3. Fejezet - A bájitaltan óra
2006.11.07. 12:08
Harry Potter és a Titkok Kapuja 3. fejezet oO - Bájitaltan óra - Oo
– Harry, elég nyúzottan nézel ki – állapította meg Hermione, miközben kitöltötte magának a tejet a serlegébe – Ha továbbra is ilyen fáradt leszel, nem fogod bírni ezt a tanévet. Nem tudtál aludni?
Harry, aki épp most jött a gyengélkedőről, az asztalnál ült a reggelije mellett. De nem evett, hanem az asztalra hajtotta a fejét, a kezére. A nagyteremben még nem voltak sokan, csupán néhány diák ült az asztaloknál.
– Csak nem tudtam elaludni, Hermione – dünnyögte.
– Voldemort?
– Nem, csak rosszat álmodtam – a fiú felemelte a fejét. – Tudod, Voldemort a tavaly történtek után békén fog hagyni.
– Remélem is. Egyél már valamit!
Harry kelletlenül hozzálátott a vajas kenyérnek, de csak egyet harapott bele.
– És Ron merre van? – próbálta elterelni a szót. – Nem úgy volt, hogy veled jön le reggelizni?
– De. Aztán azt mondta, hogy van még valami dolga. Szerintem csak Natalie-ra várt, miután olyan korán felébresztetted. Gondolom, mindjárt jönnek.
– Natalie be tudott már illeszkedni? – kérdezte Harry, aztán evett még egy falatot.
– Igen. Kedves és aranyos is. Elég sokat beszélgettünk, mesélt mindenfélét. Például, szeret a bájitalokkal foglalkozni, mivel az apjának segít adagolni a bájitalát.
– Hamar megbánja… – motyogta Harry. – Mondott valami érdekeset?
– Semmi különöset. Eddig otthon tanult, és Lupin tanította, meg persze magántanárok. Nagyon szorgalmasnak tűnik, és tud rögtönözni.
– Ezt meg honnét veszed? – csodálkozott Harry.
– Egész késő estig beszélgettünk, ezért ránk szólt az egyik hetedikes lány. Egyáltalán nem kellett volna durvának lennie, de Natalie hamar begurult, és rontást küldött rá.
Hermione befejezte a reggelit, elővette az új bájital könyvet, és tanulmányozni kezdte. Az asztal végénél Harry megpillantotta Ront és Nataliet.
– Nézd, már jönnek is – intett nekik, és nem evett többet. Iszonyatosan fájt a feje, ami elvette a maradék étvágyát is. – Sziasztok!
– Jó reggelt – köszönt Natalie, és leült Ron mellé az asztal másik oldalán – Kíváncsi vagyok vajon milyen itt egy nap. Apám sokat mesélt az itt történő dolgokról, de az órákról nem igen.
– Mivel dögunalmasak – ásított Ron.
– Natalie, szerintem tetszenek majd az órák – szólt közbe Hermione. – Különösen McGalagonyé, de apád órái is nagyon jók szoktak lenni.
– Már nagyon várom – ezt hallva Harry és Ron vágtak egy fintort.
A nagyterem elkezdett megtelni diákokkal, a házvezető tanárok pedig megérkeztek az új órarendekkel. McGalagony egyenesen Harryék felé tartott, miközben rászólt egy pár diákra útközben.
– Jó reggelt mindenkinek – biccentett a professzor, majd az órarendeket Hermione felé nyújtotta – Granger kisasszony, legyen szíves, ossza ki a többieknek az órarendjüket.
– Persze, tanárnő.
McGalagony átnyújtotta Ronnak és Harrynek az órarendjüket, majd egy elég hosszú listát is adott Harrynek.
– Remélem, Mr. Potter, igyekszik ebben a tanévben. Bízom benne, hogy alaposan átgondolta, milyen tantárgyakból készül RAVASZ – vizsgát tenni. Jól gondolja meg, az eredményei nagyon jók lettek. Látom, mehet bájitaltanra is.
