Harry olyan savanyú képpel ment le a pincébe azon a bizonyos hétfői napon a bájitaltan órára, mint még soha.

A hétvége szörnyen telt, mióta összevesztek Ronnal. Hermione és Natalie ugyan nem haragudtak rá, de inkább együtt töltötték az időt, minthogy Harryvel.

Harry nem bánta egyáltalán, legalább örült neki, milyen jó barátnők lettek.
Hermionénak és Natalie–nak sok közös vonása volt: mindketten szerettek olvasni, és persze tanulni is.

Attól függetlenül a többi fiú is barátkozott vele, de inkább el voltak foglalva a hugrabugos lányokkal. Különösen Dean és Seamus. Neville pedig időközben rájött milyen szerencsés, hogy Ginny szóba áll vele.

Harry nagyon magányosnak érezte magát. Legutóbb Ronnal negyedikben veszett össze, de most sajnos semmi sem fogja rádöbbenteni barátját, milyen idiótán viselkedett.

Harry kelletlenül lecsapta a bájital felszerelését a padra, majd leült a szokásos helyére. Ron még nem volt sehol, Hermione és Natalie pedig már a könyvet bújták – pedig még el sem kezdődött az óra. A mardekárosok közül már mindenki megérkezett. Malfoy feltűnően mutogatott valamit egy idióta haverjának, akit Harry csak látásból ismert.

Egy kicsivel az óra kezdete előtt megjött Ron, aki felhúzott orral leült Harry mellé – és kipakolta a felszerelését. Még egy köszönést sem eresztett meg a fiú felé, Hermionét és Natalie–t meg egyenesen levegőnek nézte.

Nem sokkal ezután kivágódott az ajtó, majd Piton sietős léptekkel indult az asztal felé. Lepakolta a tankönyveit az asztalára, majd fürkésző tekintettel nézett a diákokra.

– A mai napon is egy fontos főzettel foglalkozunk. Szintén gyógyítók szokták előállítani ezt a bájitalt, melynek neve Lélekgyógyító ital – mondta, és nekitámaszkodott az asztalának. – Az elkészítése, hasonlóan a többi ilyen főzethez, nagy odafigyelést igényel.

Itt jelentősen Neville–re nézett, majd elővette a bájital könyvet és folytatta:

– Először olvassák el figyelmesen a magyarázatot a könyvben, amit a 21. és a 22. oldalon található – feltekintett a könyvből, és az osztályra nézett. – Ezen az órán használhatják a könyvet esetleges balesetek elkerülése érdekében. És most is párokban kell dolgozniuk.

Az osztály legalább fél óráig olvasta a tankönyvet, majd aztán állt neki a bájital főzésének. Harry döbbenten vette észre, hogy ezt a bájitalt már megfőzte egyszer Pitonnal együtt.

Legalább nem sikerül felrobbantanom magam – gondolta. Ron néha hozzászólt Harryhez, de az csak annyi volt, hogy érdeklődött, mit kell beletenni a már rotyogó üstbe.

Piton a terem másik végében vitatkozott Malfoyjal, mert valamiért köpködött a főzetük.

Harry még azt a bizonyos porított fogakat is betette az üstbe és várta a felszálló gőzt – de nem történt semmi. Ronra pillantott, aki éppolyan értetlenül nézett, mint ő.

Aztán még egyszer átfutotta a receptet, és próbált visszaemlékezni, mit csináltak Pitonnal. Már háromszor futotta át, de aztán sem jött rá, mi hiányzik.

Arra emlékezett, hogy Piton figyelmeztette: „Utólag már nem lehet beletenni a hiányzó adalékot, mert beláthatatlan következményei lesznek”

Sóhajtva letette a könyvet az asztalra, és akkor látta meg.

– Ron, te a másik fajta kamillaszirmot adtad nekem ide, mikor kértem? – kérdezte.

Ron értetlenül nézett szét az asztalon, majd Harryre nézett.

– Ő… azt hiszem, igen – felelte bizonytalanul. – De nem baj az, majd beletesszük, még mielőtt Piton ideérne.

– Nem lehet, Ron. Már késő. Utólag nem lehet módosítani a bájitalon.

– Ezt meg honnét veszed? Mindig bele lehet rakni utólag.

– De ebben az esetben nem! Piton mondta! – Harry igyekezte minél halkabban közölni ezt Ronnal.
Barátja szemtelenül megrántotta a vállát.

