19.fejezet: Szívtorta

Harry próbált közömbös arckifejezéssel nézni a távozó bájitaltan tanár után, de valahogy nem igazán sikerült, mert Hermione rögtön megszólalt.

- Harry… mikor fogtok már kibékülni? Ez így nem mehet tovább… egyikőtök sem szól a másikhoz! – mondta felháborodottan, és bepakolta a könyveket a táskájába, majd a kezébe fogta a bájitaltan készletet.

Natalie, akinek most is meggyűlt a baja Pitonnal az órán egy bizonyos adalék hozzáadásakor, vigyorogva hozzátette:

- Nem is baj. Ez az ellenszenves ember mindig ért hozzá, hogy megbántson másokat. Majd bocsánatot kér tőled előbb utóbb.

Harry sóhajtott egyet.

- Én bántottam meg elég csúnyán – vallotta be. – Olyasmit csináltam, amit nem kellett volna.

Ron is bepakolta a felszerelését a táskájába, aztán a négy barát együtt indult el a Nagyterem felé, ahol már nem sok diák vacsorázott. Harry barátjával együtt ledobta a táskáját a mellettük lévő üres székre, a lányok pedig leültek a fiúkkal szemben.

Harry most sem evett, egyszerűen annyira eluralkodott rajta a bűntudat, hogy már az étvágya is elment. Az elmúlt hetekben sem alakultak jobban a dolgok, hétvégenként nem mehetett az apjához, és még a jegyei is romlani kezdtek az állandó fáradságtól. Biztos volt benne, hogy Piton amúgy sem ér rá, mert állandóan megbeszélések voltak hétvégén, és ott volt még a gyógyítói munkája is… Habár eddig is meg tudta oldani, hogy legyen ideje a fiára…

Büntetést nem szabott ki rá, viszont az elmúlt hetek eseményei nagyon annak tűntek, de idővel rájött Harry, hogy apja így adja tudtára, mennyire haragszik rá. Néha-néha látta, apja fürkésző vagy aggódó tekintettel nézi őt a bájitaltan órán, de aztán mire az óra végén odament volna hozzá, addigra már elhagyta a termet.

- Hallod egyáltalán, hogy hozzád beszélek? – szólt rá Ron, és beleharapott a kenyerébe.

- Tessék? – kérdezett vissza értetlenül Harry. – Ne haragudj, nem figyeltem.

- Azt látom. De legalább pirítóst egyél már! – folytatta a barátja, majd egy szelet pirítóst tett Harry tányérjára.

Hermione, aki eddig csöndben evett most már még dühösebben szólt Harryre.

- Azt hiszem, ha vacsoráztunk, azután lemegyek a pincébe, és beszélek Pi… apáddal – pontosított a lány, aztán lecsapta a vajas kést. – Nem bírom nézni, ahogy bánik veled! Még is mit követtél el ellene? Elloptál valami ritka bájitalt, vagy beleolvastál a jelentésekbe?

- Annál rosszabb. Nem szeretnék beszélni róla…

- De igenis fogunk! – folytatta makacsul a lány. – Már lassan tönkreteszed magad idegileg emiatt! A teljesítményed is egyre jobban romlik!

Natalie és Ron csak némán ültek, és hallgatták a dorgálást, Harry pedig továbbra is a tányért fikszírozta. Aztán végül megszólalt egész halkan, még mielőtt a dühös lány tovább szidta volna.

- Belenéztem a merengőjébe – bökte ki rekedten, és Hermione szemébe nézett. – De nem beszélhetek róla, mit láttam. Csak annyit mondanék: nem kellett volna látnom, ami ott volt.

Hermione magába fojtotta a dühét, és újra a kezébe vette a kést, hogy megkenje a kenyerét.

- Most már értem. Nem fogunk faggatózni, nyugi. Tisztában vagyok vele, hogy Pitonnak… azaz apádnak fontos munkája van a Rendnél.

- Na de Hermione! – szólt közbe Ron. – Azért egy-két dolgot elárulhat…

- Semmit nem mondhatok – szögezte le Harry. – Beszéljünk inkább valami másról…

Natalie hirtelen jó kedvre derült, mint akit villámcsapás ért.

- Akkor beszéljünk a hétvégéről!

