12. fejezet: Karácsony
A delelő nap már szinte teljesen aranysárga színben vonta a szobát, mikor Harry felébredt. Lassan felült, nyújtozott egy nagyot.
S majd miután az álmosságot sikerült neki kidörzsölni a szeméből szemügyre vette a szobát, ijedten vette észre az ágyán ülő alakot aki nem más volt, mint az ő apja... Piton.
A férfi feje az ágyon nyugvó karjain feküdt. Megijedt, mit is keres ő egy szobában Pitonnal.
De aztán lassan agyában felrémlettek az előző néhány nap eseményei...
A beszélgetés a tanárral, mikor is elmondta neki, hogy ő az apja. És ő annyi rosszat fejéhez vágott aznap amikor a halálfalók elől menekültek, még csak meg sem hallgatta a tanára indokait...
Majd a Grimmauld téren meg a férfi szeméhez vágta, hogy ő soha nem fog neki megbocsátani.
Napokon át minden egyes nappala és éjszakája gondolkodással és nyugtalankodással telt.
Két érzés küzdött benne, egymás ellen. Egyrészt nem tudta felfogni azt, hogy akkor ha tényleg a fia akkor miért viselkedett vele eddig olyan igazságtalanul. És miért nem mondta el neki...
Hisz mindig is a leghőbb vágya azt volt, hogy legyen végre egy igazi családja, vagy legalább egy ember aki önmagáért szereti őt... egy otthona ami békét szeretet és biztonságot nyújt neki...
Emiatt akkor még gyűlőlte Pitont...
De végül a szíve mélyén rájött arra, hogy nem csak neki lehetett szörnyű ez az egész, hiszen Pitonnak is ki tudja meddig abban a tudatban kellett élnie, hogy van egy fia, egy fia, aki gyűlőlte őt, sőt ha elmondja neki az igazat talán akkor benne majd ismét felpattannak a harag és a gyűlőlet szikrái...
Rájött arra, hogy meg kell adnia a férfinek és magának is az esélyt egy döntéssel...
S ő tegnap döntött. Megpróbálja elfogadni Pitont, mint az apját, s így mindketten megkapják azt, amire a talán a legjobban vágynak, egy családot.
Mosolyogva nézte a férfit, az ő... az ő apját. Igen az övét, olyan nehéz volt neki megszoknia a gondolatot, hogy van még élő családtagja, aki méghozzá a tulajdon apja.
Úgy látszott, hogy az éjjel nem is nagyon aludt, talán egész éjjel virasztott mellette.egyszerűen nem volt szíve felébreszteni...
De egy másik gondolat, azt súgta, hogy tegye meg, hiszen még annyi tisztázni valójuk van, s az idő talán oly kevés...
- Ap… tanár úr… - suttogta Harry. – Ébredjen, már reggel van..
Mosolyogva nézte, ahogy a tanár lassan ébredezett. Piton az ágy szélére tette a fejét, és úgy aludt el, azonban az őt ébresztgető hangra fel kapta a fejét.
- Harry… Ébren vagy? – kérdezte, és nyújtózott egyet. – Jól érzed magad? Nem fáj az oldalad?
- Nem fáj, csak egy kicsit fáradt vagyok… Jaj ne! – hirtelen felült s az ablakokra nézett. – Ugye, nem csak álmodtam?
- Nem, Harry. Tényleg majdnem elintézted az egész házat – bólintott Piton. – De ne aggódj, nem történt semmi baj.
Harry visszafeküdt a párnára, a bájitalok mestere, pedig egy varázslattal felmelegítette az éjjeliszekrényen található bögre tartalmát.
- Tessék, idd ezt meg. Mrs. Weasley főzte neked az este, csak te már nem ébredtél fel.
- Köszönöm. Valamit kérdezhetek?
- Persze Harry – válaszolta a tanár.
- Miért szabadult el a varázserőm ennyire? – kérdezte Harry, aztán újabbat kortyolt a teájából.- Még az erdőben is sikerült pálca nélkül varázsolnom, pedig azt még csak most fogjuk tanulni…
- Varázsoltál pálca nélkül? – szólt közbe Piton.
