31.Fejezet - Szorult helyzet
 

A f�jdalomt�l megt�ntorodott, �s leveg��rt kapkodott – „Az �n v�rem… De, hogy? Mif�le �tok ez?” – er�t vett mag�n �s kiss� �melyegve, ism�t az oszlop el� �llt. Elhat�rozta, hogy Voldemort nem szabadulhat meg t�le ilyen k�nnyen, ezt nem engedheti.

Mikor a f�jdalom enyh�lni kezdett, er�t vett mag�n �s ism�t a k�t�l f�l� emelte a kezeit. Pr�b�lta elterelni gondolatait az im�nt t�rt�ntekr�l �s ezzel jav�tani hangulat�n, nem sok eredm�nnyel. – „Teh�t Borz… Ha Voldemort k�pes volt egy ilyen var�zslatot l�trehozni, a legkevesebb, hogy megt�r�m az �tkot, k�l�nben semmi es�lyem nem lesz vele szemben… �r�let, hogy m�g verset is k�pes volt �rni…” – ilyen, �s ehhez hasonl� gondolatok cik�ztak elm�j�ben, mik�zben koncentr�lni pr�b�lt.

Sz�vver�se felgyorsult, mikor k�zfejeivel ism�t meg�rezte v�r�nek s�r�s�g�t, melegs�g�t, sikaml�ss�g�t. – „musz�j” – futott �t egy k�ts�gbeesett hang az agy�n, mik�zben k�t tenyer�t olyan gondosan, �s szorosan �sszez�rta, ahogy csak b�rta.

*

Piton szem�ben szokatlanul sok �rzelem t�kr�z�d�tt, mert hihetetlen l�tv�ny t�rult a szeme el�. Egy, az �tlagosn�l j�val nagyobb unikornis �llt, millim�terekkel a v�z felsz�ne f�l�tt. Feh�r - ez�stszarv�t b�szk�n meresztette az �gnek, mik�zben f�ld�nt�li fekete szemeivel Perselusra tekintett. Gy�ny�r�, ez�stsz�rke test�t lid�rcf�nyk�nt vette k�r�l a t� f�ld�nt�li dereng�se. �rezte, hogy valami nincs rendben, m�gis kiny�jtotta kez�t a le�rhatatlan jelens�g fel�.

Az unikornis egy kecses ugr�ssal a t� partj�n termett, �s gy�ny�r� fej�t engedelmesen hajtotta a f�rfi tenyer�hez. A var�zsl�ny test�nek tapint�sa sokban k�l�nb�z�tt egy egyszer� l��t�l, a legnagyobb elt�r�s az a mindent els�pr� tiszta er� volt, ami az �t �rint� szem�ly eg�sz l�ny�ben sz�t�radt.

A k�vetkez� pillanatban azonban elviselhetetlen f�jdalom has�tott a test�be, amit�l hamarosan a f�ld�n tal�lta mag�t. Ahogy v�gign�zett k�nt�l vonagl� test�n, korb�ccsal has�tott sebekhez hasonl� s�r�l�seket vett �szre mag�n.

K�ts�gbeesetten ny�g�tt fel, mikor megpillantotta a l�b�n�l hever�, hal�l�n l�v� var�zsl�nyt. Abban a pillanatban d�bbent r�, hogy csapd�ba esett. �gy t�nt, hogy Voldemort, az �rul� hal�lfal�kra is gondolt, mikor l�tre hozta a v�lgyet, hiszen abba a barlangba csak a s�t�t jeggyel lehetett bejutni. Ha el�rulja �t a szolg�ja, az azt jelenti, hogy t�bb� – kev�sb� tiszteli az �letet, �s nem el�g, hogy „meggondolatlans�ga” miatt meghal az unikornis, amely el�tte a b�vk�r�be vonta az �rint�s �ltal, de m�g arra is k�nyszer�ti, aljas k�s�rt�ssel, hogy megk�stolja az �llat v�r�t, amely seg�tene rajta, de onnant�l kezdve �tkozott �letet �lne… Felt�ve, ha �lve kijut a b�rt�n�b�l. A Rem�nytelens�g �rz�se �s az egyre nagyobb v�rvesztes�g, m�g jobban elgyeng�tette, am�gy is f�radt test�t.