– Nem különösebben érdekel, miről csevegtek esténként Pitonnal…

– Valami baj van, Harry? – Kérdezte Harry mögött Natalie. – Valamit rosszul csináltatok?

– Nem mi – hanem ő – felelt Harry. – A másik kamillaszirmot adta ide, nem azt, amit kellett volna!

Natalie közelebb lépett, és szemügyre vette a sárga bájitalt. Kavart rajta egy párat, majd így szólt:

– Látom Harry… Igazad van – mondta, majd abbahagyta a kavarást. – Ez már így marad. Ezen a főzeten már utólag nem lehet módosítani. Majd megmondod Pitonnak, mi történt.

Azzal visszament Hermione mellé, és mivel már készen voltak a bájitalukkal – pakolni kezdték a felszereléseket.

Harry is elkezdte a hozzávalókat összepakolni, miközben Piton egyre közeledett – de még Neville asztalánál időzött.

Ron nem pakolt, hanem továbbra is a főzetet kavargatta. Harry már rá akart szólni – de meglátta Pitont a háta mögött. A tanár oda állt Ron mellé, majd jól megnézte a főzetet.

– Volt felszálló gőz, Potter? – érdeklődött, aztán jobban szemügyre vette a főzetet..

– Nem tanár úr – felelte, miközben igyekezett nem nézni Piton szemébe.

– És miért nem?

Harry rémülten Ronra nézett, aki ártatlan képet vágott. Harry végül úgy döntött, nem árulja be Ront.

– Más kamillaszirmot tettünk bele, nem azt, amelyiket kellett volna.

– Értem – felelte Piton – Akkor a következő órára írnak nekem egy beadandó dolgozatot a hozzávalók célszerű adagolásáról. Már utólag ne tegyenek bele semmit.

– Igen, tanár úr – felelte Harry, miközben Ron ugyanolyan ártatlan arcot vágott, mint az előbb.

Piton megfordult, hogy megnézze Hermione és Natalie munkáját. Ekkor Ron valamilyen megmagyarázhatatlan ötlettől vezérelve felkapta a kamillaszirmokat, és az üstbe dobta őket. Aztán ott hagyta Harryt, és a mosdóhoz ment a terem végébe, elmosni a kanalakat és a késeket.

Harry, aki nem látta mit csinál Ron, továbbra is folytatta a pakolást. Az asztalhoz lépett Neville, és belenézett az üstbe.

– Képzeld Harry, sikerült rendesen elkészítenünk a bájitalt, ahogy Ginny magyarázta... Igaz, még nem vették ezt a bonyolult főzetet, de nekem megmutatta! – Dicsekedett. – Te Harry…mit csinál ez a főzet?

Harry hátra fordult, és rémülten nézte az immár sistergő főzetet. Abban a pillanatban a főzet szikrázva és petárdapattogásokkal rotyogott tovább, majd egy nagy durranással felrobbanva kifolyt az üst tartalma. Mielőtt ez bekövetkezett volna, Harry elrántotta Neville–t a veszélyes üst mellől, és mindketten a földre estek.

Amilyen gyorsasággal robbant fel a rossz főzet, olyan gyorsan fordult meg Piton a tengelye körül. Épp sikerült neki is elugrani a robbanástól, aztán a füstölgő talárja végét egy gyors locsoló bűbájjal eloltotta.

– Evapores! – ordította amilyen gyorsan csak tudta, mivel a kifolyt bájital Harryék felé folyt. – Invito kancsó!

A kancsó tartalmát az üstre öntötte, ami abban a pillanatban abbahagyta a gőzölgést. Piton a legdühösebb tekintetével nézett le Harryre és Neville–re. Harry feltápászkodott és felsegítette Neville–t.

– Megmagyaráznák, mi történt az előbb? – üvöltötte Piton.

– Nem tudom, tanár úr… – kezdte Harry, de Piton félbeszakította.

– Potter nem az előbb említettem, hogy nem szabad utólag módosítani a főzeten?

– Én nem… – Harry odanézett az asztalra, és döbbenten látta, hogy üres a kamillaszirmokat tartalmazó üvegcse.

Piton is erre a következtetésre jutott, mert hirtelen felkapta az üvegcsét, és Harry elé tartotta.

– Akkor ez itt miért üres? – kérdezte, miközben jól meglengette Harry előtt az üres üvegcsét.