- Igen… Az egyik halálfalót elkábítottam. Csak reflexből volt…
A bájitalok mestere hátradőlt a széken, és sóhajtott egyet. Harry csodálkozva nézett rá.
- A jóslatban szó volt egy erőről, amit a Sötét Nagyúr nem ismer. Valószínű ez az eset előhozta ezt az erőt – közölte hűvösen a tanár.
- Na, ne… - motyogta Harry. – Ne juttasa eszembe a jóslatot, szerint gyilkos leszek, vagy áldozat…
- Pedig előbb-utóbb sor kerül rá… De ezt a témát majd később megvitatjuk. Biztos jól érzed magad?
Harryt annyira meglepte a professzor túlzott aggódása, zavarában magára öntötte a teája maradékát
- Persze… Remekül vagyok, egyáltalán nem fáj az oldalam, mint már mondtam.
- Örömmel hallom – Piton elvette a bögrét tőle. – Akkor már hamarosan fel is kelhetsz az ágyból…
- Mondtam, hogy jól vagyok! – makacskodott Harry. – Legalább látogatókat fogadhatok?
A bájitaltan tanár kicsit előre dőlt a széken, és rátámaszkodott az ágy szélére.
- Igen, ha Granger kisasszonyra és Weasleyre gondolsz.
- Rájuk, persze… Natalie nem tölti itt a karácsonyt? – jutott eszébe hirtelen.
- Lupin lánya itt tölti a karácsonyt, csak még neki is ágyban kell maradnia, mint neked.
A fiú értetlen arckifejezését látva A professzor hozzátette:
- Harry… azt hiszem hozzád hasonlóan ő is ugyanolyan rosszul érzi magát, mint amikor te sérülsz meg. Tehát most ő is lábadozik.
- Hogy lehet az? Na ne…
- Valószínű, kölcsönös a szeretet – vágta rá Piton,a fiú pedig elvörösödött.
A bájitalok mestere elmosolyodott, aztán az éjjeliszekrényről felvette az összes üres üvegcsét.
- Harry, most mennem kell. Még a Szent Mungóban is van dolgom, de ígérem estére itt leszek – a professzor az ajtó felé indult. – Kérlek, maradj még az ágyban, és pihenj.
A professzornak a keze már a kilincsen volt, mikor Harry vette egy nagy levegőt, és utána szólt:
- Igen… apa.
A bájitalok mester hirtelen megfordult a tengelye körül. Az arca ragyogott a boldogságtól – ezt Harry le tudta olvasni.
- Csak még annyit… A barátaimnak mit mondjak? – kérdezte bizonytalanul.
- Amit szeretnél… fiam – azzal becsukta maga mögött az ajtót.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Harry unalmában már azokat tankönyveket olvasta, amikben fel voltak adva szünidőre a feladatok. Egy idő után azt is megunta, és csak nézett ki az ablakon. Nagy pelyhekben szállingózott a hó, már alig látszottak a padok.
„Vajon Piton hoppanálva ment a Szent Mungóba, vagy csak sétálva?” Harrynek már mindenen járt az esze unalmában. Elképzelte Piton olyan orvosi ruhában, mint a mugliknak szokott lenni. „Na, ne… ott biztos nem ilyen van, különben is hogy állna neki a fehér?”
A gondolataiból egy halk ajtó nyikorgás zökkentette ki. Ron és Heminone léptek be. A lány rögtön odarohant hozzá, és jó szorosan átölelte.
- Jaj, Harry! Úgy örülök, hogy jól vagy! – kiálltott fel, majd miután jól átölte a megszeppent fiút, leült mellé az ágyra.
- Tényleg jobban nézel ki! – jegyezte meg Ron. – Ideje is, mert holnap már karácsony lesz…
- Kösz Ron. Csak még Piton mondta, hogy maradjak ágyban, és pihenjek.
A két barát értetlenül nézett barátukra.
- Azt hiszem, valamit el kéne mondanom – kezdett bele a fiú, de Ron félbe szakította.
- Harry, nem kell ennyire drámainak lenned – mondta vigyorogva.
- Ron! Valami fontosat akar mondani, nem látod! Mit akartál mondani nekünk?
