8. fejezet: Keresés

Malfoy Harry lábánál megállt, miközben ráfogta a pálcáját. Harry zilálva fogta az oldalát.

- Csak nem fáj, Potter? – kérdezte gúnyosan, majd le akart nyúlni Harryért, hogy talpra segítse.

Harry viszont újra támadásba lendült, akármennyire is fájt az oldala. Kirúgta Malfoy lábát, aki elvágódott. Malfoy igyekezett talpra állni, miközben fogta a vérző orrát.

Több sem kellett Harrynek, rohant a biztonságot nyújtó fák felé. A halálfalók még nem értek ide, de meglátták a menekülő Harryt. Malfoy Harry után küldött nem is egy átkot, de azok nem találták el Harryt, mert már beért a Tiltott Rengetegbe. Épp mikor a halálfalók is odaértek Malfoyhoz.

- Menjetek utána! A Nagyúrnak szüksége van rá! Gyorsan! – üvöltötte Malfoy, és elővett egy kendőt.

A halálfalókhoz csatlakozott Piton, majd mind berohantak az erdőbe.

Lupin miután visszatette a kandalló mellé a Hopp-port tartalmazó tálkát, odarohant Hermionéhoz. Hermione és Ron a földön fekvő Natalie mellett guggoltak. Lupin is leguggolt Natalie mellé.

- Mi történt? – kérdezte ijedten, és Natalie arcát végigsimította a kezével. – Te jó ég! Magas láza van!

- Nem tudjuk… egyszerűen összeesett – válaszolt Ron. – Az előbb még nem volt semmi baja!

Lupin karjába vette Natalie-t, és elindult az emeletre. A válla fölött még visszaszólt:

- Felviszem a szobátokba Hermione! Légy szíves hozz Lázcsillapító főzetet a laborból! Tudod, hol tartja Piton professzor?

- Persze, tudom! – felelte Hermione, és már rohant is a Rend laborjába nyomában Ronnal.

Malfoy eltette a pálcáját, miközben a rohanó halálfalók után nézett. A másik kezével a sérült orrát törölgette a kendővel. Hirtelen valami neszt hallott a háta mögött, és abban a pillanatban meg is fordult.

- Dolo… - kezdte, de egy újabb erős ütéstől a hóba esett. Ismét a fájó orrára kapta a kezét.

Piton állt vele szemben pálcáját rászegezve. Malfoy talárjából kivette a pálcáját, de meglepetésére Harryé is a kezébe akadt.

- Nem Dolohov vagyok - mondta gúnyosan Piton. – Viszont látom, te nem kimondottan vagy a legjobb formában…

- Á, a köpönyegforgató halálfaló! – üdvözölte Malfoy.

- Remélem tudod, ha Potternek valami baj esik, te leszel az első, aki megtapasztalja a haragomat! – sziszegte Piton, majd a pálcáját Malfoy nyakának szegezte.

- Nemrég még a halálát kívántad volna a Kiválasztottnak…

- Mondd, miért kell nektek Potter? A Sötét Nagyúrnak mi a szándéka vele? Azt leszámítva, hogy el akarja pusztítani…

- Majd pont neked mondom el…

- Lucius! Beszélj! – Piton szavai nyomatékosítására még jobban szorította a pálcáját Malfoy nyakához.

- Ó, hát nem is tudod! A Sötét Nagyúrnak mindig van terve! Nem sokára ő lesz az egész Föld ura… - közölte, és nevetésben tört ki.

- Ne beszélj nekem itt sületlenségekről! – morogta Piton. – Ahhoz meg kell találnia a Kulcsot!

- Na épp ez az! Szerinted, miért akarja a Sötét Nagyúr Pottert? – kérdezte továbbra is nevetve Malfoy.

- Ő nem lehet az! Az biztos!

- Pedig a Sötét Nagyúr úgy gondolja… - mondta tovább Malfoy.

- Hol van Potter? Merre mentek a kedves barátaid? – üvöltötte Piton.

- Hm… A Tiltott Rengetegben! De most már biztos elkapták!

- Petrifikus totalus! – kiáltott fel Piton, mire Malfoy vigyázzállásba merevedett.

- Ha legközelebb az utamba állsz… - sziszegte a fülébe, de aztán sietős léptekkel elindult az erdő felé.

