Luthien Lovemagic Oldala
Luthien Lovemagic Oldala
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
MENÜ

 

 

Főoldal

Rólam

Képek

Vendégkönyv

Ez itt a reklám helye

Linkek

Videók

 

 
Idézet

"A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom."
(Lord Byron)

 
Írások

 

 

 

Írásaim

 

 

 

AgiVega írásai

 

 

 

angyalkaLD írásai

 

 

 

Anatol írásai

 

 

 

ani írásai

 

 

 

Assa írásai

 

 

 

avalon írásai

 

 

 

Barbee írásai

 

 

 

blondjob írásai

 

 

 

Brigi írásai

 

 

 

Candlelight írásai

 

 

 

Drachiss írásai

 

 

 

Draco Malfoy írásai

 

 

 

Dracillia írásai

 

 

 

Dracy írásai

 

 

 

Ekler írásai

 

 

 

Fedra James írásai

 

 

 

Firuse írásai

 

 

 

Gwendolinn írásai

 

 

 

herika írásai

 

 

 

Ignis le Feu írásai

 

 

 

Jean Ataldne írásai

 

 

 

kelenta írásai

 

 

 

Lillia_hun írásai

 

 

 

Lilyanjudyth írásai

 

 

 

Lionela írásai

 

 

 

Lothwin írásai

 

Luciatus írásai

 

 

 

Lylthia írásai

 

 

 

Nari írásai

 

 

 

Neji írásai

 

 

 

Nellas írásai

 

 

 

Nikit írásai

 

 

 

Nolena írásai

 

 

 

mellons írásai

 

 

 

Pansy írásai

 

 

 

Perselmouth Lion írásai

 

 

 

Remy írásai

 

 

 

Silme Betty írásai

 

 

 

Solena írásai

 

 

 

Susan Kreber írásai

 

 

 

Synestra írásai

 

 

 

Tanin írásai

 

 

 

Vanilia írásai

 

 

 

Vicky írásai

 

 

 

Yasmine írásai

 

 

 

Zsanna írásai

 

 
Salvador Benevolus(HP,NB,R,16)
Salvador Benevolus(HP,NB,R,16) : 15. fejezet - Titokzatos erő(2. rész)

15. fejezet - Titokzatos erő(2. rész)

  2007.08.12. 17:31


Harry úgy érezte, mintha minden érzéke elhagyta volna: összerogyott, és hiába próbált parancsolni a végtagjainak, nem ment… nem tudta elkapni a lépcső korlátját… zuhant hátra, majd fájdalmasan legurult a lépcsőn, le egészen Kingsley lába elé.

– Ne olyan gyorsan, kölyök – mondta gúnyosan, miközben durván a pulcsija alá nyúlt, és letépte a nyakából a nyakláncot. Elhajította, ami egy koppanással landolt a bejárati ajtó tövében; de nem tört el.

Harry próbált beszélni, vagy megmozdulni, de semmi sem ment, a varázslat nem engedte.

– Ugye, milyen remek varázs a Bénító bűbáj? – kérdezte, és mikor Harry ránézett, teljesen megrémült a furcsa sárgán izzó szemű férfitól. – Na, sebaj. Ilyen magatehetetlenül is el tudlak vonszolni valahogy Luciushoz, aki majd tudod, hova visz.

Azzal durván megragadta őt, felráncigálta a földről, és elkezdte a bejárati ajtóhoz hurcolni. Harry minden végtagja sajgott az eséstől, és zúgott a feje, mert elég alaposan bevágta az egyik lépcsőfokba. Gondolkodott, hogy mit tehetne, így szótlanul…

Kingsley közben elrúgta a nyakláncot a lépcső felé, és fél kézzel próbálta kinyitni a rengeteg zárat. Harry szorosan összeszorította a szemét, és megpróbált koncentrálni, kiszorítva a fájdalmat, és a rettegést, ahogy elképzelte, hogy az áruló átadná Voldemortnak.

Obs… Gyerünk, Harry… Nem olyan erős varázslat, menni fog… Obstructo!

Mikor kimondta a hátráltató ártást, a férfit minta mágnes tépte volna le róla, elengedte őt, és nekirepült a lépcsőnek; aztán nem mozdult. Harry milyest elengedte Kingsley, leesett a földre. Tehetetlenül koncentrált arra, hogy feloldja a varázslatokat.

Finite Incantatem…

Érezte a bizsergést, ahogy hatni akart a feloldó varázslat, de nem volt az igazi. Fel kell innen kelnie, elkábítania Kingsleyt, és szólni Pitonnak…

Finite Incantatem!

A varázslat végre hatott, és meg tudta mozdítani a végtagjait. Gyorsan felpattant, és már nyúlt volna a pálcájáért…

– Azt hiszed, kifogsz rajtam, Potter?! – ordította Kingsley, miközben felkelt a földről, és előrántotta a pálcáját.

Harry mire észbe kapott, már repült is felé egy kábító átok… reflexből elhajolt előle. Nem volt ideje a pálcáért nyúlnia, mert a férfi már rohant is hozzá.

Invito pálca! – kiáltott rá a pálcájára, ami aztán gyorsan a kezébe repült.

Harrynek sem kellett több, gyorsan beszaladt az ebédlőbe, és beugrott a fedezékként kínálkozó asztal mögé – pont mikor Kingsley utána küldött vagy három kábító átkot.