- Igen… Pitonnal kapcsolatban. Szóval, kiderült valami rólam…
A lány kíváncsi tekintettel figyelte Harryt, de Ron már dühösen nézett.
- Nem vagyok kíváncsi arra a vén denevérre…
- Piton az apám… - bökte ki végül a fiú.
Mindketten úgy néztek rá, mintha nem lenne épp elméjű.Hermione szólalt meg először.
- Harry, ezt nem mondod komolyan…
- Persze, hogy nem. Viccelt – vágott közbe Ron vigyorogva.
Hermione ellenben nem mosolygott, hanem elgondolkodott.
- Ezek szerint… de Lily Evans volt az anyád, nem?
- Igen – motyogta Harry, félve Ron kitörő dühétől.
De Ron már fortyogott a dühtől, kapkodva nézett hol az egyikre, hol a másikra.
- Hermione ezt komolyan elhiszed? Harry! Piton biztos megitatott valami szerrel, hogy annak hidd magad! – most már üvöltött a dühtől.
- Ez egyáltalán nem igaz! – ordította vissza a fiú, és felkelt az ágyból.
A lány rémülten kettejük közé állt, nehogy valami baj legyen.
- Légy szíves hagyd abba Ron. Harrynek biztos van bizonyítéka, Piton pedig jó ember – ezt már többször is bizonyította!
- Igeeen? – kérdezte epésen Ron. – Egy halálfaló gyerek vagy? Piton egy gonosz ember, fogd ár föl Harry! És te még hagyod, hogy ő vigyázzon rád? Na neee…
- Egyszer életében hozott egy rossz döntést! Különben is tudod jól, hogy kémkedik nekünk!
- Ezt hiteti el velünk… - vágott vissza Ron.
- Fiúk! Fejezzétek be! Ron nincs igazad! Piton attól még hogy…
A dühös fiú most a lány arcába ordított:
- Persze! Majd aztán elrabolja őt, és átadja Tudjukkinek!
- Ron, légy szíves menj el! Elegem van belőled! Tudom, nem kedveled, de azért ne beszélj így róla!
- Mocskos…
- Ron! – szólt rá Hermione, de a fiú tovább folytatta.
- … halálfaló!
Harry lassan kezdett kijönni a béketűrésből. Hermione látta, ha most nem ráncigálja ki a dühös barátját, akkor nem lesz jó vége a dolognak.
- Ron, gyere. Hagyd pihenni – a lány elkezdte húzni magával Ront.
- Igen. Azt hiszem, már megyek is… Nem akarom zavarni a családi idillt, ha esetleg megjönne az a halálfaló!
- Ne nevezd így! Piton az apám! Fogadd el! – üvöltött Harry, próbált nem gondolni a dühre, félve a szabadjára engedett mágia miatt.
- Ezek után várhatod, hogy szóba álljak veled! Remélem jól kijössz az új családtagoddal!
Egy durranás hallatszott, amitől mindenki összerezzent. A szekrényeken a különféle üveg tárgyak összetörtek.
- Kifelé innen Ron! Ne is gyere vissza addig, amíg nem viselkedsz rendesen az apámat illetően!
- Már megyek is! – üvöltötte vissza az érintett, és feltépte az ajtót. Egy másodperccel később pedig bevágta Hermione orra előtt.
Mindketten megrökönyödve álltak csendben, amíg Harry el nem kezdett szédülni.
- Harry… mi a baj? – kérdezte a lány és elkapta az éppen összeső fiú karját.
- Nincs semmi – bizonygatta Harry, aztán lefeküdt az ágyba.
A lány gondosan betakarta, és leült mellé az ágyra.
- Hozzak valamit? Vagy esetleg szóljak Pitonnak? – kérdezte.
- Nem kell Hermione… Pitonnak ne szólj… halálra rémülne.
- Jól van. De esetleg elmondhatnád neki… Ami Ront illeti, nem csodálkozom, hogy ilyen hülyén viselkedik.
- Hagyjad. Nem érdekel – mondta Harry rekedten. – Most lett elegem belőle. Nem ismeri Pitont. Nem tudhatja, hogy milyen ember is rejlik a gonosz bájitaltan tanár álca mögött. Majd egyszer talán rájön.