Ron, aki már visszatért az asztalhoz, csendben nézte a jelenetet. Hermione és Natalie viszont aggódva figyeltek.

– Potter, még két hét büntető munka, holnap este várom a lakosztályomban! Ezt a főzetet fogja elkészíteni először! – Majd egy gyors mozdulattal lecsapta az üvegcsét, ami majdnem széttört. – És ötven pont a Griffendéltől!

Harry felkapta a táskáját, és csapot–papot otthagyva elindult az ajtó felé.

– Potter! Most meg hová megy?! Nincs vége az órának! – ordította utána Piton.

Harry mit sem törődve a mardekárosok gúnyolódásával, jó hangosan becsapta maga mögött az ajtót. Rohant tovább egészen a hálóterméig, ott levágta táskáját, és lefeküdt az ágyára.

Lassan kezdett megnyugodni, majd aztán ruhástól elaludt az ágyon.

Vacsoraidő vége felé felébredt, majd levánszorgott a nagyterembe, mivel már nagyon éhes volt. Az asztal végénél megpillantotta Hermionét, aki egy könyvet a kancsónak támasztva olvasott.

Meglátta őt, és vidáman üdvözölte. Harry csak bólintott egyet, majd nekiállt a vacsorának. Aztán jobban szemügyre vette a kopott könyvet, amit Hermione olvasott.

– Mondd, milyen könyv az, amit olvasol? – kérdezte, miután lenyelte az első falatot.

Hermione letette a könyvet az asztalra, és fürkészően nézett Harryre.

– Tudod, nem olvastam. Valamilyen idegen nyelven van az egész. Egyedül csak a cím van a mi nyelvünkön. Majd utána nézek a könyvtárban. Harry, sajnálom a bájitaltanon történteket…

– Nincs mit sajnálnod! Én csak Ronra vagyok dühös, mert beledobta a kamillaszirmokat az üstbe, pedig jól tudta, mi lesz a következménye! – vágott Hermione szavába.

– Gondoltam, hogy nem te voltál az… Majd ha legközelebb összefutok Ronnal, akkor megmondom a magamét, az biztos!

Harry egykedvűen ivott a töklevéből, majd folytatta az evést. Hermione folytatta:

– Miután kirohantál a teremből, Ron szépen elpakolt, és úgy tett, mintha semmi sem történt volna! Most már tényleg haragszok rá! – Mondta, majd halkabban folytatta – Láttam, hogy már egész jól kijöttél Piton professzorral, de azt hiszi emiatt az idióta miatt, hogy te voltál! Nem hiszem el!

– Nyugi, Hermione. Ha Piton tényleg kedvel, akkor a legközelebbi büntetőmunkán úgy is kifaggat a történtekről. Nektek legalább sikerült megcsinálni Natalie–val?

– Igen, persze. Tökéletes lett, mint ahogy Piton közölte.

– Piton ezt mondta? – Harrynek majdnem a torkán akadt az étel. – Apropó Natalie. Most hol van?

– Nem tudom. Elég dühösnek látszott. Azt mondta, van egy fontos megbeszélnivalója valakivel. Még mielőtt válaszolhattam volna, elrohant. Remélem, nem fogja Ront megfojtani…

– Nem is bánnám… Na gyere, menjünk fel a klubhelyiségbe. Lefekszem, mert nagyon fáradt vagyok. Tudod, nem sokat aludtam mostanában.

– Persze, menjünk – mondta Hermione, és Harryvel együtt elhagyták a nagytermet.

– Jó estét, Potter – köszönt Piton, miután kinyitotta az ajtót.

– Jó estét tanár úr – motyogta Harry, és nem mozdult.

– Gyere be – mondta, majd nagyobbra nyitotta az ajtót Harry előtt. – Szemben van a laboratóriumom, ott fogunk dolgozni.

Harry miután belépett, egy kicsit elámult. Minden szép barna árnyalatokban pompázott. Elég nagy lakosztály volt: a kandalló előtt két fotel és egy kanapé állt; mögötte pedig egy nagy dolgozóasztal, tele különféle könyvekkel és dolgozatokkal. A helyiségből még négy irányba nyílt ajtó, és az egyik felé indult Piton.

Harry követte a laborba, majd szétnézett. Legalább három üstben rotyogott valamiféle bájital, az asztalon rengeteg alapanyag volt szerteszéjjel, persze némi rendszert alkotva.