Az egyik szék teljesen megadta magát az rázáporozó átkoktól, miközben Harry még többet próbált maga elé húzni. Kingsley szórta az átkokat, és jött egyre közelebb…

Harry az utolsó átok után kinézett, és ő is szórt aztán mindenfélét, ami eszébe jutott. De a férfi mindet kivédte, félelmetesen gyors reflexei voltak, pedig egy pár varázslat egyáltalán nem sikerült neki.

– Nem menekülhetsz, Potter… Piton most nincs itt, hogy megvédjen, most sokkal fontosabb dolga van – nevetett fel kárörvendően, Harry pedig kezdett pánikba esni. A végtelenségig nem dobálhatják egymásra az átkokat…

– Engem ugyan nem visz sehova – ordította ki Harry, és abban reménykedett, hogy Mrs. Weasley legalább előkerül, és segít…

– Felőlem, egész álló délután szórhatjuk egymásra az átkokat… egyszer úgyis elfáradsz – folytatta Kingsley, miközben Harry ettől függetlenül küldte az átkokat feléje.

Segítséget kell szereznie valahonnét… Kingsleyt pedig el kell kábítania – ez a két dolog járt az eszében.

– Majd elfelejtettem… Molly sajnálatos módon bent rekedt a raktárban. Tulajdonképpen, ha apádék élve megúszták volna a dolgot, már rég itt lennének…

Harry idegesen nyelt egyet, ahogy látta a szeme előtt fogyó lehetőségeket… ki kell valamit találnia…

– Elárulná legalább, hova akart vinni? – faggatózott tovább Harry, hogy addig is szóval tartsa a férfit, amíg ki nem talál valamit.

Kingsley hangosan felnevetett, aztán megint küldött egy kábító átkot, ami Harry feje fölött suhant el.

– Szerinted hova, Potter? Természetesen a Sötét Nagyúrhoz.

Harry igyekezte megőrizni a hidegvérét… Nem, nem fogja hagyni, hogy megint ahhoz a gyilkoshoz vigyék... Voldemort megkínozná, és ki tudja, mi tenne még vele…

– Eddig miért nem vitt el? – ordította vissza Harry. – Rengeteg alkalma lett volna rá!

– Óh, annak rengeteg oka van… Először is, várnom kellett az alkalomra, mikor Piton és a többiek sincsenek a közelben, egy olyan időpont, ami nekem kedvez…

Harry forgatta a fejét, hogy merre meneküljön, de nem volt más lehetőség, csak a konyha. De az zsákutca… amivel még talán időt is nyerhet… Óvatosan kinézett, és mikor látta, hogy Kingsley leereszti a pálcáját egy pillanatra, gyorsan a konyha felé indult, és a háta mögött visszaordított:

Stupor!

Kingsley kitért előle, de nekiesett az egyik széknek a lendülettől – ami épp kapóra jött Harrynek: berohant a konyhába, bevágta maga mögött az ajtót.

Aztán gyorsan visszafordult, és egy erős ajtózáró bűbájt mondott rá. Harry áldotta Mrs. Weasley szokását, hogy zárat csináltatott az ajtóra, hogy főzés közben ne zavarják.

BUMM!

Harry ijedten hátrált el az ajtótól, és szomorúan be kellett látnia, hogy az nem fog sokáig kitartani.

– Gyerünk, gondolkozz… – suttogta. – Valahogy csak tudod értesíteni őket, hogy bajban vagy…

Hirtelen elhallgatott, ahogy eszébe jutott a nyilvánvaló. Még sosem használta üzenés céljára, de csak menni fog.

Expecto Patronum! – monda ki hangosan, amire gondolt, de erre csak egy fényes füst jelent meg, majd köddé vált. – Na ne… kérlek, ne hagyj cserben!

Lehunyta a szemét, és próbált valami vidám emléket előkeresni, miközben Kingsley próbálta betörni az ajtót varázslattal, egyelőre azonban sehogy sem sikerült neki: bár annyit már elért, hogy megrepessze az ajtót. Így pedig elég nehéz volt koncentrálni…

Piton, amint aggódik érte… az apja, és kedveli őt… A saját fiának tekinti…

Expecto Patronum! – kiáltott fel, mire végre a pálca hegyéből kipattant egy ezüst szarvas, és körbeszaladt a konyhában, majd mikor nem látott egy dementort sem, megtorpant, és ránézett. – Kérlek… nem tudom, hogy kell… vagy csak elmondom neked, mi az üzenet? – A szarvas bólintott egyet. – Kérlek, keresd meg Pitont… az apámat, és szólj neki, hogy nagy bajban vagyok, az áruló el akar magával vinni… de csak neki add át!

Az ezüstszarvas aztán csak úgy minden tétovázás nélkül keresztülszaladt a falon, és otthagyta őt. Harry még egy darabig nézte a falat, ahol eltűnt, de aztán egy újabb dörrenés visszarántotta a valóságba.

– Gyere ki Potter, amíg még szépen mondom! – hallatszott kintről.

Harry maga elé tartotta a pálcát, és remélte, hogy a reflexei a régiek lesznek, attól függetlenül, hogy régóta nem edzett.