– Remek – mondta Harry, és alaposan megnézte az órarendet. – Akkor talán még mehetnék aurornak is?
– Igen, Mr. Potter – McGalagony elmosolyodott. – Szerintem más tantárgyból sem lesz probléma. Lupin kisasszony, nagyon jók lettek az eredményei. Mindenből kiváló lett, nem is csoda, hisz remek tanárai voltak. Van már valami terve, mi szeretne lenni?
– Még nem igazán tudom – válaszolt Natalie –, de valószínűleg a Szent Mungóba megyek gyógyítónak.
– Az nagyon felelősségteljes munka! Konzultáltam a franciatanárával, ő mondta, milyen tehetsége van a bájitalfőzésben.
Harry megnézte a másik papírt, melyen legalább nyolcvan nevet látott, értetlenkedve meredt McGalagonyra.
– Tanárnő, mi ez a lista?
– A jelentkezők, a csapatába.
– Micsoda? A csapatomba? – hebegett Harry. Ron már nevetett.
– Igen, Mr. Potter, ön az új csapatkapitány. Majd szervezzen egy válogatást. Szeretném, ha idén is megnyernénk a házkupát!
McGalagony amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is. Harry még mindig nem tért magához. Ron – az órarend tanulmányozása közben – örömujjongásban tört ki.
– Nézzétek! Ma délelőtt dupla sötét varázslatok kivédése óránk lesz! Ilyen jól régen kezdődött az első nap!
– Akkor nézd meg a délutánt – vágott közbe Harry.
Ron – miután rámeredt a lapra –, csak tátogni tudott. Még háromszor átfutotta, mielőtt megszólalt.
– Ilyen nincs! Ez valami tévedés! Három bájitaltan óra! Ez most vicc!?
– Nem, nem az – állapította meg Hermione. – Mindig is tudtuk, hogy Piton komolyan veszi a felkészülést. Legalább nem lesz más óránk ma, mivel most már csak a vizsgára valók maradtak meg.
– De jó lesz! – örült Natalie. – Már kíváncsi vagyok, milyen érdekes bájitalokat készítünk még a tanévben.
– Inkább ne várd a délutánt – dünnyögte Harry, majd újra lehajtotta a fejét. Pitonnal egy egész délután? Te jó ég!
Natalie és Ron is befejezték a reggelit, így a sötét varázslatok kivédése terem felé vették az irányt. A többi griffendéles is csatlakozott hozzájuk, még Neville is. Nevetve érkeztek a terembe, majd helyet foglaltak.
Csendben várták Lupint, amíg Natalie suttogva bemutatkozott a fiúknak. A két lány egymás mellé ült le, míg Harry a barátja mellé, Ron legnagyobb bosszúságára. Nem sokkal később megérkezett Lupin, és az asztalra tett egy dobozkát – melynek tartalma szemmel láthatólag ki akart jönni.
– Sziasztok! – üdvözölte őket, és mosolyogva nézett körül. – Látom, mindenki itt van még harmadikból. Üdvözöllek titeket az első napon – és első órán! Az első alkalomra egy aranyos állatkát hoztam nektek.
Mindenki kíváncsian nézte a mocorgó dobozt, aminek lakója most prüszkölt egyet.
– Vegyétek elő a tankönyvet, nyissátok ki az ötödik oldalon. Ott láthattok egy rajzot és leírást is. Majd a következő órára olvassátok el. Most pedig figyeljetek!
Hermione kihúzta magát, Harry pedig mosolyogva figyelte Lupin minden mozdulatát. A professzor kinyitotta a dobozt, melyből egy fekete bundájú, kis termetű állatka mászott ki. Hosszú bajsza volt, és nagy, lompos farka. Nagyon hasonlított egy kismacskára, csak éppen gömbölyű volt. Az asztalon leült a két hátsó lábára, és mancsába fogta Lupin pennáját.
A lányok majd’ elolvadtak a látványtól, a fiúk ellenben döbbenten néztek. Lupin megköszörülte a torkát, majd magyarázni kezdett.