Piton odamutatott az asztal egy részére, ahol már össze voltak készítve a hozzávalók. Harry tüzetesebben megnézte, majd így szólt:

– De tanár úr… Nem a Lélekgyógyító főzetet kellene elkészítenem? – kérdezte értetlenkedve.

– Nem, Potter – Piton ránézett Harryre – Nem haragszok rád, ha azt hiszed.

– De hát miért nem? Tönkretettem a főzetet, és még ki is rohantam az órájáról!

– Tudod, ha valaki eltölt két hetet bájitalok főzésével, nem igen rontja el a már elkészített főzetet. Persze erre már akkor rájöhettem volna. De elborított a düh, mivel csak te álltál ott Neville–lel. Eszembe se jutott, hogy más valaki tette bele a kamilla szirmokat – itt sóhajtott egyet. – Nem kellett volna annyi pontot levonni a Griffendéltől.

– Tanár úr, tudja ki volt az? – kérdezte Harry.

– Először még nem, de aztán rájöttem, hogy előtte Weasleyt próbáltad védeni. Biztos voltam benne, hogy ő volt, mivel láttam – nem vagytok éppen jó barátságban – elmosolyodott. – Aztán aznap este Lupin kisasszony volt szíves felhívni a figyelmemet a történtekre. Elmondta, hogy látta, amint Weasley a hátatok mögött bedobja utólag a másik alapanyagot. Weasleynek ki kellett volna találnom valamilyen büntetést.

– Ne túl visszataszító dolgot, ha lehet… – motyogta Harry.

– Majd találok neki valamit… De különben is! Hogy védheted azok után, amit tett veled?

– Attól még, hogy nem beszélünk… – kezdett a magyarázkodásba Harry, de Piton félbeszakította.

– Nagyon is bosszút akart rajtad állni! Megkérdezhetem, mi romlott el ennyire köztetek? – A tekintetével már majdnem keresztül döfte Harryt.
Piton tegez?
Harry gyorsan elfordult, és a kitett könyvet – közelebb húzta magához, és tanulmányozni kezdte.

– Nem szeretnék beszélni róla… – sziszegte a fogai közt.

– Ahogy gondolod – adta föl Piton.– Legalább a bájital ismeretedet bővíted azzal is, hogy lejársz ide. A tehetséged megvan hozzá, de látom, egy csöppet sem érdekel. Amint látod, azt a főzetet kellene elkészítened.

Harry bólintott, majd neki kezdett az alapanyagok aprításához. Piton az asztal másik végéhez ment, és ott folytatta egy nagyon bonyolult bájital elkészítését.

Csendben dolgoztak, egyikük sem szólt a másikhoz. Harry sejtette, ha egy szót szól Pitonhoz, talán még fel is robbanhatnak. Egész hamar elkészült, és csak nézte a gőzölgő bájitalt.

Piton miután levette a szemét a saját munkájáról, Harry felé fordult.

– Miért nem szólsz, hogy kész vagy? – Kérdezte, majd odament és megkavargatta. – Ez jól sikerült. Látom, ha odafigyelsz rendesen, el tudod készíteni a bonyolultabb főzeteket is.

Piton letette a kanalat, és elpakolta egy polcra a megmaradt hozzávalókat. A sajátjaival is így tett, úgy tűnt, ő is végzett a munkával.

– Ha… Potter, már elmehetsz. A következő alkalmat nem tudom, mikorra tesszük, mivel elég sok dolgom van mostanában.

Harry ellenben meg sem mozdult. A vacsoráig még bő egy óra volt, és nem akarta addig Ron nyakát kitekerni, mivel már nagyon elege volt barátja viselkedéséből. Piton abbahagyta a pakolást, és kíváncsian nézett Harryre.

– Valami baj van? – A hangjában Harry némi aggodalmat vélt felfedezni.

– Nem, tanár úr…

– Csak? – kérdezte Piton, és közelebb lépett Harryhez.

– Nem maradhatnék itt… még egy kicsit? – Harry végre ki bírta préselni magából ezt a néhány szót.

Piton egy kicsit elmosolyodott, aztán elindult a lakosztály előterébe, és intett Harrynek, hogy kövesse.

– Nyugodtan maradj, de nekem muszáj dolgozatokat javítanom – Piton az asztalán lévő nagy halom pergamenre mutatott – Esetleg adhatok valami könyvet, amivel elfoglalhatod magad. Ülj le nyugodtan a kandalló elé.