- Én azért másra gondoltam… - morogta Harry, és egy falatot lenyomott a torkán.

- Beszéljünk is! – lelkendezett Ron, majd rámosolygott Natale-ra. – Akkor hol töltjük a Valentin napot szombaton? Madam Puddifoot kávézójában esetleg?

- Én benne vagyok. És te Harry? – kérdezte Hermione. – Mert Natalie is jön, gondoltam, te is kimozdulhatnál egy kicsit.

- Na igen, mostanában nemigen találkozok apámmal, de hidd el, elintézi, hogy ne tegyem ki a lábam – közölte Harry. – Különben is, minek menjek oda, hogy összefussak megint azzal a lánnyal?

- Milyen lánnyal? – értetlenkedett Natalie.

- Cho Changről beszélünk. Egy időben járt vele Hary, vagyis valami olyasmi… - nosztalgiázott Ron. – Akkor legalább menjünk le Roxmortsba!

- Rendben – egyezett bele Harry. – Nem bánom. Persze, ha kimehetek Roxmortsba.

- Majd elintézzük – tette hozzá Hermione, miközben Natalie is rábólintott.

Harry egykedvűen piszkálta villájával a tükörtojást a tányérjában. Szombat reggel volt, neki ismét a Griffendél toronyban kellett aludnia, most pedig még a barátai is a Valentin napi lázban égnek. Mikor meglátta a sok szív alakú lufit a klubhelyiségben, fejvesztve menekült el reggelezni, még mielőtt Colin rengeteg fényképet csinált volna róla a lufik társaságában.

A nagyteremben egy-két felső éves hugrabugos ült az asztalnál, nyílván nekik is elegük volt a mai napból már most. A többi diák pedig már mind Roxmortsban tartózkodott az osztálytársaival, és persze szerelmeikkel.

Széknyikorgást hallott, és felkapta a fejét. Piton egy hirtelen mozdulattal megfordította a széket, és leült rá. Majd előredőlt a háttámlára, és összevont szemöldökkel nézett rá.

- Már nem bírom nézni tovább, ahogy emészted magad – jegyezte meg sötéten, és a tányér tartalmára tekintett. – Például azt, hogy már lassan depresszióba esel.

Harry leengedte a villát a tányérba, de nem nézett fel.

- Csak nem vagyok éhes, és különben is, én voltam az, aki megbántott téged – mondta halkan egy mondatban közölve, mi bántja.

Piton sóhajtott egyet.

- Látom, az elmúlt néhány hétben, hogy megbántad, amit tettél. Nem haragszok már rád, mert én is belátom, hogy én és Albus mindig elhallgatunk bizonyos dolgokat előled – miközben ezt mondta, hangja elég szomorú volt, Harry pedig felemelte a fejét, és apjára nézett. – Viszont előbb meg kellett volna kérdezned, miért állt szándékomban eltitkolni előled ilyen dolgot.

- Ne haragudj rám – furcsa, milyen nehéz ezt a három szót kimondani. – Meggondolatlan voltam, legközelebb nem fogok ilyesmit tenni.

- Azt gondoltam – mosolyodott el, majd még közelebb hajolt a fiúhoz. – A maradék hétvégét remélem, nálam töltöd. Nem megyek holnap a Szent Mungóba, így az egész vasárnapot együtt tölthetjük. Fontos lenne folytatni a z okklumenciát.

Harrynek nagy kő esett le a szívéről, és már ő is elmosolyodott.

- Jól hangzik! – majd kissé visszafogottabban megkérdezte: - Ugye lemehetek Roxmortsba a barátaimmal ma?

- Igen, de nagyon vigyázz magadra. Ha észreveszed, hogy valaki követ…

- Tudom – tudom! Majd mielőbb visszasietek Roxfortba! – vágott közbe ingerülten Harry, és a sálja felé nyúlt.

- Nem éppen erre gondoltam… - aztán szúrós tekintettel a fiára nézett. – Nem gondolod komolyan, hogy ennyit eszel? Most még ebédre sem jöttök vissza az iskolába. Jól gondolom?

Harry hirtelen nem tudott mit mondani. Aztán egy pár kekszet vett el az előtte lévő tálból.