– Nagyon aranyos, amint látjátok. De a legkevésbé sem az, ha a frászt hozod rá. Sötét erdőkben lehet rátalálni, máshol általában nem mutatkozik. A bundája, pontosabban, a benne lévő anyag miatt vadászták a varázslók, egészen a 18. századig.
– És tanár úr, miért nem tanácsos ráijeszteni? – érdeklődött Seamus.
– Nem lennék annak az illetőnek a helyében, aki elsőre lát ilyet. Sokak szerint koboldnak mondható a kinézete, mikor megijed. De – a mumushoz hasonlóan – mindenki másnak látja, így próbál halálra rémíteni.
– Tudom mi ez! – kiáltott fel Hermione. – Egy pacsek!
– Igen, Hermione – mosolygott Lupin –, öt pont a Griffendélnek! Most pedig odamegyek, és megijesztem - de kérek mindenkit: ne rémüljön meg! Amivé változni fog, az nem igazi – csak illúzió!
Harry a pacsekre nézett, aki békésen rágicsálta a penna végét. Az egész csoport kíváncsian figyelte a jelenetet – amint Lupin a szőrmók háta mögé lopódzik, és tapsol egyet. Az osztályban hirtelen hangos kiáltások hangzottak fel. A pacsek egy ronda, takonytól csöpögő koboldra emlékeztető szörnyé változott. Harry is ijedten hőkölt hátra, Ron még le is esett a székről.
– Nyugalom! Semmi baj! – próbálta megnyugtatni Lupin az ijedt diákokat. – Amit láttok, csak illúzió, ezzel próbálja elijeszteni az idegeneket!
Harry és a többiek megpróbáltak nyugodtnak látszani. Néhányan a kezükkel takarták el a szemüket. Még csak nem is néztek arra, ahol a koboldszerű lény a pennát rágta a nagy hosszú fogaival – legalábbis Harrynek így tűnt. De esküdni mert volna, hogy valaki azt mondta hátul: a pacseknak nincsenek is fogai.
– Ha így megijedtetek, nem tudom, hogy fogjátok egy varázslattal ártalmatlanná tenni! – Lupin már nevetett. – Tudja valaki esetleg, mit kell tenni vele?
Hermione keze – az enyhén zöldes arcszíne ellenére is – a magasba lendült.
– Igen, Hermione?
– Egyszerűen meg kell simogatni! Válaszát elég sok hányingert keltő hang követte.
– Igen, Hermione! Ismét öt pont a Griffendélnek! Na, ki vállalkozik a feladatra?
Hirtelen csend lett a teremben, és mindenki lélegzet–visszafojtva várta Lupin választását. De a professzor együttérzően végignézett a diákokon, és megint elmosolyodott.
– Pedig egyáltalán nem veszélyes, csak ijesztő. Senki? Na, akkor majd én.
Azzal odament a pacsek mellé, és megsimogatta. Sokan a szájuk elé tették a kezüket, hogy elfojtsák a feltörni készülő sikolyt, de aztán megkönnyebbülten sóhajtottak fel. A pacsek visszaváltozott aranyos szőrmókká, és Lupin talárjának gombja után kezdett érdeklődni. Harry – aki már örült, hogy nem evett sokat –,Ronnal együtt hátradőlt.
– Attól függetlenül, hogy valaki már belehalt a rémületbe – folytatta a magyarázatot Lupin -, nem tartozik a legveszélyesebb lények közé. Most szándékosan nem említettem, milyen veszélyek rejlenek a vele való találkozásban, de azt jó, ha tudjátok: sötét mágiát használ a rémisztgetésre.
Lupin megfogta a pacsekot és visszatette a dobozba, ügyelt rá, nehogy megijessze. Majd újra az osztály fel fordult.
– A következő órára házi feladat: leírni a pacsek tulajdonságait és a veszélyeket is. Nem mondom, mennyit írjatok – de azért legalább néhány sort kérnék. Persze túl sok se legyen.
