aki épp csapkodva pakolta ki a jegyzeteket. A lány mostanában különösen dühös volt, és ideges. A Valentin-napi botrány után Harry nem is csodálkozott ezen, hiszen Natalie még mindig haragudott rá.

Sóhajtva nyitotta ki a tankönyvet, és elolvasta a következő anyagrész címét. Ebben az évben most fordult először elő, hogy apja helyettesíteni jött be Lupin helyett. Nem csoda, hogy Natalie nem akart részt venni az órán. Valószínű Natalie-t is meglepetésként érte, hogy nem apja jött be órát tartani. Piton hangja rögtön kizökkentette a gondolataiból.

- Látom, már szinte minden élőlényt végigvettek, ami a R.A.V.A.Sz. vizsgán elő fog fordulni, mint vizsgakövetelmény – mondta hidegen, és a jelenlévőkre nézett, és újra belelapozott a tankönyvbe. -Akkor ezen az órán ismételni fogunk, mert egy új anyagrészhez dupla óra kellene.

Harry próbált oda figyelni, de majd’ leragadt a szeme az álmosságtól. Ásított egyet, és próbált apja hangjára koncentrálni, aki időközben meglendítette a pálcáját, és a táblán kérdések sokaság jelent meg.

- Nos, mindenki vegyen elő egy tiszta pergament, és válaszoljon a következő kérdésekre. Óra végén pedig beszedem, és leellenőrizem a tudásukat – közölte fürkésző tekintettel Piton, és leült a katedra mögé. Elővett egy teljesen más pergament, és hosszasan tanulmányozni kezdte.

Harry még egyet ásítva végigolvasta a kérdéseket, és nekilátott a válaszok megadásának. Megmasszírozta a halántékát, majd nekiállt a kérdőívnek. Az első kérdések egész könnyűek voltak:

„Jellemezd, hogyan néz ki egy pacsek, és mi módon ijeszt rá az emberekre?”

A teszt vége felé már nehezebb kérdések voltak, amiről szinte fogalma sem volt:

„ Ha találnál az erdőben egy olguszt, mit kezdenél vele?”

„Mit találnék?” – kérdezte magától értetlenül Harry. Nem is tanultak ilyesmiről…

Valószínű az osztály egy része is erre a következtetésre jutott, mert most már lassan kezdett a zajszint emelkedni. Harry Hermionéra nézett, aki töprengő arccal nézte a kérdőívet, ezek szerint ő sem tudott mindenre válaszolni.

Egy csattanás hallatszott, amire mindenki odafigyelt. Natalie olyan erővel állt fel, hogy a szék eldőlt. Piton is a hang irányába nézett. Natalie nem törődve senkivel és semmivel a könyveket gyors iramban a táskája mélyére süllyesztette.

- Elárulná, kisasszony, már megint mit művel? – érdeklődött Piton, majd ő is ugyanolyan gyorsasággal felállt az asztaltól, de az ő széke nem esett hátra a hirtelen tett mozdulattól. Megkerülte az asztalt, és szikrázó szemekkel nézett Natalie-ra, aki már indult is az ajtó irányába.

- Mint azt ahogy az előbb is mondtam: el innen. Nagyon jól tudja professzor úr, hogy fontos dolgom van!

- Igen? Szerintem egy R.A.V.A.Sz. –ra készülő diáknka nem igen lehet fontosabb dolga a vizsgánál! Most pedig, kérem üljön már le!

Piton az utolsó szavakat csaknem ordította. Natalie minden bátorságát összeszedve gyors léptekkel az ajtónál termett, és felrántotta.

- Ha most kimegy, az negyven pont veszteséget jelent a Griffendélnek – szólt utána Piton, nekitámaszkodott az asztalnak, és összefonta a karját maga előtt, úgy nézett kiváncsian a vonakodó Natalie-ra.

Eközben a teremben mindenki csöndben figyelte a fejleményeket. Harry Dracóra nézett, és egy pillanatra elcsodálkozott. Draco szinte nyilvánosan dühöngött a két haverjával együtt, és különféle nevekkel illették Pitont. Ron ezt nyílvánvalóan észrevette, mert alig bírta visszafogni a kitörő nevetését. De aztán elkomorodott, ahogy Natalie-ra nézett.