- Úgysem tudnék enni. Különben is… nálad leszek este, így csinálhatsz valami finomat – hízelgett.

Piton felvonta a szemöldökét.

- Ez kissé Mardekáros ravaszság, nem gondolod? – Felállt a székről, aztán visszatette a helyére. – Mikorra várhatlak?

Harry is felállt, majd a sálat a nyaka köré tekerte, és közelebb lépett Pitonhoz.

- Elvileg a Három Seprűben leszünk, afféle baráti összejövetel. Nem tudom, talán este hazaérek, olyan hét óra körül. Úgy jó?

- Rendben. Még délután bemegyek az ispotályba, de akkor mindenképpen hazaérek, és meleg vacsorával várlak – egyezett bele, és Harry vállára tette a kezét. – Gyere hozzám rögtön, ha baj van.

- Ne aggódj már annyit, apa – mondta Harry. – Tudok magamra vigyázni, és nem keresem a bajt.

Piton csak hümmögött egyet, majd a nagyteremből kiérve Harryt már várták barátai, így elköszönt apjától, és elindultak Roxmortsba.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Azért egy kissé túlzásnak tűnt, hogy még a Három Seprű is itt-ott néhány piros szívvel volt díszítve, legalábbis a plafont ítélve. Pedig az olyan hely volt, ahol elég furcsa alakok is megfordulnak, nem pedig szerelmes gyerekek…

Mikor a négy barát végre megtalálta az asztalukat, amelyet már Seamus lefoglalt, mindannyian leültek.

- Már azt hittem, nem is jöttök! – üdvözölte őket vidáman, aztán oda intett Neville-nek – Gyere te is, Neville! Na mindenki vajsört kér?

- Persze… ilyen kérdést – jegyezte meg Ron, aztán oldalra pillantott, ahol éppen Malfoy nevetett a mardekáros haverjaival, Crackkal és Monstróval. – Ezekkel kell egy levegőt szívnunk?

Seamus megvonta a vállát, és annyit mondott:

- Ne haragudjatok, srácok, de csak ide tudtam foglalni. Azok meg az utolsó percben jöttek. Nem kell velük fogallkozni, és mi sem foglalkozunk velük.

- Na igen, amíg nem köt belénk – morogta Harry, ahogy Natalie-ra nézett.

- Jaj, Harry. Nem fogok verekedést kezdeményezni, ne aggódj. Csak ha…

- Naty! – szólt kiáltott fel Hermione. – Légy szíves, ha idejön kötekedni, fogd vissz magad!

- Jól van! De ha megint idejön, nem állok jó magamért – itt hirtelen elhallgatott, mert a barátai elég dühösen néztek rá. – Tortát nem hoztatok?

A hirtelen témaváltás egy kettőre jó kedvet csinált, és Seamus vigyorogva közölte a többiekkel a délután programot.

- Itt maradunk végig, ha nem baj! Viszont az ajándékokat is itt adjuk át, nem baj?

- Végül is nem – mosolygott Ron Natalie-ra, aki zavarában Harryre nézett.

Nem sokkal később Dean is csatlakozott a társaságához a Parvati ikrekkel. Szinte mindenki a barátnőjével volt, vagy legalábbis azzal, aki tetszett neki, de Harry csak egyedül szórakozott jóformán. Pedig a lehetőséget kereste, hogy Natalie közelében legyen. Ron viszont eléggé jelentős ok volt ahhoz, hogy a közelében legyen. Hermione egy hugrabuggos fiúval szórakozott, Ginny pedig Nevillel nevetett valamin nagyon.

Harry már épp azon volt, hogy ott hagy csapot-papot, és visszamegy a toronyba vagy pedig az apjához. De aztán Natalie felállt, és leült Harry mellé mosolyogva.

- Látom, egyedül vagy – jegyezte meg vidáman. – Gondoltam, idejövök hozzád egy kicsit. Nem baj?

- Nem… egyáltalán nem – a válasz majdnem egybefüggő habogás volt. – Miért nem Ronnal maradsz? Nem hiszem, hogy olyan szórakoztató társaság lennk.

Natalie csak legyintett egyet.

- Ron már kissé unalmas ezzel a rámenősségével. Elegem van, hogy folyton körülöttem legyeskedik.