Hermione becsukta halkan maga mögött a szobájuk ajtaját, és lement Ronhoz az ebédlőbe. Ron idegesen járta a köröket a helyiségben, majd mikor meglátta Hermionét odasietett hozzá.

- Jobban van már? – kérdezte.

- Nem – sóhajtott Hermione. – Lupin ott marad mellette, amíg nem lesz jobban. Azt mondta, mi fogadjuk a Rend tagjait, ha megérkeznek.

Hermione leült az asztal mellé a székre, Ron pedig leült a lány mellé.

- Nem tudja, esetleg, mi baja lehet? – érdeklődött tovább Ron.

- Nem. Még sosem történt ilyesmi. Nagyon meg van ijedve Lupin, hogy valami baj történik…

- Hermione! Ne mondj ilyeneket… - kiáltott fel Ron.

Hermione fürkésző tekintettel nézte Ront.

- Mondd, neked nincs olyan érzésed, hogy Natalie nem az, akinek hisszük? – kérdezte halkan. - Eddig miért nem tanult a Roxfortban? Lupinra még csak nem is hasonlít!

- Mert eddig külföldön kellett bujkálniuk… Hermione! Hogy gondolhatsz ilyesmit?

Hermione még mielőtt válaszolt volna, a Rendből néhány ismerős jött be az ebédlőbe.

Eszébe jutott a szörnyű álom, ahogy megy az erdőben halálfalók elől menekülve… Megrázta fejét. „Utánam fog jönni Piton!” – gondolta ijedten.

Megint megállt, nekitámaszkodva az egyik fának. A fájdalom most már még elviselhetetlenebb volt. Harry próbált mélyeket lélegezni, miközben még szorosabban szorította a kezét az oldalához. Bele sem akart gondolni, mi lett volna, ha telibe találja Malfoy átka.

A gondolkodásból elfojtott kiáltások zökkentették ki. Hirtelen hátrafordult, és meglátott két halálfalót akik felé tartottak.

Jobbra, majd balra nézett. Ha most el kezdene szaladni, akkor biztos elkapnák… Egy hirtelen ötlettel hasra fordult, és bepréselte magát egy kidőlt fa és egy bokor közé.

Az egyik halálfaló az ellenkező irányba tartott, de a másik Harry rejtekhelye felé indult. Harry lélegzetvisszafojtva várt. Tekintete a havas földre kúszott. Ijedten nézett körbe a földön, mivel vércseppek díszítették a fehér talajt.

Ezt valószínű a halálfaló is észrevette, mivel leguggolt, hogy jobban szemügyre vegye a nyomokat. „Mindjárt oldalra néz…”

- Stupor! – kiáltott fel Harry, a halálfaló pedig hátraesett.

Harry amilyen gyorsan csak tudott, két lábra állt. Csakhogy nem sikerült. Az oldalához kapott megint, s görnyedve esett vissza a földre.

Valószínű meghallották az előbb, amint az egyik halálfalót elintézte. A távolból egyre hangosabb lépteket hallott, miközben a halálfalók kiabálnak egymásnak:

- Arra ment! El kell kapnunk!

Mivel már este volt, lassan a Nap teljesen eltűnt a magas fák mögött. Harry viszont nem használhatta a pálcáját, a fényforrást látva a halálfalók rögtön meglátnák őt – de hát úgy sincs nála a pálca… - jött rá.

„Gyerünk, mozdulj! Nem kaphatnak el…” – próbálta magát bíztatni, ami valamelyest sikerült is. Nagy nehezen elindult a fatörzseknek támaszkodva, nagyon nehezen ment. Érezte a szájában a fémes ízt, valószínű elharapta a száját – jött rá.

„Minden úgy történik, ahogy megálmodtam… Meg fog halni Piton, engem elkapnak…” – nem tudott másra gondolni. Keservesen vett magán erőt, hogy elinduljon.

Nagyon lassú léptekkel haladt az egyre sötétebb erdőben, minél kevesebb zajt csapva.

Hirtelen neszt hallott a háta mögül, gyorsan megfordult.

Egészen addig, amíg egy tüzes villanás nem töltötte be a szobát. Megjelent Dumbledore a Főnixével együtt. A madár felrepült az ebédlőben található szekrényre. Dumbledore pedig a Rend tagjai felér fordult, akik biccentetek az igazgatót látva.