Harry leült a kandallóhoz közelebbi fotelba, és elfogadta a könyvet, amit Piton vett le az egyik polcról.

– Köszönöm, tanár úr.

– Szívesen. Más ilyenkor a klubhelyiségben múlatja az időt, nem pedig egy legkevésbé kedvelt bájitaltan tanár lakosztályán. Megtudhatom miért?

Leült a másik fotelbe vele szemben, és várta a választ. Harrynek a kérdéstől egy kissé remegni kezdett a keze a dühtől.

– Nem szeretnék kárt tenni Ronban – felelte Harry, aztán kényelmesen elhelyezkedett a fotelban. – Egyszerűen nincs kedvem ott lenni a többiekkel.

– Értem – felelte Piton, majd leült a dolgozóasztalhoz, és belekezdett a dolgozatok javításába.

Harry nagyon érdekesnek tartotta a könyvet, persze ez nem bájital könyv volt, hanem szintén az ősi varázslók koráról szólt.

Telt–múlt az idő, Harry egyre álmosabbnak érezte magát. Az elmúlt napokban szinte nem aludt semmit az idegességtől, és a rémálmoktól. Amik persze semmivel sem jelentettek többet néhány múló árnyképnél.

Végül már majdnem leragadt a szeme, aztán oldalra billent a feje, a könyv pedig kicsúszott a kezéből, és elaludt.

Mikor kinyitotta a szemét, a kandallóban ropogott a tűz – Piton már a másik fotelban ült egy szaklapot olvasgatva. Egy kicsit megemelte a fejét, aztán visszadőlt. Finom szegfűszeg illatot érzett, és döbbenten vette észre, hogy az oly gyűlölt tanár betakarta egy nagy, puha takaróval amíg aludt.
Piton észrevette Harryt, de nem szólalt meg, csak letette az újságot a kis asztalra, ami szintén a kandalló előtt volt.

Harry rémülten nézett a faliórára, ami halkan ketyegett.
Te jó ég! Elmúlt már nyolc óra!

– Gondoltam, nem ébresztelek fel, ha már elaludtál – mondta halkan Piton. – Az elmúlt napokban nem igen alhattál, ezt a teljesítményeden is észre lehetett venni.

– Csak egyszerűen fáradt voltam… – magyarázkodott Harry, majd fel akart kelni, de Piton rászólt.

– Maradj nyugodtan, a vacsorának már úgyis vége – intett egyet a pálcájával, majd megjelent egy serleg, és egy kis tálca néhány szendviccsel az asztalkán – Egyél, aztán majd felmész a klubhelyiségbe.

– Köszönöm – mondta Harry, majd a takaróba beburkolva elvett egy szendvicset, és beleharapott.

– Rémálmok? – szólalt meg Piton egy kis idő múltán.

Harry nem válaszolt, csak nézte a szendvicset a kezében.

– Nem kell róla beszélned, ha nem akarsz. De szombat reggel várlak a következő alkalommal.

Na ne. Ilyen nincs! Harry már örült, hogy aránylag minden rendbejött kettejük között, de ez most…

– De tanár úr! Aznap délelőtt lesz a Griffendél – Mardekár meccs!

– Igen, tudom – mondta Piton nyugodt hangon. – De majd hamar befejezzük, és csatlakozhatsz a csapathoz. Gondolom, az első tíz percet kibírják nélküled, a csapat fogója nem áll épp karrierje csúcsán.

– Ja… jó – Harry megkönnyebbült, és újabbat harapott a szendvicsébe.

Harry miután megvacsorázott, az érdekes könyvvel együtt elhagyta Piton lakosztályát, és jókedvűen nyugovóra tért.

Elérkezett a szombat reggel, a nagyterem zsúfolásig tele volt diákokkal. Több piros színt lehetett látni, mint zöldet – mivel a Hugrabug és a Hollóhát is inkább a Griffendélnek szurkolt, mint a Mardekárnak.

Harry jókedvűen ült a háza asztalánál Hermione és Natalie mellett. Igaz, nem evett semmit, mivel ideges volt az első meccs miatt.

Hermione mint mindig, most is bíztatta, hogy egyen valamit.

– Jaj Harry, legalább egyél egy kis pirítóst vagy valamilyen gyümölcsöt!

– Inkább nem… – aztán hátradőlt a széken és sóhajtott egyet. – Remélem Ron megtisztel minket a jelenlétével a mai meccsen.