Itt Hermionéra nézett, aki egy kicsit elpirult. A csoport elkezdett szedelőzködni, Harry is berakta a könyveket a táskájába. Lupin még csendre intette őket.
– A dolgozatra mindenképpen adok jegyet, mivel ez is a RAVASZ–vizsga anyagába tartozik. És még valami: a következő órától velünk tartanak a Mardekár ház tanulói is, mert a minap halaszthatatlan dolguk akadt a klubhelyiségben. Köszönöm a figyelmet, sziasztok!
A három barát – az osztállyal együtt – elindult a nagyterem felé, mivel már közeledett az ebédidő. Natalie nem tartott velük, az apjával maradt a teremben, és csak később csatlakozott a trióhoz.
Ron ötletekkel bombázta őket, miképp lehetne Malfoy-ra a frászt hozni. A teremben már finom illatok terjengtek, Harry - aki már megéhezett – leült Ron mellé. Natalie Hermione és Neville közt foglalt helyet.
Mikor már a második fogást is elfogyasztották, Hermione a tanárokról és óráikról kezdett mesélni Natalie-nak. Harry csak néha szúrt közbe egy „aha” – t vagy éppen „ühüm”- öt. De gondolatban teljesen máshol járt: nem tudta, vajon Piton hogy fog vele viselkedni az órán a tavaly történtek után. Nem értette, miért lett most olyan kedves vele a professzor.
Gondolataiból Hermione zökkentette ki:
– Harry! Akkor majd a pincében találkozunk, jó?
– Ja, persze. Addig mit csináltok? – érdeklődött, mikor látta, hogy Natalie is Hermionéval tart.
– A könyvtárba. Hova máshova? Na gyere, Natalie.
Ron szomorúan nézett a lány után, és Harry felé fordult.
– Miért kell neki szegény lányt rögtön az első nap a könyvtárba rángatni? – kérdezte.
– Ahogy így elnézem, Ron, ő is nagyon szeret olvasni – gondolj csak az eredményeire. Mondjuk, magántanárnál lehet, hogy én is ilyen okos lennék…
– Na gyere, Harry, még játszhatunk egy partit a délutáni óra előtt – váltott témát Ron. Harry bólintott egyet, és elindultak a klubhelyiség felé.
Harry és barátja megérkeztek a pincébe, ahol már alig akadt üres asztal. A mardekárosok most itt voltak, igaz, már csak néhányan. Harry leült Ron mellé, és előpakolta a bájital alapanyagokat.
Hermione és Natalie elmélyülten csevegtek egymással – miközben Malfoy és Ron is figyelte őket. „Ebből még baj lesz” – állapította meg Harry. Feltűnt neki, hogy Ron igencsak érdeklődik Natalie iránt. Ez igen rosszul esett neki – pedig nem haragudott a barátjára.
– Annyira nincs kedvem ezt a három órát Piton társaságában tölteni – morogta Ron.
– De legalább a mardekárosai elfogytak. Látod? Csak néhányuknak sikerült az RBF.
– Na, igen minden rosszban van valami jó.
– Ha már a rosszat említed… – motyogta Harry, mikor meglátta Pitont az ajtóban.
Piton – miután egy lendülettel bevágta maga mögött az ajtót –, a katedra mellé állt, és hűvösen végignézett a foghíjas csoporton.
– Amint látom, nem mindenkinek sikerült úgy az RBF vizsga, mint ahogy elképzelte – itt gúnyosan elmosolyodott. – Akik mostantól részt kívánnak venni az óráimon, azoknak ajánlom: mindenképpen felkészülve érkezzenek. Elővette a pálcáját, és a tábla felé intett vele – mire megjelent egy recept a táblán. Majd visszafordult, és folytatta:
– Ezen recept szerint kell elkészíteniük a bájitalt, amit a gyógyítók alkalmaznak súlyos sérülések esetén. A tankönyvet ne nyissák ki, kíváncsi vagyok, vajon mennyit felejtettek a vizsga után. A bájital elkészítésére két óra áll rendelkezésre, a munkát párban végezzék. Kezdhetik.