- Nem érdekel, mennyi ponttal bünteti a Griffendélt, akkor is távoznom kell – vágta rá Natalie némi tétovázás után.

Még mielőtt Piton megszólalhatott volna, Natalie egy nagy dörrenés kíséretében bevágta maga után az ajtót. Piton vállat vonva felvette az asztalról a tankönyvet. Fellapozta, aztán hidegen így szólt:

- Negyven pont a Griffendéltől. Ja igen, és tíz pont a Mardekártól Mr. Malfoy. Nehogy azt higgye, hogy nem hallottam az előbbi megjegyzéseit. – A dühöngő Griffendélesekkel mit sem törődve folytatta az órát. – Nos, miután rávilágítottam a vizsga felkészülésének jelentőségéről, remélem, más nem óhajt távozni az óráról, mert nem Lupin tanár úr tartja.

Ha Harry nem figyel a mondanivalójára, akkor is hallani lehetett belőle a gúnyos modort. Sóhajtott egyet, majd újra mag elé húzta a kérdőívet, ahogy a többiek tették.

Az csoport tagjai feszülten figyeltek Pitonra, aki most már rátért a tanóra anyagára. Harrynek nehezére esett odafigyelni, annyira álmos volt. A hátsó asztalnál foglaltak helyet Ronnal, hogy ne keljen nekik egyéb élőlényekkel közvetlenül találkozni, mert Lupin nem is egy furcsa élőlényt mutatott meg az első padban ülőknek.

- Látom, sokféle dolgot nem vettek át – itt lapozott egyet – De sebaj, majd pótoljuk, hiszen most legalább egy hétig helyettesítem Lupint professzort.

Sokan nyeltek egyet, Neville pedig idegesen körbenézett. Harry látta rajta a rémületet, ami mindig a bájitaltan órákon mutatkozott rajta.

- Először is… miért nem vették például az olgusz tulajdonságait, annak jelentőségét? Akkor talán kezdjük is azzal. A kérdőíveket majd óra után beszedem, mert kíváncsi vagyok az eddigi tudásukra, még ha a kérdőív végét nem is töltötték ki – magyarázta Piton, letette a tankönyvet a kezéből, és úgy folytatta az olgusz ismertetésével. – Az olgusz elsősorban sötét erdők mélyén található meg. Sokak szerint egy gonosz lény…

Harry próbált koncentrálni Piton mondanivalójára, de egyszerűen nem tudta nyitva tartani a szemét.

- … ami gyakran támad emberekre. De ez csak hiedelem, mert tulajdonképpen az olgusz…

Megtámasztotta a fejét a kezével, és úgy próbált figyelni, de nem ment. Aztán elenhezült afeje, és nem tudta tovább nyitva tartani a szemét.

Később arra eszmélt fel, hogy valaki rázza gyengéden.

- Harry, kell fel, éppen ide tart! – hallotta Ron hangját maga mellől.

- Mi…? Ébren vagyok már, Ron, ne aggódj – motyogta álmosan Harry, aztán ránézett barátjára. Apja mögötte állt, és aggódóan nézett Harryre.

- Mr. Weasley, már itt vagyok – morogta Ron felé, aki ijedten nézett maga mögé, s miután meglátta Pitont, próbált úgy tenni, mintha nem is rémült volna meg egy pillanatra.

- Mr. Potter, valami baj van? Vagy csak egyszerűen unalmas volt a mondanivalóm? – kérdezte Piton, de az arca továbbra is aggódó volt, ahogy Harryt nézte fűrkészően.

- Nem… Nem, uram. Csak nagyon álmos voltam – válaszolt Harry, és feltápászkodott a székről. A tankönyvet és a füzetet a táskájába csúsztatta.

A teremből már mindenki távozott, csak Hermione várt a két barátra az ajtónál. Piton, miután távozott a többi diák a teremből, akkor szólalt meg.

- Harry, majd este várlak vacsorára, tudod. Délután nincs csak egy Átváltoztatástan órátok, ajánlom, pihenj le, ha vége – közölte kedvesebb hangon, aztán a katedra felé indult, a jegyzetekért.