– Ne aggódj, azért ilyesmiben nem fog cserbenhagyni! Biztos vagyok benne… – mondta Hermione, és aggódva nézett Harry háta mögé.

Ron tűnt fel az asztalnál, de még mielőtt mondott volna valamit Harrynek, a fiú gyorsan felpattant.

– Te jó ég, elkések! – Kapkodva összeszedte a könyveket az asztalról, majd indulni készült – Ott leszek időben, ne aggódatok.

Lerohant a pincébe, majd kopogtatott Piton ajtaján. Nem sokkal később a tanár ajtót nyitott és beengedte.

– Jó reggelt, Potter – köszöntötte, majd kíváncsian nézett Harryre – Ugye azért ettél valamit?

Harry a laboratórium felé vette az irányt, és Piton még egyszer megkérdezte, mikor becsukta az ajtót.

– Po… Harry… kérdeztem valamit! – Harry annyira elcsodálkozott a megszólításon, hogy ijedten ránézett Pitonra. – Szóval, ettél valamit?

– Ig… Nem – válaszolta vonakodva. – De úgysem tudnék, a meccsek előtt nem bírok.

– Pedig tanácsosabb lenne… Na mindegy. Gyere, készítsd el azt a bájitalt, amit kiválasztasz.

Harry csodálkozva nézett Pitonra, majd bementek a laboratóriumba. Fellapozta könyvet, majd kiválasztotta a Lázcsillapító főzetet.

Piton mosolyogva bólintott egyet, majd a szekrényből kivette a hozzávalókat, és letette Harry elé.

– Én most egy elég veszélyes bájitallal fogok foglalkozni, ezért a másik asztalon dolgozok. Majd ha menned kell a meccsre, indulj nyugodtan, semmiféleképpen se szólj hozzám, míg dolgozok.

Azzal megfogta az elég rossz kinézetű alapanyagokat, és a laboratóriumban lévő másik asztalra pakolta őket.

– Nem fogom zavarni, tanár úr – mondta Harry, és mindketten nekiálltak a főzésnek.

Egy óra telt el csendes munkával. Már csak tíz perc volt a meccsig, Harry nem mert szólni Pitonnak. De aztán...

– Ajjaj… – hangzott a laboratórium végéből, majd Piton kapkodások közepette próbált keresni valamit az üvegcsék között.

– Tanár úr, segíthetek valamit? – Próbálkozott Harry, majd eloltotta a tüzet az üstje alatt.

Piton most már őrült tempóban pakolta össze az üvegeket, majd intett Harrynek.

– Harry légy szíves vegyél magadhoz annyi üveget, amennyit elbírsz – mutatott a másik szekrényre. – Gyorsan!

Harry a talárjába szedte, ahogy a tanártól látta, de már alig bírta el az összeszedett üvegeket. Piton még egy üvegcsét a talárja zsebébe gyömöszölt, majd sietős léptekkel Harryhez indult.

– Gyerünk, Harry! Indulás kifelé! – Harry még egyet belepakolt a zsebébe. – Azt mondtam, indulj! Most! Nincs több időnk!

Azzal Piton megfogta a talárjánál fogva Harryt, és kitessékelte a nappaliba, majd egy pajzsbűbájt bocsátott magukra. De előtte gondosan lezárta az ajtót.

Egy halk durranás hallatszott a laborból, ezt követően a falról darabkák hullottak a földre. Persze Harryt és Piton fekete talárját is összepiszkolta a vakolat.

Értetlenül nézett Pitonra, aki, miután alábbhagyott a vakolatomlás, a rémült Harryre nézett.

– Nem néztem meg, hogy jó–e még az adalék, amit hozzátettem – dünnyögte.

– Tanár úr, ez máskor is elő szokott fordulni? – kérdezte Harry, és lepakolta a kisasztalra az üvegcséket.

– Általában egy héten egyszer, de ezen a héten most már másodjára sikerült elintéznem a labort… – felelte Piton, majd ő is lerakta a megmentett bájitalokat. – Mióta újra dolgozom a Rendnek, azóta a veszélyes alapanyagokkal nem igazán boldogulok. Kijöttem a gyakorlatból.

Piton kinyitotta az ajtót, a bent lévő por és vakolat beborított mindent. A két asztal ugyanúgy állt a helyén, mint az előbb, csak most rendetlenség és főzetek borították őket.

– Harry, menj nyugodtan a meccsre, majd rendet rakok – aztán az eltűntető bűbájjal eltakarította a kifolyt anyagokat.