Hermione szomorúan nézett Harryre, majd felállt.
- Ne hozzak valami főzetet?
- Nem kösz. Jól vagyok. Csak azt hiszem, alszom egy kicsit.
- Jó, akkor nem is zavarlak – mondta halkan Hermione, és becsukta maga után az ajtót.
Harry ahogy lehunyta a szemét, pillantok alatt el is nyomta az álom.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Mikor már az ablakon csak az utca fénye áradt be, akkor ébredt föl. Nem mozdult, csak nézte, ahogy szállingóznak a hópelyhek.
A bal oldalára fordulva nyakig betakarózva nézte már ki tudja mennyi ideje a néptelen utcát, mikor valaki halkan becsukta maga mögött az ajtót.
Harry érezte, ahogy a férfi leül mellé, majd a hideg kezét a homlokára fekteti. Majd meggyújtotta az éjjeliszekrényen lévő kislámpát, melynek fényének köszönhetően az egész szoba narancssárgában úszott.
- Harry, ébren vagy? – hallotta Piton hangját.
A fiú megfordult az ágyon, és a bájitalok mesterére nézett. A professzor tekintete nagyon aggódó volt.
- Igen – felelte rekedten. – Csak nagyon fáradtnak érzem magam.
- Nem csodálom, hiszen megint lázas vagy.
Piton a zsebébe nyúlt egy üvegcséért, és Harry szájához emelte, aki engedelmesen kiitta.
- Ma megmondtam Ronnak és Hermionénak az igazat…
- Hallottam róla. Weasley a fejemhez vágta nemrég, mikor megérkeztem – közölte halkan a professzor.
Harry újra kinyitotta a szemét, és dühösen nézett Pitonra.
- Veszekedtünk – mondta suttogva. – Mindenféle rosszat mondott Önről…
- Harry… inkább aludj, ki vagy merülve – szakította félbe a tanár, és jobban betakarta a fiút.
- Honnét tudja, hogy ki vagyok merülve? Nem csináltam semmit…
- Ha a szekrényen lévő dolgokra gondolsz… Igen, arról tudok. Granger kisasszony volt kedves beszámolni a dolgokról, többek közt arról is, hogy rosszul lettél. Mrs. Weasley pedig azt mondta, nem ettél semmit ma.
- Nem lettem rosszul… csak meg szédültem – tiltakozott Harry. – Nem bírnék lenyelni egy falatot sem.
- Mivel megint hagytad feldühíteni magad. Légy szíves próbálj meg aludni – újra a fiú homlokára fektette a kezét. – Még mindig magas a lázad. Itt maradok éjszakára, nehogy valami baj történjen.
- De hát már biztos régóta nem aludt – suttogta Harry, és újra kinyitotta a szemét.
- Ne törődj velem Harry. Különben is, idevarázsolok még egy ágyat – mosolygott Piton. – Aludj már.
- Megpróbálok – motyogta a fiú, és átfordult a másik oldalára. – Jó éjszakát…
- Jó éjt, fiam. - suttogta bele nem sokkal később Piton a szobára telepedett csendbe.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Reggel mikor felébredt, nem volt senki a szobában. Felült, és csodálkozva nézte a szemben lévő, gondosan rendbe rakott ágyat.
Felállt, és a szekrényhez lépett. Kivett egy farmert, pulóvert és egy pár zoknit, majd gyorsan felöltözött. Mosolyogva nézett ki az ablakon, mivel épp egy fiatalember vitt egy fenyőfát.
Karácsony van – jött rá.
„Pitonnak kellene valami ajándékot adni…” Harry lassan rájött, hogy már semmilyen bolt sincs nyitva ilyenkor.
Megállt a szoba közepén, és a ládáját fürkészte. Egy pillanat múlva már a láda mellett termett.
- Itt kell lennie – morogta, mikor már kipakolta a láda tartalmát.
„ Ha nem találom meg a fényképalbumot, akkor mit adok az apámnak karácsonyra?” kérdezte magában. Bár az utolsó két szót kiejteni elég furcsa volt.