Az ajtó viszont nem tartott ki tovább, Kingsleynek immár sikerült betörnie, Harry felemelte a pálcáját…

Capitulatus! – kiáltották egyszerre, és mindkettőjük pálcája a levegőbe repült. Harrynek sem kellett több, a saját pálcája nem érdekelte, hisz ő boldogult nélküle is… de ha Kingsley megkaparintja a sajátját…

Invito, pálca! – kiáltott a sarokba Harry, mikor rájött, hogy nem fog odaérni időben, de…

– Eszedbe ne jusson! – kiáltott Kingsley, és megragadta Harryt, aki már épp elérte a pálcát, de a férfi kitépte a kezéből, és a nyakához fogta.

– Elég legyen, kölyök! – szólt rá indulatosan, miközben kivonszolta magával vissza az ebédlőbe. – Maradj veszteg, mert nem lesz jó vége! És ezen a főbenjáró átokra céloztam!

Harry próbált tiltakozni, de a férfi erősebb volt nála. Csodálkozott rajta, vajon miért nem kábítja el, hisz akkor sokkal egyszerűbb lett volna elvinnie…

– Rendben, maga nyert! – sziszegte halkan. – Csak ne varázsoljon, megyek magamtól!

– Ez a beszéd kölyök – dünnyögte a férfi, de nem engedett a szorításból.

Harry lázasan gondolkodott valami egyéb kiúton, de nem sok non–verbális átkot tudott, ha viszont hangosan mondaná ki Kingsley rögtön használná a pálcáját…

Kingsley megállt egy pillanatra, és Harry nyakához fogta a pálcát, miközben ő lehunyta a szemét, és koncentrálni kezdett egy nehezebb varázslatra.

– Mi az, kölyök? – kérdezte értetlenül, de Harryt már nem érdekelte.

Csak arra gondolt, hogy ki szeretne jutni, és megszabaduljon a fogva tartójától… érezte, ahogy az ujjain keresztül bizsereg a varázserő, ahogy a párbaj alatt szokott. Erősen koncentrált az egyik erős védelemre, amit nemrég tanult Pitontól, amivel mindig azok védték magukat, akik el akartak bújni a kíváncsi szemek elől. Félt, hogy talán nem fog sikerülni, de megpróbálta… hisz az apja értett ehhez, akkor talán ő is képes rá.

Preterio…

A varázslat sosem képzelte volna, hogy hatni fog főleg non–verbálisként, de aztán…

Tulajdonképpen nem is tudta mi történik: hirtelen világos lett, hallotta, ahogy Kingsley felüvölt valahol a távolból, ő pedig szintén elesik, az ebédlő falai remegni kezdenek, a mennyezetről pedig omlik a vakolat. El akart szaladni a leomló mennyezet elől, de hasra esett…

Védekezően a feje fölé tartotta a két kezét, és még mielőtt elvesztette az eszméletét, érezte, ahogy a sok törmelék ráesik, teljesen betemetve őt.


oO{~S~}Oo




– Te jó ég, mi történt itt? – kérdezte egy döbbent hang.

– Mintha felrobbant volna valami…

– Perselus, elkéstünk – mondta egy mélyebb hang. – Pedig az a valaki tényleg segíteni akart azzal, hogy elküldte a patrónust…

– Nem, az nem lehet – hallott egy halk szinte színtelen hangot. – Menjetek, kutassátok át az egész házat, és tudjátok meg, mi a fene folyik itt!

– Valaki szándékosan úgy intézte, hogy senki ne tartózkodjon itt…

– A feleségem! – kiáltott valaki rémülten. – Molly!

Harry csak feküdt hason, és próbálta felfogni, kiknek a hangját hallja. Nem bírt megmozdulni, a nehéz súly, ami ránehezedett, nem hagyta. Arccal lefelé hasalt a földön, a szemüvege teljesen félrecsúszott – megszólalni sem volt ereje, a torkát kaparta a por.

– A sebesülteket vigyétek a nagy előadóba, és ott van a párbajterem is… az elég nagy – hallotta nagynénje hangját. – Perselus, ülj le egy percre, és próbálj meg ésszerűen gondolkozni.

– Nem lehet… meg kell találnom Harryt! A patrónus üzenete szerint bajban volt, el akarták rabolni! Amíg itt veszekedek veled emiatt, az áruló már hetedhét határon is túl van vele!

– Felfogtam! – üvöltött vissza Roanne. – Azt sem tudjuk ki az, és merre mehettek!

– Talán, ha arrébb mennél, és engednél végre, utána tudnék nézni a nyomoknak! Mert ha fél órán belül varázsoltak, azt még ki lehet mutatni! – ordította Piton.

– Itt vagyok… – suttogta Harry, miközben próbált megmozdulni, de sehogy sem ment.

– Akkor engedd, hogy veled menjek! – kiabált még mindig Roanne, és Harry hallotta, ahogy többen fel–alá járkálnak, de egyikük sem szól hozzájuk, amíg egy harmadik hang fel nem csendült.

– Perselus… A feleségemet megtaláltuk a raktárban, azt mondja, nem tudja, hogy ragadhatott be az ajtó… Elment segíteni a többieknek. – Itt egy darabig csend ereszkedett a helyiségre. – Hiába kiabáltunk, és dörömböltünk az ajtótokon, nem érkezett válasz… Harry biztosan nincs bent.

– Jaj ne – nyögött fel Roanne.