- Mert tetszel neki – Harry úgy mondta, mintha ez egy csöppet sem zavarná.

Natalie még mielőtt mondhatott volna valamit, Dean szólásra emelkedett.

- Figyeljetek egy kicsit! Mindjárt behozzuk a meglepetéseket a lányoknak! Fiúk! Gyertek, bűvöljük be! – Harry, Neville, Dean, és Semaus elindultak, majd nem sokkal később különféle dobozokkal érkeztek az asztalukhoz.

- Nos, mindenki kap egyet attól, aki tetszik neki – közölte Dean, és ami a kezében volt, odaadta a Patil ikreknek. – Tudom, ketten vagytok, de biztos kaptok mástól egy másikat…

Ahogy kimondta, Seamus is odaadott egyet a lányoknak, ők pedig kíváncsian kinyitották.

- Ez egy szívtorta? – csodálkozott Patil, és kivette a tortát, ami elég furcsán nézett ki.

Harry még nem látott ilyet, de attól független Hermionénak és Natalie-nak is vett egyet-egyet. Azt mondták valamiféle szokás, hogy ilyenkor ezt a tortát adják ajándékba.

A másik asztalról a mardekárosok vigyorogva nyújtogatták a nyakukat, hogy ki kinek adja a tortát. Harry az egyiket direkt letette mag mellé a székre, ahol nem látta senki, majd a másikat odanyújtotta Hermionénak, aki még el is pirult. Halkan mondott köszöntet, aztán valakire hivatkozva otthagyta a döbbent Harryt.

Már lassan kiürült a helység, a Griffendélesek közül már csak Natalie és Ron tartózkodott az asztalnál, a többiek párokban hagyták el a Három Seprűt. Mardekárosok közül már csak Malfoy és az az álnok lány, Millicent volt az asztalnál turbékolva. Harrynek nem egyszer volt olyan érzése, hogy Malfoy őt figyeli, vagyis Natalie-t.

Natalie mondott valamit Ronnak, aki odaköszönt Harrynek, és Semausék után sietett. Leült elé, és kérdőn nézett rá. Harry mint aki erre a pillanatra várt eddig, elővette a szívtortát, és átnyújotta egyszerű dobozba csomagolva.

- Neked is szerettem volna adni egyet, nem csak Herminosénak – bökte ki, de most már megbánta, hogy említette a lány nveét.

- Jaj, Harry! Nem kell mentegetőznöd! Láttam, hogy neki is adtál egyet – mosolyodott el, és elkezdte lassan kibontani a masnit, amivel még díszítve volt a doboz.

Harry a válla fölé pillantott, és látta, hogy Draco és ujdonsült barátnője már majdnem megszakadnak a röhögéstől. Mint akibe villám csapott, olyan hirtelen elrántotta Natalie kezét a doboz fölül, de már késő volt…

… a doboz ugyanis egy hangos pukkanó hangot adott ki, és beterítette Natalie fekete talárját a fehér tejszínhab, amiből még a hajára is jutott. Malfoy és Millicent már hangosan röhögtek rajta.

Natalie először értetlen arcot vágott, majd Harryre nézett dühösen.

- Nem tudom…

Natalie viszont nem volt kíváncsi Harry magyarázatára, teljes erejéből arcon vágta a fiút. Harry majdnem hátraesett az ütés erejétől, aztán végül sikerült megállni a lábán.

- Ezt azért nem gondoltam volna rólad! – kiáltott fel Natalie. – Rendes fuúnak látszottál… hogy tehettél ilyesmit?

- Eszedbe sem jut, hogy nem én voltam? – próbálkozott Harry, miközben a kezét a szájához emelte. Ütéskor elharapta a száját, és most vérzett. – Biztos vagyok olyan idióta, hogy ilyennel hülyéskedek, mi?!

- Nem vagyok kíváncsi a szövegelésedre! – dühöngött Natalie, és most már két kézzel próbálta letörölni a torta maradványait.

- Ú… Potter most nagyon ráfázott! – szólt oda Malfoy röhögve. – Úgy látszik, a mi új üdvöskénkenk nem igen szerencsés a szerelmi élete…

Natalie megprödült a tengely körül, és szikrázó szemekkel nézett a szőke mardekárossal.