*

Maga sem tudta, mi�rt, de esz�be jutott hajdan gy�l�lt b�jitaltan�ra. Ahogy fesz�ltem figyelt, minden egyes mozdulat�ra, hogy keze meg ne remegjen, a f�rfi j�rt a fej�ben, �s az elm�lt id�, amit egy�tt t�lt�ttek. �gy �rezte, mintha a barlang be�rny�koln� �t,

a v�lgy hat�sai el�l, mert meglep�en tiszt�n tudott gondolkodni. Tudta, hogy a f�rfi megv�ltozott, �s a saj�t �rz�sei is v�ltoztak Pitonnal kapcsolatban, m�gis volt k�z�tt�k egy l�thatatlan fal, ami tal�n sosem d�lhet le. Valami azonban m�gis arra k�sztette, hogy k�zelebb ker�lj�n hozz�, hiszen a v�lgy eluralkodhatott az elm�j�n, a gondolatain, de a legbens�bb �rz�seit nem vehette birtokba. „Nem, ahhoz m�g Voldemort is kev�s.” A lelk�nek egy r�sze mindv�gig tudat�ban volt a f�rfi gondoskod�s�nak, �s ez m�lyen bev�s�d�tt az eml�kezet�nek azon r�sz�be, amit most el� tudott h�vni. Tudta, hogy mi�ta beker�ltek a nyugtalans�g v�lgy�be, Piton, minden mozdulat�t k�vette, vigy�zott a var�zserej�re, amit�l � maga gyeng�lt le a v�gletekig. Nem tudta, hogy abban a pillanatban merre j�rhat, de abban biztos volt, hogy ha egyszer v�gigvitte ezt a v�res feladatot, – tekintett le undorodva kezeire, melyben saj�t v�r�t tartotta – megkeresi a f�rfit, mert sosem hagyn� cserben, azok ut�n, amit �rte tett.

*

Albus Dumbledore – r�l sokmindent el lehetett mondani, t�bbek k�z�tt azt, hogy val�sz�n�leg az �vsz�zad legnagyobb feh�rm�gusa, a Roxfort valaha volt legdics�bb igazgat�ja, n�ha kicsit sz�rakozott, bolondos �s m�g sz�mtalan jellemz� r�illene, kiv�ve a t�relmetlens�g. Most azonban t�relmetlen volt, rettent�en t�relmetlen. F�ltette j� bar�tj�t Perselust, �s a kis Harryt, akir�l, ha jobban belegondolt, � is bel�tta, hogy m�r nem is olyan kicsi, m�gis… T�bb volt � neki, mint egy di�k, akkor is t�bb lenne, ha nem � lenne a kis t�l�l�, a kiv�lasztott. Valahogy �gy �rzett a fi� ir�nt, ahogy csak egy nagyapa tud az unok�ja ir�nt.

Perselus Piton, �s Harry Potter, ez a k�t ember az, akik�rt a v�gs�kig elmenne. Olyanok voltak �k, ak�r a csal�dja, hiszen � is tudta, milyen az, mikor egy csal�d szeret� l�gk�re veszi k�r�l, m�g ha ez a felid�zett eml�k f�jdalmat is okozott neki. Mindketten �reztettek vele hasonl�kat, m�g ha tudtukon k�v�l is.

Harry a h�s�g�vel, kitart�s�val, ragaszkod�s�val mutatta ki. Legjobban akkor hatalmasodott el rajta ez az �rz�s, mikor a fi�, a saj�t �let�t kock�ztatva mentette meg, a barlangb�l val� menek�l�s�kkor, �s a toronyban lezajlott esem�nyek ut�ni viszontl�t�skor.

Perselus viszont, – sz�j�t, kis f�lmosolyra h�zta – b�rmennyire is rejtegette, val�di gondolatait, el�rulta mag�t, �lland� zs�rt�l�d�s�vel, mert �gy akaratlanul is jelezte, hogy fontos neki.