– A fenébe is… itt vagyok… – motyogta Harry halkan, és felköhögött, mert már a por nagyon kaparta a torkát.

– Hallottátok ezt? – szólalt meg egy idő után Piton.

– Mit?

– Én nem hallottam semmit – válaszolt Mr. Weasley.

Harry még jobban felköhögött, nem csak azért, hogy végre meghalja Piton, hanem azért is, mert valóban majdnem megfulladt a portól. A bal kezét sikerült megmozdítania, ami úgy tűnt, kiszabadult a súly alól.

Hallotta, ahogy dübörögnek a léptek a régi fatípusú padlón, és aztán valaki megfogja a szabad kezét.

– Harry! – hallotta apja rémült hangját. – Gyorsan… szedjük ki onnét.

– Te jó ég… teljesen betemette a törmelék – mondta halkan Mr. Weasley. – Nem csoda, hogy nem vettük észre.

– Kitartás, Harry – mondta Roanne. – Mindjárt kiszabadítunk.

Harry megkönnyebbülten sóhajtott egyet, mialatt érezte, ahogy a hátáról a ránehezedő súly lassan eltűnik, és végre rendesen kap levegőt. Végül minden lekerült róla, valaki pedig óvatosan a hátára fordította.

– Harry? – kérdezte halkan Piton, és megfogta az arcát.

– Ugye életben van? – suttogta halkan Mr. Weasley.

– Hallasz engem, Harry? – kérdezte tőle, és kezével óvatosan megpaskolta az arcát. – Térj magadhoz…

Harry nagy nehezen kinyitotta a szemét, és aztán rögtön be is csukta a hirtelen jött fényességtől.

– Ébren vagyok… csak egy kicsit elfáradtam… és… ne haragudj az ebédlőért… – suttogta erőtlenül. – Véletlen volt.

Piton halkan kieresztette a levegőt, mikor megállapította, hogy nincs baj.

– Bolond kölyök, a frászt hoztad ránk – mondta halkan Piton, és Harry érezte, ahogy végigsimít az arcán.

Harry újra köhögött egyet, és kezdte magát jobban érezni, hogy friss levegőt szívhat. Kinyitotta újra a szemét, és jobban szemügyre vette a fölötte guggolókat: mindannyian nagyon megviseltnek tűntek: Roanne haja úgy nézett ki, mintha megőszült volna a portól, Mr. Weasley arcán egy vágás éktelenkedett, apja halántékától egészen a füléig véres volt.

– Fáj valamid? – faggatózott tovább Piton, és segített neki felülni.

– Nincs semmi bajom – bizonygatta Harry. – Csak nem bírtam onnét kimászni… Tényleg.

Piton nem szólt semmit, csak mikor végignézett rajta, és megbizonyosodott, hogy tényleg nincs semmi baja – szorosan magához ölelte őt.

– Egy pillanatra azt hittem, nem látlak többet – mondta halkan –, mert sikerült az árulónak elvinnie téged.

Harry szorosan odanyomta az arcát a fekete talárba, és csak most vette észre, mennyire megijedhetett Piton ezek után.

– Még mindig jobb, mint ha elmondják neked: mennyire sajnálatos, hogy meghaltál, és hogy menj innen el – morogta vissza Harry. – Ezt mondta Kingsley…

Apja olyan hirtelen engedte el Harryt, aki majdnem elvesztette még ülve is az egyensúlyát.

– Ő volt az, aki el akart rabolni? – kérdezett rá, mire Harry bólintott egyet.

Piton ránézett Roannéra, akinek az arca eltökéltséget tükrözött.

– Intézkedek. Ja, jut eszembe… – Roanne Piton felé nyújtotta a poros nyakláncot.

– Gondolom, nem véletlenül hagytad el, ugye? – kérdezte, amit aztán Piton elvette tőle, és jobban megnézte, míg Roanne otthagyta őket.

– Nincs semmi baja, csupán a lánc szakadt el. Igaz ezt egy egyszerű bűbájjal nem igen lehet megjavítani, attól függetlenül, hogy csak egy lánc – állapította meg, aztán Harryre nézett. Kezével egy kicsit lehúzta a fiú gallérját. – Látom, tudott erről.

Harry kelletlenül megigazította a gallérját.

– Igen, elég durván lerántotta a nyakamról, mikor legurultam… – hirtelen elhallgatott, mert nem akarta, hogy apja még erről is tudjon.

Piton kérdőn felhúzta a szemöldökét.

– Éreztem, hogy fájdalom ért – gúnyolódott, aztán elkomolyodott. – Tudtam, hogy valami baj történt, és mielőbb vissza akartam sietni, de csapdába csaltak. – Harry gondolatban a homlokára csapott. Persze, mikor legurultam a lépcsőről, még a nyakamban volt a mágikus medál. – Harry, ha nem vagy hajlandó beszámolni magadtól az eseményekről, hidd el, előbb–utóbb úgyis meg tudom, mi történt.

– Jól van! – tört ki Harry. – Mikor fel akartam menni a lépcsőn, Kingsley megátkozott valami bénító bűbájjal, én meg egyszerűen legurultam.

– Értem. Persze majd nyugodt körülmények közt elmeséled pontosan, mi hogyan történt. De előbb meg szeretnék bizonyosodni róla, hogy Kingsleyt ártalmatlanították a többiek.