- Talán te is akarsz egyet?

- Nem kösz –felete lazán. – De én Potternek jobban elláttam volna a baját…

- Fogd be! – üvöltötte Natalie, és kirohant a Három Seprűből bevágva maga után az ajtót. A vendégek még egy darabig nézték a zárt ajtót, majd visszatértek italukhoz.

Harry egy evaporessel eltűntette a romokat, aztán indulásra készen magára tekerte a sálat. Elővette apja kendőjét, amit mindig magánál hordott, és a szjáhooz tartotta. Már lépeet volna az ajtó felé, mikor Malfoy asztaluk lábánál észrevette egy doboznak a srakát.

Kíváncsian lehajolt és előhúzta a dobozt, ami valahogyí olyan ismerősnek tűnt.

- Potter, mit művelsz? – kérdezte ijedten Malfoy, mert épp az újdonsült barátnőjével volt elfoglalava.

- Például ezt – mondta nyugodtan, és a dobozt az asztalra dobta, mire a tartalma kiloccsant az igényes ajándékokra. – Megtudhatnám, mire volt ez jó?

Malfoy próbált úgy tenni, mint aki azt sem tudja, miről beszél Harry.

- Nem tudom, miről beszélsz, Potter.

- Nem-e? Akkor miért van a dobozra írva, hogy: „Potter úrnak személyesen”? Te szemétláda! Kicserélted a dobozt, még mielőtt odaadtam volna Natalie-nak.

- Nem tudom, miről beszélsz. Biztos elkeverték a csomagolást…

- Tényleg? – kérdezett vissza Harry, és amilyen gyorsan kimondta, olyan gyorsan felkapta a tortát, és Malfoy ölébe dobta.

A mardekáros hirtelen felállt, de ezzel csak azt érte el, hogy még a nadrágja is tejszínhabos lett. A barátnője meg sem bírt szólalni a döbbenettől.

- Potter, ezt még megbánod! – kiáltott fel Malfoy, és előrántotta a pálcáját. – Obstructo!

Harry nem számolt azzal, hogy Malfoy megtámadja egy ilyen nyilvános helyen, így védekezni sem tudott időben. Hátrarepült legalább két métert, aztán összetört egy asztalt esés közben.

- Roxfortosok, menjenek ki, ha párbajozni akarnak! Ez egy kultúrált hely, itt ilyet nem szabad! – üvöltötte egy öregember.

„Kultúrált hely?” –Harrynek ez volt az első gondolata, miután feltápászkodott. Előkapta a pálcáját, és Malfoyra fogta.

- Remélem, tudod, hogy ennek szörnyű következményei lesznek, ha Natalie rájön, hogy te voltál – az egyik kezét az oldalához fogta. – Tudod milyen, ha dühös lesz…

- Na ne dumálj itt nekem Potter! Az apám majd elintézi azt a kis vérfarkas lányt!

Harry elmosolyodott, és közelebb lépett a szőke fiúhoz.

- Igen? Csak az a kis probléma van, hogy az én apám a házad vezetője! Kíváncsi vagyok, mit fog szólni ehhez a botrányhoz, amit műveltél!

Malfoy erre nem tudott mit mondani, csak hol Harryre, hol Millicentre nézett.

- Most ha megbocsátotok – morogta Harry, és elhagyta a helységet a sáros talárjában a vendégek tekintetével kísérve.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry végig vánszorogva ment le a pincébe, imádkozva, hogy apja még ne érjen haza, hiszen csak hat óra volt. Ő pedig mintha azt mondta volna, hogy csak hétre ér haza, vagy akkora csinálja a vacsorát?

Már rájött, hogy gondolkodni is fáradt, valószínű legalább egy bordája el is tört. Majd megpróbál lezuhanyozni, és a piszkos talárját elrejteni apja elől… De holnapra már mindenki tudni fogyja, mi történt nemrég.

Odaért apja lakosztálya elé, és várt. Eszébe jutott, hogy az ajtó esetleg nem fog kinyílni, mert nemrég összeveszett apjával, de az ajtó mégis kinyílt.