Dumbledore sz�net n�lk�l pr�b�lta el�rni Pitont, gondolatok �tj�n, de mindig valamilyen akad�lyba �tk�z�tt, most azonban, valami megv�ltozott. �rezte a f�rfi k�ts�gbe esetts�g�t, amibe, mintha f�jdalom is vegy�lt volna, �s ez, f�lelemmel vegyes t�relmetlens�get keltett benne.

M�r �r�k �ta, egy sziklat�mb el�tt �lltak tehetetlen�l.

-         Nincs semmi m�dja a bejut�snak, Miss. Ray? – k�rdezte v�g�l.

-         Sajn�lom uram, de nincs m�s lehet�s�g�nk, mint v�rni, �s seg�teni nekik, ha kijutnak. Nehezemre esik ezt mondani, de b�znunk kell Pitonban, mert �, k�pes legy�zni a v�lgyet. Rem�nykedtem, hogy bejuthatunk, de ez most �gy t�nik, lehetetlen, a kapu z�rva, �s azt csak hal�lfal� l�pheti �t.

*

Perselus k�ts�gbeesetten kereste a megold�st, lehetetlen helyzet�re. Nem ihatott az unikornis v�r�b�l, de biztosan tudta, hogy, ha nem tal�l ki valamit, hamarosan a magatehetetlens�gig gyeng�l. L�t�sa kezdett hom�lyosodni, �s sz�d�l�s ker�lgette.

Egyszer csak, t�bbsz�r�s�re er�s�dve kezdte hallani, a t� k�zep�n l�v� forr�s csobog�s�t, mire tekintet�vel megkereste azt.

Abban a pillanatban r�j�tt a megold�sra. Abban az �llapotban, amiben most � volt, minden ember olyannyira p�nikba esne, hogy nem jutna ideje arra, hogy elgondolkodhasson. Ez a tiszta l�ny, akinek miatta kellett �let�t vesztenie, tiszta var�zslat n�lk�l nem maradhatott volna �letben. �s azt is tudta, hogy ez a feh�r m�gia csak is a t� lehetett, hiszen annak a t�kr�n id�z�tt az unikornis, teh�t, att�l nyert er�t mag�nak.

Perselus Piton, �let�ben most el�sz�r adott h�l�t az�rt, hogy mindig is hideg fejjel tudta �tgondolni szorult helyzet�t. Utols� erej�t megfesz�tve vonszolta el mag�t a v�zig, melybe �vatosan belemer�lt.

�rdekes �rz�s volt, elmer�lve a v�z alatt, mintha meger�s�d�tt volna, �s l�legezni is gond n�lk�l tudott. Mintha mindig is azt a helyet kereste volna. Nem akart t�bb� gondolkodni, �rezni, �s egy�ltal�n l�tezni.

*

M�r csak egy l�p�sre volt a Borzot �br�zol� k�t�lt�l, mikor vill�mk�nt has�tott bel�, valamif�le rossz el��rzet, azonban nem engedhette elkalandozni figyelm�t, hiszen, egyetlen apr� hiba is az �let�be ker�lhetett volna.

Mikor lecs�p�gtette kez�t, lelkiekbe m�r felk�sz�lt a k�nokra, amelyeket ki kellett volna �llnia, a ver alapj�n, de k�l�n�s m�don nem t�rt�nt semmi.

Megk�nnyebb�lve n�zett k�rbe, mire gyomra f�jdalmas g�rcsbe r�ndult. Az egyik oldals� fal elt�nt, �s egy terem t�rult a szeme el�. A teremben egy t� volt, �s mellette egy halott unikornis, �s Piton hevert, s�lyosan megsebes�lve, bal karj�t a v�zbe m�rtotta, de l�that�lag eszm�letlen volt.

�szt�n�sen rohant volna hozz�, de egy l�thatatlan fal visszadobta. Tarol� �tkok tucatj�val pr�b�lkozott, de egyik sem haszn�lt, az � erej�t viszont l�nyegesen cs�kkentette.

„Teh�t ezt sz�nod k�nz�snak, te sz�rnyeteg” – szorult �k�lbe a keze. Tudta, hogy sietnie kell a feladat megold�s�val, mert, ha k�slekedik, a f�rfi meghal.