Harry kótyagosan felállt, miközben Piton szintén így tett, de nem engedte el őt. Körbenézett az ebédlőben, vagy legalábbis, ami maradt belőle…

– Te jó ég… – suttogta rémülten, ahogy körbepillantott.

Az ebédlő asztala szinte teljesen eltűnt a ráomló törmeléktől, itt–ott pedig súlyos gerendák feküdtek a porban. Harry felnézett a plafonra, mint aki attól tart, az eget fogja látni, úgy hogy az egész felső emelet eltűnt a padlással együtt, de nem… a mennyezet megvolt, igaz, de elég hiányosan…

– Mi az? – kérdezte Piton, mikor átkarolva elkísérte az ebédlő immár nem létező ajtajához.

– Esküszöm, nem szándékos volt… Nem akartam… – motyogta Harry zavartan. Mindeközben egy páran érkeztek az előszobába, ahonnét határozottan üvöltések hallatszottak ki. – Nem akartam felrobbantani az ebédlőt, vagy mi…

Piton megállt, és határozottan maga felé fordította.

– Védekeztél csupán, nem tettél semmi rosszat! Az életed mentetted. Önvédelem volt!

– Ja, csak éppen használhatatlanná tettem az ebédlőt…

– Harry, nézz rám! – szólt rá Piton, mire ő szomorúan felnézett. – Valóban nem kontroláltad rendesen az erődet, és elszabadult, nem történt nagyobb baj. Különben is… az ebédlőt egy nap alatt rendbe tudjuk hozni, ne aggódj emiatt. – Elengedte őt, és a zsebéből egy sötét kendőt nyújtott feléje. – Ezt tartsd a homlokodon, amint lesz egy kis időm, ellátlak, de most égetőbb dolgom van.

Azzal megfordult, és kiment az előszobába. Harry óvatosan a szemöldökéhez emelte a kezét, és rájött, valóban megsérült. Nem fájt, hisz nem volt súlyos. Rászorította a sebre, és követte az apját az előszobába.

Neville és Ron apja fogták két kézzel a kapálózó Kingsleyt, míg Roanne ráfogta a pálcáját Siriusszal együtt.

– Áh, örülök, hogy jössz, Perselus – mondta gúnyosan. – Remélem, te szóra bírod majd, mert azon kívül, hogy a Sötét Nagyúr így, a Sötét Nagyúr úgy, mást nem hajlandó mondani.

– Meglátjátok, előbb–utóbb igazam lesz! – ordította Kingsley, miközben próbált kiszabadulni. – A Sötét Nagyúr nem fog nektek kegyelmezni, meglátjátok! Hiába vagytok napról–napra többen, akkor is mi nyerünk!

Harry óvatosan megállt az ajtóban, miközben figyelte, ahogy apja nagy léptekkel ott terem a férfi előtt.

– Hol találtatok rá? – kérdezte ridegen, és Roannéra nézett.

– Szerinted hol? – kérdezett vissza. – Történetesen ő sem úszta meg az omlást, de kimászott, és minket megkerülve akart kijutni innét.

– Ha előbb találom meg Pottert, őt is vittem volna! – állította büszkén Kingsley, mire Piton egy követhetetlen mozdulattal megragadta a gallérját.

– Nem… ölhetsz… meg… – mondta akadozó hangon, ahogy a gallér egyre jobban szorította, és nem kapott levegőt.

– Igen? – kérdezte Piton félelmetes hangon. – Öltem én már embert. Azt hiszed, hogy te nehéz falat lennél számomra?

Kingsley ezúttal úgy tűnt, végre felnéz Pitonra.

– Nem teheted… mert ez az alantas lélek… ami voltam régen… velem együtt pusztul.

A Bájitalok Mestere elengedte a férfit, mire az hátraesett a lendülettől – éppen csak a két fogva tartója nem engedte, hogy valóban a földön végezze.

– Igaza van – mondta ingerülten Piton. – Az ősi bűbáj van rajta, amit Voldemort – többen felszisszentek a név hallatán, de apja nem törődött vele – használt mindig. Az egyetlen ilyen fegyver, ami ellen még most sem tudunk védekezni.

Harry egy kicsit közelebb jött, pont mikor Piton megfordult.

– Ezt hogy érted, Perselus? – kérdezte Mr. Longbottom.

– Úgy – kezdte, és mikor észre vette Harryt, odament hozzá –, hogy nem sokára magához tér, és semmire sem fog emlékezni, amit ma tett. Feltételezem, eddig is így tudta kiszolgáltatni az információkat. Nem fogja tudni, miért zártuk be… ha magához tér, világosítsátok fel, és akkor nyugton marad. Vigyétek a lenti szobába, és zárjátok be gondosan.

– Örömmel – mondta Mr. Longbottom. A másik férfival megragadta Kingsleyt, és elindultak volna vele, de a férfi megint üvöltözni kezdett:

– Megállj, Piton! Nem fogod megúszni a Sötét Nagyúr haragját, és te Potter, neked különleges dolgot tartogat! – mondta vigyorogva, amitől Harrynek a hátán felállt a szőr.

Piton visszahúzta Harryt, és feltartotta a kezét, a két fogva tartója pedig ellépett a férfitől, aki egy percig azt hitte elengedik, aztán…

– Na jó, köszönöm, ennyi elég volt. Stupor! – szólt, mire a férfi összerogyott, és elterült. – A legegyszerűbb az lesz, ha végig elkábítva tartjátok – mondta végül Piton.