Beérve látta, hogy a kandallóban lobog a tűz: akkor valószínű Piton még nem ért haza. Leindult a szobája felé a mécsesekkel megvilágított folyosón a szobája felé. A szobában keresett egy váltás ruhát, amit zuhanyzás után felvehet, aztán felöltözve a fürdőszoba felé indult.

Mikor már a keze a kilincsen volt, kinyílt a laboratórium ajtaja, és Piton lépett ki rajta fekete ingben és farmerben. Rámosolygott Harryre, de egy pillanat alatt leolvadt az arcáról a mosoly, mikor meglátta őt a mocskos talárban.

- Szia apa – próbálkozott Harry lehajtott fejjel, és benyitott a fürdőszobába. – Épp zuhanyozni indultam…

- Na állj csak meg – mondta hidegen Piton, és a fia mellé lépett. Jobb kezével oldalra fordította Harry arcát. – Ki intézett el így?

- Ez semmiség, csak egy karcolás – mentegetőzött Harry, mert egyáltalán nem akarta bevallani, hogy egy lány volt, aki megütötte.

- Harry! Kérdeztem valamit! – szólt rá ingerülten az apja. – Szóval, ki ütött meg?

Harry továbbra sem szólalt meg, nem tudta, hogyan mondja meg, mi történt. Egy pillanatra ránézett apjára, aki sóhajtott egyet.

- Lupin kisasszony volt az, jól sejtem? – kérdezte.

- Sejted? Most néztél bele a fejembe, tudod jól! – felelte ingerülten, kerülve továbbra is apja tekintetét.

- Nos, bevallom igen, mert nem erősséged a vallomás. Azt viszont elárulod, hogy lettél ennyire sáros?

„Ha vallomás, akkor vallomás” – gondolta Harry, és egy szóban közölte mondanivalóját.

- Malfoy – bökte ki, és megkerülve apját bement a fürdőszobába.

- Ha végeztél, még beszélünk. Addig elkészítem a vacsorát, ahogy ígértem.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry belépett az ebédlőbe, és rögtön érezte a finom illatot. Még eszébe sem jutott, hogy Piton esetleg főzni is tud.

Leült az asztalhoz, és maga közelebb húzta maga elé a tányért. Eszébe jutott, ahogy Natalie ránézett dühös tekintettel, mikor felrobbant a szívtorta… Most már az egyetlen esélyt is elvesztette, hogy közelebb kerüljön hozzá…

- Látom, bánt Lupin kisasszony viselkedése – jegyezte meg halkan Piton, és a leveses tálat letette az asztal közepére. – Remélem, legalább eszel valamennyit.

- Igen, eszek. Ráadásul Malfoy műve volt az egész – morogta Harry. Szedett a merőkanállal a forró húslevesből. – Ezt tényleg te főzted?

- Harry, ne tereld el a szót. Inkább meséld el, mi történt – szólt rá ingerülten.

- Csakhogy nem akarok beszélni róla – a mondat egy kicsit szemtelenül hangzott, de Piton továbbra sem emelte fel a hangját.

- Ahogy gondolod. De akkor kénytelen leszek úgy ítélkezni, ahogy a Három Seprűben lévő vendégek mesélték.

- Micsoda? – értetlenkedett Harry, és kissé hangosan csapta le a kanalat. – Honnan tudsz róla?

Piton továbbra is nyugodtan kevergette a kanalával a levest.

- McGalagony professzor az imént keresett ez ügyben. Beszámolt az esetről, hogy mit műveltetek a Három Seprűben, azaz a berendezéssel…

- De hiszen nem tettünk tönkre semmit, és nem veszélyeztettünk senkit! – tiltakozott felháborodottan. – Malfoy kezdte az egészet azzal, hogy kicserélte a szívtortákat!

A bájitalok mester felvonta szemöldökét, és a fiára nézett kérdőn.

- Emiatt támadott meg téged Malfoy?

- Igen, mivel észrevettem az asztal alatt a dobozt – vallotta be mérgesen. – Erre ő előkapta a pálcáját, és még mielőtt védekezhettem volna, már meg is támadott! Pedig elég lett volna a titokzatos erőm, és elintézem az egész kócerájt!

Harry most már abbahagyta az evést, és úgy magyarázott már majdnem kiabálva. Apja megvárta szóáradat végét, és aztán szólalt csak meg.