- Rendben, fogok pihenni. És ne aggódj, legközelebb nem alszok el az órádon – tette hozzá Harry, majd intett a barátainak, hogy mehetnek.

Piton nem válaszolt, csak továbbra is a rengeteg jegyzetet pakolta össze a tanári asztalon. Harry egy pillanatra el is gondolkodott, hogy az órára ennyi jegyzet nem kell, de aztán sietős léptekkel elhagyták a tantermet.

Harry ebédnél sem látta Natalie-t, pedig Ron egyfolytában bizonygatta, hogy megjelenik. Már hetek teltek el, de Natalie továbbra sem szólt Harryhez, hiába próbáltak a barátai mindent megtenni annak érdekében, hogy kibéküljenek.

Ebéd után megérkeztek az átváltoztatástan terembe, ahol már McGalagony várt a diákokra. Rengeteg feljegyzés volt a táblán, a tanári asztalon pedig egy tenyérnyi hely sem volt szabad, annyi pergamen hevert rajta, afféle ismerős mintában, mint Piton jegyzetei.

Mikor a Griffendélesek helyet foglalatak, McGalagony megköszörülte a torkát. A teremben abbamaradt a suttogás és a beszéd. McGalagony megvárta, míg teljesen el nem hallgatott mindeki, csak aztán fogott bele a mondanivalójába.

- Gondolom, tisztában vannak vele, milyen fontos ez a tantárgy a vizsgát illetően – mondta hangosan, de a hangjából ki lehetett venni, hogy ideges. – De a mai órát nem fogom végig tartani, mert fontos tanári gyűlés lesz.

- Micsoda? – kérdezte döbbenten Ron, de aztán elvigyorodott. – Nem baj, legalább hosszabb lesz a délutánunk. Már lassan úgy is edzenünk kell, és most már remek idő van…

- Mr. Weasley, kérem!

- Elnézést, tanárnő – tette hozzá komolyabban Ron, de továbbra is vigyorgott.

Harry most vette csak észre, hogy Hermione mellett ott ül Natalie szomorúan. Hermione szemmel láthatóan vigasztalta, de Natalie csak maga elé motyogott, és csaknem a sírás kerülgette. McGalagony erről nem is vett tudomást, vagy legalábbis nem akart, mert nem szólt rájuk.

Az óra fele már eltelt, de Harry egyre idegesebb lett. Egyfolytában az járt az eszében, hogy történt valami Lupinnal. A bűbájt sem tudta rendesen végrehajtani, annyira aggódott.

Mikor MgGalagony befejezte az órát, Hermione és Natalie elsőként hagyták el a tantermet, így lehetősége sem volt megkérdezni, mi történhetett.

- Gyere Harry, játszunk varázslósakkot, aztán talán elő is kerülnek a lányok, és megkérdezzük, mi a baj – mondta Ron már a klubhelységben, ahol már csak ők voltak, mert a többiek kihasználva a hirtelen jött szabadidőt, az udvaron voltak.

- Inkább nem, Ron. Ne haragudj, csak nagyon fáradt vagyok – mentegetőzött Harry, miközben Ron próbálta csukva tartani a varázslósakk dobozának tetejét.

- Látom, hogy bánt, hogy Natalie nem szól hozzád, de hogy aludni se tudj…

Harry nem szólt semmit, csak hallgatta barátja mondanivalóját. Nem akarta bevallani, hogy egy fuvolaszó miatt nem tud aludni már hetek óta. Most, mikor már március van, lassan lekezdődnek az edzések, és ha addigra nem lesz eléggé kipihent, nem lesz jó vége a dolognak.

- Nem, csak mostanában vagyok ilyen fáradt, nem a Valentin napi dolog miatt van. Csak mostanában nem alszok jól – magyarázkodott tovább, de a barátja nem hitt neki.

- Persze, tudom én… - mosolyodott el a kijelentésen. – Én is ezt mondanám, ha ilyesmi történne.

Harry miután végignézte, ahogy barátja nagy nehezen elkapja a megszökött bábut, a táskáját felkapva a portréhoz indult.