– De tanár úr… Ha nem segítek, maga is lekési a meccset! – méltatlankodott Harry.

Aztán a szekrényhez sietett, és próbálta a polcokat visszarakni eredeti állapotukba. Piton az üstbe nézett, és elfintorodott.

– Kezdhetem elölről az egészet… – morogta, majd ránézett. – Harry, menj, hisz te vagy a fogó.

Harry latolgatta a lehetőségeket – és arra jutott, hogy még meg lesznek nélküle legalább tíz percig. Malfoy biztos nem fogja elkapni a cikeszt. Kidolgoztak erre egy tervet, abban az esetben, ha éppen ő nem lesz ott a közelben.

– Nem, tanár úr, maradok.

– Biztos? Jól van, nem bánom. Rakd össze a szekrényt, majd gyere ide a másikat is összerakni – Piton a nappali felé indult – Mindjárt jövök, csak felszólok a házimanóknak a kandallón keresztül. Tudod, a renoválás miatt.

Miután Piton eltűnt, Harry a másik szekrényhez lépett, és azoknak a polcait kezdte el visszarakosgatni. Hirtelen olyan erős fájdalmat érzett a fején, hogy nekidőlt a szekrénynek. Iszonyatos volt, a tarkójához kapott, és próbált állva maradni…

– Minden rendben? – hallatszott a nappaliból, de Piton nem jött be.

… de aztán nagyobb hullámban tört rá a fájdalom, végül ráesett a szekrényre, és csörömpölések közepette vágódott el a földön. A szekrény szintén eldőlt, ami szerencsére csak a lábára esett rá. Megpróbált levegőt venni, de nem kapott.

Pitont hallotta berohanni, aki most ijedten kiáltott fel.

– Harry! Hol vagy? – hallotta, ahogy Piton az üvegcserepeken taposva egyre közeledett, mivel nem látta őt a szekrénytől.

– Itt vagyok… – hangja alig érthető volt, ahogy próbálta kimondani a szavakat.

Résnyire kinyitotta a szemét, és meglátta Pitont, aki leguggolt melléje.

– Harry! Mi történt? – kérdezte aggódva, majd egy hirtelen lendülettel felemelte a szekrényt, ami ráesett Harry lábára.

Harry, aki még mindig nem kapott levegőt, próbált szóhoz jutni.

– Nem… kapok… levegőt… – válaszolt suttogva, és továbbra is zihált.

Piton a feje alá nyúlt, aztán felemelte Harryt, majd gyorsan kivitte a laborból, és a kanapéra fektette. Harry most már lassan és mélyeket lélegezett.

– Jobban érzed magad? – kérdezte aggódva.

– Azt hiszem… – Harry megpróbált felülni, de Piton egy erős mozdulattal visszanyomta fekvő helyzetbe.

Még mielőtt a tanár megszólalt volna, türelmetlen kopogás törte meg a csendet. Piton fölkelt, és odasietett az ajtóhoz. Kinyitotta, és Hermionéval találta magát szembe, aki lihegve nekitámaszkodott az ajtónak.

Harry közben felkelt a kanapéról, igyekezett nem a fájós lábára állni, ijedten nézett Hermionéra.

– Miss Granger! Mi járatban… – kezdte volna Piton, de Hermione félbeszakította.

– Azt mondták, szóljak Harrynek! Natalie–t súlyos baleset érte!

Harry odavánszorgott az ajtóhoz, és Hermionéra nézett.

– Mit mondtál? – kérdezte alig halhatóan és Piton megfogta a vállát, nehogy elessen. – Hermione, ugye, nem állt be … fogónak helyettem?

– De igen… honnét tudod? – nézett rá Hermione.

Harryben egyszerre összeállt a kép, eszébe jutott a szörnyű álom… amint zuhan…

– Granger, szaladjon fel az igazgatóhoz, és szóljon neki, hogy rögtön jöjjön le ide! – parancsolta Piton, miközben Harryt próbálta egyenesben tartani a vállánál fogva.

– Igen, uram, sietek! – Hermione elrohant, Piton pedig becsukta utána az ajtót.

– Jaj ne… az álom… tudhattam volna előre… – motyogta, majd szédülve dőlt el, de Piton elkapta. A bájital tanár mintha még mondott volna valamit, de az már mind elhalkuló zaj volt Harrynek, ahogy elvesztette az eszméletét.

Következő fejezet