Mordon, és még egy jó páran megérkeztek; csodálkozva nézték az elterült Kingsleyt.

– Lemaradtunk valamiről? – érdeklődött Mordon.

– Áh, nem sok mindenről – felelt Sirius, és közben eltette a pálcáját. – Csak immár tudjuk, miért sikerült ez az egész úgynevezett mentőakció olyan siralmasan… Megyek, segítek Poppynak.

– Alastor, holnap remélem, semmi különösebb programod nincs – mondta ridegen Piton. – Csak te és én, meg a Veritaserum.

Az öreg auror félelmetesen elmosolyodott.

– Ott leszek, ne aggódj. – Azzal a földön fekvő férfihez fordult. – Na, gyerünk, vigyük innét.

A legtöbben mihelyst elvitték az árulót, eltűntek a nagyobb teremben, hogy segítsenek a sérülteken. Piton elengedte Harryt, és benézett a szobába, ahol a legtöbb sérült volt.

– Van még elég bájitalunk? – kérdezte, mikor Roanne mellé lépett.

– Szerencsére van. – Roanne aztán ránézett Pitonra. – Megleszünk, ne aggódj. Menj, és pihenjetek le. Mindkettőtökre ráfér. Idenézel egy kicsit?

Piton gyanakodva odanézett, mire Roanne a pálcájával gyorsan beforrasztotta a sebet.

– Magam is megoldottam volna – morogta Piton.

Roanne erre csak megvonta a vállát.

– Aztán teljesen elfeledkeztél volna róla… igaz, egy Fertőtlenítés pótló főzetet megihatnál.

– Hát igen, aki letette volna a vizsgát, a fertőtlenítésről nem feledkezett volna meg – gúnyolódott Piton.

Harry fáradtan megtámaszkodott az ajtófélfának, miközben mosolyogva figyelte a testvéri civakodást.

– Na, most kezdjünk még el vitatkozni – nevetett fel Roanne, aztán elkomorodott. – Frank az előbb szólt, hogy még három súlyosabb eset érkezik. De boldogulni fogunk velük, te nyugodtan felmehetsz.

– Azt még megvárom.

– Mondom, hogy el tudjuk őket látni. Itt van már Augustus is – ellenkezett Roanne. – Ő képzett gyógyító, ért a dolgához. Talán még Arthur barátja, Hippocrates is el tud jönni.

Piton fáradtan sóhajtott egyet.

– Rendben.

– Így már mindjárt jobb – bólintott elégedetten Roanne. – Tegnap sem aludtál sokat, és ma rengeteget varázsoltál pálca nélkül, ami nagyon kimeríthetett…

– Megyek már! – szólt közbe indulatosan Piton. – Még Harryt is el kell látnom.

Roanne még egyszer rámosolygott, aztán eltűnt a teremben. Piton odament Harryhez, és átkarolta a vállát.

– Gyere, menjünk föl…

Hirtelen kivágódott a bejárati ajtó, és egy tucat varázsló rohant be, miközben egy nyakig betakart kistermetű sérültet vittek egy hordágyon.

– Augustus! – ordította az egyik. – Gyere, gyorsan!

Harry rémülten jött rá, kinek az arcát látja. Flitwick arca szinte teljesen koromfekete volt, a homlokán pedig egy elég durva sebhely éktelenkedett. Úgy tűnt, teljesen megégett… szinte alig lehetett ráismerni…

Többet nem látott, mert apja megragadta őt, és magához húzta, miközben a fejét a mellkasához nyomta.

– Ne nézz, oda! – sziszegte halkan.

Harry időközben rájött, hogy valóban nem bírta volna tovább nézni az összeégett arcot, és ezt bizonyította az éppen felforduló gyomra is. Hallotta, ahogy még többen jönnek segíteni, majd hagyta, hogy apja feltámogassa a lépcsőn, egészen a lakosztályukig.

A folyosón elengedte őt, de csak azért, hogy kitárja előtte az ajtót, és beengedje. Harry örült, hogy végre fent lehet, távol a nyüzsgéstől, ami még a folyosón is zajlott már.

Leült az ágya szélére, miközben figyelte, ahogy apja az ajtóra szórja a bűbájokat. Kivett a szekrényből egy pár bájitalt, és egy rongyot. Harry már rutinból ismerte őket, annyiszor látta az utóbbi időben.

– Biztos jól érzed magad? – kérdezte aggódva Piton, mikor leült mellé. – Nagyon sápadt vagy.

– Nincs semmi bajom, mondtam már… csak rossz volt úgy látni Flitwick professzort – válaszolt halkan, és nyelt egyet. – És tényleg azt hittem, hogy Kingsley elvisz magával, és… ti valóban nem kerültök ki onnét élve.

Piton kezével odanyúlt a fiú állához, és felemelte.

– Nyugodj meg, itt vagyok. Valóban úgy tűnt, hogy kicsit nehéz lesz elmenekülnünk, de végül sikerült. – Aztán egy kicsit oldalra fordította a fejét, és jobban szemügyre vette a sérülést. – Szerencsére ez csak egy horzsolás.

– Reméltem is… – morogta Harry. – Már elegem van, hogy afféle gyengélkedő életet élek… Mondd, hogy Voldemort nem szerezte meg a jóslatot!