- Ron, majd holnap találkozunk délután, rendben? – kérdezte sietősen, még mielőtt barátja újabb hihetetlen gondolatokat közöl vele.

- Rendben – felete fásultan Ron. – De azért ne felejts lejönni hozzánk, oké? Hétköznap alig van időnk szórakozni, hétvégén meg mindig Pit… akarom mondani apádnál vagy…

- Nem sokára itt lesz a tavaszi szünet, és akkor majd több időnk lesz – vágta rá Harry, majd vállára vette a táskáját és a kezébe vette még a tankönyveket, amik nem fértek bele.

- Az majdnem egy hónap! Ráadásul akkor még többet is kell tanulni! – egy erős bűbájjal lezárta a dobozt. - Ne felejts el holnap eljönni!

- Ron! – szólt rá Harry ingerülten, mire Ron visszafogta magát

- Ne haragudj. Holnap nem lesz edzés? Esetleg mi ketten délután repülhetnénk egyet.

- Jó ötlet. De most már megyek. Ha Pi… apám nem talál, akkor el kezd aggódni, főleg a mai óra után.

Harry kimászott a portréjukon, és lement a pincébe. Szomorúan jött rá, hogy a megbeszélés sokáig fog tartani, így a táskáját bevitte a szobájába. Aztán a bájitaltankönyvvel visszajött a nappaliba, és kényelmesen elhelyezkedett a kanapén. Már az első oldalnál érezte, ahogy nem tud ébren maradni, így végül a lábát feltéve könyvel az ölében elaludt a kanapén.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Harry, ébredj. Készen van a vacsora – közölte halkan Piton, mint akinek nincs szíve felébreszteni.

Harry pislogva nézett apjára, aki elmosolyodott, mikor meglátta a tankönyvet az ölében. Felvette a könyvet Harry öléből, és miután megnézte, összecsukva letette a kis asztalkára.

- Látom, ez sem kötötte le eléggé a figyelmedet, mit ahogy délelőtt a sötét varázslatok kivédése óra sem – jegyezte meg elgondolkodva. – Na gyere, kihűl a vacsora.

Pillanatokkal később már az ebédlőasztalnál ültek, a vacsorát fogyasztva, ami nem volt más mint, lecsó. Harry majdnem tett egy megjegyzést, hogy ilyen mugli-féle vacsorát főzött, de aztán csendben maradt.

Vacsora alatt nem szóltak egymáshoz, majd végül, mikor Piton a konyhába röptette a tányérokat és egyéb mosogatnivalókat, Harryre nézett.

Harry próbált úgy tenni, mint aki nem vette észre apja kérdő tekintetét. Eszébe jutott, hogy inkább nem néz a szemébe, mert hiába a heti okklumencia órák, nemigen tud még apja ellen védekezni. De ahogy ő mondta, az ő támadásait nemigen verte még vissza senki.

- Harry, nem akarsz mondani nekem valamit? – érdeklődött Piton, és néhány süteméynt tett a tányérra.

- Nem tudom, mire gondolsz – felelte Harry, és felállt az asztaltól.

Piton is felállt, és kezében a tányérral intett Harrynek, hogy kövesse a nappaliba. Mikor beléptek, Harry egy pillanatra kővé dermedt, mert meglátta Siriust Piton dolgozóasztalának támaszkodva.

Harry leült a kanapéra, ahol nemrég elaludt, majd felnézett apjára, aki nem ült le, csak nézett rá.

- Most vallomást kéne tennem, vagy mire gondolsz? – bukott ki a kérdés Harryből. Bármennyire is higgadtan akarta közölni, a megjegyzés elég élesre sikeredett.

Piton felhúzta az egyik szemöldökét.

- Nem vártam ilyesmire, csak gondoltam, ha valami történt, vagy bánt, megbeszéljük – válaszolt kissé hűvösen. – Látom, hogy nagyon fáradt vagy, esetleg rémálmok gyötörnek?