- Sajnálatos módon dolgom volt az országon kívül, így nem érkezhettem hamarabb – közölte, és közelebb lépett az asztalhoz. – Minerva is épp utol tudott érni az üzenettel. Mégis mi történt?

- Minden a megbeszéltek szerint történt – válaszolta Tonks. – Amíg nem jött valaki Perselus bőrébe bújva, hogy Harryt elvigye…

- Hogy lehet az? – emelte fel a hangját az igazgató. – Lupin, hogy nem vettél észre semmit?

- Tökéletesen játszotta a szerepet, Albus. Az a szélhámos mindent úgy rendezett, hogy elvigye magával Harryt. Úgy intézte, hogy Perselus véletlenül se zavarjon be. Egy állítólag általam üzenettel tartotta itt a főhadiszálláson…

- Na és hol van Perselus? – vágott közbe Dumbledore. – Jaj ne… Csak nem Harry után ment?

- De igen. Nem tudtam feltartóztatni – mentegetőzött Lupin. – Tudod milyen, ha a fejébe vesz valamit…

- Nem aggódok miatta, meg tudja védeni magát. Csak ha a halálfalók jóval többen vannak, akkor nem lesz jó vége.

- Azt mondom Albus, menjünk oda mindnyájan, és intézzük el őket!

- Alastor! Tudod, hogy szervezetten kell nekiállnunk a Tiltott Rengeteg átfésülésének! Mindenki jön?

Tekintete végig siklott az egybegyűlteken, akik mind felnyújtották a kezüket Ron, Hermione és Lupin kivételével.

- Jól van! Akkor induljunk!

Egy emberként álltak fel a tagok, és a ház ajtaja felé indultak. Lupin aki nem jelzett, hogy megy, még a bejáratig kikísérte őket.

- Te Lupin, miért nem jössz? Jól tudsz harcolni – kérdezte Dumbledore, mikor hátra maradt.

- Itt szeretnék maradni, Albus. Natalie nagyon rosszul van – felelte halkan Lupin.

- Mit a baj? – Dumbledore hangja nagyon aggódónak tűnt.

- Nem tudom. Nagyon magas láza van. Lehet nem éli túl az éjszakát sem – az utolsó szavakat már nagyon halkan mondta.

- Nem fog történni semmi baj, Remus – vigasztalta az igazgató, és bátorítóan rátette a kezét Lupin vállára.

- Poppy ugye nem tudott eljönni?

- Nem. Külföldön van egy kisebb háborúban a halálfalók ellen. Az ottani sérülteket látja el. Ne aggódj, ha addig nem jön rendbe, majd Perselus kitalál valamit. Itt hagyom Fawkest, hátha tud segíteni rajta.

- Köszönöm, Albus – Lupin egy halvány mosolyt erőltetett az arcára.

Dumledore becsukta maga mögött az ajtót, Lupin pedig szomorúan nézett utána. Hermione és Ron az ajtóból figyelték őket.

Piton volt az.

Minden rendben, Potter? – kérdezte, és közben elővette a pálcáját.

„Miért hív így?” – kérdezte magában Harry. Ezt most egy kicsit sem érdekelte: most már biztonságban volt. Közelebb ment Pitonhoz.

- Nem igazán… - próbálta kinyögni. – Mindjárt ide érnek a többi halálfalók, menjünk!

Piton viszont nem mozdult, hanem egy másik alakra nézett. Az alakot nem lehetett tisztán kivenni a fáktól.
Legalább is Harry ezt látta, mikor lassan megfordult…

„Jaj ne, mégis igaz!” – döbbent rá Harry.

- Harry menekülj! – kiáltotta az ismerős hang, Harry viszont nem mozdult.

A mellette álló Piton pedig emelte a pálcáját…

- Avada… - de a másik hang gyorsabb volt.

- Adava Kedavra! – hallatszott az idegen hangja a fák felől.

Harry rémülten nézte, ahogy a bájitaltan tanárja eldől – körülötte lelassult a világ, ahogyan a hátára esett. Felnézett és pislogott egyet, aztán még egyet. Egy Piton állt vele szembe, és egy másik pedig a hóban fekve.

- Harry, nem esett bajod? – kérdezte Piton, és szorosan átölelte Harryt. – Nem bántott, igaz?

- Nem… De hogy lehet…

- A régi jó trükk… szászfülé főzet. Ez itt Dolohov – közölte Piton, és a lábával hátrafordította a csalót. Fél kézzel pedig átölelte Harryt.