Piton először fertőtlenítette a sebet, majd beforrasztotta, és csak aztán válaszolt:

– Nem sikerült neki… mondjuk nem csoda, mert Lucius sosem volt egy olyan ember, aki rájöhetett volna a trükkjeimre – itt gúnyosan elmosolyodott. – Egy kicsit megháromszoroztam a termek mennyiségét, és így a Jóslatok Terme is jól el lett rejtve.

Harry kiengedte az eddig bent tartott levegőt.

– Akkor jó. Készen vagyunk?

– Igen, de még mielőtt lemegyek, előbb szeretném hallani, mi történt a távollétemben.

– Ja, jó… – mondta bizonytalanul Harry, és belefogott a mesélésbe.

Elmondta, hogy az egész azért történt, mert ő annyira ideges volt, hogy nem tudott nyugton maradni. Kingsley hogyan bénította meg, ő hogyan menekült be a konyhába, ahol egy patrónust idézett.

– Te tudsz patrónust idézni? – kérdezte őszinte döbbenettel Piton, aki eddig figyelmesen hallgatta őt.

– Igen, harmadikos koromtól fogva… még Lupin tanított meg rá – felelte halkan.

– Valóban elgondolkodtatott, vajon kié lehetett a szarvas patrónus – mondta végül Piton, mire Harry értetlenül nézett. – Tudod a patrónusok amikor megidézik őket, önállóan gondolkoznak, így ha egy üzenetet továbbítasz velük, ők azt a saját hangjukon adják át.

– Az a párduc… az kié volt? – érdeklődött Harry kíváncsian. – Mert legalábbis Kingsley azt mondta…

– Az enyém – válaszolt Piton, de nem akart eltérni az eredeti témától. – És aztán mi történt?

Harry keservesen sóhajtott egyet.

– Kingsley betörte az ajtót, és mindketten elvesztettük a pálcáinkat… – itt elhallgatott egy darabig, és érezte, hogy elönti a kétségbeesés. – A pálcám! Ott maradt a konyhában a romok alatt!

Piton bátorítóan elmosolyodott, és megszorította a kezét.

– Mindjárt lemegyek, és rendbe szedjük az egész helyiséget. Ne aggódj, meglesz a pálcád.

– Remélem, nem tört el…

– Biztosan nem – bizonygatta az apja. – Azután mi történt?

– El akartam venni Kingsley pálcáját, mert ugye én a sajátom nélkül is boldogulok… erre ő megkaparintotta azt, és fenyegetőzni kezdett – folytatta a mesélést Harry. – Tulajdonképpen nem is tudom, mi történt ezek után. Arra emlékszem, hogy koncentráltam arra, hogy kiszabaduljak azzal a pajzzsal, és aztán minden világosságba borult, végül az egész ebédlő remegni kezdett… és beterített a törmelék. Mit csináltam, hogy majdnem romba döntöttem az egész házat? – kérdezte még suttogva.

A bájitalmester egy darabig figyelte őt.

– Az erő, melyet a Sötét Nagyúr nem ismer.

– Remek… – dünnyögte Harry. – Erő, amivel ha nem vigyázok, mikor pánikba esek, mindent összedönt, pedig eddig csak vázákat törtem…

– Ha megtanulod kontrolálni, nem csak arra leszel képes. Habár mivel eddig nálad nem mutatkozott ilyen mértékben, így elég tanácstalan vagyok ez ügyben.

Harry gyanakodva nézett vissza apjára.

– Ezt meg hogy érted?

A Bájitalok Mestere fáradtan felállt, és felvette az ágyról a főzeteket.

– Úgy, Harry, hogy nem egyszer egy ugyanilyen erőnek köszönhettük, hogy megmenekültünk a szorult helyzetekből. – Itt elmosolyodott. – Örülök neki, hogy nem csak a természetedet örökölted tőlem.

– Hogy micsoda…? – nézett nagyot Harry. – De… de ha te is képes vagy rá, akkor…Ez elég önzőnek fog hangzani… de miért nekem kell megölnöm azt a szörnyeteget?

Piton leguggolt elé, hogy fejük egy magasságban legyen.

– Nem tudom, Harry. A sors néha kegyetlen tréfákat űz. Valószínű, nem leszek a közelben, vagy történik velem valami, amiért neked kell vele szembeszállnod. De nagyon remélem, hogy erre nagyon soká kerül sor, vagy pedig egyáltalán nem.

– Történik veled valami…? – kérdezte rémülten Harry. – Ne mondj ilyeneket… főleg a ma történtek után.

– Ne haragudj – mondta bűnbánóan Piton, és kedvesen felborzolta a haját, aztán felállt. – Vigyázok én magamra. Na, menj, és zuhanyozz le, mert most úgy nézel ki, mint aki még nálam is öregebb.

Harry erre felnevetett, teljesen megfeledkezve a beszélgetésükről.

– Jó, akkor megyek. És apa…

– Igen? – fordult vissza Piton.

– Ugye még mesélni fogsz erről a titokzatos erőről, amit Laetítia is említett az álmomban…?

– Bevallom, botorság lenne, ha erről továbbra is hallgatnék, mikor már nálad is megmutatkozott – mondta végül, aztán az ajtóhoz lépett. – Nemsokára jövök, de még meg kell néznem, hogy odalent mi a helyzet.