Miután mindenki szemügyre vette a táblán található utasításokat, nekikezdtek felállítani az üstöket – de aztán Piton újra megszólalt:
– Mivel látom, mindenki a szeretett barátjával van, ezért a bal oldali padsor cseréljen helyet a jobb oldallal.
Harry rémülten nézett maga mellé, de aztán megnyugodott: Natalie lett a társa – nem pedig Malfoy. Ron pedig így Hermione mellé került. Ron mosolygott, mivel tisztában volt Hermione tudásával. Harry viszont meglepve nézte Natalie-t, aki rutinosan elővette a hozzávalókat – és elkezdte beledobálni az üstbe.
– Harry, mit szeretnél csinálni? – kérdezte Natalie. – Kavargatnád és aprítanád, vagy inkább kimérnéd a hozzávalókat?
– Ö… nem tudom – nézett körül Harry. – Tudod, nem igazán vagyok jó ebben a tantárgyban…
– Semmi baj. Majd én kavargatom és aprítom, az bonyolultabb – nézett a táblára. – Mivel ez egy elég bonyolult bájital, különféle keverési módokkal…
Natalie szeme eltökéltséget tükrözött, majd Harry nekiállt kimérni az alapanyagokat - miközben a lány hol balra, hol jobbra keverte az üst tartalmát.
A két óra elég gyorsan eltelt, ez idő alatt Piton végig a dolgozóasztalánál ült. Mikor eljött az idő, felállt, és egyenként megszemlélte az üstök tartalmát. Harry rémülten nézte a bájitalukat, amelynek hígnak kellett volna lennie – nem pedig sűrűnek, amelyben megáll a kanál. Natalie a táblát szemlélte elgondolkodva, miközben kavart egyet–kettőt a „ragacson”. Aztán Harryre nézett, majd az alapanyagokra.
– Harry, mindent pontosan kimértél? – kérdezte, miközben Piton egyre közelebb ért.
– Igen, mindent – felelte elgondolkodva, majd ő is átfutotta az adagokat.
Natalie most egy kanállal kivett a rosszul sikerült bájitalból, és megszagolta.
– Mondd, Harry – mondta, miközben visszarázta a kanálról az anyagot -, miért tettél bele vörös rózsa eszencia helyett vörös szegfű kivonatot?
– Micsoda? Én… - tekintete az üvegekre siklott. – Te jó ég! Összekevertem az üvegeket! Azt hittem, a vörös rózsa eszenciából cseppentettem! Mindkettő egyforma színű volt, nem tűnt fel!
– Végül is nem nagy baj…
– Miből gondolja, Lupin kisasszony? – érdeklődött egy hang a háta mögül. – Szerintem így már használhatatlan. Csak nem Potter mérte ki az alapanyagokat?
Piton vigyorogva keverte meg a bájitalt – de most már két kézzel, mivel annyira megkötött. Aztán hanyagul visszavágta a kanalat, miután közelebbről szemügyre vette a maszlagot.
– Nem tudom, hogyan lehetett összekeverni a kettőt, Potter? Lupin kisasszony, legközelebb magyarázza el Potternek, miből tudja megkülönböztetni a két anyagot.
Piton hangja közömbös volt, de közel sem dühös, mint szokott lenni. Megfordult, majd a válla fölött még hátraszólt:
– Legyen olyan kedves, Miss Lupin, és takarítsa el a rosszul sikerült bájitalt. A munkájuk értékelhetetlen, ezért újra el kell készíteniük a következő órán…
– Nem – hangzott Natalie válasza.
A mardekárosok vihogva fordultak feléjük, Hermione és Ron aggódóan néztek rájuk, a griffendélesekkel együtt. Piton olyan hirtelen fordult meg, hogy a palástja majdnem felborította a padot.
– Nem? – sziszegte.
– Nem – most már Natalie a tanár felé fordult. Harry nem látott még diákot, aki szembe szegült volna Pitonnal.