- Az álmom… Ezek szerint igaz volt… én tényleg azt hittem…

- Nyugodj meg! Gyorsan indulnunk kell, mert mindjárt itt vannak a halálfalók. Még ezt itt eltakarítom valahogy – közölte, és Harryt elengedte, hogy beássa a halálfalót hóval.

Harry viszont már nem tudott tovább állni, összecsuklott. Piton gyorsan visszafordult Harryhez, aki már a földön feküdt az oldalát fogva.

- Harry! – kiáltott fel hirtelen Piton, és letérdelt Harry mellé – Mi baj van? Megsérültél?

Harry csak bólintott, miközben az oldalát továbbra is fogta.

- Malfoy valamilyen átkot mondott rám, mikor menekültem…

Piton elvette Harry kezét az oldaláról, és megfogta egy pillanatra. Harry felszisszent a fájdalomtól, ahogy Piton megnézte a sebet.

- Jaj ne… - suttogta Piton, amint meglátta Harry vérét a kezén. – Mennyire fáj?

- Nagyon… - nyögte halkan Harry. – De eddig nem fájt ennyire…

Piton elővett a zsebéből egy fiolát, és Harry szájához tartotta.

- Idd meg ezt. Jobb lesz – Harry lenyelte az utolsó cseppig a fiola tartalmát. – Most már nem fáj annyira?

- Már sokkal jobb…

- Nem lesz jó vége, ha sokáig vagy megfelelő elixírek nélkül. Ez az átok idővel egyre súlyosabb fájdalmakat okoz.

- Remek… Nem tudtam, már mi hiányzik… - suttogta Harry.

Piton a palástja végéből leszakított egy hosszú darabot. A belső zsebéből pedig elővette Harry pálcáját.

- Tessék. Már biztos hiányzott – Harry elvette, és a talárja belső zsebébe rejtette. - Ez most fájni fog egy kicsit… Bekötöm az oldaladat. Próbálj meg csendbe maradni. Tudom nehéz lesz…

Harry bólintott, Piton pedig Harry alá nyúlt, és áttekerte a leszakított palástjával. Harry összeszorított fogakkal állta a fájdalmat, miközben Piton bekötözte a vérző oldalát.

- Fel tudsz állni? –kérdezte Piton miután végzett.

- Azt hiszem fel… - próbált felülni, de az sem ment.

Piton felsegítette, és két kézzel tartotta Harryt, hogy össze ne essen megint. Harry bár kissé kótyagosan meg bírt állni a lábán.

- Gyerünk… Nem maradhatunk itt tovább… Ránk találnak – mondta Piton, miközben szorosan átkarolta Harryt.

Lassan, de biztosan mentek már egy ideje, mikor elfojtott szavakat hallottak a hátuk mögül.

- Tanár úr… el fognak kapni minket… - motyogta Harry, és megbotlott.

Piton felsegítette a botladozó Harryt, aki már alig bírt menni a hatását vesztő bájitaltól.

- Nem fognak, megígértem, hogy vigyázok rád…

- Persze tanár úr, csakhogy nagyon lassan megyek, így utolérnek előbb utóbb… - tette hozzá Harry.

- Ne beszélj így Harry, nem fognak elkapni…

- Miből gondolod, te áruló? – kérdezte egy hang néhány méterre előttük a fák mögül. Piton előkapta pálcáját, a közeledő Malfoyra tartva.

Malfoy nem jött közelebb. Hirtelen legalább tíz „lumos” hangzott el néhány méter távolságból. Piton ijedten nézett körbe.

- Be vagyunk kerítve… - mondta Harry, és újra elesett.

Piton egy gyors mozdulattal felkapta az ölébe. A halálfalók nem mozdultak, a fény a pálcájuk végén jelezte, hogy nem mozdulnak.

- Hagyjátok… Majd én elintézem az árulót! Pottert pedig átadjuk a Sötét Nagyúrnak! – adta ki a parancsot Malfoy.

- Tanár úr… - motyogta Harry félájultan. – Meg fogunk halni…

Piton még szorosabban fogta Harryt, és a fülébe súgta:

- Nem fogunk… Nem lesz semmi baj… - mondta Piton. Még utoljára hozzá tette: - Fiam…

Következő fejezet