Azzal elpakolta a főzeteket, és távozott a szobából. Harry még egy darabig ücsörgött az ágy szélén, aztán megkereste a törölközőjét, majd pedig eltűnt a fürdőszobában.


oO{~S~}Oo



Harry épp az utolsó oldalnál tartott a kezében lévő kötetnek, mikor apja megérkezett. Szótlanul, fáradtan rogyott le az ágya szélére, egy sóhaj közepette.

Harry rettegve tette le a könyvet az ölébe.

– Mi történt? – kérdezte halkan.

– Az egyik család férfi tagja meghalt – közölte halkan Piton –, akit személyesen is ismertem. Több halálos áldozat nincsen, csak egy pár súlyosabb eset.

– Flitwick professzor hogy van?

Piton megdörzsölte a szemét, és kimerülten felállt, hogy magához vegye a törölközőt.

– Életben, de eléggé rosszul. Hippocrates mindent megtesz érte, amit lehet. – Benyúlt a talárjába, és elővette a pálcáját, amit letett a szekrényre. – Itt van a pálcád, és nem történt semmi baja.

– Hála az égnek – nyugodott meg Harry, aztán letette az éjjeliszekrényre a könyvet, majd kihúzta magát ültében.

– Tudom, nem a legjobbkor kérdezem ezt… de mikor fogjuk megsemmisíteni a kelyhet?

Apja csodálkozva húzta fel a szemöldökét.

– Talán, ha végre rendeződnek a dolgok odalent – mondta.

– De… az nagyon fontos, mert ha Voldemort rájön, hogy azokat keressük, nem lesz jó vége – mondta halkan Harry.

– Igen, tudom Harry, mennyire sürgős lenne! – mondta indulatosan Piton. – Nem kell rá emlékeztetni, mennyire fontos, főleg neked nem!

– De még öt horcrux nincs meg…

– Tisztában vagyok vele! De egy háború kellős közepén állunk, tudod, azzal is kell foglalkoznom! – ordította Piton.

– Jól van, felfogtam! – csattant fel Harry. – Bocsánat!

Piton szikrázó szemmel közelebb jött az ágyához.

– Igen, öt nincsen meg… és abból szinte csak néhányról tudom, merre lehet! – folytatta apja hangosan. – De tudod, az egyik közüle olyan helyen van, amit esélyünk sincs megtalálni, nem hogy még elpusztítani!

– Melyik az? – kérdezte csodálkozva Harry. – Hisz Naginiről tudjuk, hogy Voldemortnál van…

– A naplóról beszélek! – mondta Piton ugyanakkora hangerővel.

Harry azt hitte, rosszul hall.

– Voldemort naplójáról…?

– Igen arról! Forrásaim szerint egy olyan helyen van, ahol évszázadok óta nem járt senki, tehát esélyünk sincs előkeríteni!

– Mégis hol? – kérdezte halkan Harry, de már sejtette a választ.

Piton sóhajtott egyet, és sokkal halkabban válaszolt:

– A Titkok Kamrájában.

– Te jó ég… – hápogott Harry, és szinte elöntötte a düh, mikor rájött, hogy már rég meglenne az a horcrux, ha apja előbb mondja el. – Ez nem lehet igaz! Mégis mikor mondtad volna el? Még akkor sem, mikor ténylegesen azokról beszéltünk volna?!

– Minek mondjam el annak a létezését, mikor azt sem tudjuk hol van!? – ordította Piton. – Ha elmondtam volna neked, akkor számodra is világossá vált volna, hogy azt nem szerezhetjük meg sehogy sem!

Harry dühösen felpattant az ágyról.

– Így akartál megkímélni a rosszhírtől?!

– Igen, valami olyasmi – gúnyolódott Piton. – Most pedig, ha megbocsátasz, rendbe szeretném magam szedni, hogy aztán kipihenhessem magam végre.

Apja elindult a fürdőszoba felé, és mikor már a keze a kilincsen volt, Harry utána szólt:

– Várj még egy kicsit.

– Mi az? – fordult meg Piton. – Van még valami, amit el akarsz mondani?

Harry nyelt egy nagyot.

– Ig… igen.

– Mit? – kérdezte ingerülten.

– Tudom, hol van a Titkok Kamrája – bökte ki végül. – Már jártam ott.

Piton leengedte a törölközőt a kezében, és úgy tűnt, a dühöt a döbbenet veszi át, és teljesen elsápad.

– Tessék?! – kérdezte értetlenül, miközben Harry igyekezett minél kisebbre összezsugorodni.

oO{~S~}Oo


Erre a fejezetre csupán egy hetet kellett várni… jó, hogy pihenéssel töltöm immár én is a nyarat, mi? ;) Folytatás nem tudom mikor… talán előbb, mint remélnétek. :) Elvégre van egy Új világ is, ami lassan frissítésre vár…

Utólag jut eszembe: A Merengőn van egy ficblogom, ahová bárki írhat/érdeklődhet/reklamálhat/követelőzhet, és miegymás - szívesen válaszolok. A ficblogot ITT találod. ;)

 
TUDNIVALÓK
 
Hogy te is tudd az időt...
 
Hanyadika van ma?
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Statisztika
Indulás: 2006-05-30
 
Lezárt szavazások
Lezárt szavazások
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!