- Már csak az kellett volna… Van róla fogalmad, mi lett volna, ha dühödben szabadjára engeded a varázserődet? Egy kissé felelőtlen vagy, nem gondolod?

- Tudom, hogy az lett volna… Na várjunk! – tört elő Harryben a felismerés. – Azt mondtad, volna?

- Igen, azt. Ugyanis gondoskodtam arról, hogy ez elő forduljon elő többet – Piton a második fogásért nyúlt, amit az imént varázsolt az asztalra a konyhából. – Gondolod, hogy amúgy kiengedlek felügyelet nélkül, mikor bármikor elvesztheted a fejed?

- Mit csináltál velem? – kérdezte elképedve Harry.

- Blokkoltalak – válaszolt Piton higgadtan.

- Nem értem…

A bájitalok mestere sóhajtott egyet.

- Leblokkoltam az erődet, mert még kontrolálatlan – magyarázta, miközben rakott a krumpliból a tányérára. – Nagy volt a veszélye, hogy valamilyen kárt okozol valamiben, esetleg valakiben.

- De hát ezt hogy… Jó, tudom. Biztos elég erős vagy hozzá, hiszen tudom, hogy egy erős és nagyhatalmú varázsló vagy…

- Te most hízelegsz? – csodálkozott Piton

- Nem, csak… - Harry jobban látta, ha csendben marad. Többet nem szóltak egymáshoz, így lassan befejezték az étkezést.

Rosszkedvére ellenére elég sokat evett, és már lassan úrrá lett az álmosság. Fel akart ajánlkozni, hogy összeszedi a tányérokat, de Piton mondta, hogy nyugodtan mehet aludni.

- Nyugodtan aludj holnap sokáig, rád fér a pihenés. Különben is, holnap okklumenciát is gyakorolnunk kell mindenképpen. Az elmúlt hetekben is kellett volna – mondta mosolyogva, aztán összeszedte a tányérokat.

- Majd megpróbálok pihenni – egyezett bele Harry, és indult a szobája felé, de Piton nekiment, mikor egy varázslattal lebegtetve vitte ki a tányérokat. Harry akarva is akaratlanul felszisszent az oldala miatt.

- Mindjárt megyek utánad – közölte hidegen. A hangjából lehetett hallani, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban.

Harry egy könyvet olvasott, amíg apja nem jött be hozzá. Már majd’ leragadt a szeme az álmosságtól, de próbált ébren maradni. Nem sokkal később meg is érkezett Piton egy üvegcsével.

- Idd meg ezt, jót tesz az oldaladnak – odanyújtotta az üvegcsét, Harry pedig megitta. – Az még hagyján, hogy nem mondod el, mit történt, de hogy arról nem szólsz, hogy fájdalmaid vannak?

- Nem fájt tényleg. Viszont szeretnék aludni – oldalra fordult, és magára húzta a takarót.

Piton viszont nem mozdult az ágy mellől.

- Ahogy gondolod. Szerintem nem kéne ennyire szenvedned Lupin kisasszony miatt. Előbb - utóbb rájön, hogy nem te voltál az, aki ilyen csúnya tréfát űzött vele – itt sóhajtott egyet. – Holnap elbeszélgetek Malfoyal, majd meglátjuk, milyen kifogást talál, ha velem kell beszélnie erről. Nem ellenzem, hogy tetszik neked Natalie, de szerintem egy kicsit túl lobbanékony hozzád.

Harry csak hümmögött egyet, Piton „Jó éjszakát” kívánt és becsukta maga mögött az ajtót. Lassan álomba szenderült…

...gyönyörű fuvolahangot hallott, amitől a szíve összeszorult. A dallam nagyon szomorú volt, viszont kellemes volt hallgatni.

Egy idő után felébredt, és akkor döbbent rá, hogy most is hallja a dallamot. Felült az ágyban,, és körülnézett, honnan jöhet a fuvola szó. Végül rájött, hogy igazából az agyában hallja a dallamot.

Felkapta a párnáját, és hasra fekve a fejére szorította, de a dallam most is ugyanolyan erővel hallatszott, mint az előbb…

Következő fejezet