Harry kellemetlenül fészkelődni kezdett, zavarában Siriusra nézett, aki csak annyit mondott:

- Mond el neki, nem fog őrültnek nézni – közölte halkan, és a kezébe vett egy nagy pennát, és forgatni kezdte a kezében.

- Igen, nem tudok aludni, de nem a rémálmok miatt – mentegetőzött, és zavarában elvett egy szelet süteményt a tányérról.

Piton továbbra sem ült le, csak kíváncsian hallgatta Harry magyarázkodását. Sirius már eközben pörgette a kezében a tollat, cseppet sem zavartatva magát, hogy tanúja egy ilyen beszélgetésnek.

- Igen? – faggatta tovább Harryt, aki továbbra is makogott.

- Harry jó lenne, ha bevallanád, mert ez a vén denevér még a végén levon egy csomó pontot, mint azt a a mai nap is tette – vágott közbe Sirius, mikor Harry ránézett ismét.

Még mielőtt Harry megszólalt volna, Piton dühösen megfordult és egyenesen Siriusra nézett.

- Attól, hogy nemrég ősi varázsló lettél Black, nem jogosít fel arra, hogy így beszélj a hátam mögött! – üvöltötte egyenesen Sirius képébe.

Sirius és Harry megrökönyödve néztek Ptonra.

- Te… várjunk… Te látod őt? – makogta Harry, örülve, hogy legalább az eredeti témától eltérnek, de annak nem, hogy megint nem lesz jó vége a rivalizálásnak.

- Már hogyne látnám! – vágta rá dühösen Piton, és kikapta a pennát Sirisu kezéből. – Elegem van belőle, hogy folyton a hátam mögött intézkedsz! Négyszemközt beszélnék a fiammal – az utolsó szót jól kihangsúlyozva mondta.

Sirius keresztbe fonta maga előtt a kezét, és úgy nézett riválisára.

- Csakhogy Harry az én fiam is, bármennyire is rosszul hangzik.

- Tisztában vagyok vele, Black. Mint ahogy azzal is, hogy te meghaltál velem ellentétben – mondta gúnyosan Piton.

Harry jobbnak látta közelebb menni hozzájuk, mert attól tartott, hogy baj lesz.

- Semmi közöd hozzá, mit csinálok, miután hogy is mondjam, meghaltam – sziszegte Sirius, és egy lépéssel közelebb ment Pitonhoz, akkora lendülettel, hogy arany talárja csattant egyet.

- Kíváncsi lennék rá, mikor kértél rá engedélyt ahhoz, hogy lejöjj ide – morogta Piton.

- Nem tartozok neked beszámolóval. Habár azt elfelejtették közölni, hogy te mióta itt vagy, nagyon is látsz engem.

Piton csak elmosolyodott, majd vidáman hozzátette:

- Kíváncsi lennék, mit szólnának hozzá, ha közölném velük, hogy rendszeresen meglátogatod Harryt, mikor neked meg van tiltva…

- Nem hiszem, hogy hatalmad lenne ezt megtiltanod! – vágott közbe Sirius ingerülten. – Tudod, itt nem igen tudsz mit tenni, és amíg itt vagy…

- Nem érdekel a további fecsegésed, úgyhogy tűnj el. Éppen beszélgettem volna Harryvel, ha van valami fontos, most közöld.

Harry értetlenül figyelte a két varázslót, mivel nem sokat értett abból, amiről beszéltek.

- Ha tudni akarod, szívesen eltiltanálak, de tudom, hogy Harrynek ez nem esne jól – folytatta tovább Piton ügyet sem vetve Sirius további fenyegetéseire.

- Én is itt vagyok – jegyezte meg halkan Harry, és közéjük állt, mint egykor egy téli napon. – Inkább fejeznétek be ezt a gyerekes viselkedést, és felnőtt módjára gondolkodnátok végre! – emelte fel a hangját, majd vett egy mély lélegzetet, és úgy folytatta. – Mindkettőtöket szeretlek, nem szeretném, ha továbbra is utálnátok egymást!

Mikor a mondat végére ért, megszédült, és megtámaszkodott Pitonban.

- Jól vagy? – kérdezte Piton, mikor Harry végre megállt a saját lábán. Bólintott egyet, hogy már nincs semmi baj.