Amíg lábadozott, ebbe a szobába hordták át a dolgait. Most már a szekrényben kotorászott, sehol sem lelve az albumot.
Legalább egy órája kereste, amikor egy ismerős hangot hallott maga mögött:
- Merlinre, Harry! Ha nem tetszik az, ahogy a szoba be van rendezve egyszerűbb módja is van a változtatásnak. Nem gondolod?
Harry megfordult, és szembe találta magát Pitonnal, aki szörnyülködve nézett körbe a különféle dolgokon.
- Kerestem valamit…
- Azt látom… ez meg mi? – kérdezte a professzor érdeklődve.
Harry egy pillanatra megijedt, mivel a bájitalok mestere egy barna pergament szorongatott a kezében, melyet Harry rögtön megismert: Tekergők Térképe.
- Az… az…
- Igen? – lassan kihajtotta a pergament. – Valahonnan ismerős…
- Az a Tekergők Térképe – közölte Harry. „Hisz előbb-utóbb úgyis rájön” – A Roxfort térképe…
Piton rendesen kihajtotta a térképet, és megpillantotta rajta a cikornyás betűket.
- Á, már tudom. Akkor sejtem mit csináltál éjszaka közepén ezzel a zsebedben. Gondolom, nem árulod el nekem, hogyan működik… Sebaj – azzal visszaadta Harrynek. – Gyere, egyél valamit reggelire. Tegnap sem ettél.
- Megyek – tette hozzá Harry, miközben a térképet gyorsan a láda mélyére rejtette. – Ugye Ron nincs lent?
- Nincs. Állítólag még alszik, úgyhogy nyugodtan lejöhetsz – azzal kinyitotta a fiú előtt az ajtót.
Mindketten lementek az ebédlőbe, ahol Hermione már az asztalnál ült.
- Jó reggelt! – üdvözölte őket, és becsapta a kopott könyvet, amit eddig tanulmányozott. – És persze boldog karácsonyt!
- Neked is Hermione! – mondta Harry, és leült a lány mellé.
A professzor kiment a konyhába, Harry rögtön oda fordult hozzá.
- Mondd, Hermione, nem láttad valahol a fényképalbumomat? Nagyon kellene…
- De igen! Én vittem el… Tudod, a szüleimnek meg akartam mutatni a barátaimat. Nyugi, már visszahoztam!
Harry sóhajtott egyet, és hátradőlt a széken.
- Akkor jó.
- Mire kellene neked? – érdeklődött a lány.
- Tudod, szeretnék valami jó ajándékot az… apámnak – suttogta Harry, amilyen halkan csak tudta.
- Ajándékot az árulónak? – a hang egészen közelről jött, a tulajdonosa pedig Ron volt.
Harry lassan megfordult, és igyekezett közömbös arcot vágni. Egy pillanatra a konyha felé sandított, de Piton még nem jött.
- Van valami közöd hozzá? – kérdezte Harry fenyegetően.
- Nem sok, most, hogy így mondod – tette hozzá Ron, szemmel láthatólag megmarkolta a zsebében a pálcáját.
Hermione is látta, ezért gyorsan felugrott, és a két barátja mellé állt.
- Pedig én még azt hittem, a karácsony a szeretet ünnepe! De ti még ilyenkor is veszekedtek!
- Én nem veszekszem, csak kifejeztem aggódásomat egy bizonyos új családtag iránt – közölte ártatlanul Ron.
Harry igyekezett erőt venni magán, hogy ne legyen annyira ideges.
- Nem. Kell. Aggódnod – sziszegte a fogai között. – Légy szíves akkor egyél, amikor már mi befejeztük!
- Ahogy óhajtod. Addig bemegyek Nataliehoz, ha nem bánod.
- Nem bánom. Csak remélem Natalie észreveszi, hogy mennyire a nyakán lógsz, és folyton zaklatod – „Hű, ezt nem kellett volna…”
- Obstructo! –kiáltotta hirtelen Ron.
Harryt váratlanul érte a támadás: hátraesett az ebédlőasztalra, onnét pedig legurult az asztalon lévő tárgyakat magával sodorva, két székre – amik összetörtek az esést követően.
Következő fejezet
AJÁNLOM AZ OLDALT