– Megtudhatnám, miért? – kérdezte hidegen Piton, és még közelebb lépett.
– Mert a bájital nem használhatatlan…
– Nem érdekel, mi a véleménye! – üvöltötte. – Azt mondtam, használhatatlan a munkájuk!
– Ez egyáltalán nem igaz! Közömbösíteni lehet az anyagokat…
– De az előírások szerint kell elkészíteni! Ez pedig itt nem úgy lett elkészítve! Most pedig takarítsák el!
– Nem fogom! – azzal gyorsan felkapott egy üvegcsét az asztalról, és a tartalmát az üstbe öntötte.
– Mégis, mit művel? – érdeklődött fennhangon, miután látta, mit tesz a lány. – Azt mondtam, elfogadhatatlan, amit készítettek! Nem fogadok el semmi változtatást rajta!
– Pedig néhány csepp fehér rózsa eszencia semlegesíti a hatást!
Piton vett egy nagy levegőt, és latolgatta, mit mondjon. Úgy látszik, nagyon nem bírja, ha kioktatják – gondolta Harry.
– Nem tűröm, hogy különféle hatásokkal érje el az eredményt! Megmondtam, úgy kell elkészíteni, ahogy a táblán van! – üvöltött tovább, majd egy varázslattal eltűntette az egészet. De Natalie nem hagyta annyiban, már ő is dühbe gurult.
– Pedig így jó lett volna a bájital! Ugyanolyan lett! – Natalie felemelte a hangját. – Mégis mit képzel, csak úgy eltűnteti a munkánkat?
A mardekárosok csendesen vihogtak, a többiek pedig dermedten figyelték a jelenetet.
– Fogja vissza magát, kisasszony! Harminc pont a griffendéltől! – folytatta tovább Piton. – A többiek pedig két nap múlva letesznek az asztalomra egy öttekercses dolgozatot! Most pedig vége az órának!
Az egész osztály szitkozódott, de hamar elcsendesedtek – nem akarták az ideges professzort még jobban felbosszantani.
Mindenki elkezdett pakolni, Harry pedig megpróbálta kikerülni a szintén dühös Natalie-t. A lány hanyagul belehajigálta a bájital hozzávalókat azt üstjébe, majd gyors léptekkel kivonult a teremből. De még előtte odaszólt az orra alatt a tanárnak:
– Menjen a fenébe!
– Újabb harminc pont a griffendéltől! – kiáltotta utána Piton, mivel meghallotta a megjegyzést, és egy dühös mozdulattal lecsapta a kezében tartott könyveket.
Mindenki iszonyatos gyorsasággal hagyta el a tantermet, félve az esetleges következményektől.
Harry, Ron és Hermione is sietve távoztak, csak a klubhelyiségben mertek egymáshoz szólni.
– Nekem is eszembe juthatott volna… - töprengett Hermione. – Natalie-nak teljesen igaza volt.
– És ezt szerinted pont Piton fogja elismerni? – kérdezte Harry, és leült a kandalló elé.
– Végre valaki, aki valamennyire ért is ahhoz, hogyan kell bájitalt főzni – vélekedett Ron – Piton nem bírja elviselni a vereséget.
– Szerintem pakoljunk le, és menjünk vacsorázni – zárta le a vitát Harry.
– Szerintem is – vélekedett Hermione. – Holnap fárasztó napunk lesz…
Harry letette a táskáját, majd a portré felé vette az irányt. Barátai követték, de Ron még útközben megkérdezte, merre lehet Natalie.
– Szerintem az apjánál van. Van miről mesélnie az első napot illetően.
– Az biztos – értett egyet Harry.
Nagyon sajnálta Natalie-t, elvégre miatta került bajba. Ha jobban figyelt volna, Pitonnak nem lett volna alkalma pontot levonni a Griffendéltől. Natalie így már biztos nem lesz Piton kedvenc tanítványa, és ez miattam történt – vallotta be magának szomorúan.
A nagyterembe leérve látta, hogy Natalie nem ül a Griffendél asztalánál.
Következő fejezet
|