Sirius sóhajtott egyet, és szomorúan a keresztfiára nézett.

- Nem úgy van az, Harry. Sok minden történt, amiről te nem tudsz…

- Black! – szólt rá ingerülten Piton. – Légy szíves távozz, még mielőtt kiderül, hogy megint itt voltál… apropó, te mondtad el Harrynek, ki is valójában a testvérem?

- Igen, én – vallotta be Sirius. – Gondoltam, jobb ha tudja az igazságot…

- Remek! Miért nem mondtad el neki mindjárt, ki a valódi apja már akkor rögtön! – kiabálta Piton magából kikelve. – Nem is akarom tudni Black, mit titkoltok még előlem!

Sirius csak némán nézett Pitonra, mintha mondani akarna valamit, de aztán egy kopogás zavarta meg a társaságot.

- Ki lehet az ilyen későn? – kérdezte Harry, aztán mivel senki sem mozdult, odament az ajtóhoz, hogy kinyissa.

- Vársz valakit, Harry? – érdeklődött Piton, de továbbra sem mozdult Sirius elől.

- Nem… Holnap találkozok a barátaimmal, legalábbis úgy volt – gondolkodott el Harry, és kiynitotta az ajtót.

Döbbenten nézett a jövevényre, aki nem volt más, mint Natalie. Könnyes arccal nézett Harryre, aki tágabbra nyitotta az ajtót előtte.

- Én…

- Mi a baj, Natalie? – kérdezte ijedten Harry, mert látta, hogy valami baj van. – Gyere be!

Natalie bentebb lépett, nem zavartava magát, hogy gyűlölt tanára is látja, Harry nyakába borult, és keservesen sírni kezdett.

- Mi történt? Valami történt Lupin tanár úrral? – faggatta tovább Harry, de Natalie-t csak rázta a zokogás

Piton és Sirius, akik eddig dermedten nézték a jelenetet, most odamentek Harryhez.

- Lupin kisasszony, akkor nem lehet a baj – mondta Piton vigasztalóan. – Arról tudnánk, azaz a Rend sűrgősen értesítene.

- Nem… érték… el magát – válaszolt rekedten Natalie, de továbbra is Harry talárjába rejtette az arcát.

- Tessék? – kérdezett vissza értetlenül Piton.

- Szóltak volna magának… jaj istenem… nem tudom, mi lesz ezek után… - Natalie hangja megremegett, majd újra zokogni kezdett.

- Apa… – kezdte Harry, de a torkán akadt a szó.

- Tessék? – fordult hátra Piton, mert a kandallónál állt a Hopp –porral a kezében. De aztán nem kérdezett többet, mikor meglátta Harry véres kezét.

- Piton, szerintem kezelésre lenne szüksége, és egy nagy adag Nyugtató főzetre– jegyezte meg halkan Sirius.

- Nekem csak ne parancsolgass, Black. Tisztában vagyok vele, mit kell ilyenkor tennem. De előbb, kiderítem, mi a baj.

Odasietett a kandallóhoz, és vett egy marokkal a dobozkából.

- Nem kell Nyugtató főzet… jól vagyok… - makacskodott Natalie.

Piton a földre szórta a Hopp –port a kijelentés hallatán, és megpördült a tengelye körül. Sirius ugyanolyan értetlenül nézett rá, mint Harry.

- Tényleg jól vagyok, de… - folytatta volna Natalie, de aztán elvesztette eszméletét. Sirius és Piton egy emberként ugrottak oda, hogy segítsenek Harrynek az ájult lányt tartani.

Végül Piton a kanapéra fektette, és Siriussal együtt csak némán nézték Natalie-t.

- Ez hogy lehet… - kezdte Piton, de aztán csendben maradt.

- Hallotta, amit mondtam – suttogta Sirius. – Csak nem…?

- Elárulnátok, mi van? – kérdezte türelmét vesztve Harry. – Apa, segíts már rajta, hisz vérzik!

Piton mit sem törődve Harry kérdésével, halkan csak ennyit mondott:

- Szerinted is, Black?

- Igen, biztos… hogy ő az.

Következő fejezet